Békésmegyei közlöny, 1904 (31. évfolyam) július-december • 54-104. szám

1904-07-10 / 56. szám

Melléklet a Békésmegyei Közlöny 56. számához. község további együttélése határoztatott ^ el, amely határozatot a jelenlegi viszonyok között célszerűségénél fogva mi is helyeseltünk. Erre a közleményünkre Wéber Kálmán, bucsatelepi tanitó, mint a bucsatelepi különválási bizottság jegyzője, hoszszabb cikkben válaszol, melyben kijelenti, hogy kérdéses cikkünk tartalmának valódisága ellen sok szóié r. Lapunk sztik tere nem engedi meg, hogy a hosszadalmas cikket teljes terjedelmében közreadjuk, mégis, hogy ne érjen bennünket az egyoldalúság vádja, röviden az alábbiakban ismertetjük Bucsatelep különválási bizottságának megbízásából szerkesztett cikket: A cikkünkbe adott válasz elsősorban Bucsatelep keletkezését mondja el, majd odamutat, hogy Bucsatelep földrajzi fekvésénél fogva sem maradhat az anyaközséghez láncolva, akkor, mikor lakosainak életre valósága megérett arra, hogy önálló adminisztrációt nyerjen. A közlemény további részéből a következő részleteket adjuk : „Lehet, 'hogy Bucsatelep hosszú évek során át sem jutott volna arra a gondolatra, hogy az anyaközségtöl elváljon, ha az anyaközség pénztárába évről-évre beszolgáltatott közterhek arányában vele szemben csak azon méltányos, minimális követeléseit is teljesítette volna, melyek a telepet a kor követelményeinek megfelelőleg rekompenzatióképen joggal megillették De a legkevesebbet is mindig csak sok huza-vona után és akkor is ugy adta meg, ha a legfelsőbb fórum döntő szava már elhangzott. Már pedig Bucsatelep szolgáltat be annyi községi adót Gyarmatnak, hogyha annak csak 2/i

0 ed részét fordítanák a telep további fejlődésének előmozdítására, elnémulnának a panaszhangok, melyek Gyarmat mostoha bánásmódja ellen annyiszor méltán felhangzanak. De sem iskolaügye, sem közegészségügye rendezve niucsenek, közútjai rosszak. A XX-ik századhoz nem méltó állapot, hogy 80—90 tanköteles gyermek befogadására alkalmas iskolában 180—'200 növendék van egy bezsúfolva. Több annak már 2 événél, hogy a felsőbb hatóság második községi iskola felállítására kötelezte Füzesgyarmat községét, de az ezen felsőbb parancsnak mindezideig sem tett eleget. Á Bucsatelep számára szervezett községi orvosi állást is ugy létesítette, hogy abban sincsen köszönet. Mert azért az 150J koronáért, mit a községi orvosnak fizet, ugy is szervezhette volna a dolgot, hogy a „bucsutelepi községi orvosnak" nevezett orvos lakjék Bucsutelepen s ne Gyarmaton, melynek külön községi orvosa ugy is van. így Buosatelep orvosa Gyarmatról hetenkint csak egyszer jelenvén meg betegei között, el lehet gondolni, hogy minő lábon áll nálunk a közegészségügy. A közutak jó karban tartásának hiányát, közvágóhidat ós e^yéb apró-cseprő dolgot csak mint apró tüszurásokat emlitem fel, melyek a telepnek azért fájnak oly nagyon, mert ezek által is elvitázhatlan módon ad kifejezést a telep iránt táplált rossz hajlamú akaratának. Ami pedig HZ önálló községgé alakulás iránti törekvéseknek jelenlegi folyamányát illeti, egészen más alapon nyugszanak azok, mint a hogyan az előbbi közlemény azoka' lefesti. A való tény az, hogy a folyó évi junius hó 11-én lefolyt tárgyalás még korántsem teremtette meg a „szent békességet", mely Füzesgyarmat és Bucsatelep között állítólagosán megszületett volna, söt inkább erős kilátás van arra, hogy az önállóságra törekvő telep ebbeli igényei teljes kielégitést fognak nyerni, mert Bucsatelep erkölcsi erejénél ós életképességénél fogva, teljesen erősnek érzi magát arra, hogy a törvény s szabályrendelet diktálta követelményeknek önállás esetén eleget tenni tudjon. Hisz az, ki a szakadásra vonatkozólag egymaga játsza a döntő szerepet, E u f f y Pál jószágkormányzó, Ti szőnyegre került ügynek alapos áttanulmányozása után szintén arra a meggyőződésre jutott, hogy ugy Bucsatelepnek, mint ennek körzetébe beosztott puszták nagybirtokosainak csakis előnyére válhatik az önálló községgé alakulás iránti törekvés céljának elérése. Tehát az anya. községben való visszamaradás kijelentése merő koholmány, mely egyébre sem alkalmas, minthogy a közvéleményt ós a hatóságokat céltudatosan, tévesen informálja az ügy jelenlegi állásáról. Ha a, bucsatelepiek az anyaközségben való maradást csakugyan kijelentették volna, ez beszüntetését vonta volna maga után a további eljárásnak is. Már pedig a tárgyalás folyamán ez a fordulat nem állott be, mivel az érdekeltek a különválás ügyében folyó évi julius elejére ujabb értekezletre hivattak egybe, melynek megtartása azért vált szükségessé, mert a leginkább érdekelt nagybirtokosok képviselői a rendes adójuk után községi 'pótadóba fizetendő 60%-ától tették a szakadást függővé ós mert a gyarmati elöljáróság nagy erömegfeszitóssel, különválás esetére Bucsatelep számára készitett költségvetésében oly szükségleteket vett fel, melyeknek fedeztetésére 53%-os pótadó igényeltetnék ; a Bucsatelep által készitett pro forma költségvetés szerint pedig csak 44

1/

a%-ra rúgna különválás esetén a községi pótsdó s hogy igy, ilyen körülmények között is, ha 53%-os lenne is a községi pótadó, a különválás melletti vagy elleni állásfoglalásra vonatkozólag az érdekelt nagybirtokosok megkérdeztessenek. Egy tisztes puc ikú ur reggeli sétáját végezte. A vasút utcáról befordult a ligetbe. Amint egyik kanyarulatnál a szóbanforgó jelenetet megpillantja, tisztes távolban megáll és nézőképességének minden felhasználásával pislog előre. Az öreg urat meglátja egy piacról hazafelő igyekvő tótmenyecske. Kíváncsisága odaviszi. Csak nem meredt meg, hogy ugy megállt ? Amint oda ér az öreg ur mellé, tisztába jő a helyzettel és most már ketten néznek. A nem éppen egymásnak teremtett párra figyelmes lesz egy pékinas, aki nagy kosarat cipel a hátán. Egyet gondol, de furfangosat és a következő pillanatban már hárman mosolyognak. így szaporodnak, mint a mesebeli varázsfüstfaragó megbabonázott emberei. Sorra jönnek : az édes s hüs időt élvező zöld diák, a szurtos képű kis tótcseléd, a napot lopó facér pincér, no meg mi türés-tagadás, alulírott is, és mindnyájan közrefogjuk az öreg pocakos urat. Honnisoy qui mai y pense, de a tarka tömeg csudamód kíváncsiságot ébresztett alulírottban. Mindnyájan mosolyogtak. ;Mintegy 20 -30 lépésnyi távolságban kurtaszoknyás feliérruhás kisleányka, 14 -- 15 éves, pihent egy fekete ruhás gyerek karján. Szöszke fejecskéjét odahajtotta a fiu mellére és sirtak mindketten, mint a záporeső. És mi csak mosolyogtunk., De jött a rend éber őre és kijelentése jéggé fagyasztotta a mosolyunkat. Szakértelemmel mondta: - Ahá, öngyilkos jelöltek ! Az idegen szóra figyelmessé lettek. Szétnéztek, de lelket sem láttak a közelben. — Még egy édes csókot - suttogott a fiu. — Vár a mama, - remegte a leányka. A csók elcsattant. Aztán megindultak, a leány ment jobbra, a fiu balra. Hátra-hátra tekintgettek s már messze jártak egymástól, mikor a fiu visszaszólt : — Még egyszer, ha délután megyek az állomásra, ablakotok előtt ! A rendőr pedig csak bosszúsan dörmögött: — Nem hittem volna. Olyan keserves arcot vágtak, mintha legalább is kétszer akartak volna meghalni. A nőnemű ökör. Csak alig pár napja, hogy minden vonalon lefolytak a rengeteg drukkal telt vizsgálatok, nem vesztette el tehát még aktualitását a következő apróság : Egyik megyebeli főgimnázium első osztályának nebulóit vizsgáztatják. Kiszólítják az osztály egyik nehéz fejűjét, akit csak háromszoros koponyájunak nevezett el a tanári bölcsesség. Az ipse verejtékezve betűzte a fordítást. De nem ment sehogysem. Végre örömtől gyúlt ki az arca, mikor a b o s szóhoz ért. Nagy önmegelégedéssel vágta ki: ökör. — Nem látja, hogy nőnemű névelő van előtte? figyelmeztette a nebulót a tanár. Az ipse legkevésbé sem hagyta magát megzavartatni, hanem az előbbi tónusban vágta ki: — Akkor nőnemű ökör. Két definicó. Két ismert megyebeli jogászember között valamelyes peres ügyből kifolyólag a szobaúrnak nevezett emberi fajzatról folyt a diskurzus. — Hát mi a csuda is tulajdonképpen az a szobaúr? kérdi az egyik, aki mindjárt meg is adta önmagának a választ a kővetkezőképpen ; Azt hiszem a lakbérszabályzat szerint az az egyén, aki a bérlőnek az albérlője. — Dehogy, dehogy, — mondta a másik. — Emez kérdő jellé változva kérdezte: — Ne rémits, hát micsoda, vagy kicsoda ? — A szobaúr, — kezdte a kérdezett a definíciót, - az a nomád, aki a mai rendezett társadalmi viszonyok között ugyanolyan vándor életet folytat, mint hajdani kun és besenyő testvéreink, állván egész élete örökös bujdosásból a földszint és az emelet között, homályos udvari szobákból még sötétebb utcaiakba és szabadidejének java része a szobaasszonyokkal folytatott meddő vitatkozásban telik el. — Még sincs vége? — Dehogy kérlek! A szobaúr az a férfiú, akit a szobaasszonyok beköltözéskor ugy üdvözölnek, mint valami megváltó szentet és lehetőleg annyit fizettetnek vele, amiből az egész család fűtése, világítása, étkezése, ruházata, mosása és lakása kitelik. A szobaúr az, aki örökösen idegenek között él és akire az egész család titkos megvetéssel gondol, ugy tekintik, mint valami betolakodott ellenséget, aki miatt nekik jobban össze kell huzniok magukat, ő az, aki csak halálos keserűséggel tud lakásadóira gondolni, láthatatlan harcot folytat emeleten és földszinten, amely küzdelemben a szobaasszony vérben forgó szemekkel marad a porondon, mint a spanyol bika a budapesti aréna homokján és végül szent esküvel elhatározza, hogy másnap kiköltözködik, küzdelmes életét máshol folytatandó. Ő az . . . — Elég! — kiáltott föl a másik és faképnél hagyta a definíció örvényébe alámerülő kollegát. — dor. Dráma a tanyák között. Gyilkossági kísérlet és öngyilkosság. Az Orosháza alatt elterülő hmvásárhelyi tanyák világában, ahol most szorgos kezek doleoznak az aratási munkálatoknál, szomoru és véres családi dráma történt a héten, melynek egy szerelmében csalódott, féltékeny természetű ember lett az áldozata. Egy tanyás ember, K i s János ugyanis két revolverlövést intézett a feleségére, azután maga ellen fordította a fegyvert és szivenlőtte magát. A véres esetről az alábbi részletesebb tudósítást adjuk : Kis János tanyásbéres körülbelől egy esztendő óta a Tühegyi József gazdálkodó tanyáján szolgált s ott éldegélt békességben a feleségével, Tolnai Rozáliái egészen addig mig az utóbbinak viselkedése féltékenységre adott okot, amiért férje sokszor jogosult szemrehányásokkal illette az asszonyt. Tolnai Rozál egy darabig tűrte a szemrehányásokat, de azután gondolt egyet s mintegy két héttel ezelőtt ott hagyta a férjét, hazament a városba szüleihez, azzal az erős elhatározással, hogy többet férjéhez nem is tér vissza. Időközben azonban mást gondolt s vasárnap visszament a tanyára, állítólag azért, hogy ágyneműjét és ruhaneműjét is elhozza onnan, más verziók szerint azonban azért, hogy férjét kiengesztelje s tovább is ott maradjon^ A tény az, hogy Tolnai Rozál az estét és az éjszakát kint töltötte a tanyán férjével, kivel másnap reggel elindultak, hogy haza jöjjenek a városba. Mi történt akkor éjszaka köztük a osendes kis tanyáslakásban, azt alig lehet bizonysággal tudni, de sejtetni engedik a szomorú következmények. Mikor ugyanis hazafelé menet a kenyerei szőlők közt levő gyalogcsapáson haladtak, elöl az asszony, mögötte az ember, Kis János hirtelen kivette zsebéből a revolverét s azzal kétszer egymásután a gyanutlanul haladó Tolnai Rozál hátába lőtt, a ki érezvén megsebesülését, éles sikoltásra fakadt s elkezdett szaladni. Férje egy darabig nézett a szaladó asszony után, azután pedig csendesen visszafordult a gyalogcsapáson, elment újra a tauyára s annak padlásán szíven lőtte magát és szörnyet halt. Tolnai Rozál pedig haza érvén szüleinek házához, elmondotta a vele történteket, orvost hívtak, a ki a hátát ért golyókat nyomban eltávolitotta a sebekből, melyek könnyebb természetűek. A véres családi dráma élénk beszéd tárgya a városban. Panaszok a vármegyei tisztviselők fizetésrendezése ellen. Hosszú szárazság után, mely leperzselte a róna díszét, sötét felkők tornyosultak az égre. A föld egyszerű embere csüggedten nézte a tönkremeuő reményét. Amint megpillantotta a felhőket, remény lopódzott a szivébe. Adj uram Isten ! sóhajtott föl és nemsokára ezután megeredtek az ég csatornái. A kövér eső cseppek között azonban galambtojás nagyságú jégdarabok verték agyon azt a kevéske termést, amit a szárazság még meghagyott. És a paraszt ismét fölsírt könnyező szemmel • Adtál uram Isten, de nincs köszönet benne ! Majdnem ilyen formán vagyunk mi is a vármegye tisztviselők fizetésrendezésótcélzó 1904. évi X t.-c. végrehajtásáról szóló belügyminiszteri utasítás értelmében a vármegye számvevősége által összeállított uj fizetésekkel, amint annak a vármegye hivatalos lapjában megjelent kimutatásos táblázatát forgatjuk. Majdnem ilyenformán, mondom, mert tagadhatatlan, hogy sokban javít helyzetünkön, de mégsem olyan ez a tervezet, hogy nehagyna maga után kívánnivalókat. Szemébe tűnt ez bizonyára mindazoknak, akik a tervezetet látták. Kötelességemnek tartom mindamellett rámutatni e kívánnivalókra, amelyek nem olyan természetűek, hogy most, mikor az egész fizetésrendezés csak tervezet, ne lehetne pótlásáról gondoskodni. Es joggal hiszem is, hogy a vármegye szerdai rendkívüli közgyűlése, melynek főtárgya éppen a fizetésrendezés, kötelességének tartja tisztviselőinek jogos panaszát meghallgati ós sérelmeiket orvosolni. E sérelem, amelynek ötletéből kívánkoztak több tisztviselő társam érdekében tollamra a föntiek, a következő : A fizetésrendezésröl szóló tervezet ninos tekintettel a vármegye szolgálatában alacsonyabb állásban eltöltött szolgálatévekre. Azaz, az alispánnak alispáni minőségében eltöltött szolgálat éveitől, a főszolgabírók hasonaainőségben eltöltött szolgálati éveitől stb. számítja a fiáetósrendezést. Pedig vannak röviddel ezelőtt megválasztott főszolgabirák, akik megválaszt vitásuk előtt évtizedeket eltöltöttek érdsmes munkában a vármegye szolgálatában. Ezt a tervezet nem veszi tekintetbe, hanem hasonló fizetési osztályba ós fokozatba osztja őket, mint a vármegye szolgálatában csak néhány óv óta alkalmazott hason rangú tisztviselőket, akik közül nem egynek az életkora félére sem megy, mint amazokkó. És így van ez több más rangbéli tisztviselőkkel. Ez a szembeszökő differencia, moly az óv tizedes szolgálat tiszteletben tartás ínak rovására is történik, mindenféleképpen séremles és orvoslást vár. És nem kételkedem, hogy ezirányban bölosen intézkedni is fog a vármegye törvényhatósága a saerdai közgyűlésen. Egy vármegyei tisztviselő. TarkaságokEllesett csók. Idő : julius 9, délelőtt 9 óra ; színhely : Petőfi liget egyik árnyas lugasa. Személyek nem neveztetnek meg, - a diszkréció tiltja. Uborkaszezon. Amint beköszönt újév reggele, Carnevál herceg bohókás napja, öntözködő húsvét ünnepe, piros pünkösd hajnala, szerelmes május elseje, ugy nem marad el az uborkaszezon sem rettenetes unalmas egyhangúságával, kánikulai forróságával, mely kiizzasztja az emberekből még a beszélhetnéki kedv csiráját is. Mindenütt rettenetes állapot az uborkaszezon, de sehol annyira, mint a redakcióban. Napról-napra nincs esemény. Újságnak mégis kell lenni. Megkezdődnek a kacsavadászatok, sőt néha nem ritkán a cápafogás is. Mert amióta megszülettek a redakciók s benne a lapok, olyan csudamód megszelídültek a tengerek e rémes szörnyszülöttei, hogy ilyen tájt elárasztják Dunát, Tiszát, Drávát, Szávát s olykor a csabai Körö.ságat is. Különösen a két fillérek (így mondjuk, mert ez tekintélyesebb numerus, mint az egy krajcár) ellenében vesztegetett ujságocskák kedvelik nagy előszeretettel „olvasó közönségük" jóleső rémes borzalmára az ilynemű kalandos vadászatokat. Mentek az uborkaszezon rengeteg sok kellemetlenségeitől azok a boldog halandók, akik fürdőn élvezik a fenyvesek balzsamos í illatát ... A szezon változással megszólalnak az alkalnji költők is. Mint minden redakciónak, nekünk is vannak ilyen alkalmi költőink. Különösen pedig most, amikor az iskola porától meg sem szabadult zöld diákok „kebele kitárul az isteni szabadságtól" és matematika helyett „lantot ragad" ós törtet-csörtet a hallhatatlanság, illetve a papirltosár felé . . . És mi verejtékezve sóhajtunk föl! — Uborkaszezon, mely mindennap csordultig töltöd ami papírkosarunkat! ... Alkalmi költőink gárdájának a 'héten is megjelent egy érdemes nagyhajú tagja ós átnyújtotta az „Uborkaszezonhoz" címzett zöngemónyét, mely igy kezdődött: Ha bősz vámpírok gúnytelt kacagását Nem érti meg vad Észak szűz köde, Ha báj-szirének a nadirt megássák És összetörpül zenit halk öve : Mért zengi ezt el vén Pán furulyáján, Mért bosztonol a röpke alkonyat ? A megriadt, a megvakult szivárvány Mért húzódik mpcr a kannk alatt ? legolcsóbb bevásárlási forrás MSMHBMiM Löwy Jakab II ésTársa Si^SnE Előnyős és pontos kiszolgálás ==^============= Vidéki minták kívánatra bérmentve küldetnek. I