Békésmegyei közlöny, 1903 (30. évfolyam) július-december • 53-103. szám

1903-10-15 / 83. szám

legyen. E forrás szerintLukács Lászlót főkép azért választották Darányi Ignác helyett, mert a kiegyezés dolgában ő már Körber rel tárgyalt s igy nem lesz kénytelen uj tárgyalásokat kezdeni. Másrészről reményük, hogy Lukács, kivel Ápponyiék nincsenek olyan éles ellentótben, mint Tiszával, középutat talál az Apponyival való kibékülésre. Ha Lukács elvállalja a kabinet megalakítását, ugy az uj minisztérium egyik tagja lesz Khuen-Hóderváry gróf, mint a király személye körüli miniszter mert azt — hir szerint — maga a király kívánja. Holnap tehát tudni fogjuk már az eredményt, s azt is, hogy a kilences bizottság milyen katonai programot gondolt ki. Beavatottak tudni akarják, hogy a bizottság megállapodásai jelentékeny nemzeti tartalmat foglalnak magukban a olyan szerencsés egyetértésben találkoznak, hogy most már talán nem lesz szükség Apponyi gróf szeparátum notumára sem, de Apponyinak semmiesetre sem kell kilépnie a pártból. Bókásmegye közgyűlése Határozat az adómegtagadásról. Régen volt ily népes és forrongó közgyűlése Bókésvármegyének, mint a hétfői. A sok közbeeső rendkivüli közgyűléssel szemben feltűnő nagy számban jelentek meg a törvényhatósági bizottság tagjai s gyönyörködhetett a szem a megtelt közgyűlési terem zsibongásában. blgy kellene okulni a képnek mindenkor . . . Ez alkalommal nem a közigazgatás, a vármegye belső ügyei hozták össze a bizottság tagjait, hanem a magyar ember örök passziója: a politika. Javábaij folyt a politizálás, midőn megjelent a főispán és megnyitotta az ülést a következő, gyakori helyeslésekkel megszakított beszéddel : A főispán beszéde. Mólyen tisztelt közgyűlés! Amidőn őszi rendes közgyűlésünkön van szerencsém a mólyen tisztelt törvényhatósági bizottság szép számban egybesereglett tagjait, lelkemben ünnepi hangulattal hivom fel becses figyelmüket arra, hogy mai összejövetelünknek nem egyedüli célja a reánk bizott közügyek elintézése, hanem hazafias alkalom ez a közgyűlés arra is, hogy nemzetünk egyik legnagyobb államfórfiának, akit a történelem a haza bölcsének megtisztelő nevével illet, Deák Ferencnek áldott emlékezetét szivünkben és elménkben felujitsuk. A mult évben ünnepeltük Kossuth Lajos nagy hazánkfia születésének százados évfordulóját, a most folyó hónapot pedig Deák Ferenc születésének száz éves fordul ójá teszi emlékezetessé. Valóban, a XIX, század nagy megpróbáltatásokat rótt nemzetünkre, azonban a sorsok intézője gondoskodott arról is, hogy a megpróbáltatások nehéz idejében olyan szellem óriások legyenek a nemzet vezérei, -akikhez hasonlókkal a világtörténelemben csak kivételesen találkozunk. Tanácskozási termünk falát ime ott. disziti a nagy triász, a három nagy magyar, akiknek intéző keze nemzetünk sorsának a XIX. században irányt adott. E háromnak egyike Deák Ferenc. A mult század harmincas ós negyvenes éveinek országgyűlésein a nemzet- jogainak első és legelszántabb védője, roppant jogtudományával, vas erejű logikáiával, boncoló elméjének óriási súlyával őre alkotmányunknak. Majd legnagyobb kodifikátorává lesz a magyar nemzetnek. 1848-ban az első parlamentáris felelős minisztériumban az igazságügyminiszteri tárcát tölti be ő, az ország legnagyobb itélőtehetsóge, maga a megtestesült igazság. Ám legnagyobb szerepe, tulajdonképpeni történelmi hivatásának ideje csak ez után következik. Az önvédelmi harcában letiport nemzet ós félrevezetett királya között Deák Ferenc létesítette azt a tisztes békét, melyből mindkét tényezőre, királyra ugy mint nemzetre, csak előny háramlott, ós amelyben mind a két fél győző, legyőzött nincs. Deák Ferenc a bölcs kiegyenlítésnek, a közjogi harmóniának klasszikus alakja A történelmi öntudat talán egyetlen magyar hazafiban sem volt oly teljességben kifejlődve, hogy

u ugy mondjam kijegecesedve, mint Deák Ferencben. A jogfolytonosság nagy mestere közjogunk szilárd alapján logikai okszerűséggel építette fel annak az államjogi kapcsolatnak épületét, mely az ő Felsége uralkodása alatt álló másik állam aal, Ausztriával való viszonyunkat oly hosszú időre rendezte. Oly hosszú időre, tisztelt uraim, hogy ime mozgalmas napjainkban, harminchat évvel a kiegyezés megkötése után, az a tisztelt politikai párt, amely különben a perszonal unió alapján áll, nemcsak hirdeti, hanem gyakorlatilag is igyekszik érvényesíteni azt a meggyőződóst, hogy a kiegyezési törvények szelleme szerint való végrehajtása biztos alapot nyújt arra is, hogy a 48-as párt által kívánt közjogread, a perszonal unió és hazánk teljes függetlensége és önállósága idővel megvalósíttassák. A Deák Ferenc által megteremtett közjogi rendezés alapvető fontosságát tehát móg a politika is elismeri, amely különben elvi ellentótban van az 1867. évi XII. t.-cikkben körülirt rendezéssel. Es nem lesz olyan hisztorikusa ennek a nemzetnek, aki tagadni merészelje azt, hogy hazánk a kiegyezés óta ós a kiegyezés folytán óriásit haladt úgy közgazdasági, mint közművelődési téren. Es nem fogja megtagadhatni sem államférfiú sem közjogi iró soha azt, hogy Deák Ferenc kiegyezése által teremtett helyzet az erőgyűjtés korszakát vezette be. Deák Ferenc alkotásának nagyságából mit sem von le az, uraim, hogy napjainkban ostromolják a kiegyezés épületét. Hiszen a mozgalom semmi egyóbb, mint törekvés a továbbépítésre azokon a sziklákon, melyeket Deák Ferenc rakott le. Én egyénileg nem rokonszenvezem az zal a szellemmel és azzal az irányzattal, mely a mai mozgalmas állapotokat előidézte. Törekvéseiben ugyan tiszteletreméltó, eljárásában azonban kíméletlen, a fegyverekben nem válogatós, az alkotmány tételeit a szükséghez képest a maga javára önkényesen is magyarázó az az áramlat, mely ma vezet, s mely — valljuk meg őszintén — a rendezetlenség oly fokát idézte elő alkotmányos életünkben, melylyel szemben lehetetlen súlyos aggodalmaktól elzárkóznunk. Nem érdemelte azt a mi jóságos, alkotmánytisztelő királyunk, hogy ily ridegen lépjen fel vele szemben a nemzet, habár jogán kivül nem követel is egyebet. És éppen abban az időben, amidőn égető közgazdasági kérdések nagy tömege várja elintézését, amidőn a monarkia másik államához való gazdasági viszonyunk oly régóta halasztott rendezése már-már katasztrófától fenyeget, amidőn nemzetközi gazdasági szerződéseink ma-holnap lejárnak, ugy hogy csak diplomáciái ügyeskedésekkel lehet még ideig-óráig elhárítani a teljes gazdasági rendezetlenség beálltát : ebben a lehető legalkalmatlanabb időben vetni fel nehéz közjogi problémák rendezését, minden egyéb lehetett, de eszólyes eljárás nem volt. Nem rokonszenvezhetem ezzel az áramlattal már csak azért sem, mert ha a nemzeti követelményeknek a hadsereg körében való érvényesítését oly életórdeknek tekintették is azok, akik a mozgalmat megindították, melynek valósításával várni nem lehet, melyet móg a lehető legalkalmatlanabb időben is fel kell vetni ós nagy közgazdasági ártalmak árán is meg kell oldani, móg akkor is végzetes hiba volt, hogy a mozgalom nem tisztán a katonai közjogi téren maradt, hanem szűkség nélkül szegény hazánk kiszámíthatatlan nagy kárára az állami élet egész vonalára kiterjesztetett, megállította a törvényhozás munkáját, megbénította a nemzet kormányának működését. Hiszen a törvényhozás már majdnem egy éve semmit sem dolgozik, parlagon hagyja a nemzeti élet talaját, de nemcsak maga tótlen, hanem a kormányzat kezeit is gúzsba üöti, mert nem bocsájtja rendelkezésére az állami lót anyagi eszközeit Igy aztán károsodik mindenki, mert az állami élet gépezetének működése oly kiterjedt, hogy minden foglalkozás, minden tevékenység érdekközösségben, avagy kölcsönhatásban van azzal. Pang, csődöt mond a nemzeti munka minden téren, napról napra vészit az állam hitele a külföld előtt. Minek az állam háztartását felborítani, minek a fejlődést minden téren megakasztani akkor, amidőn csak a katonai téren kell jogokat kivívni ? Az ujoncmegajánlás, illetőleg megtagadás jogának használatba vétele ugyanazzal a hatályossággal jár, mint az összes alkotmányjogi fegyverzetnek sorompóba állítása, azzal a nagy különbséggel, hogy ha csupán katonai közjogi téren mozog az elleuállás, a nemzet nincs megakadályozva gazdasági fejlődésében Az események fejlődése rendkívül nehéz helyzetet teremtett, mely immár komolyan veszélyezteti a király és a nemzet között fenálló egyetértést, minden haladásunk legfőbb alapját. Szóval, hasonló nehéz helyzetben van a nemzet, mint volt akkor, midőn Deák Ferenc kibékítette királyával. Szinte kapóra jön ezekben a nehéz napokban, tisztelt uraim, a százados évforduló. A hazafiak Deák Ferenc óletirásának lapjait forgatják. Forgassák is, mert ott megtalálják a bölcs önmérsékletnek azt a nagy erényét, mely a jogokhoz való törhetlen ragaszkodás mellé társul szegődve, nehéz időkben egyedüli biztosítéka a sikeres kibontakozásnak. Deák Ferenc nagy emlékét legméltóbban akkóp tiszteljük meg, uraim, ha igyekszünk követni az ő szellemének irányát: erős elhatározást, szívós kitartást törvényben gyökerező jogaink megoltalmazásában, de bölcs mérsékletet, okos, eszólyes eljárást a jogok kivívásában legfőképpen pedig azt a megingathatatlan törekvést, hogy nemzet és királya között szilárd legyén az összetartás. Nemzet ós király egyetértéséből öröm ós haladás fakad. Nemzet ós király meg hasonlása pedig temetője minden előremenetelünknek. Ihlessen meg bennünket Deák Ferencnek szelleme. Törhetetlenül ragaszkodjunk nemzeti jogainkhoz, de óvjuk, féltve őrizzük meg a királyhoz való hagyományos hűséget ós szeretetet s bölcs összhangban egyesítsük a két erényt ! A főispán tartalmas szónoki hévvel elmondott megnyitó beszédét a közgyűlés általános, lelkes óljenzéssel fogadta. A közgyűlés. A tárgysorozat első pontja az alispáni jelentós volt, amelyet tudomásul vettek, a benne foglalt indítványokat pedig elfogadták. Igy elhatározták, hogy felkérik a gazdasági egyesületet, dolgozzon ki szabályrendeletet a lucerna termés megvédésére. Valamint, hogy felírnak a köröstarcsai rendező állomásnak rendes állomássá való alakítása ügyében a kereskedelmi miniszterhez. E pontál felszólalt Z e 1 i nk a János, hogy az endrődieknek is ilyen állomásuk a nagylaposi, melynek átalakítását szintén got, hogy erőszakot alkalmazzanak velünk szemben. — Eröszakot ? Hol a királyi eskü, kiáltott Haviár Gyula. — Csak hadd jöjjön ! — Állunk elébe I zúgták mások. — ... És ne menjünk odáig, hogy a kormány kormánybiztosokat legyen kénytelen küldeni, folytatta Ladics. — Úgy, éljen Ladics László, az első kormánybiztos, kiáltotta metsző gúnynyal Fábry Károly. Kacagás, hol meg keserűen hazafias éljenzés hangzott fel e közbekiáltásra. Végre azonban Ladics is végzett, a szavazás is megtörtént és 12 órát is harangozni kezdték : mint az ijedt méhkas bomlott fel a terem rendje ós a legtöbben siettek ki az állomáshoz ! A vasúton azonban már szállóigóvó vált Pándy mondása : — Nem magyar, aki hazamegy ! Barang-ó. A boesánat. — A „Békésmegyei Közlöny" eredeti tárcája. — Irta ; Zalay Masa — Bocsásson meg! — irta a leány, és büszke arcán a dacos vonások fölengedtek valami szelid alázatban, ami különös bajt lehelt egész egyéniségére, aztán tűnődve fölpillantott az égő vörös velinlapról ós a nyitott ajtóban ott látta a férfit, a kinek irt, — sápadtan, mozdulatlanul. Halkan, boldogan sikoltott, föl akart állani, de annyira reszkettek a térdei, hogy képtelen volt reá, a tekintete szorongva függött a váratlan látogató arcán, mintha végítéletét olvasná róla, kezét engesztelőleg nyújtotta felé és beszélni akart, de móg mindig a kedves meglepetés hatása uralta és nem jött hang az ajkára, pedig csak két szó reszketett föl a szivéből: bocsásson meg ! A szeme hirtelen megtelt könnyel, keze, amit a férfi hidegen megszorítva elbocsájtott, — szelíden visszasimult a férfikézbe, annyi néma könyörgés volt ebben a mozdulatban, és olyan túláradt érzelem, amit csak tavaszi verőfény fakaszthat a megdermedt szívben — hosszú télidő után. De hang csendült, mint vészharang a férfi ajkáról, komor arcán szinte megfagytak a vonások,közönyös sietséggel mint egy idegen — kalapját kezében tartva, jeléül, hogy azonnal távozni készül, — megszólalt: — A legutolsó levélből világosan megértettem, hogy szakítani akar, — hisz ha egy leány a választottja előtt, — a kire várni kénytelen, — egy olyan férfi udvarlásával kérkedik, a kire nem kellene várnia, elárulja, hogy a szövetségbe beleunt. Visszahoztam tehát a leveleit, minthogy már meg nem illetnek, a szeszély okát nem kutatom, az ilyen játókért nem lehet felelősségre vonni egy gyönge, ingatag leányt, könynyelmü hitemért megérdemeltem azt a szégyenletes bűnhődést, — éljen boldogul ! És egy köteg rózsaszín szallaggal átfűzött levelet tett a nieppe-asztalra, a melyek átható ibolyaillatot árasztottak szerte a szobában. Most már föl tudott állni a leány, a kezét visszavonta és a megkezdett levelet, a melyen szinte utolsót lángolt az a két alázatosan esdeklő szó, —• hirtelen becsapta egy irómappába. A megindulás könnye egy perc alatt fölszáradt, az ajka sem remegett többé ós az egész arcán úrrá lett megint egy büszke, dacos kifejezés, amit különösen , kihívóvá tett az ajak gúnyos mosolya. — És nagyon sápadt volt az örömtelt fölindulás pírja nélkül ! — Ezért jött olyan messziről P kérdezte nevetve, mig ujjai játszadozva tépték a ruha csipkéit — ezen az ideges mozdu laton egy kevósbbé erős megfigyelő is észre vette volna, hogy önkívületben cselekszik. — Nem! — bucsut is akarok venni mindörökre 1 Holnap Németországba utazom, technikai ismereteim gyarapításáért, és nincs ssándókom többé visszatérni, — mondta épp oly kegyetlen közönynyel a férfi. És megakartam köszönni, hogy eddig is méltatott egynémely kegyre, aminthogy élesztgette hiábavaló reményeimet, megválaszolta rajongó leveleimet, — de legyen e kitüntetésre sokkal méltóbb az, aki miatt megvonta mindezeket tőlem. — Ah ! ő valóban méltó reá ! dicsekedett a leány hangja hazug alakoskodással, igen. ő mindazon előnyökkel bir, melyek föléje helyezik a világ összes fórfiainak, és hálás vagyok ön iránt, — mert logikus következtetésével fölmentett ama kinos kötelesség alól, hogy szab idulásom titkos tárgyáról irni legyek kénytelen . . . Ezek a szavak hatásos szavak voltak, minden vért belehajtottak a férfi arcába ós megrázták azt a hatalmas alakot olyan erővel, mint egy gyilkos villamos áram. Dehát ez a hűvös fordulat nem is volt a férfi programjában, szerette a leányt ós csak büntetni akart, hogy aztán a bocsánat minden gyönyörűségével elárassza, védekező esküvóseket óhajtott hallani ós egy csókra vágyott, amit a büszke leánytól móg sohase kapott, — ós amit most a kibékülés ünnepies percében önként kínált volna eperszin ajkáról. Ettől a gondolattól olyan furcsán földobogott a szive, de minden dobbanás mintha éles tőrként járná keresztül. Mikor reszkető kézzel a leveleket odatette a kis asztalra, lélegzetfojtva várt egy kérő szót, egy megkövető, mindent ígérő pillantást, meg akart bizonyosodni, vaijon olyan erős-e a leány szerelme, hogy nevében fölenged a dac ós makacsság ? — látni akarta meghajtott fővel, hogy aztán az imádott'fejecskét kezébe szorítva, fölemelje egész az ajkáig . . . Lágy szellőlebbenós érintette, amelyet egy sebesen elsuhanó ruhafodor támaszt, ós mire magához tért, — egyedül volt a szobában. Móg hallotta a szomszódajtó zárját csattanni, ami érthető jele volt annak, hogy mindörökre el van bocsájtva. Menni akart ós nem volt képes, kiáltani próbált, de megnémult vájjon ? — susogni is alig birt! ökle fölemelkedett a zárt ajtó irányába, mit ér, ha oly erőtlen volr, hogy sújtani sem tudott ? — csak állt és szikrázó szemmel nézte az Íróasztal díszét, egy keretbe foglalt női arcképet, amely rámosolygott, mint egy boldog álom. Most egyszerre mintha fölszabadult volna minden tagja a bénító varázslat alól, megdermedt valóiát elöntötte az élet meleg árja, a forróság a fejébe csapott, —- ós lázas fölindulással közeledett az íróasztalhoz, hogy az élő helyett ezt a holt képet vádolja meg hűtlenséggel. Hát nem rómlátás volt az a „másik" ? hát valóság az a halvány gyanú ? ós most ugy érezte, hogy beszélnie keli minden áron a leánynyal mégegyszer, utoljára, hogy kiöntse előtte mindazt a keserűséget, ami csalódott szivét fojtogatja. — Irni fogok ! határozta el hirtelen és izgatottan kutatott az íróasztalon, — fölütötte, a hímzett mappát ós rátalált benne a haragosvörös velinlapra, ami éppen alkalmasnak'tetszett indulatos betűi befogadására. De néma meglepetéssel rajta feledte tekintetét — és a toll is kiesett kezéből. Szerelmes megszólítást olvasott a neve előtt és két szót: bocsásson meg ! — amit talán sohasem mondott volna ki a dacos leány, de leirta szivböl fakadó bűnbánattal. Hogy megszégyenült ettől a két gyöngéd szótól a bátor, önérzetes férfi ! Most már menni is tudott, kiálltani se rekedt volna el, ökle is feszült az erőtől, — mégse akart az erőszak jogán visszatérni a paradicsomba, melyből az előbb kiűzték. Várt, mert bizott az angyali jelenésben, várakozása alatt újra meg újra átolvasta a magával hozott finom vonású leveleket, a miktől szinte megittasult. Ezalatt lassan bealkonyodott, szürke köd ereszkedett a szobára, amit egyszerre bevilágított a nyíló ajtón beáradó fehérség. A leány nem vette észre a rég elbocsájtott látogatót, egyenesen a nieppe asztalhoz suhant, nyilvánvalón avval a szándókkal, hogy leveleit elvegye, — azonban ölelő karok akadályozták ebben ós mintha két jót ismert szó szárnyalna a levegőben sohasem halott esdeklóssel : bocsásson meg ! Azt hitte — álmodik — ós csak az első édes csók gyönyörűsége győződtette meg arról, hogy ébren van ! . . .