Békésmegyei közlöny, 1903 (30. évfolyam) július-december • 53-103. szám

1903-08-06 / 63. szám

XXX. évfolyam. Békéscsaba 1903. Csütörtök, augusztus hó 6-án 63. szám. BEKESMEGYEI KÖZLÖNY Telefon-szám 7. Szerkesztőség: Fó-tér, 876. számú ház, hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. POLITIKAI LAP. Megjelenik hetenként kétszer: vasárnap és csütörtökön. ELŐFIZETÉSI DIJ : Egész évre 12 kor. Félévre 6 kor. Negyedévre 3 kor. Egyes szám 16 fülé Előfizetni bármikor lehet, évnegyeden belül is. Felelős szerkesztő : MAROS GYÖRGY. Laptulajdonos: SZIHELSZKY JÓZSEF. Kiadóhivatal: Telefon-szám 7 Fő-tér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel helyben fizetendő. Nyilttér-ben egy sor közlési dija 50 fii. Minden még a régiben van. A helyzet nem hogy javult volna, de még rosszabbodott. Pedig ha feltételezzük, hogy egyébb nem, de gazdasági életünk ugy szomjúhozza a parlament békés munkálkodását, mint a kisszikadt és a szárazságtól megrepedezett föld az enyhet adó jótékony esőt. Kivéve Olaszországot, melylyel felmondtuk a kereskedelmi szerződésünket, a többi államokkal szemben még mindig nem tudjuk hol tartunk. Az 1899 évi XXX. törvénycikk lehetetlenné teszi, hogy az Ausztriával való kiegyezés megkötése, illetve az autonom vámtarifa elkészítése előtt tárgyalásokba bocsátkozzunk a külfölddel. Az időből pedig annyira kifogytunk, hogy most már aligha pótolhatjuk a mulasztásokat és nem igen marad egyébb hátra, mint a szerződéseknek egy évre való hallgatólagos meghosszabitása. I)e ha ily módon sikerül is kitolni e tekintetben a külfölddel való tárgyalások törvényes idejét, ez csak részben sikerülhet, mert viszont Olaszországgal tárgyalnunk kell, és meg kell kötnünk a szerződóst, ha csak em akarjnuk kockára tenni több millióra rugó kivitelünket. Vájjon hol van az az optimista, ki reményeinekvalóra válását azzal tudná elhitetni, hogy megjelölne a törvényes kibontakozás útját és módját? ! Az Ausztriával való közösségnek Magyarország természetes ellensége volt mindenkoron. Nem a népiélekben rejlő ellenszenvről szólunk ezúttal, mely az ellenséget látta az osztrákban, hanem arról a vissz hatásról, melyet a gazdasági kiszipolyozásunk szült. De hogy a gazdasági közösségnek Ausztriában is támadjanak ellenségei, kik azért ellenségek, mert mi tönkreteszszünk őket, no az ilyesmire igazán nem voltunk elkészülve. A cseh mezőgazdák, molnárok és pékek a magyar liszt ellen indítottak irtóhadjáratot s kimondták egy gyűlésükön, hogy mihelyt a kiegyezési tárgyalásokra kerül a sor, határozottan követelni fogják, hogy a refakciákat megszüntessék a magyar lisztre ós hogy a budapesti tőzsdén tiltsák el a határidő üzletet, mert az a magyar termelők javára van és a cseh mezőgazdaságot igen kárositja. Valóban hálásak lehetünk a cseheknek ezért a kirohanásért; megtanít bennünket sok mindenfélére. Először is kötelességünkké teszi, hogy mi is hasonló agitációt fejtsünk ki a cseh gyártmányok ellen, másodszor nagyon megköszönnénk nekik, ha ők tennék lehetetlenné a gazdasági közösséget. A cukorkérdés a legtöbb kellemetlenséget eddig nekünk okozta, bár a többi államoknak is kijutott a jóból kisebb nagyobb mértékben.Igazi nemzetközi bonyodalmakat azonban még csak ezután fog támasztani. Az esetleges bonyodalmakból tehát nekünk csak hasznunk lehet. E hónap elején ugyanis Németország, Belgium, Franciaország, Hollandia és Oroszország cukorgyárainak egyesületei Brüsszelben konferenciát tartottak, a melyen a cukortermelés, illetve a kivitel nemzetközi kontingentálásáról tanácskoztak. Az értekezleten Magyarország ós Ausztria nem volt képviselve, a mit természetesnek kell tartanunk, mert az egész értekezlet, mely e kezdeményezésével bizonyos irányban mintegy tovább akarta fejleszteni a brüsszeli konvenció tendenciáját, a monarchia, mint a leghatalmasabb cukortermelő országok ellen irányult. A konvenció megfosztotta a magyar és osztrák cukoripart a versenynek a prémiumokban rejlő kedvező lehetőségétől, de magától a verseny lehetőségétől nem zárta el. Szerencsénkre azonban ezt a végzetes csapást alighanem ki kerüljük. Anglia gazdasági közvéleménye a legerélyesebben tiltakozik e nemzetközi kartell jellegével biró kontingentálás ellen, mert attól tart, hogy az elsősorban Anglia ellen irányul. Érdekes, hogy a kontingentálás elleni akció oly erőssé Kezd válni Angliában, hogy hangok hallatszanak, melyek kétsógbevonják, hogy érdemes e Angliának egy nemzetközi kartel esetén ragaszkodni a brüsszeli konvencióhoz ós egyáltalában nem volna-e tanácsosabb elállani a konvenciótól. A kereskedelmi szeződések lejárata és újra való megkötése idején nem érdektelen az a mozgalom, mely a minap Genfben indult meg. Arról van szó, hogy Genf székhelylyel egy nemzetközi szabadkereskedelmi ligát létesítsenek, mely a szólás és gondolat-, valamint sajtószabadság minden formájának kihasználásával Európaszerte a szabadkereskedelem mellett csináljon propagandát A liga feladatául tűzné ki, hogy kiküszöbölje az európai gazdasági politikából a védvámos irányzatot, mely a kezdeményezők szerint elnyomója az ipar és kereskedelem fejlődésének és uzsorása a fogyasztásnak. A nemzetközi ligának azonban végcélja az amerikai verseny ellen való védekezés, mely óriási súlyával agyonnyomással fenyegeti a megvénült Európát. A hatalmas terv mindenesetre érdekes ós papíron könynyen meg is valósitható, de hogy tényleg legyen belőle valami, annak a re uényót ugyancsak szótfosztotta az utolsó szabadkereskedelmi politikájú hatalmasságnak, Angliának a védvámos irányzathoz való pártolása. — ny. — A pápaválasztás és a politika. - Fővárosi munkatársunktól. Kedden délután röpítette széjjel a táviró a világ minden részébe, hogy a konklávéban összegyűlt bíborosok három napi tanácskozás és ötszöri szavazás után megválasztották pápának S a r t o bíborost, velencei pátriárkát. Tehát Sarto győzött, egy teljesen ismeretlen, szürke nevű főpap, akiről megelőzőleg csak annyit lehetett tudni, hogy neui a királyi ház pártfogása a legerősebb támasza, A. szent kollégiumba semmi néven nevezendő pártja nem volt; egy pillanatig sem merült fel annak a lehetősége, hogy Sarto kardinális Szent-Péter földi utóda lesz. És mégis az ő neve került ki diadalmasan az urnából. Legyőzte az óvatos, i, diplomata Rampollát, az erélyes Svampát, a körültekintő, általán népszerű Vanutellit és Gottit, az eszes Oregliát, a sima, ravasz Agliárdit, szóval az összes papabiléket, kiket előzőleg favorizáltak. Amint mondják, az uj pápa igen szeBékésmegyei Közlöny tárcája. A varju-tanyán. Irta : Krúdy Gyula. Két öreg, hóbortos ember lakott a varju-táJiyán, két furcsa agglegény, akik emberemlékezet óta goodnokság alatt voltak : A Beszterczei grófok. Azért nem voltak földhöztapadt szegények, hisz csak ki kellett volna bókülniök az anyjukkal, dolguk mindjárt jobbra fordult volna. Az anyjuk Bécsben lakott, nem sokat törődött a fiukkal. Özvegységében gazdag kereskedőhöz ment férjhez ós a fiuk ekkor költöztek a varju-tanyára. A varju-tanyát se ugy kell gondolni, mint valami nagyon szomorú helyet. Igaz, hogy a két testvér tiz esztendő óta nem beszólt egymással. A lapos tedelü, falusi kastély ódon szobáin megosztoztak. Frédi kelet felé lakott, mert a csillagászati megfigyelésekre alkalmasabbak voltak a széles ablakok és a nagy terrasz, mig Sámuel a nyugati szárnyba költözött, a honnan az udvart és az istállót szemmel tarthatta; az istállóban állandóan négy vasderes ló ropogtatta az abrakot; igaz. hogy csak atóle honvódlovak, de ez nem azt jelenti, hogy kevósbbó kell rájuk vigyázni. az esztendők nyomtalauul repültek el avarju-tanya felett. A liget fiatal szálfái kidőltek, vagy megvénültek, ahol őszi ós tavaszi estéken a környékbeli varjucsapatok aludni szoktak. A bus komoly táj, a vigasztalatlan nyiri síkság, amely nedves mezőivel, tarka nyirfáival szomorúan alszik az őszi ködben, mitse változott. A varjak a kastély mögött ugyanarról beszélgettek, mint amiről tiz esztendő előtt. A vörös hold, ha rejtelmesen megjelent a sikság szólón a párás alkonyaton, első pillantását Frédi grófnak küldte, aki szorgalmasan jegyezte be naplójába : Hold kelt délután négy órakor. A csillagok, ha kikeltek fészkükből, Frédi gróf látcsöve előtt serényen masíroztak végig égi utjokon, mig a szélkakas a francia földélen ugyancsak a Frédi gróf naplója számára forgott az ég négy tája felé. Evek multak el, a gróf alig hagyta el szobáját. Megszürkült, rövidlátó lett, bizonyosan nem nagyon tudta, hogy Sámuel őcscse a ház másik szárnyában lakik. Ott lakik ós katonás rendben tartja a házat és a háztáját. Sámuel valamikor lovas katonatiszt volt, de abban az időben nem sokat törődött a katonasággal Szolgált, mert egyebet nem tehetett. Régi bajtársait ha kérdeznénk, azok mosolyogva emlékeznének rá: — A hóbortos gróf ? Aki színész akart lenni ? . . . A tiszti kranzcheneken a zongorát "erte és a csepűrágó vándorszínészek elvehettek a pecsétgyűrűjét. A sors bolondságai közé tartozik, hogy Sámuel gróf mikor az adósságai miatt kvietált, többé nem akart színész lenni, hanem katona. Mintha valami vén, száz csatában megrokkant generálissal cserélték volna ki a színészkedő Sámuel grófot. Sarkantyús csizmában járt ós az öreg ispánt, aki a két grófra vigyázott, őrmesternek hivta. A varjutanya magányában a hadsereget valami gyönyörű álomnak kezdte látni. Harsogó hangon beszólt és ha olykor látogatója akadt a környékbeli honorációrok közül, történeteit igy kezdte: — Főhadnagy koromban . . . Ötven esztendős volt a vén gyermek, bicegett, mint az öreg katonák szoktak, a király névnapján a régi uniformisába öltözködött ós fontoskodva indult a kis falusi templomba. Rövidre nyirt fejét megelógedetlen bólintgatta a plébános prédikációja közben és mord tekintetével csendre intette a locsogó parasztlányokat, a mise után kivörösödve ment haza és egész nap roppant meghatott hangulatban volt. Régi inasának szabadságot adott erre a napra . . . — Bubó, itt van egy forint Idd meg. Az ezüstfehér hajú szolga, aki a Besztercei grófokat gyermekkoruk óta gondozza, hivatalos komolysággal veszi át a forintot, hogy öt perc múlva visszacsenpóssze azt nagylelkű gazdája zsebébe. Különben Bubó szokta intézni a grófok dolgait. Leveleket irt a méltóságos asszonynak újévkor, karácsonykor, születésnapkor, amiről persze a grófok mitse tudtak. Számon tartotta az adósságokat ós ápolta a jó viszonyt a testvérek között. Reggel mikor Frédi grófnak bevitte a teát, szárazon mondta: — A főhadnagy ur kérdezteti, hogy aludt méltóságod ? Frédigróf felemelte fej ót jegyzetei közül: — Hogy aludtam ? — mormogá szórakozottan. —Nem tudom már, elfelejtettem... Sámuel gróf pálinkát ivott reggel s krákogott, hörkögött, mint egy krokodilus. — Egészségemet kérdi a tudós ? Mondd meg neki, hogy Marioni táborszernagy ő excellenciaja Grácban tiz óv óta nem hunyta le a szemét a köszvénye miatt. Nos, az ő excellenciája köszvénye kaszárnyasurolás ahhoz a háborúhoz képest, amit az ón köszvónyem csinál a lábaimban. Multak az évek a varjú tanyán. A grófok persze észre sem vették az évek múlását. Csendes falusi otthonának nyugalmát semmi sem zavarta. A roskadozó vén kastélyokban találhatni olyan különös, magányos lelkeket, akik a világ szekerének zörgését nem hallják. A szomszédban csupa kisbirtokos nemes urak laktak; akik elvoltak foglalva a saját bajaikkal, a hóbortos grófokon legfölebb nevettek egymás között. Es miután konyhájuk egyszerű vadászkonyha volt, ahogy egy öregasszonny Bécsből azt megszabta, a grófnak ritkán volt vendégük. az öreg ispán ós az ezüsthajú szolga, akik még az öreg grófot szolgálták, gondosan távol tartottak mindenkit a nyugodalmasan éldegélő uraktól A kereskedönó Bécsből pontosan küldte a háztartási költségeket, de sohasem tudakozódott fiairól, akik második házassága miatt különben is teljesen szakítottak vele. Történt egy őszi reggel, hogy Frédi gróf az ezüsthajú inas utján látogatását bejelentette Sámuelnél. A volt főhadnagy elkeseredve ugrott ki ágyából. Gyorsan felöltözött ós izgatottan mormogta, miközben bajuszát kipödörte : — Was will der Kerl ? Frédi gróf is letette gömbölyű szemüvegét és kopott fekete kabátját végig begombolta. Táviratot tartott a kezében és kesernyés mosolylyal fordult az ablak felé, miközben az öcscséhez beszólt: — Az éjjel hozták ezt a hírt ... Én még ébren voltam, nem akartam önt zavarni. A grófnő — mamánk hirtelen meghalt. A főhadnagy meghatottan nézett a bátyjára. Katonásan lépett előre és a félszeg férfiú vállára tette a kezét, — Frédi, ez nagy csapás . . . A tudós idegesen pislogott. — Nono. Ne veszítse el a fejét . .. A főhadnagy az ajkába harapott. — Azt hinném, hogy testvérek vagyunk. Béküljünk ki, Frédi. — Minek ? mormogta Frédi gróf és legyintett a kezével. — Ön gúnyol engem, mert a tudományt kedvelem, rossz viccei célpontjául engem választ, én szívesen meghalok műszereim között . . . Tehát most mi a teendő a haláleset alkalmából ? — tette hozzá szárazon. A főhadnagy elérzékenyülve nézett a bátyjára Soha sem szerették egymást valami nagyon; a katonás Sámuel fiatal korában legszívesebben a bátyjával évődött, mig Frédi gróf csendesen megvetette az öcscsót. — Nos, mit tegyünk most, hogy a mama meghalt ? — sürgette a tudós Sámuelt. — Sirassuk meg — dünynyögte a volt főhadnagy ós két nagy könynycseppet törölt ki szeméből. Frédi gróf vállat vont. — Megtehetjük . . . Bár ő megtagadta családját nevét . . . — Tüz 's vére, Frédi hajtotta, — védelmezte az elhunytat Sámuel. Frédi gróf egykedvűen folytatta : — Valakinek mégis el kellene menni a temetésre . . . Talán ön ? A főhadnagy közbevágott: — Te vagy az idősebb, bátyám. líredj te ós intézkedj. Majd bőkezűen tette hozzá : — Mindenről intézkedhetsz saját be-