Békésmegyei közlöny, 1902 (29. évfolyam) január-június • 1-52. szám

1902-02-23 / 16. szám

Tanítsuk a népei - Nagyok iskolája. — A mi bókésmegyei népünk magas fokán áll az értelmességnek. A legtöbbje józaneszü, derék magyar ember. Jelleme egyenes, őszinte. Nem jár álutakon sohasem, mindenkinek szemébe mondja a maga véleményét, amelynek megalkotásához saját tapasztalata és józan esze utján jutott. Értelmes ; könnyen megérti az egyszerű magyarázatot, melyet hozzáértő ember ad elő, minden sallangos cifraság nélkül. Az értelem azonban nem egyértelmű a tudással; a mi népünk tudása pedig nem arányos értelmi fejlettségével. Pedig könnyen tanul és könnyen magába veszi a tanitást ; látjuk ezt a szociálista vezérek működése nyomán. Csoportosulnak a téves tanok lobogója alá még azok is, kik fel sem tudják fogni a hirdetett elveket, — csak vélik, hogy megértik. Oka pedig a szocializmus terjedésének az, amit fennebb emiitettünk : hogy a népnek nincs meg a kellő tudása, melylyel felfegyverkezve, visszaverhetné a szociálista agitátorok álokoskodásait ós átlátna az állítólagos testvéries elveken, melyek az egyik embert, a másik ellen uszítják. A téves eszmék terjedésének egyik oka a sok közül az, hogy a nép ismeretköréből majdnem teljesen hiányzik annak tudata, hogy a közigazgatási intézmények micsoda szerepet játszanák az állam életében. Hogy miért és hova fizetik az adót ? Egyszerű példa: miért kap fizetést, mit dolgozik, ós miért parancsolhat a jegyző, a szolgabíró, az alispán. Az a csekély közjogi és közigazgatáai ismeret, amit a népiskola önt tanítványaiba, bizony elpárolog az egyszeiü ember fejéből, ha háromannyi esze volna is. Az a szegény, tudatlan ember pedig csak a keservét látja az életnek ós a kötelességeit; azt figyeli, ezekre vigyáz. Mig a betevőt megkeresi a szorgoamunkával, nincs ideje arra, hogy jogaival is törődjék, a melyek fogalma azután az összes arra vonatkozó ismeretekkel kivész az agyából. Most jön a szocialistavezér. Tetszetős, lelkes szóval ontja a tanitást és erősen gondja van arra, hogy a jogok fogalmát még jobban elfeledtesse a néppel ; ós rikító színekkel fesse ki az állítólagos jogtiprás, az elrablott emberi méltóság is az elnyomatás képét. És akadnak, akik hisznek nekik. Hogy a sok úr csak a nép zsírján ól, a nép nyakán ül. S az az ember, ki csak a hivatalok külső képét látja, de aem ismeri a hivatalos ajtókon belől folyó munkát, hisz a téveszmék hirdetőjének, mert annak állításait lelke mélyén nem tudja, nem képes megcáfolni. Ha azonban több alkalma volna ismereteit e tekintetben gyarapítani : átlátna a szitán. Megértené a tudás hatalmával, józan értelmessóge folytán' a nyakatekert elveket ós pusztulnia kellene előle a Várkonyi-féle apostoloknak ! Minden községnek van intelligenciája : jegyző, pap, tanitó, ügyvéd, tanár, biró stb, A tanult emberek összeálhatnának egy kis társaságba. Kihirdetnék a faluban, hogy gyűljenek össze az emberek, estefelé vagy más időben — mikor úgysincs dolog, — valamelyik iskolában, vagy teszem azt egyik olvasókör nagyobb szobájában. Azután ott mindegyik tanult ember beszélne, egyszerűen, minden cifraság nélkül pl. valami közigazgatási dologról. Nem a jogi szakmunkát tudományos elmélete szerint, hanem egy-egy közigazgatási tisztviselő köré csoportosítva az eiveket. Egyszer erről, másszor másról és nemsokára, az előadott ismeretek mozaikdarabjai szép egésszé alakulnának. Első sor-' ban a közigazgatási ismeretekre kellene fektetni a fősúlyt. Később ki lehetne bővíteni az előadások körét más ismeretágakra is. Igy az egészségügyi ismereteket sem szabadna hátra hagyni. Az előadók egysaerü, barátságos modora, mert hiszen a „diskurálás" hangján kellene történnie mindennek : megtenné a hatást. Talán kevés volna eleinte a hallgató. Talán maguk a bajszos emberek is restellenék eleinte, hogy „iskolába" járjanak. Pedig nem annyira iskola lenne ez, hanem olyan esti, jóizü beszélgetés, de amelynek aztán magja is volna. Egy kis igyekezettel, egy kis hazaszeretettel meg lehetne ezt csinálni jegyző urak, mert hiszen önök tudnák azt legjobban megcsinálni. Önök a község közigazgatás) életének vezetői. Tessék megpróbálni ! Ellenvetést alig lehet tenni. Mert a szociálista vezérek sem tesznek egyebet: tanítanak. S ha azokat meghallgatja a nép, miért ne hallgatna meg bennünket, — mikor a hazáról ós a hazaszeretetről beszélünk nekik . . . (ba.) Vármegyei épitészeti szabályrendelet. Fontos, a vármegye építkezésének modern fejlődése tekintetében sok figyelemreméltó rendelkezést tartalmaz azon statutum, mely a fenti cím alatt a bizottsági és törvényhatósági tárgyalások során ébren tartotta a közérdeklődést; ami egyébként minden alkalommal megesik, amikor ilyen, a közönség vitális érdekeit érintő fontos kórdós pertraktálásáról van szó. Igazán alig ismerünk fontosabb kérdéseket, mint a melyek a vármegye építkezésével kapcsolatosak ; mert itt az előrenyomuló magánérdekektől a közszempontok soha el nem választhatók. Nem lehet csudálni tehát, hogy e szabályrendelet tárgyalása az összes tényezőket sorompóba állította s a vélt vagy valóságos sérelmek elhárítására egyesek ós érdekcsoportok az alkotmányos tárgyalásoknál megengedett összes harci eszközöket felhasználták. Békéscsaba-község már mult év tavaszán, amikor e kérdés még csak a szakbizottságokat foglalkoztatta, élénken rósztvett a szabályrendelet előkószitósének munkájában, sőt egy önálló szabályrendelettervezetet is dolgozott ki. Sajnos azonban, e tervezetnek sok életrevaló javaslatát mellőzte a bizottság; később a törvényhatóság nem is foglalkozott a tervezetben felvetett műszaki részletkérdésekkel; figyelmét teljesen lekötötte a hirtelen előtérbe lépett mezőgazdasági nehézmónyek körül felmerült nagyszabású vita, mely mellett az előbb említett, a mindennapi élet szükségleteire von tkozó részletkérdések teljesen háttérbe szorultak. Csaba község mult közgyűlése, mint arról már számot adtunk, a vármegyei épitészeti szabályrendeletnek a fentebbi okok folytán előállott hiányait megfelebbezni elhatározta. E felebbezós kiemeli, hogy legnagyobb hibája a szabályrendeletnek, hogy a vármegye minden községét egy kalap alá veszi, nem tesz külömbsóget község és község között, sőt túlnyomó részben a kisebb községek érdeket istápolja. Pedig a vármegye népessége túlnyomó részben 10000 lelket meghaladó községekben lakik s igy ezek építészeti követelményeinek kellő kielégítése elsőrendű feladat lett volna. És ha azok a te kintetek, melyek a nagyobb községek jogos igényei szempontjából megfontolást igényelnek, kellő méltánylásra nem találnak ; ugy egy nagyon súlyos helyzet állhat elő, amely — egyrészről a közönség elégedetlensége, másrészt az eljáró hatóságok eljárási módjának bizonytalansága s kellő direktívák hiányából bekövetkező tájékozatlansága folytán, — napról-napra súlyosabbá válhat. A felebbezés részletesen rámutat az egyes hiányokra; ezek közül a nevezetesebbek : Intézkedés volna teendő a szabályrendeletben, hogy a helyszínrajzon a szomszédos telkek és épületek helyrajza ós a környező épületek fedelének alak- ós anyag szerinti megjelölése is kitüntettessék, mert ezen adatok nélkül alig lehet a tervet elbírálni. A szabályrendelet 14. §-a pótlandó volna azzal, hogy az építészeti tervrajzok ajóizlés szempontjából is szigorúan megbirálandók legyenek s oly építkezés, amely a térnek, vagy utcának eldisztelenitósóre szolgálna, meg nem engedhető ; ezzel a kontárok által készített tervek ízléstelensége volna kiküszöbölhető. Kisebb építkezéseknél az épitészeti bizottság meghallgatása mellőzendő, volna mert ha minden csipri-csupri tervecske a bizottság elé utasittatik, ugy ennek állandó permanenciába kellene helyezkednie, aminek viszont az lehet a következése, hogy e bizottságban tagságot idővel senki sem fog vállalni. A tűzfalon a szelelő-nyilások engedélyezése betiltandó; mert hiába ir elő a szabályrendelet e nyílásokra vasajtók alkalmazását, e vasajtók — szelelő lyukakról lóvén szó — mindenkor nyitva maradnak s kész a tüz veszedelem. Szellőzésre teljesen elegendő lesz a fedólhójon nyitandó padlásablak. Méltánytalan és talán jogtalan a szabályrendelet ama rendelkezése, mely az építkezőt arra Kötelezi, hogy az építkezés folytán a szomszéd épületén szükségessé vált fedélátalakitás költségeit egyedül viselje. Kívánatos volna a szabályrendeletben egy oly intézkedés statuálása, amelylyel nagyobb községekben épitészeti övezetek állíttatnának fel; ez övezetekben csupán zárt sorú s az építés mesgyéjón fólfedeles épületek emelése engedélyeztetnék. Intézkedés volna teendő, hogy 5 ölnél keskenyebb düllő ut mentén az építkezés betiltassák, mert az ilyen szűk s épületek által határolt úttesten két megrakott szekér ki sem térhet egymásnak. Üdvös volna, ha a szabályrendelet a kültelki építkezést bizonyos irányban kor látozná ; nevezetesen megállapítaná a parcella területi nagyságát, melyen alul kültelki építkezés nem engedélyeztetnék. Mert azok, akik 600—700 D-öles parcellán építkeznek — a tapasztalat bizonyitja, — öszszes házi állatjaikkal a szomszéd földjéről és lábon álló terméséből élősködnek ; de ha az ilyen kültelki építkezés idővel szaporodik, a községtől távol egy külön kis munincipium keletkezhet, amety azonnal előáll iskola, járda iránti követelésével s csak a közigazgatási szükségletek ellátását nehezíti. Méltánytalan a szabályrendelet ama intézkedése, mely csak a kissé moderneob építések engedélyének diját 50 koronában állapítja meg; ez intézkedés épen nem alkalmas arra, hogy az utóbbi időben amúgy is erősen megcsappant építkezési kedvet fokozza. Hiánya a szabályrendeletnek, hogy a községek területén építendő jégvermekre vonatkozólag intézkedéseket egyáltalán nem tartalmaz. Ezekben jobbára felsoroltuk azon nehézségeket, amelyek Csaba község képviselőtestületét a vármegyei építészeti szabályrendelet elleni felebbezósre kónyszeritettók. Hogy célt ór-e a felebbezós: nem tudjuk ; de mindazon módosítások, melyeket a község felebbbezós során elérni kiván, nem speciálisán Csaba, de a vármegye fejlődni vágyó minden modern községének érdekét egyarár.t érinti. Bókésmegye közegészségügye a mult évben. — Alispáni jelentés. — A pénteki megyegyűlésen előterjesztendő rendes alispáni jelentós, kiterjeszkedik a mult év egészségügyi viszonyaira is egy tömör vázlatban. Dr. Fábry Sáudor, a megye munkás alispánja végig iut az elmúlt év egészségügyi viszonyaira és mindenre kiterjeszkedő figyelemmel a következőkben emlékszik meg azokról: A mult óv közegészségi viszonyai az 1900. évhez viszonyítva, jobbak voltak, nékem evvel a kedves fiuva] játszanom, — de szabad-e nékem ezt a kedves fiút — komolyan vennem ? És a csók ! — ez a képzeletbeli, soha meg nem történt édes szerelmi csók szinte meggyötörte. De a szigorú előítélet ráncba szette homlokát és a gyáva leány szégyenkezve lemondott róla, — csají a szive nem ! E csókon tűnődött a férfi is ! Ő, akinek az ajakán talán már millió csattant el, — vágyva vágyott erre az egyre. Amig igy ábrándokba merülve egyedül volt, bátran elhatározta, hogy nem fogja többé kérni ezt a megkívánt csókol, hanem az első alkalommal, amint egyedül marad a leánynyal, egyszerűen magához öleli ós megízleli piros ajakának mézét. Mert hiszen beteg ós mindennap betegebb lesz, ha nem cselekszik igy. Hányszor elhatározta és sohasem merte megtenni! Amint belenézett abba a különös, bizalomteli szempárba, rabul esett minden akarata. Ez a szempár jobban megvédte a leányt bármely őrködő hatalomnál, a tekintete lefegyverezett minden csókos tolvaj szándékot és a férfi tudta, hogy vágya mindaddig nem teljesül, amig a leány is nem akarja! — Virágot hoztam ! szólt örvendezve egy napsugaras délután ós elmondta a csodaszép rózsák idegenhangzásu neveit, mialatt egyenkint beletette őket a leány kinyújtott kezébe. Aztán odahelyezték maguk elé egy vázába és némán gyönyörködtek a színpompa bájában. A hiu virágok pedig kacéran összemosolyogtak, bíbor szirmaik még lángolóbb színűvé váltak ós szebbek lettek a legszebb leányarcnál. Szerelmesén simultak egymáshoz ós ugy reszketett minden szirmuk, hogy az álmodozó kicsiny tündér, aki ott rejtőzött kelyhükben, kíváncsian felnyitotta ibolyaszemót. Látta a halálsápadt, szótalan emberpárt, akikot a csók vágya hervasztott, és megszánta őket. Megbüntetem a hivalkodó rózsákat, gondolta nemesen és megteremtem azt a piros szint, ami szebb a legpirosabb rózsánál ! — Milyen erős virágillat ! Suttogott a leány és elkábulva, hátradőlt a szókén ós szívta, mohón szívta a bódító levegőt, mig valami részegítő érzés megkötötte gondolatait, kezei erőtlenül lehanyatlottak az ölébe és egy pillanatra lezárta szemeit. Ekkor a férfi zajtalanul hozzálépett és mögéje állt. A karjaival gyengéden átszorította a gyönge alakot a szék támlájához ós mikor a halvány arc hátrahanyatlott — olyan ellenkezés nélkül, mintha meg volna bűvölve, a férfi lassan, minden másodpercet külön élvezve, lehajolt, mialatt az ajka hosszan, erősen odaforrt a leányéra, hogy mindkettőjüké sajgott a gyönyörteljes fájdalomtól. Ebben a varázslatos pillanatban, a kék szemek felnyíltak, a szabadon hagyott gyönge kezek, amelyek ellenkezésétől már mit sem tartott az ifjú, átfonták a szóles fórfivállat, amelyre reáhanyatlott a szőke leányfő is, és a halavány arc kigyulladt oly.in virúlóra, hogy pírja szebb volt a legcsodásabb rózsáénál is ! Mese egy sirhalomról. Lajosfalvy ezredesnél nagyszerű estély van. Az emelvényen álló katona-zenekar épen egy divatos, újdonsült francia mazurt játszik, mely mint minden újdonság lebilincseli a hallgatóság figyelmét. A darab végeztével újra fölhangzik a társaság vidám zaja. A poharak összecsendülnek s egynómelyik szónok elmés toasztja fölött nagyokat kacag a vig társaság. A bájos Margit s a fess Szoboszlay huszárfőhadnagy épen szemben ülnek egymással. Margit Lajosfalvy ezredesnek egyetlen leánya, Szoboszlay fől^dnagy pedig egy ősrégi, gazdag lengyel nemes családnak utolsó sarja. Mindenki tudja róluk, hogy régen egymásnak vannak szánva. Az is köztudomásu, hogy a fiatalok épen nem viseltetnek ellenszenvvel egymás irányában. Hogy Szoboszlay szerelmes a leányba, azt akkor tudták meg, mikor Kopj ás hadnagy egy társaságban valami roppant csekélységet mondott Lajosfalvy ezredes leányáról, s a főhadnagy ezért párbajra hívta ki ós másuap a viadalban ugy össze-vissza kaszabolta Kopjást, hogy ez három hóttg feküdt utánna. Hogy Margit viszonozza a főhadnagy érzelmeit, azt árulták a forró pillantások, miket Szoboszlayra vetett s az a hirtelen vérpirosra váló arc, mihelyt az ifjú katona beszélgetésbe ereszkedett vele, vagy csak meg is szólította. Ok pedig mind a ketten azt hitték, hogy rajtuk kivül senki nem is sejti érzelmeiket. Hanem a világot nem igen lehet megcsalni ! Láncos, a fiatal miniszteri titkár, -— kiről női körökben általános volt a vélemény, hogy habár nem hadnagy, sőt nem is katona, szép és kedves fiu, — ötletekben gazdag beszéde után többen elhagyták az asztalt s sétára indultak a nagy angolkertbe. Amint Margit fölkelt az asztaltól, Szoboszlay szintén elhagyta a társaságot s udvariasan karját nyújtva Margitnak, ők is sétára indultak. Kellemes őszi este volt. A platán sárguló levelei csendesen hulldogáltak a sétálók lábai elé. Szoboszlay egy félreeső részébe vezette Margitot a kertnek. Valami különös érzés vett rajta erőt ez estén. A leányt ma sokkal szebbnek, sokkal bájosabbnak találta, mint egyébkor s érezte, hogy nem lesz képes kiállani, hogy Margittal ne beszéljen igaz szive szerint, ugy a mint érez. Leültek egy padra. Még alig váltottak néhány közömbös szót. Szoboszlay beszólni akart, de ugy érezte, hogy nem bir egy ép gondolatot kipréselni agyából, bármint gondolkozzék is. Talán maga sem vette észre, hogy közelebb húzódott a leányhoz s magához ölelte annak hollófürtös fejét. Csak akkor kapott észhez, mikor valami csattant a levegőben s kimondhatatlan édesség, valami megnevezhetetlen érzés szállta meg minden idegét. Az első csók mámora volt az! Egy ujabb csók, mint a szeretett leány adott ós Szoboszlay most már végképen elvesztette az eszét. Nem tudott semmit többé, csak azt, hogy megtalálta a nektárt, mit az istenek ittak hajdan. Megtalálta egy csókban Margit ajkain. Ez a csókolózás pedig olyan valami hogy sohasem telik be vele az ember, hanem ellenkezőleg, mindig többet kiván belőle. A főhadnagy is, Margit is egészen részegek voltak már tőle. A beszélgetés se haladt tovább e kótszónál: — Margit! — Frigyes ! A fasor elején léptek hangzottak s ez egyszerre kijózanitá a szerelmeseket. Mire a jövevények, Lánczos ós még néhány uracs személyében a tett helyére értek, már akkor Szoboszlay azt vitatta