Békésmegyei közlöny, 1903 (30. évfolyam) július-december • 53-103. szám

1903-12-17 / 101. szám

jesztett volna. Végre Csákány G-usz­távnéval akadt össze, kit szintén megszó­titott: — Nem vesz szappant, olcsón adom. — Mi volna az ára ? Máté olyan csekély összeget mon­dott, hogy az asszony meglepődött halla­tára. Gyanakodva kérdezte : — Igaz tulajdona ? — Mi köze hozzá, vegye meg. Nagy nehezen sikerült az alku ; s az asszony a pénzt kifizette. A csavargó né­hány nap elteltével G aj d á c s Mátyásnál vizitelt, kinek nyitott kamrájából párnát, csizmát, Lamper János színjéből pedig a szögre akasztott szűrt lopta el. De mert égett talpa alatt a föld, Kigyós felé távozott. Útközben a szembejövőknek kí­nálta a nála levő holmikat. Li ker György nagy bajára megvette töle a szűrt, s ez a cselekedete nem sejtett kellemetlensége­ket zúdított rá. Ü károsultak jelentést tettek a rendőr­ségnél, s a nyomozat során kiderült, hogy a tolvajtól kik vásároltak. Nem| kevés fáradságukba került kimenteni magukat az orgazdaság vádjából. Mátét időközben a nagyváradi törvényszék elfogatta s az ottani fogházból szállítottál! Gyulára. A tanuk és a tőle vásárlók mindnyájan fel­ismerték benne azt az embert, ki Csabán B OB elad ás. Csemegeszőlőből lehet venüi 18 frtért hektóját. Legkisebb mérték ötven liter. Marik Mihály békéscsabai szölőtelppén mellett felső ótemető A ki valóban egy csésze jó teát óhajt élvezni, kérje mindenütt a világ legjobb és leg finomabb teáját, és az az INDRA-TEA, mely Chinának, Indiának és Ceylonnak legfinomabb teakeveréke. — Valódi csak eredeti csomagolásban. Raktárokat a hirdető táblák mutatják. Ásztali inasi állást keres egy 27 éves nőtlen ember,, ki a kertészetben is alapos jártassággal bir. Ki? Megmondja a kiadóhivatal. V an szerencsém a mélyen tisztelt kö­zönség szives értésére adni, hogy borpincémben az utóbbi évek kitűnő termékeiből, közvetlen termelőktől szüretelt ós beszerzett kitűnő minőségű fajborok vannak raktáron, melyeket a karácsonyi és újévi ünnepek alkalmára a követ­kező jutányos árakban bocsájtok, ház­hoz kihordásra a t. közönség rendelkezésére : 1903. évi szegedi fehér(szemelt) lit. 28 kr. 1901. „ finom rizling . . . „40 „ Ménesi vörösbor • • • • „ 60 „ Karloviczi ürmös . . . . „ 60 „ Valódi tokaji szomorodni . . „ 70 „ Kiváló tisztelettel Ketter Károly, a Fiume bérlője. hTS ^ - •—«• - •••' M°itíínik ym es mindennemű börtisztátalanság bőrkiütés, továbbá Mitesser, bőr- és arcvörösség stb, Bergmann kátrányszappana naponkénti használata által. Bergmann & Comp Kapható Csabán drbja 60 fillérért : Sas gyógyszer tár bon, Gencsi József, Silberstein lg nác utóda és Blau Béla dioatü -/létében. a tolvajlásokat elkövette. Mátét bosszantotta a dolog, s önérzetesen vágta az ellene tanuskodók szemébe: — Ne higyjen nekik a tekintetes törvényszék hitvány rágalom, amit beszél­nek, ilyen haszontalanságokat nem szoktam ón csinálni, mint a mit ram lógnak, tíok­kal nagyobb dolgom van nekem a váradi törvényszéken. A biróság nem méltányolta az önérze­tes kijelentést, ós betöréses lopás miatt 9 havi fogházat sózott a nyakába, melyet azonban sokalt ós az Ítélet ellen fellebbezést jelentett be. Irodalom. — Járásbirósagi ügyviteli szabályok. Ilyen cimü szakkönyv fog a jövö óv elején megjelenni, melyet B ór e ssy (ióza szeg­halmi kir. járásbirósági kezelő állított össze. Ez a könyv a bírósági ügykezelés terén hézagot fog pótolni, mivel az i898. évben kiadott „Jarasbirósagi. ügyviteli szabályok" időközben annyi változtatáson mentek ke­resztül, üogy a módosítás csaknem több, .mint az eredeti ügyviteli szabályzat. iÜzeK. la vonatkozó rendeletek ós közlemények lettek ebben a könyvben csoportosítva, hogy az érdeklődés együtt Uláluassa meg jimudazt, amire a bírósági ü^vkuzaién t,erén szüksége van. A mü, mely 160 — 180 ol­dalra fog terjedni, a szerző tulajdona s ára 1 korona lesz. — A legolcsóbb szépirodalmi folyóirat az „Érdekes Könyvtár", melylyel olcsóság ós kitűnő béltartalom tekintetében nem versenyezhet e;y szépirodalmi lap sem Első (karácsonyi) füzete 64 oldalra terjed, nagy könyvalakban, tartalmazza M i k­száth Kálmán a világhírű író „Bátyus zsidó lánya" és „Pletyka" cimü gyönyörű elbeszéléseit, ezenkivül gazdag rejtvény­pályázatot nagy könyvjutalmakkal, isme­retterjesztő apróságokat stb. A lap előfi­zetési ára negyedévre csekély egy korona, mely öeszeg az „Érdekes Könyvtár" ki­adóhivatalába (Budapest, VIII., József­körut 65.) küldendő be. IÍOZC; A / DANAC;. — A vármegye állategészségügye az el­múlt 3 hónapban, vagyis szeptember hó 1 tői december hó l-ig terjedő időszakban nem volt kielégítő, a mennyiben a ragadós állati betegségek a szokottnál nagyobi számmal mutatkoznak kihatásukban nem­csak súlyos forgalmi korlátozásokat, de ( ssámbavehetöbb elhullásokat is okoztak. A> jállatforgaloinra ós részben a gazdasági I üzem re különösen a ragadós száj és köröm-j fájás betegség hatott bónitólag, mely beteg­ség fenjelzett idő alatt járványos elterjedés­ben 8 község jelentkezett. A vármegye te­rülete ez idő szerint azonban már teljesen ment ezen betegségtől. Az állatállomány­ban beállott elhullási veszteség a 9 köz­ségben felmerült serósvész ós 4 községben kiütött sertó orbánc betegság folytán ser­tések közt volt a legnagyobb, mig a na­gyobb hasznos házi állatok között különö­sen lépfene is jelentéktelenebb számmal a takonykór okozott áesztesóget. — Sertósvesz. Újkígyóson a sertésvész nagyobb arányban fellépett, igy a község területe zárlat alatt van. Gabona árak. Békéscsaba, december 22. A gabonaüzletben a kinálat lanyha, az árak változatlanok. I-ös-rendü piros export buza. 7'10—7 , £20 „ „ sárgás buza . . . 6-90—7-00 Közópminösógü buza . . . 6'50—6.80 Tengeri 4" 30—4'40 Cinquantin 5-30—5"40 Budapest, december 22. (Saj. tud. táv.) Készbúza változatlan, tavaszbuza 7'69—70, tengeri 5'16—17. (89. leg *r sznosabb karácsonyi ajándékok mintaszerűek a szerkeret és kivitelben, nélkülözhetetlenek a háztartás és iparban, a legelterjedtebbek a gyári üzemekben, utdlérhetlenek szolgáltatási fcipasség é« tartósságban. Singen varrógépek Singen varnőgépek Singen varrógépek Singen varnőgépek Singen vannógépek kiválóan alkalmasak a divatos mühimzéshez. Ingyenes tanfolyamok minden házi varrási munkában, valamint a divatos mühimzésben. Himzőselyem-raktár nagy színválasztékban. A családi használatra való egyes varrógépekhe« elektromotorok. Singer Co. varrógép részvénytársaság. Raktár: Békéscsabán, Vasut-ulca, Áchim-féle házban. Páris 1900 „Grand Prix" Legmagasabb kitüntetés. Uj színes ansicht kártya kapható .t CORVINA könyvkereskedés­ben Békéscsaban. Aláírási felhívás! ^p) •SÍÍW) c. flz aradi ipar és népbank, béKésmegyei fiókintézete 1 Koronás heti befizetések mellett Betéti társaságot alakit, melynek czélját nemcsak a takarékosság előmozdítása képezi, hanem alkalmat kíván arra is nyújtani, hogy a társaság tagjai biztos tőkegyűjtés mellett 2 db 3%-os magyar jelzálog­hitelbanK, 10 db magyar vörös-Kereszt, 10 db bazilika és 10 db jószivsorsjegyre eshető nyereményekre játszhassanak. A betéti társaság 1904. évi január 1-től kezdődő 5 évre alakul, az aláírások összegének legalább 1000 részjegyet kell képviselnie s minden részjegy hetenkint 1 koronás betét be­fizetésére kötelez. A betétek a megalakulástól számítandó egy évig nem kamatoznak, de 1904. január 1-től s illetve a megalakulás napjától már az intézet által saját Költségén megvásárolt s a társaság tulajdonába bocsájtandó 32 db fent jelzett sorsjegyekre játszanak. A 3%-kos ka­matot élvező magy. jelz. hit. bank sorsjegyek kamatjövedelme is a társaság tulajdonát képezi s ennek feloszlásáig kamatozó betétként fog az intézet által kezeltetni a sorsjegyekre eső azon kisebb nyereményekkel együtt, melyeket a tarsaság egyetemes többsége a feloszlás előtt egyen­ként s a részjegyek arányában felosztatni nem kiván. A ki nem sorsolt sorsjegyek az 5 év elteltével eladatni s az eladásból befolyt összegek a társaság tagjai között részjegyeik arányában felosztatni fognak. A betéti társaság 5 év előtt fel nem oszlatható s ezen idő alatt a heti befizetések pontosan teljesitendők. Egyszerre több heti részlet is befizethető. Azon társasági tag, a ki négy heti részlet befizetésével elmarad s ezen mulasztást az intézetnek egyszeri felszólítását követő 8 nap alatt sem pótolja, elveszti a sorsjegyekhez való tulajdon és nyereményjogát, a betett összeget s ennek kamatait azonban a társaság feloszlása után visszakapja. A részjegyekről kiállított s névre szóló betéti könyv díjmentesen bárkire is átruházható, annak tulajdonosául a könyv tényleges birtokosa tekintetik s arra a fióKintézet az általa meghatározandó formáK mellett a már befizetett részleteK arányában Kölcsönt is engedélyez. A társaság által befizetett részletek és ezek kamataiért az aradi ipar és népbank részvénytársaság egész vagyonával felelős. Az intézetnek jogában áll az ezer részjegyre tervezett tagok számát s azzal aránylag a beszerzendő sorsjegyek számát is emelni, vagy leszállítani. Az aláírások kötelezők s azok az aradi ipar- és népbank békésmegyei fiókintézetében — de posta útján egyszerű levélben is — teljesíthetők; a társaság megalakulását ós a befi­zetések megkezdésének idejét az intézet hirlapilag fogja közzétenni. fíz aradi ipar- és népbank, béKésmegyei fióKintézete. fp tP Í. —•A iF /v-> &J£íg, .*V> (isps. w rr> Sf* rr> SF' ím €f (sQiíi, w* lamtrat a u DAUd/iooKón 1 QH3

Next

/
Oldalképek
Tartalom