Békésmegyei közlöny, 1904 (31. évfolyam) január-június • 18-53. szám

1904-04-24 / 34. szám

XXXI évfolyam Békéscsaba. 1904. Vasárnap, április hó 24-én BEKESBEGYEI KÖZLÖNY POLITIKAI LAP. Telefon-szám 7. Szerkesztőség: Fő-tér, 876. számú ház, hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kéziiatok nem adatnak vissza. Mfurjelenik hetenkent kétszer: vasarnap es csütörtökön. ELŐFIZETÉSI DIJ : Egész évre 12 kor. Félévre 6 kor. Negyedévre 3 kor. Egyes szara 16 fillér Előfizetni bármikor Ion . évnegyeden belül is. Felelős szerkesztő : MAROS GYÖRGY. Szerkesztő : FRANK ZOLTÁN Laptulajdonos: SZIHELSZKY JÓZSEF. Kiadóhivatal: Fő-tér, 876. számú ház, hova í és az előfizetési pénzek V ji A hirdetési dij készpénzzel he Nyilttór-ben egy sor köz' k király szava. A m. á. v. alkalmazottak sztrájkja, a maga nemében páratlanul álló világbotrány oly kavarodást idézett elő a világforgalomban, aminőről a füstös képű, mezitlábos cigány-póstás idejétől mai napig nem tesz említést a világkrónika. Az összegabajodott helyzetet, s az anarkisztikus galimatiaszt a legfelsőbb helyről jött királyi szónak, haduri parancsnak kellett megoldani. Már a Ház pénteki ülésén bejelentette a miniszterelnök, hogy szombaton a kormány radikális uton fog véget vetni a tarthatlan állapotoknak. És tegnap reggel megjelent a következő leg-. felsőbb parancs: Parancsolom, hogy a közös hadseregnek (hadi tengerészeinek) a magyar állam területén lévő vasutak szolgálatában álló magyar honos tartalékosok, havidíjasai és legénysége, valamint a honvédségnek ugyanilyen tartalékos és póttartalékos havidíjasai és legénysége a közös hagsereg, illetve a honvédség részleges kiegészítésére behivassanak és szolgálattételre az államvasutak szolgálatába osztassanak be. Kelt Bécsben, 1904. évi április hó 22-én. Ferencz József s. k. Nyíri Sándor s. k. honvédelmi miniszter Idáig fejlődtek a viszonyok. Az induló házakegy részét katonailag kellett megszállni, hogy a fejetetejére állott helyzet lassan normális jelleget ölthessen. És itt álljunk meg egy szóra. Az államvasuti tisztviselők mozgalmát, mint a mai nehéz viszonyok között jobb megélhetésre törekvő igyekezetet, mindenki, egyesek és erkölcsi személyek, felettes hatóság, kormány egyaránt szimpátiával fogadta. A sajtó a legnagyobb készséggel állott a mozgalom szolgálatába s tőle telhetőleg igyekezett mindazon akadályokat elhárítani, melyek a siker útjában állottak. A mai viszonyok között, amikor minden téren, még az állami életben is új berendezkedések, a társadalomban új alakulások forrongó idejét éljük : a régi életfelfogásból még a legkonzervativebb elemek is lassan-lassan modern nézetekre térnek át. Az átmeneti korszakban az „egy mindenikért, mindenik egyért" elvek alapján alakult erőnek nélkülözhetlen szerep jut. De amikor az egygyé forrott tömegerő elbizakodottá válik, amikor — eldobva magától a békés harc eszközeit, törvények rendelkezéseit, társadalmi szokások korlátait áttörte, — a közrendetveszélyezteti, veszélyezteti a közbátorságot, a közszabadságot, amikor a maga javát mások mérhetlen kárával igyekszik elérni; elveszti maga alól az erkölcsi talajt s ezzel saját veszedelmét idézi elő. Igy történt a vasutasokkal is. Lehetnek, sőt kizonynyal vannak e 34000 tagból álló hatalmas testületnek sérelmeik, melyek orvoslásra várnak ; hogy helyzetük javításra szorul, mi sem bizonyítja jobban, mint az a törvényjavaslat, mely heted-fél milliót kér a nemzettől, hogy a vasutasok óhajtása teljesedésbe menjen. Lehet, hogy e törvényjavaslat nem elégit ki minden érdekeket; a közönség erről mit sem tud, mert a részleteket nem ismeri. Az a hirtelenében keletkezett animozitás, melylyel a M. Á. V. alkalmazottai a beterjesztett javaslat törvényerőre emelése ellen harcba szállott, még nem bizonyítéka annak, hogy követeléseik kielégítve nem lettek. A közönség előtt csak egy tény bizonyos; az, hogy a vasutasok eddigi fizetésükön felül heted fél millió korona fizetési többletthez juttatták. Alkotmányos országban törvényjavaslat ellen alkotmányos eszközökkel küzdeni, alkotmányos jog. Ha a vasutasok ezt teszik vala, mindvégig mellettük marad a közvélemény. De, amikor békés küzdelmük anarkisztikus forradalommá vált, amikor vakon rohantak saját veszedelmükbe, s ezzel idegen vagyon veszedelmét idézték elő: maguk pecsételték meg sorsukat Ám lássák meggondolatlanságuk következményeit. A kivándorlás az évtizedek folyamán, mint valami lavina, horribilis számmá fejlődött a kivándorlás statisztikája. A nagy növekedést az évek hosszú sorától szinte észre sem vettük, nem lévén kenyerünk, hogy számoljunk akár a számokkal, akár az élettel. Minden ment a maga rendjén, szabadjara ; a kivándorlás okozta nagy nemzeti vérveszteséget is csak az egyre erősbödő székelykérdésben éreztük meg és abban a panaszban láttuk, mely a sorozó-bizottságok működése nyomán támadt, amikor némely vidéken egyre kevesebb . assaentálásnak. Ekkor érd már a kérdés iránt, sie statisztikai hivatal év megjelent, de tanulr vespolonak átadott adás s előbb ter módjára homloka van, itt tenni 1 már egészen a n voltak — főleg a kisebb városok, ah köteles legényből jelentkezett. Ráléptünk tehát Tartottunk kivándon aaokon meg is állapit, kenyérkérdést, sőt tisz lom, de annál kevesebbe meg a kérdés megoldása ami nem szemrehányás & hisz kétségtelen, hogy évtizet dok Hibáját néhány hónap, dt. év alatt sem lehet kipótolni, ht A társadalom megmozdulá jó volt arA, hogy felszínen tartó dést és hogy kezdeményezője let kormányintézkedésnek, amely, ha magát a kivándorlás kérdését neL meg, de a kivándorlás szabályozása lépéssel a cél felé halad. Igy született meg az i903. évi IV vónycikk, a melynek végrehajtása már rövid idő kérdése. Ez a rövid idő épen nem minden változatossá <• folyt le. ü kivándorlási törv< intenciója, hogy — veszett 1

U. alább nyelét tartsa meg, J _ I

cj

Q amig évek tervszerű munkájával garp , tünk a kivándorlásnak, az idegenbe n embertömeg Fiúmén keresztül vezető ii keresse a boldogulását. Ily módon e s; séges, azaz hogy kikerülhetetlen ross is származik valami jó, viszont a ma> államnak alkalma ós módja nyilik, t gondoskodását mindenek felett az amei tengeri uton kiterjeszsze alattvalóira, só kivándorlónak része legyen a gondoskoda ban azután is, egészen az önkéntes vagy Békésmegyeí Közlöny tárcája. Rózsabimbón virágzik as... Rózsabimbón virágzik az Almafának virágja . . . Megcsalt újból — régi nóta — Kacér szívvel egy lányka. Köd előtte, köd utánna, Talán nem is volt igaz . . . Ki ismerné a lányszivben: Mi szerelem ? — s mi nem az! Majd lehull még s ki is virul Az almafa virága, Megszeret még, meg is csal még Egy-egy kacér kis lányka. Köd előtte, köd utána . . . Azért nem hagy el hitem ; Szebb csalódva álmodozni, Mint sehogy sem, — azt hiszem. (Béké.csfbdn.) Frank Zoltán. Erósz bosszúja. - A Békésmegyei Közlöny eredeti tárcája — Irta : Zalay Mása. Cigánybanda, pohárcsöngés fölvidámitó zenéje közben egv ' szőke férfi a désében megilen őrjöngés, 1 nem kábitó naiv dajkamese! — szerelem nincs, csak bolondok vannak ! A teje lehanyatlott tenyerébe, pezsgőhabból születő manók visitása zúgott a fülébe, ezer hangocska éktelen zsivaja, — majd alakot öltve kergetődztek, táncoltak közötte, beleskelődve, mámortól reszkető pilláin. Tágra nyitotta szemét Egy fehér tünemény hajolt föléje, bosszú villant reá két tüzes sugárból, amely egyszerre fölgyújtotta agyvelejét. Láng, lobogó láng perzselő melege áradt szót lankadt testében, de megrezzent és áthült egy hangtól, mely fagyos téli éjszakára emlékeztetett. — Bántottál, mielőtt ismertél volna ! bűnhődj meg érte ! . . . térden kúszva se juss el soha az én megtagadott oltárom zsámolyáig. Valami megcsillant a jelenés kezében ós ebben a percben, mintha hegyes százélü tőr hatolt volna a szive közepén. Hátratántorodott és hanyat esett. — Megöltek ! — kiáltott föl a kétségbeesés irtózatával ós mégegyszer, utoljára látni akarta a tünedező világot; kinos erőfeszítéssel fölnyitotta zavaros szemét és rácsodálkozott környezetére. Csupa daloló, nevető, vidám jópajtás, akik támogató karral segítették föl a székre, melyről alászédült. Kacagva biztosították, hogy él, hogy a kávéház nem a pokol elötornáoa és hogy egyikük se követett el gyilkos merényletet ellene. De a sápadt szőke férfi komor arca nem derült föl többé, az eléje kiuált habzó poharat ingerülten eltaszította, hogy *a pezsgögyöngyök szantszót peregtek az asztal márvány lapján, aztán két nagy c*eppó folytak össze, mintha fájdalmas könnyek lettek volna. Csakugyan a férfi sirt! — és igy sirva tapogatta a szivét, majd ingadozva fölállni próbált, de egy, panaszos jajdulással viszszahanyatlott. És elsötétült a többiek ragyogó arca is, csöndre intették a cigányt, medöbbenve körülállták a szenvedőt, dörzsölték a szive fölött, aggodalommal hallgatták dobogását, fáradtan, lassan elakadva, alig-alig vert. — Székeken toltak össze ós gyöngéden ráfektették alélt társukat. Mintha ringatnák, olyan különös érzés térítette eszméletre, házak, fák, egész utcasorok száguldoztak el mellette, amiről halvány öntudata arra következtetett, hogy robogó kocsin viszik valamerre, — külön ben pedig álomszerű bágyadtság ernyesztette el tagjait, ami jólesett, ha csak a szivétől valamiképp megszabadulhatott volna! — Vegyétek ki! könyörgött elfulladva, ós irtózatos kinnal megfordult fekhelyén, már meg hófehér párnák kápráztatták szemét, minden oly gyors változatban törtónt, akár egy röpke pillanat, — noha komoly, nehéz, válságos napok, hetek tűntek tova ezalatt. Barátjai közül csaknem mindig volt valaki mellette, részvéttel szorongatták kezét, simogatták homlokát, néha virágot is hoztak, kabáthajtókájuk illatos diszót, odafonták egymásbakulcsolt ujjai közé, — a virágszál összezsugorodott az emésztő for róságtól ós meghalt — a nélkül, hogy az elmúlás szomorú emlékezetéért bármiféle gyönyörűséggel kárpótolta volna őt. Végre ! — május üde havában a beteget első sétára engedték. Ébredező életkedvvel lépte át a készöböt, avval a reszkető vágygyal lelke mélyén, hogy rátaláljon a fehér jelenés csudaszép, feledhetlen arcára, nnely egész betegsége a' t kisértette, — és hallgatódzott a hang után, amely elátkozta a legszörnyűbb átokkal ! De csak egy fecskepár hangos szeretkezése hallszott a feje fölött, — kutató tekintete fölfedezte a kicsiny fészket, melynek tollpihéi közül két összesimuló madárfej hajolt elő, — kis torkuk minden erejével dalolva a boldog szerelem bűvös áriáját. A szőke, sápadt férfi "önkéntelenül sziv hez kapott, gyönge sajgás remegett keresztül rajta, pórtélén vágy szakadt föl kebléből, egy mély sóhaj szárnyán, — elfordult és vigyázva, a betegek meghatóan óvatos lépteivel, — kezével a korlátba fogódzva, levánszorgott a lépcsőkön a napfényben pompázó kertbe. Ibolya ós gyöngy virágszőnyegen járt, kacér pünkösdi rózsák mosolyogtak felé, — de önmagába merülve elfelejtett visszamosolyogni reájuk, — mig nem egy színes pillangó tánca felrezzentette. A virágok csapodár, szerelmes udvarlója szédítő bájjal keringett egy feslő bimbó körül és a megostromolt virágnál epedőn, biztatón integetett felé elpirult fejecskéjével. Egy gyönge pillanat még . . . a szerelemittas lepke csókja ráforrt illatos szirmaira. A sajgás most erősebben, fájdalmasabban vonaglott át a sápadt, szőke férfi meggyötört szivén, május minden lehellete tüzdt gyújtott, a merre nézett, csókvágy, epedés láza hevült körülötte, a porban mozgó rovarok során is, — csak az ő beteg szive üres, sivár, képtelen az izgalmakkal teljes gyönyörórzet befogadására. Megállt a folyóparton, melynek hullámkarjai napsugárral ölelkeztek, — riadtan, lihegve menekült » közeli erdő rejtelmes sűrűjébe, — de ninden lomb szerelmesen öaszeha.

; den levél rer egymás simulás más susog a i ra legkiválób tanárok és orvosoktól mint ' u*tós szer

: { *>ronchf ^Ijséjfek n lá' •Jüosze" ál baja*" a ajf