Békésmegyei közlöny, 1903 (30. évfolyam) január-június • 1-52. szám

1903-05-07 / 37. szám

XXX. évfolyam. Békéscsaba 1903. Csütörtök, május hó 7-én 39 szám. BEKESME6YEI KÖZLÖNY POLITIKAI LAP. Telefon-szám 7. Szerkesztőség: Fő-tér, 876. számú ház, hova a lap szellemi részét il'ető közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Megjelenik hetenként kétszer: vasárnap és csütörtökön. ELŐFIZETÉSI DIJ : Egész évre 12 kor. Félévre 6 kor. Negyedévre 3 kor. Egyes szám 16 fillér Előfizetni bármikor lehet, évnegyeden belül is. Felelős szerkesztő : MAROS GYÖRGY. Laptulajdonos: SZIHELSZKY JÓZSEF. Kiadóhivatal: Telefon-szám 7 Fő-tér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel helyben fizetendő. Nyilttér-ben egy sor közlési dija 50 fii. Háború küszöbén. A Balkán lángba borult. Szalonikiben durrognak a dinamit bombák. Hadseregünk készen áll a mozgósításra. Ez az a hir, amely bom­baként csap Európa békeszerető népe közé. Szaloniki kikötőjében tegnap óta osztrák-magyar és olasz hadihajók hor­gonyoznak s előrelátható, hogy azokat rövidesen más hatalmak hadihajói is követik. A titkos aknamunka, melyet a macedon-bizottság régóta folytat, véres gyümölcsöket terem. A dinamit me­rényletek az egész tengerpart nagy városában arra késztette az államokat, hogy mindent elkövessenek, polgáraik védelmére. A híradás most már Európát is érdekeltségbe sodorja. A macedon­mozgalom eddig csak arra szorítkozott, hogy ellenszegült a reformoknak, ame­lyeket monarkiánk és Oroszország unszolására a porta életbe akart lép­tetni, amiből véres összeütközések szár­maztak a török csapatok és a bolgár bandák között. De most kétségtelen, hogy a bolgár bizottságok határtalan vakmerőségükkel a hatalmakat beavat­kozásra kényszeritik. A szalonikii ese­mények pedig egyszerre élére állítják a Balkánon a helyzetet. Amikor egy nap alatt ötven dinamit merénylet történik, amelyek mind az idegenek életére tör­nek : föltétlenül szükséges, hogy a ha­talmak hadihajói megjelenjenek Szalo­niki kikötőjében, hogy az idegenek életét és vagyonát lehetőleg megoltal­mazzák. De az is bizonyos, hogy a hatalmak egyelőre nem akarnak tovább menni az akciójukban, mert egyiknek sem áll érdekében, hogy a Balkánt fölforgassa és Európa békéjét szétdúlja. A helyzet sarkpontja tovább is az a reformmunka, amelyet az osztrák­magyar monarkia és Oroszország kí­vánnak. Ezen a bolgár dinamitőrök mit sem változtathatnak, sőt annál jobban felidézik annak szükséges voltát, hogy Törökországnak szabad kezet engedjenek a forradalom elnyomására. Ez a két nagyhatalom, mely a Balkánon leginkább érdekelve van s még a fél­szigeten a statuszkvó fentartására sem hátrálhat meg a bolgár hordák előtt. S ebben az akcióban a többi hatalom is egyértelmüleg mellettük áll : mind támogatják a portánál kívánságukat s mind hivei a Balkán félsziget statusz­kvójának. Az olasz külügyminiszter a képviselőházban már ünnepiesen prok­lamálta a hatalmak ez egyetértését a macedón lázadás elnyomására és a béke fenntartására nézve. S a legutóbb közé tett angol kék könyvből is világos, hogy Anglia sem gondolkozik külön­ben. Ha pedig a hatalmak ez egyet­értése megmarad, akkor a szalonikii merénylet legfölebb egy sajnos, véres epizód marad, ami azonban minden­esetre a legkomolyabb intőjel arra, hogy a porta végre rendet csináljon a saját házában. El kell nyomni tar­tományaiban a lázadást, akár a hatal­mak ellenőrzése, akár pedig a siker más garanciái mellett — ez a véleke­dés uralkodik az európai diplomáciában. Remélhetjük tehát, hogy a szalo­nikii dinamit-nap nem fog komolyabb következményekkel járni Európa béke szerető népeire, kivált miránk nézve, mert hiszen iszonyú aggodalommal gondolhatunk a háború rémére, amely a láthatáron megjelent. Nagyon termé­szetes, hogy az ilyen tömeges flotta­demonstráció felett, amely most Sza­loniki kikötőjében zajlik, mindig va­lami baljóslatú felhő lebeg. A diplo­mácia tele van gyanúval, minden- ha­talom sanda szemmel néz a másikra, hogy nincsenek-e rejtett célzatai ? Hi­szen a Duna és Boszporusz között mindig oly sok kiegyenlithetlen ellen­tét lappangott. Bulgária azonban nem számithat arra, hogy az ő aspirációi érdekében valami beavatkozás történjék, erre az osztrák-magyar monarkia és Oroszor­szág szigorúan őrködnek. Jól tudjuk, hogy a nyughatatlan balkán-népek mindig arra számítanak, hogy az eu­rópai államokat egymás ellen kijátszák, őket egymásra usz-itsák s akkor a za­varosban halászhatnak. Bizonyosan ez a számítás vezeti most a bolgár nem­zeti bizottságot is ; kívánatos, hogy e számításukban csalódjanak. Kívánatos, hogy monarkiánk és Oroszország egy hajszálnyira se tágítsanak attól az egyez­ségtől, amit a Balkán félszigetre vonat­kozólag kötöttek. Ha szilárdan kitarta­nak, akkor bizonyára eltávozik a há­ború réme, mely a szalonikii bomba­merényletek félelmes tüzében megjelent. A politikai helyzet. - Fővárosi munkatársunktól. ­Benne vagyunk a törvényen kivüli állapotban s ki tudja meddig tart, mikor érjük végét? .íz ellenzék végletekig menő harcot viv a katonai javaslatok ellen s határozatilag kimondta, hogy az indemnitást körömszakadtig obstruálja éppen azon okból, mivel a katonai javaslatok ellen ezen az uton vél legsikeresebben harcolni. Az ellenzék nem szándékozik minden felmerülő javaslatot ós kórdóst obstruálni, mint azt egyes lapok hangoztatják. Bizo­nyítéka ennek, hogy pártkonferencián ki­mondta, miszerint sem a kvóta-bizottság tagjainak választását, sem egyéb oly ja­vaslatokat, melyek az állami élet rendes menetére vonatkoznak, nem fog meg­obstruálni s csupán az indemnitás törvény­nyó emelését fogja erejéből telhetőleg gá­tolni mindaddig, mig tulajdonképpeni célját: a katonai javaslatok visszavonását el nem éri. Ezzel szemben a kormány ós a többség szintén mereven áll a maga álláspontján és ezidö szerint még jottányit sem hajlandó engedni. Szükségesnek tartja a katonai javaslatok törvényesitósét és annak sikere érdekében a végletekig menő harcra is el van készülve. Ellenzéki részről a diadal bizonyos érzetével vették tudomásul, hogy a szabad­éi vüpárt két tagja most legutóbb kilépett a párt kötelékéből. Ugy remélik, hogy ezt a két lemondást több is fogja követni. Erre azonban egyelőre nincs kilátás. Az ellenzék a szabadelvüpárt egységének meg­bomlását látja a két képviselő kilépésében, illetékes helyről azonban megcáfolják ezt a feltevést s ugy magyarázzák a dolgot, hogy a kilépett képviselőknek az obstruk­ciós állapottól egészen eltérő differenciáik támadtak választóikkal s ennek lett ered­ménye a kilépés. Bármikónt áll Í3 azonban a kérdés, annyi bizonyos, hogy áldatlan a jelenlegi állapot s az ország érdekeire való tekin­tettel helyén való volna, ha az egymással szemben álló táborok bizonyos engedmé­nyek árán megegyezni tudnának és nem folytatnák tovább az ádáz harcot, melynek végtére is az ország issza meg a levét, amelynek érdekeit pedig állítólag mindkét fél a szivén viseli. Békésniegyeí Közlöny tárcája. Hazafelé. Öreg éjszaka van, átlátszatlan sötólség mindenütt. És csönd, mély csönd, abszolút csönd. Még csak egy madárrebbenés se hangzik ós a tücsök és abbahagyta a mu­zsikáját. Csak a szentjános bogár világit, az mutatja, hogy élet is van ez örök éj­szakában. De az is sokszor elsötétül, csak egy korhadt törzs foszforeszkál az ut mentén állhatatosan, mintha a magába szívódott világossággal tiltakoznék a lassú elmúlás ellen. Azonban messziről néha-néha nehéz léptek koppanása üt zajt. Bizonytalan hang csak. mintha tapogatódzva haladna az utas, akitől a csöndzavaró nesz szár­mazik. — Balog Ambrus ballag hazafelé. A dohányt levelezték a nagy dűlőn s nagyon rásötótedett. Mikor elindult, már akkor is öreg este volt, pedig már jó ideje halad a töltésen. Jobb is lett volna kint maradni és a tanyán hálni, hogy tnár a kocsit haza küldte a Jancsi gyerekkel. De nem tudott kint maradni. Öreg csontjai megfájulnak a kemény vackon, puha pehely derókalj után vágyakozik. De el is számí­totta az időt, korábban is akart ő elindulni. Mert nem csak a vacok kemény, hanem egyéb baj is van: az asszony . . . — Bizony bolond az ember, megbo londul vénségére. — Motyogja magában az uton. — Öreg korára még azt is meg­tanulja, hogy kell az asszonyt őrzeni, mint a házőrző kutyának. Eb. aki állja. • De hirtelen majd megbotlik, valami akad az útjába. — No, no . . . És haladna tovább, de az a valami ott az uton megmozdul lassan. — ^.djon Isten . . . Az öreg Balog megállt és odafordult, amerről a köszönést hallotta. Valamikópen nagyon ismerősnek tünt fel előtte a hang. — Ki az na. Hallám . . . Egy alak állt föl Mert ült eddig. Va­lami asszonyféle. A sötétben nem lehetett ráismerni. De az öreg ugy vette észre, hogy nagyon szegényes gúnya volt rajta. Nem is suhogott, pedig a falujabeliek csak keményre vasalt szoknyákat hordanak. Te­hát idegen is. — Én volnék, kelmed . . . Az öreg csak nézett és bámult. — Te . . . — En „ . — Balázs Klár ? — AZ. Balázs Klára. Az ember lehajtotta a fejét, meg akarta fogni a lány kezét, de csak a botját vette át a noásik kezébe. És nagyot csapott vele a földre, egy göröngyre. Egy kissé behorpadt a melle ós a yálla is összeesett. Szólni nem tudott. Csak sokára. — Hová mégy ? -­1-Haza. A faluba. — Hát menjünk. De mintha az öreg léptei bizonytala­nokká váltak volna. Sokat bukdácsolt. Szógyelte is a lány előtt, ám azt adta okul, hogy nem lát. Mert a szemeit ki se nyitotta, ahogy a lány előtt becsukta az imént. — Honnan jösz ? — kérdezte aztán kssan. A lány szomorúan mondta: — Onnan. — Onnan? Hát kitöltötted már? — Ki. Sokat ültem. Ott is olyan sö­tétség volt, mint itt. Nem tudtam hozzá szokni, pedig a szemeim szinte mögvakul­tak, de egyre ott volt előttünk . . . — Micsoda ? — A gyerok. — Igen ? — Az. A. gyerökünk. — A gyerökünk . . . Meg kellett állani, mert az öreg nem birta tovább. A torkára szorult valami, ami meg akarta fojtani. A leány szótalanul állt előtte, keserű­ség égett az ő szivében is. Azóta nem találkoztak, most lehetne sok mindent mon­daníok egymásnak. Volna is mondani va­lója, de nem tartja érdemesnek elmondani. Minek ? Nincs egymáshoz semmi közük. Akkor még volt, akkor még tudott volna mondani, mondott volna is sok mindent. De ma már csak keserűség ól a szivében, megtompult az érzése, kicsiholni bajos be­lőle a szikrát. Á lelkének is elveszett az egyensúlya. Nem bánja már akárhogy lesz, majd lesz valahogy, mert lennie kell. — Maga se tudja, hogy mit akar, aunyi a vágya csak, hogy haza mehessen. Az ember szólt megint: — Mit tettél vele? — A gyerökkel ? — A gyerökünk kel. — Hisz tudja. Elemésztöttem — Szö­góny . . . Most még erösebben markolta meg az öreg a leány kezét, szinte kiserkent belőle a vér. De a leány föl se szisszent. Nagyobb fájdalmat is állt már ő ki. És kiállta panasz nélkül. Nagyon kemény akaratú asszony volt ós SZÍVÓS természetű. Az apjáról ma­radt rá, aki csikós volt régente s a kit amikor a szolgabiró huszonötre itólt, még csak meg' se jaidult az ütések alatt. Pedig ártatlanul szenvedett, mert ami bűnért meg­gyanúsították, nem ő követte el. Ilyen volt a leánya is Mikor ott volt, keményen bántak vele, a lelkét össze is törték, de azért szó nélkül tűrte végig, hosszú esz­tendőkön keresztül. Az embert ez még jobban íöldühösi­tette. Szerette volna a fogait belevágni a lánynak a testébe, hogy vér sor kenjen a nyomába ós fájdalom, nagy fájdalom, amiért azt tette. — Miért tetted? Te . . . — Lelkötlen vagyok. Tudom. De maga is az. Maga az oka, — tudja . . . Az ember elengedte hirtelen a leány kezét, _ mintha kiesett volna az az ő kezé­ből. És érzéketlenné, erőtlenné is vált az csakugyan, mintha szól érte volna hirtelen. A szája is hang nélkül mozgott. Pedig beszélni akart, de nem tudott. — Maga hagyott el. Ögyesögyedül ma­radtam azzal a nagy szégyönnel. Ki se möntem az utcára, az ablakból lestem, ho­gyan mutogatnak felém az embörök. — Oszt' az Isten is elvötte az eszömet. Mög­vert a két kezével az ón bűnömért, meg a maga bűnéért. Azt se tudtam mit cselek­szöm, csak cseleködtem. Szögóny jószág, ha még most is élne . . . Az ember utána mondta lassan: — Ha még most is élne . . . Aztán nem szóltak sokáig. A hangjuk mintha megnémult volna. Ott ült az ember a földgöröngyön. És mellette állott a leány szomorúan. Ha világos lett volna, kerülték volna egymás tekintetét. De igy egymásra bámul­tak. És nem vették észre, hogy egymásra néznek. A szivük alig dobogott, mintha meg­állott volna a verése. Nehéz, nagy teher borongott a lelkű­kön ós nem akarta rajtak könnyíteni. Jól esett nekik ez a nyomorúság ós bánat. Jól esett nekik a szótlanság csöndje. Mert elmerülhettek saját leikeikbe ós fájdal­maik kinját keresztül érezhették egészen. A szól megmozdult körültök ós fütyülni kezdett. Hűvössé vált a levegő. A lány szólt : -— Hideg van. Menjünk. És összevonta keblén a rongyos kendőt. Az ember fölkelt. És megindult. De többé nem fogta meg a lány kezét. Most már jobban látott, nem bukdácsolt egy cseppet sem. De sokat sóhajtozott, mintha a lelke akart volna kiszakadni mindenképpen.

Next

/
Oldalképek
Tartalom