Békésmegyei közlöny, 1902 (29. évfolyam) július-december • 53-104. szám

1902-07-13 / 56. szám

Hogyne tartanánk ezeket az embereket felsőbbrendű lényeknek, mikor leteszik a legáltalánosabb emberi tulajdonságot: az önzést. És mi a közérdek lovagjait nem biráljuk meg ugy, ahogy kellene ; elvakítanak bennünket a csengő frázisok, győz a felületesség és vakon megyünk a lovagok után, kik egyébből sem állanak, csak a közérdek hangoztatásából. A közérdek pedig olyan a kezükben, mint a ruganyos gummi. Tudják nyújtani és összébb lehet szorítani. Szótlehet lapítani takarónak ós vastagon pedig paizsul szolgál. Olyan mint a nedves agyag. Lehet belőle bálványt formáim, hogy leboruljunk előtte. Ijesztőnek lehet átalakítani, hogy a „teremtés koronái" riadtan rebbennek széjjel a torz elöl. A közérdek lovagjai pedig mindehhez gyönyörűen értenek. Valóságos művészek az átalakításban ós formálásban. Felülemelkednek a köz felületességén, hiszékenységén : ós erről a magas pontról belátják a társadalom mezejót, és irányítani tudják annak hangulatát. És csodálatos, hogy midőn bennünk teljesen az önzés uralkodik, a lovagoknak el tudjuk hinni az altruizmust. Csodaszerü, hogy nem akarunk belátni a lelkükbe, hogy megérthessük a mások érdekében való munkálkodásnak az okait. Egyformán hiszünk mindegyiknek s nem tudunk köztük különbséget tenni. Nem tudjuk elválasztani az igazi, becsületes törekvést, a lovagok művészetétől, kik a közérdeket ós magát az altruizmus erényét használják fel saját önző céljaik elérésére. Kiváló művészet az övék. Felhasználják a társadalom vakságát és a közhangulatot, a közórzést, saját érdeküknek szolgálatába keritik. Mi pedig boldogan, örömmel huzzuk az igát, melyen a lovag podgyászait vontatjuk annak célja felé. Egyszerűen teherhordó ál'atok leszünk, mert nem töröljük ki a port szemünkből, mert az iga terhét a sajátunknak hisszük. Öröm tölti el a lelkünket : mert megcsaltak bennünket ós a gyalázatos csalást nem fogjuk fel. Nem ismerjük őket, pedig osztályozni is lehet a lovagouat. Kettő a fajta. Az egyik a saját érdekét üzi és vagyonszerzésre törekszik, a másik pedig csak a népszerűségben akar kéjelegni, melyet azután más oldalon lehet pompásan kamatoztatni. Az egyik mindig olyan célokat tűz maga elé, melyeket meg lehet valósítani az emberek hiszókenysége folytán, melyek azonban — neki jövedelmeznek. A másik pedig elérhetetlenségek — de tetszösek — mellett küzd, szerepel a forumon, nem hangzik más a szájából, csak a nép érdeke ós ezzel megszerzi a népszerűséget Kár és sokszor nyomorúság támad a müködésök nyomában ós még sem akarjuk felismerni a csalókat, hogy a társadalom ítéletének földre tipró ereje sujtsa őket, ós hogy suhogjon felettük a korbács. És szereplésüknek legnagyobb átka az, hogy a közérdek igazi, derék munkásait is félre ismerjük néha és nem támogatjuk miattuk. SCHLAUCH LŐRINC. Nem egészen váratlanul jött pénteken a hir és mégis fájdalmas meglepetést keltett egész Bókósmegyében, melynek katolikus egyházai a nagyváradi egyházmegyébe tartoznak. Minden egyházi épületre, templomra fölröppent a gyászlobogó suhogó szárnya. Fontos ós fényes szerepkört töltött be az elhunyt főpap a magyar közéletben, nagy műveltsége ós tudománya révén, rnelylyel megszerezte még ellenfeleinek is tiszteletét, szeretetét. Ezzel a tisztelettel indul utolsó útjára is a holt bíboros ós bizonyára fennmarad neve hosszú időkön át az utódok emlékezetében. Tüdővizenyő oltotta ki életét Schlauch Lőrincnek. Ravatalra tegnapelőtt helyezték, a palota fogadótermóben, kívánsága szerint minden pompa nélkül, egyszerűen. Holnap hétfőn délután áthelyezik holttestét a nagy templomba, honnan egyházi szertartás után Temesvárra viszik a koporsót. Itt fogják eltemetni a püspököt kedden reggel, nagy gyászünnepélylyel, melyen az egyházi szertartást C s á s z k a, kalocsai érsek fogja végezni ... És ekkor az egész egyházmegyében meg fognak kondulni a harangok. . . Schlauch Lőrinc jótékonyságát és munkásságát dicséri a gyulai gimnázium is, melynek felállításában nagy része van a püspöknek. De nemcsak a gyulai gimnázium, hanem a csabai kat. egyház is várta a püspök jótékonyságát templomépítés céljaira, mely reménytől megfosztotta az egyházat Schlauch Lőrinc halála. Végrendeletét már felbontották Nagyváradon. Feltűnt, hogy az elhunyt biboros püspök, akinek óriási jövedelme volt, senkinek sem hagyott semmit, mivel — mint végrendeletében mondja — már életében adott egyházi és jótókonycólokra mindent; ha azonban mégis maradna valami hagyatékában, azt rokonainak hagyományozza. Végrendeletében temetésére nézve is intézkedett. A végrendelet különben több vonásaiban a következő: A szokásos bevezetés után azt mondja, hogy a halál konstatálása után teste boncoltassók fel, azután balzsamozzák be, ha lehet, még a régi szokás szerint, hogy igy biztosítva legyen a tetszhalál borzalmai elől. Temetésére nézve intézkedik ezután. Kívánja, hogy holttestét vigyék Temesvárra, s ott a belvárosi temetői kápolnában, melyet ő építtetett, atyja mellé helyezzék örök nyugalomra. Holttestét kettős koporsóba kéri tétetni. A ravatalra nézve ugy intézkedett, hogy az a nagyteremben, virágok között, amelyeket szeretett, állíttassák fel. Fekete posztóval azonban ne vonjanak be semmit, se a kapualját, se a lépcsőházat, se a nagytermet. Másban mindenütt az egyházi szokásokat kövessék. Ezután hagyatékáról intézkedik. Elrendeli, hogy temetése napján 1000 — 1000 koronát oszszanak szét Nagyvárad ós Temesvár szegényei között. Vagyonom nincs, — mondja jzután a végrendelet. — Egyházmegyém igazgatására, jótékony célokra ós szegény rokonaimra költöttem mindent. — Az egész hagyaték rezidenciája felszereléséből és az idei termésből áll. A berendezést a rezidenciánál! hagyja, a többi hagyatékból 10.000 koronát hagyományoz első sorban D e r n y e y Ferenc uradalmi tisztnek, a többit pedig kéri megosztani rokonai : Schlauch Pál, Eleonora, Nándor uradalmi igazgató és Franciska között. Megemlékezik ezután arról, hogy Budapesten a Zerge-utcában van egy palotája, ezt azonban ne keresse senki a hagyatékban, mert még életében elajándékozta. Hogy kinek, azt nem emliti a végrendelet. Megkéri a káptalant, hogyha netalán halála után követelést támasztanának vele szemben, ugy rendezze ezt, nehogy a püspöki aulában árverés legyen. Ruháit, ékszereit rokonainak hagyta, kardinális gyűrűjét levéltárba kéri tétetni, előbb azonban F e t s e r oldalkanonokja, akit nagyon szeretett, választhat egy gyűrűt magának. A végrendelet julius hóban kelt. A végrendelethez pótvégrendelet van csatolva, melyben két részre osztja azt az összeget, amelyet rokonainak hagyott : felét rokonainak hagyja, a másik felét pedig a nagyváradi tanítóképzőnek hagyja egy internátusra. Amint értesülünk a helynöki teendőket, a püspöki állás betöltéséig, a osabai születésű R a d n a y Farkas segédpüspök fogja betölteni, Schlauch Lőrinc helyét pedig valószínűleg Szmrecsányi szepesi püspök fogja elnyerni, bár sokan tudni akarják, hogy M a j 1 á t h gróf, erdélyi püspök lenne az utóda. Közélet és politika. - Fővárosi munkatársunktól. — Budapest, jul. 11. Mult heti levelemben a meleggel kezdtem meg írásomat, amelyről ugyan most sem lehet dicshimnuszokat zengeni. A. héten csak fokozódott s a szerkesztőségekben olyan toalettben ülünk, hogy hölgylátogatóinkat nem lehet elfogadni. Osak az adja meg most már a budapestieknek a nagyobb élénkséget, hogy tényleg és komolyan megkezdődtek a kiegyezési tárgyalások. De hát ez politika : jöjjön később, mert volt egy esemény, — melyben az a szerencse éppen, hogy még sem volt esemény -- amely keltett egy kis izgatottságot és megfeszítette az érdeklődést. Békósmegyét érdekli legjobban a dolog: ki lehet rá térni hosszabban. A franzensbádi hirről akarok beszélni, melyből igen sokat tudhatott meg a megye közönsége. Éltekintve, hogy egy fényes fürdőhely forgott szóban s hogy méltóságos asszonyról szólt a hir, mely a szenzációt nagyobbá tette mást is megtudtunk a rémhír nyomán bizonyosan, amit Önök sejtettek is. Azt, hogy Lukács György nem átlag-főispán, kinek nevét nem lehetne megtudni, ha csak a körülményeket emiitik is, hanem olyan embere a közigazgatásnak, kinek neve mindenütt ismeretes. Láttuk azt, hogy nemcsak Önök övezik körül szeretettel, hanem idefenn a belső körökben is a legnagyobb kedveltségnek örvend. Hiszen alig született meg a rémhir, már is izgatottságban volt a főváros és mindenfelől ellepték kérdezősködéssel a szerkesztőségeket. Miniszterek, államférfiak lesték izgatottan a cáfolatot. . . Akit pedig nem szeretünk, vagy nem tisztelünk, nem érdeklődünk utána ennyire. És ón nem is csodálnám, ha egyszerre elvinnék Önöktől Lukács Györgyöt s vinnék — még magasabb állásba. Mikor pedig ez a szenzáció is elmúlt, alig jött utána valami. P a v l o v i c s Lyubomir ügyét tárgyalták egy kicsit, kire rávallottak a megráncigált diákok ós egy vendóglősnó. Bár fellebezett a vizsgálat elrendelés ellen, nyugton lehetünk, hogy nemsokára eljön az ideje a büntetésének is, melynek erősnek és figyelmeztetésül szolgálónak kell lennie. Az ügyéből valószínűleg lesz még egy politikai „hecc" is,'— ahogy itt mondják — mert a függetlenségi párt igen haragszik reá. Ha októberig véget nem ér az ügye, akkor ez lesz az első vihar, mely az uj palotában fog történni. El fog dőlni az is, hogy hazug volt-e Pavlovics védekezése, vagy nem és hogy lemond-e, ha marasztaló az ítélet ! Lám, igy lehet egy fülráncigálásból eljutni egy — képviselőválasztásig. A fővárosi unalmat pedig el lehet valamennyire ütni a színházba járással. Ha csukva van is a kőszinházak kapuja, elidőzhetünk a nyári arénákban és művészeti érdekességre is akadhatunk. A városligeti szinkörben U j h á z y Ede eljátszotta Gonosz Pistát. Fölösleges a Mester művésze* tót felfedezni, a legkiválóbb színészi alakitások egyikét láttuk a szerepben. A fővárosi nyári színházban pedig F e d á k Sári, azaz „Zsazsa" lépett fel, — mint a színlapon állott — és elhalmozták tetszésnyilvánításokkal. Érdekesebb színházi hir pedig az, hogy a letört Beöthy László lesz újra a Magyar Színház igazgatója. Del P i o m b o olasz festő (1500 körül ólt) képének másolata (500 kor.) a női szépség típusát mutatja be a „Bella madonna" (szép asszony) alakjában, amely a világi nőt ábrázolja, szemben a „Santa madonna col bambino"-val, a szent Máriával, ki a gyermek Jézust gyöngéd szeretettel öleli magához. Minden olasz festő megörökítette az ideális szép nőt igen sok képben; mintha versenyeztek volna egymással, ki tudja a legszebb női arcot megfesteni s ezzel a női nem iránti hódolatukat kifejezni, az ő képeik az olasz nőt terjesztették el világgá, mint a legtökéletesebb női szépség typusát ; s csodálatos, hogy bár az ő modelljeik, az olasz nők, barnák, fekete szeműek és hajúak, a bella madonna ideálja mégis általában szelid arcú, kék szemű s szőke haju. Az olasz nő karcsú termetót ós szép arcát a germán nő szelid mosolyával, kék szemével s szőke hajával ékesítik föl, mintha a női báj. szépség, tökéletességét a román ós germán faj tulajdonságaiból állítanák össze, annak természeti szépségeit, ennek lelki szépségeivel egyesítve — a mint ezt d e 1 P i o m b o ezen képének másolata is szemlélteti. Bánkúti B. Zoltán. Vissza fog jönni A kis normandiai kastély ódon tornyával, mohos vadszőlővel befutott falával itt feledte a mindent magával sodró rohanó idő ; pusztuló emlókeül fényes lovagkornak. A főbejárat benőve gyommal, a nehéz, korhadt kapu kifordulva a bálványkövekbe mélyen beeresztett sarkaiból, fölötte a Kervelac bárók márványból vésett ősi címere összetöredezve, a koronás sisak üregéből gyámoltalan veróbfiókák dugják elő fejeiket, éhesen csipogva anyjuk után Lakni csak a két toronyszobát lehet. Az öreg báróné ide húzódott vissza az anyagi romlás után, melybe egyetlen unokájának esztelen, pazar költekezése sodorta. Az ablaktól alig egy jó hajtásnyira ostromolja a parti sziklákat a tenger. Annak a morajlását, haragos zúgását hallgatja most is az ősz matróna s egy szépsége teljes érettségében viruló leány, valami elszegényedett, távoli rokon. — Meglátod Kathrine, vissza fog jönni. Megfórfiasodva, a jó útra térve. Lehetetlen az, hogy a mi lelkünk, a mi szivünk hívó szavát ne érezze. Egyszer csak itt terem köztünk s újra ragyogni fog az ősi Kervelac címer, — Vissza fog jönni,— susogja Kathrine is, de a két szeme teleszökik könnyel s zokogva hajtja fejét a jóságos, fehérhajú asszony térdeire. A forró, égető afrikai nap oly irtózatos hévvel tűz le a sivatagra, mintha odagyűjtötte volna össze minden erejét. Szellő sem mozdul, a levegő sárgás fényben izzik; a homok, a barnavörös sziklák megtízszerezve verik vissza a rájuk özönlő lánghullámokat. A pusztaságon át az algíri — Légion 11

7 ótrangeres — egy lovas chasseur százada halad. Porlepett ruháik csillogó sujtásain s a lovak léptének ütemére megcsörrenő fegyverzetükön bántó fónynyel tükröződik a nap, a lovasok nyelvei a hőségtől s a kinzó szomjúságtól megdagadva, alig fordulnak kiszáradt szájüregeikben, koponyájukban forrni érzik az agyvelőt. Az arabs törzsek bent a sivatagban í'jólag összeálltak lerázni magukról a gyűlöletes, idegen jármot; az algíri hadvezetőség egy hadoszlopot indított ellenök, a francia sas megrázta szárnyait s újra kezdődött az áldátlan véres harc a pusztai sólyommal. A chasseur század elővótkónt lett kiküldve, Gyönyörű szál emberek, még igy elcsigázva is. Leégett, barna arcaik a világ minden részének tipusát mutatják, a föld minden sarokból egy vágy hajtotta őket a francia trikolor alá, elhibázott, vagy becstelen élet után elfeledve, ismeretlenül élni, s ha, lehet becsülettel meghalni, elesve egy bediun kardcsapása alatt, vagy ami sokkal rosszabb, elsenyvedni az oran-i kórház miazmákkal telt levegőjében az afrikai láztól. Az első szakasz ólén lovagló káplárban talán az ősz nagyanya sem ismerné fel a Kervelac bárók utolsó sarját. A szép magas homlokon kardvágás alig beforradt nyoma, a tejfehér bőr rozsdavörösre égve, dus fekete szakála homokkal fedve, izzadságtól csapzott. — Hollá! Káplár! Magának olyan szeme van, mint a pusztai keselyűnek. Nem lát valamit ott mozogni ? — kiáltott rá, de Roche kapitány. A megszólított merőn nézett a megjelölt irányba. A sziklák fölött rezgett, hullámzott a levegő, csakugyan a keielyü sze móré volt szükség észrevenni kivillanó lándzsahegyeit a mögöttük rejtőző arabsoknak, Pár rövid vezényszó, s a cnassuerszázad egy ércfallá vált, készen elfogadni a támadást. Az arabsok észrevéve fölfedeztetósöket, gyorsabban a sivatag szelénél, törtek rá sötét szemeikben égő fanatikus, örjöngö dühvel a chasseurökre. Fehér burnuszaik messze lobogtak utánok a vad roham szelében, a nemes paripák tágult orcimpákkal vágtattak előre, átérezve gazdáig harczi vágyat, s erőszakos, recsegő roppanással ütközött össze a Franciaország sasos lobogója a pusztai sólyommal. Vad, irtózatos harc volt. Az arabsokat lángoló gyülöletük, chasseuröket a zászló becsülete, s a meztelen életért való küzdelem sarkalta. A felkavart porfelhőben csak néha villant meg egy arabs lándzsa, vagy egy lovas kardja, fegyvercsattogás, a lovak nyerítése, a harci kiáltás pokoli zajjá olvadt össze a kék ég alatt, az afrikai nap őrjitő hevében. Az ércfal visszaverte a támadást. A puszták fiai hátrább húzódtak, nem legyőzve, hanem mint az oroszlánt kerülgető tigris, csak a pillanatra várva, hogy újra rácsaphassanak. De Roche kapitány maga is két sebből verezve, összeszedte embereit, s lassan, folyton résen állva, vonult vissza a hadoszlop felé ! A viadal helyén osak egy chasseurkáplár maradt. Hanyat feküdt, karjai szótvetve, kezében még mindig szorítva a vértől párolgó kardot, jobb lába görcsösen felhúzódva. Megüvegesedett, tágra nyilt szemei merőn bámultak bele a sárgásán izzó, lángoló sugárörvónyóbe a napnak, A toronyszobában ül az agg matróna s a viruló leány, könytől fátyolos szemekkel nézve a zugó, morajló, rejtelmes tengert. — Meglátod, Kathrine, vissza fog jönni. Alexander.