Békésmegyei közlöny, 1904 (31. évfolyam) január-június • 18-53. szám

1904-04-28 / 35. szám

i XXXI évfolyam. Békéscsaba. 1904. Csütörtök, április hó 28-án 35. szám 7 afl VI BEEESHEEfT EOZLONT POLITIKAI LAP. Telefon-szám 7. Szerkesztőség: Fó-tér, 876. számú ház, hova a lap szellemi részét il'ető közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Megjelenik hetenként kétszer: vasárnap és csütörtökön. ELÖFIZETESI DIJ : Egész évre 12 kor. Félévre 6 kor. Negyedévre 3 kor. Egyes szam 16 fillér Előfizetni bármikor Ishgi, evnegyeden bellii is. . Felelős szerkesztő : MAROS GYÖRGY. Szerkesztő : FRANK ZOLTÁN Laptulajdonos: SZIHELSZKY JÓZSEF. Kiadóhivatal: Telefon-szám 7 Fő-tér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel helyben fizetendő. Nyilttér-ben egy sor közlési dija 50 fii. Az ölésszak berekesztése. - ápril. 28. Hiába vitatnók, nehéz kenyér mindenkire nézve az abszolút értékű jog, törvény és igazság betartása. De még nehezebb kenyér ám, annak sok, váratlan és esetszerü körülmények között való viszonylagosan teljes érvényesítése, végrehajtása és betartása is. A töltött káposzta abszolút értékű és jó eledel; egészséges gyomrú embernek táplálék, de betegnek adni: maga a halál! És e köznapi hasonlattal párvonalosítva, a jog, törvény és igazság is abszolút értékű, féltékenyen őrzendő és még féltékenyebben érvényesítendő közkincs, igaz. De valamint beteg szervezetű embernek némely általános értékű eledel csak fellábadása után válik újból eledellé; úgy a jognak, törvénynek és igazságnak is abszolút mérvben való kihasználása is csak akkor tápláléka az igazi és óhajtott és a legszélesebb mérvű emberi boldogulásnak, ha megtudja emészteni és boldogulni tud is vele. De amig azzal nem tud, csak akarna, csak szeretne boldogulni, a társadalom becsületes vezérszellemének, a lelkiismeretes orvos szerepét kell e téren betölteni; a beteg ember erejét felpezsdíteni akkora mérvű erőig, amikorra a gyomor a töltött káposztát ís megtudja már emészteni önveszedelme nélkül is, mint tápláló eledelt. Az ember fizikai és erkölcsi életének egyénenként és a társadalmi együttességben való legelőnyösebb leélése, annak legmesszebb menő és értelmű ideális elvontságáig, az legyen jog és arra legyen is alkalom; de az élet minden rendű egyéni és társadalmi fázisát ám erőkön felül még túlélni is lehet. Ezt a túlélést — mely egy az elpusztulással — azoknak, kik előbb jutottak el az abszolút szintű és magaslatit mindennemű életrendnek gyanúkodás nélküli és önveszedelem nélküli megélhetésének álláspontjáig, jellem és gondolkodásbeli emelkedettségük és kiforrottságuk révén, azt azoknak nem szabad és nem lehet lelkiismereti önvád nélkül szabadossá tenni; viszont azoknál, kiknél az csak öngyilok volna először önmaguknak s aztán a velők egy társadalomban és szoros, kölcsönös erkölcsi és anyagi érdekkapcsolatban élőkre is egyaránt. A képviselőház ülésszakát a Ház hétfői ülésében az alábbi királyi kézirattal az ujabb ülésszak kezdő határidejének megjelölése nélkül berekesztették : Mi I. Ferenc József, Isten kegyelméből Ausztria császárja, Csehország királya. Hü Magyarországunk és Társországai, zászlósurai, egyházi és világi főrendeink és képviselőink, kik Általunk 1901. évi október hó 24-ikére Budapest fő- és szókvárosb i összehívott országgyűlésen egybegyűlvék, királyi üdvözletünk ! Kedvelt Híveink! Magyar minisztériumom előterjesztésére az Általunk 1901. október hó 28-án megnyílott országgyűlés második ülésszakát berekesztjük. Kikhez egyébiránt királyi kegyelmünkkel állandóan hajlandók maradunk Kelt Bécsben, ezerkilencszáznegyedik év április hó 23-ik napján. FERENC JÓZSEF, s. k. Gróf Tisza Istorin, s. k. Akadt képviselő aki ezt államcsínynek nevezte, minthogy a korona nem jelöli meg az uj ülésszak megnyitásának határidejét. Pedig nincs igaza. A kormányzásnak, az uralomnak éppen legerősebb feltétele és ereje a mai modern korban az, amit a társadalom önmagáért, önmagára vet ki s melynek végrehajtását más kezébe teszi le, hogy érvényesülése abszolút értékű legyen és maradhasson. Ez a jog, törvény és igazság, mely a törvénytiszteletre legérettebb angolnál nemcsak a kiszolgáltatásban éri el a legnagyobb fokot, de tisztult, átérzett és mindenki által átértett volta mellett a kormányzás, az uralom legfőbb ereje, támassza, talpköve is. A kormányzás és uralomnak nincs soha oka félni a kiforrott jogkövetelőktől ; de igen is oka van, — ha akad ugyanis reá ok — hogy mint letéteményese annak, őrizze és ápolja és védje meg azok számára, kik a sáfárkodást e részben reájuk bizták. Ma országfelfordulás van mindenfelé, amikor is annak még jogos és okos mérlegelése és magyarázgatása is a törvényhozás házában, az azon kivül állók között félreértésekre szolgáltatna alkalmat és közveszedelmet. Nagy dolgokban még közönséges ember is alszik reá egyet, hogy higgadtan Ítélhessen és tehessen. Hát még hogyne kellene arra ma egy magyot atudnia az ország eszének, lelkének és tapintatának; a t. Háznak. A Házat berekesztették. Jól tették-e, avagy sem, nem kutatjuk formaiasságait, de okosan, tapintatosan az bizonyos. Aludjunk egyet t. Ház, mert nagy dolgokat és jól kell ám megcsinálni a közel jövőben, És csak aludjunk egyet; a szenvedély meg hadd lohadjon azalatt. Aztán fejlődjék a jog, igazság és törvény is, de az arra való emésztő-szerv : a gyomor — az érettség is neveltessék ám hozzá! (f

a) Sztrájkok jegyében. — Levél a szerkesztőhöz. — A nép szava — Isten szava, a nép joga, a világ joga, s a munka megillető bérét meg kell adni, ha a világ kereke meg is áll, mert legyen igazság ós vesszen — a világ. Ami korunk megteremtette a megforditott ősiségét, a proletár oligárkiát Ha a hátad mögött nem áll a most minden jogra kvalifikáló pince-lakás — feltétlenül elveszett ember vagy. Uj kor következett el, mely szociáldemokrataságában korlátoltabb milliószor a nemesi kornál, s a jogokra való törekvésében kegyetlenebb tizmilliószor a jobbágyait vasmarokkal uraló régi földesurnái. Legfőbb jog lőn a sztrájkolok láncolata, s legfőbb igazságtalanság reám, reád — a milliókra. Egy vagyok a milliókból, nem veszem el senki kenyerét, nem bántok senkit, nem tűzök össze a törvénynyel, jogosan szerzett készpénzemmel fizetek — ón, a milliónyi tömeg, s a legfőbb jog nevében kiszedik a kezemből a kenyeret! Bekésmegyeí Közlöny tárcaja. Hulló csillagok. Irta ; Koncz Ákos. Franciaország Provence nevű tartományát ma kettétört kardnak, húrjavesztett lantnak és elhagyott templomnak nevezi a költő. És méltán, mert e gyönyörű vidék ma csak dicsőségének emlékeiből él, nincs jelene csak múltja, koszorús dalnokait eltemette az idő, lovagjai elmentek aludni, álmodni a dicsőségről, melyben annyiszor volt részük, mikor még éltek. A középkorban az erkölcsök vára volt Provence földje. Gyöngéd lovagiasság volt népének jellemvonása s ki az erényt még nem ismerte a maga vonzó, fönséges pompájában, annak csak Provenceba kellett menni, hogy megszelídülve és nemes eszmékkel eltelve hagyja el a költők és trobadourok székhelyét. Idővel azonban itt is elhervadt a dicsőség virága. Elhallgatott a dal, megszűntek zengeni a beszédes ajkak, a lovagvárak lassankint i sszeomlottak, a deli trobadourok híres unokái nem lelkesültek többé az idealizmusért, a lovagi jellemek ritkábbak lettek. Provence megszűnt vezérszerepet vinni, elhait a dicsőség és fárasztó egynanguság nehezedett az egykor víg tartományra. A tizennegyedik században utolsó lobbot vetett e szép föld szerencsecsillaga s azután kialudt örökre. A tetőponton beállt a hanyatlás. A cour d'amourok lelkesedése prózaivá lőn s egykori virágzásra eljött a hervadás. Provence egyik kis városában, Les Bauxban e század végén élt egy hercegnő, a sok dicsőséget látott földnek utolsó úrnője. Személyében egyesült a lélek és a testnek minden szépsége. Nagy eszmék hevítették szívót ós tájt neki, hogy napról-napra halványulni látta szeretett hazájának szerencsecsillagát. Elmerengett a múlton ós szerette volna visszavarázsolni a boldog időket, melyeket ő is csak a történelemből ismert jobbára. Palotájának erkélyén ül egy szép nyári estén. Csönd ós nyugalom veszi körül. Csak szive ver szilajabban, abban nincs béke, nincs nyugalom. Lelke előtt elvonul nak azok, kiknek környezetében kénytelen élni és apróra megvizsgálva őket, egyet sem talál méltónak szerelmére. Szegények azok lélekben mind, kik nem tudják őt megérteni. Lovagoknak nevezik magukat, de csak a mult dicsőségéből élnek, annak hervadó leveleivel ékesítik magukat. Ez a gondolat könnyeket hajtott Mary hercegnő szemeibe. Pedig ő szeretett volna boldog lenni. Ki is vette volna ezt tőle rossz néven ? Lelkében egyesitó mindazt, ami boldoggá tehet egy becsületes férfit. Szépségét csodálni jártak Franciaország lovagjai. Hullámos aranyszőke haja ragyogva omlik alá fehér vállára, fekete szemeiben pedig valami ellenállhatlan varázs bája ég, a természet müvészs/é finomult e nő alakalkotásánál ós ki egyszer látta, annak szivében örökre ott maradt arca. Körül volt véve udvarlókkal számtalan, lovag távozott termeiből soha be nem gyógyuló sebzett szívvel. Nem akadt közöttük olyan, ki ábrándos lelkületének megfelelt volna. A férfiszópséggel együtt ő a lélek szépségét is kereste, de hasztalan. Ideálját nem találta tel és elhatározta, hogy kezét nem adja oda a jelentkezettJovagok egyikének sem. Igy teltek el a napok Les Bauxban, mig végre újra jött a tavasz s megkezdődtek M\ry hercegnő udvarában a tornajátókok. A lovagok lassan gyülekeztek Francia ország minden vidékéről. Még számosabban jöttek, mint az előző években, mert a győző jutalmául a hercegnő kezét és szivét ajánlotta fel. Csakhamar eljött a küzdelem első napja. Fényes öltözetű ós ragyogó fegyverzetű lovagok álltak ki a porondra, küzdeni a lovagi dij ért. Lányos arcú fiatal emberek, arcukon a győzelmi remény halvány színével, meglett férfiak, számos tornák győztesei, napbarnított arccal jelentkeztek színeikkel a vár úrnője előtt. Egy gondolat, egy vágy lelkesítette őket: győzni a fegyverek ós egy sziv felett. Kora reggel kezdődött, a viadal. Szikrázott az acél félelmes lovagok kezében, a dárdák iveket írtak le a levegőben, csattogtak a fegyverek, a leeresztett sisak rostélyok alól ki-kivillant egy pár égő szem, de még nem lehetett tudni, hogy ki lesz győztes ? Különösen feltűnt a rohamok közt egy hatalmas alak. Arcát sürü rostóly födte, nem lehetett őt felismerni. Erős karjával egymásután sújtotta a porba ellenfeleit. Nem birtak vele a lovagok. Mindenki kíváncsisággal tekintett a szóllesvállu, lovagra, de legkivált Mary hercegnő. Égett a vágytól megismerhetni a merész férfiút, ki egymásután győzte le Franciaország legjobb lovagjait. A lovag azonban ismeretlenül kivánt maradni s mikor minden ellenfelét legyőzte, megsarkantyúzta paripáját s áttörve a korlátokon, a nyomában felverődő porban elmosódott alakja. Mary hercegnő, mikor eltűnni látta a lovagot, kezeibe temette bánatos arcát és keservesen sirni kezdett. Majd csakhamar előparancolta apródjait ós elküldó őket a szélrózsa minden irányában nyomozni az eltűnt lovagot. A kiküldött apródok kimerülten, de eredménytelenül tértek vissza nyomozásukból. Keresték, kutatták mindenütt a lovagot, de nem tudtak ráakadni sehol sem. A szép Mary álmatlan éjszakát virrasztott keresztül. Lelki szemeivel látta a daliás lovagot, ki egymásután döntötte porba a vele küzdőket. Vájjon ki lehet e hős ? — százszor és ezerszer megkérdezte lelkétől. Keresett, kutatott a mult emlékei közt, de hiába. Arcát ugyan nem látta a lovagnak, de meg volt győződve, hogy az csak olyan lehet, milyet ő álmaiban látott ós kivel oly édesen csevegett. Majd ismét az a gondolat nyugtalanította lelkét, hogy miért rejtőzik e lovag álarc alá, mi szüksége van arra, hogy titkolja kilétét.Mindegy, sóhajtá a hercegnő, bárki légy, kezeaa és szivem örökre az övé. Másnap volt a versenyek utolsó napja, a virágharc. Egy csokor volt a jutalom ós o csokorral a hercegnő szive. A hercegnő által várt rejtélyes lovag csakugyan megjelent. Mohó kíváncsisággal leste minden mozdulatát a hercegnő és el nem titkolható öröm égett arcán, mikor a keblére tűzött virágért megjelent a győző, hogy átvegye az^ a legszebb nőnek kezéből. Köszönöm a virágot felé a lovag. Elfogadom, de kezem nem lehet a tied szép hercegnő, azért ne kívánd tudni kilótemet. Isten veled ! Nem, nem bocsátlak el. Tied szivem, te vagy az, akit gyermekkorom óta kerestelek ós most feltaláltalak. Nem akarlak elveszíteni. Légy azért bárki, nagynevű ősök gazdag ivadéka, vagy szegény lovag, esküszöm, birni fogod szerelmemet. A lovag kis ideig halgatott, azután bánatosan igy szólt: Am legyen, akartad tudni kilótemet. Es e szavakra szétveté köpenyét, felhúzta sisakrostólyát, a lovagok elámultak, a győző Roger volt, a templariusok nagymestere . . . Mary szivéhez kapott és hölgyei alig tudták az életnek visszaadni. Mikor magához tért, Roger már rég túl járt Provence határán. Vájjon találkoztak-e még egyszer az életben ? Szegény Marynak az első és utolsó találkozás óta nem volt nyugalma. Kétség, bánat ós szenvedés úgy összetörték lelkét, hogy alig lehetett ráismerni Provence nem régen még legszebb hölgyére. De nem csoda. Ami más szívnek édes, gyönyörteljes, megvalósulása a sejtelmek-