Békésmegyei közlöny, 1902 (29. évfolyam) január-június • 1-52. szám

1902-03-23 / 24. szám

Me-iéklet a Békésmegyei Közlöny 1902. évi 24. számához. / f hoe-v \z alföldi gazdasági vasút tudatja, hogy 155 erzsóbethelyi átjáró esése alacso­nyabb lesz. A takarékpénztár 3O0 korona adományából száz koronát a szegóuyek javára forditanak, 200 koronát pedig a tanyai tai itók jutalmazására. Az aradi ipar és népbank s a csabai takarékpénztár átiratát, melyben a kót pénzintézet tudatja, hogy az állandó betétek ntán 5% helyett 4y g°/ 0-ot, az átmenőlegesek után 4 l/ 2°/ 0 helyett 4°/ 0-ot fizethet, valamint özv Beliczey Istvánnónak a község rész­vétét köszönő levelét, tudomásul vették. A polgári leányiskola alapitványainak törlése tárgyában hozott képviselőtestületi határozatot a törvényhatóság dr. F á y Samu fellebbezésére feloldotta, miután nem voltak kitüntetve a hátralékok s az, hogy léteznek-e alapító oklevelek, n, közgyűlés bizottságot küldött ki, melynek feladata lesz az alapitványok eredetének a kiderí­tése. E bizottság tagjai: dr. F á y Samu, dr. S a i 1 e r Vilmos és dr. U r s z i n y János. Az£]erzsébethelyi eskiidti állás rend­szeresítését a törvényhatóság jóváhagyta s az állást nemsokára betöltik. Az állami fiu ós leányiskola építésére a pályázatot meghirdetik. AZ iparostanonc iskolát a jövő tanév­ben a polgári iskolának szánt épületben helyezik el. A polgári iskolát könnyebb lesz máshol elhelyezni. Iskolaszéki tagoknak megválasztattak ; Fábry Károly, Csepregi György, Fejér Béla, Kocziszky Mihály, Kohn E H , Ko­rén Pál, Korosy László, Linder Károly, Maros György, Nemeskey Andor, Németh Lajos, Popovics Viktor, Rosenthal Ignác, dr. Sailer Vilmos, Simkó István, Szebe­rényi Lajos, Varságh Béla, dr. Zsilinszky Endre, Zsirvs András. Ipariskolai felügyelő-bizottsági tagok­nak : Áchim János, Adamik Mihály, Bo­tyánszky János, Décsey József, Donner Lajos, Fejér Béla, Fekete Sándor, Fried Lipót, Gencsi József, Havran Pál, id. Hor­váth Mii 'ily, Kovács Károly, Korén Pál, Németh Lajos, Rosenthal Ignác, Simkó István, dr. Zsilinszky Endre. A gazdasági munkás ós cseléd segély ­pénztár bizottságába kiküldték Szalay Józsefet, Kovács L. Mihályt, K I i­m e n t Z. Jánost és Z s i 1 á k Andrást. A mentőtanfolyamot a községi orvos legközelebb megnyitja, a szükségesek be­szerzésére kétszáz koronát megszavaztak. Csekély közmunka hátralékának törlése után hat községi lakosnak szavaztak meg házszabályozás cimén kisebb-nagyobb ősz­szeget, majd Korosy László a mult évben történt építkezésekről tett jelentést. Leit m an István végrehajtó lemon­dását tudomásul vették. Korosy László első jegyzőnek öt heti szabadságot sza­vaztak meg. Helyettesitósóről a tanácsgon­doskodik. Kolpaszky Lászlót, B o d ó Jó­zsefet, Chrisztián Györgyöt, P á­v i k Józsefet, S e b e s y Imrét, Kol­paszky Alajost ésMonspart Istvánt likositották. W e i s z Bernát és társai folyamodását, melyben a bérkocsik számá­nak leszállítását kérték, elutasították. Végül Bele u ka Mihály községi hajdúnak, miután munkaképtelen lett, vég kielégítésül megszavaztak 240 körönét. A közgyűlésen jelen voltik Zsíros András elnöklete alatt: Varságh Béla, Rosenthal Adolf, Fá­bry Károly, Rosenthal Ignác, Nemeskey Andor, Ko­cziszky Mihály, Beliczey Rezső, dr. Ursziny János, Vidovszky Károly, Szalay József, Maczák L. György, Qálik János, Beliczey Géza, Kovács Sz. Adám. Ba­kos Mátyás, Sailer Gyula, Wagner József, dr. Fáy Samu, Réthy Béla, Pataj Zs. András, Haan Béla, Nóvák János, Korosy László, Maros György, Galli Gyula, Kolpaszky László, Kulpin Dániel, Németh Lajos, Áchim Gusztáv, Fejér Béla, Zahoran János ; Kristóffy Károly, Filipinyi Soma, Leszko János, Za­horán György, Vrbovszky András, Baukó János, Cservenák György, Kerepeczky György, Nóvák And. A „Békésmegyei Közlöny" táviratai A képviselőházból. Budapest, március 22. (Saj. tud. táv.) képviselőház mai ülésén teljesen befe­jezték a kereskedelmi vitát, AZ ülés végén Nessi Pál és Szalay László interpel­láltak. Tisza Kálmán haldoklik. Budapest, március 22. (Saj. tud. táv.) Tisz'a Kálmán betegsége egészen végze­tesre fordult Az agg államférfiú haldoklik ; halálát minden órában várják. Ma délelőtt a Sándor-utcai Tisza-palotát számosan ke­resték fel, köztük Széli Kálmán, gróf A p p o n y i Albert, Horánszky Nán­dor, ós Darányi Ignác. Ma délelőtt a legnevesebb orvos professzorok konziliu mot tartottak s menthetetlennek mondták Tisza Kálmán állapotát. Véleményük A kézdivásárhelyi mandátum. Budapest, március 22. (Saj. tud. táv.) B e n k e Gyula kézdivásárhelyi képviselőre nézve a bizottság tegnap kimondta az ösz­szeféihetlenséget. A képviselőház mai ülé­sén A p p o n y i ^.lbert gróf elnök bemu­tatta B e n k e Gyula levelét, melyben tudatja, hogy a mandátumról lemond és a Budapesti Takarékpénztárnál megtartja igazgatói állását. Kézdivásárhelyen az uj választás nemsokára meg lesz. Mamuzsics Ákos halála. Szabadka, márc. 22. (Saját tud. táv.) .a. Szabadkán duló társadalmi ós politikai harc, melyben két Mamuzsics vivott mindig testvérharcot, valószinüleg véget ért. M a­m u z s i c s Akos, az ellenzék vezére, ki állandóan elkeseredetten támadta Mamu­zsics Lázár polgármestert, ma délelőtt meghalt. Színészet Csabán. A békéscsabai szinpártoló közönség nemsokára ismét gyönyörködhet S z a 1­k a y Lajos miskolci színigazgató elsőrendű társulatának játékában. A társulat jó em­lékeket hagyott maga után, amelyek biz­tatók a jelen szezonban ugy a közönségre nézve, mint az igazgatóra. S z a 1 k a y Lajos nem nyári társulattal jön, hanem a teljes téli gárdáját hozza magával s igy összevágó, művészi •lőadásokat produ­kálhat. Nemzeti Színház kiváló művésze, Bakó László is mint. állandó vendég, egyik erőssége a társulatnak, amely külön­ben is a vidéki színészet szine-javát fog­lalja magában. Valószínű, hogy a csabai közönség fi­szerint a haldoklás eltarthat még 24 óráig, gyeimét nem szükséges felhívni a társu­— i latra, ha első sorban nézzük a tagok név­CSABAI DALOK. Előszó, Rég hallgatott a krónikám már, Régen daloltam „eseményt", Választásokkal elteinettem A hétről szóló zöngeményt. Sarokba tettem árva lantom Hogy a sok választás lejárt, S tudom jól, hogy e hallgatással Ugy sem okoztam semmi — kárt. Az utca fényes napsugárban úszik, Röpül a légben édes illatára És nem sokára lombos águ fákon Csicsereg majd és dalol a madár. Minden virágzik és a durva télen Arat immár a tavasz diadalt. A többi között rügyezik a fűzfa : Ezért tudom én mondani a dalt. II. ~ ' ­A vasut-utcán, vasut-utcán Végig lebeg a lány . . . Világos tavaszi kabátban Jár most már mindahány. És ibolyával, ibolyával Díszítve a kabát, A szép tavasznak üdve, láza Hát hogyne hatna át! III. Amit nem ismert számos emberöltő, Van ruhadarab, - és ez a felöltő. A szép tavaszban csak ez keserű . . . Mert vannak, kiket a téli kabátban Sugároz be a tavaszi derű. IV­A ligetünkben még nem él az élet, Pedig a fű, a bokor, a fa éled. S bár nemsokára vidul a berek, Még alig járnak benne emberek. De majd ha zeng a liget zeneszója S a langyos szél, a dallam hordozója Ablakon át bejárja a szobát, Ott szívjuk mind a tavasz illatát. V. A szép tavasznak langyos árja A diákoknak is de jó, Bár meg lehet, hogy némelyiknek, Rossz lesz biz' a vakáció. Nemcsak diák, de sok kis lány is Az értesítőt hozza most S jaj a szekundát, vagy — kitűnőt, Látja a mama hamarost. S ki jól tanult, dicsérő szóval Kap, — mondjuk éppen — uj ruhát, Hát Gizi, Margit és u többi kii lány Kérjék csak szépen a mamát! Barangó. sorát s azonkívül a műsort, amely nem fog­lalja magában a vigszinházi erkölcsrontó, léha darabokat. Fábián László titkár gyűjti a bérleteket s a mult évi bérlők számára fenntartja e szezonban is régi helyeiket. S z a 1 k a y László előadásait húsvét vasárnapján kezdi meg Bemutató előadásul szinre kerül a Cigánybáró és a Szigetvári vértanuk első felvonása, továbbá Almafa Bokor József pályanyertes vígjátéka. A társulat személyzete, nők : Sárossy Paula szubrett énekesnő, Kornay Margit koloratur énekesnő, Rátonyi Stefi ke" szubrett énekesnő, Cserey Irma énekesnő, Pataki Riza hősnő, Jeszerniczky Sárika drámai szende, Keleti Juliska énekesnő, társalgási, Baracsy Rózsika naiva, Bakó Lászlónó társalgási, Bozóky Boriska anya társalgási, Halmay Cornélia, komikánó. Férfiak : Szalkay Lajos, operett bouffó, komikus, Bakó László, hős szerelmes, Csőregh Jenő, tenorista, Horváth Kálmán, baritonista, Deóry Béla, bonvivant szerel­mes, Vir-igh Ferenc, 'komikus, Rajz Ödön, jellem, apa, Tihanyi Miklós, komikus, Sza­dai Ferenc, komikus, naturbursch, Bogyó Zsigmond, komikus, Fábián László, apa színész. _ Ezen kivül jön a társulattal 16 tagból álló kar és segédszemélyzet ós 7 tagu zenekar. A műsor következő : Dráma és víg­játékok : Vörös talár, Leár király, Kean Edmund, Balatoni rege, Kurucz Fej a Dávid. Karácsony, Iskarioth, Cyrano Bergerac, Becstelenek, Pietro Carusso, Kisértetek, Othello, Bánk bán, Trónkeresők, Két tacskó. Bohózatok, operettek : Katalin, Svihákok, Pillangó kisasszony, Lotti ezredesei, Baba, Boszorkányvár, San-Toy, Milliók a hó alatt, Kis herceg, Flórika szerelme, Adám és Éva, Jupiter és társai, Görbe nap, Páholy, Zsába, Sasok. A bemutató kót előadás bér­leten kivül kerül szinre. A bérlet kedden veszi kezdetét. Bérlet árak 24 előadásra: Páholy 160 korona. Páholyülés és támlásszók 40 korona. Körszók 32 korona. Zártszók 24 korona. tJ Ji3Qi$SÁGO IC. — Változások a vármeiyáHíSZiikarban A Gyula város országgyűlési képviselőjét megválasztott dr. Bodoky Zoltánt, mi­után a választás ellen beadott kérvényt visszavonták és a szabályszerű 15 napon belül uj kórvény nem adatott be, végleg igazolt képviselőnek jelentették ki. A kép­viselő a törvény szerint az igazolástól szá­mított 90 napon belül tartozván az össze­fórhetlenséget megszüntetni, mint biztos forrásból értesülünk, dr. Bodoky Zoltán a sorozások bafejezóse után fog a várme­gyénél viselt főjegyzői állásáról lemondani ugy, hogy helye a májusi rendes közgyű­lésen betölthető lesz. A főjegyző jelöltek­ként emlegetett tisztviselők közül Am b r u s Sándor orosházi főszolgabíró személyi vi­szonyainál fogva nem hajlandó elhagyni jelenlegi állását, melyet nagy ambícióval ós kiváló sikerrel tölt be és igy a főjegyzői állásra egyedüli jelölt dr. D a i m e 1 Sán­dor I. aljegyző ós tiszteletbeli főjegyző, a ki régi vasszorgalmu és kitűnő képzett­ségű tagja a tisztikarnak. Az ő megvá­lasztásával megüresedő első aljegyzői állásra Bertóthy István második aljegyző, ennek helyére Kiss László harmadik al­jegyző fognak előreláthatólag szintén egy­hangú választás utján fokozatosan előlépni. A harmadik aljegyzői állásra dr.Konkoly Tihamár orosházi szolgabíró pályázik, ki már hosszabb ideig működött a központban, mint tiszteletbeli aljegyző. Ugyanezen ál­lásra, illetve a Konkoly valószínű meg­választása esetén megüresedő szolgabírói állásra pedig dr. Petneházy Ferenc békési, dr. Jeszenszky Elek szarvasi tiszteletbeli szolgabirák pályáznak. — Gyulai építőmesterek hitel- ós ter­melőszövetkezete. Az a mozgalom, melyet dr. Fábry Sándor, a vármegye agilis alispánja indított míg, hogy a gyulai építő­iparosokat szövetkezetbe csoportosítsa, már is megvalósulásra vezetett. Mult vasárnap a városháza nagytermében megtartott népes gyűlésen megalakult az ipari szövetkezet, melynek célja tagjait olcsó hitellel ellátni, közműhelytelepet, közraktárt létesíteni, nagyobb építkezésekre a szövetkezet tagjai között vállalatokat szervezni stb. Az alakuló gyűlést dr. Fábry Sándor vezette s dr. Horváth János, az ors/.ágos központi hitelszövetkezet iparügyi osztályának veze­tője fejtette ki hosszabb beszédben az ipari szövetkezetek hasznosságát s az előnyöket, melyeket ezek nyújtanak. A szövetkezet 58 taggal, 20U darab (50 koronás) üzlet­résszel megalakult, mely üzletrészek telje­sen jegyeztettek. A szövetkezet alakuló közgyűlése kimondotta azt is, hogy Gyulán lehetőleg még az idén közmühely telepet létesít s a megfelelő államsegély iránt el is készítette kérvényét a kereskedelmi mi­niszterhez. Az iparos érdekek elősegítése Magyarországon ma nemzeti feladat s dr. Fábry Sándor alispán, mint minden téren, ezen is teljes odaadással vette kezébe az ügyet s inditá meg a hasznos mozgalmat, hogy e nagy nemzeti feladat helyi meg­valósítását sikerre vezette. — Gimnáziumi felügyelöválasztás. A szarvasi gimnázium felügyelőválasztása vé­get ért, utolsónak a kondorosi ág. ev. egy­ház szavazott le Haviár Dánielre. A beérkezett szavazatokat pénteken délután bontották fel. A három esperesség 29 községe közül 21 adott be 58 szavazatot. Nem szavazott hét község. Az apatelki egyház szavazólap helyett litografált kor­tes felhívást küldött be, melyben jelöltjük­nek, báró Solymossynak megvá­lasztatását kérik, amit azonban nem vettek tekintetbe. A felbontás után kitűnt, hogy H a v i á r Dánielre 28, dr. Krcs marik Jánosra 16, báró Solymossyra 14 szavazat esett. A bizottság még hat sza­vazatot nem vett tekintetbe, melyek későn érkeztek be, vagy szabálytalanul lettek kiállítva. — Igy Haviárnak 24, Krcsmariknak ós Solymossy­nak 14—14 szavazata lett. Amennyiben a felügyelőválasztás tekintetében az egyházi alkotmány nem intézkedik, a felügyelő­bizottság legközelebbi ülésén fog e kérdés­sel foglalkozni. — A nőegylet felolvasó-délutánján, mint rendesen, ugy most is szép közönség fog megjelenni. Maros György, a Csabán létesítendő kultúrpalotáról fog felolvasást tartani, melylyel a társadalom minden ré­tegében nagy érdeklődésre számithat. Fel­olvasása közben bemutatja a kultúrpalotá­nak A 1 p á r Ignác, budapesti építész által készített terveit. K a r a s z y Ödön versei közül fog felolvasni; Weisz Olga cimbalomjátékával, Reisz József hegedü­játékával gyönyörködteti majd a minden­esetre n^gy^zamü~kÖ2ÖnS^Ő$.-. — Az orosházi színkör. Mint^ma? irtuk, a vármegye főispánja szép összegű államsegélyt eszközölt ki az orosházi szín­kör épitósi céljaira. A színkör ügyében az orosházi szinpártoló egyesület vasárnap délután tartotta közgyűlését. Ideiglenes elnöknek Ambrus Sándor főszolgabírót, a mozgalom vezérét, ideiglenes jegyzőnek pedig dr. B e r t h ó t y Károly ügyvédet választották meg, majd elfogadták a be­mutatott alapszabálytervezetet, melyet fel­terjesztenek a belügyminiszterhez. Az egy­let részére a taggyűjtós, valamint az építés céljaira az adományok gyűjtése fokozott erővel és szép sikerrel van folyamatba ugy, hogy az anyagiak tekintetében már bizto­sítva van a színkör felépítése. Az alakuló közgyűlés a színkör terveinek elkészítésével Széli István községi mérnököt bizta meg, aki már tanulmányozta is a hódmezővásár­helyi ós gyulai nyári színkörök berende­zését. A színkör még a tavasz folyamán felépül és nézőterét mintegy hatszáz nézőre tervezik. — A belügyminiszter a héten le­iratban értesítette Lukács György főis­pánt, hogy amennyiben Orosházán a terve­zett nyári színkör felépíttetik, az ott működő színtársulat részére a belügyi tárcából öt éven át óvi 3200 korona segélyt biztosit, amely összeg a színkör használatának fejé­ben járó bór gyanánt lóvén tekintendő, ugyan az illető szinigazgató javára fog szolgálni, azonban nem annak kezeihez, hanem lO részletben a szinpártoló-egyesület rendelkezésére bocsáttatik. — Negyven évig orvos. Kulpin Dániel orvos negyven hosszú évet töltött el a szenvedő emberiség szolgálatában. E negyven esztendőből 36 éve működik Csa­bán nagy tudással ós buzgalommal mint községi orvos. A csabai izr. Szent-Egyl et­uek is hosszú idő óta orvosa s most a jótékony egyesület szépen méltányolta Kulpin Dániel fáradhatatlan szorgalmát és érdemeit, melyeket a csabai izr. hit­község felvirágoztatása körül szerzett ós legutóbbi közgyűlésén őt tiszteletbeli tag­jává választotta. .íz érdemeket sohasem kerüli el a kitüntetés. — Egy lelkész ünneplése. Bókésszent­andráson a szeretet, tisztelet igazi meg­nyilvánulását fejezték ki Darabos Sándor ev. ret. lelkész iránt, midőn hívei neve­napján 30 éves lelkipásztorsága emlékére egy igen díszes ezüst serleggel lepték meg. Az átadás impozáns jellegű volt; fáklyák­kal, zeneszó kísérete mellett jelent meg az ünnepelt lakásán a hitközség minden tagja, hol Z i h Károly ev. ref. tanitó tolmácsolta a nép érzelmeit, az emléktárgy átnyújtása

Next

/
Oldalképek
Tartalom