Békésmegyei közlöny, 1905 (32. évfolyam) január-június • 1-64. szám

1905-05-04 / 47. szám

\XXI1. évfolyam Békéscsaba, 1905. Csütörtök, május 4. 47 szám. BEIESMEGYEI KÖZLÖNY POLITIKAI LAP. Telefon-szám 7. Szerkesztőség : Főtér, 876. számú ház, hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők Kéziratok nem adatnak vissza. TOefljelenik hetenként kétszer : vasárnap és csütörtökön. EltŐFIZETÉSI DI3 : Egész évre 12 kor. Félévre 6 kor. Negyedévre 3 kor: Előfizetni bármikor lehel évnegyeden belül is. Egyes szám ára 16 fillér. Felelős szerkesztő: | Szerkesztő: MAROS GYÖRGY PALATÍNUS JÓZSEF Laptulajdonos : SZIHELSZKYJÓZSEF Kiadóhivatal : Telefon-szám 7 Főtér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel helyben fizetendő, nyilttér-ben egy sor közlési dija 50 fillér. Eszme ás valóság. Békéscsaba, május 3. Az igazság igazság marad akkor is, ha egérlyukból mászik elő. És különösképpen jól esik az igazság megvallása akkor, a mikor az illetékes helyről történik, elfogulatlanul, leple zetlenül. Amint azt megvallotta Áchim L. András, Csaba országgyűlési képviselője, a hétfőn tartott népgyűlésen. A szocializmusról szólunk, amelynek elemzéséről Áchim a többek között ilyenformán nyilatkozott; Május elseje nem ünnep, csak komédia, amelyet a vezérek rendeznek. A szocialisták, akiknek egy táborba kellene tartozni, torzsalkodnak. Miért ? Mert annyifélék, ahányan vannak a vezérek, akik féltik a koncot, a népfilléreiből jövedelmező jó üzletet. Vannak Várkonyisták, Mezőfisták, Bokányisták, Népszavisták stb. Nem a nép torzsalkodik tehát, hanem a vezérek, akiknek érdeke, hogy felszínen maradjanak. Az eszme egy, de vezérek kicsinyes önérdeke kívánja a szétdarabolást, a tömeg erejének széthullását. A vezérek miatt a széthúzás, civakodás, akik aszerint mérlegelik a szocializmust, hogy valaki felteszi-e a piros jelvényt és olvas-e Népszavát vagy nem. stb. Mutatónak elég ennyi. Méltó viszhang az utóbbi napokban megtartott budapesti és nagyszalontai kongresszuson elhangzottakra Annál inkább, mert illetékes helyről hangzott el. Maga Ách im L. András is szociáldemokrata, vagy legalább is annak vallotta magát. Beszédéből tehát azt az értelmet kell kivennünk, hogy a szocializmus nem más, mint aminek mindenkor hangoztattuk : a szegény nép félrevezetése és kiszipolyozása és hazug az az állítás, mintha a nép boldogulását akarja. Megerősiti ez a kijelentés is azt a hitünket, hogy a szocializmus ilyen körülmények között hasznára nem lehet az államnak, társadalomnak. Igaza van Áchim L. Andrásnak. Ezt az igazságot ugyan megmondták mások is, de azoknak a fejéhez is verték a szociálisták. Azok a pártbeliek, amelyeknek vezérét éppen érzékenyen találta az igazság. Dacára annak, hogy nap-nap után hódít a szocializmus, arról kell tehát meggyőződnünk, hogy fabatkát sem ér. Nem végezi azt a kulturmunkát, amelyet az eszme megkövetel, aminőt végez a müveit nyugati államokban, ahol az elért eredmények az eszmének csodálatosabb diadalát manifesztálják. — Nálunk ellenkezőleg A szocializmus jelene torzszüleménye, illetőleg torzképe az eszmének,- amelyért pedig ma már többé-kevésbbé lelkesül minden ember. Mert a szociális eszmék tagadhatlanul tért hódítottak minden vonalon. De mit ér a talaj, ha nincs megművelve ? Mit ér a nyers tömegerőnek az egyéni szabadság eltiprásával vaskorlátok közé való szorítása, minden, a nép javára szolgáló alkotás nélkül. Vagy csak a vezérek hatalmának fitogtatásáért, a vörös zászlóért való puszta lelkesülésért, vagy az Áchim L. András kijelentése értelmében igazán a vezérek magánérdekeiért volna ? Igy van. Ez a való igazság, amely az abszolutisztikus szocializmushoz vezet, amely jelenti egyúttal a demagógiának uralomra jutását a társadalmi és államrend teljes felfordulását, az évszázadokkal való visszafejlődést. Nem vagyunk a küzdők táborában, akik a szociális eszméket irták zászlajukra. De azok megvalósulásáért küzd ma már minden párt. Csakhogy más fegyverekkel, mint a szocialisták. A kultura lassú, de biztos fegyverével. Ezt vegyék kezükbe a szocialisták is, s akkor azok a nagy társadalmi kérdések, amelyek nálunk a messze jövő álmai, de a nyugaton már megvalósított tények, sokkalta hamarabb megoldást nyernek, minden megrázkódtatás nélkül, de sőt előnyére a munkásnépnek államnak és társadalomnak. A válság. Elmúlt a szünet is, újra összeült a képviselőház, a politikában azonban még mindmáig teljes a tájékozatlanság. A kibontakozásról ma éppen annyit tudnak, mint hónapokkal ezelőtt. A nemzet nem enged a szövetkezett ellenzék feliratában kifejtett álláspontjából, ez alapon pedig a király nem akar felelős kormányt kinevezni. Addig nyúlik tehát a válság, hogy azután is belekeveredik. És a válságok végtelenségének végleges megoldása csak a nemzeti követeléseknek a kielégítése. Másrészről beszélik, hogy a király a közeli napokban Budapestre jő, hogy a válságot megoldja, ha nem is véglegesen, de időlegesen. Szükség van az uj felelős kormányra, mert Tiszának most már menni kell, hogy pártját felszabadítva a kabinet elnöki teendőktől, aktív szerepet folytasson az esetleges vitákba. A szabadelvű párt körében és sajtójában sokat hánytorgatják azt, hogy lám, az ellenzéki koalíció nem tudott mindeddig kormányt alakítani, hiába verte az eget a választás előtt és hiába kapott többséget s választás alatt, a koalíció még sem kormányképes, Hogy a koalíció mindeddig nem csinált kormányt, az igaz, de hogy nem kormányképes, az merőben tévedés. A koalíciónak megvan a maga programja, a fölirat tisztára kifejti a programot, ez hatvanhetes alapon áll, föntartja a dualismust, megteremti a lehetőséget a gazdasági különválásnak békés uton való előkészítésére és betölti nemzeti tartalommal azokat a nyüásokat, a melyeket a hatvanhetes kiegyezés mindig fölmutatott. A nemzet mindig tűrte azokat a hézagokat, de most már nem türi tovább. Ennyiből áll a koalíció programja és vastag tévedésben leledzik az, aki erről a programról azt állitja, hogy nem kormányképes. A koalíció azonnal kormányképes, mihelyt a király magáévá teszi a programot. Hogy a király mindeddig nem egyezett meg a koalícióval a program dolgában, erről bizonyára a koalíció nem tehet. A függetlenségi párt régi programjáról jó lélekkel el lehet mondani, hogy a pártot megfosztja a kormányképességtől, mert követelte az önálló vámterületet, az önálló hadsereget és az önálló külső képviseletet minden átmenet nélkül. A különválás e módja nagy rázkódásnak tehette volna ki a monarkiát és érthető volt, hogy a király ezt a rázkódást nem kockáztathatja meg. De a koalíció programja mérsékelt, nem sérti sem a közjogi alapot, sem a monarkia nagyhatalmi állásának szokás nevezni. * Békésmegyei Közlöny tárcája. Szomorú dalok. i. Meguntál édes ? Az se baj . . . Csak egy álommal kevesebb. Csak a dalom lesz egyre búsabb, Csak a szivem lesz csöndesebb. Csak a lelkem siratja majd meg Hogy a virágja porbahullt. Mikor majd csöndes, néma éjszakán Álmaimba visszajár a mult. II. Azt hittem én, hogy örök a tavasz, Örök az élet, az illat, a fény. Azt hittem szeretsz forrón, igazán, Kétségbeesetten, mint ahogy én. Titokzatos vagy mint az éjszaka, Bóditó, mint az orgonavirág, Minek is borul szelíden össze Hogyha elválik egymástól az ág. III. Kihajt megint a fürtös gyöngyvirág, A dalos madár újra visszatér. S nem érzem a tavasz lehelletét, Az én szivembe megfagyott a vér. Jöhet tavasz, virággal gazdagabb, Sebes a csókja, sokkal égetőbb. Nékem olyan lesz, mint mikor virággal Hintenek be egy bús szemfedőt . . . Kató József. A magyar sajtó jubileuma. - A Békésmegyei Közlöny eredeti tárcája. Irta : Palatínus József, Ne tessenek kétségbeesni, nem a „mi" jubilemunkról esik e sorokban szó. Általában a magyar sajtó jubileumáról, amely van is, nincs is. Van annyiban, hogy a magyar ujság-csinálás mestersége e hónap elejével jelentős dátumhoz jutott. Hogy éppen melyik napon, azt teljes határozottsággal megállapítani nem lehet. De mindenesetre e hónapban érte meg a magyar újságírás kétszázados évfordulóját. Ennyiben lehet szó jubileumról. És hogy mégis nics jubileum, annak oka igen egyszerű. A sajtó nem szokta magát ünnepelni. Azt még nem tanulta el kétszázados élete alatt sem az érdemkeresztes méltóságoktól. Ámbátor vannak az újságírásnak faktorai, akik jubilálnak bizonyos idők eltelte után, amelyet a sajtó szolgálatában töltenek. Akkor is szerényen húzódik a napi események tarka rovatában a petitbetüs hirecske, mintha röstellkednék. Alig egy hónapja mult, hogy a magyar irói és ujságiróigárda egyik érdemes tagja, Seress Imre, a Kassai Hirlap szerkesztője hírlapírói munkásságának negyedszázados jubileumát ünnepelte. Ne tessenek gondolni, hogy maga magának rendezte az ünnepséget. Annyira vakmerő hogy is lehetett volna író, hírlapíró, felelősszerkesztő. Kassa közönsége rendezte az ünnepséget. Mégis az erről szóló hirt a fővárosi lapokban górcső segítségével fedezte föl a jámbor vidék. És még az is szép volt, hogy a hirnek ilyen apró betűkkel is helyet adtak. Már akik, mert a legtöbb fővárosi lap meg sem emlékezett a jubileumról. De bezzeg, ha arról van szó, hogy valamely kurtaszoknyás tündér huszonötödször kornyikálja vagy cigánykerekezi végig valami hülye operett divatos főszerepét, van akkor cikkezés, meg cikkezés dicshimnuszokkal. No meg ha fővárosi rikkancsok egylete, vagy a kutyabagosi és kajászószentpéteri egyesült önkéntes tűzoltók egyesülete ünnepli „fényes sikerek" mellett fenállásának ötéves évfordulóját, van lárma. Egy szóval, minden fontosabb az újságban, mint magának a sajtónak, vagy a sajtó munkásainak ünneplése. Erre csak akkor kerül a sor, mikor „a feledhetlen kartárs," „közönségünk kedvenc irója," „a bolondos szivü bohémgyerek," stb. beleharapot a fűbe, azaz ha az egyház lelkipásztora eldudorászsza koporsója fölött a circum-dederuntot, vagy a megfelelő búcsúztató imát. A sajtónak nem illik magáról beszélni, annál kevésbbé magát ünnepelni. Mit szólna hozzá a közönség, az elkényeztetett közönség ? A sajtó irhát ezer, milliom, milliárd jubileumról, ütheti a nagy dobot, de a közönségnek nem illik mást csinálni, mint ütni, szidni a sajtót, nem pedig jubileumot rendezni a számára. A közönség, a dédelgetett, kényeztetett közönség megolvassa az újságot. Ha a szájaize szerint való, jó ; ha nem jó, összeszidja, mert hazudott, de mindkét esetben eldobja. A hazugságra csak közbe vetve jegyzem még, hogy azt a igazságot még a becsületbiróságok erényes csőszeinek is el kell ismerni, hogy az újságnak az igazat is hazudva kell elmondani. Hogy-hogy ? Mert a mának soha sincs igaza, s mint egy szellemes írónk megjegyezte, — „e szerint az uralkodó nézetek eo ipso nem lehetnek igazak. De vájjon lehet-e teljesen igaz olyasmi, ami ellen a többségben levő érzések legjobb hiszemmel lázadnak föl és tiltakoznak ? Hol az igazság ? — kérdé Pilátus és megmosta pezét. Az ujságiró is kezét mossa, mondván: Az igazság a jövőben van, én pedig a jövőnek írok". Nota bene, a sajtó nyilvántart mindenféle még ezután születendő jubileumterveket is, teljes programmal, fényes műsorral, sok-sok dicsériádával, ékes szóvirágokkal, cikornyákkal készen. A maga jubileumáról pedig megfeledkezett — nem a közönség, az csak nem tarthat nyilván ilyen kicsinyes, haszontalan dolgokat, — de maga a jubiláló sajtó is, mely minden emóció nélkül keresztülugrott a jelentős dátumon. Maga a t. fői városi sajtó is. Nem csoda ! Hogy világ1 események vannak napirenden, amelyek lázas, izgalmas munkája elvon minden figyelmet. A japánok püfölik a muszkát, Bécsben felakasztják Klein Franciskát, napirendre kerülnek a krétai és balkáni kérdések, (amelyek ugyan sohase voltak kérdések, legföljebb ügyek) Murri Linda, a szász trónörökösné stb. botrányai, mit gagyog Bánffy báró két éves feltűnő okos fiacskája ? — mit mondott Tittoni Goluchovszkynak, hogy verte ki Makkay Zsiga a t. Ház pirosbársony szőnyeges folyosójára a makrapipáját és hogy töltötte meg a legújabb cirádáju kostök zacskóból, Tótkomlóson Kajla Julis nyakszirtmerevedésbe esett, megcáfolták, kigyógyult, újra beleesett, stb. stb. nagy fontosságú események, amelyek mindennél előbbrevalók. No nem baj. És ha még baj volna, az se a közönségé, amely legföljebb jót kacag ezen a kis feledékenységen. Akik pedig voltak annyira vakmerők, hogy