Békésmegyei közlöny, 1903 (30. évfolyam) július-december • 53-103. szám

1903-12-03 / 97. szám

XXX évfolyam. Békéscsaba 1903. Csütörtök, december hó 3-án 97. szám. sc BEKSME6YEI KÖZLÖNY POLITIKAI LAP. Telefon-szám 7. Szerkesztőség: Fő-tér, 876. számú ház, hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Megjelenik hetenként kétszer: vasárnap és csütörtökön. ELŐFIZETÉSI DIJ : Egész évre 12 kor. Félévre 6 kor. Negyedévre 3 kor. Egyes szám 16 fillé

1 Előfizetni bármikor lehet, évnegyeden belül is. Felelős szerkesztő : MAROS GYÖRGY. Segédszerkesztő: BELENCÉRESI DEZSŐ Laptulajdonos: SZIHELSZKY JÓZSEF. Kiadóhivatal: Telefon-szám 7 Fő-tér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel helyben fizetendő. Nyilttér-ben egy sor közlési dija 50 fii. A hamupipőke. dec. 2. E lapok mult vezércikke megemlékezett az uj választáson várható pártalakulásokról s a már létező pártoktól. Minden párt programja ismeretes, minden párt azzal indul a választásba s azok, akik a közjogi politizálást nem tartják a fődolcgtiak, bizony megegyezhetnek abban, hogy minden párt programjából hiányzik valami, amit ha benne láthatnánk: bátran mondani lehet eró'sebb lenne a magyar. Mondjuk, hogy a régi pártoknak meg van a programja, amelytől nem térhetnek el, de amelyet boviteni lehetne. Itt van azonban az „Uj párt" amely most alakult. Önálló vámterület, gazdasági függetlenség, magyar vezényleti és szolgáláti nyelv, tisztviselők fizetésrendezése, pénzügyi önnállóság, választói jog kiterjesztése, állami szuverenitás, mindmind szóba került. Nem felejtkezett meg a főudvarmester a magyar közoktatásügyről s^m, sőt megemlékezett a magyar társadalomról és az erős közép osztályról is. Csak egyet hagyott ki, csak egyre nem akadunk reá, ha e hosszú sort végig járjuk s ez: a magyar közegészségügy. Vagy el lehet képzelni az erős magyar középosztályt, a magyar társadalmat közegészségügy nélkül ? Vagy hogy az csinálódik magától ? Majd elmondjuk hogyan. Végezzünk előbb a csekélységekkel. Ilyenek a kanyaró, a vörheny és a difteritisz. Ezek évente kétszer, télvíz és tavasz idején végigseprik járványszerüleg az országot s elviszik a gyermekek felét. A mint méltóztatnak tudni, megmondotta már Deák Ferenc: a magyar anyák évente csak egyszer szülnek. Ez anno 1866 volt. Máig megváltoztak a viszonyok, tavaly például 20.000 gyermekekkel született kevesebb, mint két éve. Felmerülhet a kérdés: hiszen nem a minisztérium csinálja a járványokat. Hát azt nem; de azt az állapotot igenis a minisztérium teremti, hogy ez országban, melyben még a cédulás bábák és a halottkémlő parasztok nemes intézménye dívik, 1300-körorvosi kör nincs betöltve. Ez azt jelenti, hogy 1300 községben nincs orvos. Lám, hogy ezeken a helyeken járvány idején a lakosság fele el nem pusztul, azt igazán a jó Istenen kivül senki meg nem akadályozza. És ez a nép mégis él. Rettenetes energia ! Nem gondolják az illetékes körök, hogy ezzel az energiával a magyar régen megkétszereződött volna, ha nem pusztítaná élete fáját a beteg közegészségügy férge ! Az 1901-ben történt összeírás szerint Magyarországon 34,852 elmebeteg és hülye létezik. Ezek közül 5000 van elhelyezve, a többi szabadon járkál s veszélezteti a közbiztonságot. Kulturáltam vagyunk s minden évben ott szerepel a közegészségügyi kimutatásokban a bélpoklosság. Nem is szólván a pellagráról, trachomáról. Magyarországon 7—8000 ember hal el havonta tüdővészben De hát ez nem is lehet másképp. 38 és fél millió koronába kerültek a tábori tarackütegek. Ugyanekkor a magyar birodalom összes közegészségügyi kiadása : 4 és fél millió korona. Franciaország, Anglia sőt a kis Belgium is külön közegészségi minisztériumnak felállításán fáradozik, nálunk pedig csak évekkel ezelőtt államosították—az állategészségügyeket! Közegészségügyünk államosítása ? Emberek egészsége ? Er ől ki beszél ? Senki! De sebaj. Elkövetkezik erre az országra az az idő és talán már nincs is távol, hogy nem lesz obstrukció, meglesz a megszavazott ujoncjutalék és nem lesznek újoncok. Talán akkor! Dr. Nem lesz béke. - Fővárosi munkatársunktól. — Budapest, dec. 2. Kedden üres volt a képviselőház ülésterme, a hon atyái a pártok otthonában, a klubbokban csinálták a békét. Az az, helyesebóen mondva, csinálták volna, ha a a béke galambja, amilyen váratlanul felröppent, oly hirtelen nem hullott volna szárnyaszegetten vissza. Manapság a politikai életben sokszor ébredünk olyanra, ami az —napon előző hihetetlennek látszott. Igy van a békével is ; még tegnap mindent vártunk tőle, ma pedig semmit se várhatunk. Pedig erősen lehetett hinni a kibontakozás eshetőségében Kossuth Feren olyan eszméket vetett fel, amelyeknek megvalósítása sürgősebb nemzeti létkérdés, mint a függőben maradt katonai programmpontok elintézése. Az, amit Kossuth a választói jog kiterjesztése dolgában bókeföltótelül kitűzött, korszakalkotó lett volna a nemzet életében. Kétszázezer polgárnak az alkotmány sáncaiba való bevonását kivánta, kétszázezer küzdő katonával akarta szaporittatni az alkotmányos jogokat gyakorló polgárok számát. Csak a jobbágyság megszüntetése ér fel jelentőségben azzal, amit ennek a nagyszabású választó jogosultsági reformnak a létesítése eredményezett volna. A szociális reformoknak még egész sorozata létesülhetett volna. A létminimum adómentessége, az otthon védelme a végrehajtás ellen, a munkáshitel megteremtése a nyomorban sinylődőket segítette volna fel. A városokat és községeket talpra állította volna a fogyasztási adó átengedése ; a kisbirtok hitelének konvertálása, az uzsoratörvény szigorítása, a vidéki építkezések adómentessége megváltásként jött volna a senyedő, pusztuló középosztály számára. Minderről azonban alig lehet már beszélni, miután a béke szekere megfeneklett. Már a tárgyalás első napján ott tartottunk, hogy a parlamenti békességből nem lesz semmi. Sajnos, ez látszik bizonyosnak. A derék intenció hajótörést szenvedett, mielőtt azok, kik a nemes feladatra vállalkoztak, kibogozhatták volna a parlamenti összegabalyodás sok ezernyi szálát. Nem lesz tehát béke, hanem harc, elkeseredett, kinos harc. És az a csodálatos, hogy a béke éppen a Kossuth-párt magatartásán törött meg, tehát azon az oldalon, amelytől ezt legkevósbbé várták. Hiszen éppen Kossuthók voltak azok, kik a béketárgyalás eszméjét felvetették, ők terjesztették be az alku tárgyát képező pontokat s csak a néppárt, meg Szederkényiék fenyegetődztek a kerókkötés munkájával. A függetlenségi párt legutóbbi értekezletén húzták meg a béke felett a lélekharangot. Izgatott vita után 27-en az obstrukció leszerelése ellen s 27-en az obstrukció folytatása mellett szavaztak. A szavazatok száma egyenlő lévén, hátározathozatal nélkül oszlottak szót. Kossuth Ferenc nem szavazott, de a szavazás befejezte után kijelentette, hogy lemond a pártelnö ksógröl. Ebbeli el határozása megmásithatlan. Az értekezlet harcias tagjai ezután még tovább együtt maradtak s kimondták, hogy a technikai obstrukciót folytatják. Ez most a helyzet, amely igen számos kombinációra ad alkalmat. Mi következhetik most ? Első sorban is az, hogy a Kossuthpárt ketté válik és külön fognak sorakozni a béke és külön a harc emberei. Békésmegyei Közlöny tárcája Ébren. Csendes éj borúi a földre, Fényes napra sötét éjjel. Nyugszik minden, álmodozik A világon szerte-széjjel. Egyedül csak vágyó lelkem Őrködik a nagy világon S mindaz, amit épit, tervez : Boldog jövő . . . tündér álom. Feljő a nap . . . lángsugára Elűzi a setét éjet, Megújhodva, megifjodva A mindenség újra éled. Egyedül csak vágyó lelkem Álmodozik egyre . . . fájón -. Mert hogy nem tarthat örökké Boldog ábránd . . . tündér álom ? ! Molnár Jáuos. A tövis Irta : Goda Géza. Egy negyven negyvenkétévesnek látszó uri embert láttam mindennap lemenni a hotel terrászáról. A hóna alatt esernyőt szorongatott, kimért lépése volt, s végig tudott menni a hosszú eszplanádon a nélkül, hogy egy pilanatra is megbámulta volna a kilátást, mely a tóra s nagy, zöldelő hegyekre nyilt. Nem érdekelte semmi s bár csinos, jól ápolt arcú ember volt s a hölgyeknél bizonyosan kedvelt ember lett volna, sohasem vettem észre, hogy asszonyokra nézett Egy napon a tó partján találkoztam vele. Égy nagy kövön ült s a térdére támasztott kezébe hajtotta a fejét. Olyan mereven nézett a földre, mintha valami olvasni való lett volna a parti fövenybe irva, vagy valami nagy titkot rejtegettek volna a csillogó porszemek. Egy darabig csöndesen ült a helyén, aztán az esernyőjével kezdte piszkálni a homokot, mi közben olyan idegesen bökött a porba, hogy most már megerősödött bennem az a gondolat, hogy ez az ember keres ott valamit. — Elvesztett valamit ? — kérdeztem. Az idegen rám nézett s mosolyogva mondta — Érdekli önt? — Bocsánatot kérek, — feleltem — segítségére akartam lenni. — Köszönöm — mondta röviden s megemelve a kalapját. — Elvesztettem valamit, de sohase fogom megtalálni. A földben van és sohasem kaparhatom ki. On nem segíthet nekem a keresésében, de a szívességét köszönöm. Barátságosan beszélt, a hangjában volt valami megnyerő s valami bánatos titokzatosság. Kék szeméből intelligencia sugárzott, de egyszersmind az a fáradság, mely a nagyon szenvedő emberek szemében látható. — Legyen szerencsém, — mondta, s a mohával benőtt kőre mutatott. Leültem mellé s most már ketten néztük a part fövényét, a csillogó porszemeket, a zöld vizű hegyi tó hullámait, melyre a hegyek szóles, nehézkes árnyékai feküdtek. — A föld a legnagyobb titoktartó, — kezdte az idegen csöndesen. — Napjában tízezerszer megkérdem tőle, hogy igaz-e s nem felel. — A föld ? — Az. Vannak dolgok, melyekre az emberek nem tudnak felelni, csak a föld, az pedig'nem akar. Mosolyogtam, — Mit akarna tudni a földtől ? — Valamit, amit ugy is sejtek, de nem tudok bizonyosan. Semmi okom nincs arra, hogy elhigyjem azt, ami gyötör s mégis kinoz a bizonytalanság. Ez a tövis, melyet a szivembe vert a végzet s melyet nem tudok kihúzni a szivemből. Tudja-e ön, hogy mi a legnagyobb kin a világon ? — Igen. Ha az ember olyan dolgokkal gyötri magát, melyeket sohasem tudhat meg. — Nem az. Az a legnagyobb kin, ha valamit tud s mégis kételkednie kell benne. — Nem értem. — Mindjárt megért. A feleségemet Elzának hívták. Mikor elvettem, én voltam a világ legboldogabb embere, mert Elza szép volt, fiatal és minden erény, mely fiatal leányt diszit, meg volt benne. Mikor^hazavittem a házamba, magam emeltem le a kocsiról s ugy vittem be a szobánkba, mint a kis babákat szokták. Itt a balkaromon pihent a feje s a kókselymes főkötő alól kivillogott a szeme. Ugy éreztem gyakran-, mintha most is a karomba volna. Mikor a szobánkba érkeztünk, letettem egy zsöllyébe s odakuporodtam a lába elé. Fölnéztem rá s mindig azt gondoltam, hogy babát hoztam a házamba. Szőke, fényes haja volt, s ugy omlott ki a főkötője alól, mint egy nagy csomó finom selyem. — Baba-asszony. — Az. Baba-asszony a szó legkedve sebb értelmében. Fehér cipőcske volt a lábán s emlékszem, hogy mikor lehúztam, sokáig tartottam a kezemben s néztem Azt gondoltam, hogy mi férfiak mindig azt hisszük, hogy nagy, erős csizmában kell járnia annak, aki minket el akar érni s mégis mindig kis selyemcipőkkel fognak meg bennünket. Másfél évig éltem nyugodtan Elzával. Mulattatott az, hogy olyan egyszerű, mosolygós és finom volt.. Az egész élet olyan volt előtte, mint egy számvetés, melyben előre tudja az ember az eredményt. A második óv végén az jutott eszembe, hogy a férfinak egyenletek kellenek sok ismeretlennel, milliomodik hatványokkal ós végtelen mennyiségekkel. Arra gondoltam, hogy Herkules fénykora akkor kezdődött, mikor elhagyta a szövőszéket s kalandokra indult. Hűtlen lettem Elzához s elhanyagoltam. Nem érdekelt, mert nem tudtam mást látni benne, mint azt a babát, melynek kék selyemfökötőjc alól kilóg az aranyhaja ós kivillog a kék, gyermekes szeme. Minden héten elutaztam Budapestről s Bécsben tartottam szerelmes találkozóimat. Eleinte sikerült elhitetnem Elzával, hogy üzleti ügyben járok, utóbb nem titkoltam semmit, sőt egy izben megmutattam Elzának a szeretőm arcképét is. Kegyetlen voltam hozzá, mert azt gondoltam, hogy gyermek. Pedig Elza megérett, asszony lett belőle s minden szenvedély, a mely az érett asszonyokban ól, már akkor benne is égett. Egy napon, mikor távol voltam tőle, súlyosan megbetegedett. Nem is értesítettek róla s a mint a cselédségtől megtudtam, Elza megtiltotta, hogy értesítsenek. A halála után jöttem csak haza. Már akkor kiterítve feküdt s a mint ott álltam a ravatala mellett s zokogva néztem rá, ugy éreztem, hogy valami erős asszonyos vonás van a szája szögletében s hogy az a fehér csipke, mely a ravatal virágai közül kivillogott, az asszony ékessége, s nem babaruha többé. Nem szégyellem bevallani, hogy ebben a percben támadt föl újra lelkemben az a szerelem, melyet iránta éreztem kezdetben. De ez a szerelem sokkal erösebb, kínzóbb volt, mint a régi. Odaroskadtam a ravatal mellé s belezokogtam a sárga rózsákba, a kaméliák közé