Békésmegyei közlöny, 1902 (29. évfolyam) július-december • 53-104. szám
1902-09-04 / 71. szám
Az elöljáróság a felsőbb hatóságoknál keres jogorvoslatot a dákoromán lelkésznek törvényszegései ellen. — Jelentést tett a főszolgabírói hivatalnak. Az egész ügyet ismertetve elmondja az elöljáróság, hogy elengedhetlen kőtelességei közé tartozik a hazai törvéuyeinknek szigora végrehajtása s el nem hallgathat olyan eseteket, amelyek a magyar törvények kijátszását célozzák. S kérik a föszolgabirót, hogy a vármegyei alispán utján a jelen nemzeti szempontból mélyen sajnálatos esetben jogorvoslatot keressen. Vármegyénk alispánja bizonynyal megtalálja módját annak, hogy a csabai román lelkész végre-valahára tudja meg, hogy Magyarország nemzeti törvényeit, állami fennhatóságát büntetlenül senki nem gyalázhatja ; a község képviselőtestülete pedig nem segélyezhet közköltségből olyan egyházat, amelynek hivei a magyar haza ellenségét tűrik meg lelki gondozójukul s engedik megmételyezni szivüket, lelküket hazaellenes tanokkal. Végre szólunk a csabai hazafias társadalomhoz : vágja ki, mint ahogy az uri kaszinó 1896-ban kivágta testéből az olyan fekélyes sebet, mely, ha nem is veszélyezteti az egész test épségét, de rothadásával csak undor ébresztésére alkalmas. A „Békésmegyei Közlöny" táviratai. Zágrábban meggyilkoltak egy századost. Budapest, szept. 3. (Saj. tud. távirata.) Zágrábból érkező távirat jelenti, hogy a zendülés még jobban kitört. A lakosok házaiknak ablakait egész éjjel kivilágitva tartották, senki sem mert lefeküdni. A zendülő tömeg Wittos százados lakásánál egész éjjel őrt állt. A százados reggel jött haza ; lakása előtt a tömeg megrohanta. Wittos a szomszédos házba menekült a dühöngök elől. Betörtek utána, kivonszolták az utcára s ütlegelni kezdték, Végighurcolták az utcákon, majd félholtan hagyták a porbau. — Ujabb távirat szerint Wittos százados belehalt sebeibe. Zágrábba ismét egy század katonaság vonult. Agyonütötte a feleségét. Lúgos, szeptember 3 (Saját tud táv.) Sztanisics Kázmér erdész ma hűtlenségen érte feleségét, kire régen gyauako. dott. Az asszony menekülni akart, férje utána rohant s puskája tusával agyonütötte. Ü. gyilkost a csendőrség letartóztatta. ÚJDONSÁGOK. A csabai Kossuth-ünnep. Vasárnap délután 4 órakor tartotta ülését a csabai K o s s u t h-ünnep végrehajtó-bizottsága. Az ülésen, melyen B el ic z e y Géza elnökölt, több mint száz bizottsági tag jelent meg. P á n d y István előterjesztette a szűkebb körű bizottság javaslatait, melyeket elfogadtak. Ezek szerint szeptember 18-ikán este Yjö-kor kivilágitás lesz, mely után megkezdődik a szinházi diszelőadás. Másnap reggel 6 órakor zenekarok riadóval járják be az utcákat; 8 -9-ig ünnepély lesz a Rudolf-gimnáziumban s az áll. polg. iskolában ; 9—10-ig tartja a községi képviselőtestület diszgyülését, melyen H a a n Béla mond ünnepi beszédet; 10 —11-ig az ág. ev. templomban lesz diszisteni tisztelet, 11—12-ig az izr. templomban. A róm. kat. lelkészi hivatal diszisteni tisztelet tartását dogmatikai szempontból megtagadta. A gör. kel. kelkész, kinek működését lapunk más helyén „méltatjuk" megtagadta ezt minden indokolás nélkül. Délután 3 órakor a K o s s u t h-téren népünnepély lesz, a következő műsorral: I. Beszédet mond dr. R e 1 1 Lajos. II. Szaval M a k a i István. III. Beszédet mond Áchim János. IV. Kossuth születése napján. Irta B elencéresi Dezső, szavalja ifj. Horváth Mihály. V. Beszédet mond Áchim F. Tamás. Az ünnepélyt bevezeti é« befejezi a csabai dalárda hazafias éneke. Este 8 órakor a Vigadó nagy termében közvacsora lesz, melyre már eddig is 300 személy jelentkezett. * Szarvason az ág. ev. egyház gyűlést tartott. A gyűlés tárgyát a^Kossuth-ünnepélyt rendező bizottság átirata képezte, a melyet a gyűlés egyhangúlag magáévé tett. A szept. 19-én tartandó istentiszteleten az ünnepi szónoklatot P 1 a c s k ó István lelkész fogja tartani. Gádoros képviselőtestülete P a p p Káároly községi elsőjegyző indítványára egyhangúlag elhatározta, hogy Kossuth Lajos 100-ik születés napját megünnepeli s ezen a napon díszközgyűlést tart. A közgyűlés szónokául 0 k á 1 y i Adolf ág. ev. lelkészt kérték fel— Személyi hírek Dr. Krcsmárik János szarvasi országgyűlési képviselő a héten Szarvason időzött. A képviselő a kormány meghizásából tanulmányúton volt Keleten s rövid idő múlva felutazott a fővárosba,hogy útjáról beszámoljon.—Ugyancsak Szarvasnak tartózkodott gróf F e st e t i c h Andor, a vidéki szinészet főfelügyelője Szarvason a nyitra zombori szinikerületbe való beosztása ügyében. Útjában Mészáros Kálmán, az országos szinész egyesület igazgatója kísérte. — Benka Gyula jelölése. A nemrégen megindult Szarvasi Hirlap vasárnapi száma megdöbbentő hirrel lepte meg a vármegyét. Egyik hire szerint Benka Gyula, a szarvasi főgimnázium érdemes igazgatója állásáról lemondott volna. A hir azonban — szerencsére — téves. A kitüntetett igazgató, kinek nevéhez fűződik a gimnáziumnak ujabbi haladása, nem mondott le, csupán három éves megbízatása járt le. Ez ügyben a tanári kar szombaton H a v i á r Dániel felügyelő elnöklete alatt értekezletet tartott, melyen egyhangúlag és lelkesen újból az érdemekben gazdag tanférfiut jelölték az igazgatói tisztségre. Benka Gyula legméltóbb is erre az állásra s vele szemben senki más nem jelölhető a szarvasi gimnázium igazgatójának, az érdem, a tudás és a hivatottság tiszteletben tartásával. — Kiküldöttek a munkássegélypónztár értekezleteire. Békésvármegye főispánja, dr, Lukács György, a munkássegélypénztár érdekében Gyulán tartott értekezlet határozata szerint meghívta a vármegyei gazdasági egyesületet a járások székhelyén tartandó értekezletekre. Vasárnap délelőtti ülésén tárgyalt ez ügyben az egyesület ós megválasztotta kiküldötteit, kik az egyesületet az értekezletek képviselni fogják. Kiküldöttek a csabai járásra Beliczey Géza ós Kiss László; a gyulai járásra L a d i c s László és Szekér Gyula ; a szarvasira gróf Ro ha Géza ós Dere zy Péter; a békésire E m p e r 1 Ernő ós Morvái Mihály; a gyomaira D e b r ec z e n i Endre ós Király Ferenc ; a szeghalmira R e c k Géza és Péter András ; az orosházira Veres József és Székács Lajos. — Ugyancsak e gyűlésen küldötte ki az egyesület a megbízottait a pozsonyi gazdakongresszusra D e br e c z e n i Endre ésPfeiffer István személyében, kiknek utjukról jelentést kell tenniök az egyesületnek. — Képviselőtestületi közgyűlés Békésen. A közgyűlés 22 tárgya közt legfontosabb volt a közoktatásügyi miniszter leirata és a közigazgatási bizottsági határozata hat osztályú községi iskola létesítése tárgyában, mely szerint a községnek a belterületen még ez iskolai évben 6 osztályú elemi iskolát kell felállítania. A képviselőtestület elhatározta, hogy felkéri a közigazgatási bizottságot és minisztériumot, hogy az állítandó iskola állami legyen ós várjanak a felállítással addig, mig az uj gimnázium épülete készen lesz, mikor is a mostani épület elemi iskolai célokra használhatóvá válik. Az ev. ref. egyház átirata értelmében a közgyűlés kimondta, hogy Kossuthünnepélyt tart s bizottságot küld ki a műsor megállapítására. A motoros vasútra megszavazott 60 ezer korona első részletének befizetésére nézve ugy határoztak, hogy majd ha a kölcsönös megállapodás létrejön s a szerződés alá lesz írva, akkor fognak fizetni, kamatot pedig akkor sem. — A szarvasi főgimnáziumról. A gimnáziumi felügyelőségnek helyi bizottsága H a v i á r Dániel felügyelő elnöklete alatt ülést tartott. Ez ülésnek tárgyát elsősorban az összes számadásoknak felülvizsgálata képezte. K u t 1 i k' Endre számvevő jelentése alapján a bizottság a számadásokatmegvizsgálta ós helybenhagyta. Moc skónyi József pénztárost, Oláh Miklós efórust, Sárkány Imre segélyegyleti elnököt, M e 1 i s János gyámintózeti elnököt ós Kepenyes Mihály gazdát a további felelősség alól való felmentésre ajánlta, s ugy nekik, mint a számvevőnek höszönetót fejezte ki. Elfogadta a bizottság Benka Gyula igazgatónak a százéves emléknap megünneplésére készített tervezetét, s az ünnep nepjául október 8., vagy 15-ikét ajánlta a felügyelőségnek. Megvizsgálta a könyvtárt is; a számvevő jelentése alapján azt rendben levőnek találta, s L i s k a János könyvtárost megbízta, hogy a régiségekről jegyzéket készítsen. Az elnök még a gabonaeladásokről, s az építkezés előkészítésére nézve tett jelentést, melyek után az ülés véget ért. — Gyilkossági kísérlet ós öngyilkosság. Nemrégen meg irtuk, hogy L i c s k a József feleségétől külön élő, gyulai iparos nejét le akarta löni, tervét azonban megakadályozták s elvették tőle fegyverét. Ami azonban előszörre nem sikerült neki, a napokban mégis végrehajtotta. Az asszonyt la kására hivatta, azzal az ürügy gyei, hogy véglegesen szakítani akar vele s igy vigye el összes ott lévő holmiját. Az asszony gyanutlanul elment s csomagolni kezdte ruháit s kisebb ingóságait ; ekkor Licska forgópisztolyt rántott elő s hátulról feleségére lőtt. A golyó csekély sérülést ejtett az asszonyon, ki rémült segélykiáltásokkal futott ki a szobából. A férjnek ez nem volt elég, még egyszer utána lőtt menekülő feleségének, kinek lábába fúródott a golyó, ugy hogy a földre rogyott. Licska ekkor magára irányította a fegyvert s kétszer lött mellébe. Mindkettőjüket beszállították a gyulai kórházba. Az asszony sérülése nem veszélyes, a férj azonban másnap meghalt. — Nagy idők tanuja. A p o n y i József békési 48-as honvéd, ki mint főtüzér küzdötte végig a magyar szabadságharcot a mult héten elhunyt, 73 éves korában. Számos ütközetben vett részt s a csatatéren tanúsított harcias viseleteórt vitézségi érdemrenddel lett kitüntetve; a szőregi vesztett csatában lőporrobbanás következtében elveszítette szemevilágát. Azóta Békésen ólt rokonainál. Temetése nagy részvét mellett ment végbe. — Halálozás. V. Kovács János tekintélyes szarvasi polgár, 79 éves korában meghalt. A vógtisztességtótelen az egész elöljáróság s a község értelmiségének számos tagja jelent meg. ' — Uj segédlelkész. A csabai ág ev. egyház uj segédlelkésze, B a 1 e n t Dániel, kit Korén Pál lelkész hívott meg maga mellé, a vasárnapi magyar istentiszteleten fogja tartani első egyházi beszédét. — Békésmegye a pozsonyi gazdasági kiállításon. A békésmegyei gazdasági egylet tömeges kirándulást szervez a megyebeli gazdák részére a kiállításra. Az indulás napjául az elnökség szeptember 14-ikót tűzte ki, mely napon a délelőtti gyorsvonattal történik az elutazás. Az egyes közsógbeli csoportok állomásaikon csatlakoznának a többihez. Kik részt óhajtanak venni a kirándulásban, jelentsék be a gazdasági egyesület titkári hivatalának, hogy az számukra felára menetjegyet kérhessen Azok pedig, kik a kiállításra szóló igazolványokat már megkapták és lakást óhajtanak lefoglalni, küldjenek be előjegyzési díj képen ágyankint l koronát M i 11 e rh a u s e r pozsonyi szállásadó bizottsági elnök címére, ki is a névreszóló utalványokat mindenkinek elfogja küldeni, ha lakása címét ós postáját pontosan megjelöli. —Tanitóválasztások Az orosházi evang. egyháznál a Ródei ós Kocsondi-féle állásokra egy évi időre helyettes tanítók választattak. Az egyház elnöksége Mendöl Ernő eddigi helyettest ós N a g y József végzett polgári iskolai tanárt választotta meg. A község képviselőtestület is három tanyai tanítót választott a héten. Az újonnan épült bónumi iskolához P o 1 ó nyi Kálmánt, a hosszúsorihoz Balázs Bélát s a monorihoz Sin István orosházi illetőségű s most végzett tanítókat választották meg. — Felfüggesztett presbiterek. A békési ev. ref. egyház presbitereinek egy részét, miután másodszorra is megtagadták a békési gimnázium kölcsönónek megszavazását, mint akkor irtuk, felfüggesztették.Az egyháztanács fegyelmi bírósága, mert felmentette őket, az egyházmegyei ügyész azonban meggfellebbezce a határozatot. Igy tehát a kellemetlen ügy még tovább fog húzódni. — Hajózás a hármas Körözsön. A hármas Körös hajózása érdekében a munkálatok már megindultak. Tudvalevőleg, a hajózhatás érdekében több duzzasztó és csege épül. A bökónyi hajózó csege ós duzzasztó mellett Darányi földmivelósügyi miniszter zsilipmesteri laknak, őrháznak fölépítését rendelte el, melyre a gyulai folyammérnökség most hirdetett árlejtést. — Pénztárnok választás. Ágoston Lajos közbecsülésben álló volt orosházi községi pénztárnok lemondása folytán megüre sedett pénztárnoki állást a mult héten töltötték be választás utján, AZ állásra négy pályázó volt, kik közül nagy többséggel Baranyai községi esküdtet választották meg — Kinevezések. A pénzügyminiszter V á 1 y Zoltánt a szarvasi adóhivatalhoz adótisztnek, a belügyminiszter a vésztői anyakönyvi kerületbe anyakönyvvezető helyettesé Horváth Gyula vésztői másodjegyzőt nevezte ki. — Uj szövetkezet a megyében. Puszta földvár községében uj szövetkezet fog alakulni, fogyasztási és értékesítő üzletkörrel. A szövetkezet vasárnap fogja megtartani alakuló ülését. — Életunt gazda. Hosszú idő óta kínozta nehéz betegség S o o s Antal orosházi gazdálkodót. Kinjait megunta s elkeseredésében öngyilkosságot követett el. Forgópisztolylyal halántékon lőtte magát s azonnal meghalt. — Meggyújtotta magát- Rosta Antal orosházi legény ittas állapotban leteküdt az istállóba. Eldobott gyufával meggyújtotta maga alatt a szalmát, amitől ruházata is lángba borult. Ekkor rémülten szaladt ki az istállóból, de ruhája a szabad levegőn még nagyobb lánggal égett. Szülei a kút mellé hurcolták s locsolás közben letépték róla az égő ruhát. Sérülései oly súlyosak, hogy aligha marad életben. — Tolvajok. Csinos kis krónika gyűlt össze, azoknak működéséből, kiknek nincsen fogalmuk a tulajdonjog irányában. A szeghalmi vásárban Víg Juliánná N óm d*t Sándornó, özv. Neumann Mózesnó sátrából emelt el egy vég vásznat, de szerencsétlenségére rajta vesztett, mert a csendőrség vásznastól együtt elcsípte és bekísérte a hűvösre. Ugyancsak a szeghal mi vasárban jófogást csinált P a r d i János rendőr is, aki egy 7 tagból álló tolvaj szövetkezetet fogott el : Szabó Károly, Kovács Zsuzsanna, Szabó István, Bak Sándorné szül. Molnár Juliánná, körösladányi lakosokat. Elfogatásuk alkalmával tömérdek cipőt csizmát ós ruhanemüeket találtak nálluk. Károsokként jelentkeztek M a z u r e k Istvánné, Juhász Juliánná békési lakos, akitől 5 pár czipőt 35 kor. értékben. A p o n y i Béla békési lakos, akitől egy rokkát, Kovács Imre köröstarcsai cipész, akitől 8 pár cipőt, Juhász Imre endrődi csizmadia, akitől egy pár csizmát, K e r e k i Andrásnó békési lakos, akitől 2 drb. mosóteknőt 5 kor. értékben ós B. Szabó Báltntnó sz. Kruchió Eszter füzesgyarmati lakos, akitől 2 pár cipőt 24 kor. értékben loptak el. A rendőrség az egész tolvaj szövetkezetet elfogta s átadta a gyulai kir. ügyészségnek. — Uj OVÓnÖ- Megírtuk, hogy az orosházi óvónői állásra hatvannégy pályázó jelentkezett. A választás már megtörtónt, melyen Zalai Juliska nyerte el az állást. — Ipariskolai beiratás. Az általános ipariskolában a beiratások szeptember hó 7-én és 14-én eszközöltetnek az ipariskola helyiségében (volt állami elemi fiúiskola) és pedig mindenkor 8 — 12-ig, d. u. 2 4-ig. A tanitás szept. 15-én veszi kezdetét. Felhívja az igazgató a mestereket ; tanoncaikat a megjelölt határidő alatt mulhatlanul beírassák, mert ellenkező esetben a mulasztók az ipartörvény megfeielő szokása értelmében pénzbirsággal büntettetnek. — Verekedés a vásárban. Sohasem teljes a vásári krónika, ha egy-két verekedésről nem lehet beszámolni, mert hát az ősi magyar virtus ma sem pihen s ha csak lehet s alkalom van rá, ki is mutatja a sárréti magyar, hogy nem viz folyik az ereiben. Szeghalmon 0 z e g 1 ó d i Lajos ós Hegedűs Lajos a vásártéri bódék egyikében oltogatták szomjukat. Miután azonban néhány pohárral már a rendes mennyiségen felül is elfogyasztottak, Czeglódi feldöntötte Hegedűsnek hűs árpalével telt poharát, amin ez módfelett felingerülvén, a nála levő fütykössel próbálta ezt az illetlenséget megbosszulni. Ami sikerült is neki, mert olyan három folytonossági hiányt támasztott C zeglódi fején, hogy beletelik két hét, mig ismét a korcsmában fogyaszthatja a behütött italt. — Vigyázatlanság. G é r e c z János szabó-iparos, Füzesgyarmatról, vásárról hazafelé jövet a Körösladány és Szeghalom közt elterülő Sebes-Körös védgátjáról szekerestől, áraival együtt mintegy 10 méter magasságból a Sebes-Körösbe fordult. Emberéletben nem esett kár, de az árukat és szekeret nagy bajjal tudták kimenteni. — Uj eskütit- V a la c h Pál lemondása folytán üresedésbe jött szarvasi községi esküdti állást választás utján betöltötték. Nagy többséggel S k o r k a Mihály lett megválasztva. — Tűzoltók ünnepelye. A szarvasi önkéntes tűzoltó egyesület vasárnap tízéves fennállásának emlékére nagy ünnepséget rendezett. Reggel 8 órakor a r. kath. templomban hálaadó isteni tisztelet volt, melyen Kalmár J,, a pécsi színtársulat tenoristája énekelt egy egyházi dalt. D. e. 9 órakor az Árpád szálloda dísztermében rendkívüli közgyűlést tartottak, melyen a már 10 év óta működő tagokat, — számszerint tizenkettőt — 10 éves működési emlékéremmel, négyet pedig 5 éves működési emlékéremmel tüntettek ki. Este ugyancsak az Árpád szálloda dísztermében nagyszabású társasvacsora volt, melyet számos pohárhöszöntő fűszerezett. KetttZSti ZáSZlOl( kőWY JAKABLr. é s TÁRSA csabai divatkereskedők ajánlanak a mm ünnepélyre. e^ybeszövött címeres, tiszta_gyapju, nemzeti zászlókat a Kossuth ünnepélyre. 2 mtr. napáiban 5 kor., 27a mtr. najysáibari 7 kor. és 3 méteres naiysá^ban 9 koronáért.