Békésmegyei közlöny, 1904 (31. évfolyam) január-június • 18-53. szám
1904-06-26 / 52. szám
f MHR \ j Melléklet a Békésmegyei Közlöny 52. számához. A tótkomlósi-makói vasat. Lapunk legutóbb megjelent számában röviden jeleztük, hogy a makó-tótkomlósi helyiérdekű vasút érdekeltsége alakuló gyűlésre gyűlt össze a héten Makón, a vasút engedményezésének, N á v a y Tamás földeáki nagybirtokosnak az elnöklete alatt. Makói tudósítónk mo3t arról értesít bennünket, hogy a megalakulás nem sikerült ugyan az első lépésre, de a megnyil vánult nagy érdeklődésből és abból a hangulatból, mely az uj vasút szükségessége és nagy gazdasági fontossága mellett nagy lelkesedéssel nyilatkozott meg, azt lehet következtetni, hogy a megalakulás és a vasút kiépítése nem marad el hosszú időre. Miután vármegyénk érdeklődése ez ügyben nem kisebb, mint Makóé, röviden közöljük a gyűlés lefolyásának a következő részleteit. Az értekezletet Náyay Tamás nyitotta meg, élénk figyelem ós tetszés kőzött fejtve ki az uj vasútnak, mint első sorban fontos gazdasági útnak szükségességét, azután pedig Sármezey Endrét, az „Alföldi Első Gazdasági Vasút" igazgató főmérnökét kérte íel a szükséges felvilágosítások megadásra. Sármezey Eüdre mindenekelőtt a vasút irányát jelezte. Kiindulási pont Tótkomlós község s onnan a püspöki uradalom Kopáncs pusztáját és M e s k ó Sándor dr. főispán pusztáját érintve, az Igáosi-uton az uj városi állomásig haladna. Mint közúti vasút összekötné Makó város két távol fekvő vasúti állomását s a marosi rakpartnál végződnék. A kiépítési költség kilométerenként 18000 koronát s igy a 37 kilométer hosszú vasút összes ópitósi, felszerelési ós üzemben hozási költsége 670000 koronát tenni ki. ^ A gazdásági termények szállításán kivül egyik fontos tényezője lenne az uj vasút a személyszállításnak is, mert bámulatosan olcsó díjtételeinél fogva utazó közönséget teremtene. Nagy helyesléssel találkoztak a főmérnök igen szépen s meggyőzően előadott szakszerű fejtegetései s az értekezlet magáévá téve a vasut-lótesités eszméjét, határozatilag kimondotta, hogy a szükséges részvénytöke jegyzésére minden irányban megteszi a szükséges lépéseket. Irodalom. — A magyar kiil- és belpolitika tévUtjai cimen Iljic Brankó dr. újvidéki ügyvéd tollából röpirat jelent meg a napokban, mely arról tájékoztatja a magyar politikai világot, hogy minő véleményben van magyarországi szerb radikális párt sajtóorganuma a magyar vezető politikusok által követendő politikai magatartással és iránynyal szemben. A röpirat ! koronáért megrendelhető Hirschenhauser Benő újvidéki könyvkereskedőnél - Az UJaag ajándéka. A .Mikszáth Album" bő tartalmának egy kivonatát bárkinek megküldi kívánatra ingyen és bérmentve ..Az Újság" kiadóhivatala, Vll., Kerepesi-ut 54, — mutatóba. Ez a kivonat eredeti nagyságban bár nyomdailag gyönyörű kiállítású, mégis csak halvány vázlata annak, a pazar fénnyel killitott vaskos diszmüek, mely az illusztris szerző örökbecsű visszaemlékezéseinkívűi, foglalatja művészi alkotások és elsőrángu hazai műészek eredeti képeinek is, a melylyel „Az Újság" ev előfizetők ezreinek példátlan lelkesedését és szert,etét legalább részben iparkodott meghálálni. Újság ajándéka még soha sem idézett elő a közönségnéj olyan igaz elismerést és elragadtatást. zamin,Az Én Kortársaim" cimü Mikszáth Album. — Erre vall az ezrekre menő s napról-napra a kiadóhivatalhoz érkező buzdító, dicsérő levél, de leginkább az az örvendetes tény, hogy „Az Ujság"-hvz szegődő, „Az Újság" zászlája ala csoportosuló uj hivek részére már nem telt a Mikszáth Album első kiadásából és igy kénytelen volt „Az Újság" politikai napilap egy második kiadást rendezni, hogy a tömegesen érkező uj előfizetőkkel szemben is leróhassa szeretetének és hálájának ezt az ajándékát. A „Mikszáth Album" második kiadása szolgáltatja nekünk a kedves alkalmat, hogy rátereljük olvasóink figyelmét a módjára, mellyel Lazt az értékes müvet „Az Újság" előfizetése révén teljesen dij talanul és környü szerrel megszerezheti. — Fölösleges megjegyeznünk, hogy a Mikszáth Album második kiadása akár tartalom, akár pazar kiállítás tekintetében teljessen azonos az első kiadásElegáns férfi ruhák a legújabb és legdivatosabb valódi ang-ol és hazai szövetekbői csak KovanEndre férfidlvatiizletében Békéscsabán, Nádor-szállodával szemben készül. A munkások követelését elfogadva, alkalmam volt üzletem részére a legkiválóbb munkaerőket biztosítani s üzletemben készült öltönyök minőség, kivitel ós ár tekintetében felülmúl minden fővárosi versenyt. Unvravi Pflflpp A nagyérdemű közönség további szives pártfogását kéri HUVŰil JullUi U« sal és így minden uj előfizetőnek, aki félévre egy ' szerre fizet elő „Az Újságra" vagy félévi kötelezettséggel akár havonként fizet elő, módjában van az elofiz. összeg beküldése után azonnal megkapni ezt a gyönyörű ajándékot, mely ékessége a könyvszekrénynek, vagy asztalnak, a hova kerülés lelket gyönyörködtető olvasmánya annak, a ki végig lapozza. A „Mikszáth Album" könyvkereskedői forgalomba nem kerül és sehogy máskép meg nem szerezhető, mint „Az Újság" függetlenpolitikai napilap előfizetése révén. Aki postautalvánnyal már most beküldi az előfizetést, julius hó 1-től számítva, ha csak egy hónapra is, azzal a kötelezettséggel, hogy félévig járatni fogja „Az Újság" politikai napilapot, annak már most az előfizetési összeg beérkezte után azonnal megindítja „Az Újság" kiadóhivatala a lapot és Újság" ajándékát, a Mikszáth Almegküldi „Az bum-ot. „Az Újság" független politikai napilap előfizetési ára : Egy hónapra : 2 korona. 40 fill. Ne gyed évre ! 7 kor. Fél évre : 14 kor. Egész évre : 28 kor. Megrendelési cim : ,,Az Újság" kiadóhivatala, Budapest, Vll., ker. Kerepesi-ut 54 szám. ÍésSÖ®??'? : J többet ér a vásárló közönségnél az a reg tudott dolog, hogy jutányos áron EUTSCH TESTVÉRE nagy árúházában Békéscsabin, Főtér lehet vásárolni. Nagy raktár a legjobb gyártmányú férfi, nöi és gyermek-czipők, kalapok, napernyők, ingek, gallérok, kézelők, utazó bőröndök,g rermekkocs k,ruhadiszek, szalagok és dísztárgyakból. Férfi és női szabósághoz az összes kellékek. férfi, dőí divat és rövidárú üzlete Békésesabán, Főtér Tavaszi óriási bevásárlásaim folytán azon helyzetben vagyok,hogy mindennemű divatcikkel eddig ismeretlen olcsó áron szolgálhatok. Különösen három cikre fordítottam nagy gondot u.m-: cipő,kalap, fehérnemű raktáram felszerelésére, a melyekre különösen felhívom a közönség figyelmét. „IDEÁL"-cipő fő rak tára! Legnagyobb vá ingek, gallérok, kézelők, keztyűk, nyak kendők, nap-ís esoernyobcn Óriási választék liliizok, szalmakalapok és =__ gyermekkocsikban. __ Mielőtt Yaiaki vásárlást tesz, nézze meg a kirakataimat! Békésmegye egyik élénk forgalmú fővonalán fekvő nagyközségében, főutcán levő vendéglői épület (italmérés, kávéház, étterem, fedett kugli, vendégszoba, gyönyörű kert, tágas folyosók, melléképületekkel és elkülönítet gazdasági udvarral) alig pár éve épült, tulajdonos gyengélkedése miatt, szabad kézből készfizetés ellenében mérsékelt árban eladó. Elénk forgalmú mezővárosban vásártéren fekvő korlátlan italmérés, szép udvarral ós kerttel, szabad kézből olcsón eládó. ~V\SXsVU Nagyobb vidéki városban levő italméréssel összekötött fűszer i$ rövidáru üzlet kényelmes lakóházzal együtt, tulajdonos betegsége miatt igen mérsékelt áron eladó. Yálaszbóleggel ellátott kérdezősködésekre bővebb felvilágosítást ad MorVay István éS Tsa ügynökségi ós bizományi iroda Mezöberénybeu. ezelőtt IftosenbauBii J. és Fia siremlék és kőipar felepe Békéscsabán Vasut-tttca. Elsőrangú siremléktslap alapittatott 1866-ban. H Százaka menő síremlékek állanak a telepen folyton készletben valódi márvány és gránitból a legjutányosabb arabon. szakszerű és művészi kiív vitelii betüvésésii és tatos aranyozás. Pontos és lelkiismeretes kiszolgálás. H Árjegyzék és siremlékrajzok Ingyen. Tisztelettel Rosenbaum Ignácz, síremlék és kőipar telepe -Békésesabán: