Békésmegyei közlöny, 1903 (30. évfolyam) július-december • 53-103. szám

1903-11-26 / 95. szám

XXK. évfolyam. Békéscsaba 1903. Csütörtök, november hó 26-án 95. szám. fi fi BEIESMEGYEI KOZLOHY POLITIKAI LAP. Telefon-szám 7. Szerkesztőség: Fó-tér, 876. számú ház, hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Megjelenik hetenként kétszer: vasárnap és csütörtökön. ELŐFIZETÉSI DIJ : Egész évre 12 kor. Félévre 6 kor. Negyedévre 3 kor. Egyes szám 16 fillé' Előfizetni bármikor lehet, évnegyeden belül is. Felelős szerkesztő : HABOS GYÖRGY. Segédszerkesztő: BELENCÉRESI DEZSŐ Laptulajdonos: SZIHELSZKY JÓZSEF. Kiadóhivatal: Telefon-szám 7 Fő-tér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel helyben fizetendő. Nyilttér-ben egy sor közlési dija 50 fii. Valutánk és a franeia tőke. A magyar törekvés évtizedek óta arra irányult, hogy a magyar hitel megtestesítőinek, a magyar kötvényeknek, lehetőleg szóles piacot biztosítson. Letűnt évek szomorú tapasztalatai tartották ébren és fejlesztették ezt a nehéz, de áldásos törekvést és csak ujabban tudjuk mind jobban látni és méltányolni, minő sok eredményre vezethet, minő politikai hatása is van ennek a törekvésnek. Eleinte csak az üzleti alkudozásban kellett keservesen éreznünk gazdasági elzárközottságunk hátrányait. Ha állami célokra, ha a törvényhatóságok, községek feladatainak teljesítésére, de még ha a magánhitel szükségleteinek kielégítésére és pénzre volt szükségünk, egyetlen hitelezőnk Ausztria volt. A hetvenes évektől a kilencvenes évek kezdetéig a helyzet csak kevéssel változott. Az államhitel terén meghonosítottuk a magyar aranyjáradékot és egyéb kötvényeink közül is aranynyal kezdtük fizetni azok kamatát, melyeket a külföldön elhelyezni igyekeztünk. Á francia piac tudomást vett a mi aranykötvényeinkről, mert hiszen kedvező és biztos kamatozású papírok voltak, melyeknek gyors árfolyam fejlődése biztosítva volt, amint a de ficit nyomasztó és lekötő hínárjából menekülnünk sikerült. De ebben a törekvésünkben és az értj folytatott küzdelmek során a tapasztalat sok mindenre megtanított. Tisztában voltunk azzal, hogy amint áttérünk az arányjaradékra, nemcsak könyítünk a hitelünk emelése és piacunk tágítása érdekében hozott áldozatok nagyságán, de az európai piacot csak ugy biztosithatjuk a magunk számára, ha kötvényeinket szilárd ér tékben kamatoztatjuk. Természetesen Ausztria is tisztában volt törekvésünkkel s amint látnia kellett, mint siklunk ki lassankint monopolisztikus árai elől, ugy nőttek az akadályok, melyeket folytonosan útjába gördített a valutarendezés nagy müvének. Az idén már közel voltunk a fináléhoz. A két kormány a kiegyezássel kapcsolatban előterjesztette a készfizetés megkezdésére vonatkozó javaslatokat. De nem szabad elfelejtenünk, hogy Ausztriában ugyanakkor hallani sem akartak róla, hogy a készfizetést előbb kezdhessük meg, mielőtt a kiegyezés és a kereskedelmi szerződések ügye rendezve lett volna. A komoly előrehaladás a valutarendezés végleges befejezése felé ujabb szilárdulását teremtette meg hitelünknek. A mult évi nagy konverziókor először tehettük meg, hogy aranyra szóló kötvényeinket koronajáradékra cseréltük be és egyúttal az uj címleteknek jelentékeny részét sikerült Franciaországban elhelyeznünk. A valutarendezés azonban csak előfeltétele és alapja annak, hogy piacunkat tágíthassuk ós Ausztriától pénzügyi tekintetben függetlenítsük magunkat. A tavalyi konverzió tanulsága biztató jelenség. Arra vall, hogy a francia piac már nem zárkózik el kötvényeink elől. A tavaly kibocsátott koronajáradékot már jegyzik a pá isi tőzsdén s a „Hongrois" név valamivel sűrűbben szerepel az értékpapírok párisi piacán. De egészen természetes is, hogy figyelmünk a francia piac felé fokozott erővel forduljon. Alig van európai pénzpiac, melyen az ingó tőke akkora mennyiségben keresne elhelyezést, mint éppen a francia piacon. Ha tehát fel van költ ve az érdeklődés ezen a jelentős piacon kötvényeink iránt, minden erővel azon kell lennünk, hogy ezzel a piaccal minél sűrűbb összeköttetést létesítsünk. A francia piacnak és a francia tőkének pedig nagyon megbecsülendő tulajdonsága, hogy gazdagságánál fogva bizton lehet számítani arra, hogy a kötvények állandó elhelyezést találnak. Annál is inkább, mert a 4 százalékos magyar záloglevél és községkötvény elsőrangú, teljesen megbízható papír, melynek kitűnő voltával a francia piac mihamar teljesen tisztában lesz. De ezt az igazán hazafias munkát át kell vinni más térre is. Elő kell mozdítani a Franciaországgal való ipari és kereskedelmi összeköttetést és elő kell mozdítani a francia tőke érdeklődését ipari alapításaink iránt A politikai helyzet. - Fővárosi munkatársunktól. Budapest, nov. 25. a politikai helyzet még mindig változatlan. Az obstrukció folyik tovább, hangzanak a hosszú, de üres obstrukciós beszédek, telik az idő és a Tisza-kormány állja a beszódözönt. Most már azonban sokkal erőteljesebben hangzanak a jóslatok, mint eddig, hogy az „erős kéz" tényleg megmutatja az erejét. Az első lépés, amint hirlik, a párthuzamos ülések tartása lesz. Tisza ez indítványát a házszabályok 203 ik §-ára alapítja, amely szerint „a napirend tárgyalására szánt időt a ház állapítja meg." Csak Apponyi Albert ós néhány embere nem tartja lehetségesnek a házszabályok szerint a parallel üléseket. Azt mondja, hogy a párhuzamos ülések sértik az alkotmányt. Mivel pedig sértik, hire járt, hogy Apponyi, mihelyt Tisza csütörtökön vagy pénteken javasolni fogja a kettős ülések rendszerét, fel fog szólalni Tisza indítványa ellen. Ha pedig Tisza pártkérdéssé teszi a maga indítványát, ö és vele néhányan kifognak válni a szabadelvüpártból. Már számokat is emlegettek, hogy hányan fognak kilépni a pártból. A legnagyobb szám huszonöt volt. Azonban ez nem hiteles. A legvalószínűbb, hogy Apponyi meg fogja gondolni a dolgot ós sem ő, sem más nem lép ki a pártból. A párhuzamos üléseken kivül különösen az ex-lexes választás kelti fel az érdeklődést. Mig a párhuzamos ülések dolgában a volt nemzeti pártiak kilépésről is beszélnek, — addig az ex-lexben való választást máskép fogják fel. E frakció jogász-emberei teljesen a miniszterelnök álláspontján vannak ugyan, de azért az esetleges ex-lexes választás kitűzését egy feltételhez kötik : ahhoz, bogy Tisza előbb indemnitást kórjen kizárólag ama célból, hogy a képviselőválasztást törvényesen elrendelhesse. Es ha az ellenzék e célból nem engedné át a költségvetési fölhatalmazást, akkor Tisza már e nemzeti jogainak épségben tartása miatt is elrendelheti, illetve kérheti a koronától az ex-lexes választást. Még most csendes tehát a politikai helyzet, hanem néhány nap alatt erős válBékésinegyei Közlöny tárcája. Szenvedés. Mirtusz koszorú van a fejeden, Fehér selyem borítja alakod, Hangosan kacagsz, oh de én tudom, Hogy csak a szíved buját takarod. Felsír a lelkem néma bánatában, Hogy tönkre téve álmom — s a te álmod. Jobban bíztál a más hazug szavában: Ez fáj nekem, hogy búra kill találnod. Most, hogy nézem szép, bánatos szemed, És érzem szíved bús-kacagó búját Mintha látnám fehér mirtusz helyében, A szenvedések tövis koszorúját. Borostyán. Nyiri csend. Délelőtt deres és mogorva sivatagon utaztunk. Messze, a szemhatáron lápok és nádak síksági vizet jelentettek ; néhol csenevész nyirfa, mely ábrándos ezüstleveleit már elhulajtotta, fütyült a szélben. A tájon fekete madarak kiáltva röpültek keresztül s az urasági hintó négy zömök lovával egyhangú tempóban gurult a kanyargós, sáros országúton. Valami mély, névtelen bánat lakik ez őszi tájon, a mit megtalálni sehol se lehet másol, csak itt a néptelen ősvidóken, ahol egymástól nagy távolságokban alusznak a falvak. Késő október van, az ég szürke szemfedője komor bánattal utazó esőfehőivel fekete nyirkos földre borul. Ez időben a halmos, kopasz, földből kijönnek »a nedvek. Am a kora ősszel hangos vad vizek most magányosan és lomhán rezdülnek meg barna hullámaikkal a nyargaló szélben. Késő ősz van, erdők-mezők madarai a falvakba költöztek, rőt-barna mezőn hallgatag varjak gondolkozva sétálgatnak. Nyár gólyái szivringató kelepelésükkel, föld leányai szines szoknyáikkal ós nótáikkal — hova lettek ? Az ősz lakik itt, — itt lakik, itt lakik ; a nyulászó vadász csaholó kopóival sietve megy a tájon keresztül. Az országút mellett jegenye-királyok jelentek meg. Négyen voltak és szabályos négyszögben állták körül a sárgafalu kúriát, amely düledező kapubálványaival, tágas nagy udvarával az országútra nézett Épen olyan volt, ez a régi ház, mint valamennyi ezen a tájon. Konyhakertjében szomorú tehénke rágta a dudvát, a zsindelytetőre vén drófa száraz ága ráborult az udvar felől. Zsalugáteres ablakai lehunyt szemek, eresze alatt fázékony tyúkok tollászkodnak. Ha behunyod a szemed, elképzelheted, hogy egyszer a zsindelyes tető zömök kéményei füstölögtek ós a köbálványok között vidám vendégek j öttek messze j áró hintó kon vendégségre. Ma Birta Mária lakik itt, utolsó hajtása egy régi, nagy családnak. Menjünk be hozzá. Egy lompos, vén komondor rekedten ugatott a kapu mögött. Az ugatásra ráncosképü szolgáló jött elő valahonnan. Ferde volt rajta minden ; válla, arca fóloldalra meredt, még kék szoknyája is hosszabb volt az egyik oldalon, mint a másikon. .„Útitársam, a mérnök, jártas volt a háznál. Rákiáltott a csudálkozó némberre : — Lidi, itthon van a kisasszony ? Lidi nehezen tért magához csudálkozásból. (Hogy vendégek jöttek a házhoz !) Aztán rákiáltott a vén komondorra: — Hallgass, szamár, nem ismered a tekintetes urakat ? Az eb beesett szemeivel figyelmesen nézett Lidire, aztán sántikálva elkullogott a szin felé, de menés közben néhányszor visszanézett : igazán nem ismerte meg a tekintetes urakat! Lidi ekkor a tornácra ment ós folyton reánk függesztve apró szurokszínű szemét, kiáltozott: — Kisasszony! kisasszony! Tessék csak kijönni! A házból kistermetű, fehérhajú nő gyors lépésekkel kijött. — Mi az? kérdezte élénken. — Mi vagyunk itt, kedves húgom Mariska, — szólt a mérnök. A mérnök, Müller János, lehetett jó negyvenes, zirospozsgás arcú férfi, vidám és egészséges, mint az erdei borz, Mariska húgomnak fehórpiros arca volt ugyan, de haja ősz volt, mint a most leesett hó. Csak fekete szemei ragyogtak az élénkségtől, mert kissé süket volt Mariska. — Isten hozott, — szólt Mariska kisasszony. — Jertek be Erre jártatok ugy-e Es azt gondoltátok; ej, nézzük meg a szegény Mariskát, mit csinál! Hát nagyon jó időben jöttetek, mert most éppen nincs semmi különösebb dolgom. A befőzéseken már tul vagyok . . . Tudjátok, hogy három évről is van paradicsomom! Bementünk a házba. Ah, különös ház az asszonyi ház: Ezekben a szobákban már egy emberöltő óta nem hált meg tórfiteste. Leány lakott itt mindig, asszonyi illatok, asszonyi sajátságokkal volt teli minden. Keresnél ódon ós kényelmes bőrszókeket, amelyek régi kúriákban a cseröpkályha mellett, vagy az ablakmélyedésben állnak, keresnél pipatóriumot, amely átható dohos szagával karekterizálja az egész házat, keresnél barna szilvóriumos üveget a pohárszókben vagy pohos oserépkancsót v. uj borral, — de nem találsz. Hórihorgas lábu varróasztalka áll az ablakközben, diófából faragták tán száz év előtt, sok asszonyi szemek, temetőben immár elporladt szép fejek hajoltak egykor gondolkozva az asztalka lapja főié; szerelmes ábrándokat nem órzel-e ha apró fiókjaira tekintesz? Ki ne huzd valahogy a bezárt fiókot. Nagyatyád pecsétes levélkéjét ha olvasnád, amit egykor e ház szép leányához küldött, nem sirnál-e a mult idővel elvesztett forró érzelmeken ? Az almáriumon ragyognak a zöld gyümölcsös tálak ós az ó-ezüstböl való cukortartó, aminek nádmózes gyomrát egykor kulcsosai zárták el pákosztos cseléd elől, tompa fónynyel néz le az almárium tetejéről. A szóleshátu szekrényekből valami gyengén lágy illat szivárgott ki: levendula ez, vagy chypre ? Olyan illat, ami régi asszonyi lakásokban található. Mariska húgom bevezetett a szobába. Nagyon szives volt és sokat beszél: — Be jól tettétek! Már majd meghalok a magányosságtól, pedig tudjátok, azelőtt, mig fiatalabb voltam, ugy bolondult utánam a férfinépség, mint a legyek a mézre. Farsang napjait egyhuzamban keresztül táncoltam. Szép világ volt, szép világ volt . . . Ha megöregedtél, ülj a sutba ós hallgass. De ebédre itt maradtok ? Mariska húgom sebesen járt fel-alá a szobában. Egy lomba, nagy cica ébredt tel a divány sarkában és felnyitotta a szemét : — Barátném, ne alkalmatlankodj ! — kiáltott Mariska ós elhessegett a dörgölődző cicát. — Lássátok, ez a barátném ! mást nem ismerek a lányok közül. Akik voltak, azok férjhez mentek, a mostaniaknak pedig fórfiakon jár folyton az eszük. Ugyan ki törődnék az ilyen elsavanyodott kisasszonynyal ? Mariska, miután dél felé járt az idő, komplimentet csinált és eltűnt a szobából. — Az ebéd végett megyek. Mulassatok addig ! Mig Mariska odakünn járt, megkérkérdeztem a mérnököt, hogy miért maradt leány Mariska. Müller János nyújtózkodott és felpödörte barna bajuszát. — Az ördög tudja ! Bolond volt az egész életében; fantaszta, barátom, fantaszta ! Azt mondják, szép leány volt, de nem tetszett neki senki. Abban az időben, mikor ő hajadon sorba jutott, Svarcenbergdragonyosok feküdtek ezen a vidéken. Igen vidám, mulatós katonák voltak, csupa főrangú ember volt a tisztikarban. Egy kapitány, valami gróf tette a szépet Mariskának. Mondják, hogy volt köztük valami,