Békésmegyei közlöny, 1905 (32. évfolyam) január-június • 1-64. szám

1905-06-29 / 64. szám

2-ik oldal Ami hullámgyürük támadnak tükörsima felületen, az a napi alakulatokba beledobott egy-egy kombináció. Jön az abszolutizmus! Nem jön! Uj választás lesz! A király homo régiust küld ki! Nem, maga a király tárgyal! Kompromissiumot kötnek! És ember legyen a talpán, aki csak eltudja képzelni is a jövőt. De hogy valami okvetlen készül, az bizonyos, mert az osztrák politikai boszorkánykonyha egy valóságos perpetum mobile. Igy odafönt. Az ország pedig a nemzeti ellenállás védősáncai mögül elszánt védelemre készül. Nincs szélcsend a vármegyékben, amelyek törvényhatóságaik rendre mondják ki az ellenállást, tagadják meg a vérés pénzadót, tiltják meg a tisztviselőinek még az önként felajánlott adó elfogadását is. Még csak mintha kopoktatna az abszolutismus, s máris a legerősebb passiv rezisztentiával találkozik szembe. Hová fog ez vezetni ? Olyasmit emlegetnek, hogy a király maga akar tanácskozni a pártok vezéreivel. Miniszterek, homo regiusok és mindenféle megbizott nélkül. Közös tanácskozást akar a pártok embereivel folytatni és kölcsönös megbeszélés segítségével akar megállapodást, békét teremteni. Nem tudjuk igaz-e a hir; nem tudjuk, célra vezethet-e és célra vezet-e az efajta tanácskozás. De azt mondjuk: íme, ez valami, ami esetleg jóra fordulhatna. Ez nem erőszak, amely elenállásra serkent, hanem jóakarató közeledés, amely bizalmat ébreszt. Ez nem törvénytiprás, amely egy táborba egyesit minden magyart, hanem megbecsülés, amely tisztelettel találkozik. Ha nem is lesz, vagy nem is lehet belőle semmi, mindenki azt fogja mondani, legalább olyasféle is történt, ami sem a törvény, sem az alkotmány, sem a parlamentárizmus sérelme nem volt. De hogy mindig csak azt lássuk, hogy kiéheztetéssel, becsapással, rosszakarattal, erőszakkal, törvénysértéssel akarnak győzedelmeskedni felettünk, ez elveszi a békére való hajlandóság utolsó szikráját is és lehangolja még azokat is, akik mindég a békés kiegyenlítés, a kölcsönös megegyezés szükségét hirdették. Ám jó, keressük a megegyezés lehetőségeit is, és legyen béke, ha lehet. Ha megvannak a feltételek, amelyeket a nemzet jogos vágyakozásainak kinullázása és saját méltóságának és törvényeinek megsértése nélkül elfogadhat. Minden jó hazafinak keresnie kell ezeket a feltételeket. A királynak is. A kormánynak is. Mert nem a harc a végcél, hanem a béke és a megegyezés. A harc csak eszköz, hvgy általa a békéhez jussunk. De „undbedingte Unterwerfung"ról nem lehet szó, és a Windischgrátzek ideje még nem érkezett el. A nemzeti ideálokkal, a nemzet törvényes követelményeivel számolni kell. Ezeket elnyomni, eltiporni nem lehet. Ismeretlen forrásból komoly politikai körökbe is elszivárgott annak a hire, hogy a király nézeteiben lényeges változás állott be, annyira, hogy elérkezettnek látja az időt arra, hogy már most megkezdeti a többséggel a kompromisszumot célzó tárgyalásokat. Ezek a hirek arról is tudtak, hogy báró F ej é r v á r y Géza gróf Apponyi Albertnél tett látogatása alkalmával meggyőződött arról, hogy a koalíció nem áll a ! leszavazott kormánynyal szóba és igy a király arra is kész, hogy a Fejérvárykabinet mellé homo regiust állítson. Erre a szerepre Széli Kálmánt emlegették. A homo regius szerepe az volna első sorban, hogy a koalícióból szerezne átmeneti kabinetet, mely megszüntetné az ex-lex állapotot, rendezné a kvóta-kérdést ós a kereskedelmi szerződéseket és igyekeznék megállapodást teremteni a katonai kérdésekben is, hogy ezzel előkészítse a rég várt kabinet kinevezését, melyben Kossuth Andrássy, Wekerle, Bánffy ós Apponyi együtt vesznek részt. A király — hir szerint — közös értekezletre kívánja maga elé idézni a pári tok vezetőit: Kossuth Ferencet, gróf Tisza Istvánt, gróf Andrássy Gyulát, báró Bánffy Dezsőt, gróf Zichy Aladárt, Tomasich Miklóst ós gróf Apponyi Albertet. Itt rámutat majd arra, hogy a koalícióból alakuló kormány teljesen szabad kezet nyer a belügyi kormányzás terén, a gazdasági kérdések elintézését tetszése serint eszközölheti, de a katonai téren, a monarkia érdekében, a hadsereg harcképességére való tekintettel megmarad az eddigi álláspontján. Állítólag már e hét végén megtörténnék az ellenzék korona-tanácsa. Jelentős aktusa még a hétnek a főispánok kihallgatása, akik közül edI dig mintegy 20 beadta lemondását. Csaba közgyűlése. Csaba község képviselőtestülete június havi rendes közgyűlését hétfőn délelőtt tartotta. Rendkívül élénk volt a gyűlés, amit a kórházi szabályzatnak napirendre tűzése idézett elő. Csaknem valamennyi városatya felcihelődött, s a rekkenő hőség dacára végigszenvedte az alig kétórás gyűlést, amelynél csöndesebb lefolyású régen volt. Mintha megsokalták volna azok is a háborúságot, akik eddig keresték. Izgalom nélkül, majdnem minden vita mellőzésével mentek keresztül a tárgyak, amelyeket csak a karzat kisért nagyobb figyelemmel az egy évben egyszer látható közgyűlési tagoknál. A karzat különben dokumentálta a hivatalos nyarat, fehér ingujjban jelenvén meg az érdeklődő publikum. A közgyűlés lefolyásáról különben az alábbi tudósítás szól: A közgyűlést Áchim Tamás biró nyitotta meg, amely után K o r o s y j László főjegyző előterjesztette a rendes 1 havi ielentéseket, air elveket észrevétel nélkül tudomásul vettek. Napirend előtt Áchim L. András szólalt fel, de mivel felszólalása politikai természetű lévén, napirendre tértek fölötte. Néhánv rendelet és törvényhatósági átiratra került sor. A vármegye a katonai barakk bérbeadását megsemmisítette, s új határozathozatalra hívta fel a képviselőtestületet. A közgyűlés e határozattal szemben kimondta, hogy a mult közgyűlésen hozott határozatát hagyja jóvá, nem forogván fenn semmi ok annak megváltoztatására. Néhány kisebb jelentőségű alispáni rendelet tudomásul vétele után áttértek a közgyűlés legveszedelmesebbnek Ígérkező pontjára, a kórházi szabályrendelet tárgyalására. Á tanácsi javaslat az volt, hogy a szabályrendelet felülvizsgálatára küldjék ki a kórházi bizottságot. Ezt a javaslatot megszívlelendőnek tartja Zsilinszky Endre dr. is, nehogy a vármegye olyan momentumokat keverjen bele, amely a községnek esetleg nem tetszik, vágy nem felel meg. Áchim L. András a szabályrendelet sürgős letárgyalását követeli. Szalay József is sürgősnek tartja a szabályrendelet elintézését, de mindamellett szükségesnek tartja, hogy a szabályrendeletet bizonyos határidő megállapítása mellett adják ki véleményezés végett egy bizottságnak, illetőleg a kór házi bizottságnak, amelyet e célból kibővíteni javasol. A közgyűlés ilyen értei emben dönt, kiküldvén még a kórházi bizottságba Áchim Gusztáv, Margócsy Miklós dr. ós S z o n d y Lajos dr. bizottság ? tagokat. Csupa apró-cseprő ügyek következtek ezután. Elhatározták, hogy az épülő munkás-otthonba bevezetik a telefont; H a a n Béla indítványára nem kizárólagos joggal megengednek a Körös-TiszaMarosi Ármentesitő Társulatnak egy ingatlan bekebelezést; Darabos János indítványára elhatározzák, hogy a szarvasi úton a telegráf-karókat az árkokban helyezik el; a tanácsi javaslat alapján elutasítják Kertész János és társainak legeltetési engedélyezés iránt beadott kérelmét; Korosy Károlynak szabadságidejét meghosszabbitják, majd végül kimondták, hogy mivel a szabadságolások nincsenek szabályozva, illetőleg a községi szervezési szabályrendeletbe foglalva, javaslatot dolgoznak ki, mely szükségét látja azon elv figyelembe vétele mellett a szabadságolásokat szabályozni, hogy ezáltal se az ügymenet hátrányt ne szenvedjen, se anyagi kárt ne okozzon. Ezzel a közgyűlés 11 órakor véget ért. A gazdaslgi egylet közgyűlése. Házvétel. —ÍOOOOO koronás kölcsön. Rendkívüli közgyűlésen nagyjelentőségű határozatokat hozott vasárnap a békésvármegyei gazdasági egyesület. Két határozatot, amelyek mindegyike messze kiható fontossággal bir a gazdák helyzetére. Az első határozat egy régi óhajt valósított meg: az egyesület a régi rozoga ház helyett megfelelő uj otthont szerzett, a város legszebb és legforgalmasabb pontján, a Főtéren. A másik szerint pedig a gazdasági egylet igénybe veszi, amint annak szükségét látja, a kormánynak a beruházási kölcsönből kilátásba helyezett és a szarvasmarha tenyésztését célzó 100 ezer korona kölcsönét. Az érdekes közgyűlésről az alábbi tudósítást adjuk : Házvétel. A közgyűlést, mint rendesen, a kaszinó nagytermében tartották meg, délelőtt 10 Órakor. Szép számmal jelentek meg a tagok, akiket B e 1 i c z e y Géza alelnök üdvözölt, megnyitván a közgyűlést. Először is Wenckheim Dénes gróf elnök és Zsilinszky Endre dr. igazgató elnök kimentett távolmaradását jelentette be, majd előterjesztette a rendkívüli közgyűlés megtartásának célját. Ismertette az igazgató választmányban folytatott tárgyalásokat, melyek egy uj és minden tekintetben megfelelő egyesületi otthon teremtését célozták. Az e célra kiküldött bizottság véleménye alapján az igazgató választmány kacag fel. — Persze, hogy én vagyok. — — A szemében felcsap „ egy lángsugár, aztán kialszik menten. 0 az, a szép Lola, az orra éppen olyan fitos, mint mikor még együtt jártunk ki lenn a kis városban, a városligeti tóra, nyáron csónakázni, télen korcsolyázni; a szeme is szakasz- j tott olyan kék, mint azelőtt, amikor a /ázőlőben együtt másztunk fel a szomszéd gyömölcsösóben a fákra, almát lopni, szilvát verni, a mosolya is jókedvű, mint akkor, a régi időben, mikor az udvarunk nagy eperfája alatt jókedvvel rendeztük a nagy eperszüret — vagy csak erőlteti a jókedvét? Ugy kell lenni, mert — mi csoda esett rajta ? A fekete göndör haja fehér lett, mintha hóval borították volna be. Egészen ősz Lola, a fitos orrával, a mosolygó szépséggödröcskékkel az orcáján ősz a haja Lolának. — Mit szól hozzá, hogy megőszültem ?„ O maga kezdi, csodálkozva néztem rá, hát észre\ette. — Hát nem hallotta az esetemet ? — Nem hallottam. Künn csavarogtam azalatt idegenben. — Pedig megírták az újságok is — krónikában — mondja jelentőség teljesen. Bizony nagy bolondság volt, öt év előtt, akkor még gyerekleány volt, tizenhatéves, hát nagyon szivére vette, most meg már nem is bánja. Igaza van. Most érdekesebb mint valaha. Egy huszonegyéves kis leány, a kinek ragyogó kék a szeme, fitos az orra, mosolygó szépség gödröcskék incselegnek az arcáján, aztán ősz, egészen ősz . . . Persze hogy érdekes! — Ugy volt, hogy az utolsó esztendőben jártam az iskolába, mindennap ott mentem el a tiszti kaszinó előtt, mindennap szembejöttünk s mikor aztán télre fordult az idő, találkoztunk a tánciskolában. Minden másodnap, s mindig velem volt. Tudja olyan szépen le volt irva a krónikában, miként udvarolt, miket mondott, mert én lejegyeztem minden este, a naplómat pedi; megkerítette magának a szerkesztőség . . . — És közölték ? — Nem bántam. Most se bánom. Elvégre baj az, hogy volt egy gyerekregényem ? A vőlegényemnek magam olvastam fel az egészet. Annyit kacagtunk rajta. — Hát van már vőlegénye ? — Két hét múlva lesz az esküvőnk. Hiszen huszonegyéves vagyok, férjhez mehetek, nemde ? De várjon csak, hadd beszéljem el sorra... Higyje el, azt a sok keserűséget, a mit elszenvedtem, csak az a boldog két hónap édesíti meg, a mit együtt töltöttem vele. Gyönyörű dolog az a szerelem. Nevetett, aztán leszállottunk a villamosról és mentünk be a városba, vásárolgatott a kelengyéhez, aztán beszélt tovább. — Apa nem tudta, a mama pedig nem vette komolyan. Mennyit sirt később szegény mama, lelkiismeretfurdalások gyötörték, hogy minek engedte meg. De hát tehetett ő róla, szegény ? Jól esett neki, hogy tisztek foglalkoztak velem, hogy a bálokban sokat táncoltam, de hogy abból baj lesz, nem sejthette. — Hát baj lett ? — Baj, mert elhelyezték. Ezt én nagyon a szivemre vettem. Aztán két hónap alatt megőszültem. Tele lett a város. Képzelheti! Csodájára jártak hozzánk. Ezért költöztünk fel a fővárosba... Apa azt mondta, hogy odalenn soha sem megyek férjhez. Eleinte tagadtam mindent, aztán már nem birtam a szivemmel. Magam se tudom, mi lelt. Csak egyre fájt a fejem ós nem tudtam egyébre gondolni. Ahová mentem - rá gondoltam. Ha sirni tudnék! De nem tudtam, pedig mindig sirhatnékom volt. Epedtem, vágytam egy könyre. De nem fakadt a szivemből. Néha bolondos fejjel vörösre dörzsöltem a szememet, de nem használt. Járt aztán töméntelen sok doktor. Mink csak rázta a fejét. — Lelki baja van. — Hallod, Lola, lelki bajod van. Addig gyötörtek, mig bevallottam. De hát nem használt semmit, a város a szájára vett, az újságba is kitették, elcsalták tőlem a naplómat, persze el kellet költöznünk a városból, mert ujjal mutattak rám az emberek. . . — Lolának lelki baja van! Elragadó, kedves volt, a mikor utánozta a barátnői hangját. Az egyik irigykedve, a másik megbotránkozva, a harmadik sajnálkozva, de mind csak rajtam, a lelki bajomon rágódott. Persze furc

n>a is az ősz hajjal járni az utcán, a mikor az ember tizennyolcéves. Színházba sem mehettem. Az emberek csak engem bámultak. — Hát ő ? Megtudta ? — Nem tudom. Én szegény leány voltam ahhoz, hogy felesé .:ül vehessen. De talán nem is tudja. Elment, azóta se láttam. Ma már talán főhadnagy. Én pedig megőszültem. Érdekes, mi ? Bementünk egy boltba. A segédek mint odagyültek és ő elkezdett válogatni. — Jól fog nekem állani a kék ? Nagy csoda volt, mindenki oda figyelt, az asszonyok köréje sereglettek, mindegyiket módfelett érdekelte. — Milyen csinos! — Aztán ős ! Lola. oda várta a vőlegényét. — Öt órakor kijön a hivatalból. Hány óra ? Háromnegyed ? No mindjárt itt lesz. . .. Nagyon derék ember és szeret. Ilyen szegény leány, mint ón is, nem isen lehet válogatós, ha már elmúlt husz éves . . . Megjött a vőlegénye. Nem volt már épen fiatal ember, de nagy gyöngédséggel viselkedett a menyasszonyához. Ragyogott a szeme, ha ráné ett. Lola akkor is ugy mosolygott, mint azelőtt, hidegen, de jókedvvel, a fórjhezmenés komoly szükségének biztos tudatában. Di talán ha a vőlegényét nem cserélik ki, nem őszült volna bele. Neki most mindegy volt, hogy ki az vőlegény. ... Az igazi pedig nem is tudja, hogy egy tizenhétéves kis leány „lelki bajba" esett egyszer, öt évvel ezelőtt, mert elszakította tőle a sors s hogy krónikát irtak a lelki bajából, hogy azóta egyre bámulják s hogy ez az Őszhaju, jókedvű leányka — temetőt hord a szivében. Lola végre megnyugodott abban : illik neki a kék szín. Egyáltalán Lola mindenbe nyugszik. Az érzése egyszerre viharzott el, öt évvel ezelőtt, most már könnyen belenyugszik mindenbe. — Hogy tetszik a vőlegényem? — • kérdi susogva, mialatt az idősebb korú vőlegény ott időzik a pénztár előtt, hogy kifizesse a vásárolt árut. — Derék embernek látszik . . . A derék ember vissza jön s aztán vándorlunk tovább. Lola karjába ölti karját ós mikor végigmegyünk a Koronaherceg-utcán, mindenki a derék emberre néz, meg reá, a pirosarcu Lolára, a ki közönbösen megy tovább, mert hiszen megszokta már, h >gy mindenkinek feltűnik s szinte gépiesen beszól már az ő ötéves lelki bajáról, a mi régen volt, nagyon régen. Most menyasszony. Mert hiszen mire várjon ? A derék ember pedig boldog. Lesz egy érdekes kis felesége. «^sz lesz, mikor Velencébe megy vele nászútra s a Hotel Grünwald-Bauer egész szolgaszemélyzete éppen oly érdeklődéssel fogja kiszolgálni az ő egynapos kis feleségét, a mint most megnézi az utcán minden emberfia. Azt szeretném még megkérdezni Lolától, hogy szereti-e a vőlegényét ? Meggondolom. Mire való ilyen fölösleges kérdés ? Mi a szerelem ? A régi a „lelki baj" . . . vagy ez a nyugalom, ez a temető ? . . . S melyik a jobb ? <tíj