Békésmegyei közlöny, 1905 (32. évfolyam) január-június • 1-64. szám

1905-06-08 / 58. szám

XXX11, évfolyam. Békéscsaba, 1905. Csütörtök junius 8. 60. szám. BEEESHEKTEI KÖZLÖNY POLITIKAI LAP. Telefon-szám 7. Szerkesztőség: Főtér, 876. számú ház, hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők Kéziratok nem adatnak vissza. IDcgjelcnik hetenként kétszer : vasárnap és esiitört3k3ii. ElcŐFIZETÉSI DI3: Egész évre 12 kor. Félévre ő kor. Negyedévre 3 kor. Előfizetni bármikor lehet évnegyeden belül is. Egyes szám ára lö fillér. Főszerkesztő : DR SAILER VILMOS Felelős szerkesztő : PALATÍNUS JÓZSEF. Laptulajdonos : SZIHELSZKYJÓZSEF Kiadóhivatal : Telefon-szám 7 Főtér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel helyben fizetendő. IH'ilttér-ben egy sor közlési dija 50 fillér. Tanév végén. Békéscsaba, junius 7. Ismét tanév vége, ismét az elcsépelt kérdés merül felszínre, hogy mik legyünk? Azt, hogy mik vagyunk, körülbelül tudjuk. Hiszen meg vagyon írva, hogy: a por és hamu vagyunk. De már azt, hogy mik legyünk, nehezebben állapithatjuk meg. Kivált azóta, mióta minden szakmabeliek azt üzenik embertársaiknak, hogy a világért se válasszák az ő mesterségüket. Kapacitálják is a szülőket, hogy ne adják az ő mesterségükre, mert az ő szakmájukban nehéz a boldogulás, gyilkos a tolongás, keserves a versengés. Már pedig mégsem hagyhatjuk a gyermekeinket életpálya nélkül. A közönséges ember vagy megfigyeli a gyerek hajlandóságát, vagy pedig körültekintget, hogy merre is boldogulhatna légjobban a csemetéje. De a gyermek hajlandósága a legtöbb esetben ugyanis rossz útmutató. Marad tehát döntő szerepnek a latolgató körültekintés. Most már következik a szülői gondoskodás. Az apa végignéz a mesterségeken és kiválogat egyet a gyermeke számára. Amikor azonban javában válogat, véletlenül elolvas egy olyan újságcikket, amely az embereket a lateiner pályáktól visszariasztja és ugyanakkor elolvassa az iparosok kesergését, hogy nagy a tolongás az ő pályájukon, úgyszintén a kereskedő-ifjak panaszát, hogy nem boldogulhatnak, mert túlságosan sokan vannak. Az apának ilyenkor eszébe jut az őstermelők mestersége. De eszébe jut az is, hogy az őstermeléshez, az ember nem úgy születik bele, hanem valamelyes vagyon is kell. És ugyanakkor azt hallja, hogy az isten tudja, hány gazdatiszt hiába keres állást ebben az őstermelő országban. Az apa a sok hallomástól és tudomástól megzavarodik és a sorsra bizza a gyermeke jövendőjét. A maga izlése szerint hagyja meg a gyermeke pályáját, a többit ráhagyja a sorsra. Igaza van, többet nem tehet. Csak a legutóbb is egész sor szülőtriasztó} figyelmeztetés kelt világgá, mint mindig, iskolaév vége felé. Mesterségek művelői arra intik benne a szülőket, hogy gyermekeiket ne az ő pályájukra adják. Az orvosok az mondják, pályánkon lehetetlen a boldogulás; a fiskálisok numerus clausust kérnek; a mérnökök az orvosok panaszát ismételik, a politikusok pedig tiltakoznak ellene, hogy az állam annyi hivatalnokot tart. Mikor mindenütt sokan vannak, mik legyünk? Ha nem az apák, az anyák, az aggódó szülők kérdeznék ezt, könnyű volna a választás. Az volna a felelet, hogy mindegy, akármik is leszünk, mégis csak proletárok leszünk. Mert olyan a munka, a termelés, az érvényesülés rendje, hogy a világnak el kell proletalizálódnia. Hosszú folyamat, de úgy törtet a megoldás szükségessége felé, mint a folyamok árja a torkolatok felé. Mit csináljon hát az apa? Válaszszon a gyermeke számára valamilyen tisztes mesterséget, jóravaló pályát és tőle telhetőleg gondoskodjon róla, hogy erre a pályára a gyermek alaposan készülődjön. A többit bizza rá a sorsra, a fia emberségére, a szerencsére, a viszonyok alakulására, a körülményeknek vagy bölcsességére vagy bolondságára. Csakis holnap dőlhet el, hogy megállhatja az ember a helyét. Csakis holnap válik el, hogy bevált-e az ember, bevált-e a szerencséje? Ma csak nekiindulhatunk a holnapnak. Magunkban és a sorsban. bizakodva, azokra nem hallgatva, akik útközben azt tapasztalták, hogy utjuk közben nem találkoztak a szerencsével, azokra pedig még úgy sem, akik összeesküsznek az olyanok ellen, akik velük versenyre készülődnek. Pünkösdig nincs változás. Ez most a legújabb jelszó, amely még nem hord magán semmiféle biztosítékot, hogy pünkösd után megoldást nyer a válság. Sőt talán mindjobban bonyolultabb lesz a gordiusi csomó, amelyet a nemzet követelései megadásának radikális kettévágása helyett holmi szürke beamterekkel akarnak Bécsben kibogózni. A testőrkapitány báró F ej é r v á r y után egy konstantinápolyi konzuli törvényszéki elnök, akit hazafias aggodalmai hoztak Budapestre! Ezek a hazafias aggodalmak is a bécsi észjárásra vallanak. Kvassay a legújabban fölmerült és leggyorsabban letűnt válságoldó bécsi alak, akit ugyan senki se küldött, de Kossuth mégis tárgyalt vele és bemutatta a vezérlő-bizottságban is. Tervéül azt vallotta Kvassay, hogy a szövetkezett ellenzéket birja rá, hogy egy átmeneti kormány működését tegye lehetővé. Óhajtotta, hogy a kinevezendő átmeneti kormánynak biztosítsák, hogy a képviselőházban megjelenhessék és hogy ott bemutatkozhassék. Szerinte ennek a kormánynak kellene aztán kezébe vennie a végleges kibontakozásra vonatkozó munkálatok irányítását. Hangoztatta Kvassay, hogy a király a Tisza-kormányt addig nem tudja fölmenteni, amig egy más minisztérium nincs. Az országnak pedig érdeke, hogy Tisza elmenjen, mert az ő információi aligha lesznek mások, mint aminők eddig voltak s azok nem bizonyultak alkalmasoknak a válság megoldására. Azt óhajtaná tudni, hogy ha ő, vagy valaki más (esetleg Wekerle) két-három hónapra minisztériumot alakitana és sem újoncot, sem költségvetést, sem indemnitást nem kérne, hajlandó volna-e az ellenzék bizalommal fogadni és kormányzását parlamenti úton nem gátolni. Ezen kormánynak Kvassay szerint, az volna a célja, hogy egy többséget hozzon létre a Ház mestani elemeiből, szintén szövetkezés útján egy olyan program alapján, mely javulásokat tartalmazna, de a koalíció programmját nem fedezné. A szövetkezett ellenzék vezérlőbizottságában visszatetszést keltett a meglepetés, amelyet Kvassay bemutatásával okoztak. A politikai körökben erősen kárhoztatják Kossuth Ferenc eljárását, hogy napok óta titokban tárgyalt, a pártok vezetőit, kik egyúttal a vezérlő-bizottságnak tagjai, egyáltalában nem értesítette, ugy, hogy ezeknek még csak sejtelmük sem volt a tárgyalásokról. Hogy Kossuth Ferencz tárgyal és intézkedik, az csak bizalmatlanságot kelthet a pártoknál s a bizalmatlanság a pártok összetartásának megerősítésére egyáltalában nem alkalmas. Különben csupa ülésezésekből áll a politika, hogy újra szünetel a halálosan elfáradt t. Ház, amelyben hogy nincsenek napirenden botrányok, kong az ürességtől. Ülésezett a szabadelvüpárt vezérlőBékésmegyei Közlöny tárcája. Dalok. i. Zsúron. • Zsuron voltunk tegnap, sok asszony, lány között És egy hang, mely a többitől nagyon különbözött, Egy szerelmes, dalos, csengő asszonyi hang, Miként ezüst harang Rólad beszélt, — s fájón szívemhez ütközött E győzedelmes hang. Aztán felém fordult, gúnyos diadallal, Lehajtottam a fejemet gyötrő fájdalommal Hisz ő az erősebb, —asszony! bátor asszony ! S én csak leánysoron . . . Félek éde<=, hogy majd gonosz hatalmával Rombol a sorsomon. II. Pendent. Temetnek egy leányt Sírnak a harangok, Gyöngyvirágos párnán Kiengesztelődve Mosolyog a halott. Esküszik egy férfi, Búg az orgonaszó, De a „holtodiglan" Olyan könnybefojtott Megbánással hangzó . . . Zalay IVTasa. Tanyai magyarok. Irta : Sz. Szigethy Vilmos. Hullámzó délibábjával álomba ringatja a lelket a tanyavilág. Olyan az, mint a fáradt sas, lomhán terjeszti szét szárnyait, csak néha-néha mozdul meg, hogy jelt adjon magáról. Jelt, hogy él, s hogy csöndességében is ott szunnyad bogárhátú, fehérre meszelt házikói mögött az őserő, a páratlan hazafiság s a mindeneket átölelő honszerelem. Elszorodott szívvel olvassuk naponkint, hogy mennyien vándorolnak ki idegenbe. Megy a magyar, keres jobb hazát, mert nem tud idehaza megélni. A mi tanyai népünket azonban — erre Szeged felé — nem kapja el a láz s nem kapja el az okosság, akármilyen keservesen is keresi kenyerét. A családja nagy, de bizik az Istenben, hogy minden ujabban jövő gyerek mellé ujabb darab kenyeret is juttat s dolgozik napestig véres verejtékkel. Munka, egyre több munka az élete, — nem is hal ott éhen senki. Erős karjára szükség van, azt csak igen megbecsülik, de el is felejti fáradalmait, mihelyt este haza tér és apró cselédjeivel játszadozni kezd. Az ő életükből, a tanyai magyar egyszerű életéből mondok itt el holmi apróságokat, vidám dolgokat. A pénzszámlálás. Ambitus Tóth Imre beovakodott a városba. Eladta a busáját jó pénzért, de az aprók között százas is került, azt el kell váltani. Annyi kiadás van az embernek, hogy beletelik estébe, mire haza kerül. Mindenféle népekre pedig nem bizhat ekkora bankót, fölnéz következőleg az adóhivatalba. — Kérö't ezér csupa forintosokat! A pénztáros leolvassa a csengő ezüstöket. Ámbis Tóth Imre pedig hozzáfog a megszámlálásához. Belekezd háj romszor is, hangosan jelezve : — Egy, kettő, három . . . tizenöt, tizenhat . . . huszonnyolc . . . Igy el is jutott vagy hetvenötig. Akkor azután egyerre csak legyint a kezével, miközben derült pillantást vet a hivatalos urakra. — Nem igen számlálom már tovább, leginkább ugy gondolom, hogy ha eddig meg van, nem hiányzik belőle tovább se. Az olcsó fuvar. Borügynökök járják a tanyákat. Ugylátszik jó termés ígérkezik, mert rajként vergődnek erre és veszi előre a bort, pedig hol van még a szüret, ki tudja, mi minden történik addig! Vasút alig, vagy igen-igen kevés szeli még át a tanyákat, ugy, hogy aki látogatóba akar indulni valamerre, jól teszi, ha egy napra való elemózsiát»visz magával. Három-négy órás kocsiutak a homokban a legenyhébb kirándulások közé tartoznak. A száraz homok köti a kereket, csak forog benne céltalanul. Más a szikföld, utakat is reperálnak vele, mert olyanná válik, mint a deszka. Egyenes, kémény, lesz. Tehát az ügynök elintézi a kis játékait és befelé igyekeznek a városba. A fuvar azonban a legritkább fehér holló akkora munkaidőben mint a milyen most van, lámpással kell keresni vállalkozót. Nagy nehezen kerül ember, aki ugy okoskodik, hogy este nyolcra beérkeznek, ott meghál egy keveset, kora virradtkor pedig indul vissza. — Tiz forintot kérek ! adja fel a szót az ügynöknek. Az persze hallani sem akar róla, de mikor tapasztani kezdi, hogv még ez a legolcsóbb, mert más a duplájáért sem vállalkozik, — alkuba kezd. — Hatot adok. A fuvaros ember a füle bobját se mozdítja. — Nyugodtan tömi a pipáját s mikor már rendesen ég benne a dohány, akkor veti oda. — A lovak is többet megesznek. De az idő sietős, félórai beszélgetés után megállapodnak nyolc forintban. — De csakis az urat viszem el enynyiért! Ugön olcsó fuvar lesz. Ezt uri nyelven ugy szokás mondani, hogy nem akar precedenst alkotni. Véletlenül az a pénz jól érkezik, legfölebb egy kis fáradsággal jut hozzá, mert kevesebbet alszik. Igy érkeznek a városba, a fényes kávéház elé. — Tud-e bácsi ötvenesből visszaadni ? — kérdi az ügynök. — Nem én. — Akkor bemegyek ós elváltom. Várjon egy kicsit. Az ember vár, várakozik türelemmel. Egyik negyed óra a másik után múlik, kilencet is harangoznak, de a pasasér csak nem mutatkozik. Leszáll tehát és bemegy utána. — Nem láttak itt gyönni egy urat ? Szürke ruha volt rajta, oszt' sántított, üveget hord a szemin. Az egyik pincér emlékezik rá, hogy olyas-féle külsejü valaki csakugyan bejött, de nyomban el is távozvtt a másik kijáraton. — Aszonta egy ötvenest vált. Ez is valótlannak bizonyult, mire kétségtelenné válik a csalás, becsapása a szegény embernek. A fuvaros megvakarja a feje búbját, káromkodnék is, de nincs hozzá mersze ekkora előkélő helyen, ezért csak sóhajtásképpen mondja : — Az áldóját neki! Ha tudtam volna, hogy ilyen csúnyaságot követ el, nem engedtem vjlna le nyolc pengőre a fuvart.