Békésmegyei közlöny, 1902 (29. évfolyam) július-december • 53-104. szám

1902-08-28 / 69. szám

XXIX. évfolyam. Békéscsaba, 1902. Csütörtök, augusztus hó 28 án. 69. szám B «l BEKESMSGYE; KÖZLÖNY POLITIKAI LAP. Teiefor-szám 7. Szerkesztőség: Fő-tér, 876. számú ház, hova a lap szellemi részét il'ető közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Megjelenik hetenként kétszer: vasárnap és csütörtökön. ELŐFIZETÉSI DIJ : Egész évre 12 kor. Félévre 6 kor. Negyedévre 3 kor. Egyes szam 16 lillé Előfizetni bármikor lehet, évnegyeden belül is. Felelős szerkesztő : MAROS GYÖRGY. Laptulajdonos: SZIHELSZKY JÓZSEF. Kiadóhivatal: Telefon-szám 7. Fő-tér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel helyben fizetendő. Nyilttér-ben egy sor közlési dija 50 fii. A tőke. — augusztus 27. Szörnyen nagyra vagyunk vele, hogy ez idén jó gabonatermés volt az országban és ennélfogva körülbelül 150 millió koronával több pénz jön forgalomba, mint a mult évben. Az egész összeg csak 150 millió korona volna s ez boldoggá tesz mindnyájunkat, mely ha tényleg forgalomba jut, hatalmas lendületet fog adni iparnak, kereskedelemnek és minden gazdasági ágnak. Erre a 150 m llió koronára nagy gondunk van tehát, de csak nagyon néha jut eszünkbe az, hogy Magyarország fővárosának pénzintézeteiben 641 "7 millió korona készpénzbetét he ver, melynek a közforgalom csak nagyon kevés hasznát látji. Az üzlet mindenütt pang, hanyatlik, az építési válság csődbe sodorta a legtekintélyesebb cégeket. Az ipar pártolás nagy zajjal és kevés ered ménnyel folyik az országban s a tőzsde ellen vezetett háború tönkre tette a hivatásos spekulációt. Ám a fővárosi pénzintézetekben 641 millió korona hever, mely arra való csupán, hogy a betevő feleknek 3—4 százalék jövedelmet, a részvényeseknek pedig 8, 10 százalé'í osztalékot jövedelmezzen. Ha e pénz a vidéki pénzintézeteknél volna felhalmozva, semmi csodálni való nem volna ezen. A vidéki közönség naiv, nem ismeri az üzletet, nem tudja értékesíteni a pénzét. Különösen a föld népe ilyen, mely még azt sem tudja, hogy ha ő 4 százalékos állampapírt vásárol és ezt a láda fiókjába teszi, csak annyira, vagy még többre halad vele, mintha a pénzét a takarékba viszi. A vidéki lakosság tehát más tekintet alá esik. De a fővárosi tőkétől mozgató erőt vár az ország lakossága. Ott van minden üzleti gondolatnak legelső fészke, ott van az értelmi erő, melynek szörnyű betegsége látszik abból a 641 millió koronából, mely jóformán állandóan ott hever az intézetek betétszámláján. Hiszen azt mondhatnánk, hogy hát a péazintézetek forgatják, nem hevernek azok a milliók tétlenül. Ez azonban optikai csalódás csupán, mely mindig kápráztatja a szemünket, midőn valamely gazdasági elméletet a gyakorlati valóságra igyekszünk alkalmazni. A fővárosi pénzintézetek hitelnyújtása a lehető legkorlátoltabb. Fent a fővárosban csak azok élvezik ezt a hitelt, akik voltaképpen nem is szorulnának rá Akinek hitelre van szüksége azért, hogy valamely gazdasági gondolatot érvényesítsen, az csak uzsorakamatokért juthat hitelhez. A nagy vagyonú igazi gazdag ember Magyarország fővárosában nem hajlandó válalkozni ipari vagy kereskedelmi alkotásokra, mert gazdag jövedelmet szerezhet magának abból, hogy neki a nagy pénzintézeteknél hitele van. Ma, midőn a nyilt piacon elsőrendű váltókat 272% éri: honorálnak, a magyar fővárosi tőzsér itthon a saját pénzintézetében 4—4Va% ért anynyi pénzt kap, amennyit csa^c akar. Ő azonban kiadja 7—8% ért és kiadhat jó helyre annyi pénzt, amennyi jól esik Hiszen a fővárosban élő kis pénzintézetek és az összes bankházak ebből a manipulációból élnek. Vidéki cégnek fővárosi nagy intézet pénzt kölcsön nem ad, hacsak első helyen való betáblázással nem nyújt biztosítékot. A személyi hitel csatornája neki a vidéki pénzintézet, mely midőn a saját betétjét már elhelyezte, ehez a hitelhez folyamodik Azoknak, akik nagy vagyon felett rendelkeznek s a vidéki pénzintézeteknek is, ez az üzletág gazdag jövedelmet nyújt kockázat és gond nélkül, mi az ördögért törekednének ők tehát arra, hogy ipari vagy kereskedelmi alakulásokban részt vegyenek s ott esetleg még néhány .pár koronát megkockáztassanak is.-Ez nekik nem való mesterség, hiszen nekik maguknak is nagy tőkéjük van és ezenfelül még az ő rendelkezésükre áll a 641 millió korona, mely a budapesti pénzintézeteknél a betétek számláin szerepel. Ipari és kereskedelmi forgalmat Magyarországon csak azok igyekeznek teremteni, akiknek közvetlen hitelük vagy magánvagyonuk nincsen, akik maguk is voltaképen csak arra törekszenek, hogy belejussanak abba a nagyon kényelmes állapotba, melyben azt a 641 millió koronát lehet könnyűszerrel jövedelmi forrásként felhasználni, mert az a 641 millió korona, nem ennyi csupán, hanem sokszor ennyi, hiszen még a vidiki intézetek betétje és a külföldi hitel mennyisége is az ő rendelkezésükre áll. A komoly reális üzlet azoknak a kezében van, akik a hitelt másod, harmadkézből vehetik igénybe és igy tisztelet adassék egyes kivételeknek — minden gründolás tőke hiányában jut örvénybe nálunk. Ezért van az, hogy az alapításoknál az érdekeltség legelső sorban az állami és városi kedvezményekre áhítozik s hogy amikor ezeket elköltötte, megszűnik agyír, megszűnik a vállalat. A fővárosi nagy pénzintézetek hitelpolitikája hibás. Mert ezek az inté zetek a saját dolgukat ugy végzik, hogy a munka könnyű oldalát fogják meg. Nem igaz ám az, hogy az ipari alapitások révén nagyobb volna az ő kockázatuk mint igy, nem igaz ez, méií ha az ipar és kereskedelmi bank példájával igyekeznének is érvelni ez állítás ellenében — mert a vállalat alapitások részvényeit éppen ugy elhelyezhetnék ezek az intézetek azoknál a pénzembereknél, akikkel ma összeköttetést tartanak fenn, mint ahogy most a készpénzt elhelyezik és akkor az volna csupán a különbség, hogy nem készpénzben volna nálunk a 641 millió korona, hanem jó iparpapirokban. Az ország nagy hasznát látná ennek s az intézetek jobban gazdagodnának. Az adóvégrehajtás. Az adót fizetni kell. Szegény, gazdagnak, mágnás ós polgárnak egyaránt. Az állam polgárai pénzéből gondoskodik az ország biztonságáról, az élet- ós vagyonbiztosságról ós azt az óriási összeget, amely ezekre a czélokra szükséges, nem teremtheti elő a föld alól, sem kölcsön nem veheti, ha csak magát az országot nem akarja elzálogosítani és eladni. Polgáraink anyagi támogatására van tehát szorulva ós amit a polgárok állami adóban fizetnek, az az ő javuk előmozdítására szolgál: kell, hogy szolgáljon. Jól tudjuk, hogy elemi dolgokat mondottunk itt el, de szükséges volt ezeket előrebocsátanunk, mielőtt az elmondandókba belekezdenénk. Más kérdés az, hogy helyesen fizetjük-e mi magyar állampolgárok az adót Más lapra tartozik, hogy az adó aránytalanul van kiróva az ország lakosaira. Régóta valljuk ós tudjuk, hogy az adózási rendszerünk hibás ós ósdi, elavult alapokra van fektetve. A szegény ember Magyarországon hasonlíthatatlanul több adót fizet Békésmegyei Közlöny tárcája. Mese a hűségről Irta: Sz. Szigethy Vilmos I. Rózsákkal szególyzett uton haladt a fiu meg a leány. Orgonaillattal volt tele a levegő, belopódzott a tavasz bübája-a sziveikbe, mintha örökös otthont akarna ott létesíteni a maga számára. A fiu azt kérdezte : — Szeretsz ? A leány inkább csak súgta rá : — Szeretlek. — Mindig ? — Örökké. Az erdő /szólén utjokba került egy roskatag öreg ember. Nagy terhet cipelt, beleizzadt az arca. Verejtéke barázdákat szántott ráncos arcán, amint kínlódva cipelte a vénségét meggyötrő ládát. A fiu, meg a leány csak összenéztek, aztán már a következő percben ők vitték tovább a görnyedt ember portékáját. Oh, milyen boldogan tették ! Ekkora szerelemmel a- szivünkben nem volt nehéz semmi Az egész világ gyásza, keserűsége elenyészett előttük ; fellegtelen eget'láttak csak maguk körül, hiszen május virágfakadása honolt a sziveikben. A fiu azt mondta : — Engedje át édes nekem az egészet? Amaz pedig elkomolyodva felelte : — Hát nem együtt készülünk az élet útjára? A fele az enyém. De nemcsak ebből, hanem minden másból is: az öröméből, dicsőségéből, bánatából. — Dicsőség nem érhet maga nélkül, hiszen a neve segít diadalra, meg a szive. Bánatot nem érzek, de ha jönne, eltitkolnám. Pajkosan kacagott föl a leány. - Ugy-e bolondok vagyunk, hogy olyasmikről beszélünk, ami soha nem következik be. Mikor érhetne minket bánat ? Amig egy a szivünk — pedig az lesz a világ végóig — ilyen eshetőségekre nincs kilátás. — Nincs, én édes jó párom. Meg sem érezték, hogy micsoda suly van a kezeikben. Az egyik erősebb akart lenni, mint a másik, nevetett egy-egy ránduláson, elfeledte a másik szeme villanásáért a fáradalmat. Az öreg csak ballagott utánuk s mikor végét érték az erdőnek, megállította őket. — Jó gyerekek vagytok, megáld benneteket még az Isten. Azt a jóságot, amit velem cselekedtetek, nem tudom kellően viszonozni ; azért adom azt, ami a vagyonom. Nézzétek ezt a száraz ágat, csak cserépbe kell hogy tegyétek és arra a napra fog levelet hajtani, amelyiken egyesül a szivetek a szent frigyben. Dus, lombos lesz, rajtatok áll, hogy meg is maradjanak ezek a lombok. Mert abban a pillanatban, amelyikben megfeledkezik valamelyik az oltár előtt tett esküjéről, lepereg egy levél. Eleintén szárad, meggörbül, azután lehull Szólt az öreg és ott hagyva az ágat, eltűnt. II. Oh micsoda boldogság volt az, mikor Mihály bevezette otthonába az ő fehér Máriáját! Örömkönyeket sírnak az angyalok zz ilyen frigykötósnél, leköltözik az egész menyország egy pillanatra a földre, Pillanatra csak ? Nem, örökké. Most örökkön át fog tartani a szerelem, a mely tengernyi akadályon gázolt keresztül, kivívta a boldogság jussát áldozatok árán is Az áldozat elenyészet ; szerető szivek nem ismerik ezt a szót, mert egymá sért tesznek mindent, az önzés parokszizmusában. — Nézze szivem, mondta Mihály, az a két szoba a magáé. Az asszony negédesen tette apró puha kezét az embere szájára. — Nem mondta jól mert nem az enyém. A miénk ! — Nem fog többet kiváni ? — Nekem ez is sok. — Nekünk ! egószitette ki a Mihály. — Az egyik fölösleges, toldotta az asszony. Csak egy kis zug legyen, ahol odatámaszthatom a fejemet a maga kebelére. A férfit valami ostobaság bántotta. — Miért nem vihettem tündérpalotába az én szerelmes asszonyomat ! Bárcsak király volnék, hogy egy egész ország népének hodolatát hoznám a lába elé ! — Nem kell nekem a hódolat. — Akkor én térdelek elébe. Hanem az asszony fölemelte. — Az ón szerelmes páromnak az oldalam mellett van a helye, A tórdelós megaláz. A mi sziveink egyszerre dobbantak meg, nem szégyenít a koldulás emléke egyikünket sem. Mert szerelmet koldulni gyávaság, ajándékba kapni boldogág. Erre csak édes csókkal lehetett felelni. A májusi napfény besütött az ablakon, odatüzött a leány fejére ós glóriába vonta azt. Mihály odasimult hozzá. — Te vagy az ón imádságom. A te neved véd meg minden kísértéstől, bajtól, veszedelemtől. Teveled indulok a küzdelembe. Az asszony csak annyit mondott : — Szeretlek, Mihály. III. Harmadszor bontotta azóta a rózsákat május. A száraz ág pedig kihajtott, meghozta a dus lombokat. Hanem kivirágzott még egy másik rózsafa is. Mihályók kertjében azon a tavaszon kezdték járni tanitani a kisebbik Máriát. Micsoda pöttyöm jószág volt, ón Istenem 1 Az anyja fekete, ő maga aranyszőke. Hullámos puha haja már is lekívánkozott a vállára ós játszadozott azzal a fehérséggel, ami a nyakából villámlott elő. Naponkint átlag tízszer kaptak össze rajta Mihályók. Ha az egyik túlságosan gyöngéd volt hozzá, nyomban előállt a másik neveléstani elveivel, de a következő pillanatokban ugyanabba a hibába esett. Mihály megcsókolta az asszony szemét. — Elmegyek fiam néhány hétre, meg akarom keresni a mi apróságunknak az első garasokat. — Vezéreljen az ég s gondolj néha ránk. A férj szemrehányó pillantást tett az ő Máriájára — Ki másra gondolhatnék ? Édesen nevetett Mária. — Tndod, csak ugy mondom. A világ rosz, nem jutott még arra a magaslatra, amelyiken mi állunk. Jön egy szellő, talán erősebb nálamnál ós elsodor tőlem Volt — nincs. Mihály oda vonta karjaiba fehér Máriáját. — Törtetett felém már vad vihar is, mégis itt vagyok. Lecsókolta az asszony szeméből előtörő könyeket ós indult. De visszafordult lépten nyomon, hiszen olyan bájos látvány volt az, hogy miképen integet feléje a járni tanuló aprósága, fakadó bimbó a rózsatőn. IV. Nyolcad napja volt már távol Mihály, mikor meglátogatta az asszonyt a kisórtós. Nesztelenül jön, orvul, kikémlelte jól a körülményeket. Előbb szétnézett a szegényes szobákban, ahol a koldus-elegancia ülte diadalát a ripsz bútorok között, aztán az asszony füléhez hajolt. — Milyen szép vagy te Mária! Kinek tartogatsz ennyi kincset ?