Békésmegyei közlöny, 1904 (31. évfolyam) július-december • 54-104. szám

1904-09-29 / 79. szám

gát okvetlenül helyettesíteni kell, ami alügyész hiányában, csakis ügyvéd utján történhetnék, ez esetben azonban a vármegye tekintélyes költséggel lenne terhelve. A négy irnoki állásnak rendszeresítésénél a törvényhatóság támaszkodik a belügyminiszter rendeletében foglalt és négy kezelő gyakornoki állás rendszeresítését megokol tan kérő határozatra adott" azon kijelentésére,' hogy a vármegyének módjában lesz az 1904. évi X. t.-cikk végrehajtása során egyes dijnoki állásokat irnoki állásra emelni. A belügyminiszter amaz indokával szemben, hogy a vm. írnokok száma más vármegyék népességéhez viszonyítva tulmagas, "utal a törvényhatóság ama ténykörülményre, hogy áz írnokok tekintélyes száma (8), anyakönyvvezetői teendők végzésével van megbízva, tehát nem végez irodai teendőket s igy érthető azután, hogy az irodai teendők végzésére a vármegyében 14 dijnok van alkalmazva, tehát annyi, amennyi más vármegyékhez viszonyítva, soknak mondható. A rendszeresített négy irnoki állás levonása után megmaradó 10 dijnok javadalma címén felvétetett a költségvetésben 3 dijnok részére napi 2 korona, 4 dijnok részére napi 2 korona 40 fillér, 3 dijnok részére napi 3 korona. Ezen mérsékelt felemelést azért tartja a törvényhatóság indokoltnak, mert egyrészt a megélhetési viszonyok köztudomás szerint sokkal nehezebbek, mint azelőtt, másrészt a mostoha előléptetési viszonyok folytán közérdekből kívánatos, hogy a dijnokok munkakedve a magasabb napidíj osztályba való előléptetés lehetőségével ébren tartassék. A dijnokok kérvényében felhozott egyéb kérelmekre nézve a törvényhatósági bizottság a jelen határozatra hozandó belügyminiszteri döntés után fog intézkedni. A javaslat ezután részletezi az egyes bevételeket és kiadásokat, majd e tervezetekkel fejeződik be : A vármegyei házipénztár valőzsinü hiányainak, a határozatban fent elősorolt személyi pótlékok, a kir. adóhivatal kiköltözése után megüresed j helyiségek•>k. a vármegyei levéltár elodázhatatlaszükséges rendezése céljából kellő orzattal való ellátása és mindenirányu ba helyezése folytán előálló, szám"rüleg azonban még most meg nem , -itható tekintélyes költségeknek és a ; 1 felmerülő dologi szükségleteknek, végül a tiszti nyugdijalap és a vármegyei házi tartalékalap állagának a legszükségesebb mérvig való megerősítésére az állandó választmány az 1905. évre is 1%-os közigazgatási pótadó kivetését hozza javaslatba. Az 1905. évi pótadóból a tiszti nyugdijalap és a vármegyei házi tartalékalap részére a fenti javaslathoz képest az ott sorrendben meghatározott szükségletek kielégítése után fenmaradó összeg háromnegyed részben a vármegyei tisztinyugdíjai ap, egynegyed részben pedig a vármegyei házi tartalékalap gyarapítására fordítandó. Ez aránymértéket az alapokkal szemben fennálló szükségletek mérve határozza meg. Jegyzők országos gyűlése. A magyar közigazgatás feljődése ere-1 deti, tipikus alakban jelentkezik. Iparkodtunk ugyan a közigazgatás külföldi,, kipróbált intézményeit nálunk is meghorositani; de csak a régi keretekbe való beillesztés utján. Igy maradtak meg aztán a régi keretek, azokban a főispán, alispán, a főszolgabíró, a falusi nótárius. Persze, a régi vármegye tisztviselői alig ismernének rá ezekre a mostani modern T iskolázott köigazgatási tisztviselőkre. Főként azon csodálkoznának, hogy miként lehet jelenleg a vármegyét bot és deres nélkül kormányozni. Pedig lehet és milyen pompásan mennek a dolgok azokban a vármegyékben, ahol a tisztviselői kar hivatását becsülettel, tudással és lelkiismerettel betölti. És ennek a tisztviselői karnak egyik legfontosabb alkotó része a jegyző. Szerénynek látszik, de ma már a legnagyobb jelentőségű állások egyike. Ennek meg" felelőleg közjogi állásuk is fejlődik, de még mindig ferde helyzetben van a jegyző, mert a községi adminisztráció tulajdonképeni feje a biró, aki rendesen nem áll az értelmiségnek azon a fokán, amelyen a versenyt a jegyzővel felvehetné. A küszöbön álló községi szervezeti reform egyik feladata, hogy a jegyzőt tegye meg önálló, független vezető elöljáróvá, a biró pedig legyen a községi önkormányzati testület elnöke. Nagy szerencsénk valóban, hogy a mi községi jegyzői karunk tudásával és rátermettségével képes legyőzni a legnehezebb közigazgatási feladatokat. Ez a kar jóformán önmagától, a saját erejéből, a saját becsületéből fejlődött ki. A községi és körjegyzők országos központi egyletének a vasárnap tartott közgyűlése alkalmából közzétett elnöki jelentésben igen érdekes történeti visszapillantás foglaltatik arra nézve, hogy maga a jegyzői kar egyesületekbe tömörülés által közgyűléseken szakadatlanul sürgette, szorgalmazta a jegyzők értelmi kvalifikációjának emelését, valamint a községi adminisztráció korszerű javítását, átalakítását. Ez elnöki jelentésből alább közöljük az érdekesebb részleteket: A öreg elgondolkozott. ;;— Van nekem egy unokám, kezdte. Arra hagyom. Aztán itt akarok meghalni. Itt születtem. Az örmény gondolt egyet: De ki "mondja, hogy ne haljon meg itt? Az öreg rábámult az örményre: Hogy érted ? Adja el s én beírom a kontraktusba, hogy halála napjáig benne lakhat. — Hm. Az öreg éppen az nap kapott levelet az unokájától. Azt irta a kölyök, hogy pénzre van szüksége, sok pénzre. Ez jól jött. — Hát csináljunk egyezséget! mondotta. Te fizetsz most nekem ötszáz forintot, aztán minden hónapban, amíg élek husz forintot, majd minden héten küldesz nekem három kupa málé-lisztet s én odaadom neked a házamat, de ugy, hogy benne lakjak holtom napjáig, neked* adom a kertet, a határban tiz hold szántómat és azt az erdőrészt, amelyik az enyém. Az örmény majdnem hogy a levegőbe ugrott örömében. Hiszen ennyit nem is remélt. Mindjárt be is ment a belső házba és megírta a kontraktust. Az öreg föltettte az okulárét és elolvasta. Szórul-szóra ugy volt, ahogy ő mondtaAz örmény lefizette az ötszáz forintot, sőt mindjárt megtoldta husz pengő forinttal, az első hónap rátájával s aláírván közösen a szerződést, hazament s elküldte természetben az első hétre szóló fizetési részletet, a három kupa kuk jrica-lisztet is. Otthon pedig megelégedetten dörzsölte kezeit Áspis és diadalmasan dünynyögte maga elé: - Most már enyém minden. A vén szamár nem éri meg a jövő tavaszt. Hl. Áspis az utolját járta. Az orvosok ott sürögtek-forgolódtak körülötte, három is, hírneves ojvostanárok, akiket Pestről hozatott. Áspis érezte, hogy neki már befellegzett. Hiszen nem csoda, lehetett tán vagy hetven éves már. Az orvosok ott tanácskoztak körülötte és azt mondták, nagy a veszedelem, mert Áspisnak rossz az epéje és a mája. És Áspis gondolkozott. A gondolkozás volt az élete és elgondolta, hogy ime meghal ugy, hogy mégsem az övé körülötte minden. Áz a ház, a nagy tornácos épület a főutcán még mindig nem az övé. Harminc év előtt vette meg Gácsi Tamástól s annyit fizetett érte azalatt, hogy Pesten akár négyemeletes házat vehetett volna már azért a pénzért. De hiába! Az a Gácsi csak nem akar meghalni. Már küencven éves talán, vagy mennyi és esze ágában sincs elbúcsúzni az árnyékvilágtól. Köhög, köhög és él. Áspis feljajgatott az ágyában. Tisztán érezte, hogy ha ő meghal most, hát ezért a Gácsiért hal meg. Ez a harminc esztendős várakozás rontotta el az epéjét és a máját. Áspis fölorditott. Az orvosok aggódva szóltak rá: Csak csendesen, csendesen . . . Levelet hoztak. Ki küldte ? Gácsi Tamás. — Ne bántsa ! mondták az orvosok. Ne olvassa el. Önnek nem szabad olvasni. Áspisnak kigyúlt a zöldfényü szeme: — De ezt elolvasom ! Vájjon mi lehet benne ? Mit akarhat ? Hátha fölbontja a szerződést, vagy | azt irja: — Holnapra meghalok ! Elolvasta. Ez volt benne írva: — Hallottam, beteg vagy. Jó egészséget kívánok. Látod, én mái' ötven esztendeje vagyok beteg, de még élek. És nem is halok meg. A mi családunkban száz évig élnek az emberek. Szervusz ! Áspis hátraesett az ágyában és rögtön maghalt. Epeömlésben. Mi is volt tulajdonképen hajdan, az 1871-iki községi törvény megalkotásai előtt a falusi jegyző ? Hivatalnok? — Nem. Szolga? — Nem. Ur? Az épen nem. Koldus ? Nem, hanem körülbelül szegényesen díjazott rokkant vitéz, olyan | tormában esett féreg, egy igen előkelő megyei kapacitás által akkép definiálva, hogy: „a község többségének kifolyása." Maga a megyei rendelet szerint „egy évnegyedes Umitáció alatt álló, a megyék különféle éghajlatai szerint idomított, minden hajszálánál fogva felelősség alatt álló bűnbak." Ilyen volt a falusi jegyző állapota hajdan ; felülről nyomták, alulról rúgták; valóságos dúvad, akit büntetlenül bunkózhatott le bárki; existenciájának biztossága nem verhetett gyökeret sem lent, sem fent; egyaránt ki volt téve, védelem nélküli állapotában, a felsőbbség szeszélyének és a nép szenvedélyének. Arany János, Nagyszalonta község aljegyzőjét, későbbi időkben a nemzet büszkeségét, a 48—49-iki szabadságharc leveretése után, saját népe elüldözte, sőt föl akarták jelenteni, mint veszedelmes forradalmárt a győzelmes ellenségnek. A jelentés ezután a jegyzőket érintő eseményeket mondja el. További részéből ezeket közöljük: „A törvényhozás szükségét látta, hogy a köztisztviselők minősítését szabályozza. Egyesületünk lépéseket tett arra nézve, hogy a minősítési törvényből a jegyzői állás ki ne maradjon, aminthogy az 1883. évi I. t.-cikk megállapította a jegyzői álláshoz szükséges iskolai és szakképzettséget. Sovány eredmény volt ez bizony; de a főcél eí volt érve : a jegyzői állás ez által a törvény által bejutott a köztisztviselői állások sorába. Kiszámíthatatlan az az anyagi kár, amit az 1848. XLIV. t.-cikk végrehajtása husz év óta a helyhatóságoknak okozott; de a pénzbeli adózat eltörpül a mellett az erkölcsi károsodás mellett, amit az a körülmény idézett elő, hogy a nép támogatására, jó irányban való vezetésére, a községi élet fejlesztésére rendeltetett jegyzőt elvonta az a törvény hivatásától és megtette az államkincstár rettegve gyűlölt végrehajtójává. A jegyző megszűnt a falu népének bizalmasa lenni; a falusi nép pedig áldozatául esett a bujtogatók, rendzavarok önös érdekeinek. 1892-ben véleményadásra hivta fel ! a belügyminiszter egyesületünk elnökségét a községi közigazgatási szaktanfolyamok szervezése tárgyában. A községi közigazgatási szaktanfolyamokat ezután 7 év múlva szervezte a törvényhozás a mi fölterjesztésünkben kidolgozott tanterv alapján s az irányelvek nagyrészének figyelembevételével. A községi közigazgatásnak nagy válságai között lett belügyminiszter Tisza István gróf; székfoglaló beszédében kimondta a nagy szót, hogy választott és kinevezett tisztviselők viszonyaiban nem ismer különbséget és napirendre tűzte a jegyzők javadalmazásának rendezését és a jegyzők mellett segédjegyzői állások szervezését, az állam anyagi hozzájárulása mellett. Programjában tett igéretét beváltotta hamarább, mint ahogy bárki remélte volna, olyan politikai viszonyok között, amelyek éppen nem voltak alkalmasak újításokra. Igaz, nem teljesült minden vágyunk, de a segéderő szervezése által kiszabadult a községi közigazgatás válságos helyzetéből és a jegyzők anyagi -viszonyai is tűrhetőkké lettek; a mi javadalmazásunk rendezése tárgyában alkotott törvény indokolása pedig kezesség nekünk arra, hogy nyugdíjügyünk, közjogi helyzetünk, szolgalati szabályzatunk és fegyelmi felelősségünk rendezése sok ideig nem várat magára. A jelentés további részében az egyesületnek lapunkban már ismertetett ez évi működéséről számol be a közgyűlésnek, amelyet nagyfontosságunak tartunk, mert ott a magyar jegyzői kart érdeklő, jelentős határozatokat hoztak. Örvendetes tudomásul elfogadta a közgyűlés a békésmegyei jegyzőegyletnek az országos jegyzői egyletbe való belépő kötelező nyilatkozatát, majd a biharmegyei jegyző-egylet indítványára gróf T i s z a István miniszterelnököt egyhangú lelkesedéssel az országos jegyzői-egylet örökös disztagjává választotta. Az aradmegyei jegyzői-egylet indítványára a községi és körjegyzők nyugdíj egységes alapon való szervezése, a jegyzők közjogi helyzetének megállapítása, a jegyzők szolgálati szabályzatának fegyelmi felei lősségének megfelelő rendezése tárgyában a közgyűlés memorandumot szerkesztett, nemkülönben a jásznagykunszolnokmegyei jegyző-egylet indítványára az adóreform életbeléptetése, a rendezett tanásu városok jegyzőinek fizetésük után községi adómentesség kedvezményében való részesítése tárgyában. Több fontos javaslat letárgyalása után a tisztújítást ejtette meg a közgyűlés, mely ezután végetért. A „Békésmegyei Közlöny" táviratai. Orosz-Japán háború. Péterváron meggondolták a dolgot s ellenkezőleg tegnap világgá kürtölt hírükkel, ma azt jelentik, hogy a japánok Port-Artúrnál óriási vereséget szenvedtek. Tekintve az ostromlottak leolvadt számát, első pillanatra elgondolhatjuk, hogy az oroszok óriási veszteségeket nem okozhattak ellenfeleiknek, másrészt pedig hozzá vagyunk szokva az ilyen pétervári, tehát tendenciózus hírekhez, melyek időnként annyi japánt pusztítottak el a föld sziliéről, amennyit éppen akarnak. A mandzsúriai harctéren csupán a készülődés köti eddig le a hadviselő feleket. Ugy a japánok, mint az oroszok készülődnek a téli hadjárathoz s Tokióban óriási készleteket szereznek be a hadsereg számára a hideg hónapokra. Tekintve az ellenfelek csökönyös magatartását, nem lehetetlen, hogy eltérőleg az eddigi megállapodásoktól, a küzdelem 'egész télen tart s ha az orosz hadsereg tényleg megkapja az igért erősítéseket, igyekezni fognak a Mandzsúriában elvesztett pozíciókat visszaszerezni. Szerelmi dráma. Budapest, szept. 28. (Saját tud. táv.) Halálos kimenetelű szerelmi dráma történt ma reggel a nagymező-utcai „Minta" szállodában. Tegnap este egy fiatal pár bérelt magának szobát. A férfi pénzügyőr volt. Ma reggel, fél kilenc órakor lövés hallatszott a szobából, a melyet csakhamar egy másik és harmadik követett. A szálloda személyzete feltörte az ajtót, ele már akkor ugy a pénzügyőr, mint a leány halva voltak. A rendőrség megállapította, hogy a férfi H a j d u István pénzügyőr, a leány Tóth Rózsa pincérnő. Több levelet is hagytak hátra, a melyben azt mondják, hogy azért mennek a halálba, mert nem lehettek egjmiáséi. Bebörtönzött feleség. Budapest, okt. 29. (Saj. tud. táv.) Rejtélyes és titokzatos ügyben nyomoz most a budapesti államrendőrség. Egy jómódú fővárosi kereskedőt vádolnak azzal, hogy feleségét bebörtönözte a lakásába, ő maga pedig felcsapott börtönőrnek. A Huszár-utca 10. számú házban lakik Kund Ágoston soproni születésű 40 esztendős festékkereskedő. Lakákása a harmadik emeleten van. Ugyanabban a házban a Szegényház-tér felöli oldalon van Kund Ágoston festékkereskedése. A házbeliek észrevették, hogy bizony Kundéknál különös élet folyik. Kund ugyanis három esztendővel azelőtt a gazdasszonyát vette feleségül, de családi életük egére csakhamar nehéz felhők tornyosultak. Az asszony, a jómódba belecsöppenve, derűre-borúra adósságokat csinált, sőt ügynökök segítségével mindenfélét vásárolt.részletfizetésre és az árúkat az ügynökök rögtön zálogba is csapták és a pénzt megosztották az .asszonnyal. A férj egyideig fizette az asszony adósságait, de azután megunta a dolgot. A nyár elején az asszony kis leánykájával, Lottival, aki születése óta folyton beteg volt, Bia-Torbágyra ment nyaralni. Ott azután a kis leányka meg is halt. Augusztus végén jött vissza az aszszony. Egy pár napig még látták a házbeliek a folyosón, de azután nem mutatkozott többé. Különösen a közvetlen szomszédban lakó Schart Richárdnénak, egy államvasuti főellenőr feleségének tűnt föl a dolog és érdeklődni kezdett az asszony iránt. Estenkint, mielőtt még a lépcsőházi lámpákat meggyújtották, a folyosóról beszélgetett az asszonynyal, aki az