Békésmegyei közlöny, 1905 (32. évfolyam) július-december • 65-119. szám

1905-11-16 / 107. szám

Békéscsaba, 1905. XXXII-ik évfolyam. I07-ik szám. Csütörtök, november 16. BEKESMEGYEI KÖZLÖNY Telefon-szám: 7. Szerkesztőség: Főtér, 876. számú ház, hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. POLITIKAI LAP Megjelenik hetenklnt kétszer: Vasárnap és csütörtökön. ElíŐFIZETÉSI DI3 : F.gész évre 12 kor. Félévre ö kor. Negyedévre 3 kor. EISfizetni bármikor lehet évnegyeden belül is. Egyes szám ára 12 fillér. Főszerkesztő : Dr. SAILER VILMOS Felelős szerkesztő: PALATÍNUS JÓZSEF Laptulajdonos : SZIHELSZKY JÓZSEF Kiadóhivatal: Telefon-szám : 7 Főtér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek; küldendők. A hirdetési dij készpénzzel helyben fizetendő. NYILTTÉR-ben egy sor közlési dija 50 fillér. Reformok a közigazgatásban. Békéscsaba, nov. 15. Roma delirabente Saguntum perit! És addig politizál a magyar nemzet, két tábora addig menti az alkotmányt, mig elvész. Minden politika, minden alkotmány, egyfelől szemfényvesztéssel, másfelől a megláncolt igazság lehetetlenségével. Politikán, alkotmányon kivül semmi, semmi . . . Reformot a közigazgatásban ! Szinte nevetséges frázis ez most. Követelésnek pedig egyenesen lehetetlenség. Pedig mennyire volna szükség reformokra itt is, ott is, mindenütt, de leginkább a közigazgatásban. Hogy ennek csak egy részéről, a közigazgatási bizottságról szóljunk, a reform szükségessége mellett tanúságot tesz az az konkrét eset, mely a békésvármegyei közigazgatási bizottság hétfői ülésén merült fői, a gyulai polgármester fegyelmi, illetőleg felfüggesztési ügye kapcsán, zz Kinos helyzetbe jutott ugyanis a közigazgatási bizottság, amikor a felfüggesztés kérdésében elsőfokú határozatot hozó alispáni javaslatra kellett kimondani a másodfokú Ítéletet. És hányszor fordul elő hasonló eset, amikor ugyanaz a közigazgatási szerv hatóság, mely például az első vagy másodfokú határozatot hozta valamely ügyben, határoz az ügy érdemében, annak fölebbezése esetén második fokban is. Az alábbi gondolatokat különben nem a gyulai polgármester felfüggesztése keltette föl bennünk, ami teljesen igazságosnak tartunk, hanem az, hogy a mai szenvedélyes politikai világban esetleg befolyásolhatók lehetnek azok, akik ugy első, mint másodfokú határozatot hoznak valamely ügyben. A közigazgatási sze, vezetnek, illetőleg a közigazgatás ezen intézményének végzetes hibája, hogy benne a főt emiitett esetek gyakran fordulnak elő. A határozat sorsa tehát a szakelőadó kezében van (eltekintvén a most felhozott konkrét esettől, miután az alispán eleve kijelentette, hogy nem fog szavazni és nem fog véleményt nyilvánítani. Akadhatnak laikusok, akik azt mondhatják: hiszen az alispán nem , szakelőadó, hanem ilyenként még az alispáni jelentéseknél is a vármegyei főjegyző szerepel. Igen ám, csakhogy ez látszólag van igy, tulajdonképpen pedig ugy áll a dolog, hogy a főjegyzőnek nincs önrendelkezési joga. ( Akármilyen gúnyosan is hangozzék tehát a mai zür-zavaros világban a közigazgatás reorganizálásának szükségessége, ezt hangoztatni: az igazságot, nem tagadhatjuk meg. Nem tagadhatjuk meg különösen a közigazgatási bizottságnál, amely első sorban szorul rekonstrukcióra, mivel az egy előnyét, — hogy tudniillik határozatai, ha nem is szolgálnak határozott gyakorlati célt, de leginkább megközelítik azt, általában alkalmazkodnak az élet lehetőségeihez, — hangsulyozzuk, ez előnyét leszámítván, nincs semmi érv, amely ezen intézmény jelenlegi állapotában való meghagyása mellett foglalna álláspontot. Lássuk csak. Nagy hibája a közigazgatási bizottságnak, hogy abban az összes közigazgatási szervek fejei helyet foglalnak és hogy a bizottság választott tagjai — általában — nem birnak minden tekintetben kellő szakértelemmel. Miután pedig a közigazgatási bizottságban összpontosulnak a legkülönbféle adminisztracionális ügyek, a bizottság egyes tagjai, úgy a tisztviselők, mint a választottak, szavazatukkal olyan határozatokhoz járulnak hozzá, amelyeknek semmi közük reszszortjukhoz, olyan kérdéshez szólanak, olyan kérdésekben döntenek, amelyet a kellő gyakorlati tudás hiányában teljes igazságossággal elbírálni nem lehet. Nem azt akarjuk ezzel mondani, mintha a közigazgatási bizottság tagjai éppen nem birnak semmi közigazgatási, semmi gyakorlati tudással. Ez nem áll, annál kevésbbé, mert tárgyalások alkalmával az egyes hatósági szervek fejeitől mindenkor megadatnak az elbírálandó kérdésben a szükséges felvilágosítások, amelyek alapján a határozat megszületik. Mégis a tapasztalat, mint általában az egész közigazgatásnak, úgy a közigazgatási bizottságnak is követeli a teljesen gyakorlati célt szolgáló irányban való reformálását — amint arra legközelebb alkalom nyilik. p. J. Fokról-fokra. Amilyen mértékben szervezkedik a nemzeti ellentállás, azonképpen fokrólfokra és mondhatni nap-nap után növekedik a bécsi — tulkapás. Amig a törvényhozásnak a nemzeti ügy szeretetétől áthatott tagjai a vidéken agitálnak a szólásszabadság jogáért, addig az alkotmányos Fejérváry kormány kirendelt nemzetköziéi nem elégszenek meg a durva, fülsértő lárma terrorával, hanem botokkal, kövekkel, sőt revolverlövésekkel akarják elnémítani az igazságügy védelmezőit. A kormány pedig önkényes rendeletekkel. Csoda-e, ha itt-ott az ellenzék is zászlójához és miegymáshoz folyamodik. A túlzás, az érdekeket tekintve, mindkét részről indokolt. A nemzet alkotmányát, függetlenségét védelmezi, a kormány pedig a saját dicstelen hatalmát, az elámított király érdekeit. És az ellentétek mindjobban kiélesednek. Az üres gyomor és üres zseb lovagjai felháborodnak vezetőik erőszakosságán, azoknak pedig erőt ad a korona bizalma mellett a belőlük és bennük élő iparlovagok, kozmopolita hazafiak. A belügyminiszter semmisít, a bokányisták pécsi botrányokat rendeznek, Lányi kieszel és föltalál, egyik másik mézesen programbeszédezik, vallást alapit, szóval minden lehető szemfényvesztéssel igyekszik megerősíteni hatalmát. Misem természetesebb, minthogy ez áramlattal szemben a nemzeti ellenállás is csak jobban szervezkedik. Szó van róla, sőt már befejezett tényként emlegetik politikai körökben, hogy a gróf Andrássy Gyula és Nagy Ferencz vezetése alatt álló disszklensek egyesülnek, Tisza gróf, az erős kéz politikusa belép a koalícióba, a dalmátok csatlakoznak a nemzeti küzdelemhez, a diákság példákkal lelkesit, a vármegyék rezisztálnak a végsőig. Ám a belügyminiszter sem akar gyöngébb legény maradni, szintén megy a végsőig. És megírja az első rendeletet, amelylyel felfüggeszti a nemzeti küzdelmet irányító Pestvármegye hazafias érzésű alispánhelyettes főjegyzőjét és mint törvénytelen intézményt, feloszlatja a tisztviselők védelmére alakított 65 tagú jóléti bizottságot. Szóval, az alkotmányosra mázolt miniszter kutyába se veszi a törvényhatóságnak lelkes egyhangúsággal hozott törvényes határozatát. Mi ez, ha nem nyilt abszolutizmus ? Eddig sem volt tekintélye a Fejérváry kormánynak, ezu'án azonban még kevésbbé. A megsemmisítéseket eddig se vették figyelembe, legföljebb zérónak tekintették. A nullának pedig megvan az a tulajdonsága, hogy se nem szoroz, se nem oszt. Mindamellett az egész ország közönsége nagy érdeklődéssel néz az első vármegye további állásfoglalása elé. Békésmegyei Közlöny tárcája. Tisza partján. . . . Tisza mellett álldogálok, Vadvirágos réten, Barna felhők vonulását Nézem réges-régen. Túl, a parton víg leányok Vízért jönnek, mennek. Röpke szellő erre hozza, Amit énekelnek. Nem tudom, mért sir a lelkem, Hogy e nótát hallja, Nem tudom, mért szálldogálnak Bús ábrándok rajta ? . . . Domokos László. Staféta. Irta : P. Ginisty. Reggel kilenc óra. A kormányzó tábornok dolgozószobájában fogadta a föllázadt város minden részéről érkező jelentéseket. Nem aludt egész éjjel s bundájába burkolódzva is fázott, dacára az izzó kemencének, mert a terem ablakait beverte a lázongó csőcselék. Arcán látszott a tegnapi rettenetes nap izgalmainak fáradtsága és dühödtté tette a kokett, külsejére nagyon sokat tartó, hiu embert, hogy most festetlen hajjal, bajuszszal kénytelen tisztjei között ülni. Átfutotta a leveleket, fehörpintett egy csésze teát s mig riadtan nézett a betört ablakokra, az iratokat átadta segédtisztjének : — A tegnapi kemény lecke használt, ma nyugodt minden. De azért vigyázzunt ! . . . Ásított; szeretett volna aludni. E tragikusan szomorú órák után, miket e nagy lojális hirben álló kis város lakossága rögtönzött s amit ő — aki kormányzói teendőit eddig csak aranyozott semmittevésnek hitte, — oly erélylyel vert le, aminőt nem tételezett föl magáról. Az általa minden harag nélkül, inkább unottan lrendelt mészárlás után csodálkozva nézte a lovasság által letaposott parkot, a feketefoltos hóréteget (amit a kiontott vér okozott) s nem tudta elgondolni, hogy ennyi nyomor, kár, pusztulás történhetett ily kis idő alatt. — Urak, önök természetesen a palotában maradnak, szólt segédtisztjeihez. — Ilyen az én szerencsém ! — szólt gróf Liagin Mihály, mikor a hosszú korridoron társai között haladt Szép, fiatal, nagyon elegáns fiatalember volt, akin egyáltalán nem látszott meg, hogy tegnap dragonyosai élén kaszabolta az utca lázongó népét. — Sietett felcserélni egyenruháját s a tegnapi zűrzavarból egyéb nyom sem maradt rajta, mint egy kicsi karcolás, amit egy parittya köve okozott-, s ami, ha egy kicsit másként van irányítva, bizonynyal kioltja az életét. Dühösen járt fel és alá, keze görcsösen szorongatta kardja markolatát. — Bitang lázadás ! — mormogta dühösen. Miután minden tömlöc tömve volt, a lázongó foglyokat egy hátulsó udvara szorították össze. A rabok nagy része ott hevert az i udvar kövezetén, sebesült állatok módjára. De nem nyöszörögtek — mert hozzá voltak szokva a szenvedéshez. Az összezsúfolt rabok holmijainak bűze betöltötte a levegőt és Liagin, a szép fiatalember, aki undorodott mindattól, ami rut, borzadva ment el mellettük. Egész délelőtt föl és alá járt a rengeteg épületben. Gyötörte a reá kényszeritett tétlenség. A többieknek meg volt a szabadságuk, de ő, a segédtiszt nem mozdulhatott ki a palotából, melynek utcája el volt zárva s maga az épület mélységes csendbe borult. — Mi bajod van, Miska? — kérdezte egy bajtársa. — Olyan ideges vagy, mint egy asszony. — Kedvesem — válaszolt a dragonyoshadnagy — tartsd a tréfáidat máskorra. Ma semmi kedvem sincs azokat eltűrni. Rövid kis ebéd után visszament a kormányzóhoz, hogy egy rendkívüli engedményt kérjen tőle. A tábornok még aludt Ekkor néhányt sort vetett egy levélpapírra, boritókba zárta és elők iáltott egy szakaszvezetőt : — Egy embered üljön rögtön lóra és vigye e levelet a cimére. — Kegyelmességed parancsára! — szólt az altiszt, összeütve sarkantyúit és sarkon fordulva ment kijelölni a lovast. — Yemelian — útra! ! Yemelian — ez a kolosszus, kinek fakadó szakálla, mosolygó kék szemei mögött az egyenruhája dacára látni lehetett a nyers parasztot, — fölnyergelte a lovát s miután olvasni nem tudott, háromszor is megkérdezte a cimet s a lev^'et beledugta-táskájába. Bátor ügendult uira s mikor a Berditskájahid mentén ülő bajtársait felismerte, széles mosoly ömlött el az arcán. A hidon áthaladva, a boulevard Semenskyn lovagolt tovább s egyszerre a St. Sauveur-temploma előtt egy egész tömeget látott, mely fenyegetve, zárt katonai sorban fogta el az utat. A tegnapi rettenetes represszália után a nap sajgó dühe újra feltámadt, a kétségbeesve, nem gondolva a következendő büntetésre, képtelen, elfojthatatlan haraggal ment a sorsa elé, a katonaság által még el nem zárt utcákon. A túlsó oldalról feléje hangzó trombitaszó megérttette vele, hogy már verik a riadót — de mert parancsa volt, hogy a táskájában levő levelet vigye el — gépszerűen ment a maga utján. Mikor a bőszülten orditó, lázongó tömeg elé került harsányan kiáltotta : — Helyet! Helyet! Hiszen neki meg volt parancsolva, hogy vágtatva vigye cimére a levelet. A tömeg első sorai csakugyan helyet adtak, puszta szokásból. De aztán egyszerre feltámadott a rejtett haraL', a véres bosszulhatatlan vágya. Felismerték a katonát, — a kormány satellesét — egyet azok közül, akik tegnap őket mészárolták. Az arcokon kigyúlt a gyilkos harag, a végtelen gyűlölet. Egy asszony, egy lázas lángban égő szemű asszony megragadta a lova kantárát. Yemelian nyugodtan ismételte: — Helyet! Helyet! De a tömeg állati, vak indulata már feltámadt. Szidalmazták a katonát, sőt botot emeltek reája. Hiába táncoltatta köröskörül ágaskodó paripáját, állát, fejét egyre botozta a dühödt tömeg. Még csak annyit mondott, hogy: — Testvérek ! A kötelességemet me! gyek teljesíteni.