Békésmegyei közlöny, 1903 (30. évfolyam) július-december • 53-103. szám

1903-11-19 / 93. szám

tette. Vannak, akik ez alapon Kosssuth Ferenc újból való lemondását helyezik kilátásba, amit pedig most pártszakadás is követne. Egy bécsi lap már egészen nyiltan meg is irta az alábbiakat: „Nagy örömet kelt Bécsben az a hir, hogy az obstrukció a magyar képviselőházban már a végét járja, dacára annak, hogy az ellenzék minden második napon újból elhatározza a harcot. Az obstrukeió haldoklásának főleg az az oka, hogy nincsen vezére. Kossuth nyiltan hirdeti, hogy ellene van a további harcnak, ugyanezt teszi Komjáthy is. N e s i Pál ós 0 1 a y kiugrottak már a vitarendező bizottságból, a másik két rendező, Fáy ós Leszkay pedig nincsenek Budapesten. Az ország hangulata nem obstrukciósj — végezi közleményét a bécsi lap — a közvélemény egybehangzóan kivánja, hogy a parlament dolgozzék. Az ellenzék már meggyőződött arról, hogy több engedményt mostanában kivánni nem lehet s igy kilátás van rá, hogy az obstrukció néhány nap múlva csendesen el fog hunyni" Gondolhatjuk, hogy tényleg milyen „nagy örömet" keltett Bécsben a magyar ellenzék viszálykodásának a hire. A képviselőházi üléseknek egy órával való meghosszabbítására nézve P o d m an i c z k y Frigyes nyújtott be indítványt, amely szerint már folynak is az ülések. Széli Kálmán alatt is megpróbálkozott a kormány ezzel az „ellenszerrel", de akkor sem segített sokat. Legfeljebb egy szónokkal többnek kell beszélnie minden ülésen Állítólag 57 embert számlálna az obstrukciót vezető Ugron-párt, szabad ellenzék és Kossuth-töredék. Még ezek között is többen vannak, kik nem biznak a harc sikerében. Az államtitkári kinevezések közül leginkább Sándor János kinevezése keltette fel a figyelmet. Sándor János az apja az annyit dicsért és annyit szidott közigazgatási egyszerűsítésnek, aki főispáni székből kerül Tisza István mellé, első munkatársául Megnyílt már az osztrák parlament is, elkészülhetünk tehát az ujabbi botrányokra és magyarfal ásókra. .Az első ülésen az osztrák kormány feje, K ö r b e r dr. miniszterelnök mondott hosszú beszédet, melynek elmondásában némi obstrukciósizü csehradikális felbuzdulás csaknem megakadályozta. Az osztrák kormányelnök nagyérdekü kijelentéseket tett Magyarországról, nevezetesen a katonai kérdésekről és a kiegyezésről. Amabban a felségjogok érintetlen maradását hangoztatta, emebben utalt arra hogy a kiegyezést mentől előbb meg Kell kötni, még pedig ugy, hogy az mindkét országnak egyforma előnyöket biztosítson. Ezek után Körber miniszterelnök a törvények alapján kimutatni igyekezett, hogy a hadseg belső szervezete ós vezérletére vonatkozó ingerencia teljesen a király kezeiben maradt meg. Kijelentette, hogy az trák kormány a legmelegebb szimpátiával kíséri a magyar kormánynak a helyzet megtisztítására irányuló törekvéseit és hogy Ausztriának, továbbá a monarchiának és a dinasztiának érdekében most ós a jövőben minden erejével arra kell törekednie, hogy a két ország egységét és békés együttélését elő lehessen mozdítani. A községi jegyzőkről. A csabai községi jegyzők mozgalma. Akik a községi közigazgatás labirintusában eligazodni tudnak, azok alkothatnak maguknak fogalmat a kötelességeknek arról az óriási halmazáról, melyeknek ellátása a községi jegyzőkre vár. Mikor évekkel ezelőtt Széli Kálmán volt miniszterelnök, belügyminiszteri minőségben a közigazgatási tanfolyamokról szóló törvényjavaslatot a Ház elé terjesztette s beszédében felsorolta mindazon studiumokat, melyekkel a tanfolyam hallgatóinak fcglalkozniok kell: csak akkor kezdték igazán méltányolni a községi jegyzők fontos hivatását. A községi jegyző nemcsak végső végrehajtó szerve az országos törvényeknek, nem csak teljes tájékozódással kell bírnia a sok ezerre menő miniszteri, törvényhatósági rendeletek kaosztikus tömkelegében, de hivatásának legfontosabbika talán éppen az a feladat, hogy az országos törvények s felsőbb hatósági rendeletek a nép vérébe menjenek által. Mindezeken felül őt terhelik azok a kötelességek, melyek a község gazdasági, háztartási ügyeinek ellátásával járnak. A nép kisebb-nagyobb bajával a jegyzőhöz folyamodik. A lelkiismeretes jegyző nemcsak a hivatalos szoba négy fala között teljesiti kötelességét: reá várakozik még a gondjaira bizott község társadalmi, szociális bajainak orvoslása. S amikor a kötelességeknek ezen alig felfogható tömege alatt szinte roskadásig megterhelt községi jegyzők anyagi jutalmazását tekintjük, szégyennel kell bevallanunk, hogy ezeknek a páriáknak tisztességes megélhetése is alig-alig van biztosítva. Szerencsére, vármegyénkben nem igen súlyos a helyzet; községeink, anyagi helyzetükhöz mérten, elég lelkiismeretesen gondoskodnak jegyzőikről. Maga a vármegye is igyekszik a községi jegyzői kar helyzetén segíteni; legutóbb, a nyugdíj szabályrendelet módosításával az előző viszonyokhoz képest határozottan jobb helyzetet teremtett. Ez azonban nem annyit jelent, hogy Békósvármegye a községi jegyzők Eldorádója! A jobbra való törekvés mozgalomra késztette a csabai jegyzői kart is; e mozgalom azonban annyira szerény keretek között mozog, hogj nem lehet kétségünk afelett, hogy a községi képviselőtestület — melyről el kell ismernünk, hogy tiszt viselőiről mindenkor móltányos jóindulat tal gondoskodott — ezúttal is szeretettel fogja keresni a méltányos megoldás útját. Arról van szó ugyanis, hogy a csabai községi jegyzők lemondani hajlandók a magánmunkálatok teljesítésének jogáról, s az ebből befolyó jövedelmekről, ezek között a járlatok után befolyó s részükre szabályrendeletileg biztositott jövedelemről is, ha ezért őket a képviselőtestület méltányosan kárpótolja s a kárpótlási összeget a jegyzői törzsfizetéshez csatolja. Hogy a csabai jegyzők a magánmunkálatok jogáról lemondani készülnek, ezt a képviselőtestület bizonnyal helyesléssel fogadja ; sokszor, minden esetben azonban alap nélkül, tendenciózus kritikával illették a községi jegyzők ezen jogát, különösen azt hangoztatva, hogy a magánmunkálatokkal járó teendők jelentékeny részét elfoglalják a községi jegyzők hivatalos munkára kiszabott idejének. Nahát, ez a vád a jövőben megszűnik. Azt azonban senki sem követelheti, hogy a jegyzők, ha egy ilyen tekintélyes jövedelmi forrásról lemondanak, azért méltányos kárpótlásban ne részesüljenek. Veszteség mindenesetre a j egyzői kart éri, mert mint értesülünk, a magánmunkálatokértjáró kárpótlás mérvét oly kicsiny összegben kérik megállapítani, mely alig teszi ki az e cimen befolyt tényleges jövedelem 30 percentjét. A nyereség csak abban áll, hogy a kárpótlási összeg a jegyzői fizetés törzséhez csatoltatván: a nyugdíjjogosultság összege is gyarapodik. És mert nem a jegyzők jelen helyzetének javításáról van szó, hanem a jegyzők aggkori ellátásáról, illetve a hátramaradt özvegy helyzetének biztosításáról: hisszük, hogy a képviselőtestület a méltányos megoldás elől nem fog elzárkózni. Az ipartörvény revíziója, Hónapok óta dolgozik nagy szorgalommal a kereskedelmi minisztérium kiválő Már majdnem mindenüttt lefeküdtek. A doktorék kertjükbe hátul, valami ablakból világosság szűrődött, a Verasztóók portáján meg Matyi kocsis szidta a lovait kegyetlen vadul. Különben csend volt, mélységes csend. A tiszteletesók házánál megállt az öreg. Körülnézed, kis ideig gondolkozott, azután leült a kis kapu elé. Összekuporodott a subában ugy, hogy a feje búbja is alig látszott ki belőle. Az alabárdját a kapufélfához támasztotta. Sokáig várt. Jól hallotta, már a tizet is elverték a toronyban, de nem veszett kárba a várakozása. Tiz óra után jóval ballagott haza Győri Vilmos a kaszinóból. Oda minden este ellátogat. A kapuban fennakadt a szeme a vén bakteren.- Megismerte az alabárdjáról. — Hát kend miért gubbaszkodik itt? — Erre jártam, elfáradtam, hát megpihenek egy kis ideig. — Jól teszi bátyám. Adjon Isten jó éjszakát. Avval odalépett a kapukilincshez, hogy majdnem benyit az ajtón. Öreg volt már Márton, hatvanon felül, de még volt annyi frisseség a lábszáraiban, hogy túltett volna sok fiatal suhajdár legényen. ^Hirtelen fölugrott. Odalépett a kilincs elé. Oda ugyan be nem nyit senki fia. — Várjon még, tiszteletes uram. Szóm volna. Nézte, nézte az öreget Győri Vilmos. Hát csak nem javul meg. Ma este megint, felöntött. — Tiszteletes uram ! Most statárium van. Nekem parancsban kiadták, hogy mindenkit, még ha király is

; ha tiz órán fölül találom az utcán, irgalom nélkül kisérjem ke. Tiszteletes uram egyfertály tizenegykor jött haza, ennélfogva bekísérem. Megnyomta a szót Czibula Márton szörnyű határozottsággal: ennélfogva bekísérem. Győri Vilmos mosolygott. Tréfára vette a szót. — Na öreg, ne bolondozzék kend. Márton vállat volt. — Én nem bolondozok, tiszteletes uram Statárium van. Ha keresztülhágom a törvényt, leütik a fejem Beárulnak, lecsuknak, kilöknek a hivatalból. (Hej ! nagy lókötő volt az öreg !) — Beárulják kendet? Ugyan ki árulná be? Hiszen szavunkat se hallja senki. Márton kételkedett. Körülnézett. Az alabárdjával Gerencsér János felé lökött. — Nem ? Nem tudja tiszteletes uram, Hát hogyha Gerencsérék kerítése mögött valaki füleli a szót. Nincs itt más tennivaló, csak be, be befelé. Győri Vilmos előtt jó kalandnak ígérkezett a séta. — Na hát Márton, hogy ha már olyan hűségesen összenőtt a lelkével a törvény, — menjünk. Elől ment Győri Vilmos. Utána kissé oldalvást, Csibula Márton. Félre csapta a sapkáját. Diadalmas, ragyogó szemmel tekintett bele a csillagfényes éjszakába. A római hadvezér sem haladhatott büszkébb módon. Csiszár Gyula kint, a községháza előtt ült a lóczán. Nem volt egyéb dolga, — hát lógatta a lábát. Tulajdonképpen neki is őrt kellett volna járni, de ugy intézte a dolgát, hogy más ment el helyette. A vén koma ráparancsolt, hogy el ne mozduljon sehova se. Ma éjjel mutatja meg virtusát. Elgondolkozott. — Ugyan behozza-e ? Nagy lókötő, hanem hát az csak lehetetlenség . . . Külömben ki tudja? . . Hát tavaly szüretkor Sin Balázséknál! . . A holdvilág két közeledő alakra vetett fényt. Gyurka odanézett. — Ugyan kik lehetnek? . , Tán csak nem a tiszteletes ur ! ? Tréfál az öreg. Rászedni akarja. Mást hoz be helyette. Biz' az nem tréfált. Tulajdon maga, Győri tiszteletes ur jött feléje. Utána Márton. Ni, milyen büszke Milyen kevélyen veti a lábát a suba alól. Csupa kevélység a járása, a nézése. Gyurka mód felett megijedt és ijedtében kezet akart csókolni a tiszteletes urnák. Győri Vilmos nagyon jóizüt nevetett. Megvigasztalta. : — Ne féljen, jó ember. Nincs semmi baj. Mondja meg a bírójának : ne bántsák Mártont. Nagyon lelkiismeretes ember. Hire futott másnap Márton virtusának a faluban. Másról aligha beszéltek. A kupaktanács is nyomban összeült. Czibula Márton félénkség nélkül lépett eléje. A zöld posztónál sorra ülnek az esküdtek. Nagy a bűn. Mocsok esett a becsüleleten Reperálni kell. Na Márton, vén Czibula Márton, most már csakugyan nyársra húznak, kipeckelnek. Ni, hogy nevet Szula Mihály. Rosszat jelent, nagyon kárörvendő ember. Szemennyei István öregbiró uram feláll az asztalnál, végig tekint a nemes tanácson ós belekezd a szóba, vagyis inkább belekezdett volna, csakhogy elébe áll Czibula Márton nagy hirtelenséggel. — Biró uram ! Harminc évig szolgáltam a községet becsülettel. Most már se erőm, se egészségem. Leteszem a hivatalt. Adja oda másnak, fiatalabbnak, erősebbnek. Avval sarkonfordult, faképnél hagyta a nemes tanácsot. Odakünn a nyakába vágta a subáját, foga közzé szorította a pipáját ós nagy kevélyen mesélgette fűnek fának : — Leléptem a hivatalról ! . . . I kodifikátora : Szterónyi József miniszteri tanácsos az ipartörvény revízióján. A lapokban kevés hir jelent meg a nagyjelentőségű] munkálatról; jóformán azt sem tudják, 'hogy minő elvek fognak kifejezésre jutni az uj törvényben. Csak általánosságban remélik azok, akik Szterényi működését ismerik, hogy mindazok a gyakorlati követelmények, amelyeket iparunk fejlődésének föltóteleikónt két évtized óta fölismertünk, az uj törvényben megvalósitva'lesznek. Sokat várunk különösen a kisiparososztály jólétének emelése szempontjából. Mindazokon a közszájon forgó visszásságokon, a melyek a kisiparos életét megkeserítik, s a melyek megszüntetését évek óta várják, remélik és sürgetik az érdekeltek, hihetőleg segitve lesz az uj törvényben — legalább igy híresztelik azok, akiknek némi értesüléseik vannak a reformról. Magának a kisiparos osztálynak,' mint a nemzeti közvagyon egyik igen fontos termelő tényezőjének, belső gazdasági érdekein kivül azonban vannak művelődési érdekei is, amelyek elannyira fontosak, hogy voltaképpen az előbbinek áldásait is csak ezek biztosithatják. Mert hiába hozzák a legjobb törvényeket, ha az azokban biztositott előnyökkel a kisiparos nem tudna élni, az a jó törvény csak irott malaszt maradna. Az iparos-osztály csak akkor fog a valódi boldogulás útjára jutni, ha tagjainak meglesz először is a kellő szaktudása, másodszor a kellő általános műveltsége. A szaktudás biztosítani fogja a versenyképességet, az általános műveltség a társadalomban való állásfoglalást, ami, hogy milyen fontos tényező, arról fölösleges beszólni, hiszen lépten-nyomon tapasztalhatjuk, hogy akinek elég műveltsége van a közéletben való bármily csekély szerepléshez, aki polgártársai előtt tekintélyre tud szert tenni, az a saját ipari tevékenységét is jobban tudja gyümölcsöztetni, Az uj törvény tehát csak akkor fog céljának megfelelni, és csak akkor válik áldásossá ugy a nemzetre, mint az iparososztályra, ha az iparos-oktatás kérdését sikeresen meg fogja oldani tudni. Mindenekelőtt azon kellene segíteni hogy a régi törvénynek az ipari pályára lépő képesítéséről szóló túlságosan enyhe szakasza szigorúbbá tétessék. Manapság még mindég megtörténik, hogy némely mester olyan inast fogad fel, aki nem a 6 osztályú elemi iskolát elvégezte volua, de néha írni, olvasni sem tud. Mit kezdjen most már az ilyen fiukkal az iparostanonciskolai tanár ? Besorozzák őket az előkészítőbe, és ott elemi oktatást nyújtanak nekik. Ugy ám, de gyakran megesik,hogy az ily fiu nem négy évre szegődött, hanem csak háromra, miért is a fiu sohase jut fel az iskola ne. gyedik évfolyamát képező III. osztályba sőt ugylehet évközben már a II. osztály-' ból felszabadul. Miképen remélhető, hogy ily viszonyok közt az ipari szaktudásnah csak az elemeit is elsajátíthatja ? Hiszen amint felszabadult, csak a legritkább eseben jut eszébe valami csekély tovább képzésre törekedni. Ily helyzetben valóban semmi sem lenne indokolhatóbb, mint kimondani a törvényben, hogy az iparhatóságok egyetlen olyan iparosinasnak a szegődtetésót se hagyják jóvá, aki a 6 elemi iskolát jó eredmónynyel el nem végezte. És ha ezt az egész országra kimondani nem volna célszerű, akkor állapítsa meg a törvény legalább azt, hogy azokban a városokban és megyékben, legyen ez igy, ahol a tanköteleseknek mondjuk a 75%-a tényleg iskolába jár. Egy második igen szükséges ujitás lenne annak a kimondása, hogy segéddé csak az az inas szabaditható föl, aki az iparos tanonciskola Iíl-ik osztályát jó eredmónynyel bevégezte. Mert nem anomália az, hogy százezreket költünk az iskolák fejlesztésére, ós azoknak éppen a Ill-ik osztályaik, ahol a fiúk már csakugyan komoly szakismeretet tanulhatnának, csakúgy konganak az ürességtől? Altalános tapasztalat, hogy az országban levő iparostanonciskoláknak a legtöbbjében alig jut tanuló a Ill-ik osztályba. Az előkészítőbe jár néhol 60, az I osztálba 30, a II-ikba 15. a III-ikba 5 vagy 6. Vannak iskolák, hol a Ill-ik osztályt évek óta meg se lehet nyitni. Fölmerül itt egy másik nagy fontosságú kérdés is, aminek megoldásán már régen törik fejüket az érdekeltek : az inasoktatás ós az inastartó mesterek érdekeinek a kiegyenlítése. Az inasnak nappali idő kellene a tanulásra, a mester pedig nappal nem nélkülözheti az inasát, inkább lemond az inastartásról, de az iskola kívánságát nem teljesítheti. E kényes kérdéshez törvényhozási uton bajos hozzá nyúlni — ez volt eddig a vélemény. Mi azonban azt hisszük, a dolognak van egy olyan megoldása, amely minden érdeknek bőséges kielégítését eredményezheti.