Békésmegyei közlöny, 1903 (30. évfolyam) január-június • 1-52. szám

1903-05-14 / 39. szám

és az emlékkő felállításával felmerülő költségek fedezhetők legyenek. Do mos zlay József uradalmi számtartónak az a gyöngéd gondolata támadt, hogy az oly korán elnémult poéta verses kötetéből egy kis anthologiát állit üssze, melyben főleg azok a versek lesznek egybegyűjtve, melyek szülőföldjére vonatkoznak. Ebből egy-egy példányt kapnak a temetésen megjelenő földmivesek, hogy annál jobban megismer­hessék azt a lelkes férfit, kinek kihűlt porai fölött a dobozi sirkert hantjai fog­nak domborulni. Balogh István ham­vainak hazaszállítása élénk és kegyeletes érdeklődóst kelt Dobozon, mert eltekintve vórrokonaitól, az egyszerű földmives embe­rek között is igen sokkan vannak, kik őt ismerték es nemes büszkeség tölti el keb­lüket, hogy egy közülök származó ember emléke nemcsak Békés, hanem Q-yőr, Sop­ron és Udvarhely-megyékben is olyan tisz­telt ós nagyrabecsült, amely csak jellemben, erkölcsben ós kötelessógtudásban kiváló emberekkel szemben szokott megnyilvá­nulni és diszt, hírnevet kölcsönöz az ő kedves szülőföldjének, melyet szivének minden dobbanásával szeretett. Balogh István síremlékére ujabban H a v i á r Gyula szarvasi ügyvéd adományozott la­punk utján 1Ü koronát, melyért köszönetet mondunk és az összeget rendeltetési he­lyére juttatjuk. — Gimnazisták nyári mulatsága. A csabai Rudolf-főgimnázium — az előző évek szokásától eltéröleg — az idén nem majálist, hanem juniálist rendez és pedig azért, mivel a kerületi tornaverseny, vala­mint a május 17-én tartandó zászlóavatási ünnepély foglalja el most az ifjúságot. Junius másodikára van tervezve a nyári mulatság, mely alkalommal az ifjúság és tanári kar együttes ebédet rendez a Szé­chenyi-ligetben. Az előbbi években tudva­levőleg az volt szokásban, hogy délben elszéledt a majálisozó ifjúság, ki-ki otthon költötte el ebédjét és délután újból össze­jöttek. — A szarvasi gimnázium e hó 26-án tartja majálisát az ottani Erzsé­bet-ligetben. — Közgyűlés. Csaba képviselőtestülete május hó 18 án, hétfőn délelőtt 9 órakor tartja rendes havi közgyűlését s annak tárgysorozata a következő : Havi jelenté­sek : adóbefizetés, pénztárak vizsgálata, kórház s szegények háza, népmozgalomról. Rendeletek, átiratok ; Kereskedelemügyi miniszter leirata vasúti indóház kibővitóse, törvényhatósági-bizottsági határozat : a) gerendási út kövezósi előlegének megszava­zása, b) lakositási szabályrendelet módosi tása, c) kórházi 1904. óvi költségelőirány­zat jóváhagyása, d)dr. Fáy Samu felebbezése tárgyában. Hrasko József illetőségi ügyében alispáni rendelet. Köröstarcsa község vásár­tartás hozzájárulása iránti megkeresése. Jelentések, előterjesztések : Vámos utak átvétele tárgyában ügyészi javaslat. Mun­kás-otthon terve, költsége s ennek mikénti fedezése, földvóteli pénztár, br. Prónay-tóle alapítvány 1902 évi számadása, ág. ev. egyház, alsó fehér-körösi árm. társulat, al­földi első gazdasági vasút, Gally János, Décsey József szabályozás és telekvételi ügyei, Gally-féle ház lebontása, Széchenyi­utca és próbakövezós, Simay féle ház ós Kii­ment Z. György bérletleengedóse, erzsóbet­helyi Dölek kártalanításának megállapítása, községi közmunka törlés, erzsóbethelyi homokbánya bérbeadása, Bleyer Ernő jegyzői gyakornok j avadalmazása tárgyában. Kór vé­nyek : Zsilák Pál adótörlós, Zvarinyi La jos, Petrovits József, Harasti Sándor, Engel Fülöp lakositás iránti kórelmei. Később érkező ügyek. — Halálozás. Egy köztiszteletben álló uri családot fájdalmas csapással sújtott a kegyetlen sors. Gyula város néhai polgár-' mesterének : Dobay Jánosnak özvegye : S z 1 á v i k Katalin vasárnap elhunyt, /i. jólelkű úrinő halála nagy részvétet keltett Gyulán s temetésén impozáns módon nyi­latkozott meg a kegyelet. A gyászszer­tartáson nagy ós előkelő közönség volt jelen, hogy osztozzon a mélyen sújtott család bánatában. Koporsóját gyermekei: Dobay Lajos huszárszázados, Dobay Ferenc könyvnyomda tulajdonos, menyei és unokái állották körül. Ravatala szebbnél­szebb koszorúkkal volt borítva. Gyula város tanácsa, egykori polgármestere iránti kegyeletből, szintén koszorút helyezett a koporsóra. — Eljegyzések. Bókós községben F ar­k a s Dezső eljegyezte Y i g h Irént, S k u b 1 i c s Imre pedig Untervéger Irént. — Esküvő. Kiss Elek kondorosi köz­ségi irnok hétfőn tartotta esküvőjót Alberti­Irsán Takács Etelkával. — Jubiláló lelkész. Mezőberény község közönsége ós a róm. kath. hitközség fényes ünnepélyre készül azon alkalomból, hogy lelkipásztora: Apostol Ubald, mező­berényi plébánosi működésének huszonötö­dik évfordulóját betölti, amely évforduló egyúttal ünnepe az anyahitközség negyed­százados fenállása emlékezetének. — Nagylelkű alapitvány. Künstler Sámuelné egyezer koronát juttatott az orosházi izr. Szent-Egylet elnökségéhez oly célból, hogy ezen összegbői 400 korona a Szent-Egylet javára fordittasék, 600 ko­rona Pedig mint „néhai Künstler Sámuel"­fóle alapitvány kezeltessék olyképpen, hogy ezen öszegnek kamatait megboldogult férje elhunytának évfordulóján orosházi izr. sze­gények között segélyezésképpen kiosszák. — Ezüst menyegző. E hó 3-án tartotta meg Dombi Lajos, a békés-bánáti egy­házmegye népszerű esperese, a gyulai ref. egyház lelki pásztora házasságának 25 évfordulóját Gyulán. A templomban össze­gyűlt nagyszámú ünneplő közönség előtt G a r z ó Gyula gyomai lelkész beszólt az ünnepeltekhez. A közönség templomból a lelkészi lakba vonult, hol vig lakoma következett. — Népünnepély Csabán. A békéscsabai iparosifjak művelődési egylete pünkösd első napján a Széchenyi-ligetben népünne pet, este pedig hangversenyt rendez. A népünnep és hangverseny rendkívül érde­kes műsorának összeállításán már fáradozik a rendezőbizottság. — Uj Ügyvéd. 3 s i 1 a g Benő dr. ügy­védjelölt a budapesti ügyvéd vizsgáló-bizott­ság előtt jeles sikerrel tette le az ügyvédi vizsgát. —• Hasmetszés a korcsmában. Mult szombaton véres verekedés színhelye volt Csorváson a Kurtag-féle korcsmahelyiség. Három földműves, Bánász János, Gyemő János és Czirácki György hevesen össze­szólalkoztak, majd dulakodni kezdtek, mi­közben Bánász János ós Gyemő János együtt támadtak Czirácki Györgyre. A jelen­volt többi vendégek a dulakodók közó ele gyedtek ós megakadályozták a további veszekedést. Czirácki György már távozni akart, mikor egyik barátja rémülve vette észre, hogy Czirácki hasa fel van hasítva és belei is kifordultak. Most vette csak észre Czirácki is rettenetes állapotát, mely­ről eddig sejtelme sem volt és azonképpen gyalog sietett egy barátjával az orvoshoz, hol az első segélyben részesült és most lakásán ápolják életveszélyes sebével. Nincs még megállapítva, hogy a hasmetszést ki követte el, de a gyanú Bánász János ellen irányul. Czirácki szegény tanyás ember, kinek nagyobb számú családja van. Életben maradásához kevés a remény. — Műkedvelő előadás. A szarvasi iparos ifjak önképző köre legközelebb műkedvelő előadást rendez. Színre kerül „Felhő Klári" 3 felvonásos népszínmű. — Iparkiállitás Gyulán. A gyulai iparos ifjúság önképző egylete fenállásának '25-ik évfordulója alkalmából augusztus hóban Gyulán iparkiállitást rendez. A tervezet szerint augusztus 15-ón nyilik meg a ki­állítás ós kiállításra kerülnek önálló iparo­sok, segédek ós tanoncok munkái. A ki­állítás helyéül az Erkel-szinkör van ki­szemelve. — Csődbe jutott kereskedő cég. Az orosházi Klein testvérek cég beltagjai: Klein Ferenc ós Klein Márton a nehéz üzletviszonyok között nem tudtak boldogulni, s miután hitelezőikkel egyez­séget kötniök nem sikerült, nem maradt más választásuk, mint csődöt kérni. A törvényszók a kórelemnek eleget tett. Csőd­biztosul dr. Nyisztor Adorján törvény­széki bírót, tömeggondnokul dr. B e r­t h ó t y Károly orosházi, helyettssül dr. Márkus Mihály gyulai ügyvédeket ne­vezte ki. A felszámolási tárgyalás inegej­tósóre augusztus 3-ik napja tüzetett ki határnapul. A csődvagyon leltározásával Pusztai Endre orosházi járásbirósági végrehajtó van megbízva. — 73 éves öngyilkos. Mezőberónyben Fehér Mihály 73 éves földmives, e hó 3-án felakasztotta magát. Tettének okát nem tudják, de valószínű, hogy azért l6tt öngyilkos, mert öregségére egészen elszegé­nyedett. — Népünnepély Orosházán. Az orosházi önkéntes tűzoltó egylet mulatságos nép­ünnepélyt rendez május 31-ón, mely alka­lommal a program változatos pontjai között érdekes kisorsolás is lesz ; a nyeremény tárgyak egy sertés, egy ló, egy borjú. — Az ingyenes műélvezet vége. Oros­házán hippodrom járt a napokban Soós János szabólegény nagy kedvelője lóvén az efajta művészetnek, végig akarta élvezni a csepűrágó műsort — ingyen. Egy akác­fára mászott tehát, ahonnan remek kilátás nyilt éppen bele a hippodrom gyomrába Egy darabig háborítatlanul nézte az ingyen tribünről az előadást. 10 óra tájban azon­ban leszakadt alatta az ág ós oly szeren­csétlenül pottyant le a járdára, hogy agy­rázkódást és súlyos zuzódásokat szenve­dett. Eszméletlen állapotban szállították Rapcsák dr. lakására, hol első segélyben részesült. A szerencsétlenül járt ifjút most Gádoroson, szülei lakásán ápolják. — Kaszinó majális. A gyomai függet­lenségi és 48-as olvasó kör 10-én fényesen sikerült majálist rendezett a,népkerti pa­villon helyiségeiben, az építendő ház alapja jajára. Tekintve a célt ós a kedvező időt, rendkívül sokan jelentek meg ós a mu­latság fiatalos jókedvvel egész a késő reggeli órókig tartott. A bevétel 154 Ko­rona volt. Felülfizettek: Hartenstein Vil­mos, ifj. Harteiistein Ignác 4—1 kor., Holler Sámuel 3 kor., Králik Pál, Nagy Ernő dr., Király Bálintnó 2—2 kor., Iványi István, Lach Mihály, Wladár József, Izsó Sándor 1—1 kor., miért a rendezőség ez uton mond köszönetet. — Baleset áldozata. H i p s z k y János, a kondorosi Csákó pusztai szerencsétlenség áldozata, — melyről lapunkban megemlé­keztünk — hosszas szenvedés után vasár­nap elhunyt. Temetése nagy részvét mellett történt. Özvegyén kivül egy árva siratja. Az elhunyt biztosítva volt a gazdasági munkásokat biztosító intézetnél; az urada­lom szintén gondoskodni fog családja tag­jairól. — Vizsgák. Az elemi iskolák évzáró vizsgáinak ideje közeledvén, a szarvas­kondorosi dekanátus körlelkósze, O k á 1 y i Adolf e vizsgák kezdetét junius 2-ára tűzte ki, mely napon a kót kondorosi ev. iskola vizsgája lesz megtartva. A szarvasi tanyai iskolakörben pedig május 25—30-ig lesz­nek a vizsgák. — A tótkomlósi polgári társas kör ünnepélyes megnyitása vasárnap d. u. 6 órakor fog megtartatni ; lesz alkalmi ének, a kör dalárdája által, ünnepi beszéd, cim­tábla kifüggesztése, a Himnuszt énekli a kör dalárdája, mit közvacsora fog követni. — A cseléd könyvek A cselédköny­veket ós munkakönyveket sokszor vissza­tartják azok a gazdák, akiknek valami konfliktusuk van az elbocsátot cseléddel. A szegény emberek igy azután nem tudnak beszegődni sehova. Az alkalmazottak ilyen megkárosítása semmiféle esetben nincs meg­engedve, mert a belügyminiszter 67480/V. C. 1902. számú körrendelete alapján a szol­gálatot, vagy munkát kereső egyének sze­mélyi okmányainak, cseléd és munkaköny­veinek jogellenes visszatartása az 1879-ik óvi 40 t.-c. 1. §-ába ütköző kihágást képez és elkövetői 200 koronáig terjedhető pénzbüntetéssel, ismétlődés esetén azonfe­lül még 15 napig terjedhető elzárással büntethető. z érdekeltek tehát saját ér­dekükben ne tartsák vissa az említett ok­mányokat. — Leégett ház. U hrin Gergely endrödi földmives háza vasárnap reggel eddig isme­retlen okból kigyulladt és teljesen leégett. A kár 600 korona, mely azonban biztosítás által megtérül. TANÜGY. — Tanitók értekezlete. A szarvasi tanító­egyesület május hó 3-án tartotta szokásos ; értekezletét az ipariskola III. oszt. tan­termében. Az értekezlet iránt igen csekély | volt az érdeklődés. Az értekezletet Molnár János egyesületi elnök nyitotta meg. A jegyzői teendőket Rohoska Jenő végezte. Glück Zsigmond igen sikerült, gyakorlati előadást tartott az arányos osztásról. K.ür­tössy József „a történelem tanítása az elemi iskola alsóbb osztályaiban" cimü té­telről értekezett. A nagy gonddal megirt értekezést Benczúr Mihály bírálta A népiskolai beiratásról Jánovszky György fejtette ki a maga nézeteit. A sikerült dolgozatnak Huba János volt a birálója. A jövő értekezleten közreműködik Kóczy Mihály ós Pataky János. S Z I N H AZ. Színészet Csabán. D o m b a y Mihály kisded színtársulata, melyet jó hir előzött meg, játszik jelenleg a csabai színházban. Szombaton kezdték meg az előadásokat s eddig, három estén (szombaton, vasárnap ós kedden) keresztül szinrehozták az „Egy csésze tea," a „Ko­lostorból," az „Elkényeztetett férj," „A házasság politikája," „Az egérke," „Egy pohár viz" cimü egyfelvonásos vígjátékokat ós „Don Pietro Caruso" drámát. A társulat főerőssóge a D o m b a y-pár. Játékuk, előadó képességük jóval felül­múlja azt a nívót,amelyhez a kis vándor szín­társulatok részéről hozzá vagyunk szokva. Es sugó nélkül játszanak, ami a társulat fegyelmezettségéről tesz dicséretes bizony­ságot. Dombay elegáns megjelenésű, szép színpadi alak, könnyedón, természetesen mozog a szinen és öntudatosan, sok kife­jezéssel alakit. Ha organuma arányban állana színjátszó képességeivel s a gyors beszédről leszokna, a nagy vidéki szín­padoknak is előkelő művésze lehetne. A „Kolostorból" Fráter Bláziusát ós „Az egérke" Albinos ügyvédjét művészi sikerrel játszotta meg. Dombaynó szép nő ós színpadi megjelenés dolgában méltó párja Dombaynik. Játékában itt-ott kissé több a páthosz a kelleténél, de alapjában véve sok természetességet tud önteni alakjaiba s kedvesen, közvetlenül beszól. Takács Ilonkáról szintén szeretnénk jót mondani s talán, ha több bátorsággal fog mozogni a színpadon ós ugy beszédjébe, mint gesz­tusaiba egy kis életet: önt, nagyobb dicséret­tel fogunk megemlékezhetni róla Gabos Ferencben megvan a humoros ér, van ala­kító képessége s kitűnő ereja lehetne vidéki társulatnak, ha pózjait is tudná külömböző szerepeihez alkalmazni s ne volnának gesz­tusai művésziesen azonosak akár mint Camufló, a fiatal piperkőc, akár mint öreg huszár. A kót alak között óriási ellentét van s ennek az ellentétnek a gesztusokban és mozdulatok megfelelő külömbözősógóben is érvényre kell jutnia. A kedd esti előadás a rövid oiklus fénypontjának mondható. Az „Egy pohár víz" vigjáték és „Don Pietro Caruso" dráma került szinre. Ugy Dombay Mihály, mint Dombay Mihálynó ez estén kiváló tudásuk legjavát adták. A szellemes vígjátékot végtelen kedvességgel, Don Pietrot pedig megrázó drámai erővel játszották meg. A közönség lelkesen tap­solta a jeles művószpárt, de kijutott az elismerésből Kiss Árpádnak is, ki Don Pietroban a grófot személyesítette. A társulat a legnagyobb pártfogásra érdemes s érthetetlen, hogy a közönség érdeklődése oly csekély mértékben nyil­vánul a valóban kitűnő előadások iránt. Ma csütörtökön „Kót óv multán" és a „Hajnali vendég" vigjáték kerül szinre. __ (h ) —• Jó tanács. Mindazoknak, kik pázsi­tot akarnak létesíteni, ajánljuk, hogy sze­rezzék be Mauthner Ödön csász. és kir. udvari magkereskedésóből Budapesten a „Sétatéri" vagy a „Margitszigeti" fűmag keveréket. — Ezeket már 29 éve szállítja Mauthner Budapest és a Margitsziget oly bámulatra méltó s gyönyörű sétaterei részéi e. TÖRVÉNYKEZÉS. Garázda legények. Mélyebben találtak a pohár fenekére nézni, ez okból szűk lett a korcsma négy fala, s hogy megmutassák a kondorosi magyar virtust, elrikkantották magukat, és Benkő Lajos, B a 11 a András, Hor­nok Imre belekötöttek a másik asztalnál nyugodtan iddogáló tanyai legényekbe. Ezek sem hagyták magukat, hanem szintén hangosan feleltek vissza; de mert nem voltak elkészülve a verekedésre, az ivóból kihúzódtak. Balla András azt indítványozta: — Fiuk, verjük el ezeket, hadd emle­gessék meg a velünk való találkozást. A szót tett követte, furkós botokkal iramodtak a leyónyek után, kik a F o 1 t á n féle tanyába menekültek ; október vége felé járt az idő, s az esthomály hamar beköszöntött. Balla attól tartott, hogy ennek oltalma alatt az üldözöttek majd elmenekülnek. Javaslatba hozta : — Rontsunk be a tanyába, ha nem engednek szép szerével, hatoljunk a szo­bába erőszakkal. . Harcias hajlandóságú cimboráinak tet­szett az eszme. Benkő az ablakot verte, Hornok pedig az ajtót rugdosta, s itt tőle telhető lelkesedéssel segített Balla is, ki harsány hangon kiáltotta : — Gyere ki vén kutya, majd megta­nítunk ! A szives invitáció az öreg Foltánnak szólott, ki nem tudta mire vélni a szokatlan támadást. Azt hitte rablók törtek rá, s nehogy az ajtót befeszítsék, teljes erővel nyomta belülről. Beteges felesége holtra rémülten tördelte kezeit és jajgatva is­mételte : — Jaj Istenem, megölnek bennünket. Az erőszakos támadás nagyon meg­viselte az ajtót, mert eresztékeiben recsegni kezdett. A gazda rászólt fiára: — Marci te, ugorj ki a hátulsó ablakon, s hid segítségül György bátyádat. Foltán Marci készségesen teljesítette a parancsot, útközben találkozott Bak János vasúti pályaőrrel, kinek lelkendezve mondotta: — Rablók törtek a tanyánkra, az Isten áldja meg János bátyámat, jöjjön segítségünkre. A pályaőr a tanya előtt garázdálko­dókat felismerte, s tisztába volt vele, hogy nem rablási szándókból zajonganak. Erélyes hangon szólt rájuk : — Mit okvetetlenkedtek itten, takarod­jatok haza. — Mit beszól ? csattant tel Balla. Balla felelet gyanánt ugy vágta, fejbe a furkós bottal, hogy a vér azonnal el­borította ; a pályaőrnek az volt a szeren­cséje, hogy időközben fuvarosok jöttek, kiknek kocsiai nagy zajt csaptak, mire a három garázda kereket oldott. Bak János sebe 8 nap alatt gyógyult meg ós ő könnyű­testisórtós miatt, mig Foltán Márton magán­lak megsértésének vétsége miatt emelt a három legény ellen panaszt. A törvényszéken Balla beismerte, hogy a tanya ajtaját rugdosta s fenyegető ki­fejezéseket használt, de csupán ijesztéskópen tette, mivel ugy ő, mint társai azt hitték, hogy a legények a tanyaépületbe menekül­tek. Bak Jánost azért vágta fejbe, mert durván szidalmazta. Benkő Lajos ártatlan­ságát hangoztatta s nem akart tudni sem­miről. Hornok időközben elhalt, igy ellene az eljárást meg kellett szüntetni. A bíró­ság, nem levén bizonyíték, Benkőt fel­mentette, Ballát azonban beismerése alapján 8 napi fogházra ós 10 k. pénzbírságra ítélte.

Next

/
Oldalképek
Tartalom