Békésmegyei közlöny, 1903 (30. évfolyam) július-december • 53-103. szám

1903-07-09 / 55. szám

XXX. évfolyam. Békéscsaba 1903. Csütörtök julius hó 9-én 55 szám. Gfl BEKESMEGYEI KOZLOMT POLITIKAI LAP. Telefon-szám 7. Szerkesztőség : Fó-tér, 876. számú ház, hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Hegjelenik hetenként kétszer: vasárnap és csütörtökön. ELŐFIZETÉSI DIJ : Egész évre 12 kor. Félévre 6 kor. Negyedévre 3 kor. Egyes szám 16 fillé Előfizetni bármikor lehet, évnegyeden belül is. Felelős szerkesztő: MAROS GYÖRGY. Laptulajdonos: SZIHELSZKY JÓZSEF. Kiadóhivatal: Telefon-szám 7 Fő-tér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel helyben fizetendő. Nyilttér-ben egy sor közlési dija 50 fii. Telepítés. - jul. 7. A legnagyobb izgalmak közepette jelent meg a nyilványosság előtt a telepítésről és birtokfeldarabolásról szóié törvénytervezet. Megjelent egy törvénytervezet, mely a magyar birtokpolitika legnagyobb igazságtalanságait van hivatva eloszlatni a hozandó törvény szigorú végrehajtása esetén ; elkészült egy törvényjavaslat, melyre soha égetőbb szükség nem volt, mint manapság, amikor földmivelő, de földnélküli népességünk a kétségbeejtőn rossz gazdasági viszonyok kényszerűsége folytán százezernyi kivándorlóval évről-évre fogy, megjelent ilyen elsőrendű fontossága törvényjavaslat és általános figyelmetlenség, közöny fogadta. Azaz, hogy semmi sem fogadta ; megérkezését észre sem vették. No de hisz a telepítés, parcellázás eminens gazdasági kérdés, nem vehető tehát rossz néven, hogy gravaminális politizálásból álló közéletünk kevesebbre taksálja egy tizedrangu közjogi sérelemnél is. Eddigi birtokpolitikánk ugyanis csak a nagybirtoknak kedvezett, mig a kisbirtok magára hagyatva, szinte napról-napra jobban züllött. Nem birva a terheket, az adósságok egész árja nehezedett rá és csak idő kérdése volt, hogy a nagybirtok felszívó képessége magába ne kebelezze. Igaz, hogy ez a mostani törvény tervezet tulajdonképpen nem vet gátat ennek, de legnagyobb érdeme, hogy viszont újra meg akarja teremteni a régi, de elzüllött és tönkretett kis- és középbirtokos osztályt. Nem nyul erőszakosan a mai birtokviszonyokhoz, de indirekte mégis leszereli azokat. A javaslat szerint ugyanis minden korlátolt forgalmú ingatlant elidegenités előtt első sorban az államnak kell megvételre ajánlani s a földmivelésűgyi miniszter az ajánlat tárgyában haminc napon belül nyilatkozni tartozik. Ezt az elővételi jogot nagy mértékben támogatja a javaslat nak az a tervbe vett rendelkezése, hogy az államkincstár bármely ingatlan birói végrehajtási árverésén bánatpénz letétele nélkül tehet ajánlatot és utóajánlatot, ha az árverés alá kerülő ingatlant telepítés céljaira alkalmasnak tartja. Ha pedig valamely község különleges rendeltetéssel nem nem biró birtokán a belügyminiszternek, a földmivelésügyi miniszterrel erre vanatkozólag egyetértően kiadott felhívásától számított egy éven belül 'sem telepítést nem létesít, sem azt parcellázás utján nem értékesitik, amennyiben a telepítésre szükségesnek tartja, joga van az államnak a községi birtokot a telepítés céljaira kisajátítani. Viszont annak, aki a mezőgazdasági művelésre alkalmas birtokát az államkincstárnak eladja és egy éven belül az eladott ingatlan értekének megfelelő erdőbirtokot vásárol, a pénzügyminiszter a földmivelésügyi miniszterrel egyetértően a tulajdonátruházással járó összes bélyeg és egyéb illetékekre nézve teljes, vagy részbeni mentességet engedélyezhet, sőt kérelemre az erdőbirtokot, a földmivelésügyi miniszter állami kezelésbe is veszi a kezelési járulékok minden megtérítése nélkül. Ennek az intézkedésnek nagyfontosságú ós nevezetes célja van. Tudniillik a helyes birtokpolitika legnagyobb kerékkötője a hitbizomány. A törvénytervezet mindezekkel a ked vezményekkel azt célozza, hogy a hitbizományosok erdőbirtokkal cseréljék fel mezőgazdasági müvelésre alkalmas birtokait s az igy felszabadult birtoktestek, amelyek a legtermékenyebb vidékeken terülnek el, az állam révén parcellázás és telepítés utján a kis emberek számára legyenek megszerezhetők. Magyar iparpártolás. (B. G.) Sok szó hangzott el az utóbbi időben, különösen amióta Ausztriával való kiegyezésünk évről-évre vajúdik, a magyar ipar pártolása érdekében. Önzetlen hazafiak terjesztik az eszmét, akik hazafias felbuzdulásukban Szent István birodalmát akként látják kibontakozni a jövő ködéből, mint egy hatalmas, — nem csak mezőgazdasági. — de nagy ipari, kereskedelmi államot, amely képes az egész világgal felvenni a versenyt. Szép, nemes és dicső eszme, de van egy kis bökkenője a dolognak. Erről a bökkenőről a lapok nem szívesen irnak, — nehogy hazafiatlansággal vádolják őket. Mostanában a vidéki lapok között a B. K. az, amely az igaz, de rideg valót tárja fel a közönségnek. Legutóbb Kner Izidor irt kemény igazságokat a magyar iparról, mely cikkéért bizonnyára némelyek előtt ugy fog teltűnni, mint a magyar iparfejlesztés halálos ellensége. Pedig — sajnos — ugy van. A magyar iparcikkek — hála Istennek nem mind — de legalább 50%-a, nem állják ki a versenyt az osztrák vagy a külföldi iparcikkel s a mellett egy kevéssel drágábbak is. Ugyan ki tud manapság az élet nehéz forgatagában arra áldozni, hogy a magyar árut akár milyen rossz, akár milyen drága, akár használható, akár nem — meg vegye. Ugyan melyik kereskedő volna olyan bolond, hogy a saját jövedelme rovására használhatatlan árucikket tartson, ami még ráadásul drága is. Azt mondaná erre a magyar ipar feltétlen pártolója, hogy ha a kereskedők mind magyar terméket árusítanának, a fogyasztó közönség előbb-utóbb — jobb hijján — megbarátkozna velük. Dehogy is, hiszen manapság minden ember olvas újságot és látja, olvassa benne a bécsi kereskedők, gyárosok nagyhangú hirdetéseit, hát hozat közvetlenül. És ugyan ki érzi ezt meg? — a kereskedő ! Magyar ipart újságcikkekkel, miniszteri ukázokkal pártolni nem lehet, sőt annál gyámoltalanabb lesz, mert nem a maga erejéből akarja megszüntetni a külföld versenyét, hanem erőszakkal, — ukázokkal. TesséK a hazai iparosnak külföldre menni, de nem az úgynevezett „tanulmányútra", ahol csak be-betekint egy gyárba s megy tovább, legnagyobb ideje pedig a vendéglők, szállodák éttermében telik el, hanem munkába állani és dolgozni a külföldi pályatársakkal s midőn már versenyezni tud velük a maga szakmájában, ösmeri a jó és olcsó beszerzési forrásokat és módozatokat, akkor jön haza és értékesíti azt, amit a külföldön szerzett, az édes magyar haza javára. A kormány évről-évre ad ösztöndijakat iparosoknak külföldi tanulmányútra, de ezek az utak ilyen értelemben nem érnek semmit, sőt hozzászoktatják azt az ösztöndíjast a kényelemhez s a más vállára való támaszkodáshoz. Különben, hogy miként pártoljuk mi a magyar ipart, elég kiváló példa rá, hogy az állami tisztviselőkre ukázzal ráerőszakolt írószereket a tisztviselők — miután használhatatlanok — felényi mennyiségért kicserélik a kereskedőnél külföldi gyártmányEmlékbeszéd az 1903. julius 5-iki csabai Rákóczi ünnepélyre. Irta: Donner Lajos. Nemzeti történelmünk kétszázéves múltjába mélyed a mai napon tekintetünk s ama vérzivataros idők sötét ködéből kiemelkedő alakok közül nemcsak a fejedelmi Rákóczi Ferencen és az őserőtől duzzadó Bercsényi Miklós grófon akad meg szemünk, hanem két igénytelen póremberen, Esze Tamáson, Kis Alberten is. Ez a két „szegény ,'egény" egyébként józan, gondolkodó fő volt a nemzetirtó, vallásszabadságtipró, alkotmányrontó Kollonics politika nyers erőszaka által előidézett, 1730-ban kezdődő szabadságharcnak megindítója, akik először lengették Rákóczi zászlait a dolhai csatában, akik behívták Lengyelországból a XIV. Lajos francia királylyal összeköttétésbe lépő Rákóczi Ferencet, akik őt ez év junius havának elején az ország határán fogadták. A földönfutó jobbágynép örömében sírva vetette magát annak lábai el, aki „a portiót az országból kiűzni és a sót fölszabadítani" jött: egyszerű, de jellemző szavak, melyekben az agyongyötört néplélek sejtelmes evangéliumot üdvözölt, boldog fölmagasztosultságkönyözöne, melynek keresztségében megtisztult várva várt Messiása előtt ez a kóbor tömeg, szökött jobbágyok, halálra kínzott kis nemesek, mesterlegények gyülevész hada, melyet csak a tűrhetetlen, legszélsőbb zsarnokság, az eretneküldözők vérszomjas fanatismusa, a legbrutálisabb katonai prédáló düh okozta végső szükség kényszeritett először a betyáréletre, aztán a lázadásra. A kétségbeesés örvényének szélén állott a nép. Az alig elmúlt török uralom, a fölszabadító harcok óriási áldozatai vagyonban, emberéletben koldusbotra jutatta, már csak a lelkét mondhatta magáénak, — s mégis 1683-tól 1690-ig, 7 óv alatt 80 millió forintot fizetett adóban, többet mint 100 év alatt a töröknek. Az idegen zsoldosok a legválogatottabb kínzásoknak vetették alája, sósvizzel itatták, aki fizetni nem akart, nem tudott; öngyilkosságba kergettek akárhányat; szülőket szorítottak arra, hogy saját gyermekeiket török rabszolgáknak adják el ; általában oly kegyetlen módon hajtó'ták be az adót, hogy pl. az 1689-diki óv telének egy hideg éjszakáján Székesfehérváron tul öt falu népe, mely még csak 3 három hónap óta telepedett meg, az utolsó emberig az erdőbe bujdosott s 9 gyermeket megtagyva hagyott az uton. A népen a nemesség, természetes ura, de gondviselője is akkor, szintén nem segített; magának is küzdelmes volt a léte s az adómentességét fitymáló kormány által rárakott terheket rendszeresen jobbágyai vállára hárította. S „az a népréteg, mely másfél századon át a nemzeti eszmények, állami önállóság törhetetlen előharcosa volt. a saját jobbágyaitól való féltében meghunyászkodva viselte az idegen kényuralom igáját." De érezte, hogy inogni kezd lábai alatt a föld s az ő lelkismerete nyilvánult meg, Bercsényi által hévvel közvetítve, Rákóczi Ferenc erkölcsi bátorságában, mellyel a fölkelők rendetlen, rosszul fegyverzett, megbízhatatlan elemekkel vegyes tömegeinek élére állott, a mozgalmat országos jelentőségre emelni, annak irányt adni s a bajok okainak megszüntetésére alkalmassá teani igyekezett. Csodálatos mélységű, hatalmas erő a népösztön : Magyarország állami létének ez a legmélyebb forrása; ha minden összeesküszik is elsorvasztására, ettől megújhodik. Az állam lehet zilált a szétzüllésig, szegény az éhenhalásig, tehetetlen a dermedt mozdulatlanságig, —egyszer csak felbuzog titkos mélységeiből az életnek ez a vize, iszaposan először, kavargó zendülők vad szenvedélyeinek forrongásában, de nemes eredetének tisztaságát ott csillogtatva már egy-egy Esze Tamás, Kiss Albert világos gondolkozásában, helyes érzékében, mellyel őket a Zrinyiek, Rákóczyak, Thökölyiek hagyományainak letéteményeséhez vezérli — kristálytisztán, mind hatalmasabban és bővebben azután, a nagyműveltségű, nemes gondolkozású Rákóczy Ferencben, a magyar hősi, még inkább államférfiúi szellem egyik legméltóbb megtestesítőjében, a kinek hadvezéri áttekintése uralkodik az egész országra, sőt a szomszéd tartományokra is kiterjedő harctér fölött, a ki a spanyol öröködési háború által fölkorbácsolt európai diplomatia lázas munkájába beleszövi hazája érdekeit, sorsát. Mint a kereszténység keletkezésekor az együgyűeket ós azokat, akiknek tudománya, műveltsége ama kor magaslatain állott, egyaránt magával ragadta, mert a gondviselés ölének mélységeiből indult meg ez uj életnek a folyama, ugy annak a szabadságharcnak is, melynek ma üljük meg emlékünnepét, az adja meg kiváló jelentőségét, hogy a halászok kunyhóitól a trónok lépcsőjéig jutott evangéliumhoz hasonlóan a népből indult ki és sodrába vonta a társadalom legmagasabb rétegeit, hogy az általános föllángolás kohójában a nem nemes fém tartósabb, ellenállóbb ötvénnyó kezdte átalakítani a nemeset, hogy a mai magyar nemzet, mely egy ós oszthatatlan, mely nem a kiváltságosok 300 ezerébői, hanem a nép millióiból áll, ebben a kilenc esztendeig tartó végkimerülésig vivott háborúban fogant meg, mert amikor Magyarország sorsának intézésébe a maga kezdeményezéséből s eleinte az uralkodó osztálylyal ellentótben belenyúlt ós pedig ugy, hogy lakosságára teljes egészében a kurucság bélyegével ráütötte az eltörölhetetlen magyar jelleget s azt evvel fölavatta az állami szabadság ós önállóságnak a rendiségnél szélesebb, biztosabb, hatalmas kulturális erőkkel is szolgáló alapjává, akkor lépett a nép tényleg, ha nem is jogilag mint a politikai magyar nemzet nemcsak kiegészítő, de egyúttal szerves része is a történelmi cselekvés színpadára. És ez — hogy a magyar nemzet történetében uj korszakot nyitnak, hogy uj evolutiónak megindítói, ez Rákóczi Ferenc és kuruc vitézei halhatatlan érdeme, melyben egyenlően osztozkodnak, — mert maga a háború nem végződött győzelemmel s az 1711 -diki szathmári békében csak nagyjában lehetett megóvni a nemzet alkotmányát, egész lefolyása a mozgalomnak mindazáltal századokra hatott ki éppen sajátlagosságánál, typikus voltánál fogva. A harc kezdete, változatos szakai, meglepő fordulatai egészen az úgynevezett népies kis háborúra vallanak. Csodálatos bátorság, vakmerőség ment át a nép vérébe a török küzdelmekben, de teljesen megszokta a rajtaütéssel, hirtelen meglepetéssel, csellel való szétszórt viaskodást, amelyre ősi hajlam is késztette, meg aztán a pusztítást, zsákmányolást. Ez tartós sikerre a németek tömör vasas oszlopaival szemben, melyek a nagy török háború iskoláját járták ki, nem vezethetett. Rákóczi nagy szervező tehetséget tanúsított, 5—6000 rendesen fölszerelt, fegyelmezett katonánál többet még sem tudott összehozni soha. Pedig hadi népe sok volt, ha tettre került a dolog; ki is állta a sarat derekasan, győzött is sokszor, a legkedvezőtlenebb körülmények között. Hanem — a munka végeztével mindenki hazasietett családjához, vetni, aratni, szüretelni, magára hagyva a vezért épp akkor, a mikor a hadműveletek eredményeit biztosítani kellett volna. Nem használt semmit, a mulasztásokat helyre nem pótolta magának a föld népének meg-