Békésmegyei közlöny, 1902 (29. évfolyam) július-december • 53-104. szám

1902-11-30 / 96. szám

— Tudja, hogy Széli okvetlen megy és borzasztó lesz utána! Tessék, már ő is tudja, hogyha egy miniszterelnök megy, hátakkor: borzasztó lesz utána. Igy volt emberemlékezet óta Ha a suttogok árulják a „bukást", a hivek előrukkolnak azzal, hogy „borzasztó lesz utána." Minden miniszterről elmondja ezt a táborkar, ami nem más, mint az ismeretlennel való ijesztgetés. Egy cseppnyi logika van a dologban, mert az ismeretlentől jobban félünk mindig, mint az ismeretestől. Az uj párt pedig már nyiltabban kezd mozgolódni. Amit eddig suttogtak csak, most már vezetőcikkekben tárgyalják : B á n f f y Dezső pártalakitását. Az uj pártnak három alapelve lenne: a magyar sovinizmus, szélső szabadelvüség és az önálló vámterület. Amint hírlik, újévkor meg is indul a párt napilapja s megkezdik az agitációt. Mindenesetre a mostani szabadelvű pártból kilépnének néhányan, Szélinek azonban mégis maradna annyi többsége, hogy — megbukhasson. Tulajdonképpen az uj párt csak akkor léphetne porondra, ha feloszlatnák a képviselőházat, — vagy pedig az ui választáskor, ami még soká lészen . . . A nagy tornyos palotában pedig roszszul érzik magukat a képviselők. K u b i k Bélának nemrégen történt napirend előtti felszóllalására A p p o n y i Albert gróf, a képviselőház elnöke tudvalevőleg kijelentette, hogy a képviselőház házi mizériái tárgyában zárt ülést fog egybehívni, a mi már mégis történt; ma tanácskoznak felette. Sok a panasz még mindig a léghuzam miatt. A müvezetőség egy mérnökét már kiküldték, illetve a terembe beküldték ta nulmányozás végett, de ez nem tudott rájönni a léghuzam okára s igy ujabb tanulmányokat követelnek az érzékenyebb honatyák. Vannak azonban annál sokkal nagyobb és komolyabb bajok. Igy a legtöbb panasz amiatt van, hogy állandó országházban a képviselőket kereső idegenek hasztalan várakoznak és ha már sikerrel jár is a várakozás, az 1—-2 órahosszat is eltart. Ennek pedig kettős oka van. Az egyik az, hogy a fogadóterem igen messze van az ülésteremtől, leün a félemeleten. Emiatt, amíg a szolga feljár, amig az illető képviselőt megtalálja s amig az lejön, addig néha az ülésnek is vége van. A régi képviselőházban ugyanis könnyű volt megtalálni a képviselőket. Minden helység közel volt egymáshoz és egy szolga öt perc alatt bejárhatta valamennyit. Itt félórába kerül, amig egy ember a büfét, olvasót, könyvtárt, háznagyi hivatalt ós folyosókat bejárja. Ezen pedig csak ugy lehet segíteni, ha számon tarthatják, ki hol var. De maga az a körülmény, hogy most négy különböző helyen berendezett ruhatár van, rendkívül megnehezíti a képviselők »zámontartását, mert az is sok időbe kerül, amig megtudják, itt van-e a keresett országgyűlési képviselő? Azután amióta az állandó országházat megnyitották, még nagyobb a közönség érdeklődése a parlament iránt, mint azelőtt volt. A hely pedig kevesebb. Naponként 3—400 ember keres és kér délelőttönként jegyet a házban. Holott a képviselő urak azokat rendszerint már előző napon lefoglalják, de legalább háromnegyed részét a jegyeknek. Ez a mizéria pedig első sorban a vidéki közönséget érinti, amely egy-két napra feljővén Budapestre, jogosan elvárhatja, hogyha a drága pénzen épült országházat látni akarja ós képviselőit hallani szeretné, ez a kívánsága okvetetlenül teljesedjék. Már pedig a legjogosabb kívánsága a vidékieknek, hogy őket, ha egyszer egy esztendőben az

Jország házába akarnak jutni, ne várakoztassák, de különösen hogy el ne utasítsák őket. Az ő számukra naponként legalább 100 jegyet kellene félretenni — a külön minimális déli 12 óráig. Ami pedig most következik, színházi hir ugyan, de nem kevésbbé „társadalmi" hír is lehet. Beöthy László ügyeit és L i p t h a y Károly hírlapíróval való sajtópörét aligha feledte el még a magyar közönség. De a Nemzeti Szinház volt igazgatója már elfeledte. Azóta Parisban tartózkodott s most a napokban hazajött, hogy csakugyan színházat osináljon a volt képviselőházból. Eddig mese volt a hir, most pedig már bizonyos. Sőt már jövő ilyenkor játszani is akar Beöthy László az uj színházban Amint mondják, már előre megszerezte több nagysikerű külföldi újdonság előadási jogát s hírlik az is, hogy primadonnája F e d á k Sári lesz. Az operett lenge múzsája fog tehát a mamelukok és szélbaliak hajdani szereplése helyén táncra kelni. S ahol Deák, Tisza, Szilágyi hatalmas eszméi sorakoztak a szó árján, ott ballethölgyek fogják óg felé emelni lábaikat s egyértelmű élcek fognak röpködni a levegőben . . . Igy változik a világ ! \ villamos világitás kérdéséhez H. Lapunk behatóan foglalkozott a villamos világitás bevezetésének módozataival, nevezetesen a házi kezelés ós a vállalatba adás (koncesszió) intézményével s fejtegetéseink elég nyomós érvet szolgáltattak amaz álláspontunk igazolására, mely szerint mi akkor látjuk a villamos világitás kérdését helyesen megoldva, ha a városok maguk építik meg s tartjak üzemben a villamos áramot szolgáltató telepet. A házi kezelés elvének előnyeiről még a következőket közölhetjük. A tapasztalás azt mutatja, hogy a városok rendezési szempontból fontos szükségleteinek, igy pl. vízvezetéknek, csatornázásnak, világitásnak vállalati uton való fedezése semmiképen sem egyeztethető össze a városoknak és a közönségnek érdekeivel. Hiszen természetes, hogy az ily vállalatok, amelyek nem a helyi érdekek kielégítésére, hanem tisztán csak nyerészkedésre alakultak, nincsenek tekintettel a város közönségének érdekeire. Ismeretes, milyen gyászos tapasztalatokat tettek a városok a gáztársulatokkal kötött szerződések révén ; a gáztársulatok, élvezve a nekik szerződésileg biztosított, avagy a dolog természeténél fogva fejlődött monopoliumot, teljes közönnyel nézték a városok fejlődését, a legméltányosabb kívánságoknak sem tettek eleget ós a legtöbb helyen, igy pl. a mi vidéki városainkban is mesés magas egységárakkal dolgoznak. Könnyen belátható, hogy bármely intézmény, mely a városi közönség szükségleteinek fedezésére szolgál, igy pl. világítási és erőátviteli telep, csak akkor szolgálhatja igazán a közönség érdekeit és kényelmét, ha a közönségnek a mű vezetésében kellő befolyás jut, mely csakis akkor lehetséges, ha a városok házi kezelésben létesítik az ilyen telepeket. Ujabb időben ilyen irányú törekvés érvényesül mindenütt. Külföldön ós hazánkban is egyaránt szaporodik a házi kezelésű telepek száma. Példa gyanánt már lapunkban több hazai várost, pl. Versecet, Nagy-Becskereket, Kecskemétet emiitettük ós az alkalommal különösen kiemeljük Temesvárt, amely eredetileg vállalati uton létesült ós néhány évvel ezelőtt ment át a városi birtokába. Azóta rohamosan fejlődik, ugy hogy a jelenleg installált magánlámpák száma meghaladja a 20,000-et. Megszívlelendő még Nagy-Várad és Zombor város póldáj 3j} dh melyek hosszú; tanulmány és a mérnökegyesület, valamint! a kereskedelemügyi minisztérium szakértőinek véleményét meghallgatva, ennek értelmében a házi kezelés mellett döntöttek ós a telepet házi kezelésben fogják megváló sitani De megemlítendő Pápa ós ZalaEgerszeg is, hol a kérdés hosszas ós be-' ható tanulmányozása után szintén a házi kezelés elve diadalmaskodott. Nem kételkedünk abban, hogy a békósmegyei városok is okulni fognak e példákon ós házi kezelésben fogják az elektromos világítási és erőátviteli telepet létesíteni. Csak igy fog ez a telep a közönség érdekeinek és kényelmének szolgálni ós csak ezen az uton lesz lehetséges, hogy a város közönsége a műszaki tudományok ez ágának haladásával járó áldásokat jutányosán élvezze. A koncessiós ajánlattevő rendesen igen tetszetős forma leple alatt a kibúvóknak ós bizonytalanságoknak egész láncolatát rejti magában és tulajdonképpen mindent elmond, csak azt nem, hogy az ajánlat alapját képező telep milyen kiterjedésű hálóval épül és nem mondja meg, hogy milyen feltételeknek fog megfelelni, garanciákat nem vállal, de nagylelkűen megigóri, hogy 5, illetve 50 esztendő múlva azt a telepet, amelynek építésére a városnak beleszólása nem volt ós amelyet a város nem is ismer és amely bizonyos idő múlva esetleg teljesen hasznavehetetlen lehet, a városra átruházni, vagy annak átengedni hajlandó. Kétségtelen és világos azonban, hogy mind a két vállalkozó a telepet a város pénzén építteti meg. A város tehát a telep építésére pénzt ad, de a telepet, amelyet e pénzért kap, nem ismeri és építésére, valamint ellenőrzésére nincs beleszólási joga, valósággal zsákban macskát vásárol. Nézetűnk szerint az egyetlen ut a kérdés megoldására, hogy a város a telepet házi kezelésben építi és azt tanácsoljuk, hogy az esetben, hogyha az üzemi költségek dolgában kételyei volnának, a városnak az üzemi költségek felső határát, a telepet építő cégtől beszerzendő üzemi költséget szavatossággal biztosítsa avagy a telepet építő cégre bizza az üzemet, mindenesetre azonban a telep kereskedelmi vezetését ós a díjtételek megállapítását tartsa fenn magának. A kivándorlás. Az országgyűlés nemsokára uj törvényjavaslatot fog tárgyalni, melynek célja a rohamosan növekvő kivándorlás csökkentése és szabályozása, ha már megszüntetesóre nem képes. A nagyhatalmi állásunkra áldozott rengeteg pénz, a lakosság folytonos szaporodása, az adóterhek, az országból külföldre vándorló sok millió forint, amennyivel évről-évre szegényebb lesz nemzetünk közvagyona, a gabonatermékek alacsony s a finomabb — idegen — ipari termékek magas ára ós még sok oka van a nép elszegényedésének ós kivándorlásának. S a kormány hogyan akar e bajokon segiteni ? Szigorított rendőri intézkedéssel s az uti levelek korlátozott kiadásával. Munka ós kenyér kell a szegény népnek, marad az itthon szívesen. Adnak is azt néha országutak ópitósóvel, folyók sz ibá lyozásával. Vagy a székelyeken igyekszik segiteni a kormány házi szövőipar meghobiztosan ráfogni, mert azt az asszonyok jobban tudják, hogy fél-e a csóktól egy huszonnégy év körüli menyecske. Füstölt a csárda kéménye lelketlen erősen. Vendéget vár a Trózsi, ha ugyan még ott nincs Gyurka, a kinek ilyesmihez fölöttébb igen jó szeme van, a füstből azt is kiókumulálta, hogy aligha pandúrokat vár, azoknak nem igen szokott, ilyen n_igy tüzet rakni, i Megerőlteti a látókáját, észre is veszi, hogy Trégsi kint áll az ambituson, a kötőjét a szeme fölé tartja, oszt a kenyórváró domb irányába ügyel. Gyurka is arra veti tekintetét, aztán hirtelen összerántja a szemöldökét. Meghőköl, mintha állon ütötték volna. — - A keserüségit — csikorint egyet a fonán — még csak ez kellett. Kellett vagy sem, de az az öt lovas, a mely eddig a csárda felé tartott, ügetvóst, gondol egyet. s a hintó irányába fordítja a lovak fejét. Nem sok fejtörés kell, kiokoskodni, hogy miben járnak. Arvalányhajas pörge kalapot, borjú szájú leng-lobogós fekete-kók inget,! gátját csak a hortobágyi csikós visel, meg az alföldi futóbetyár. Ezek pedig nem csikósok, annyi szent. Csak Szömök Matyi ne legyen vagy a Rádi gyerekek ! — pusmog Gyurka, s egy istenért nem tudja kisütni, megálljon-e vagy vágtatvást eressze neki a lovakat. Különben is késő. A négy ló észrevette az ötöt s átnyeritett egymáshoz. A nemzetes asszony a nyeritésre felserkent. — Mi az Gyurka ? Gyurka a bötyök ujjával arra felé mutat, a merről az öt lovas rúgtat feléjük. — Gyünnek ! A nemzetes asszony ránt egyet a vállán. Öt betyár, hát mi az ? — Hajts csak bátran ; no, ne félj te mamlasz a mig engem látsz. A kocsis megereszti a lovakat s mennek szembe a betyároknak. A nemzetes asszony egykedvűen nézi, hogy mint közelítenek egymáshoz. Hogy tartana tőlük, esze ágában sincs, ismeri a magyar betyár természetét, szép szóval el lehet tőle békén. De meg látott ő már külömb gazembereket, mikoradombori nádas szólón a nagy futáskor közrehajtották a kozákok. Igaz, hogy akkor Tóth Samu volt a kocsisa, a lelke urának leghívebb cselédje, a szabadságharcban hűséges szolgája, vitéz verekedő társa. Nagyerejű, nagyfurfangu ember, igazi mustra cseléd. Mikor mellé adta a lelke ura — ő is menekvőben volt akkor — annyit mondott csak : — Samu fiam ! ebbe a tarisznyába van minden értékes jószágom, az egész vagyonom, ha a földet elveszi a német; itt meg a feleségem; a legnagyobb kincsem |a világon. Ugy ügyalj, ha amaz elvész is, ebbe kár ne essék. Tóth Samu levette a kalapját, felnézett az égre, onnan a gazdája szemébe, s nagy erős szóval ennyit mondo

ft: — Ertem Több volt ez az egy szó az ő szájából, mint száz eskü máséból. A nemzetes ur megölelte a feleségét, megcsókolta kétszer, kezet szorított Samuval, oszt neki •ágott a világnak. Sietős volt az utja, hogy Komáromba jusson kapuzárás előtt. Samu meg kihúzta a szín alul a könnyű parasztkoesit. Az oldalfát, rúdszárnyat, meg a vastag fenék deszkát megfúrta : abba a lyukakba dugdosta a penzióiét; a szerszámot, már mint a hámpapusot bevarta, oda rejtette a többi drágaságot; aztán egy tálba valami mosdót hozott a nagyaszszonynak. — Mossa meg az arcáját nagyaszszonyom. Megtette; dióié vult abban a mosdóban, barna lett tőle a nagyasszony patyolat orcája. Paraszt ruhát húzatott föl vele, befogott két jó futó lovat, — azt is tele szórta pelyvával, bojtorjánnal, hogy szemet ne vessen rá az ellenség — oszt megindultak. Hát nem is lett baj. Pedig hogy elérték őket a kozákok a nádas szólón, feltúrtak azok mindent, de hogy nem leltek semmit, hátba vágták a Samut a pika végével, oszt hagyták futni tovább. Még nevették is a bolond parasztot, — mi az ördögért szalad, mikor a fene se kergeti. Samu meg, mikor jó elvoltak már tőlük, odaszólt a nemzetes aszszonynak : — Látja nagyasszonyom, olyik ember a könyökébe hordja az eszit; olyik meg ott ahun köll. Evvel elintézte az egész dolgot. Nem is emlegette soha, csak mikor később a nemzetes asszony elmondta az urának, nagyba dicsérve a Samut, aztán a nemzetes ur ugy tréfa szóval megkérdezte : — Hej te Samu, hátha tilalmast akart volna a kozák ? Megrázta izmos öklét: — De a keserüségit a zöld uborkán hízott anyjának, azt próbálta volna meg, akármelyik is ! . . Hátha Samu itt volna most, kevesebbet aggódnék a nagyasszony. De Samu elment. A katonaság elől szökött meg. Mikor megneszelte, hogy fogdossák a legényeket;, hogy fehér frakkos cserepárt csináljanak belőlük, oszt levigyók Talián országba, fölleget gyűjtött benne a keserű indulat. Mit, hogy őtet tegyék csúffá ; ő legyen gyalogos, aki egész életében lovon ült, akár mint csikós, akár mint huszár a forradalom alatt. De már abból nem eszik a német. Egy szép reggel híre-hamva sem volt. Ugy eltűnt, hogy nyomot se hagyott maga után. Csak egy cédulát a nemzetes ur szobaablakán : „Kedves Gazdám, nemzetes nagy uram, elmék, de majd megent visszakerülök." Azóta hirt sem tudnak róla, pedig két hónapja kutatják. Az öt legény a hintó elé torpant. Egy ragyavert zömök siheder leugrott a lóról s az ostorhegyest akarta kifejteni o hámból.^A nagyasszony ráripakodott. — Elhagyod azt a lovat te gacsos, vagy a nyakad közé eresztek evvel a suhogóval ! s kivette az ostort a Gyurka hezéből, A négy betyár összenézett. Még aligha láttak olyan asszonyt, akiben ugy helyén állt volna a lélek. Az ötödik egy kicsit féiróbb állt, hej az ötödik ! . . Szemére húzta az árvalányhajas kalapot, oszt csak ódalgott, sinyult, egy istenért sem nézett volna a nagyasszony felé ! aki fittyett sem vetve rá, alkudott a többivel. — No mit akartok hé ? Én tőlem ugyan egy szögérőt sem visztek el, mert nem adok. Hanem ha egy kis italra való kell, arra adok egy pár pengőt, ha szépen tudtok kérni. No, köll ? ! . . Egy jóképű legény megbillentette a kalapját. — Ha jó szívvel adja a nemzetes asszony ! — Avval hát, máskép nem kínáltam volna; tudom, hogy rátok fór. Öten vagytok, nesztek öt tallér! Es kivett a bugyellárisból öt darab Mária-Terózia tallért. — No itt van, melyik a banda gazda? Mind a négy legény az ötödikre, a félrül állóra nézett, szóval is bizgatták. — Eredj már cimbora, fogad el ; köszönd is meg. De az csak odázkodott szem elé kerülni. Ugy terelték oda a többiek. A nagyasszony ránézett . . . Egyszerre elállt a szívverése, de csak egy szempillantásra. Aztán haragos, sötét pir hajnallott az arcán s felcsattanó szóval szólt a betyárra : — Samu! . . . ülsz töl mindjárt a bakra. Samu egy hang nélkül szállt le a nyeregből, odavetette a kantárt az egyik iegénynbk s felkuporodott a kocsis mellé. A nagyasszony elibök vetette a pénzt ; hajts Gyurka 1 — A hintó sebesen gördült tova, a nógy betyár szemmeresztve nézett utánna. Aztán megindultak a Trózsi csárdája felé! . .