Békésmegyei közlöny, 1903 (30. évfolyam) július-december • 53-103. szám

1903-12-10 / 99. szám

\ cimmel, melynek felelős szerkesztője G aj á r y Ödön lesz. E lapba fog beleolvadni azután a mostani félhivatalos „Magyar Nemzet." A bókésmegyeieket erősen érdekelheti a népipar kiállítás ügye. Igy megirom

j hogy tegnapelőtt József Ágost főherceg látogatott el feleségével, Auguszta főhercegnővel a régi országházba, ahol először a békésmegyei esoportot tekintette meg. A fenséges vendégek tiszteletére H eg e d ü s Sándornó ült a pergő-rokka mellé s a főhercegi pár nagy érdeklődése mellett dolgozgatott a kis faszerszámon. Ezután a tarka viráglugasok között jártak-keltek a főherceg és hitvese. Auguszta főhercegnő a kalotaszegi varottasokból, a borsodi rózsásedényekből, a bártfai játékokból, az udvarhelyi parasztmajolikákból vásárolt. A főherceg több csinos portókát vásárolt, egyebek között egy pásztorfurulyát ós egy nyirfagöbbe vésett fakorsót. Érdekes epizód játszódott le a Margittay Tihamérnó sátránál. Margittay Tihamórné nem ismerte meg a főherceget, aki kisóret nélkül lépett sátrához. A főhereeg két kukoricacső-alakú virágtartót vásárolt, amire Margittaynó megkérdezte tőle: — Hadnagy ur kérem, becsomagoljam? a főherceg nevetve válaszolt; — Nem, majd szólok a bárónőnek ós ő elhozatja. A tombolánál is szerencsét próbált a főhercegi pár. Itt Pécsi Paula, a Vigszinház tagja és Szarvassy Margit asszisztált. Az előbbinél a főherceg, az utóbbinál a főhercegnő lutrizott. A főhercegnő virágvázát nyert. József Ágost főherceg fehér lapot húzott. Kisiparos, állam, börtön — A fegyencipar korlátozása. — E három szó, bárha nagyon is élénk vonatkozásban vannak egymással, igy pusztán egymás mellé odavetve, még cimül is különösnek tetszik. Pedig a tapasztalati tények magaslatáról tekintve, azok nagyon is egymás mellé tartoznak. Az ipar ugyanis a nemzetgazdaságnak éppen olyan jogosult, lényeges tényezője, mint akár a földmivelés vagy kereskedelem s igy az állam boldogulásának egyik számottevő alapját képezi. A kisipar pedig nálunk, ahol a gyáripar nem áll móg a fejlettség oly magas színvonalán, mint külföldön, az iparnak nem megvetendő alkotó részét képviseli. Legalább képviselnie kellene. De tekintsük meg csak nem azt a száz, vagy mondjuk az egész Magyarországban azt a kétszáz kisiparost, aki nem panaszkodik sorsa ellen, hanem azt az ezer, meg ezer kisiparost, akinek kenyere a nyomor, mindennapi imádsága a panasz 3s szórakozása az örökös küzdelem. Nem állitható, hogy ezeknek nagy része nem maga a saját keserves sorsának az oka, részint a kényelemszeretete, részint ezzel szemben a társadalom irányában tanúsított idétlen követelése, részint pedig sok más hasonló ok miatt, amelyek között éppen nem utolsó helyet foglal ela fényűzés ; de a legnagyobb része minden szakértelem, törekvés, takarékoskodás mellett is nyomorog. Ami a társadalmat illeti, meg kell vallanunk, hogy kisiparosaink nyomorának nagy részben oka azon sokszor, éppen semmivel sem indokolható előszeretet az idegenből jött iparcikkek iránt, mely társadalmi betegségben nemcsak az úgynevezett uri, de a földmives osztály is szenved. Ugyanis az a földmives azt a csizmát, azt a szűrt, vagy subát otthon is megkapná csak olyan minőségben, csak olyan árban, de azért ióbban esik nekie, ha nem tovább, akkor legalább a szomszéd falu, vagy község piacára megy át s ott szerzi be azokat. Ugyanígy tesz az uri osztály, csakhogy ez nem a szomszéd községből, hanem külföldről szerzi be nemcsak ruházati, de egyóbb használati cikkeit is s igy mig amazok csak saját községük iparosait rövidítik meg. addig ezek a honi ipar mellőzése folytán az egész ország iparának s igy közvetve az államnak okoznak kárt. Ismeretes, hogy vannak cikkek, tárgyak, melyeket itthon egyáltalában beszerezni nem lehet; csakhogy a küldöldi iparnak szeretete nem csupán ezekre szorítkozik. Azt is tudom, hogy mindaz, amit e sorokban elmodok, nem újság, de elmondani móg sem felesleges, mint ahogy nem felesleges annak az éhes embernek ebédelnie, aki életében már talán 50 ezerszer is ebédelt. Mert itt a társadalom egyik nagy osztályáról, a nemzetgazdaság egyik lényeges tényezőjéről van szó. S ha e sorok csak 5—6 embert is reá bírnának arra, hogy ipari cikkeiknek beszerzésében a honi ipart a külföldi kedvéért ne mellőznék, már akkor is ugy nemzetgazdaságunk, mint iparos honfitársaink érdekének szempontjából is, jogosultak. Szóval tehát részben magának a társadalomnak eljárása is oka a kisiparosok sanyarú helyzetének. De nagyrószben oka ennok maga a törvényhozás és az ennek alapján kifejlődött börtön rendszerünk is. Bizonyos, hogy törvényhozásunk az ipar s kisipar érdekeinek megóvása szempontjából sok üdvös intézkedést léptetett már életbe, de másrészt nem tagadható az sem, hogy ugyanazon kéz egyrészről támogatja, másrészről meg is rövidíti a kisiparost. Es itt mutassunk rá egyenesen az úgynevezett fegyenciparra. Nagyon jól tudom én, hogy a fegyencek ipari foglalkozása nem éppen az igentisztelt gazember és zsivány urak szórakoztatása kedvéért történik, bárha a mai kor túlhajtott humanizmusa mellett, amikor is az állam nemcsak jó, szellőztetett, meleg, kényelmes helyiségről, de jó, tápláló, egészséged élelemről, tornáról s fürdőhelyiségről gondoskodik az ismét igentisztelt gazember és fzsivány urak részére, az sem volna éppen feltüh , ha az állam ezen fiairól cz irányban is .atyai gondoskodás történnék. Tudom én, nogy az állam a fegyenceket azért foglalkoztatja igy, hogy ingyen, mint a dologtalan heréket, ne táplálja őket s annak a tőkének, mely a börtönök fentartás>ára szükséges, legalább némi csekélyke kamatja terüljön meg. De ezt a kamatot azon az áron nyerni meg, hogy azáltal ezer meg ezer becsületes, munkás, törekvő és szorgalmas embernek a szájából kiveszi a bet vő falatot, szerintem legalább is nem móltányos, nemzetgazdasági szem • pontból pedig éppen hátrányos. Pedig az történik. Hozzám is nem egyszer hoznak ezen vagy azon fegyházban készült cipőket: 3, 4, vagy legfeljebb 5 koronáért párját. Hogyan versenyezzen már most ezekkel az a szerencsétlen kis iparos, aki kicsiben vásárolva a hozzá valót, magáért az anyagórt többet ad ki ? Ugyancsak a fegyenc urak készítenek 30 — 40 koronáért olyan szekrényt, asztalt vagy bútordarabot, melyre nézve, ha a kisiparos ilyen áron adná el, legalább is azt mondanák, hogy az illető vagy lopta, vagy meg van bolondulva. Hozzá azután még kiállításokat is rendezünk a fegyenc iparból, részben hogy a tisztelt rab urak hiúságát neveljük, részben pedig, hogy a világ előtt demonstráljuk: milyen ügyes gazembereink vannak nekünk. Sőt ugy tudom, még bizonyos százalékot is kapnak az illető fegyencek az általuk készített iparcikkekből, mert hiszen igy kívánja azt a humanizmus. Állítsuk már most velük szembe azokat a szegény földhöz ragadt becsületes kisiparosokat, akik hideg szobában, dideregve, éhezve könnyes szemme, éjjel-nappal dolgoznak, csakhogy éhes gyermekeiknek egy kis száraz kenyérre jusson. Ezeknek ki ad százalékot, ezeknek iparcikkeit ki állítja ki, hogy ha nincsen kenyér, legalább a hiúság malasztjával lakjanak jól, ha nincsen fűtő anyag, legalább a dicsőség sugarainál melegedjenek ? Bizony szomorú kép ez, de fájdalom, való ! A társadalom ezen páriáin segiteni kell ! Segítsen a társadalom is fentebb említettek megszivlelése által, hogy igyekezzék a fegyencipart nem fejleszteni, hanem korlátozni. Nem szükség azoknak a fentebb már többszőr tisztelt polgároknak ingyen enniök az állam kenyerét, dolgozzanak, de munkájok szorittassók arra a térre, ahol vagy egyáltalában nem vagy csak kisebb mértékben sérti a kisiparosok érdekeit. Véleményem szerint teljesen kész ipari árucikkeket nem volna szabad a fegyházakból kereskedelmi forgalomba bocsátani, s a fegyencek munkájának csak a nyers anyagok előkészítésére kellene szorítkoznia." Igy mig egyrészt a fegyencek iparcikkei nem nyomnák el a kisiparosok cikkeit, addig másrészt a kisiparosok is aránylag olcsóbban jutván a kész anyag hoz, maguk is olcsóbban adhatnák árucikkeiket s ők magok is jobban boldogulmar ma sem l pizód Irta: Marton Gaby. Szembe találkoztak, amint nagy sitve — dologban járva, — mentek ki erre, ki arra. Mikor megpillantották egymást, egy percre mintha mindenik meg akart volna állni, mosolyogtak s ugy köszöntek egymásnak. — Kezét csókolom ! — Jó napot! Aztán hii^elen eszükbe juthatott valami, mert elkomolyodtak ós sietve folytatták utjokat ki jobbra, ki balra, vissza sem nézve. És persze egymásról gondolkoztak. A faluból vásárolni bejött kis jegyzőné elfelejtette, melyik boltban akarta megvenni a gyermekek és az ura trikó ingeit és nadrágait, a fiskális ur elfelejtette micsoda tárgyalásra, kinek a képviseletében, miért megy. Mindketten letértek tehát egyegy mellékutcába gondolkozni . . . — Hogy megcsunyult — gondolta az asszony. — Hogy megszépült — gondolta a férfi. — Az üde, rózsaszín arcbőre, rezes lett, a pelyhedző bronz szőke bajusza, vörös sörte ; a nyaka — fehér lányos nyaka — ráncos ; szemei — az ábrándos kék szemek — kicsi, összehúzott, ravasz kifejezésükké váltak; alakja összébb ment ós mindez öt év alatt! — Igy elmélkedett a jegyzőné. — A sáppadt arca, üde barnapiros, a szeme csillogóbb, termete formásabb és teltebb — igy az ügyvéd. És a mint tévelyegtek igy egymásról gondolkozva, mindakettő arra a meggyőződésre jutott, hogy beszélnie kellett volna a másikkal. Mindketten megfordultak tehát s vissza igyekeztek a körútra. — Hátha még ott van — gondolta a férfi. — Hátha megállt utánam — gondolta némi,hiúsággal az asszony. És igy megint szembe találkoztak, de most már nem siettek; lassan, vontatottan mentek egymásfeló, bátortalanul mintegy elnézést kérve egymástól mosolyogtak és ... és végre — majdnem egyszerre megszólaltak : — Hol jár Pesten? — kérdezte az ember. — De rég nem láttam — mondta az asszony. Ezen kezdték. Bevezetésnek — két a társadalomban nem igen jártas embertől — elég jó kezdet volt. Aztán — hogy mint — egyik sem szólott róla — talán, mert az utca forgatagábam nem lehetett álldogálni, elég az hozzá, hogy megindultak egymás mellett, Céltalanul, tán öntudatlanul is, csak mentek és beszélgettek. — Nem mertem az előbb megszólítani, mert. eszembe jutott, hogy haraggal váltunk meg annak idején — mondta a férfi. — Maga haragudott reám — szólt a kis jegyzőné. — Ellenkezőleg, maga minden ok nélkül beszüntette a levelezést. — És maga ezért megharagudott, tehát mégis csak nekem van igazam, hogy maga haragudott. Különben pedig okom is volt; menyasszony lettem. Az asszony — 15 óv óta most történt meg vele először — kacér mosolylyal nézett az emberre, ki hajdan csaknem a vőlegénye volt. Akarta látni, vájjon a régi szerelem emléke mennyire él móg benne s az ő elvesztésének fájdalma nem fog-e előtűnni az ügyvéd vörös arcán. Ez pedig ravasz szemeivel, mint valami prédát szemelte az asszonyt — s a kacérkodást — a fővárosi elkényesztetett pénzes emberek önzésével — a maga privát előnyeinek könyvelte el. — És nem bánta meg, hogy szegény asszony lett ? — kérdezte sunyin, titokzatosan az asszony mellé bújva. A jegyzőné nyilt arccal tekintett reá. Nagy, tiszta, barna szemeiből őszinteség sugárzott ki. amint felelt: — Az uram jó, szorgalmas ember, a gyermekek egészségesek, jól tanulnak, engedelmesek, nekem nincs hál' Istennek semmi bajom, hát nincs okom megbánásra De néha azért, ha ugy jön a sor, hogy i valamint szeretnénk és nem telik reá, elszomorodom, sőt el is sírom magam és olyankor maga jut eszembe. Olyankor egy kicsit bánom is, hogy nem mentem, magához, még a lelkiismeretem is megszólal, hogy talán mindez azért van, mert elhagytam magát. De ez csak addig tart, mig ' egyedül vagyok, ha beszaladnak a gyermekek, vagy hazajön az uram, megfogja a kezem s azt mondja : — Sebaj édes, ne busuljon, majd meg vesszük a jövő hónapban ! — Akkor már vége minden megbánásomnak, elkeseredésemnek, megint boldog és megelégedett vagyok. Ezzel felelek a kérdésére. — És most én is kérdezősködöm — folytatta az asszony megint felvéve a kacér mosolyt — maga boldog-e ? Vannak-e gyermekei ? Jó asszony-e a felesége ? A sunyi kis veres ember sűrűn pislogott, csak egy járt most már a ravasz kis fejében; ezt a szép, szelíd, hűséges asszonyt elvenni — ha csak egy kicsit is — attól a szamár szegény embertől, aki ő tőle végképpen elvette annak idején. Alig felelt hát a kérdésre, hanem valóságos ostromot kezdett a tapasztalatlan kis falusi asszony ellen. Rosszul számitott. A szép szelíd, erkölcsös asszony rögtőu észrevette c»ljaits egy megvető, szinte lesújtó pillantás után felkacagott: — No hallja, nem is tudja, milyen jó, hogy igy beszól. Legalább kiöli belőlem azt a kis lelkiismeretfurdalást, megbánást, amelyet néha a maga elhagyásáért éreztem. Csak ez hiányzott a teljes boldogságomból. Köszönöm ! És hatalmasan megrázva a kis vézna, egyre pislogó ember kezét, gyors léptekkel neki vágtatott egy boltajtónak. Hirtelen eszébe lutott, hol kell megvennie az urának ós gyerekeknek a trikó ingecskó ket ós a nadrágokat . . . nának, a vevőközönség is nyerne vele, de nyerne nemzetgazdaságunk, nyerne az államunk is, mert ezáltal magyar hazánk egyik nagy osztálya erősödnék. íme a cimül felvett három szó: kisipar, állam, börtön, igy függ össze egymással. Gajdács Pál. k „Békésmegyei Közlöny" táviratai. Fiókobstrukció a Házban. Budapest, dec. 9. (Saját tud. táv.) Hiába volt a figyelmeztetés, a képviselők ma sem igyekeztek korán a Házba. A főemberek már mind itt voltak, hanem a közlegényeknek hirük-hamvuk sem volt. Nosza meg is indult a telefonálás, kocsirobogás, ugy, hogy amikor Perczel Dezső megnyitotta az ülést, az ülőhelyek nem ásítottak az ürességtől. A jegyzőkönyv hitelesítése ments imán. Holló Lajos kifogásolta, hogy ő egy indítványt nyújtott be hétfőn ós erről nincsen említés téve a jegyzőkönyvben. Igaz, hogy ő ezt később visszavonta, de azért ennek benn kell lennie. Tisza István: Semmi kifogása nincs ez ellen. Az e 1 n ö k : Eszerint a Ház elfogadja Holló indítványát. E i t n e r Zsigmond : A Ház határozatképességét kéri konstatálni. (Zaj a jobboldalon). Bedő Albert; Hányan vannak? Sréter Alfréd: Heten vannak, heten A jegyzők megolvasták a képviselőket. Száznégyen vannak. Az elnök: A Ház tehát határozatképes és igy Holló indítványát elfogadja. Maróthy László: Jelenti, hogy a mentelmi bizottság egy csomó képviselő mentelmi ügyét intézte el. Az erről szóló jelentés kinyomatását kéri. (Helyesló.s) Meyer Pál: Ráth Endre és Nessi Pál mentelmi ügyeit terjeszti be. Ezeknek a kinyomatását kéri. (Helyeslés.) Az el n ö k : Következnék az inditványkönyv felolvasására de inditvány nincs bejegyezve. Ugrón Gábor: Fel kell olvasni. Felkiátások: De nincs bejegyezve. Ugrón Gábor : Három régi indítványa van, ezeknek a felolvasást kéri. Egyben hevesen kikel az ellen, hogy ezeknek az indítványoknak az [indokolását napirendre nem tűzik. A képviselők jogának elkonfiiskálását látja ebben. Vá r a d y Károly : Ugyan ebben az értelemben beszél, mint Ugrón Gábor. Tisza István: Az inditvány indoklása a Ház határozatától függ. Normális időkben módot nyújtana arra a Ház, de most. egy pillanatot ;nem lehet ellopni az ország idejéből. Most, amikor az ország sok ezer polgára várja a szabadulás idejét ós amikor a póttartalékosok ezrei aggódva nézik, mi lesz a szőnyegen fekvő javaslat | tal, ilyenkor nem lehet szó az indítványok ndokolásáról. Kéri az obstruálókat, hagyjanak föl a céltalan küzdelemmel. Várady Károly: Hagyjon föl a kormányzással. Tisza István: Hagyjanak fel ezze a küzdelemmel, amelylyel az egész ország közvéleménye szembe helyezkedett. (Helyeslés a jobboldalon.) A közvélemény ma már egyhangúan elítéli ezt az idöpocsókolást. Eredménye ugy sem lehet és ezért nincs értelme a további obstrukciónak. A csete-patóban részt vett még G abányi, Holló, Lovász y. A napirendhez K u b i k Béla ós Batthyány Tivadar beszélt, 3 órakor pedig rátértek az interpellációkra. ÜJDÜNSAGO K. Elrendelték a fösorozást. — A honvédelmi miniszter rendelete. A honvédelmi miniszter legutolsó rendeletének, melylyel a f. évi fösorozást december havára tervezte, az obstrukció miatt nem lehetett foganatja. Most azonban, hogy békés szelek fújdogálnak, a honvédelmi miniszter siet a régóta húzódó fő • sorozás kitűzése tárgyában intézkedni. A honvédelmi miniszter erre vonatkozó körrendelete már meg érkezett. A minisz