Békésmegyei közlöny, 1904 (31. évfolyam) július-december • 54-104. szám

1904-10-06 / 81. szám

XXXI évfolyam. Békéscsaba, 1904. Csütörtök, október hó 6 án 81. szám. POLITIKAI LAP. Telefon-szám 7. Szerkesztőség : Főtér, 876. számú liáz, hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők Kéziratok uem adatnak vissza. IDegjelenik hetenként kétszer : vasárnap és csütörtökön. ElrŐFlZETÉSI DI3 : Egész évre 12 kor. Félévre ö kor. Negyedévre 3 kor. Egyes szám lö fillér. Előfizetni bármikor lehet évnegyeden belül is. Felelős szerkesztő : MAROS GYRÖGY Segédszerkesztő : PAL1TIVÜSJÓZSEF Laptulajdonos: SZIHELSZKY JÓZSEF. Kiadóhivatal: Telefon-szám 7. Főtér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel helyben fizetendő, nyilttér-ben egy sor közlési dija 50 fillér. Magyar Védő-Egyesület. Békéscsaba, okt. 5. ,,Honfitársak ! Tartsa mindenki kötelességének, hogy szükségleteit, melyeket a hazai gyáripar és mesterségek termékeiből fedezni lehet, csak ezekből vásárolja." Somsich Tivadar gróf fölhívásából közöljük e sorokat. Ez az egyszerű felhívás többet érne minden beszédnél, száz és száz programnál, szebbnél szebb tervnél, ha nem beszélnénk róla, de követnők. Mert ha csak ezt ishangoztatni fogjuk de nem cselekszünk szerinte, úgy oda jutunk, ahová a mádi: incidis in Scyllam, cupiens vitare Charibdim, vagy hogy magyarul mondjuk : csöbörből vödörbe. És ha szerinte cselekednénk, megteremthetnők a Magyar Védő-Egyesületet, mely 60 évvel ezelőtt eredmény nélkül próbálkozott megküzdeni nemes feladatával. A 60 év előtti sikertelenség ne csüggeszszen el bennünket, mert azok más idők voltak, mint a mostaniak. Akkori iparunk össze sem hasonlítható a mostanival. Akkor igazán nagy lemondással járt volna a honival beérni, sőt egyes szükségleti tárgyaknál lehetetlenség lett *®lna. De a 60 év előtti eredménytelenségnek más, mélyebben rejlő okai is voltak. Az a nagy eszmékkel vajúdó kor kevésbé volt alkalmas az efajta, szürkének tetsző vállalkozásokra.A kor viharos tevékenységét a nemzeti ujjáteremtés nagy munkája foglalkoztatta, amelynek keretében kicsinynek tünt föl a 'Védegylet programja. A közgazdasági ismeretekben S való hátramaradottságunk is akadályozta a sikert. Ma azonban egészen más világot élünk. Tudatára jutottunk annak, hogy a világ versenyben, ha gazdasági fejlődésünk lépést nem tarthat a kor követelményeivel, feltétlenül elpusztulunk. — És igy manapság már igazán bűnös indolencia és hazafiatlanság a külföldi ipar támogatása a szükségleti cikkek igen jelentékeny részénél. És éppen ezért derék vállalkozás volna most a védő-egyesület megalakítása. Ennek a teljes sikere csak tőlünk függ. Csakhogy a mi temperamentumunk nem türi a csendes tevékenységet. Nálunk az első dolog az ankét, utána pedig természetesen a bankét. Azután pedig a katzenjainmeren kívül nem jön semmi. Pedig milyen könnyen sikert érhetnék ! Kezdjük a filléres szükségleti tárgyakon. Csak olyant vegyünk, ami magyar. Az a pár fillér, amit a honiért adunk, egy csöpp verítéket, könyet szárit fel. Ha beérjük ma az egyszerűbbel, pár év múlva képes leszen a hazai ipar éppen olyat termelni, mint a drágá külföldi gyártmány. És ha támogatjuk azt az ipart, amelyik ina a fojtogató verseny miatt képtelen finomabb cikkek elállítására, ha megizmositjuk, rövid idő alatt fölveheti a versenyt a külföldivel. Fogadjuk meg, hogy csak a hazai ipar kell ! De se ne dicsekedjünk vele, se ne szónokoljunk róla. Tettel mutassuk meg magyarságunkat, ne fecsegéssel. Gondoljuk meg, hogy a legsúlyosabb jármok egyikét, a gazdasági rabság jármát, kel! összetörnünk; s hogy biztosan célt fogunk érni, csak akarnunk kell, de az akaratot tett kövesse ! Vérünkbe kell oltani az alkut nem tűrő következetességet. Amivel ez a generáció tartozik a nemzet jövőjének, kötelessége megtenni. Apáink súlyosabb harcot állottak, mégis megtették. Ha a nemzet megfelelő honi áruk fogyasztásával támogatja a magyarkézmű- és gyáripart, óriási lendületet adhat azoknak. Csak ne legyünk közönyösek. Ne képzeljük, hogy a legcsekélyebbfogyasztásnál, melynél a külföldieknek adunk előnyt a mienk fölött, lényegtelen dolog. Az önfegyelmezés nehéz és sok türelmet kivánó munka, csak ott sikerül, ahol ninqs tétovázás. Hosszú, terhes utat kell hátrahagynunk, induljunk hát neki azonnal. Hatóságok, intézetek, papok, tanítók, kezdeményező, oktató, buzdító példát adjanak. A vezetésre, az irányításra hivatott egyének ne rösteljenek jó példával járni elől. Soha áldásosabb tevékenységet nem kedvezményeztek. Vármegyei közügyek állapota. Alispáni jelentés. Törvényhatóság^közgyűlés előtt áll Békésvármegye közönsége. A közgyűlés, mint már jeleztük lapunkban, október 11-én zajlik le. Nem zajosnak, de mindenesetre a t. megyebizottsági tagok türelmét nagyon igénybevevőnek Ígérkezik ez a közgyűlés, amelynek tárgysorozata eddig is 154 ügydarabot tüntet fel. Ezekhez fognak azután járulni a póttárgysorozatba felveendő ügyek. Az őszi közgyűlés fontosabb tárgyait, mint a házipénztári és közúti költségvetést, továbbá a vármegyei építkezési szabályrendeletet már bővebben ismertettük lapunkban. Ezúttal F á b r y Sándor alispánnak a vármegye közügyeiről és az 1904. évi május havi közgyűlés óta napjainkig közbeesett idő alatt tett nevezetesebb intézkedésekről szóló jelentését ismertetjük főbb vonásaiban. A nagy gonddal és minden részletre kiterjedő "figyelemmel szerkesztett alispáni jelentés a szokásos keretben ismét érdekes és kimerítő képét adja a vármegyei közügyek állapotának. A jelentés a közegészségügyi viszonyok ismertetésével kezdődik. É fejezetnél bejelenti az alispán, hogy a gyulai kórház államosítása iránt félterjesztett kérelmet a kormány nem teljesítette és igy az intézet továbbra is a vármegye gondját fogja képezni a kórháznál még mutatkozó hiányok orvoslása. A második fejezet a közbiztonságról szól. A jelentés a személybiztonság állapotát a lefolyt 4 hónapban általában kielégitének mondja, mig a vagyonbiztonságról hanyatlást említ a jelentés. Részletes tájékozást nyújt a jelentós a vármegye közgazdasági viszonyairól. A termésnek, különösen a kapásnövényekben való silánysága, a kerti vetemények hiánya és az abban mutatkozó drágaság mellett a vármegye munkásnépe a tél derekáig nyári keresetéből valahogy csak megélhet, de méltán kell tartanunk tíltól, — rfiondja a jelentés — hogy a télen, de legkésőbb a tavasz nyütával a nép kifogy megtakarított készleteiből és ínség fog beköszönteni. Ennek a bajnak az elhárítására előre kell gondoskodnunk és még lehetőleg a télen, de legalább is kora tavaszszal a munkásoknak keresetet nyújtó közmunkákat nyújtani. Ily munkákra alkalmasnak látszanak : „A Ill-ik transervális müut körösBékésmegyeí Közlöny tárcája, Az aradi tizenhárom. Hej Világos, hej Világos sötét vára ! Ottan dördült el az ágyú utoljára . . . Hangja úgy szállt völgyön, bércen fel s azon túl, Mint a harang a temetésre ha megkondúl; -S melynek fényét egész világ irigyeié, Hőseinknek kardja ottan lört kétfelé, Egyiknek a fele szivünkben van gyászemlékül, A másikból lábainkra rablánc készül ; S a a felhő, - gyászfátyolunk, - ott a váron Azt zokogja : az aradi tizenhárom . . . Ezernyolcszáznegyvennyolcban mily kikelet ! Minő tavasz fénye derült a hon felett ! Szabadságunk tépett fája hajtott ujia . . . De csakhamar vált az öröm sötét búra : Zsarnok önkény szolga népe, bősz viharja Nekirontott, hogy tövestől kicsavarja, Uj lombjait összetépve, meggyalázva, Gyümölcseit ronda sárba hogy lerázza, S ágaiból bitó legyen minden áron, Azt kiáltja : az aradi tizenhárom . . . Dúlt a vihar, szabadságunk fáját rázva, S megrendült rá honszerelmünk szentegyháza . . . De viszhangul, ébrfsztőül felsírt az a Tárogató: Talpra magyar hí a haza ! És a nemzet, mint egy erdő, síkra szállá Szép hazája, szabadsága oltalmára, S ha elhűlt száz, támadt ezer új levente, Mert hiszen hát: Kossuth Lajos azt izenteL Inkább halál, sz áz halál is, mint egy járom ! Arra tanít: az aradi tizenhárom ! Arra tanít: édes hazánk hogyha újra Dúrva önkény tör ellened, szerte dúlva, Ha mindjárt az összes poklok népe lázad, Nem dönti meg a szent oltárt, szentegyházat! Mert ha újra vészsirályként fölzeng az a Gyújtó ének ; Talpra magyar hí a haza. Védelmedre mind ott leszünk, mind egy szálig, S ha mindjárt az egész világ lánggá válik, Megváltjuk mi életedet száz halálon . . . Azt hagyta ránk az aradi tizenhárom. ( ajdács Pál. A magyar nők Yilágos után. Irta : Hegedűs János. Sűrő sötét lett a ragyogó magyar égbolt. Mint a bősz esküt tett Corioíán, rontott elő az osztrák kamarilla. Nem, ennél is rutabbul! Azt vak dühében feltartóztatta a nők könyüje, de ennél nem volt könyörület. Midőn már a hősök tehetetlenekké váltak, a védteleneken ontotta a dühét. Igy ment ez soká . . . soká, mígnem jött íassu léptekkel a feledés korszaka s jött hazánkba egy uj fénylő csillag, a mi boldogító őr- és védangyalunk, a magyar nők ihletségéből, hazaszeretetéből," jellemszilárdságából erőt merített, ma már csak boldogemlékü Erzsébet királynénk. Megérdemli, hogy e szomorú kor hősnőit összegyűjtve feljegyezzem és bemutassam. Kin lehet kezdeni máson, mint az ország első asszonyán, a vértanúi halált halt gróf Battyány Lajosné, gróf Zichy Antónián. Magyar nők, hozzátok apellálok, kiknek vannak hőn szeretett férjetek, gyermekeitek, ti tudjátok elképzelni, mily érzés lehet az, midőn a tetőtől talpig jellemes, a haza érdekeiért küzdő, királyáért rajongó férfit: erőszakkal rabolnak el a nemzettől, a családtól s akkor aljas börtönökbe zárják, kínozzák, hozzátartozóival se engedik érintkezni, sőt elviszik külföldre, hogy meg ne szöktethessék s majd hazahozzák s akkor aljas bírái szemébe vágják : felségsértő ! bitóra veled ! A gróf lelki nyugalommal mondja: rut hazugság az ítélet! Nincs kegyelem. Börtöne siralomházzá lesz s még csak azt sem engedik meg naki, hogy övéitől elbúcsúzhasson . . . De jön az a másik hősnő, a szerető sógorasszony, a lelkes honleány, gróf 1 Károlyi Györgyné, gróf Zichy Karolina, aki a biztos halállal játszik, midőn i álruhába öltözködve, az őröket nagy pénzösszeggel megvesztegetve, közelébe jut az elitéltnek s piciny fejvánkosba csempészi be a finom velencei tőrt, melylyel ezután a halálra itélt nyakát és ereit halálosan sebzi meg. De hiénáik nem engedik ki kezeik közül. Élesztőszerekkel visszatartják benne a lelket s ekkor kiviszik a vesztőhelyre . . . Rajta vadászok, éljen a haza! ezek a gróf utolsó szavai. A három golyó földre teríti s kimúlt a Habsburgok egyik leghívebb alattvalója! Ugyan e napon, 1849. október 6-án Aradon is dolgozik a hóhér s a golyó. Tizenhárom magyar tábornok közül négyet agyonlőnek, kilencet felakasztanak. Nem irom le azt a szivfacsuró s agybontó jelenetet, mikor a kivégzések történnek, ezt nem birná el most annyi évek múlva sem, sem a szivem, sem az eszem. De ismét reátok apellálok, nők, szerető hitvesek, hogy képzeljétek el azt, mikor ezek, a csaták re.ttenthetlen bajnokai levélben búcsúzhatnak el a szivök szerelmeiktől: feleségeiktől, gyermekeiktől, mert vérbirái még azt sem engedik meg, hogy utoljára egy édes csókkal, egy öleléssel váljanak el azoktól. Lázár, gróf Leiningen, Pöltenberg, gróf Vécsey, Schweidel, Damjanics mind ír a feleségének az utolsó éjszaka. Nagy Sándor jegyesétől búcsúzik. Mindegyik arra kéri a hü nőt, hogy gyermekeiket a hazaszeretet erényében ápolják. Damjanics átkozva fajrokonait, a róm. kath. egyházba tér s nem akar meghalni, mint rác! Egy remek imát készit s elküldi nejének, aki máig is hiven imádkozza azt. Szemtanutói, Felekyné Munkácsi Flórától hallottam, ki akkor éppen Aradon tartózkodott, hogy a kivégzést követő éjszaka a kivégzett dicső tábornokok Aradon tartózkodó nejeik barátnéi vállalták magukra, hogy megszerzik a holttesteket. Lázárné, Vécsey grófné, Lahnerné ágyba estek ama hir hallatára, hogy férjeiket valóban kivégezték. Damjanicsné, kiben Zrínyi Ilona hősi lelke lakott, hatalmas lelki ereje dacára, megtörten roskadt össze: igy nem intézkedhetett, barátnői tették meg tehát a szükséges intézkedéseket. Urbányiné Hegyessy Katalin s Koczó Károlyné vezetésével indult meg a néhány nő, kik azután másokkal csatlakozva folytatták az utat a kivégzés helyéig. Vak sötét volt a kivégzés helyén. Égy kis kézi lámpa pislogó világánál emelték ki friss sírjukból a nagy halottakat. Nemcsak a kivégzettek voltak dicsők és nagyok akkor, mikor oly lélekfenséggel, lelki nyugalommal, olykor-olykor humorral léptek a bitófa aláde a hátramaradt .szerető nők is. Damjanics neje máig hordja a gyászfátyolt, mit a rémes októberi nap rája vetett. A családi örömet megtagadta tőle az ég, boldogságát összetörte a boszuló hatalom, de nem ronthatta meg semmi nemes szivét, érzelmeit, melyekkel átfonja férje dicső emlékét és a nemzetet, melynek legmagasztosabb leányai közé tartozik. Saját boldogságának vesztével mások boldogitásában keresi vigasztalását; legszebb alkotása a „Magyar gazdasszonyok egyletének leányárvaháza", a férjéről elnevezett Damjanich-utcában Budapesten, hol vagy száz árva leányt ment meg évente a nyomortól és bűntől a tisztességes munkának. A kamarilla hiénája csak ugy dobzódott, ha papokat köthetett fel, vagy ártatlan nőket bántalmazahatott. Maderspach Károlyné szászkabányai tanácsos nejét, azért, mert egy bujdosó honvédnek egy éjjelre szállást adott, mezitelenre vetkőztetve, a piacon nyilvánosan veszszőzte meg . . . Kovács Krisztina kiskunsági nemes leányt, ki testvérbátyja kiszaditása érdekében esedezett a várszomjas Haynau előtt, ruháitól megfosztva, egy szál ingben dobatta a börtönbe . . . Podhorszky Mária nevű hölgyet azért, mert nyiltan megvallotta, hogy több bujdosó honvédnak menedéket és élelmet adott, öt évi várfogságra Ítéltek s ezt az olmüci vár kazamatáiban ki is töltötte . . . »