Békésmegyei közlöny, 1902 (29. évfolyam) július-december • 53-104. szám

1902-11-27 / 95. szám

létet és a nyomort, a megelégedést és a zúgolódó békétlenséget. A tél mérgesiti el azokat a sebeket, melyeket az inség fakaszt; ezeket a hideg és a nyomor fájdalmassá teszi. A társadalomnak kellene ilyenkor azokat gyógyitani, hogy el ne fekélyesedjenek és ragályozókká ne legyenek. Mennyire háladatossá tenné a gyöngéd ápolás a beteget a társadalom iránt, mely fájdalmát enyhiti és emésztő kinjaitól megszabaditja. E részvét, e gyöngédség, e felebaráti jóindulat mint békitő szellem lehetne a palota és kunyhó, a selyem ós daróc, a jólét ós Ínség között s a lelkekben lappangó ádáz gyűlöletet a megnyugvás érzése váltaná fel. Mert a társadalomnak elháríthatatlan kötelességei vannak és pedig annál több, minél nagyobb az egyéni és társadalmi szabadság. Minél nagyobb az önrendelkezési jog, annál nagyobb a társadalmi tevékenységre a tér és a — kötelesség. Nincs a világon nemzet, amely a jogot és kötelességet olyan tudatosan tudná összeegyeztetni, mint az angol. Nincs a világon nemzet, amely & jogok gyakorlásában, kötelességek teljesitósóben azt a nemzetet fölülmúlná. A társadalmi jótékonyság bámulatot keltő. A szabad Amerika népének társadalmi élete sajátságos nevelődóse következtében egészen más irányú. Itt az egyén sokkal karakterisztikusabban fejlődik és az egyénben az öncél tudata. Mindent ebből a szempontból tekint ós mindent ily célból kiván kihasználni. Mi e kettő között állunk — már a mennyire itt társadalmi életről lehet szó. Van érzék a jótékonyság iránt, legtöbbszőr azoknál, akiknél az anyagi eszközök hiányzanak ós uralkodó legtöbbször az öncél azoknál, akiknél az anyagi eszközök a társadalmi kötelességekteljesithetósóre megvolnának. Pedig egyetlen államban sem rónának az állami és életviszonyok a társadalomra annyi kötelességet, mint épen nálunk. íme, a nemzeti egység megteremtésének rendkívül fontos kérdésében a megoldást maga a kormány társadalmi feladatnak nyilvánítja. Ez pedig oly nagy feladat, hogy azzal szemben eltörpül minden. Pedig mennyi vár még ezen kivül reánk. Szegény nemzet vagyunk Millió azoknak a száma, kiknek léte mától holnapra sincs biztosítva. Iparunk annyira gyenge, hogy az legtöbbször osak a tengődósig segiti az iparost. Földmivelés a lakosság főkereseti forrása. Csakhogy a jó termés sem adhatja meg a jólétet, mert a kivitel korlátoltsága, a nyomott árak a jövedelmezőségét rendkívül csökkentik.]. Mindezek mellett azoknak a sorsa legbizonytalanabb, kik a mezőgazdasági munkát tekintik keresetforrásnknak. Pedig ez a lakosság többségét képezi. A rövid nyári munkaidő nem adja meg azt a keresetet, mely egész óvi fentartásra elegendő volna ós annál kevésbé, minél inkább kiszorítják a gépek a mezőgazdaságból is a kézimunkát. Ezek azok nálunk, kiknek réme a tél, a kik fáznak és éheznek ós akik a társadalom jótékonyságára ilyenkor legjobban rászorulnak. A közegészsógi egyesületből. Felolvasás és közgyűlés. Vasárnap délután az országos közegészségügyi egyesület bókósvármegyei fiókja lelolvasást és közgyűlést tartott Gyoma községében. A munkájáról ismeretes tevékeny egyletnek ugy közgyűlésén, mint felolvasásán számosan vettek részt vidékről, a gyomai intelligencia is majdnem egészen megjelent Az egyesület elnökét, F á b r y Sándor dr. alispánt, ki a délutáni vonattal érkezett meg, a vasútnál nagyobb bizottság élén R o h o s k a főszolgabíró üdvözölte. A felolvasást F á b r y Sándor nyitotta meg taartalmas beszéddel, melyben a társadalom kötelességeiről beszólt közegészségügyi tekintetben. A mult századokban a létért való küzdelem lekötötte a társadalmat. Még később minden szóles réteg a politikával kezdett foglalkozni. A mai időkben kezd a politika is háttérbe szorulni és társadalmi kérdések kerülnek felszínre, melyek a közgazdaság körül forognak. Eletét, munkáját, egészségét akarja biztosítani a társadalom. Igy kerülnek elő a közegészségügyi kérdések, melyekkel különösebben a közegészsógi egyesület foglalkozik. Ha a munkálkodásnak nem nagy is az eredménye, de mégis felszínen tartja a közegÓ3zsegi kérdéseket ós szitja az azok iránt való érdeklődést. A megjelenteket üdvözli, a felolvasást megnyitja. Kaczvinszky János dr., a vármegyei közkórház mütöorvhsa tartott igen érdekes felolvasást a tisztaságról. Bevezetésül az orvosi tudomány két irányát ismertette : az egyik, amely végzi a gyógyítást a fellépett betegség esetén, a másik, mely a betegség fellépését akarja meggátolni. Éz utóbbi a higiéné, melyet fontosabbnak tart, miután hatása általánosabb. Az egészség egy főkellóke a tisztaság, melynek hatását érdekes példákkal igazolta a felolvasó, majd áttért a községek ós városok tisztáságára, melyet nem tart kielégítőnek. Felolvasása végén indítványozta is, hogy a közegészsógi egyesület indítson mozgalmat a csatornázás ügyében. E i s 1 e r Vilmos dr. járási orvos felolvasása hasonlóan érdekesen szóllott az „Alkoholizmus"-ról. A szesz imérgező hatását nagy szorgalommal összeszedett statisztikai adatokkal bizonyította. Elmondta, hogy az alkohol csökkenti a test ellenálló képességét s az alkoholisták hamarabb betegednek meg ós halnak is mint azok, akik nem éltek szesszel. Szintén statisztikai adatok alapján bizonyítja, hogy az elmebeteg, öngyilkosok nagy része alkoholista volt. Nemkülönben tüdővészesek nagy százaléka is. A felolvasás után F á b r y Sándor megnyitotta az egyesület ülését. A megnyitóban ismertette az egyesület mult évi működését, majd a pénztárnok és számvizsgáló bizottság jelentését terjesztette. Indítványát, hogy a két felolvasást az egyesület nyomassa ki, elfogadták. Uj számvizsgáló bizottságnak a tavalyit küldték ki. A közgyűlésen részt vettek orvosok: Hajnal Albert (Kigyós), Zöldy János, Kun Pál, Bárdos Artúr és Kaczvinszky János (Gyula), Wallfisch Ferenc, Szondy Lajos és Kulpin Dániel (Csaba), László Elek és Steiner Zsigmond (Orosházai, Frey Géza (Békés), Jakus Benő (Endrőd), Eisler Vilmos, Nagy Ernő, Vöröss )ózsef és Bartha Gusztáv (Gyoma). A sajtó. Néma temető ! Kora árvaságomban hányszor kerestem tanácsot, bátorítást, vigaszt szüleim sírjánál ? Szomorú hallgatás volt reá a néma felelet. Korán elhalt gyermekeim nyugvó helyéhez hányszor elzarándokoltam. Örökre lezárultak a beszédes itju ajkak ós suttogásomra választ várva meg megdöbbentett a temetőnek azon némasága, mely az örök bóke ,e nagy birodalmában uralkodik. Őrjitö némaság, szomorú hely ! Ennél csak az örök hóval fedett sarkvidék lehet némább ós szomorúbb, a természetnek e nagy néma temetője. Mennyivel kedvesebb ennél a lombos erdő ! Enyelgő csevegés, kötekedő ingerkedós. hívogató keresés, vágyakozó szerelmeskedés sejthető ki a madárvilág zengő dalolásából, mely a lombos erdő derengő homályát fölveri. És mégis e füttyenósek, csicsergósek, a tagolatlan hangok e bájos zűrzavara csak homályos sejtésre, csapongó képzelgésre ad alkalmat Értelmünk nem bír behatni a zengő, daloló madárvilág beléletóbe. Rejtély, megoldhatatlan rejtély előttünk az állatvilág tagolatlan hangzavara. A vad gerle bugásától, a fülemüle bájos daláig hiába akarjuk kitanulni e kedves hangversenyt, érthetetlen marad az reánk nézve örökre. Mennyivel közelebb áll hozzánk mindennél a gyermekszoba ártatlan, naiv csevegése ! Zsivaj, kacagás, suttogás, dudolás, a folyton órtelmesedő beszéd ezerféle dőresége, a fel-fel villanó szellem egy-egy találó szóban érezteti velünk, hogy itt a lélek bontogatja szárnyait, hogy fölemelkedjék az értelmes beszéd lélekfejlesztő légkörébe. És hova fejlik aztán az értelmes beszéd, azt meglepően mutatják a szellemes társalgók, a mély elméjű gondolkodók, irók és tudósok s a néptömegeket magukkal ragadó szónokok, kiknek fellángoló szelleme éltet, világit, magával ragad minden hallgatót. Demosthenes olympiai beszédei, Ciceró ragyogó szónoklatai Roma fórumán, Jézus hegyi beszédeinek isteni tartalma és hódító ereje, az apostolok predikálása ós meggyőző tanítása, Origenes, Chrisosthomus, Hieronymus üdvhirdetése, vagy csak a világ kiválóbb politikai szónokai, nálunk Felsőbüki Nagy Pál, Wesselényi, Deák, Kossuth nem lelkesítették s nem magukkal ragadták-e hallgatóikat, kik elbüvülő hatásuk alatt önfeláldozó tettekre indultak?! De az élő beszéd, mely tanitók, művészek, szónokok ajkairól felhangzik, hamar elenyész s kialvó tűzként a semmiségbe vész. Hogy azt megörökítse az ember, feltalálta az irást. Az irás tökéletesítésével együtt jár a művelődés. Az irodalomban van raktározva tapasztalat, tanulmány, életigazság s az emberi nemet mozgató eszméknek mind azon gazdagsága, melyet szent örökség gyanánt elődeinktől átvettünk. Hogy minő kínosan vergődött emberi nemünk a fejlődós fokozatain előre, azt érdekesen mutatja az irott müvek sorsa. Mennyit görnyedeztek a biblia tekercsek leírásánál a héber széferek ós mozorethák. Egész életet töltöttek a könyvek leírásában a középkor szorgalmas szerzetesei ós még igy is kiváló szerencse volt a tanulni akaróra, ha egy-egy jobb könyvet kézhez kaparithatott. Bizonyosan Aristoteles, a hires polihistor, kit hálás tanítványa, Nagy Sándor, királyi bőkezűséggel támogatott, pergament-tekercseiben őrzött könyvtárában alig rendelkezett annyi irodalmi becsű művel, mint amennyit ma a hóna alatti könyveiben az iskolába menő nagyobb tanuló magával hordoz. Hová fejlett aztán a könyvek sokszorosítása a könyvnyomtatás feltalálása ós elterjedése óta ? ! Semmi se győz meg a kedvező átalakulásról annyira, mintha bemegyünk a göttingai, wolfenbütteli, berlini, bécsi, budapesti nagy könyvtárakba, az eszmekincsek e tárházaiba, ezen katakombákba, hol millió ós millió gondolat ós igazság van elrejtve ama fényes sarkofagokban, díszes kötetekben, melyek hívogatják az olvasót a lólekképző olvasásra. Csak aztán hallgatna is minden művelődni óhajtó a kritika tisztító tüzében kipróbált legjobb tudományos ós közhasznú müvek hivó szavára ! És még e téren is uj fordulatot, magasabb fennszárnyalást jelent aztán a szabad sajtó időszaka, mely a közéletre oly hatalmas befolyást gyakorolt és gyakorol. Csak a statisztikát kellene felnyitnunk, hogy meggyőződjünk arról, mikóp napjainkban világszerte milliók foglalkoznak a könyvnyomtatás mesterségével. Minő jövedelmező ága ez a nemzetgazdaságnak, hány vállalkozónak, munkásnak ad tisztesÉs viszhangja kél majd a te ajkadon is ennek a nevetésnek, ha jobban szemügyre veszed az arcomat, mert nem találsz többé egy ismerős vonást sem a csúf ráncok alatt. Csak a szemem a régi, nem lobog már benne az élénk láng, hisz a megnyugvás szelid átmenete kioltotta, azonban ami a láng nyomán visszamaradt, az a kifejezés ismerős. Közbe közbe megbotlunk minden apró kavicsban, de a karunk nem segiti egymást oly gyöngéd támogatással, mint hajdan. Még a madarak se röppennek föl előttünk, szinte gúnyolják a gyámoltalanságunkat.. Mi pedig beszélünk, eleinte kissé zavartan, akadozva, ami csak nem komikus ebben a korban ós ámbár mindenről beszólunk, csak a múltról nem, mégis mintha az ajkunk kórdőszavára a tekintetünk visszás feleletet adna. Végre megtalálod a mentőszálat, ami igazán védelem minden egyéb gondolat ellen. Az unokáidról mesélsz ós beleesel az öregek gyöngesógóben, amikor dicsekedve emlegeted a számukat, neveiket, rövid életük minden jelentéktelen mozdulatát, ezalatt kiderül az arcod, fölragyog a szemed és gügyögve utánzott a nyelvüket, mint az unokákkal játszadozó boldog, szerető nagyapák. Nem foglak zavarni ! Oh mesélj csak róluk ! talán fázva újra fölveszem majd a gallért, de azért borzongva is hallgatlak. És te segédkezni fogsz, de nem olyan kedves ravaszsággal, mint rég, mikor ily szolgálattevő alkalommal karjaid észrevétlenül gyorsan, hevesen átöleltek egy pillanatra, — most reszked a karod ós örülsz, amikor tul vagy e gavallér kötelességen. Nagysokára, — a búcsúzás idején, amire kifogytál a saját történetedből, — részvéttel megkérdezel engem is a körül ményeim felől. Oh ! én is nagyon boldog vagyok! fogom mondani diadalmasan, — engem is szeretnek ! Lám a nap állandóan odasüt kicsiny szobám ablakára és a virágok, amiket oltárképem ókesitósóre nevelek, illatoznak, virulnak csodás szinpompával. A férfivel pedig — akit tavaszomban megszerettem, — naponta beszélek s bár hangját nem hallom, de érzem, amit mondani akar, — mert van egy régi hü barátnőm, ő közvetíti a hangokat sziveink 'között, — a zongorám. És ekkor valahol messze Aeol-hárfa húrjait zendíti meg a bujdosó őszi szellő, halkan, szaggatottan följajdul egy bájos panaszdal : „Pour un peu d'amoui Je donnerais mes jours!" Otthon pedig, szobám csöndes magányában leborulok arcképed elé és haldokolva, utolsó erőfeszítéssel megdöntőm hamis bálványomat ! . . Az asztal végénirta : Krúdy Gyula. Apai nagybátyámra, János bácsira ugy emlékszem, mint a kávósfindzsa szemű kutyára, a vén mesélő fűzre ós a többiekre, amikkel az öreg Andersen gyermekéveimet felderítette. János bácsi is kávósfindzsa szemű volt, piros arcú, sörtés hajú ós hajdanában szabad csapatnak volt a kapitánya, melyre nagyon büszke volt. Kinek ne lett volna gyermeki életében János bácsija, aki mulatságosabb volt a lapdánál, bigénél és titkos szivarzásnál is ? Ez a János bácsi — apai nagybátyám — addig még mindnyájan együtt voltunk ós szigorú, de jó apám az asztalfőről intézte tekintélyes számú családunk sorsát, — János bácsi addig az asztal végén üldögélt Ilonka mellett, aki akkoriban töltötte be élete második esztendejét. Itt krákogott csendesen az öreg éz a boros palackot óvta a gyermekektől. Figyelmeztette a cselédséget az asztalnál előforduló hibákra és szelíden mosolygott, mikor apám gúnyos jókedvében fölemlítette, hogy Podolinszky lovag, aki hajdan lengyel ós nevelő volt házuknál, ugyanazon helyen ült, ahol János bácsi, ugyanarról a helyről kelt fel egyszer ebédután ós sajátos franciaságával elmondta szokott finom bókjait az ebéd ós a háziasszony aranyos keze felől, aztán kilépett az ebédlőből ós többé sohasem látta senki. Egy özvegy menyecske, bizonyos Talinó főzött akkor konyhánkon ós őt sem látta többé senki. Talán együtt mentek el, talán külön külön . . . János bácsi felsóhajtott az asztal végén : — Kötni való lengyel! Nekem soha sem volt ilyen szerencsém 1 De egyszer, midőn édes apánk olyan messzi útra utazott, honnan többé soha sem tért vissza, János bácsi hirtelen előlépett ós az asztalfőre ült. Tette ezt az a körülmény, hogy édesapánk messzire való elutazása mindnyájunkat mély bánatba merített ós csupán János bácsi tartotta meg a hidegvérét. Még ő sokat mondogatta: „gyakran jó a férfi a háznál. ^ S igy elmúlt a bánat ideje, elmultak az átsirt álmatlan éjszakák, midőn megrendülve ültünk fel az ágyban ós visszafojtott lólekzettel hallgattuk édesanyánk szivtópő zokogását. Elmúlt minden, csak János bácsi nem. János bácsi háztartást rendezett be a szomszédunkban, miután ódesatyám végrendeletében róla sem felejtkezett meg. Kis házat jussolt a bácsi, amelyben hajdanában az ispán lakott. Idővel az ispán is elköltözött. És hogy háztartása legényes és vig volt, arról Milcsi tehetett. ^.zok a Milcsik, akik az öreg legények háza táján találhatók, mindenki előtt ismerősek. Minek imáin le, hogy Milcsi a vörös szoknyákat ós rózsaszínű blúzokat szerette ? Vagy tán azt nem tudnók róla, hogy negyvenedik óvót betöltötte ós telt vállait kihívóan mutogatta dólelőttönkint a rozmaringos ablakban, bár arra felé csak zötykös parasztgyerekek úszkáltak a sárban? Es hogy szópitő-szerei közt a hajsütővas ós az angol flastrom kiváló szerepet játszott, azt a kipróbált férfiak tudják csak igazán ! Tehát János bácsi háztartását Milcsi vezette. Később egy tiz éves fiu is került a házhoz, biz azt már senki som tudja, hogy honnan. Itt volt ós Gusztinak hivták. Eleinte a János bácsi régi csizmáit hordta, valamint kalapjait, amelyek fülét kétfelé , támasztották. Később, egy húsvétkor uj ruhát kapott Guszti, kéket, rózgombokkal, de akkor már Milcsi .hangját egész nap hallottuk a szomszédból, miután szerette a pörpatvart. Édesanyánk egyszer meghallotta,mikor Milcsi az t kiáltotta az utcaajtót becsapó János bácsi után : * „Megállj vén gonosztevő ! Majd hazakerülsz !" Vacsoránál, mikor vén dajkánk már aludt a szomszéd szobában, dalolás közben az anyánk előhozta a Milcsi kiáltását. János bácsi nagyon veres lett ós rövidre nyirt szürke haja felborzolódott. — Biztosan tudod, hogy ezt mondta ? — kérdezte megdöbbenést színlelve. Anyánk bólintott ós aggodalmasan nézett J ános bácsira, de János bácsi hirtelen le csendesedett, vállat vont és nevetett : — Végre is, mi van abban, ha azt mondta ? Szerelmes belém az a vászoncseléd, Istenemre bomlik utánam. Szégyenszemre bevallom, hogy a fehérszemélyek mostaná ban kezdenek kedvelni. De ha parancsol od, holnap elküldöm a háztól. Anyánk összevonta a szemöldökét. — János, maga vén napjaira a csizmaszárban hordja az eszét, mint a legtöbb férfiember. Követelem, hogy küldje el azt a dámát. Csak nem annak tartja tán, hogy a boris sza rektornak legyen kivel mulatni ? János bácsi erre kirúgta maga alól a széket. A sarkantyúja megakadt a szőnyegbe és csaknem felborult. Haza ment ós nemsokára puskalövések hallatszottak a szomszédból. János bácsi az udvaron állt ós dupla puskájából a levegőbe lövöldözött. S igy ment el Milcsi még azon az estén.., A békesség azonban nem sokáig tartott. Milcsi éjjel kővel bedobálta János bácsi ablakait ós reggelre ismét ott állott piros szoknyájában a pitvar előtt ós magot szórt kötényéből a baromfiaknak. Ennyit János bácsi szerelméről.