Békésmegyei közlöny, 1903 (30. évfolyam) január-június • 1-52. szám

1903-06-28 / 52. szám

XXX. évfolyam. Békéscsaba 1903. Vasárnap, junius hó 28-án 52. szám BEEESHEEfT KÖZLÖNY POLITIKAI LAP. Telefon-szám 7. Szerkesztőség: Fő-tér, 876. számú ház, hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Megjelenik hetenként kétszer: vasárnap és csütörtökön. -ELŐFIZETÉSI DIJ : Egész évre 12 kor. Félévre S kor. Negyedévre 3 kor. Egyes szám 16 fii lé Előfizetni bármikor lehet, évnegyeden belül is. Felelős szerkesztő : MAROS GYÖRGY. Laptulajdonos: SZIHELSZKY JÓZSEF. Kiadóhivatal: Telefon-szám 7 Fő-tér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel helyben fizetendő. Nyilttér-ben egy sor közlési dija 50 fii. A német példa. Csaba, jun. 27. (bd.) Az evolucionisták elmélete az igazság elmélete. A társadalmat nem szabad mozdulatlan, holt tömegnek felfognunk, miután az szervezetében, felfogásában egyre változik, egyre át­alakul. S ha a társadalomról, mint mozdulatlan, fejlődésre képtelen tömeg­ről alkotunk szabályokat: azok téve­sek lesznek s azokból nem lehet ki­magyarázni a társadalmi jelenségeket. Meg kell értenünk azt, hogy mint minden a világon, maga a társadalom is változik s a fejlődés utján halad s nekünk lépést kell tartani e fejlő­déssel, mert elmerülünk a konzerva­tivizmus mocsarában. A fejlődés elméletének gyönyörű bizonyítékát adta Németország a most lefolyt választások alkalmával. S hogy talán ilyen messze kell a példát ke­resni, ne higyjük azt még sem, hogy a messzeség rontja a bizonyíték ere­jét, hiszen még a valóságban is nagy a hatása a német birodalmi gyűlés alakulásának az egész európai politi­kai helyzetre. Kénytelen-kelletlen is be kell ismerni: Németország külügyi és közgazdasági politikája ma a vezető az egész európai „koncert"-ben. Utána indul a többi hatalom, mert utána kell indulnia, — különben vesztesége­ket irhát a számlájára. Éppen azért nem közömbös Magyarországra sem, hogy a német birodalmi gyűlés mi­képpen alakult meg s milyen elemek­ből áll a tömeg, amely a birodalmi politikát intézi. A német választásoknál látható az óriási fejlődés, melynek mindenütt be kellene következnie, különösen pedig Magyarországban, ahol immár vég­szükséget képez. A német birodalmi választásokon nem politikai elvek sze­rint vá't különböző csoportokra a vá­lasztók milliónyi serege, hanem köz­gazdasági alapokon szervezkedtek pár­tokká s közgazdasági elvektől vezé­reltetve léptek az urna elé. Milyen öntudatra és belátásra mutat ez a tény, mennyi elhatározás és mennyi erő van benne. Ez az az öntudat, ez az a belátás, amely hatalommá, úrrá és parancsolóvá tette Németországot. Minálunk minden erő elvész a közjogi politizálásban s el is kell vesznie, mert maguk a választók mutatják azt, hogy a közgazdasági politikához nincsen érzékük és ezt nem is köve­telik senkitől sem. Nálunk a közgaz­dasági elvek mindenképpen alját ké­pezik a nagyhangú programbeszédek­nek s term'észetes is, mert ha erre rá is tudna térni a jelölt, nem volna, aki meghallgatná. S hogy mennyi fe­lületességgel intézik az ilyen kérdése­ket, példa volt rá a legutóbbi válasz­tásnál. Égy gazdasági programmal fellé­pett jelölt fejtette ki itt Békésmegyé­ben választói előtt, hogy akár a kö­zös, akár a külön vámterület: egyre megy, — csakhogy a közösnél ezt, a különnél meg amazt követeli. Isten tudja, hogy mikor fog az az idő Ma­gyarországon elkövetkezni, mikor meg lesz a kellő közgazdasági öntudat és belátás, amely fel tudja emelni a köz­gazdasági viszonyokat a tengődésből, a nyomorúságból oda, ahol állaniok kellene. Mi még messze vagyunk attól, hogy közgazdasági alapokon tudnánk szervezkedni. Nem lehet, mert minden idő arra kell, hogy a közjogi politika mezején csatázzunk. Szerencsétlen hely­zet ez, átka az országnak, melyből kivergődni sohasem lehetne elég ha­marosan. A csupán csak politikai pártok, melyek a közgazdasági alapok iránt nem mutattak kellő rokonszenvet: a német választásokon szétmállottak. A német szabadelvű párt, melynek köz­gazdasági tartalma alig volt, szinte egészen megsemmisült. A nép zöme elfordult tőlük ós ment a gazdasági elvek felé. Németország nagy hatalmát, erejét a faji képesség mellett azon intézke­déseknek, törvényeknek köszöni, me­lyek millió és millió ember jólétét mozdították elő és szellemi képessé­geit emelték magasabbra. És ime itt is bebizonyul az evolúció igazsága: haladunk előre, — amely tömeg nem érti a jövő zenéjét, szerte mállik az idők folyásában. A német példának intő ereje nagy a magyar nép s mondhatjuk bátran, hogy a — magyar szabadelvű párt számára is. Az uj kabinet. — Fővárosi munkatársunktól. — Budapest, jun. 27. Végre megtörtónt a nagy dolog, mely­nek megtörtónhetósót annyian kétségbe vonták. Megkötötték a békét és éppen azzal az emberrel, akinek sikeres munkásságát nagyon kevesen hitték. Khuen-Hóder­v á r y grófnak sikerült a békekötés, de természetes, hogy a létszám emelésről ezúttal le kellett mondania. Ez volt a béke ára, ós ez az obstrukció eredménye. Nem lesz létszámemelés, de nemzeti vívmányok sem lösznek, — legalább most. Ilyen körülmények között pedig nem lehet a helyzetet teljesen megoldottnak tekinteni. Mert mit jelent a békekötés ? Teljes nyugalmat ós barátságos ölelkezést semmiesetre sem. Jelenti tehát azt, hogy a harcot elodázták a küzdelem, időpontját odébb tolták, de teljesen meg nem békültek. Vagyis ez, ha mélyebben tekintjük a dolgot, nem békekötés, hanem fegyverszünet. Mind két harcoló fél egyidőre leteszi a fegyvert, de azért csak folytatja a hadi készülődést, hogy az uj harc kitörésekor még erősebb legyen. A fegyverszünet megkötését nem igen lehetett hinni a függetlenségi párt maga­tartása folytán. Oly erősen, oly harciasan hangoztatták, hogy „inkább fölnógyeltetik magukat, mintsem engedjenek," — hogy méltán lehet csodálkozni a vérmesebb füg­getlenségieknek ezen a fordulaton. Van ma ­gában a függetlenségi pártban is néhány tag, aki nem igen szíveli a párt egyetemének határozatát. Egyik nevesebb képviselő ki is fejtette, hogy miért nincs megelégedve. Szerinte Khuen-Hédervárynak sikerült a függetlenségieket felültetni. Először olyat kórt, amit ugy is el lehetett engedni. Azon­kivül Széli Kálmán kérte a kétszer négyet, Khuen meg, hogy fordítson a dolgon, négyszer kettőt kért. Szélinek 6000 póttartalékos és 16,000 újonc kellett volna, Hédervárynak meg 6000 újonc a tarackütegekhez ós 16000 póttartalékos Ami csak az elnevezésben mutat különb­séget. A békekötés pedig nem más, mint a legegyszerűbb sorrend változás. Széli Békésmegyei Közlöny tárcája. Diákkaland. Németből fordította : Kriener Jenő. Egy pozsonyvidóki magyar fiu Jénába utazott, hogy az ottani egyetemen filologiai tanulmányait folytassa. Igen tehetséges fiatal ember volt, aki ugy szellemileg, mint erkölcsileg,— rendkívüli szorgalma ós tudás­vágya által — egykorú tanulótársai közül jóval kimagaslott. Rajongott a tudomány és művészet minden ágáért ós ha csak szerét ejthette, megragadott minden kínál­kozó alkalmat, hogy saját tapasztalatai révén tudását mindinkább bővítse. Igy Jé­nában sem mulasztotta el, hogy a közelben f'ekvő híres Weimárban egy kicsit körül ne nézzen. Egy forró nyári napon, 1803-ban történt az, hogy Szluchovinyi Bandi — igy hivták a fiatalembert — Ilm-Athenbe (Weimár) zarándokolt, hogy annak látnivalóit meg­tekintse. Már késő délután volt, midőn a fiatalember szemlélő kőrútjában fáradtan és nagy szomjúság által gyötörve, egy falusi jellegű, csendes utcába került. Pihenő ós hűsitő itai után vágyott s hogy ezeket elérhesse, valami vendéglőt keresett. De nem akadt korcsmára, ami még jobban kedvet­lenítette, annál inkább, mivel már a járást sem birta. A fáradság és a kínzó szomjúság terhe alatt pedig majd össze roskadt. Igy járt­kelt jobbra balra, valami korcsma után kémlelődve, de ugylátszott, hogy Weimár e tájékán ilyesmi nem létezett. Már-már feladta reményét, midőn egyszerre csak hangos beszéd, nevetés ós tekegolyó guru­lásának hangja üti meg fülét. „Ah 1 gon­dolja magában— ez biztosan valami kerti mulató" és nyugodtan belépett a kert ajtaján. A kertben tényleg víg társaság volt együtt. Nők ós férfiak, öregek és fiatalok. A férfiak kugliztak, az asszonyok és leányok pedig vigan társalogtak, közben-közben megjegyzéseket téve a férfiak játékára. Szluchovinyi egyenesen egy lugasnak tartott, mely a tekepálya közelében volt, ott kényelmesen helyet foglalt, aztán pedig hangosan kiáltotta : — Hahó ! vendéglős egy pohár sört 1 A társaság meglepetten fordult az idegen felé, akinek közeledtét észre sem vették, a fiatal leányok pedig elmoso­lyodtak. Szluchovinyit azonban ez nem hozta ki sodrából, hanem elővette dohány tárcáját, rágyújtott, aztán hatalmasakat pöfékelve, a legkényelmesebben dőlt hátra karosszé­kében. Kérését mégegyszer ismételte : — Kérném gyorsan a sört, mert ki­gyullad a torkom a szárazságtól. Ezalatt egy hosszii, vézna, beteges kinézésű öreg ur — ugy látszott, hogy ő a gazda — odament egy fiatal leányhoz, fülébe súgott valamit, mire az rögtön elszaladt ós a ház ajtajában eltűnt. Pár perc multán kijött, kezében habzó sörrel telt korsó ós egyenesen odament a diák asztalához, elébe téve e szavakkal : — Kedves egészségére ! — Köszönöm, mondá Szluchovinyi, milyen sör ez ? — Weimari, feleié a leány. A diák nagyot húzott a korsóból s midőn letette, visszatért minden jó kedve. Frissnek, ruganyosnak érezte magát ós a még mindig előtte álló leányhoz vidáman szólt: — Valóban nagyszerű egy ital. — Minálunk kérem mindig csak a legjobb fajtából szokott lenni, mondá csengő hangján a bájos, üde arcú fiatal hölgy. Aztán pajkos szaladással visszatért a társasághoz, a nőknek valamit súgott, ami felett az egész társaság, ugy látszott, jól mulatott. Szluchovinyi azonban evvel nem is törődött, felváltva, hol a szivart ós korsót emelt szájához. A nők nem érdekelték, de az urak játékát nagy figyelemmel kisérte. Az urak közül különösen kettő vonta magára figyelmét. Az egyik magas, szép, erős termetű, imponáló alak. A másik pedig kicsiny, már öreges ur, rendkívül élénk, jóságos, barátságos arckifejezéssel, ragyogó, dévajkodó szemekkel, aki igen gyakran fordult megjegyzéseivel a nőkhöz s szavait rendesen nagy kacaj kísérte. Egy halvány úrról pedig látszott, hogy bármihez is jobban ért, mint a kuglizáshoz. Valahányszor dobott, golyója mindig le­tért az egyenes útról, sokszor meg ki is ugrott a pályából. A nőknek nagyon tetszett ez sz ügyetlenség, mert mindannyiszor mulatva kiáltották : — Baklövés, baklövés, baklövés ! Szluchovinyi a szánalomra méltó játé­kot nem soká tudta közönnyel nézni. Oda­lépett a kuglizókhoz és figyelmeztette a halvány urat, hogy nem jól fogja a golyót a dobásnál. Meg is mutatta mindjárt a he­lyes fogást, ami által majd kikerüli a sürü baklövéseket. — Ejnye, mondá a megszólított. — Ön ugylátszik ért a mesterséghez A diák meghajtotta magát. — Hát kicsoda tulajdonkópen, ha sza­bad kérdeznem ? — Jenai diák vagyok. — Mindjárt gondoltam. Mit tanul ? — Filologiát. — Régóta tartózkodik már Jenában ? — Nem, csak néhány nap óta. Ma pedig eljöttem ide, hogy megnézzem a helyet, hol Németország legnagyobb szellem­óriásai tanyáznak, persze mind elérhetetlen csillagok, ily magamfajta szegény magyar diáknak. — Hát magyar ember ? — Igen. Pozsonyvidóki magyar va­gyok. Nevem Szluchovinyi Bandi. — Szlu -­— chovinyi. — Hm ! A neve nagyon különösen hangzik. Hát kérem Szlu — stb. uram, álljon be helyettem. Amúgy is nagyon el­fáradtam már. — Ha az urak megengedik ? — Nagyon szívesen, mondá udvariasan a kicsike ember, a magas, imponáló férfiú is helyeslőleg bólintott hatalmas fejével. A magyar diákunk fogta a golyót, gurit ós — mind a kilenc ! Éljen ! Éljen ! hangzik minden oldalról zúgó tapsvihar kíséretében. — Szlu — stb. barátom, maga a kugli­zásban valóban mester. Félórai játék után Szluchovinyi meg­nyerte a partit, amelyet megbízója már elveszettnek tartott. Az elismerés moraja zúgott végig az egész társaságon. A nők részéről ily megjegyzés is hallatszott: — Csinos fiu. Szluchovinyi eddig még nem mert partnerei nevei után tudakozódni. De csak­hamar erről is tudomást szerzett. A fiatal leány, a ki Szluchovinyit kiszolgálta volt, most hangosan kiáltá : — Asztalhoz, asztalhoz! A diák körülnézett. Egy nagy lugasban gazdagon teritett asztal állott különféle rajnamelléki és pezsgő borokkal megrakva. Elérkezettnek látta az időt, hogy távozzék. Elővette hát tárcáját, hogy fizessen. — Ugyan mi jut eszébe Szlu — stb. úr, mondá a halvány gazda, csak nem akar fizetni ? — De ­— Tulajdonképen, mit gondol, hol van ön most ? — Hát egy kerti mulatóban. Az urak ós nők hangos hahotája kí­sérte e szavakat. — Engem hát vendéglősnek tart, mondá a halvány i\r. — Őszintén bevallom — — Hahaha, kedves Szlu — stb. uram ón nem vagyok vendéglős. Költő vagyok és a nevem Schiller. — Istenem lehetséges — dadogott a fiatal ember zavarodottan. Trótálni mél • tóztatik. — Eszem ágában sincs önnel tréfát

Next

/
Oldalképek
Tartalom