Békésmegyei közlöny, 1905 (32. évfolyam) július-december • 65-119. szám

1905-10-19 / 99. szám

Békéscsaba, 1905.^ XXXIÍ-ik évfolyam. 99-ik szára Csütö

rtök, októberJ9. BÉEÉSMTEI KÖZLÖNY POLITIKAI LAP Telefon-szám: 7. Szerkesztőség : Főtér, 876. számú ház, hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Megjelenik hetenkint kétszer: Vasárnap és csütörtökön. ElrŐFIZETÉSI Din : Egész évre 12 kor. Félévre ö kor. Negyedévre 3 kor. Előfizetni bármikor lehet évnegyeden bcliil is. Egyes szám ára 12 fillér. Főszerkesztő : Dr. SAILER VILMOS Felelős szerkesztő: PALATÍNUS JÓZSEF. Laptulajdonos : SZIHELSZKY JÓZSEF eshet számításba. A kormány vagy nyílt erőszakhoz nyúl és katonasággal soroztát, szed adót, vagy egyelőre még nem oszlatja fel a parlamentet, hanem be hozza a puhító rendszert. Akár igy, akár amúgy, felfüggeszti a vármegyék politizáló jogát, a megürült és ellenzéki érzelmű főispáni székeket kivezényelt miniszteri segédtitkárokkal tölti be, ad valami nemzeti szinü programot, tavaszszal feloszlatja a parlamentet és akkor pénzzel, erőszakkal és a hatalom minden korrupciójával többséget szerez magának, ha pedig ez a terv sem sikerülne, ugy felfüggesztik az alkotmányt. Éz Fejérváry, Bécs, vagy ha úgy tetszik a király programja. Azé a királyé, aki 1867-ben hűségesküt tett a magyar alkotmányra, amelyet úgy megtartani, mint másokkal megtartatni igért. Annyira kedvelt hivei vagyunk a legalkotmányosabbnak nevezett királynak, hogy végtelen szenvedést és nyomort érdemlünk meg nagysok szolgálatainkért. Azok feledve vannak. A Habsburg dinasztia históriájából kivannak tépve azok a lapok, melyeken fölvagyon írva Habsburgi ház trónraemelése, Mária Terézia országainak megmentése stb. A Habsburg dinasztia történelmében csak az van följegyezve, hogy a mindenkori uralkodó kötelességének tartsa szemelőtt tartani hű osztrák alattvalóinak érdekeit és Magyarországra nézve azt a bizonyos hagyományos politikát kövesse, amit követtek az eddig uralkodó II. Józsefek. Ám, a magyar nemzetnek is van históriája. Abban meg az vagyon följegyezve, hogy a nemzet sohasem adta el rabszolgaságért a szabadságát, hanem, ha kellett, pedig nagyon sokszor kellett, vérével, életével is védelmére kelt függetlenségének. Messze kiestünk abból a korszakból, amikor még az ököljog uralkodott Amikor tartományokat, országokat hódítottak meg karddal és golyóval. Ma a kultura hódithat csak. El sem hihető ma, hogy egyik ország csupa hatalmi nagyravágyásból ráéhezzék a másikra. Annyira éretlennek nem képzeljük Ausztriát sem, illetőleg a Burg embereit. Addig pedig, mig ettől nem kell tartanunk, nem egyenesítsük a kaszákat, még csak a harangokat sem veretjük félre, hanem rámutatunk a törvénykönyre, amely szerint hiába hatalom a hatalom, addig nem kap a nemzettől sem adót, sem katonát, sem tiszteletet, mig a törvényeket meg nem tartja és meg nem tarthatja. A végtelen szenvedést és nyomort pedig majd csak elviseljük addig, mig telik a hagyományos birkatürelemből. P. Hivatalnok nyomorúság. Általános az elégedetlenség az állami alkalmazottak körében a miatt, hogy éveken keresztül kell várni ok, mig nagy sokára előléphetnek. A türelmetlen elkeseredés főleg a birói ós ügyészi körökben nyilvánul meg hangosan. Még néhány évvel ezelőtt olyanok voltak a viszonyok, hogy a legtöbb albiró ós alügyész biztosra vehette, hogy kifogástalan működése esetére 5—6 évi szolgálat után az előmenetele múlhatatlanul bekövetkezik. De ezek a kedvező állapotok gyökeresen megváltoztak: Ma annyira meg romlottak az előléptetés esélyei, hogy kiválóan szerencsés embernek mondható az, ki 7—8 évi albiráskodás vagy alügyészkedés után biróvá vagy ügyésszé , neveztetik ki. A legtöbb 10—11 évig is ) várakozik, mig a sor reája kerül. S ha már a jobban díjazott albirák és alügyészek is zúgolódnak, mennyivel több okuk lehet panaszra a bírósági aljegyzők és joggyakornoknak, kik nagyon is szerény fizetés mellett évekig kénytelenek várni, mig számukra nyílás támad és a hivatalnoki lépcsőzeten egy fokkal előbbre mehetnek. Ezen a keserves llapoton nem segit az sem, ha a birói diplomát kellé időben megszerezték. Azok pedig, kik részint hanyagságból, részint egyébb okok miatt a szükséges kvalifikáció megszerzését elodázzák, el lehetnek rá készülve, hogy a 30-ik életévüket is túlhaladják, mire jegyzői vagy albirói kineveztetésüknek örvendhetnek. Mondani is felesleges, hogy ez a mostoha állapot jogos késerüséget vált ki azokból, kik magukat mellőzötteknek tartják és éppen nem alkalmas arra, hogy munkakedvüket és hivatali buzgóságukat növelje. Sokan — éppen ennek a keserűségnek behatása alatt — ugy gondolkozuak, eleget tesznek kötelességüknek akkor, ha csak annyit dolgoznak, hogy éppen fegyelmi eljárás alá ne vonják őket. Ez a mily erkölcstelen, ép oly megrovandó felfogás. Végtére az állam nem heréket kiván alkalmazni, hanem becsvágyó és kötelességtudó férfiakat. Az a körülmény, hogy az előléptetés lassú, országszerte megvan, s nem szolgálhat okul arra, hogy csupa dacból, a magát" mellőzöttnek tartó hivatalnok megszabott kötelességeit hanyagul teljesítse. Arra kell gondolnia : mily nehezen sikerült állásába bejutni, s mily sokan vannak, kik boldogoknak éreznék magukat, ha bármily csekély, de biztos állást elnyerhetnének. Bizonyára becsületes igyekezettel lennének azon, hogy a mű' ödésökhöz fűzött jogosult kívánalmaknak mindenben megfeleljenek. A lassú előléptetés első sorban a jogi pálya tuHömöttségében találja indokát. Nálunk az a balgatag felogás uralkodik, hogy csak az lehet ur, ki jogot végzett. Ez okból boldog-boldogtalan siet az egyetemekre, szaporítani azoknak a számát, kik magas kvalifikációjuk daoára is alig, vagy csak sok nélkülözérek árán tudnak megélni s hosszas küzködós után birnak maguknak a társadalomban pozíciót biztosítani. A legtöbb hivatalnok vagyontalan s teljesen reá van szorulva fizetésére. Ha már most elköveti azt a könnyelműséget, a mi pedig a fiatal embereknél igen gyakori, hogy meggondolatlanul adósságot adósságra halmoz, olyan súlyos anyagi viszonyok közé kerül, hogy fizetéséből alig képes a legénykori gavallér adósságok kamatait törA jövő képe. Békéscsaba, okt. 10. A magyarok alkotmányra megesküdött és Szent István koronájával megkoronázott királya azt hitte, hogy újságot mond nemzetének akkor, amikor az eléje citált képviselőknek a végtelen szenvedések és nyomor idejének bekövetkezését hangoztatta. Ha ezt hitte a király, csalódott hitében és azt mutatta meg, hogy nem ismeri nemzetének ezeréves történelmét, amelynek minden lapja, nagyon kevés korszak kivételével, végtelen szenvedésről és nyomorról regél. Úgy belevagyunk már mi magyarok ebbe a küzdelmes életbe dresszirozva, mint az igavonó barom a járom viselésébe. S ha már rajtunk a járom, lerázni se nagyon igyekezünk, legföljebb birkamegadással várjuk a szekérülésből, cselőre, vagy csákóra éri-e testünket az ostorhegye. A mai válsággal is úgy vagyunk már, hogy belátva a hosszú küzdelem eredménytelenségét, letörölnénk egyet mást a nemzeti követelések táblájáról. De még erre sem adatik meg a mód, miután a magyar király nem áll szóba a nemzettel, annak alkotmányos többségével, hanem azt a Feje'rváryt küldi az ország nyakára, akinek a törvényhozás képviselőtestületein kivül bizalmatlansággal fogadott az egész nemzet. A király reaktiválta az ügyek ideiglenes vitelére átmenetileg kinevezett, felmentett és ismét- ideiglenesen megbízott kormányt. Mit jelent ez ? Nem mást, mint a nyílt abszolutizmust. A napokban alkalmunk volt beszélgetést folytatni egy előkelő állású és felsőbb helyeken is beavatott férfiúval, aki a reaktivált kormánynak a jövőre vonatkozó terveiről ezeket mondotta: — A kombinációban csak két terv Békésmegyei Közlöny tárcája. Pusztán. = A „Békésmegyei Közlöny" eredeti tárcája. Irta : Mányiné Prigl Olga. A kis tanyai ház előtt suhogtak a nyárfák. A vastag, reves derekuk mereven állott, csak a fejüket hajtogatták össze, a mint a szél végig nyargalt fölöttük. Engedelmes szelid ákácok földig borultak a fiatal, gyönge ágaikkal, a tűz a kiszáradt mederben szinte sirt, nyöszörgött. Barna hajszálgyökerei, a mik az oldalából nőttek ki, ugy libegtek most, mintha valami mesebeli szörnyeteg rázogatta volna a mohos szakállát. A nap vörösen bujt le a bugaci tarló mögött. Nagy piros folt maradt utána, majd le foszlott az is s lassan, egymásután merészkedtek elő az apró csillagocskák. Szelid inécseskói az Úristennek . . . Szállott a sötétség mindlejebb-lejebb. S a kis tanyai házban fölgyújtott világosság is csak akkorkának látszott, mint egy kis halovány csillag. A bágyadt fénye megtört a fakó kartonfüggönyön. ' A gazda az istállóban tett-vett. A béresgyereket korholta, hogy baja esett a jószágnak. A Daru volt szóban, a hókafejű Daru, a ki olyan szépen tudja tartani a fejét, mintha csak úri soron nőtt volna fel. S most itt van! Forró gőz ömlik a száján, a szeméből csurog a viz. A levegő lihegve jár ki s be a torkán, köhent is olykor/hogy majd megfullad. Oda van, tisztán oda van, — töri a gond a gazdát. Csak legalább ilyen átkozott idő ne volna! Kihivatná hozzá Pál Jánost, a kovácsot. Eret vágna rajta, hátha segítenének vele! Fölkerült a házba. Korom sötétség van, de ő biztos szemmel lát a sok miegymás között, a mivel tele az udvar. Itt a csutka halomba, amott a vályogos gödör, a miből a szomszéd tanyára hordták a sarat. A kut káváját a télen tüzelték el, a mikor olyan nagy hidegek jártak, hogy minden kis legutolsó tűzrevaló elfogyott. Azóta kopaszon áll. De még megőrizte a jó Isten, hogy se a gyerek, se az apró jószág nem hullott belé. Gyerek van pedig bőven, majd több mint kenyér. De hát nincsenek elkapatva. Napestig futkosnak a szélben, kékfestő ingök óppenehogy térdig ér nekik. A bőrük barna, mint az agyag, hajukat fakóra égeti a nap. Este jókor bebújnak, mint a csirkék. Azon maszatosan, a kék ingükben, a mi egész nap rajtuk volt. Bezzeg nem kell nekik ruhatár! Jóízűen szuszognak a vaczkon, meg a sutban. Csak a Marcsa nem alszik. Marcsa a legidősebb köztük, tizenhárom esztendős, már szinte eladósorba jönne az őszön, aztán csak hirtelen fonvnyadni kezdett, fönnjárt-, de bizony sorvadt. A Panna nénihez, a ki afféle tudós asszony, — kétszer is elvitték. Majd meghozza a nyár az egészségét, — mondta Panna néni. Nyár elmúlt, de Marcsa csak nem vette magát, sőt felényi lett, mint a milyen volt. Lelte a hideg minden nap, hogy" nem győzték téli ruhával nyár közepén. Hosszú énekéhez sirt előtte az édes anyja: — Meghalsz, már biztosan meghalsz én szerelmetes cselédem ! Megvették neki a fehér ruhát is, égszínkék szalaggal, hogy annál tetszetősebb legyen a menyországban. A szél zugot odakint, odabent ketyegett a tulipántos óra. A gazda is lepihent, ámbár álmában is sokat sóhajtozott. Látszott, a gondja oda is elkíséri. A Daru, mi lesz a Daruval . . . A Marcsa leány megfordította feje alatt a párnát. Alig tudott beszélni, ugy fölégette a láz a szája szélét: — Édesanyám ! — mondta, mintha parázson feküdnék! Nem felelt rá senki. Az anyja a faluban volt a testvérnénjénél. Még az este bement, piacra vitt be egyet-mást. Abból kell krajcároskodni a szegény embernek. A kislány újfent szólott: — Édesanyám, ihatnám : Megint nem felelt rá senki. Nagyot sóhajtott a leány: — Hát igaz is a, — oda van anyám, azért nem szól . . . Az atyját nem merte bántani, még ráki alt. Az ember nem olyan, mint az aszszony. A fiuk is gorombák, csak a Marci gyerek, a kis béresfiu, a ki ugy nőtt fel árván, az talán nem olyan, mint a többi. Az jó szivvel van hozzá. Rokkát faragott neki a minap is kukoricaszárból. Leszállott az ágyról. A térdei összeverődtek a gyöngeségtől, a mig magára vette a felsőjét. Rátette kezét a kilincsre, keresgetett a sötét konyhában, nem talált sehol egy korty vizet. Eszébe jutott a Marci gyerek, ha annak szólana! Bizonyosan meghallja a szavát. Még a

# csillagok is integettek : jó lesz jó . . . Eltapogatódzott az istállóig, a mécs égett odabent. Marcinak virrasztani kellett a Darut. Kiadóhivatal : Telefon-szám : 7. Főtér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpétuzel helyben fizetendő. NYILT1 ÉR-ben egy sor közlési dija 50 fillér. Gyönge hangon szólott be hozzá — Marci te! A fiu fölugrott és fülelt. Mintha nem jól hallott volna. — Én vagyok Marci, adj egy korty vizet! A fiu azt se tudta, hogy melyik lábára álljon: — Szerelmes Isten! hogy tudtál kijönni ? . . . — Hát ugy, hogy meggyógyulok én még, Marci! — Ettől a korty viztől gyógyulok meg . . . — Segítsen rá az Isten, — mondta a fiu s végigtörülte a szemét a durva ingeujjával. Ha fölnevelkedtek, addig igyekszem rajta, mig nekem ád az édes apád. Kemény ember pedig az apád, én nem lennék olyan . . . A leány fölemelte a nedves szemeit és suttogva mondta: — Olykor anyámra is kezet emel! A fiu bólintott. Hallgattak. A leány kezdte megint: — Marci! Felütötte fejét a fiu. — Megtennél-e nekem valamit? — Odaadnám az életem is érted, ha megválthatnálak, — mondta komolyan a fiu. Móhon kapott szaván a leány : — Vigyél be a doktorhoz, most mindjárt vigyél be ! A fiu elhalványodott: — Ha apád kijön, mindkettőnket halálra keres . . . — Velünk lesz az Isten! — Én ugy szeretnék meggyógyulni, de édtsapám haragszik a doktorokra, a patik.'ira . . . Pedig odadnám a függőm, a kalári-