Békésmegyei közlöny, 1903 (30. évfolyam) július-december • 53-103. szám
1903-08-06 / 63. szám
alatt, melyen az elnök bemutatta a honvédelmi miniszter leiratát, hogy a huszárkaszárnya helyiségeit a kiállítás céljaira átengedi. A bizottság ezután arra való tekintettel, hogy a környékbeli haszárcsapatok a nagy gyakorlatok miatt részt nem vehetnének a lóversenyen és igy annak érdekessége jelentékenyen csökkenne, a lóverseny tartásáról végleg lemondott. Bejelentette az elnök, hogy a íöldmivelésügyi minisztériumnak nincs észrevétele az ellen, hogy az évenként szokásos munkás ós cselédjutalmazást a kiállítással kapcsolatban, de elkülönített programmpontként tartsák meg. Elhatározta ezután a bizottság, hogy a méhészeti, baromfi és gazdasági eszköz kiállítást a Göndöcs népkertben, a szarvasmarha- és lókiállitást pedig a Kossuth-tóren, illetve a huszárkaszárnyában tartja meg. Ehhez képest két végrehajtó bizottságot választottak és pedig a szarvasmarha- ós lókiállitás rendezésére Szekér Gyula elnök és D e i m e 1 Lajos alelnök vezetésével Dutkay Béla, Pfeiffer István, Haviár Lajos. Künzl Ernő, K. Schriffert József, Gerlein Reinhardt, ifj. Endrész András, Pettner József, Horváth Pál és Murvai István tagokkal, a méhészeti, baromfi és gazdasági eszközök kiállitása rendezésére Dutkay Béla és Weisz Mór alelnök vezetése alatt Pfeiffer István, Kóhn Dávid, Szénássy János, Deimel Lajos, Illés József, ifj. Miskucza Illés, Molnár Albert és Szabados József tagokkal. ÚJDONSÁGOK. — Alföldi nópipar kiállítás. November havában érdekes kiállitás fog megnyilni Budapesten, mely az alföldi népipart mutatja be majd az érdeklődő közönségnek. A kiállitás ügye a szanatóriummal kapcsolatos, amennyiben a kiállítást a Józseffőherceg szanatorium-egylet javára fogják rendezni, amelynek alaptőkéje már hetvenezer korona s amely egyesület, mint legutóbb irtuk, már a szanatórium épületének létesítésével foglalkozik. A szanatóriumegyesület tevékeny elnöke Luk ács György dr. főispán áll a kiállítási ügy élén s igy az minden bizonynyal eredményes lesz. A főispán átírt Budapest székesfőváros polgármesteréhez, hogy a József-főherceg szanatórium-egyesület a fővárosban alföldi népipar-kiállitást akar rendezni. Arra kéri a polgármestert, hogy a kiállitás számára a Vigadó nagytermét engedje át. a fővárosi tanács már tárgyalta a kérelmet s ugy határozott, hogy a Vigadót nem engedheti át, mert az télen más célra van lekötve. Az akciót azonban támogatja s a kiállitás céljára átengedi a Sándor-utcai régi országházat. — A közigazgatási bizottság augusztus havi ülését kivételesen nem a hónap második hétfőión, 10-ikén, hanem augusztus 13-ikán tartja. — Az orvosválasztás ós villamvilágitás. E két igen fontos ügyben fog határozni Csaba képviselőtestülete ma, csütörtökön tartandó rendkívüli közgyűlésén, amely előreláthatólag igen népes lesz. Mindkét ügy nagy horderejű a városra nézve s igy a képviselőtestület remélhetőleg megfontolással és körültekintéssel hozza meg határozatát. a tárgysorozat elsö pontja az orvosválasztás fontos közegészségügyi kérdés, melynek eldöntésében nem szabad másnak, mint az érdemnek és a hivatottságnak érvényesülnie. Az első főorvosi állásra Reisz Miksa dr. eddigi h. főorvos pályázik, mig a községi orvosi állásra beadták pályázatukat: W a 1 1 f i s c h Ferenc dr., S z a m e k Ignác dr., Weisz Lajos dr. csabai gyakorló orvosok, Vas Vilmos dr. csaba-erzsébethelyi községi orvos, Jungmann Rezső dr. salgótarjáni gyakorló orvos és Neumann Bóla dr. ondódi községi orvos. A tárgysorozat második pontja szerint a villamos világítás bevezetése tárgyában érkezett ajánlatokat terjeszti elő az e célból kiküldött bizottság. Hosszabb idő óta forog szőnyegen a villamvilágitás ügye és Békéscsaba község lakossága már remélte is, hogy még ez évben kigyulladnak a villamos lámpák ha a magánházakban, üzletekben nem is, de legalább az utcai világítás ázsiai állapotán lesz segítve. Lassan halad azonban a dolog, de van remény, hogy a jövő évben létesül a villamos világítás. A Schukert villamossági társaság a mü concession al is f el ál li tásár a ter j esztett be aj ánlatot, mig a G a n z-gyár a községi házi kezelésre. Ujabban mindenütt házi kezelésben épitik a villamossági müveket s ezzel a közköltséget tekintélyes jövedelemhez juttatják. Csabának is'sokkal ajánlatosabb a házi kezelésbe vétel, mint a koncessiós villamossági mü létesitósa, mely évek múlva kihasznált gépekkel és szerkezetekkel jutna a város tulajdonába. Hisszük, hogy a községi képviselőtestület a város ós a polgárság érdekeinek megfelelő határozatot fog hozni. — Kinevezés. Petneházy László dr. békési tb. szolgabírót a íöldmivelésügyi miniszter díjtalan miniszteri segódfogalmazóvá kinevezte. — Dalestély. A békéscsabai iparos daloskör jövő vasárnap tartja a Széchenyiligetben ifj. G a 11 i János karnagy vezénylete mellett az orsz. dalverseny utazási költségeinek fedezésére második dalestélyét. A műsor a következő : 1. Fényes csillag. Aggházy. A dalverseny öszkara. 2. Serenád. Gr. Zichy,, G., harmóniumon kiséri Uhrin Pál ur. Őszkar. 3. Dalünnepen. Thern K. Szabadon választott versenykar. 4. Kertem alatt. Lányi E. 5. Dal a dalról. König P. Kötött versenykar. Az estély 8 órakor kezdődik s műsor után kisorsolják a Bayer Lajos üzletében kiállított szépmüvű kalitkát, melyet a tulajdonos, a dalkör útiköltségének fedezésére ajánlott fel. A kalitkára egy számmal 20 fillérért lehet játszani s arra Bayer Lajos üzletében lehet még jegyezni. Sorsolás után kezdetét veszi a tánc. A dalestély alkalmával meg kell emlékeznünk arról, hogy mily szívesen működik közre a daloskör minden társadalmi ünnepélyen és vigalmon, illő tehát, hogy viszonzásul a közönség is támogassa a dalos egyesületet, midőn az pártfogását kéri. — Eljegyzések. Bayer Ádám csabai vendéglős leányát Mariskát eljegyezte Tóth Sándor állam vasúti forgalmi tiszt. — Bonoth Samu alsólehotai jegyző eljegyezte Mockovcsák Malvin alsólehotai tanítónőt. — K e 11 e r Gyula, a m. kir. íöldmivelésügyi minisztériumhoz beosztott gazdasági tanár ós a házi ipar országos felügyelője eljegyezte C o n c h a Győző egyetemi tanár leányát, Klárikát. — Letört virágszál. A mezőberónyi leánykoszorut ismét gyász erte. egyik kedves tagját elrabolta a korai kalál. G o zmány József mezőberónyi közgyám ifjú, 18 éves leánya, Bella, hosszú szenvedés után szerdán délután elhunyt. Halálát siratják szülei, testvérei ós vőlegénye, Buday Alajos polg. iskolai tanitó. — Kinevezés. A vármegye főispánja Keller Imre elhalálozásával megüresedett vármegyei igazoló-választmányi elnöki állásra Bodoky Zoltán dr. törvényhatósági bizottsági tagot nevezte ki. — Az iszákosság ellen. Párját ritkító határozatot hozott a minap Beregmegye törvényhatósaga az iszákosság ellen. Az alsóbb néposztály nagy ivási hajlamának korlátozása végett ugyanis elhatározta, hogy szigorú intézkedéseket íog életbelóptetniIde vonatkozó szabályrendeletét tehát ugy módosította, hogy a területén levő korcsmák, sörházak ós pálinka mérések vasárnap és nagyobb ünnepnapokon reggeltől estig zárva tartassanak. Igy szól Beregmegye szigorú rendelete, melyet pártolás végett Békésvármegye törvényhatóságának is megküldött. Vájjon mit szólnának egy hasonló rendelkezéshez a bókósmegyei korcsmárosok ós vendéglősök ? A motoros vasút es a kisajátítás. Békés községében értekezlet volt, melyre L a c z a y István mérnök, az alföldi elsö gazdasági vasút megbízásából meghívta azon békési lakosokat, kiknek földjéből a a vasút bizonyos részt elfoglalt. A megjelent ötven gazda közül 33 hajlandónak nyilatkozott oly értelemben szerződóskötésre : átengedik a kívánt föld területet nógyzet-ölenkint 80 fillérért. A kissebbsóg azonban 1 koronát követelt, sőt volt olyan is, aki nógyzet-ölenkint 20 koronát kórt. M u c s i Sándornó pedig kijelentette, hogy igónybeveendő földjón raktárhelyiségnek semmi körülmények között nem ád helyet. Laczay mérnök, az értekezlet berekesztésekor tudtul adta, hogy a 33 földtulajdonos nyilatkozatát a társulatnak bejelenti s velők a szerződóst legközelebb megköti. A kissebbséget pedig figyelmeztette, hogy magas kívánságaikkal csak azt érhetik el, hogy a társulat kénytelen lesz a kisajátítási törvényre támaszkodni. — Rajztanitöi oklevél. A közoktatásügyi miniszter által rendezett iparostanonoiskolai rajztanitói tanfolyamot végezték ós oklevelet nyertek Bókésmegyéből: P e t z József békéscsabai állami tanitó, Fabriczy Pál orosházi ós P á c z a i Mihály öcsödi tanítók. — Ásatások a Sárréten. A sárréti ásatásokat, amint értesülünk jövő hétfőn fogják megkezdeni, a szeghalmi járás területén. — Tűzoltók gyűlése. A szeghalmi önkéntes tűzoltó-egylet jövő vasárnap rendkívüli közgyűlést tart. A közgyűlésen parancsnokot fognak választani, azonkívül határoznak a tűzoltói szaktanfolyamra küldött tag ügyében. Tárgyalás alá kerül még a tűzoltó-egyletek régi baja is, hogy a tagok nem tartják meg a szolgálati szabályzatot, mely nélkül pedig ritkán van eredményes munkásság. — Földvótel. Endrőd község képviselőtestülete egy kögyülési határozat alapján megvette a község közvetlen közelében fekvő 688 hold földet 345 ezer koronáért W á g n e r Géza dr. budapesti ügyvédtől, Wachtler Lothár lovag ós lovag bleylébeni Régner Péternó, szül. Wachtler Eleonora meghatalmazottjától. A községnek legelőföldje nincs, s igy az állattenyésztés fellendülése várható e földvóteltől. — Visszaadott zászló-Emlékezetes még az 1891-ben Orosházán lezajlott munkás zajongás. Az akkori orosházi főszolgabíró E ö r d ö g h Lajos a munkásegylet által az utcán vitt egyleti zászlót elkobozta. Azóta a hatóság kezében volt a zászló, melyet most Fábry Sándor dr. alispán kiadott az orosházi földmivelö egyletnek, — Halálozás. Mezőberóny községben K u c z i á n György volt ruhakereskedő, a község egyik tekintélyes polgára szerdán hirtelen elhunyt. Szivszólütós ölte meg 64 éves korában. Halálát nagyszámú családja és rokonsága gyászolja. Ma csütörtökön délelőtt kísérik végső útjára. — Uj pénzintézet. A szarvasi takarékpénztár üzletkörének kiterjesztése céljából Kondoroson fióktelepet állított fel. A fióktelep már megkezdette működését ; a kondorosi igazgatóság elnöke K e v i c z k y László, alelnöke Erdélyi László, s könyvvezető Kiss Elek. — Szabadságon. Popovics Szilveszter békési főszolgabíró, egy havi szabadságra külföldre utazót. Távolléte idejére a hivatal vezetésével Baross Dezső tb. főszolgabíró bízatott meg. — Táncvigalom. Az alföldi első gazdasági vasút alkalmazottjai szombaton este szép sikerű táncvigalmat rendeztek. A liget bejáratát, valamint a tánctermet a rendezőség zöld galyakkal ós szines vasúti lámpásokkal díszítette s a nagy számban megjelentek egy kellemes mulatság emlékével távoztak. — Az istenküldötte. László Mátyás gyulai lakos vallási mániában szenved s betegsége az öngyilkossági kísérletig vitte. Az isten küldöttének mondta magát s a polgármester hivatalhoz kérvényt intézett, hogy gyűlést tarthasson, melyen a népnek az „igéket" magyarázhassa. Kérvényét természetesen elutasították s ez annyira megzavarta az uj Messiást, hogy Messiáshoz nem illően: közönséges gyufaoldatot ivott, mint a szerelmes szakácsnők. Tettét hamarosan észrevették s most a gyulai korházban ápolják. — A vármegyei legtöbb adót fizetők adóhivatali kimutatásai a m. kir. pénzügyigazgatóság mellé rendelt számvevőségnél augusztus 12-ig bárki által megtekinthetők ós azokra vonatkozólag, ugyanazon határidőig az igazoló választmányhoz az 1886 évi XXI. t.-cz. 25. §-a értelmében felszólamlások adhatók be ; mindazok, akik a hivatali törvény 26. §-ában jelzett és adójuk kétszeres beszámítására vonatkozó kedvezményt igénybe venni óhajtják, a 27. §. értelmében augusztus hó 14-ik napján megtartandó igazoló-választmányi ülés határnapjáig írásban, vagy az ülés tartama alatt szóval jelentkezni és jogosultságukat igazolni tartoznak, mert különben az említett kedvezménytől az 1904. évre elesnek. — Aratási ünnepély Most vesszük hírét az aratás bevógeztót megünneplő első mulatságnak. Az orosházi mezei munkások rendezik ez ünnepélyt, melyet augusztus hó 23-kán a vasút melletti akácerdőben tartanak meg. — Táncvigalom...A Békéscsabai Kőműves- és Ácssegódek Önképző-Egylete saját pénztára javára, augusztus 22-én, a Szóchenyi-ligetben, Purcsi János békéscsabai első zenekara közreműködése mellett zártkörű táncvigalmat rendez. A rendező-bizottság diszelnöke Áchim László, elnöke K i s z e 1 y Pál s a mulatság iránt nagy az érdeklődós. — Felülflzetóaek. A Magyarországi Munkások Rokkant és Nyugdij-Egylete Békéscsabai Fiókja vasárnap tartotta szép közönség részvétele mellett a Széchenyi-ligetben nyári mulatságát, melyen ifj. Purcsi Pepi zenekara szolgáltatta a zenét. Ez alkalommal felülfizettek : Porjesz Mihály 10 korona, Michnay Gusztáv, Hiczó György 2 — 2 korona, Zeisler Lipót l-80 korona, Turcsán Pál 1'60 korona, Kupkai Árpád 1'20 korona, Gyebrovszky János, Biró László, Könyves Kálmán, Hinterleitner Pál, Turzó József, Szatmári János 1 -1 korona, Schnóbel János, Bors Mihály, N. N. 80 - 80 fillér, Szagaszer János, N. N. 60 - 60 fillér, Zvaratkó Pál 40 fillér, melyért fogadják a nagylelkű adakozók az egyesület hálás köszönetét. — A pálinka. Ben de Gábor, békési legény mint kocsis szolgált Csabán F r i e dm a n n Mórnái. Az építkezéshez a tégla! gyárból téglát fuvarozott a kocsis, ki többet ivott a kelleténél. A vasúti átjárónál, bár tilos volt az átkelés, a közlekedő vonat elé akart erőszakkal hajtani, s mikor végre utat nyert, őrületes gyorsasággal hajtott, s ekkor történt, hogy lecsúszott a kocsiról a lovak közé s a lovak, meg a leomló kövek fején súlyos sérülést okoztak. A kórházban ápolják. — Közveszélyes őrült. Ifj. Meljan György, szarvasi csizmadián az elmeháborodás tünetei már napok óta látszottak. Legutóbb aztán az elmeháborodás oly erővel tört ki rajta, hogy mindent tört ós zúzott, s környezetének életét is veszélyeztette. Az elöljáróság Meljan Györgyöt, mint közveszélyes őrültet, a gyulai közkórházba szállította. — Egy munkás balesete. H r a b o vs z k y Mihály 21 éves csabai földmivelö munkást baleset érte. Belelépett egy szegbe s egy ritkán előforduló betegséget: dermedést kapott. Tagjait nem tudja mozgatni s beszélni is alig képes. A csabai kórházban ápolják. — A csabai Kossuth-szoborra ujabban adakoztak : Eisert Árpád 3 kor. Bukovszky János 5 kor. Oaucig Nándor ivón 5 kor. Schönberger József l kor. Csabai csizmadia ifjak táncmulatságainak tiszta jövedelméből 20 kor. Ormai Géza 2 kor. Gécs János ivén 7 kor. : Gécs János 3 kor., Löwenstein Pál, Berbekucz György, Gruber Samu, Eisner János 1 — 1 kor. Tőkésített kamat julius 1-én 55 kor. 69 fill. Miklya Z. György 20 kor. A gyűjtés eddigi eredménye 3693 kor. 43 fillér. — Gödörbe fult. Ismét egy kis gyermek lelte korai halálát a kutak melletti vizesgödörben A sopronyi tanyákon lakó K r iz s á n Mihály két éves kis leánya átment a szomszédos házhoz játszani. Még kis pajtása másfelé ment, a gödörmentén álló kis leányt, a hirtelen keletkezett vihar — igy mondják a gondatlan szülők — belesodorta volna a vizbe, honnan holtan húzták ki. — Talált hulla Karsai Ferenc békésszentandrási lakos a szentandrási határban lévő harcsászugi a kubikok egyikében a viz által felvetett hullára talált. Jelentést tett az elöljáróságnak, melynek intézkedése folytán a már oszlásnak indult hulláról megállapították, hogy Nagy János bókóssszentandrási lakos hullája. A halál okának kipuhatolására a hatóság megindította a vizsgálatot. — Marhasó árulás Vésztön. A gyulai kir. pénzügyigazgatóság Vésztő községben nyilvános árlejtés utján maghasó árudát szándékozik felállítani. Az árlejtés szeptember 15-én, délelőtt 10 órakor lesz a gyulai kir. pénzügyigazgatóságnál, ahol a feltótelek addig is megtekinthetők. — Tüz. Hétfőn délután Csabán K i t k a Mihály fürjesi tanyáján kigyulladt az istálló s ettől tüzet fogott a hozzáépített magtár is, melyben fel volt halmozva az idei búzatermés. Az istálló leégett, a magtárt részben sikerült megmenteni. A kár 2854 korona, biztosítva nem volt. Gyermekek játszottak gyufával az istállóban s igy keletkezett a tüz. — Csaba egészségügye. Az elmúlt hónap valamivel kedvezőtlenebb volt mint az előző hónap, mert a halottak száma 8-al több volt. A hevenyfertőző betegségek közt csak a vörheny volt szórványosan észlelhető 11 halottal; ezenkívül nagyobb számban haltak tüdőgümőkórbn 13, bólhurut 18 és agyhártyalob 10 egyén. Gyilkosság volt 1, öngyilkos 3 és véletlen baleset következtében 2 egyén halt meg. Törvényszéki boncolás volt 3, orvostörvényszéki hulla vizsgálat 3 esetben vitetett véghez. Született összesen 135, fiu 66, leány 69, ezenkívül volt: törvénytelen 2, ikrek 2 esetben. Házasult 9 pár. Meghalt összesen 99, finemü 54, nönemü 45. A kort tekintve : 0—1 évig 32, 1—5-ig 22, 5—10 ig 10, 10—20 7,20—30-ig 3, 30—40-ig 5,40-50-ig 7, 50-60-ig 2, 60—70-ig 6, 70—70-ig 4. A kórnemekre nézve: agyhártyalob 10, aggkori végelgyengülés 2, agyrázkódás 1, az érrendszer idült elfajulása 1, bólhurut 15, bélgümőkór 1, gyermek algörcs 2, gyilkosság 1, gyomorfekély 1, görcsök 3, hashártyalob 1, hevenybólhurut 2, hörglob 3, idült bélhurut 1, idült veselob 1, koraszülött 1, májrák 1, öngyilkos 3, petefészek tömlő 1, rángógörcs 2, szervi szívbaj 1, tüdő és béllob 1, tüdőhurut 1, tüdőgümökór 13, tüdőlob 2, tüdölégdag 3, vógbólrák 1, veleszületett gyengeség 9, veselob 2, vörheny 11, zúzódások 1. — Veszett eb. Bruszniczki Anna 10 éves szarvasi tanyai kis leányt egy gyanús kinézésű kutya kint a mezőn megmarta. — A kóborkutyát lebunkózták, s megállapították, hogy veszett volt. A megmart Bruszniczki Annát pedig a szarvasi elöljáróság — bár azt a kis leány atyja erősen ellenezte — Budapestre, a Hőgyesféle gyógyiutózetbe kísértette. — Lókötök. Prjevara Mihály szarvasi lakostól kákái tanyáján éjszaka ismeretlen tettesek két darab csikót elloptak. A kár 500 korona. A nyomozás megindult, de eddig nyoma sincs a lókötőknek.