Békésmegyei közlöny, 1904 (31. évfolyam) július-december • 54-104. szám

1904-07-21 / 59. szám

tekintetében folytonos meglepetéseknek vannak az iparosok munkásaik részéről kitéve. Ily körülmények közt minden vállalkozási kalkuláció nélkülözi a szolid alapot. az iparos sohasem lehet tisztában avval, hogy a számitásba vett munkabérek ellenében mily munkaeredményeket várhat. A darabmunka-bérrendszer, amely számításának biztos alapjául szolgálhatna, a legtöbb iparágban a bérmozgalmak révén eltöröltetett. A napi- vagy órabér mellett dolgozó munkások pedig az átlagos napi munkaeredmény fokozatos csökkentésén vannak a szakegyesületek utasitásaihoz képest. Olyan munkást, aki a szakegyletek által megengedett mértéknél többet dolgozna, a munkaadók — nemkülönbeni sztrájk vagy bojkott terhe mellett — munkásai fenyegető unszolására elbocsátani kénytelen. A szakszervezeteken kivül álló munkások munkanélküliségre vannak kárhoztatva, mert a szakegyletek nem tűrik, hogy az iparosok munkával lássák el őket. Ennek megakadályozására szolgál a boj. kott, melyet megtörni a munkaadóknak nincs hatalmukban. A szakegyletek a bojkottot a terrorizmus minden eszközével hajtják végre; a dolgozni akarók védelmére amúgy is tulcsekély számban rendelkezésre álló törvényes intézkedéseken túlteszik magukat; a dolgozó munkásokat munkájuk kifejtésében akadályozzák, fenyegetik, megtélemlitik, kipellengérezik s tettlegesen bántalmazzák. Mindevvel elérik azt, hogy nemsokára nem akad ip«.ri munkás, aki valamely szakegyletnek tagja ne lenne. Igy válik az egyesülési jogból egyesüléti kényszer, amely ellen a müveit világon mindenütt megvédik az egyesülésben résztvenni nem akaró munkásokat. Épp ugy áll a dolog a sztrájkok tekintetében. A sztrájkban való részvétel jogából sztrájk-kényszert fejlesztett nálunk a szakegyesületi terrorizmus. Nincs munkás, aki ennek ellenállania képes volna. A legnagyobb mérveket öltik ezek a visszaélések az építőipar s a vele kapcsolatos iparágak terén. Semmiféle építési vállalkozó nem ura többé a helyzetnek az ő építkezéseinél. A munkások figyelembe sem veszik az építés nagy felelőssége mellett vezetők utasításait, illetve kérelmeit, mert utasítást ma már nem lehet ppitöinunkásuak adni! Minden építkezéshez kirendel a szdkegyesület egy-egy bi/. Imi teifit, a ki minduntalan beleavatkozik ci munkásoknak szóló feladatok kindásábd s teljhatalmulag rendelkezik a munkásokkal a tekintetben, hogy kik, mit, hogyan, mennyi idő alatt s általában dolgozhatnak-e. A bizalmi férfi elbocsátása vagy rendelkezéseinek visszautasítása, utasításai célszerűségének bírálata bojkottot vonhat maga után, tehát a munkaadó, ha nem ismeri el a bizalmi férfit, azt ilyennek eltűrni kénytelen. De miután felelősségük tudatában a bojkott veszélye dacára sem tűrhetnek el mindent s igy állandóan fölöttük lóg a munkabeszüntetés Damokles-kardja, az építőmesterek és más szakmabeli iparosok is ujabb időben minden szerződésükbe be foglalni kénytelenek a sztrájkklauzulát, amely a kikötött szavatosság ós Jpönale alól mentesiti őket a sztrájk, bojkott és munkáskizárás esetére. E jogos védekezésnek az általánosan érzett szüksége, amelyet a székesfőváros tanácsa hivatalosan is elismert, jellemzi leginkább a tűrhetetlen helyzetet. Ezeknek a csak nagy vonásokban vázolt állapotoknan első kihatásai abban nyilvánulnak, hogy a kényszerű sztrájk klauzula folytán számos építtetni akaró fél megrendeléseit visszavonja, mert nincsen módjában biztosan arra számítani, hogy befektetendő tőkéje gyümölcsözni fog-e, vagy pedig az anyagi romlását okozza-e ? Ebből az iparnak oly válsága keletkezhetik, amelyet kiheverni a csak nemrég gazdasági okok folytán válságon át ment építőipar aligha lesz képes. Ezen az állapoton sürgősen segiteni kell. Az az idő, amely a segítség eszközei nélkül múlik el, helyrehozhatatlan sebeket üt iparunkon. Azért az illetékes tényezőknek fölter jesztést kell intézni a kormányhoz oly intézkedések elrendelése iránt, a melyek legalább pillanatnyilag megakasztani képesek iparunk terén a munkásviszonyok további elzüllését. Azért a kormánynak a fennálló törvények alapján megtehető intézkedésüket a legnagyobb erélylyel kellene megtenni, hogy a dolgozni akarók védelmében a rendelkezésére hatalom teljességével álljon a nemzeti munka érdekeinek szolgálatába; meg kell akadályozni az egyesülési ós sztrájk kényszert; nem sza.bad eltűrnie a sztrájk-tanyákat; rendelkezésre kell bocsátani a munkások által veszélyeztetett munkahelyek védelme céljából az ingyenes karhatalmat, szigorú felügyeletet kell gyakorolnia a szakegyesületek működése és pénzkezelése fölött és végül meg kell akadályoznia minden módon, hogy a kenyérkeresetszerüen izgatók a munkások felett diktatúrát gyakoroljanak. Erzsébet királyné emléke. Szoborleleplezés Gyulán. Volt egyszer egy angyalarcu, hófehér királyasszonyunk. Rajongással szeretett bennünket, magyarokat s a mi viszontszeretetünk imádás volt. Imádtuk Őt, Nagyasszonyunknak, őrangyalunknak, pátrónánknak neveztük. Es hogy talán amért olyan nagyon szerettük, ragadta el körünkből a kérlelhetlen sujtoló végzet? Megirigyelték tőlünk az égiek és magukhoz ragadták, hogy ott, mint az angyalok angyala, legyen szólója hü magyar népének. 0 az, néhai fel edhetlen emlékű Erzsébet királyasszonyunk, akinek jóságos emlékeöszszefort a magyar nép lelkével. Nemhalt 0 meg, időtlen időkig velünk marad emlékezete, melynek a hálás kegyelet az ország számos városában diszes emlókszoborral adózik. A magyarországi Erzsébet-szobrok között mint kivitelre, mint hűségre első helyen áll a gyulai, amelynek ünnepélyes felavatása a vármegye közönségének jelenlétében e hó 24-én, vasárnap délelőtt történik meg Gyulán. A város egyik legszebb pontján, a Göndöcs-kertben fölállított diszes szobrot a vármegye közönsége emelte a szeretett királyasszony emlékének. A kegyeletben nemes példával maga a vármegye törvényhatósága járt elől, amikor 1902. óv őszén a vármegye érdemekben gazdag alispánja, Fábry Sándor dr. indítványára egyhangú lelkesedéssel szavazott meg négyezer koronát a szobor alapjára. A szobor elkészítésével Felek Gyulát, Gyula város jeles tehetségű szobrászművészét bizták meg, akj művészetének teljes ambíciójával oly szerencsésen oldotta meg a rábizott feladatot, hogy a vésője alól kikerült szobor megnyerte a „legszebb magyarországi Erzsébet szobor" nevet. Maga Kallós Ede, a messze földön hires szobrászunk mondta e hízelgő dicséretet a gyulai Erzsébet-szoborról. A mester öt hónap alatt alkotta meg müvét Hófehér karrara márványból, néhai nagynevű Fadrusz János műtermében készült. Asszonyi szépségének tökéletes pompájában másfélszeres nagyságban ábrázolja megboldogult Erzsébet királyasszonyt a remek szépségű mellszobor. A szobor-bizottság a héten állította össze a szoboravató ünnepély műsorát, mely a következő : Az ünnepély vasárnap délelőtt 10 órakor a vármegye szákházának nagytermében rendkívüli közgyűléssel veszi kezdetét. Innen a törvényhatóság tagjai ós a nagyközönség ünnepi istentiszteletre vonul föl a róm. katholikus templomba fél 11 órakor. Tizenegy órakor ünnepélyes felvonulás a Göndöcs-kertbe. Itt az ünnepség további programja a következő : Himnusz, énekli az Erkel-daloskör. Avatóra, alkalmi óda, irta ós szavalja Szent miklósi József. Ünnepi alkalmi beszéd, tartja Fábry Sándor dr. alispán. Dutkay Béla, Gyula város polgármestere átveszi a szobrot. Erzsébet, költemény, irta_ Székely Sándor, szavalja K a r a s z y Ödön. Szózat, énekli az Erkel daloskör. A szoboravatás üunepónek alkalmából a katonazenekar délután és este hangversenyt ad a népkertben. A. községek hitele. Mindig vannak a felszínen nagy horderejű kérdések, amelyek szóles körben magukra vonják a közfigyelmet, és amelyek sürgős rendezését országos érdekek kívánják. Ilyen nagy horderejű kérdés a községek hitelének rendezése, amelylyel, midőn alábbi sorokban foglalkozunk, csak hasznos szolgálatot vélünk teljesíteni a községeknek. Azok, akik a községi életnek alapos ismerői, bizonyára tapasztalatból tudják, hogy hazánk kedvező pénzügyi viszonyai dacára mily nehézséggel jár a községek hiteligényeinek kielógitóse: mivel pedig a községek fejlődésére sok esetben nemcsak hátrányos, de határozottan káros is az a hosszadalmas ós nohézkes eljárás, mely a községek kölcsön felvételeire ama fennálló községi törvényben előírva van, — mivel a mai rendszer mellett azok a községek, melyek fekvő vagyonnal nem birnak, kölcsönhöz ugy szólva nem is juthatnak, megkíséreljük kimutatni, hogy sem a törvény, sem az annak nyomán meghonosodott gyakorlat nem illik már bele a mai viszonyokba. A városok, testületek, magánszemélyek, legyenek vagyoni viszonyaik bármily rendezettek, gyakran jutnak abba a helyzetbe, hogy hitelüket kénytelenek igénybe venni s mig mindezek vagyoni viszonyaikhoz mért hitelre találnak, addig a községek legtöbbje, mikor hitelre, kölcsönre szorul, ha nincs mire a kölcsönt betáblázni: zárt szekrényekre talál. Mi ebben a pénzintézetek részéről nagy következetlenséget látunk. A vagyonnal nem, de biztos keresetforrással rendelkező magánembereknek van személyi hitelük. Igy a vagyonnal nem rendelkező községeknek is van jövedelmük a tör vény értelmében kivethető községi pótadóban, de ennnek dacára pénzintézeteink azoknak a községeknek, melyeknek ingatlan vagyonuk nincs, csak úgy nyújtanak kölcsönt, ha a község vezetői személyileg ós vagyonukkal felelősséget vállalnak. Hogy ez téves felfogás és hogy a vagyonnal egyáltalában nem rendelkező községeknek a mostani községi törvény alapján is meg van a joguk kölcsönöket felvenni s arra elsőrendű biztositékot nyújtani, azt igazolják az alább következők : A községi törvény 129. §-ában meg van adva a községnek azon jog, hogy kiadásaik fedezetére községi pótadót vethetnek ki. Már most, ha egy község, mondjuk 1905. évben — iskolád vagy községházat épített, de az épités költségeit nem akarja egyszerre kivetni, nem akarván lakosait egy évben községi pótadóval erősen megte-helni akkor, mikor a törvény keretében meghozott s a törvényhatóságiig jóváhagyott határozatban kötelezi magát arra, hogy az építésre kölcsönt vesz fel, de annak törlesztésére mindaddig pótadót vet ki, mig az le nem fogy, nem nyujt-e kölcsönre nagyobb biztosítékot, mint bármily betáblázás ? Igenis ez nagyobb biztosítók a fekvő vagyonnál, mert olyan jövedelem van annak a kölcsönnek biztosítékául lekötve, a mely sem árhullámzásnak, sem árcsökkenésnek nincs kitéve. Ugy látszik, a pénzintézetek nem fektettek a községek által nyújtható emez elsőrendű biz ositékra súlyt, mert csak igy magyarázható meg az a merev álláspont, a melyet a pénzintézetek országszerte a fekvő vagyonnal nem rendelkező községek hiteligényeivel szemben tanúsítottak. Az igaz, hogy a törvény elég szűkszavú e tekintetben, az is igaz, hogy a községek vezetőinek keze erős békóba van kötve s az eljárás is hosszadalmas, de a m

ig egyrészt indokolt ez a korlátozás, másrészt annyira útjában áll a község fejTe tán szeretnél még künmaradni ? Hogy is ne ! Egy-kettő.! A lány meghajtogatja a derekát, összefogja rövid ruháját. Szinte térdig ragyog formás, fehér lába. A szemeivel belekacag a tanitó ur haragos szemeibe s belibeg az ajtón. A tanitó ur nyugtalanul járkál a tornácon. Ez a Lidi ! Bizony ez nem is gyermek már. Miért nem veszik ezt ki már az iskolából. Szinte tizennégyéves. De tizenhatnak látszik. Milyen különös lány ! Olyan, mint egy asszony. Mint az az aszszony, akinél két évig bérelt egy kis szobát Debrecenben, s a tanitó ur arca kigyulladt erre az emlékezésre . . . A tanitó ur nem megy be még az iskolába, honnan már-már veszekedetten zsibong ki a lárma. A ház túlsó részéből gyerekvisongás hallik. Óh, óh ! Miként a lepke, ugy száll el a szép, debreceni emlékezés. Hangosan káromkodik a tanitó ur : — Átkozott poronty. Ez ugy visit, mint a fábaszorult. Mindig visit . . . Egyik sem volt ilyen nyűgös, mint ez, az öt közül .. . Átkozott poronty I . . . Dühös sietséggel szalad arra, merről a visongó hang jön. Oh — sovány karjai között gügyögteti a tanitóné a visongó férget. Ruhájába kapaszkodik még vagy három maszatos kölyök. Jaj, jaj ! Milyen sovány, ós csúnya ez az asszony. És piszkos is. És mindennap soványabb, csúnyább és piszkosabb. A kis féreg elhallgat. A csúnya asszony száraz soványsága mintha kiáltozna : ezért vagyok ón csúnya, kényszeredett, ezek a porontyok szívják el az életemet. A. tanitó ur keserűen zúgolódik : — Vigyázzatak reá, ne vinyogjon mindig. Vigyázzatok reá : meg kell bolondulni. Behallatszik az iskolába is ! Hejh, nyomorúságos az élet ós hitvány férfiú a tanfelügyelő. »Legalább ha városban élne az ember. Az iskola után elsétálna erre-arra. Nem hallgatná mindig a gyermeknyafogást. És ez az asszony. Milyen csúnya. Hova tette volt az eszét, mikor elvette? Persze-persze. Huszonkétóves volt, kis, szegény segédtanító. Inkább maradt volna adós a koszttal, mint hogy elvegye a kosztadónója leányát. Átkozott módon könnyelmű az ember. íme ellepte: őket a gyermek s a nyomorúság. És kopa-' szodunk. Harminckétéves korunkban . . . i Ragyogott, káprázatosan ragyogott a délutáni májusi nap. Az iskola bűzös volt és sötét. Félóra múlva künnjátszottak a gyermekek ismét Csak Lidi maradt benn. — Hát te mórt nem mégy játszani ? | A lány hamisan, furcsán kapaszkodott fel egy pad tetejére, szembe a tanitó úrral s onnan nevetgólt ^eló: — Már nekem nem illik játszani. Az iskola sem nagyon illik már ón hozzám. Jövőre már nem is járok ide. — Hát az idén még miért jártál ? — Az anyám miatt. Bizonyosan nem tetszet neki, hogy ilyen hamar iskolából kikerült lánya legyen. Es nevetgólt Lidi ós lóbázta fehér lábait. A tanitóur félre nézett, ki az ablakon az udvar felé, ahol a gyerekek hancúroztak. Milyen leány ! Mint egy asszony. Akár az anyja, aki a falu szépasszonya. Kívánatosat és veszedelmeset gondolt a tanitó ur. Rákiáltott a leányra: — Szállj le onnan a padról. Eredj ki játszani. A leány nevetett, a szemeivel belekapaszkodott a tanitó úrba. A tanitó ur ugy érezte, hogy kopaszodó feje ég. Simitgatta a haját. Szomorú bajuszát fölsodorta. Lidi már messze szökdelt az udvaron. Ez a május, ez a május ! Ez a nyomorúságos élet! Ha tanfetügyelő nem volna olyan hitvány, a városban talán egy vidám leányt is lelne az ember. A tanitó ur sohse ismert vidám, csinos leányt. Az a debreceni asszony. Az asszony volt s másra is mosolygott, a felesége ? Az nem volt vidám soha . . . — Befelé ! Halljátok ! Befelé ! . . . Mi lesz a vizsgán ? Ezek a bornyuk nem tudnak semmit. A tanitó ur sohasem volt olyan keseredet és kegyetlen, mint ma. — Nem szégyenled magad, Szabó Lidia ? Hisz már egészen nagy leány vagy s mióta tanulod a szigeteket! . . , A többiek hazamennek. Te itt maradsz, amig meg nem tanulod. Erted? A Lidi szemei nevetnek Erti. A vállait mozgatja, húzogatja vidáman. Hát itt marad. Csörtetéssel, zsivaj kodva rohannak haza a gyermekek A tanitó ur bennmarad Lidivel, A leány lehajtja fejét, piszkos lapu könyvébe bámul. Mintha szomorkodnék ós szorgoskodnék. A tanitó ur fel s le járkál. Megszólal s torka száraszsága lefojtja a hangját. — Hazamehetsz, Lidi. Holnapra tanuld meg a leckéd. A lány bámulva néz a tanítóra. — Holnapra? Holnap vasárnap. A tanitó ur mint prédára veti magát a vasárnapra. — Igen, vasárnap. Ha vasárnap is van, feljösz büntetésből. Érted ? Holnap délután két órakor itt légy ! . . . Ragyog a május. A tanitó ur sokáig nóz a leány után, aki a piszkos, szennyes utcán ugy szálldos piros kartonszoknyácskájában, mint egy korai, vörös, tavaszi lepke. Azután búsongva megya ház túlsó felébe. Hajh, hajh, a sovány, csúnya asszony veszekedett a kis pesztonkával. A gyerekek ríttak szerteszét. — Fogadok szekeret — mondta a tanitó ur. — Bementek a városba az orvoshoz. Beteg &z a poronty. Aztán nézesd meg a Miska torkát is. Es ü neplőruhában, cifrán, két órakor pontban jön Lidi. — Könyvet nem hoztam, tanitó ur. Nem,baj ? Felmondjam a, szigeteket ? És nevetett most is. Oh a május most is ugy ragyogott, mint tegnap, s a csúnya, sovány asszony, a rivó porontyok benn vannak a városban. A tanitó ur zakatolást hallott. Mintha zakatolt volna minden körülötte. A feje, a szive, az egész ház, az egész világ. — Lásd, igy jó leány vagy, Lidi. Tanulni kell. Igy szeretlek. Reszketve megfogta a leány kezét. A leány, a különös Lidi, asszonyosan hozzásimult . . . . . . Pfuj, pfuj, te nyomorult. Az aszszouyodat elküldted egy döcögő szekérrel. Öt nyűgös, rossz gyerekkel. Holnap már nem lesz pénzed tejre és húsra. A vizsgára eljön a tanfelügyelő. És ha megtudja valahogyan, milyen hitvány /agy, micsoda gyalázat ! Még börtönbe is kerülhetsz. Pfuj, pfuj. Hát már a becsületed sem fog megmaradni ? Oh, óh ! Gyalázatos, nyomorúságos élet. Az a hitvány tanfelügyelő . . . — Na, ott a mappa, Lidi. Mutasd meg Korzikát. Szinte siró, pan szos hangon mondta azt a tanitó ur, de azután megkarsáiyodott a hangja: — Korzikát 1 Hallod, Korzikát ! Hát ezt se tudod ? No, megállj ! Holnapba egy iv papírra leírod kétszázszor : Korzika Ké* százszor. Érted ? Mest meg takar ij haz. Lidi sirt. Hüjh, hajh ! Kün ragyogot a május. Lidi botorkálva, sirva botorkált végig az udvaron. Néha félve vissza-visszanózett. A tornácon káromkodott a tanitó ur : — Ebadta ! Rest, hanyag ! Majd adok én neked. Még Korzikát sem tudja ! . . . 1 Korzikát 1 . . .