Békésmegyei közlöny, 1904 (31. évfolyam) január-június • 18-53. szám

1904-04-14 / 31. szám

A nagyszabású vivóakadónoia védnök­ségét egyébiránt gróf Wenckheim Frigyes v. b. t. t., s közéletünk számos és neves jeleséből megalakult 40 tagu zsűri elnökségét pedig Zsil inszky Mihály államtitkár s Lukács György dr. főispán vállalta el. A zsűriben ott van az elnökökön kivül még dr. F á b r y Sándor kir. tanácsos, vármegyei alispán, Schnörch Gyula honvéd ós S t u b n a közös had ­seregbeli alezredesek stb. stb. is. A rendezőség által a nagyszabású vivóünnepről egyébiránt kibocsájtott tel­jes név és tárgysorozatot alább szószerint is közöljük. Itt még csak azt jegyezzük meg, hogy a nagyszerű vivó-akadómiában Soleniena római, B a r t o l i kassai, M a i o n e aradi, Armentani szegedi nagynevű olasz mesterek ós a sok jeles magyar vivó között a kitűnő hirü Por­teleky, Mészáros stb. stb. is részt fognak venni. Mindezek után pedig egészen termé­szetesnek találjuk, hogy az akadémia iránt & közönség érdeklődése messze földön — a fővárost is bele véve — már is igen nagy érdeklődés tárgya. A buzgó rendezőségnek a vivóünnep­pel kapcsolatos, részletes és nagy körül­tekintésű további munkálatairól, természe­tesen még ez idő szerint többet el nem árulhatunk. Annyi azonban kétségtelen, hogy május 1-ére az ország közfigyelme legalább vala­melyes időre felónk fog fordulni, ami Csaba jó hírneve érdekében nem kicsinylendő dolog. A békéscsabai tornaegyesület Wenck­h e i m Frigyes gr. védnöksége mellett Békéscsabán 1904. május hó 1-én, délután 5 órakor a „Vigadó" nagy termében az alföldi tüdőbetegek József főherceg szana­tóriumajavára országos jellegű vivó-akadó­miát rendez, a melyre a nagyérdemű közön­séget a rendező bizottság ez úton is meg­hívja. A vívó-akadémián részt vesznek : Soli­mena Ernesto római, Bartoli Giovanni kassai, Maione Vincenzio aradi, Ermentani Eduardo szegedi vívómesterek. Porteleky László dr., B késsy Béla, Nagy Béla dr., Szántay Jenő, Mészáros Ervin, Berti László, Krencsey Géza, Hollóssy Jenő, Borsody László, Láng Oszkár, Ursziny János dr , Székely Vilmos, Dusbaba Vilmos. A juri tagjai: Zsilinszky Mihály dr., közoktatástugyi államtitkár, elnök, Lukács György dr., Békésmegye és'Hódmezővásár­hely város főispánja, elnök, Áchim Guztáv főmérnök, Beliczey Géza földbirtokos, Be­liczey Tibor földbirtokos, Caucig Nándor máv. állomásfőnök, Deimel Sándor vm. főjegyző, Fábry Károly ügyvéd, Fábry Sándor kir. tanácsos, alispán, Haan Béla ügyvéd, Haraszti Sándor földbirtokos,Ivá­nyi Gyula, Kerónyi Soma dr. ügyvéd, Kre­pelka Béla, Koller cs. és kir százados, Korosy László főjegyző, Liszy Viktor kir. ügyész, Márki János dr. főjegyző, Omazta Gyula közjegyző, Reisz Miksa dr. főorvos, Rosenthal Adolf gyáros, Rosenthal Ignác gyáros, Seiler Elek főszolgabíró, Schreyer József birtokos, Schnörch Gyula honvéd­alezredes, Steller Árpád járásbiró, Stoja­no\its Gyula földbirtokos, Sztraka György ny. főszolgabíró, Stubna Bajo Dániel cs. ós kir. alezredes, Szalay József földbir­tokos, ifj. Szalay József dr. főkapitány, Szekér Gyula urad. jószágkormányzó, Varságh Béla tkpt elnök, Wagner Dániel dr. orvos, Zöldi János dr.vm. főorvos, Zsilinszky Endre dr. földbirtokos. A vivó-akadémia után társasvacsora étlap szerint és tánc. Belépti dij : Föld­szinti ülő 3 kor., földszinti álló 2 kor., karzati ülő 1 korona. felhívása ügyében. Noha béke van, mégis felszólal, mert vannak kérdések, amelyeket a béke nem oldott meg. Véleménye szerint igazi béke nem is lehet addig, mig ezeket a nemzeti kérdéseket nem oldják meg. Tisza István — ez a fiatalember — sem hogy megoldotta volna azokat, hanem ki­végezte . Méltán foglal helyet a kabinetben Nyiry Sándor, akinek egyik ténykedésével óhajt ma foglalkozni. Nyiry felhívást in­tézett a magyar ifjakhoz, hogy lépjenek be a katonai iskolákba. Ebben a felhívás­ban azt mondja, hogy a felvételi vizsgát német nyelven kell letenni. Ismernie kell továbbá a magyar ifjaknak a XIX. szá­zad osztrák irodalmát. Mi közünk ne­künk az osztrákok irodalmához. Közben­járt a honvédelmi miniszter ennek a tan­tervnek megállapításánál ? És ha nem járt közbe, miért tűri azt, hogy ilyesmit oda becsempészszenek. Erre .feleletet vár. Ny i r i Sándor : A közös akadémiában a felvételi vizsga a német. Ez igaz ! És ez igy is fog maradni. Magyar a fölvételi nyelv az alsó főreáliskolákban és hadapród­iskolákban. Az akadémiában azért német a fölvételi nyelv, mert oda a polgári élet­ből lépnek az ifjak. Magyarul ezek az ifjak úgyis tudnak, mert hiszen érettségiz­tek. Ezeknek az ifjaknak magas művelt­ségre kell ezt tenniök ós ezért nem szabad őket elzárni kinai fallal. (Nyugtalanság a baloldalon.) Az akadémiákon az első évben tanítják a magyar nyelvet és irodalmat. Beismeri, hogy az osztrák irodalom helytelen kifejezés, mert osztrák nyelv nincs ; német irodalmat kell ez alatt érteni. Megemlíti, hogy a középiskolákban szin­tén tanítják a német irodalmat. Nem akar­ják germanizálni az ifjakat s szomorú is lenne, ha ilyen nagy ifjakat germanizálni lehetséges, ne sajnáljuk őket, hanem mond­juk rájuk: hadd hulljon a férgese. (Tetszés a jobboldalon.) Pap Zoltán és N y i r i viszonválasza után Visontai Soma napirend előtt szóvá teszi s Goluchovszky külügyminiszternek az olasz külőgyminisrtersel való feltűnő ta­lálkozását. Tissa István miniszterelnök meg­nyugtató válasza után az elnök javasolja, hogy a napirenden lévő „további teendők iránti intézkedés" pontot, mint tárgytalant hagyják ki. Babó Mihály hozaájá­rul aa elnök jaüaslatához, de kéri, hogy a parlamenti bizottság jelentését tűzzék napirendre. Gróf Tisza István megígéri, hogy mihelyt az égetően sürgős ügyeket letárgyalták, erre is rátérnek Utánna még 0 1 a y Lajos beszólt, aki a bi­zottság jelentésének azonnali letárgyalását követeli. Tisza ragaszkodik előbbi állás­pontjához. Madarász József és Okolicsányi László fölszólalásai után a Ház az elnök javaslatát elfogadta. Orosz-Japán háború. Az orosz-japán harctérről alig érkezik hir. A Daily Telegraph hadi-tudósítója teg­nap egy szotnya kozákot látott vadfutás­ban, amint a Jalu környékén levő őrhelyü­ket odahagyták. Itt azt hiszik, hogy a Jalu folyó mellett tegnap ütközet volt, mely az oroszok vereségével végződött. A „Békésmegyei Közlöny" távieatai. A képviselőházból. Budapest, április 13. (Saját tud. táv.) Ma már nincsen ünnep, a tegnapi diszes társaság ugyancsak leolvadt d áig. A menü nem valami tartalmas, de eléggé pikáns és eléggé változatos. Aféle kvólibet : minden izgalmasabb témából kerül egy késhegynyi az asztalára. Inter­pelláció restanciákat intéznek el a külöm­böző miniszterek s ezek ugyancsak külöm­böző rétegét érintik az állami életnek. Az ülésen két napirend el őtti felszóla­lás is volt. Pap Zoltán beszélt az osztrák irodalomitta magyar iskolákban és Visontai Soma szólt a külügyminiszterek találkozá­sáról. A jegyzőkönyv felolvasása után Pap Zoltán napirend előtt szól : a honvédelmi miniszter a magyar ifjakhoa kibocsátott ÚJDONSÁGOK. — Egyesületi körigyülós. Az országos polgári iskolai egyesület békósvármeijyei köre, Nagy Lajos orosházi polgári isko­lai igazgató elnöklete alatt Békéscsabán, szombaton 16-án, d. u. 2 órakor az állami polgári leány-iskola tanácstermében köri gyűlést tart, melyre a körnek rendes tagjai és a polgári iskola barátai tisztelettel meg­hívatnak. A köri gyűlés tárgysorozata: Elnöki megnyitó ós jelentések. A hét osz­tályú polgári fiu-iskoia tanterve. Előadókul felkérettek : Békéscsabáról: B r o d a Béla, ki a természetrajzi és Szántó Géza, ki a szabadkészi rajztanitásról fog értekezni. Mezőberényből: M a y e r Károly, Nagy Sándor ós Szabó Árpád ós Orosházáról: H a r s á n y i József, K e u 1 e r Sándor, M ü 11 e r Róbert, Nagy Lajos, N ó­m e t h y Samu. A művészi érzés nevelése a polgári leányiskolában. Előadó : H o 1 lós Béla Orosházáról. Inditványok. — Jelen lesz az ülésen Rezey Szilvius, a megye kir. tanfelügyelője is. — A szeghalmi papválasztás. A meg­üresedett ref. lelkészi állásra, mint már irtuk, meghívás utján 0 s á n k i Benjámin tiszafüredi lelkész lett a szeghalmi hivek túlnyomó többsége által megválasztva, mely körülmény élénk ingerültséget keltett a kisebbségben maradt ellenzék soraiban. Első felhevülésükben peticionálni akartak a vá­lasztás ellen, de miután dr. S z e g • d i Kálmán választási elnök a törvényes for­mák betartására a legnagyobb gondot for­dította, belátták, hogy akadékoskodásuk csak a hivek közötti jó egyetértés meg­bontását ós az izgalmak állandósítását ered­ményezné, azért a higgadtabbak tanácsára megnyugosznak a többség akaratában és elállanak az ugy is sikertelen kérvényezés­töl. Csánki Benjaminban egyébként a szeg­halmi ref. egyházközség egy kiválóan kép­zett, hivatásának és minden tekintetben jeles lelkészt nyer, ki a hozzája fűzött várakozásoknak bizonyára teljes mórtékben meg fog felelni. — Eljegyzés. A gyulai ifjúság egyik tagja Benedek József kir. folyammérnök a napokban jegyezte el B a k o s János mű­szaki tanácsos leányát Irént. — Esküvők. Dr. P á n d y Kálmán, a gyulai elmegyógyintézet osztályorvosa e hó 7-én kötött házasságot Upszalában H j e 11 Ainóval, H j e 1 t Eduárd helsingsfori egye­temi rektor leányával. KézdivásárhelyiVásárhelyi János, az alföldi első gazdasági vasút főhivatal­noka, kedden vezette oltárhoz Aradon L a c z a y Annát, néhai L a o z a y József birtokos ós neje, született Kiss Máriának leányát. Wallerstein S. Sámuel, a Löwy Albert fakereskedő cég beltagja ma délután vezeti oltárhoz Nagyváradon F ü c h s e 1 Gizella úrnőt. A gyulai főgimnázium ifjú tanára, Mérey Gyula húsvét hétfőjén délelőtt vezette oltárhoz Pancsován menyasszonyát, S t a g 1 Jennyt, S t a g 1 Szilárd pancsovai lakos leányát. — Műegyetemi haligató öngyilk ssági kísérlete. B ö h m Vilmos, 19 éves mű­egyetemi hallgató, B ö h m Miklós kétegy­házi uradalmi tiszt fia 12-én reggel Buda­pestről hazajövet a kétegyházi állomásnál reá várakozó inasnak podgyászát átadva, ahelyett, hogy szülei lakására ment volna, egyenesen az Aradmegyéhez tartozó kapnesi erdőbe hajtatott s ott főbe lőtte magát. Az arra járó munkások akadtak rá eszmé­letlen állapotban s értesítették hozzátar­tozóit. Sérülése súlyos, de nem életveszélyes Tettének okát nem tudják. — Haláitokozó sérülés. Emiitettük volt lapunkban, hogy a mult hó 26-án, Csabán a népes hetipiac alkalmával Áchim H. Pál lovai felügyelet nélkül maradva, meg­vadultak, elragadták a koosit, s az egyik ló a piactéren elgázolta K u c s e r a Mi­hály ácsmestert. A szerencsétlenül járt Kucsera tegnap, az elgázol ás folytán szen­vedett agyrázkódtatás következtében meg­halt. — Dalosköri közgyűlés. A békéscsabai daloskör vasárnap, április hó 17-ón délután 3 órakor tartja Korosy László elnöklete alatt rendes évi közgyűlését, melyen az évi jelentós, a számvizsgáló bizottsági je­lentése, indítványok tárgyaltatnak, majd végül pedig a tisztújítás fog megejteni. — A sorozás. Csabán a sorozás a városháza nagytermében ugy a osabai, va­lamint a csabai járás hadköteleseire nézve is, e héten kedden vette kezdetét és tart bezárólag holnap, péntek estig. A sorozás polgári elnöke Fábry Sándor vármegyei alispán, a járás hatóságot Debreczeni Lajos szolgabíró képviseli. Katonai elnökei pedig Reznicsek Emil 101-es közös­hadseregbeli őrnagy ósRazendorf Gyula honvédszázados. A sorozás naponként reg­gel 8 órakor kezdődik a városházán. A sorozás alá került legények általában ka­tonának igen beválók az idén. Kedden ós szerdán a bizottság összesen 267 legényt sorozott ba. Ezekből csabai első korosztály­beli 222 legény, mig ujkigyósi I, II., Ill-ad korosztálybeli összesen 45 legény. A soro­zási eredmény százalékban 60% katonának bevált legényt tüntett fel. Megjegyezzük, hogy az idei sorozási anyag olyan jó, hogy a legénységből néhányat egyenesen a ki­rályi palota őrségbe soroztattak. A sorozás ma és holnap még tovább tart. — Halálozás. Nagy részvét mellett ki­sérték kedden délután Körösladányban örök nyugalomra a népnevelés egy jeles agg harcosát, F. S z a b ó Istvánt, ev. ref. nyu­galmazott rektor-tanitót, ki vasárnap este 8 órakor életének 64-ik, boldog házas­ságának 38-ik évében, szi /szólhüdósben hir­telen elhunyt. A megbodogultat nején, Mariska leányán kivül nagy rokonság gyá­szolja. — Ki építi az állam gyermekmenhelyet és a gerendási transverzálls utat? E két munkálatra hétfőn volt Gyulán a várme­gyén a versenytárgyalás. A gyulai állami gyermekmenhely kibővítési munkálataira, legolosóbb ajánlatott B e n k ő János gyulai vállalkozó adta be. — A cs&ba-gerendás­apácai-út burkolási munkálataira öten pá­lyáztak : Kemény Manó ós Böhm Géaa Aradról 27.6 százalék árengedménynyel, Gál ós Tyrnauer Budapestről 26.1, Klinger Albert 22.5, Schreiber Izidor Mezőtúrról 2172, Weisz Bernát ós Grünwald Kálmán Csabáról 17y a százalék engedménynyel. Az ajánlatok közül mint legolcsóbb, a Ke­mény ós Böhm aradi vállalkozóké lett el­fogadva. — Á karcag-szeghalmi vasút. Mint tudósítónk velünk közli, a karcag-szeghalmi helyi érdekű vasút vonalra vonatkozó elő­munkálatokat immár megkezdték. E hir mindenesetre kellemesen érint bennünket, minthogy megyénk közforgalma e helyi érdekű vasút kiépítésével is, egy lépéssel minden esetre előbbre fog haladni. — Pályázat egy irnokl állásra. Szarvas község kir. járásbíróságnál egy Írnoki állás jött most üresedésbe. Az Írnoki állásra a pályázat lejártáig nem kevesebben mint mint 64-en adták be kérvényüket. A pá­lyázók e nagy száma mai napság ugyan már nem is nagyon meglepő s igy azt csak mint már enemü és megszokott nem ritka eseményt adjuk most is hirül. — Tanítói értekezlet Békésen. A békési községi tantestület f. hó 9-én értekezlet tartót, mely elhatározta, hogy 1. április 11-ikót helyszűke miatt ki-ki saját tanter­mében tartja meg; 2. hogy f. hó 20-án a járásköri tantestületi ülés Mezőberónyben fog megtartatni; 3. hogy május 2-án a ko­ronázási emlékünnepélyt a „Bérház" dísz­termében fogják rendezni • 4. s végül hogy május havában tartandó nagygyűlés alkal­mából a hangverseny műsora a következő lesz : a) vegyes dalkör, b) monológ,"c) színi előadás, d) csabai zenekör előadása, e) élő­képek bemutatása, f) vegyes dalkör, g) a palotás táncz. — Kuhlandi üszők eladása. A gazda­sági egylet által, kuhlandi jó tejelő tehe­nek vásárlásával megbízott Ga'lgóczy Géza és P f e i f t e r István, a gazdasági egylet titkára, visszatértek bevásárlási utjokról. A megbízottak nem vásároltak teheneket, a tul magas árak miatt, ha­nem vettek 19 darab üszőborjút, s ezek közül 15 drb. hasas. Az üszők rendkívül szép példányok s ezek vasárnap délelőtt 11 órakor fognak Csabán a városháza udvarán az egylet által egyleti tagoknak a már ismert feltótelek mellett eladatni. — Kőműves ós ács segédek sztrájkja oroshazan. a sztrájk, irja levelezünk még mindég tart. A sztrájkolok nem busulnak, mert biznak hozzá hogy ügyük a győzelmük­kel fog végződni. A környékbeli szakegye­sületek ós más segélyforrások révén pedig gondoskodnak anyagiakról ós ők rendület­lenül kitartanak követeléseik mellett. Mint­egy 130-an és ezek közt meglehetős szám­ban vannak a családos emberek. A sztrájk­tanyán újságolvasással, sakkozással ós egyébb szórakozásokkal ütik el az időt, hogy el ne unják magukat. Követeléseiket 17 pontban foglalták össze és az eddigi tárgyalások során már 13 pontot elfogad­tak a mesterek, az a 4 pont pedig, mely még hátra van, nem olyan lényeges, hogy e miatt a sztrájknak messze időre való kiterjedésétől kellene tartani. A hátralevő eltérések között lényegesebb a 32 fillér minimális órabér, továbbá a munkások azon követelése, hogy vidéken való munkálkodás esetében a munkaadó 30 kmóteren belüli távolságból minden 4 hétben, tartozik a munkást ^ saját költségén haza szállítani. A munkások hetes bizottsága már két iz­ben tárgyalt, a mesterekkel — de az ered­mény eddig kielégítő nem lóvén, most várják az iparfelügyelőt Aradról, kinek közbelépése bizonyára kellő sikert fog eredményezni, annál is inkább, mart a még hatr aievő pontozatokra nézve könnyen megegyezhetnek. A sztrájk nem a buda­pesti központból indult ki, hanem magák a z itteni munkások mondták ki a sztrájkot, mert követeléseiket még a mult óv decem­ber havában terjesztették a munkaadók elé. — Gyermekrabló cigány asszony. Fröh­nér József gyulai asztalosmester harmad­fél esztendős fiacskája künn játszadozott aminap Szent-István-utczai lakásuk előtt. A kicsike édes apja meg akarta nézni a gye­reket, de a legnagyobb ámulatra nem ta­lálta a ház előtt. Futva indult keresésére, mikor észrevette a kis Jóskát egy asszony karján. A gyermekrabló egy Lestyán Szi­dónia nevű gyulavarsándi cigányasszony volt, a kit a rendőrség már át is kisért a kir. ügyész fogházába. — Sirbontás. Említettük mi már, hogy az elhalt Horváth Sándor, volt oros­házi birtokos ós takarékpénztári igazgató­sági tag hullájának, a kir. törvényszéknél tett feljelentés folytán, exhumálása a tör­vényszék elrendelte. Ugyanis az a gyanú merült fel, hogy a gazdag Horváth nem természetes halállal mult volna ki, hanem mérgezés által. Kedden reggel vették ki a sirból a tetemet s Nyisztor Adorján

Next

/
Oldalképek
Tartalom