Békésmegyei közlöny, 1903 (30. évfolyam) január-június • 1-52. szám

1903-04-23 / 33. szám

XXX. évfolyam. Békéscsaba 1903. Csütörtök, április hó 23-án 33 szám. EOZLONI POLITIKAI LAP. Telefon-szám 7. Szerkesztőség: Fő-tér, 876. számú ház, hova a lap szellemi részét il'ető közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Megjelenik hetenként kétszer: vasárnap és csütörtökön. ELŐFIZETÉSI DIJ : Egész évre 12 kor. Félévre 6 kor. Negyedévre 3 kor. Egyes szám 16 fillé

r Előfizetni bármikor lehet, évnegyeden belül is. Felelős szerkesztő : MAROS GYÖRGY. Laptulajdonos: SZIHELSZKY JÓZSEF. Kiadóhivatal: Telefon-szám 7 Fő-tér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel helyben fizetendő. Nyilttér-ben egy sor közlési dija 50 fii. Kis emberek kis poréi. Budapest, április 22. Ma minden a szocializmus jegyében Halad és fejlődik Nincs a művészetnek, nincs a tudománynak olyan ága, amely az uralkodo' szociális tanoktól teljesen elzárkóznék. Az emberi jogok birodalma telve van uj eszmékkel s lépten-nyomon arról győzó'dünk meg, hogy ez uj eszmék nyo mán az érvényben levő jogszabályok tarthatatlanokká s a jogegyenlőség szempontjából teljesen igazságtalanokká, méltánytalanokká válnak. S ez uj eszmék forradalmában talán legnehezebb feladata van a jognak s ennek nyomán a jogszolgáltatásnak. Avagy nem nehéz feladat-e, amikor a jogszabálynak gazdagra és szegényre egyaránt érvényesnek kell lennie, amikor a jogszolgáltatás előtt kell, hogy minden ember egyenlő le gyen, s e tétel már gyökerében ha mis és a világrenddel össze nem egyezthető abpokon nyugszik. Tagad hatatlan, hogy a legveszedelmesebb játék volna s a legzavartabb viszonyokat szülné, ha a külömböző társadalmi osztályú egyéneknek külön külön jogot alkotnánk, s az egyén vagyoni viszonyaitól volna függővé téve, hogy reá nézve mely jogszabályokat tekinthetnők érvényeseknek; de viszont az is sok anomáliát, kisebbnagyobb igaztalanságokat rejt magában, ha különböző társadalmi osztályú és más más vagyoni helyzetben levő egyéneket egy jogrendszer alá foglalunk össze. Mi hát a leghelyesebb ut ? — fogja kérdeni mindenki. Nehéz a válasz, s e cikk keretében nehéz is volna e problémának megoldása Nemvolnánk azonban őszinték, ha fel nern emlitenők,

! hogy a magyar jogfejlődés ez irányban jó ut'.n van. Ugy az uj magyar polgári törvénykönyv, — melynek ter vezete má, vagy két éve előttünk fekszik — mint az uj polgári perrendtartás számol a vezető eszmékkel és amennyire csak lehít, a jogegyenlőség eszméjét az egyének különböző létérdekeivel, ellentétes viszonyaival összeegyeztetni igyekszik. A birói gyakorlat terén is a mértéket tartó, józan szocializmus mármár feltűnik s különösen a munkaadó és munkás között napirenden levő kártérítési perekben teljesen felforgatta az eddigi konzervatív, ósdi gyakorlatot. A jog pszigológiai kérdéseivel foglalkozók — tehát a joggal nem jogi szempontból foglalkozók nagy előszeretettel teszik szóvá a kriminológia egyes kérdéseit; napirenvan a Lombroso-féle tanok megvitatása, per longum et latum irnak az esküdszéki intézményről, a feltételes elitélésről stb. De vannak ezeknél sokkal miniciózusabb, az emberi életben napról napra felmerülő, elenyészően jelentékteleneknek látszó kis dolgok, amelyekbe a kis ember lépten-nyomon belebotlik s amelyek a szocziálizmus jegyében az emeri erők egyenlőtlenségének képét tárván fel, jelentéktelen mivoltukban szerényen húzódnak meg és szép csendesen a legkeservesebb jogtalanságoknak és igaztalanságoknak kútfőivé lesznek. Kik beszélnek ma a kis emberek kis bajáról ? Kit érdekel ma a 40 koronán aluli perek sorsa, amelyek minden szenzációt nélkülöznek s a névtelen millióknak kis életében mégis a legnagyobb gyötrelmeket okozzák, a legvehemensebb szenvedélyeket lob bántják fel. Érdemes bepillantani a kis emberek kis dolgaiba, ezekbe a pár koronás perekbe, amelyeknek rugói rendesen az irigység, a vak szenvedély, a boszu, a felebarát vérig bosszantása; s az ellenfél, mint hős gladiátor küzd mindezek ellen a maga igazáért. Csak ritkán kínálkozik olyan ellenfél, avagy felperes e pereknél, aki a misera plebs nél a jog és erkölcs iránt az e perekben megszokottnál nagyobb érzéket tanusit. S ezekből az emberekből van hivatva a biró kihozni az igazságot s ez emberek megbízhatatlan szaván — uton útfélén fölszedett hazug bizonyítékai alapján — kénytelen felépíteni döntő Ítéletét. Vájjon nem jön-e kísértésbe az igazság szent nevében ? De hányszor, de mennjiszer! E kis emberek kis dolgai jobban próblri teszik lelkiismeretét, fáradságosabbá teszik helyzetét, mint a több ezer koronára rugó perek. S kivánhatja-e a biró, ha lelkiismeretes, bármennyire el legyen is foglalva, hogy a kis emberek kis perei — a 40 koronán alóli perek — hatásköréből kivétessenek? Nem kívánhatja, mert a fejlődő jog azt is igaztalannak tartja, hogy e perekben eddig is első fokban közigazgatási hatóság járt el s eljár mindaddig, mig csak az 1877. óvi XXII. t.-c. hatályon kivül nem helyeztetik. Nem kívánhatja azt sem a biró — mert ez igazságérzetével ellenkeznék, — hogy az 1877. óvi. XXII. törvénycikknek, a'rely a 40 koronán alóli perekre vonatkozó eljárást foglalja magában, az a rendelkezése, hogy az ezen perekben vallott ügyvéd munkadija ós költsége sem a pervesztes féllel, sem saját felével szemben meg nem állapitható, — hatályon kivül helyeztessék. De másrészt e perek a biró helyzetét még tarthatatlanabbá teszik a felek személyes pörbelépáse ós védekezése folytán; a munkával amúgy is túlterhelt biró a személyesen pörbelépő és védekező felek rosszhiszemű, terjengős, határokat sem ismerő előadása folytán még rosszabb, tarthatatlanabb helyzetbe kerül. Érdemes volna az igazságügyminiszternek egyszer már a kis emberek kis dolgával foglalkozni s ahelyett, hogy az ügyvédség helyzetét az uj perrendtartás egyes rendelkezéseivel rosszabbítja, azon javítania kellene, ennek fejóbon azután az ügyvédi kamarákoak kötelességévé tehetné, hogy a 40 koronás ügyekben, amelyeknél eddig az ügyvéd általi képviselet azért hiányzik, mert a költségei fedezése nincs biztosítva, mindegyik fél részére hivatalból kirendelt ügyvéduek díjazás nem járna ; s ha a kis emberek kis dolgában ügyvédek vennék kezükbe a pereknek vitelét, ezeknek elszomorító képe megváltoznék. A fel ügyvédjével bizalmasabb, közlékenyebb, mint perének bírójával szemben. Ügyvédje felvilágositaná őt helytelen álláspontjáról, pőrének igaztalanságáról s a perbe az ügyvéd utján bevett tények az igazság képét tárnák a biró elé. A kis emberek kis perei a legodiózusabb perekké váltak a felek személyes megjelenése ós védekezése folytán. A krajcárokon éldegélő napszámos, ki 10 korona cipSkontóját kifizetni nem tudja, a nyomorúságban, vak szenvedélyekben, kishitű gondolkozásban eltanult raff mer iával, kétségbeejtően komor ábrázattal járul a biró elé, pár szóval lefesti életének egész nyomorát sa biró, bármilyen jó pszikológus legyen is, az arcokról nem mindig azt olvassa le, amit le kellene olvasnia. Egyébként az ügyvédi képviselet mellett is, ha a biró esetleg szükségesnek tartja, a felet e kis perekben is épp ugv. mint a nagyobb pereknél, személyes kihalgatásra idézheti. Egyelőre ennyit a kis emberek kis pereiről. p-I H-e. A megyei gazdasági egyletből. Elnökválasztó közgyűlés. A békésmegyei gazdasági egylet tagjai mult vasárnap délelőtt nagyszámban gyűltek össze a csabai kaszinó nagytermében, hogy az egylet jövőjére messze kihatással lévő ügyekben határozzanak; a meghivó tárgysorozatában az elnökválasztás ós alápszabálymódositás voltak azok az ügyek, Békésmegyei Közlöny tárcája. Elmentél. Úgy elmentél innen, mint a szálló illat, Mint dalos madár, mely őszszel útra kél, Úgy elmentél innen, hogy tán sohse látlak . . . Kicsi lábad nyomát befújta a szél, Hulló lomb elfödte, a zápor elmosta, S elfelejtett téged minden, minden itt . . . Egyedül csupán én — dőre vágytól űzve — Keresem még most is kicsi lépteid! Végváry Ferenc. Az első szerelem. — A „Békésmegyei Közlöny" eredeti tárcája. Irta: Borostyá,n Nelly. A vendégs ereg kin ült a négy hársfa alatt, melynek ievelei közt a hold alig-alig küldhette egy-egy sugarát a pillanatnyi hallgatásba merült társasághoz Előbb az első szerelemről vitatkoztak, mindenki diák érzelemnek tartotta, csak egy komoly, atléta termetű nyugalmazott százados mondott ellent. Általában szép embernek tar-1 tották, bár a homlokán végig húzódó vérvörös vonal szigorú kifejezést kölcsönzött arcának, s ha hóditoU, azt csak is csodaszép, szomorú tekintetű szemeinek köszönhette. Most az ő szavait várták, kíváncsian, hitetlenül, de azzal a tisztelettel, melylyel öntudatlanul mindég körülvették. Balázs körülnézett, — tekintete meg akadt eg magas szép asszonyon, ki nyu-1 godtan elfordította a fejét s a holdfényben pompázó tavat nézte — s aztán lassan beszélni kezdett: — Igen ! — most is azt állítom. hogy az első szerelem a legszebb, legideálisabb, s a legtovább tartó érzés. Tudom ! Elmondok egy történetet, s hinni fognak nekem Egyszer . . . régen . . . talán 20 év előtt, szerelmes lett egy hadnagyocska, szép volt a lány és bájos, a kaució kérdés sem okozott gondot, s rövid idő alatt egymásnak Ígérték magukat. Szerelmes volt a férfi, az első, igaz, nagy érzelem kötötte a lányhoz, s a lány a 19 éves szive egész ideálizmusával, ábrándjával vonzódott álmai hőséhez ... Az eljegyzésre megérkezett a lány asszony nővére, s a férfi elég gyönge volt pár nap alatt menyasszonya hasonmásába szeretni. Ez az asszony ismerte a hódítás minden eszközét és magához vonzotta a megszédült férfit. Rövid leszek. Nos, a lány épen akkor lépett a szobába, mikor a férfi az asszony lábai előtt feküdt! Hogy mit érzett a lány, nem tudhatom, támolyogva ment ki a szobából, az asszony elkomolyodott egy kissé, s a férfi. ? gyáván valami áldozatot emlegetett, a mit az asszonynak hozott. Az eljegyzés felbomlott természetesen, csendben történt, a lány még szemrehányást sem tett, némán nyújtotta vissza a gyűrűt, mit nem régen reménnyel, boldogsággal, szerelemmel viselt, s titokban talán sokszor meg is csókolt. Az asszony elutazott, itt bevégezte átkos munkáját. A férfi ment utána, addig kérvényezett, mig áthelyezték. A lányról csak annyit hallott, hogy pár óv múlva férjhez ment egy őrnagyhoz, ki szinte imádja az ő örökké komoly szép asszonyát. A hajdani szerelmes vőlegény szép asszony lovagja lett, de a boldogsága csak addig tartott, mint a szép asszony szeszélye, egy fess hadnagy jutott előtérbe, a kiért második lett, majd pedig csendesen kiadták az útját. Nem fenyegetődzött, nem esett kétségbe, szinte tudta, hogy ez igy fog történni, csak épen a tiszti rangjáról mondott le s elment a városból, hol pár évi dicsősége ily csúfos véget ért. Aztán, mint közönséges civil járt városról városra, talán ' nem is, hogy feledjen, csak szórakozásból. 1S ekkor, valami csodás véletlen, összehozta volt menyasszonyával. Mikor először találkozott tekintetük, a férfi érezte, hogy nem halt még ki minden érzés szivéből. Mint a vándor, ki hosszú bolyongás után napsugaras vidékre talál, megpihenni ide tért Majdnem mindennap találkozott első szerelmével s a régi érzés felébredt szivében. Szenvedett rettenetesen tévedéseért, mert az asszony megismerni sem látszott őt, ugy bánt vele, mint uj ismerőssel, kivel még nem is rokonszenvezünk, s bár éreznie kellett a férfi szerelemtől lángoló tekintetét, soha, egy pillanatra sem árulta el, hogy tudomással bir róla. Végtelen tisztelte, becsülte az urát s ezt észrevette minden ember, ki társaságában megfordult. Hiába közeledett hozzá az az ember is, ki egykor szerelmét birta, hideg visszautasításra talált s mikor szenvedéseiről beszólt, azzal a végtelen lassú kézmozdulattal, mely mindig sajátja volt, — felelt: — Szeretem az uramat s el nem hagyom, hogy felesége legyek annak az embernek, ki elhagyottakkor, mikor feleségül vehetett volna ! Hogy mit érzett a férfi, el nem mondhatom, elég az hozzá, hogy még azon éjjel fegyvert emelt az élete ellen. A t*olyó megtévedt, csak a homlokon hagyott egy eltörölhetetlen nyomot. Mikor több órai ájulásból magához tért. az orvos részvevő tekintetével találkozott, ki egyszersmind jó barát is volt . . . vigasztalva emlegetett egy másik szerelmet, mi elfog következni s eltörli eddigi szenvedéseinek az emlékét is. Elgyengült a hangja, talán az elbeszélés merítette ki . . . talán az emlékek rohanták meg . . . Csend lett ismét. A hold, útjában megkerülte a hársfákat s a tó felől megvilágította az egész társaságot. A halvány fényben mindenki az elbeszélő homlokán végighúzódó mély, vérvörös sávot nézte, alig hallották azt a pár szót, mit a történethez befejezéskép hozzátett ! — S azóta . . . hiába keresem azt a megjövendöltmásikszerelmet, mely feledteti velem az elsőt . . . Ismét a szép asszonyra nézett, ki lassan emelkedett fel az alacsony kerti székről, alig érthető hangon vett bucsut a társaságtól, mikor Balázshoz ért s remegő jobbját kezébe tette, lassan reá nézett, tekintetük találkozott . . . aztán lassan elfordította fejét. A férfit — kutató tekintete nem tudta meggyőzni, a rezgő holdfény csalta-e meg, vagy az asszony szeme volt könnyes ?