Békésmegyei közlöny, 1904 (31. évfolyam) július-december • 54-104. szám

1904-08-11 / 65. szám

XXXI. évfolyam. Békéscsaba 1904. Csütörtök, augusztus hó 11-én 65. szám. Bl BE1ESMEGYEI KÖZLÖNY Telefon-szám 7. Szerkesztőség: Fó-tér, 87ó. számú ház, hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza POLITIKAI LAP. Megjelenik hetenként kétszer: vasárnap és csütörtökön. ELÖFIZETESI DIJ : Egész évre 12 kor. Félévre 6 kor. Negyedévre 3 kor. Egyes szám 16 fillér Előfizetni bármikor lehet évnegyeden belül is. Felelős szerkesztő : MAROS GYÖRGY. Laptulajdonos : SZIHELSZKY JÓZSEF. Kiadóhivatal: Telefon-szám 7 Fő-tér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel helyben fizetendő. Nyilttér-ben egy sor közlési dija 50 fii. Reformok, Reformálunk, revíziót csinálunk itt is, ott is, de isten úgyse, alig van látszatja. Ami van, az csak a minden erőnket felfaló molochban van, a hadseregben, amelybe csak ugy tömjük a milliókat, hogy kicsordul utána a könnyünk és ököllel törülgetjük a szemünket. Csak nemrég szavazott meg a törvényhozás 500 millió koronát a had sereg fejlesztésére. És Lukács László pénzügyminiszter csak a napokban terjesztett be a delegáció által törvényjavaslatot az 1902 ik évre megszavazott 38 millió korona rendkívüli hitelből a magyar korona országaira eső résznek fedezéséről. Száraz, mint minden javallat ez is. „Kéretik," „szükségeltetik" és na gyon természetesen „megadatik." De érdekesebb az indokolása. Máskor talán ez is érdektelen volna, de most kivételképp érdekei. Mert az idők jele mutatkozik ebben, annak a rejtelmes, titkos időknek a jele, amely lassanlassan, de biztosan közelget és betoppan, amint az utolsó ágyülövósek eldördülnek ott messze a Sárga tenger partján két élet-halál harcot vívó nemzet között. De térjünk vissza a javaslat indo kolására Arra utal ez, hogy a delegáció 1902. év májusiban a tábori tarackokra rendkívüli hitelként 38 millió koronát szavazott meg. Mivel pedig a kormány az obstrukció miatt a javaslatot nem terjeszthette a törvényhozás elé, a közös hadügyminiszter pedig a monarkia védőképességének múlhatatlan fentartása érdekében, másfelől pedig a tüzérség eloileg már elhatározott ujjászeroezésének megkezáése céljából (ezt jól jegyezzük meg) elodázhatatlannak tartotta a tábori torac-.ütegek felállításához szükséges anyagok és szerek beszerzését és az uj tarackágyúk előállításának a megkezdését, a kormány nem zárkózhatott el az elől, hogy a szóban forgó rendkívüli hitelnek a magyar korona országaira eső részét a pénztári készletek igénybevételével a közös pénzügyminiszternek rendelkezésére bocsássa. Ilyenformán szól az indokolás, amelyből kiviláglik és pedig napnál fényesebben, hogy a hadügyi kormány minden törekvése odairányul, hogy a hadsereget, különösen annak tüzérségét mentől halmassabbá, mennél erősebbé fejlessze. És ugyanekkor ez a törekvés tapasztalható atöbbi nagy hatalmaknál. Mért, támad föl bennünk önkénytelenül is a kérdés, mikor még csak nem régen is általános lefegyverzést, világbékét hirdetett még a minden oroszok hatalmas cárja is, azt a németek császárja is ? Legkevésbbé sem talány ez a kérdés és minden fejtörés nélkül megoldható Az orosz-japán háború.iak a következményei ezek a katonai készülődések a monarkiában és annak határain túl, amelynek minden nemzeteknél leggyorsabban fognak érvényesülést szerezni és amelyek az államoknak a legfőbb gondot fogják okozni és nagyon természetesen, mint nekünk is, legtöbb pénzébe fognak kerülni. De miért éppen a tüzérség fejlesztése a cél? Mert a japánoknak folytonos diadalai kétségtelenné tették, hogy a csaták sorsát mindig a tüzérség dönti el. A jövő terveket tehát mindenütt a tüzérségre fogják alapítani, ami a hadszervezet mai formájának teljes feloszlását jelenti. Nem célunk itt ez alkalommal szomorú reminiscenciákat ébreszteni hadseregünknek nemzeti nyelvünkhöz való viszonyáról. Nem célunk rámutatni a tengerbajokra, amelyeknek orvoslása megígértetett, — de hányszor, de mind mai napig még csak nagyon kis részben, vagy egyáltalán nem teljesíttetett. Mert az úgynevezett „katonai vívmányokról" jobb ha nem szólunk. Csupán azokra az okokra akarunk röviden rámutatni, amelyek úgyszólván szükségszerűvé teszik mindenfelé a hadseregek, különösen pedig a tüzérségek fejlesztését. Eldöntetlen még a nagy háború keleten. De már körülbelül bizonyos, hogy a vesztes fél Oroszország leszi mely akkor egyszersmindenkorra elveszti hegemóniáját, Szibériát kivézve Ázsiában Délfelé már nem terjesz kedhetik, mert Anglia kardcsapás nélkül beékelte magát Tibetbe. Marad uralma a Fekete tengeren és a Balti tengeren. Amott egy hadihajó megakaszthatja útját, emitt a német a hatalmasabb. Ha tehát évszázados politikáját mindamellett tovább akarja űzni, hódítási terrénumául, csak a Balkán marad hátra, ahol pedig tudvalevő, hogy már hosszabb idő óta űzi azt a politikát titkos ügynökei által, amelyekkel előkészíteni törekszik uralmának a talajt. A Balkánnak orosz uralom alá jutása pedig nem történáetik meg a monarkia nagyhatalmi csorbulása nélkül. Ez az egyik ok. És a másik az, amelyről a német császár álmodozik. Ha Oroszország Keleten elveszti hatalmát, nincs kizárva az orosz-francia-német szövetség, amely együttesen hadat üzen a világhódító angol uralomnak. Ez a világháború sem történhetnék meg a monarkiának akármelyes beavatkozása nélkül. Mindezekből pedig csak az tetszik ki, hogy a hadseregnek szinte őrületes módon való fejlesztése nem éppen nagyhatalmi hóborton alapul, hanem beavatott katonai körökben világháborúról álmodoznak, amely hivatva van egy uj és — talán szebb kort teremteni. (p.) Ínség előtt. Szintén fölösleges már arrról irni, hogy Magyarországon és többé-kevésbbé a szomszédos államokban is az 1904—1905-iki termelési év ínséges jellegű lesz. Hónapokkal ezelőtt látszott ez, s csak reménykedtünk, hogy megerednek az ég csatornái és valamelyest helyreüti az áldás a szárazság okozta országoj csapást. Szomnrnan kellett reményünkben csalatkozni és még szomorúbb, hogy aggodalmunk ennek folytán valóra vált. Lapunk hasábjain már több izben foglalkoztunk az idei szomorúan szűkes termésviszonyokkal s ugy jeleztük, hogy ezek még vármegyénkben, az ország többi termővidékéhez aránylag legkedvezőbbek. Ez igaz, de igazsága csak a gabonára áll fön, amelyből pedig aránylag az ország minden vidékén termett annyi, amennyi kenyérre szükségeltetik. A töldmivelósügyi minisztérium gazdasági osztálya 35'6 millió métermázsára becsüli az idei búzatermést ós 11*7 millió mótermázsára a rozstermóst, holott tavaly búzából 44 millió, rozsból pedig 13 millió métermázsa termett. Mindamellett a búzatermésből a tavalyi kivitel mennyiségének 60—70 százalékát lehetne exportálni, föltéve ha a kukorica és burgonyatermés Békésmegyei Közlöny tárcaja. Gólya a kaszárnyában - A „Békésmegyei Közlöny" eredeti tárcája. Irta: Palatínus József. Gólya köszöntött be a városvégi, ormótlan szürke palotába, a helyőrség komor kinézésű épületébe. De nem -olyan fészket rakó tisztességes gólya, hanem olyan, aki a mamákat szokta meglátogatni, egy valóságos, eleven, ici-pici sivalkodó emberkét hozó gólya. Nem látta ugyan senki, hogy a csőrében hozta, de annyi tény, hogy az alig másíéllábnyi emberke hajnalkasadásra a tiszti pavillon lépcsőjén jelentette, nagyságával éppenséggel arányban nem álló hangon megérkezését, nyilván méltatlankodva a lovagias tisztikar lovagiatlansága fölött, hogy még csak észre sem akarják venni. Először a napos káplár bukkant rá. — Szent Kleofás és milló donnervetter ! — hőkölt vissza a harcsa bajuszú vitéz, amint meglátta a sivalkodó pólyás babát. — Hallgass a vakapád kirelájzumát, •aztán haptákba felelj, hogy mi a csuda deffilirozott ide? — morfondírozott tovább. — Csak tán nem valamelyik tiszt úr ? . . . Hisz ha megtudnák, megégetnék . . . De uram bocsá', öreg katona létemre hogy is gondolhatok ilyent ! A csöpp ember pedig, aki csak úgy ficánkodott a patyolat fehér pólyába, mint egy eleven sajtkukac, mintha megszégyelte volna a túlságos elerzókenykedést, abba hagyta a sirást, és mivel ezenkívül mást nem igen tudott, természetesen mosolyogni kezdett, de amúgy teletüdővel. A kemény vitézt annyira elragadta ez a kép, hogy megfeledkezve katonai mivoltáról és minden reglamáról, földhöz csapta a napos könyvet és ölbe kapta a gyermeket. — Már ón nem bánom, akárki fattya | légy is, de nekem szörnyű mód tetszik az a buta kis pofád, — és ezzel egy csattanós csókot nyomott, olyat, mint a Náncsiéra szokott vasárnap este a ligetben, a gyerrjek piros poz-gás pufók képére, amelynek gyönge bőrén meglátszott a káplár szúrós szakállának sörcenyomai. Erre újra bömbölósbe fogott a kaszárnya hivatlan-váratlan vendége ós fújta teletüdővel, fajta türelemmel, ugy hogy becsületére vált volna akármelyik lótüdejü prima cseh trombitásnak. — Tyüh, azt a füzíánfütyölő Jeremiását annak a cinefogó, tökfilkó kis fejednek, ne kornyikálj, hanem ha ide potytyantála sehonnából, tanuld meg avorschriftliches reglamát, mert különben mindjárt einzelnt kapsz kurta vassal! — pattogot a káplár, akit ekkor már körülvettek a tágas, fehérre meszelt folyosón a különös zajra mindenfelől kitódult bajtársak, akik érthető csudálkozással bámulták .a kis szörnyeteget. Az iigynevezett zöldfülűek szólni sem mertek a meglepetéstől, csak az öregek kockáztattak meg egy-egy csípős kérdést a naposra, aki még mindig karjaiba szorongatta a sivalkodó teremtést. A nagy tolongás, zűrzavar kíváncsivá tette a lakosztály aranyzsinóros vitézeit is. Kuthy, a fürge hadnagy toppant ki legelsöbb szobájából. Miután egy katonai stílusban elmondott kacskaringós teremtettésben a legénységre rivalt, lépett közelebb. A fiuk tisztelegve állottak fílre, csak a napos dédelgette karján a fattyú rekrutajelöltet. Még csak csákójához se emelte a kezét. — Corporal, Bodó ! — kiáltott nyersen a magáról megfeledkezett emberre Kuthy. Bodó a másik pillanatban félkarjára kapta a gyermeket, összecsapta bokáit és tisztelgett. A katonai fegyelem mosolygott, kacagott mindenki, még a szigorú kinézésű falak is. Csak a napos állt komolyan, még akkor is vigyázz-ba, mikor az általános hahota a bentlévő összes tiszteket kicsalta a folyosóra. Majd a következő, nem mindennapi mondókába fogott: — Herr Oberleitinant, melde gehorsamst . . . Itt elakadt, mert a többi, amit még mondani akart, nem volt benne a vorschriftmássiges Dienstspracheba. Bodó pedig a Dienstsprachenon kivül jó bugaci fiu léttére annyit értett a német nyelvhez, mint a dalai láma a tótorgonához. Kuthy újra rárivalt: — No, was meldest, a' szakravolt'! — Kenn' nit mer dájcs ! — nyöszörgött a verejtékező káplár. — Alsó, melde ungarisch ! — toporzékolt a főhadnagy. — Jelentem alássan, — szólt nekibátorodva Bodó, — főhadnagy urnák, a gyereket itt találtuk a pavillon lépcsőjén. Amint hogy beigazolást is nyert a jelentése. Főhadnagy ur Kuthynak, nemkülönben tiszttársainak nem csekély meglepetést okozott ez a különös kijelentés. — Ilyet soha ! Hallatlan ! Szörnyűség ! Gyalázat! Becstelenség ! — morajlott végig a méltatlankodás az aranysujtásos tiszt urak között. De már ez megtörtónt. Ami pedig egyszer megtörtént, éppen ugy nem lehet meg nem történtté tenni, mintahogy lehetetlen föltámasztani halottaiból Napoleont, vagy akármelyik másvilágra pályázott halandót. Annyira rideg fegyelem és humanizmustól való elzárkózottság pedig még a kaszárnyában sem lakozhat, hogy a leendő vitézt kitessékeljék. Az pedig éppenséggel nem férne össze a tiszti kardbojttal, hogy ártatlan, csöppnyi teremtést hasonló módon juttassák illetékesebb helyre, mint amilyen módon a kaszárnyáDa keveredett. A tiszturak között legalább az a fölfogás uralkodott, hogy a gyermeket a garnizonban kell tartani. Reggeli fölött azután összeült az ítélő tanács, már tudniillik a tisztikar. Rövid vita után abban állapodtak meg, hogy a kis lelencet, legyen bárkié, bentartják a kaszárnyában. Dadát fogadnak a részére és zsebpénzükből közösen fölnevelik, azzal érvelve egynémely kíváncsiak, hogy elkövetkezik még az idő, mikor a titok fölpattan ós a lelketlen anya megbánva bűnét, megjelenik előttük, hogy visszakövetelje szivéből szakadt vérét. A tisztes módban elhízott kapitány urak nevetségesnek* irtották e tervet, sőt határozottan ellene voltat .gumentálván azzal, hogy valamelyik könnyelmű kollega