Békésmegyei közlöny, 1905 (32. évfolyam) július-december • 65-119. szám
1905-09-20 / 89. szám
3-ik oldal Áchim Tamás biró a díszközgyűlést felfüggesztene és kérte a képviselőtestületet és közönséget, hogy a díszközgyűlést a szobor leleplezési ünnepségével Isten szibad ege alatt folytassák. A tribünök. Még tartott az istentisztelet, mialatt a közönség és a küldöttségek egy része már elfoglalta a fentartott tribünöket. Á szobor előtt szabad volt a tér, mig előtte a höl^yközönség, oldalról a vendégek fentartott tribünje emelkedett. A hölgyek emelvényén Csaba ós a megye hölgyközönségén'ek előkelősége, disze, virága sorakozott, mig a másik tribünön a fővárosi és vidéki vendégek előkelő serege, ott voltak a kedden délelőtt megérkezett küldöttségek sok százai, akiket Gyuláról Fábry Sándor dr. alispán és vármegye tisztikara vezetett. Amint a küldöttségek felállottak, érkezett meg a beláthatatlan embertáborban Kossuth Ferencz. Hosszan-, tartó éljenzés fogadta. A leleplezés. ,/J" ^lélekemelő szép ünnepséget a csíibai daloskör nyitotta meg gyönyörű alkalmi dallal, amely után hazafias darabokat énekelt., melyeket zajosan fogadtak megéljeneztek. Ezután Sza\a v Jó/>of, mint a Kossuth-szoborbizottság elnöke ismertette a Kossuth s?obor létesítésének jelentősebb mozzanatait, jelezte, hogy a Kossuth szoborbizottság a szobor létesítése ügyében mindent megtett, ami tehetségétől függött; hasonlóképp a szobor alkotó mestere, Horvay János (Éljenzés). Majd fölkérte V á r a d y Antalt, a kitűnő irópoétát Ódája elszavalására. Kitörő éljenzés előzte meg a kedvelt poétát a dobogóra lépésében. Várady aztán frenetikus hatást keltve szavalta el bűbájosán szép ódáját, melyet lapunk tárcarovatában közlünk. Fábry alispán beszéde. A lélekemelő ünnepség egyik legkiemelkedőbb pontja volt az ünnepi diszbeszéd. amelyet Fábry Sándor dr, kir. tanácsos, alispán tartott. A gyönyörű szép, gondolatokban gazdag szónoki szárnyalású beszéd igy hangzott. Ma 103 éve született Kossuth Lajoí. Született a nagy század hajnalai, meghalt annik alkonyán. Emléke él örökké! ^ület.ftf ejrv kicsiny község s.eOsztatlanul. Hisz a Kossuth-kultusz: ban leomlottak immár a válaszfalak. Az idő, a történelem kiegyenlíti az ellentéteket. Azon arányban, amint távolodunk a politikai érdekek kicsinyes és önző melléktekintetétől, úgy emel-| kedik ki előttünk a történelmi alakok valódi nagysága; ily tisztultan bontakoznak ki a visszatekintő vándor előtt a pramisok hatalmas kontúrjai, a Hymalája hóval fedett bércei. Kossuth ot ma már osztály-, rangés pártkülönbség nélkül minden tárgyilagosan itélő az ő valódi nagysága szerint becsüli meg. Ő rázta le az egész nemzet számára jelen alkotmányunk alapköveit, egyenlően élvezi annak áldásait az egész ország s igy kell, hogy hálánk is,egységes legyen irányában; hisz az alkotmány a mi erősségünk, jogaink forrása, mely egyaránt kötelez minden polgárában nemzetet és királyt. Tényleg Kossuth Lajos nevéhez fűződik alkotmányunk új alapokon való szervezésének legfontosabb mozzanata: a z 1848-i kévi törvénykönyv. Az ő törekvéseinek, nemes küzdelmeinek, élethivatásának legfőbb célzata volt: egyrészt a magyar állam függetlenségének, — mely addig csak a törvény holt betűiben volt meg, — gyakorlati megvalósítása; másrészt az állam szervezetének d emokratikus, modern alapokon való kifejlesztése s e nagy törekvését az 1848-ik évi törvénykönyvben oldotta meg. Megteremtette ezzel az ú|j Magyarországot. Ledönti az osztályuralom korlátait ; felszabadítja az úrbéri szolgáltatásokban görnyedt jobbágyságot, öszszetörve ezzel milliók rabláncait; a polgári szabadságban egyenlővé tesz minden honpolgárt; felszabadítja a rabiga alatt szinylődő gondolatot, megteremtve a sajtószabadságot; szervezi politikailag a nemzetet, megalkotva az Ausztriától független, csak a magyar nemzetnek felhős minisztériumot, valamint a népképviseleti parlamentet és felépiti mindezekkel ; az új magyar alkotmányt, amint ő óhajtá a békesség templomát, melyben a király és a nemzet együtt áldozhat a haza oltárán. Hogy mennyit köszönhet en'észben az utókor Kossuth Lajosnak, azt a legilletékesebb tanútól, Deák Ferenct ő 1 hallottuk, ki 1867-ben a kiegyezés tárgyalásakor a parlament tapsai közt jelenté ki, hogy Magyarország közjo'.'ának törté- -'' * ír^wdynastia fényét, melyet uralkodónknak ismerünk;" majd: „az leszen a Habsburgház második megalapitója, ki a birodalom kormányrendszerét alkotmányos irányban reformálandja." S valóban egy hajszállal sem ment tul azon az állásponton, melyet évszázadokon át király és nemzet mindig törvényes jog gyanánt ösmert el. És a mint bölcs ós mérsékelt volt fölfele, oly meggondolt és a viszonyokhoz alkalmazkodó volt törvényalkotása anyagában és határaiban is. államférfiúi előrelátással felösmervén, hogy az állam életben már forradalom : a múlttal való minden rögtönös szakítás, mérsékli alkotó hevét ós a jövőnek hagyva a tovább fejlesztését, a demokratikus állami átalakulás dacára nem érinti a főrendiház szervezetét, a vallás kérdés rendezésénél nem megy a vallás szabadság elvóig, korlátozottan alkotja meg a sajtó szabadságot, s a körülményekhez mérten, szük alapokra helyezi a képviselői választói jogosultságot. Óh, nem is az 1848-iki törvényekben nem azok elfogadásában, hanem azok kijátszásáben, azok visszavonásában volt a forradalom igaz oka! Nem kisebb egyén erősítette ezt meg, mint A n d r á s s y Gyula. Tényleg ugy van. Csakis, midőn a féltékeny erőszak sárba tiporja az alig szentesitett törvényeket, midőn a 48előtti állapotok visszaállítása cóloztatott ós Jellasich zsoldosai támadták meg drága hazánkat, akkor, csakis akkor nyúlt ? jogosult védelem fegyveréhez Kossuth Lajos, hogy megvédje, a miért küzdött, a mit kivívott: a 48-iki alkotmányt és vele hazánk függetlenségét, szabadságát. S a mily loyalis, és mérsékelt volt a jogok kivívásában, oly tántorithatlan, oly szilárd volt a jogok megvédésében. Harcra szólítja nemzetét. Gyújtó szavától a lelkesedós lángja fut végig az országon, megzendül a „Talpra magyar !" sikong a harci kürt és gyermek ifjak, roskadozó aggok sereglenek a SzüzMáriás zászlók alá, a hon szabadságáért! „Magyarország minden göröngye Megmozdult szava hallatán, Seregek nőttek, hadak keltek, S a csatákba dalolva mentek Mind az ő nevével ajakán!" S csak egy igéjük vott: „Előre!" S midőn az éjszaki kolosszus tulhatalma leveré a legszentebb szabadságit és vérbe fult a nagy nemzeti 'em, Kossuth Lajos akkor sem hazája javán munkálkodni, * 1 TT í 1 ó rv í /-\1 rjn —— — 1—1 — Igy lett a bevégzett tökéletességű legnagyobbá, halhatatlanná a magyar nép szemében, kinek emlékéi örök fényben vonja az apothezis glóriája! Honleányok, ifjak, gyermekek, aggok, s ünneplésre egybegyűlt szeretett polgártársaim! Kossuth Lajos szobrát avatjuk ma fel. Ennek a szép városnak hazafias közönsége is szivébe foglalta az ő eszményét és oltárt emelt e szoborban a kegyeletnek, a soha nem épülő halának és egyszersmind jelképet emelt abban a hazaszeretetnek, melynél a messze utókor is tanulságot és erőt meríthet a mult dicső emlékeiből a jövő reményeire. Örök hálánk, kegyeletünk, hódolatunk Kossuth Lajos iránt! De hálánk és hódolatunk csak úgy lesz hozzá méltó, ha követni is igyekezünk nemes példáját, honszeretetben, törvénytiszteletben s a haza javára irányuló kitartó, csüggedetlen, alkotni vágyó, komoly munkában. Kötelességünkkül ösmerjük fel ezt. És e feladatunkban világosítsa meg elménket az ő eszméinek fénye, töltse be lelkünket az ő honszerelme, acélozza meg erőinket az ő kitartása, irányítsa munkánkat az ő bölcsessége, ós fűzzön össze bennünket az egyenlőséget megteremtő testvéri szeretetének tökélye, hogy igy együttes, céltudatos, lankadatlan munkában, a jog erőssógóre helyezkedett hazafisággal vihessük diadalra, hogy nagy, hatalmas ós boldog legyen a magyar! Kossuth mondta: „Leborulok a nemzet nagysága előtt!" A reá való visszaemlékezésben : a nemzet borul le az ő nagysága előtt! És midőn most lehull szobráról a lepel, szálljon fel ajkunkról az Ég urához a fohász: „Isten álldd meg a magyart!". Az alispán remekszóp beszéde alatt hullott le a szoborról a lepel. Egy pillanatra visszafojtott lélegzés, egy sokat igérő várakozó pillanat, valami a csodálatból, az ihlettet elfogódásból ós a következő pillanatban sok ezer torokból tört elő a lelkes üdvözlés, az éljenriadal, mely Kossuth halhatatlan, újjáébredt szellemének szólott. Végetérni nem akaró taps ós éljenzés kisérte az alispán végső szavait. Kossuth beszéde. Ezután Szalay József a közönség nevében szólásra kérte Kossuth Ferencet, aki mindenkit elragadva, a köve f v IRP.Y.A 7Q1AO .'II-:—1 1-
