Békésmegyei közlöny, 1902 (29. évfolyam) július-december • 53-104. szám

1902-12-07 / 98. szám

XXIX. évfolyam. 98. szám BEKESMEGTEI KOZLONT POLITIKAI LAP. Telefon-szám 7. Szerkesztőség: Fö-tér, 876. számú ház, hova a lap szellemi részét il'ető közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza Megjelenik hetenként kétszer: vasárnap és csütörtökön. ELŐFIZETÉSI DIJ : Egész évre 12 kor. Félévre 6 kor. Negyedévre 3 kor. Egyes szám 16 fillé Előfizetni bármikor lehet, évnegyeden belül is. Felelős szerkesztő: MAROS GYÖRGY. Laptulajdonos: SZIHELSZKY JÓZSEF. Kiadóhivatal: Telefon-szám Fö-tér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel helyben fizetendő. Nyilttér-ben egy sor közlési dija 50 fii. Merkantilizmus és merkantilisták. Á jelszavak által teremtet hamis fogalmak egyetlen egy téren sem nyilvánulnak oly szembeötlően, mint a kereskedelem terén. A gazdasági kérdések harci zajában a kereskedelem kinövései a „merkantilizmus,, jelzésével illettetnek és a termeléssel foglalkozó gazda és iparos szinte megborzad az idegenül hanzgó szó hallatára Nem tudja ugyan, hogy mit jelent, de mindenesetre megijed tőle és mert divatos, hát ő is szidja a „merkantilista" kereskedőt. A mi viszonyainkat tartva szem előtt, valóban hiú, üres munka a „merkantilizmus" ördögét a falra festeni és a közgazdaság naiv gyerekeit a „merkantilisták" mumusával ijeszteni; nálunk igazán csak idegen jelszavak hamis fogalma van meg, hiszen nekünk ép oly kevéssé van kereskedelmünk, mit ahogy nincsenek keres kedőink. Mert a ötletszerűen dolgozó kereskedők működése még nem jelent kareskedelmet. Ha vannak e téren kinövések — és az élet mely téren nincsenek — az ily kinövések erősebb, fokozottabb mérvben ott jelentkeznek, ahol a kereskedelem nincs kellően szervezve. De bármily hangosak is legyenek az ellenvélenyek, az ország mezőgazdasága és ipara, tehát az országnak termelésre hivatott tényezői munkálkodásuk eredményét a jól szervezett kereskedelem által biztosítva láthatják. És ebből következik hogy akár agrárius, akár ipari szempontból nézzük a dolgokat, el kell ismerni, hogy a kereskedő gazdasági szerepre van hivatva. De ha ez igaz, miért van az mégis, hogy nálunk a mezőgazdasági államban a természetszerűleg támadt, de mesterségesenjfokozott gazdasági harcban támadják a kereskedelmet, a kereskedőt. Nos hát azért, mert, szervezett kereskedelmünk egyáltalában nincs és a békében vagy harcban felvetett gazdasági kérdések ki lesznek vetkőztetve általános jellegükből és egyéni minősítést nyerve, úgy elmérgesednek, hogy az egymásra utalt közgazdasági tényezők mi ellonségekként állanak egymással szemben. De ez nem következhetett volna be soha, ha kereskedelmünk hivatásuk magaslatán álló, öntudatos, intelligens kereskedőkre támaszkodhatnék. De ilyen kereskedőink, fájdalom, nincsenek. Ami kereskedelmünk van, azt nem a mi úgynevezett kereskedőink teremtették ; teremtette kizárólag az állam, anyagi erőnket messze meghaladó áldozatokkal és évről-évre fokozódó gondozással. Ahol a magyar kereskedelem bármily irányú és czélu intézményre vagy szervezetre támaszkodik, az mind kizárólag állami kezdeményezésnek, állami beavatkozásnak, állami fentartásnak köszöni létét. Akár kül-, akár a belkereskedelmet tekintsük, nem taiálunk nálunk egyetlen egy intézményt sem, amely a magasabb színvonalon álló kereskedelemérdekeinek szolgálva kereskedők által társadalmi úton létesíttetett volna. De igenis ismerünk intézményeket, melyek állami kezdeményezés folytán az állam és társadalom anyagi segítségével jól átgondolt kereskedelmi szervezetre létesíttettek és eredeti rendeltetésük teljesen hajótörést szenvedett a vezetés. sel megbízott kereskedő szakerők értelmiségi hiányán és főleg azért, mert nincsenek magasabb látkörrel biró kereskedőink. Közgazdasági tekintetben azzal a jellemző jelenséggel állunk szemben, hogy politikai önállóságunk visszanyerése óta a gazdasági életünknek termeléssel foglalkozó tényezői sokkal gyorsabban és sok esetben eredményesen beillesztették magukat a világverseny által felállított keretbe, mint az értékesítéssel, a közvetítéssel foglal kozó tényezők. Mezőgazdasági termelésünk mindinkább okszerű és belterjes lett, gyáriparunk egynémely ágazatban hatalmasan fejlődött és megállja helyét a világversenyben és gyáriiparunk vezető emberei műszaki tudásukkal számot tesznek, nem kevés esetben első helyet foglalnak el a világ elsői között. Haladtunk, fejlődtünk a munka terén, hátramaradtunk a kereskedői képzettség, a kereskedelmi értelmiség és ezzel a helyes célnak szolgáló kereskeeelmi intézmények terén. És e jelenség is fényesen igazolja a magyarság tulajdonságaiban és sajátságaiban rejlő nagy ethikai erőt Munkára termett nép vagyunk. Hajlamunk, szorgalmunk, telhetségünk a munkára irányúi és a téren csak helyes kezdeményezésre, jó irányú vezetésre van szükség és ez úton jól és biztosan tudunk haladni. Nem igy kereskedelmi téren. Nincsen igazi hajlamunk erre és nem haladtunk e téren, mert vajmi kevés történt e hajlam serkentésére. Az állam a kereskedelem emelésére nagyon sok dologi intézményt létesített, sok eszközt bocsátott a kereskedelem rendelkezésére, de az egyén ; nevelése figyelmen kivül hagyatott. Nem neveltünk kereskedőket. Építettünk hajókat, de nem neveltünk kormányosokat és kapitányokat. A kereskedelemnek meg kell adni azt a helyet, a maly az állam életében indokoltan megilleti. Ámde e helyet csak úgy tarthatja meg, ha szakszerű nevelése és öntudatos képzettsége erre az egyéni erőt megadja azoknak, a kik kereskedőknek indultak és azok akarnak is maradni ós ha kereskedőink a kellő nevelés és képzettség alapján önmaguk is megismerik hivatásuk horderejét és Ők maguk is az államot fentartó gazdasági elemek egyenrangú tényezőjének tartván magú-at, e szerint teljesitik is feladatukat. EUenör. A hétről. — Fővárosi munkátársunktól. — (Csendes obstrukció. Nessi. Friedrich. Hosszabb ülések. A kiegyezés. Halálos párbaj. Macskakiállitás.) Budapest, dec. 6. A képviselőházban folyik a csendes, meg nem nevezett obstrukció az indemnitási vita nyújtása végett. Nessi Pált a katonai becsületbíróság faggatja. Kolozsváron felakasztottak egy gyilkost. Ezt lehetne a hót főbb eseményeinek mondani. Az obstrukció, — nevezzük nevén — érdekli legkevósbbé a magyart. A beszédek unalmasok, már kifogytak a szellemességből, mely egy ideig mégis élénkké tette a vitát. Nagyobb érdeklődést kelt már Nessi ügye, hogy vájjon megmarad-e az aranycsillaga, vagy nem. Hadnagy úr lesz-e ezentúl is, vagy pedig társa lesz a lefokozásban a nagyváradi újságírónak Halász Lajosnak, a ki a G-otterhalta miatt lett Békésmegyei Közlöny tárcája. Bujdosó. Irta: Kató József. Könnyeit hullató őszi hervadáskor, Fájhat a levélnek elválni az ágtól. Ahová a szívem oda volt már nőve, Hogyne fájna nékem elszakadni tőle ? Szabadság . . . szabadság, láncra vagy már verve, Bújdosik a kuruc, ki arr.i, ki erre . . . Erdő közepében fölzokog az ének, Szabadságát sírja egy céltalan élet. Északra meg délre, egy nap süt az égre, Magyarország napja nem az a nap inégse. Hajh, céltalan élet, hajh, céltalan álom, Hova űzöl engem hervadt őszi tájon ? Szebb itt a szivárvány háromszínű lángja, Amikor kifeszül isten kapujába, Gyönyörűbb a csillag égő ragyogása, Ha fürdik a tejút aranyos porába. Hej ha szárnyam volna, tudom visszaszállnék, Egy kicsi kis házig, tudom meg se állnék, Kicsi udvarában, hervadozó kertben, Dobogó szívével vár valaki engem. Szép jegybeli mátkám, óh ne várj hiába, Öltözz fel, öltözz fel, fekete ruhába. Mert a mi szerelmünk sírbahullott álom, Dérré fagyott harmat gyenge virágszálon. Tudom én, tudom én, mért olyan kesergő Mért olyan szomorú, olyan bús az erdő, Tudom, hogy a levél vérpirosra válik, Tudom, hogy szeretlek egész a halálig. Nyomodat keresve borúlok a porba, Minden kis virágot megkérdezek sorba, Imbolyogva néznek, — ki tudja, ki tudja, Boldogtalanságnak hova visz az útja ? Gyám András halottja. - A „Békéimegyei Közlöny" eredeti tárcája. — Irta : Katona Sándor. Gyám András lépésben tartott hazafelé, de azért délután három órára már hazaért. Otthon a kapuban az anyja várta. Már messziről kiáltotta neki: — Gyere mán fiam, meghalt Örzse. Gyám András azért csak lépésben hajtott be az udvarba. Mikor megállt a kocsi, lassan leszállt a kocsiról és hogy épen szóljon valamit, azt kérdezte: — Meg? — Meg! — mondja amaz. — Még déli harangszó előtt meghalt szegény. Jól járt az istenadta. Mindenki azt mondja, jól járt. Itt volt a komaasszony, az is azt mondta, jól járt. Meg is mostuk mán. Olyan fehér az, a lelkem, mint a leesett hó. Nagy beteg volt, de mán meggyógyult, megkönyörült rajta az Úristen... Gyám András nem ig9n hallgatott oda. Fogta a lovakat kifelé. Az anyja még épen javában beszélt az asszony végóráiról, mikor ő hirtelen odaszólt: — Vigye be szülém a hámot az istállóba. Mikor a lovakat megitatta, bekötötte, az istálló elejét felsöpörte, bement ő is a házba mégnézni az asszonyt. Szép fehér volt. A szenvedéstől egy kicsit összeaszott a teste, az arca is beesett, de azért szép volt. Legalább Gyám Andrásnak szép volt. Ott feküdt, a nagy asztalon. Koporsót nem vettek még neki, megvárták az urát, hogy amilyet ő paranosol, olyat vesznek. Két oldalt egy-egy szál gyertya égett, a fejénél meg a feszület állott n.z ágy szólón egy öreg asszony, az éneklő asszony ült és reszkető öreg hangon énekelte : „Könyörülj Istenem, ón bűnös lelkemen ..." Az öreg asszony, a Gyám András édes anyja már csak tisztességből is egy-egy keserveset jajdult a holt menny felett, majd meg közben-közben a szántás hogy állása felől tudakozódott. Egyszer, mintha eszébe csak akkor jutott volna, odafordul a fiához: — Milyen koporsót vegyünk neki fiam ? Gyám András egy ideig maga eló nézett, azután kimért hangon mondta: — Menjík az asztaloshoz valódi érckoporsót hozzík. amelyikre aranyos betűkkel legyen rápingálva: Gyám Andrásné, született Keresztes Orzsébet, ólt 28 esztendőket ! Az öreg asszony megcsóválta a fejét. — Minek az a drága ? Úgyis a férgek .. . Gyám András egy tekintettel megértette az anyjával az ő akaratát. — Ha száz forint is, csak hozza. Az öreg asszony elment. Az éneklő már nagyon el lehetett fáradva, mert már alig birta szuszszal I Az ember azt is eligazította. — Hagyjík fel kend vele ! Ott van a pitvarba a tálason egy kis ennivaló, meg pálinka. Egyik kend. Mikor az is kiment, maga maradt a halottjával. Oda tett a halott fejéhez egy széket és ráült. Csak nézte a halottját. Nyolc esztendeig kellett szenvednie, még megbírt szabadulni a legkínosabb tehertől, az élettől. — Mikor Gyám András haza jött a katonaságtól, már akkor beteg volt. Akkor se hivták semminek, olyan vékony volt, mint az ujjam és sárga, mint a templom fala. Gyám x^ndrás mégis csak őt szerette. Hiába volt a falu tele szebbnélszebb, pirosabbnál-pirosabb lányokkal, Gyám András csak a. Keresztes portán állott meg A Keresztes Örzse is szerette, hát egymásó lettek. Pedig az öreg Gyámnének nem igen tetszett. Mindig mondta a fiának : — Gyermekem, Andrásom ! Ne menj te mindég Keresztesókhöz. Itt a Pintér lány, meg a Szabó lány, hát a Tímár lány, ne hozd azt a szegény beteg Keresztes leányt, meghal az időnap előtt, oszt özvegyen maradsz. Mennyi a módos lány, akár minden ujjadra hozhatnál kettőt. Csakhogy Gyám András nem hallgatott az anyja szavára. Szerette nagyon a sápidt Keresztes Orzsét. 0 maga se tudta mit szeret rajta. De lelkében valami, édes érzet melegségét érezte mindig, ha Orzsét látta. Az egyszerű szivében észrevétlenül támadt az az ideális szerelem, amit a paraszt ember szóval nem tud kifejezni, de amiről a legbágyadt tekintetű szemek örök világosságot árasztanak, az a sápadt arc a menyországot varázsolja kicsi otthonába, ós szerette, nagyon szerette Keresztes Orzsét. És Keresztes Orzse a sápadt, beteges leány is nagyon szerette Gyám Andrást. Mikor még 13 esztendős, piros rokolyás csitri lányka volt, már akkor is megdobbant a szive, ha Gyám András a kocsiról benézett az udvarukba, a hol ő a libákat etette. Hát még mikor be is ment, mikor meg fogta a kezét, a szemébe nézett hoszszan, soká, ós beszólt neki : — Orzse, ugy segítsen az Isten, mint a hogy elviszlek a magam portájára, ha megvárod mig vissza jövök. Nem megyek messze, csak Gyuiára, nem is leszek, soká csak két esztendeig. Ugy-e megvársz Örzse ? Szegény Keresztes Örzse, hogy borult a Gyám András vállára. A boldogságtól megeredt a könnye és zokogva mondta: — Megvárom ... ha száz esztendő múlva gyün is meg kend . . . Az öreg Gyám Andrásné, a lakodalomba minden vendéget azzal fogadott: —Lássa a menyasszonyt?Ugy-e milyen sápadt ? Meghal az biztosan. Mondtam Andrásnak, de nem hajlott a szóra. Olyan derék legény, mint az ón fiam, micsoda lányt kapott volna az. Haj, haj. Ma lakodalom, egy-két hét múlva temetés. És az öreg asszony mindenkinek el-