Békésmegyei közlöny, 1904 (31. évfolyam) január-június • 18-53. szám

1904-06-26 / 52. szám

Politika. A hét eseményei. — Levél, fővárosi munkatársunktól. — Budapest, junius 25. A hét politikai eseményeit egy kis, hirtelen támadt nyári zivatar vezette be : a galadebreceni eset. Amolyan harsogó, kellemetlen zivatar |volt ez, mely végig­szántott a Házon, ahol különben elő is pattant, mint fergetegből a villám. Es átzúgott az egész országon, különböző, legtöbbnyire kellemetlen benyomásokat, gondolatokat támasztván. Megszólalt a sajtó is, hatalmas vezércikkeket eresztvén szél­nek, melyek a miniszterelnöknek a galaci eset kapcsán tett következő kijelentésót tették éles bírálat tárgyává: — Akár tetszik, akár nem, a közös diplomácia nyelve — német. A kinos kijelentés csinos kis botrányt szült. Majdnem három napra szorította le a Ház üléseiről a napirendet és sok szó esett miatta a különböző pártoknak ez­ügyben megtartott értekezletein is. Es talán még ma is efölött vitatkoznának, ha hir­telen meg nem gondolják magukat a hon­atyák, akik egynémelyike már obstrukció­ról álmodott. De azután meggondolták a dolgot. Mért csináljanak most fölösleges komédiát, mikor teljesítenie kellene a vas­utasoknak tett ígéretet ? Igy azután elült egy időre a vihar és a helyreállott rend­nek eredményeként megszületett a vas­utasok fizetésrendezóséről szóló törvény. * E'kók, a'kék — mondta az egyszeri ember a feleségének, aki türelmetlenül vágta vissza: Dehogy kék, mán hogy a gutába kék, mikor köllenék ! Ennek a sorsverte országnak is sok minden kék, de talán legjobban köllenék a pénz ós ismét pénz, amivel csak úgy milliószámra dobálódznak a törvényhozás­ban. Hadseregre, ágyukra ós egyéb katonai terhekre ennyi százmillió, ha nekünk mindjárt nem marad egy fittyingünk se. Most újból volt 2—3 millió felesle­günk 1 Kinek adjuk ? Hamar megtaláltuk. Odaadtuk a horvátoknak. Megérdemlik, mert rovásunkra teremtettek maguknak ujabb autonom jogokat. A horvát pénzügyi egyezményt ugyanis letárgyalta a két ország kiküldött bizottsága. Évről-évre töb­bet fizetünk tehát Horvátországnak, anél­kül, hogy legkisebb okunk, vagy Hor­vátországnak legkisebb joga ós érdeme volna erre. * Napirenden a költségvetés vitája. Nem lesz érdektelen róla egynehány szó. Szo­morúan gyatra gazdasági erőnk és szolgál tatási képességünk fokmérője a költségvetés. Mint mindenben, ebben is szegényebbek vagyunk, mint más országok, ahol az állam vagyoni erejének megmérése, a magángaz­daságok is sokkal több és biztosabb módot nyújtanak, mint az állami költségvetés. Olyan hibák észlelhetők ugyanis a költség­vetés egy jó csomó tételénél, ahol kivétel nélkül hiány mutatkozott az előirányzattal szemben. Az európai költségvetések egyi­kében sem lehet ily óriási különbözeteket előirányzás és zárszámadás dolgában találni, mint a mienkben. Száz oka van ennek, mint az egyszeri falubeli templomtorony­nak, ahol nem szólt a harang. A tőok az volt, hogy nem létezett a harang, itt pedig az, hogy hazánkban nem ismerik az erő­forrásokat. * Amint a nyári nap melegével kezde­nek lefelé tűzdelni a sugarak, a büszke Kárpátok hármas bércétől le az Adria kéklő tükréig elterülő minden néven ne­vezendő álló ós folyóvizekben megjelennek a cápák. Ilyen tengeri szörnyállatok úsz­kálnak a politikában is ós áldozatuk ren­desen egy-egy miniszter, akit a cápa el­nyel. Mint tudni vélik a mindenhová be­avatottak, hogy aztán, amint megjelennek a legbiztosabb forrásból nyert cáfolatok, a bibliabeli Jónás sorsára juttassák felfalt, de el nem nyelt áldozatukat, amilyen volt a héten P 1 ó s z Sóndor igazságügyminisz­ter. Menesztették, mint a mult héten Lu­kácsot. Még Tiszára is ráfogták, hogy a lemondással összefüggésbén van bócsiutja, amelyről egyébként szintén a legkülönfé­lébb hirek szállingóztak a politika leve­gőjében. De megmaradt Plósz és megjött csütörtökön a miniszterelnök is a császár­városból, ahol bizonyára nem volt olyan melege, mint a Ház csütörtöki izgalmas ülésén, amikor válaszolt a galac-debreceni ügyben. Had vészülte képpel fogadták, amint pedig azt mondta, hogy : — A diplomácia német szolgálati nyelve nem zárja ki a magyar elem ér­vényesülését, mert a diplomacia hivatalos német nyelvét elismerték Deák Ferenc ós Andrássy Gyula is, és ezt az állapotot minden kormányelnök akceptálta, — vi haros tüntetésbe tört ki a baloldal. A szenvedélyek izzásba jöttek min­den oldalról. És ekkor a tüz hevóbon egy nemes indulat tört elő a miniszterelnökből. Azt mondták neki, hogy gyerekségnek tartja a 48-as korszakot. Magából kikelve ugrott fel Tisza és harsányan utasította vissza a gyanúsítást: — Ez ellen tiltakozom ! A miniszterelnök helyesen, meggon­dolva vágta ki ezt a kurucos feleletet. r . scersóg a pró­fécia ' ásnál, külö^sen a politikában. Nem is igen hisznek benne, mert olyan furfangos asszonyság a politika, hogy mi­kor legbiztosabban ígér, akkor is csal. Valamit a természetből belénk oltott szük­séges rossz az, hogy nem tudunk lemon­dani a politikáról, mely úgyszólván min­dennapi kenyerünk. Es igy, ha egyebet nem csinálunk is, politizálunk, sirva-vi­gadva. A napi politikai helyzet mindenkor bizonyos mórtékig tükre a jövendő alaku­lásoknak. Ez a tükör most csendes. Es egyhamar.— eltekintve a kisebbszerü rög­tönzött viharos vitáktól, legalább őszig nem ígér igazi vihart. Hallgatnak az újonnan megalakult ellenzéki pártok vezérestül. Ugylátszik, erőt gyűjtenek az őszi ülésszakra, amikor előrukkol a kormány az uj véderőtörvéuy­nyel, ujonolétszám felemeléssel, külföldi szerződési felhatalmazásokkal és magukkal a szerződésekkel. Kivételt csak a nagy Apponyi tett, aki váratlanul felszólalt a költségvetési vitában és kijelentette pártja nevében, hogy a civillisztát mindaddig nem szavazzák meg, mig meg nem lesz az önálló magyar udvartartás. Azzal jólelőre tisztában van maga a kormány is, hogy erős küldelme lesz a megszaporodott ellenzékekkel ós tisztában volt már akkor, mikor a kiegyezés végre­hajtására vállalkozott. Mivel pedig előre látható, hogy mindezen javaslatokat nem viheti csak amúgy simán keresztül a kor­mány, általános a hiedelem, hogy fönt­emlitett törvényjavaslatok tárgyalásának megkezdése előtt, a régen emlegetett ház­szabályreviziót veszik napirendre. Az ed­digi kilátások legalább ezt sejtetik. Érdekes még a följegyzósre, hogy a héten nagyon keserű képet vágtak a duna­parti törvényhozás büszke palotáinak a tisztviselői. Amit Apponyi házelnöksége idején adott nekik a kormány : a magas fizetést, alaposan csökkentette most. A politikai gondolkodók elrágódhatnak ezen az érdekes jelenségen most, — mikor a költségvetést és civillisztát tárgyalják. Közgyűlés Csabán, Csütörtökön tartotta Csaba község képviselőtestülete junius havi rendes köz­gyűlését. A napirendre tűzött választások i a szokottnál nagyobb számban hozták össze a városatyákat; azonban a választási el­járás befejeztével, amikor a kanális-szabá­lyozás folytán keletkezett adásvételi ügyek névszerinti megszavazására került a dolog, alig-alig sikerült a képviselőtestület abszo­lút többséget összetoborozni. Pet. a váí>,.o.au igen fontos kérdés kertit Igy jelentőségében n nek kell mondanunk a < világítás kérdésének végleg amiről a közönség 10 óv au ményvesztetten álmodozott, ím ,. .. sen valóra válik. A közgyűlés megállapította azt a végső határidőt, ameddig a Ganz­gyárnak az üzemképes villamos telepet a a közhasználatnak át kell adnia: december l-jén villamos fény fogja a petróleum ál­tal terjesztett sötétséget elosztatni. Jelentős aktus indult meg a vámsze­dósi jog ügyével kapcsolatosan a csabai utcák intenzivebb kövezése kérdésében. Egy városatya azzal érvelt éveken át a villamos világítás ellen, hogy mindaddig, amig Csaba utcáin szekér-szekér után akad el a sárban, addig a villamos világítás csak a község elmaradását fogja erőteljesebben megrögzíteni. Nos hát, múljék el az aggo­dalom ! Most már rövid idő alatt meg lesz mind a kettő: a jó ut is, meg a villamos világítás is. A közgyűlés lefolyásáról az alábbi részletes tudósításunk szól: Választások. Seiler Elek főszolgabíró üdvözölvén a megjelenteket, d. e. 9 órákor megnyitotta a közgyűlést, melyet a választások tarta­mára tisztiszókkó alakította át. Jelentette, hogy a megüresedett főpénztári ellenőri, katonai nyilvántartói, Írnoki ós állatorvosi állásokra a következők adták be pályázati kórvényeiket, az elsőre: Zsilinszky Sándor és Belenta Albert, a másodikra : Jancsok Endre ós K sjár Béla, a harmadikra: Kelemen László és Picha Szilárd, a ne­gyedikre : Pápai Ödön. Ezután megejtették a választást, me­lyeknek eredményeként a főpénztári ellen­őri állásra megválasztották Zsilinszky Sándort, a volt főpénztári ellenőr helyet­tesét, katonai nyilvántartónak Jancsok Endre rendőri írnokot ós Írnoknak Ke­lemen László közigazgatási gyakornokot. Elnöklő főszolgabíró jelentette ezután, hogy az állatorvosi állásra egyedül P á­p a i Ödön adta be pályázati kérelmét, de azt időközben visszavonta. Hangzottak egyes fölkiáltások az állat­orvosi állás megszűntetése mellett, de Seiler főszolgabírónak azon felvilágo­sítása után, hogy már a mult közgyűlés kimondta az állatorvosi állás szükségessé­gét, a hangulat megfordult. Kocziszky Mihály nem kívánja az állatorvosi állás megszüntetését, mert a tapasztalat azt bizonyítja, hogy arra nagy szükség van. Embert azonban erre az állásra nem lehet kapni a javadalmazás csekély­sége miatt. A maga részéről nem riad vissza az állatorvosi javadalom felemelé­sétől, közérdektől kívánja, hogy az üre­sedésben levő állásra hirdessenek uj pályá­zatot. (Helyeslés.) Mivel több felszólaló nem volt, a köz­gyűlés Kocziszky indítványa szellemében határozott. mikor ez megakadályozza a továbbhala­dásban — őrültség volna ! Egy szerény, kicsi fehér virág hajlott az útjába, amelyet letépni bravúr, de fel­tűzni nem lehet, mert ez akadályozná őt nagy tervei keresztülvitelében. Most is ugy van, mint volt régen. Az ököljog korát éljük újra, — az erős megöli a gyengét. Az ön szerelme, uram, oly rövid óltü volt, mint a tiszavirág. Egy napig él, azután elhervadt, eltűnik a nap kijózandó vilá­gosságában. És most kérem önt uram, sorozzon azok közé, akik nem hagytak az emléke­zetben több nyomot, mint a poros ország­úton haladó kocsi szekere után. Itt-ott meglátszik ugyan még a kerék nyoma, de nemsokára egészen eltűnik. Fergeteg támad : széthordja, megered az eső, szétveri utolsó porszemét is. A saját magam hóhéra leszek: s Ítélkezem. Vége. Önnek megvan a teljes diadala : beválom, hogy még mindig a régi meg­vesztegető varázsával van rám. Elégedjék meg ennyivel, mert több — Isten engem ugy segéljen — nem jutt osztályrészéül. Sorozza ezt is a többi közé s haladjon tovább a maga utján a teljes diadal felé. S ha ismét útjába akadt egy virág s im­bolyogva hajlik maga felé, nem tépje le, ha meg nem akarja tartani s jussak eszébe én, akinek csak az az egy dolog könnyíti meg a feledést : hogy lelkemben sárral szenyezve él a neve ! . . . Mariska A mezitelen ember Irta : Gárdonyi Géza. Történek pedig Szamariában, hogy egy Maruk nevü embernek a fia a sziklák kö­zött játszadozék és alábotla a szakadékba és meghala. Anyja pedig hallván a gyer­mek kiáltását, utána rohana és szintén el­vesze a szakadékban. Hallván pedig^az apa mi történt, meg­tére a mezőről. És látá a két holttestet. Es megszakgatá a ruháit s kiálta sirván: — Gonosz az Isten ! ( És attól fogva nem dolgozók többé, csak ődöng vala a temetőben és a falun kivül a földeken. Es a búbánat rásötétüle az ő lelkére. Lőn pedig, hogy egy napon az ut mellett szendereg vala és sokaság halada el mellette. És nemsokára mindenek megállapodá­nak és elcsendesülének. És emberi szózat hallatszék a domb felől. — Jertek énhozzám, ; kik fáradtak vagytok és elnehezültek ! Én megnyugosz­tallak benneteket! Öltsétek fel az én igá­mat ! Az én igám édes ós az ón terhem könnyű! Tanuljatok tőlem : ime, ón szelid vagyok és alázatos szivü és megtaláljátok lelketek nyugalmát! És ismét hallatszók ama szózat. — Boldogok a szegények! Övék a menynyeknek országa. Boldogok a tiszta­szivüek: ők meglátják az Istent. Boldogok, akik sirnak : ők megvigasztaltatnak. Akkor az ember fölemeló a fejét. Es látá a sokaságot a domb kőiül. Es láta a dombon egy fehér-ruhás embert. Csak ez az egy áll vala. A többi ül vala körülötte. A fehér-ruhás ember pedig ismét szóla : — Egy király kiméne a tenger patjára, hogy ottan sétálna. Es amint sótála, által­nézve a tengeren s mondá: — Amoda távol van egy puszta szi­get. Hozzatok dereglyét ós menjünk oda máma. A szolgák pedig felelék: — Urunk királyunk, félelmes a tenger­nek mozgása e tájon. Ember, ha átalment am*. szigetre, sohsem tórhete vissza többé. A király pedig mondá : — Az én dereglyém nem sülyedhet el. A mint parancsoltam, cselekedjetek. S általmennének a tengeren. Lön pedig, hogy a mint ott járnának, a király két emberre bukkana a homokban. A két ember mezitelen vala és mind a kettő mozdulatlan. A király igy szóla az ő kíséretének : — Bizonyára hajótörésből valók ezek. Nézzétek meg, van e bennők élet ? Azok pedig mondák : — Szivök még meleg. S telköltók a két embert és kórdezék, kik volnának ? Azok pedig nem tudnak vala felelni, mert elméjük megzavarodott vala a sze­rencsétlenségben. A király akkor igy szóla: — Vigyük át őket az or zágomba. És adjátok át őket a sáfárnak. Mondjátok meg neki, hogy ruházza fel őket illendően és adjon nékik hajlékot ós földet, élelmet ós asszony-feleségét, hogy élnének rendesen. És ugy cselekvének. Lőn pedig, hogy esztendők multán megemlókezék a király ama két emberről és kérdezó az ő szolgáit: — Mint vannak azok az emberek ? A szolgák pedig felelék : — Immáron megkövéredtek azok ós megszaporodtanak. És a király ismét kérdezó az ö szolgáit: — Vájjon emlegetnek-e engem az ón jóságomért ? Azok pedig felelék: — Nem emlegetnek. Vagy ha emle­getnek, csak mikor szidalmaznak. — Dehát miért szidalmaznak ? Avagy vétettem-e nékik ? — Ha nem is vétettél (felelók a szol­gák), téged szidalmaznak, ha rossz az idő­járás, vagy rossz a termés, mert tied az ország. Akkor a király parancsola a szol­gáknak : — Vegyétek el tőlök mindazt, a mit adtam és mindazt, a mihez adományaim folytán jutottak ; ós vessétek vissza őket a kopár szigetre a homokba, a honnan felszedődtek. S kimennének a szolgák : eivevók tő­lök a házat, a földet, a kincseket, az asz­szonyt és a gyermekeket. Végül pedig levonnák ruháikat, ós visszavivók őket a kopár szigetre, a homokba, a honnan fel­szedődtek. Azok pedig keservesen sírtak vala. És szóla az egyik : — Gonosz a király ! Mert elvette tő­lem a családomat, a házamat, a földemet és mindent, a mi szivemnek kedves vala. A másik pedig felele : — Igaz, hogy szerencsétlenség történt mi velünk. De gondolj arra, hogy mezite­len kerültünk e földre, ós a király adott nekünk mindent. Ő adott ruhát, házat, élelmet, földet és asszonyt, kitől gyerme­keink származának. Hogy mindezt vissza­vevé tőlünk, ennek oka nem az ő gonosz­sága, hanem a miénk. A szolgák pedig hallák e beszédeket, ós elmondák a királynak. A király pedig feleié : — Annak az egyik embernek igaz a lelke. Mert valóban csak azt vettem vissza, a mit adtam. De ha tudtam radni egyszer, tudok adni másodszor is. És tudok adni kétszeresen és háromszorosan ós tízszere­sen ós százszorosan. Térjetek vissza tehát a szigetre ós hozzátok vissza az igazat : helyezzük őt vissza a házába, családjába és jószágaiba. Amazt a másikat pedig hagyjátok ottan a pusztaságban.

Next

/
Oldalképek
Tartalom