Békésmegyei közlöny, 1902 (29. évfolyam) január-június • 1-52. szám

1902-02-20 / 15. szám

VXXIX. évfolyam. Békéscsaba, 1902. Csütörtök, február hó 2() án. 15. szám BÉKÉSMEGYEI KÖZLÖNY POLITIKAI LAP. Telefor-szám 7. Szerkesztőség: Fö-lér, 876. számú ház, hova a lap szellemi részét il'ető közlemények küldendők. Kéziiatok nem adatnak vissza. Megjelenik hetenként kétszer: vasárnap és csütörtökön. ELŐFIZETÉSI DIJ : Egész évre 12 kor. Félévre 6 kor. Negyedévre 3 kor. Egyes szam 16 íi 11c Elöfizetni bármikor lehet, évnegyeden belül is. Felelős szerkesztő : MAROS GYÖRGY. Laptulajdonos: SZIHELSZKY JÓZSEF. Kiadóhivatal: Telefon-szám 7. Fő-tér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel helyben fizetendő. Nyilttér-ben egy sor közlési dija 50 fii. Régi témaBékéscsaba, febr. 19. A magyar középosztály pusztulásáról s a magyar tisztviselői kar, a honoráciörok osztályának nyomasztó, tűrhetetlenné vált helyzetéről sok szó isett már a négy folyam és a hármas bérc honában. Sok toll kopott, tinta bgyott azon halvaszületett és életrevaló, egészséges és egészségtelen esznek, mentő tervek fölszinre hozásáéin, amelyekkel ezt a nagy, életbevágó társadalmi kérdést megoldani ikarták. Csak egyet emiitünk, amit a bajok :utforrásának keresésében minduntaan emlegetnek, mintolyan körülményt, ,mi középosztályunk pusztulásának gyik főtényezője. Az igények, a megáltozott viszonyok követelte igények, .mikhez alkalmazkodni — ha élni karunk — kötelesség, azok kérgeik anyagi veszedelmekbe, romlásba emzetföntartó társadalmi osztályunk zreit. Drága az élet, a lakás, a ruha, az lelem, a gyermeknevelés, a szóraozás és a jövedelem kevés, az igé yeknek alig egy tized részére hogy legendő. És a nevetségesen csekély tvedelemből az élet elemi szükségle sin fölül még társadalmi kötelezett Igeink is vannak. A tisztviselő férj (ezt veszszük Sldául, mert a magyar tisztviselői ar — a magyar középosztály) tagja, város két kaszinójának (uri és ílgárinak) a humanitárius, irodalmi. ;nei egyesületeknek, torna-, vivó )ortkluboknak (ezek mind külön lé ző egyletek, mert sok ember számára ill elnöki, titkári és választmányi tagsági pozició); mindezekre igen szép summát fizet évi illetményéből Ezen egyesületek azután versenyeznek egymással különféle ünnepélyek, koncertek, bálok, jourok tartásában, a melyekről a tisztviselő férj és a legújabb divat szerint felruházott „nagyságos asszony" nem hiányozhat. Egyszóval a vidéki városokban szegények vagyunk ugyan, de jól élünk, szidjuk a kormányt, hogy nem eineli a fizetést, hogy nem nevez ki bennünket egyszerre a Vl-ik rangosztály első fokozatába, hogy nem államosít stb., stb., de a mellett ugy élünk (adósságra, „aufschreiben," váltó, apróbb baráti kölcsönök, fizetési előlegek, házbértartozások, stb., stb.) mintha a VI-ik rangosztály első fizetési fokozatában leiedzenénk. Hát persze, hogy drága az élet, a lakás, a ruha, a levegő, minden, a mit az élet nyújt s amire minden kétlábú tollatlan állatnak e szomorú föld kerekén szüksége vagyon, de hát mi jogon követel az élet, a társadalom olyan, legtöbbnyire luxurióz kiadásokat, a melyekre a bugdetben nincsen fedezet ? Semmiféle jogon nem követelhet és nem is követel. Mert ekképen okoskodunk: ennyi meg ennyi a fizetés, vagy a jövedelem, ebből szerény háztartásra kikerül ennyi, —jóformán az egész summa — másra nem kerül semmi. No, ha nem kerül, hát szépen meghuzzuk magunkat s pontosan teljesítjük a kötelességünket. Jómagyarán szólva: addig nyújtózkodunk, a me1dig a takaró ér. Sőt azon legyünk, hogy a takaró még kissé hosszabb legyen, vagyis inkább csipegessünk egy-két garast a szükséges kiadásból is, hogy semmi baj ne találjon váratlanul. Lemondani, lemondani mindenolyan kiadásról, ami nem okvetlenül szükséges s nem úszni az árral, mely előbb-utóbb elnyel, miként a biblia tanítása szerint, elnyelé vala Jónást a cethal. Áz urhatnámság itt a megölője a magyar középosztálynak Azt hiszi, hogy most is ugy van, mint volt régen. Az édes anyaföld mindent megád. Amire nem került, arra is kerül. Ott a takarékpénztár. Egy kis névfirkantás, néhány fillér árán kapható papírszeletre s fölváltódik szép kékhasu bankókra a hitvány papiros. Aminek a vége aztán igen sok esetben egy pisztolydörrenés, vagy nem tudjuk, hány esztendei fegyház. Nem szóltunk még ezen szerény kis elmélkedésben a mi jóravaló középosztályunk erkölcseit és igy exisztenciáját legjobban pusztító betegségről: — a kártyáról. Az urak kártyáznak, a mágnás, a gazdag dzsentri, a bankár, a képviselő példáját követi a kicsiny ember s ákibe a kártyázás és hasonló szenvedély menkője beléütött, az elveszett ember. Szóval, minél drágább az élet, annál több követelménynyel lép föl velünk szemben a társadalom (ez különben csak frázis, ürügy a lelkiismeret csititására). Akiben egészséges gondolkodás vagyon, az ugy él, a hogy tud, fütyöl a „konvencióra" s az urhatnámságot csak mások szomorú példáiból ismeri. Nem oly nehéz az élet művészete, csak egy dolog kell hozzá, amit az ember az elemi iskolában megtanul — a kétszerkettő! Vihiros jelölőgyülés. A gyomai kerület függetlenségi pártjának bomlása. Gyoma, febr. 16. Sokat várt az egész kerület pártkülönbség nélkül a vasárnapi függetlenségi jelölőgyüléstől, de senki sem sejtette, azt a feltűnő s nem éppen dicséretes eredményt, mely a tárgyalást koronázta. Altalános meggyőződés szerint e gyűlés jelöltje lett volna a gyomai kerület képviselője, mert a függetlenségi érzelmű választók túlnyomó többségben voltak ós vannak, — de talán nem lesznek. A gyűlést Pikó Béla központi pártelnök hívta össze, ki a gyűlésen lemondott tisztségéről. Ez képezte a tárgysorozat első pontját, valamint az uj elnök megválasztása, ami meg is történt: Biró Benedek személyében. Második tárgy a jelölt személyében való megállapodás volt. A községek rendre leszavaztak, Vésztő kivételével, honnan nem érkeztek küldöttek, a következőképen : Doboz: Fábry Károly. Endröd: Fábry K. és Péter András, Füzesgyarmat: HentallerLajos. Gyoma: Pikó Béla, Hentaller Lajos, Fábry Károly. Kondoros: Haviár Dániel. L a d á n y : Péter András. Köröstarcsa: Haviár Dániel, Hentaller Lajos. Mezőberény: Haviár Dániel, Hentaller Lajos. Szeghalom: Péter András. A jelölések bemondásával megkezdődött a szenvedélyesség. Szinte előre látszott, hogy heves összeütközések után tudnak egy személyben megállapodni. . . öt jelölt hívei. Mikor pedig megkezdődött a diplomáciái tárgyalás, hogy a legkisebb párt ekésmegyei Közlöny tárcája. Ut a paradiesomba. Franciából fordította: Végváry Ferenc. A mikor elkezdték a nyitott sirba az ÍŐ göröngyöket dobálni, a melyek tompa börgóssel hullottak a fakoporsóra, a kis mette összekulcsolt kacsóit megfogta egy les kéz és elvezette, a feketeruhás fórk ós a fehérfej kötős asszonyok halk beilgetésbe merült csoportján át. — Hát, Jean Pierre apó, magával ú a kicsikét? hallatszott két-három érilődőtől. Jean Pierre apó nem felelt, >k ment a maga utján ; valamit mormott a fogai között, amit azonban senki n értett meg. Látták őket nekivágni az zágutnak ; az öregnek a kék zubbony tt kissé görbült volt a háta, a kis leány g feszesen tartotta magát az ünneplőjéí. Nemsokára eltűnt a fordulónál a kis nette vászon főkötője, azután az öreg )ott kalapja is. A hogy magukra maradók ketten, az apó a leány felé fordult osszasan nézte fénylő szemeivel, a mek a dió-formára metszett szemhéjak alól ragyogtak. — Ugy-e, szívesen eljösz velem ? kérte Annettet s csontos ujjaival megugatta puha kis állát. A gyermek egyik karját a szeme elé ílte, s újra zokogni kezdett. — Vissza akarok menni a nagyanyó, nagyanyóhoz akarok menni! — A te nagyanyód elment messzire, • ette. Akármit is csinált azonban, hogy a lányt eltérítse ettől a gondolatától, rhogy is kutatott egyszerű parasztíben csitítgató szavak után, a melyek korlat hijján nem igen akartak a borált, remegő ajkai közül előjönni, mincsak azt a makacs feleletet kapta: — "V issza akarok menni nagyanyóhoz! Az ut kanyarulatnál állott Annette-ók háza szóles, barnult szalmafödelóvel. Ajtaja nyitva volt, s belül kétségbeesetten hallatszott egy gyönge hangocska: — Nagyanyó ! Finné nagyanyó ! Jean Pierre apó szeme kezdett hozzá szokni az egyetlen, alacsony szoba félhomályához, amelyet csak a sárga függönynyei eltakart keskeny ablakon beszűrődő világosság oszlatott el kissé. Lassan-lassan megkülönböztethette a tárgyakat; a nagy üres ágy mellett az asztalon egy félig elégett gyertya volt, egy csorba csésze, egy ócska imakönyv, amely egy szóken maradt. — Biztosan a padláson lesz ! kiáltotta Annette. Felállott a lépcsőre, vézna karjaival felemelte a csapó ajtót és felkiáltottt: — Finné nagyanyó ! Senki sem válaszolt. A kis lány még hallgatódzott; odakinn egy kakas kukorékolása törte meg a csendet egy pillanatra ; Annette lecsukta az ajtót, leszállt a lépcsőről ós a gyermeki kétségbeesés rohamában a földre dobta magát. — Gyere, mondotta Jean-Pierre apó. Jean-Pierre apónak két lánya meg egy fia volt • Magda, Nany és Jean. Magda volt a legidősebb, a szeme világos, mint az apjáé; Jean a legfiatalabb volt köztük. — Az már nem számit, ha egygyel többen is ülünk asztalhoz, mondta az öreg a feleségének. Hiszen csak nem lehet a kicsikét egészen magára hagyni. S a,jó Norine azt felelte: — Édes jó istenem, mennyire hasonlít a nagyanyjához ! Ugyanaz a tekintet, ugyanaz az arc . . . Igy lett Annetteböl a Magda, Nauy ós Jean testvérkéje. Ment velük vizet meríteni, ruhát teregetni, a teheneket^simogatni s a mezőkre játszadozni. — Hol van Finné nagyanyó ? kérdezte egy alkalommal. Magda ós Nany zavartan pillantottak egymásra. A kurta nadrágos kis szőke fiu I azonban elkezdett beszólni: — Te, Annette, ók csak nem akarják neked megmondani, de nagyon is jól tudják, mert anyácska nekünk megmondta: a te Finné nagyanyód elment a paradicsomba. — Es hol van a paradicsom ? kérdezte Annette. n. kis csacsogó gépies mozdulattal mutatott felemelt karjával a temető kerítése felé s halk hangon mondta: — Ott; azon tul . . . Anette egészen határozottan tudta, hogy a paradicsom olyan hely, ahol az emberek ünnepi ruhában szép kertek homokos utain sétálnak, ahogy a képeken j szokás. Azután visszaemlékezett arra a szép mesére, a mit nagyanyjától hallott, s i amelyben egy öreg asszony szerepel, aki na valakivel találkozott, azt karján megfogta, hogy elvezesse az üdvösség országába ; nem tudta most magával megértetni, hogy ennek az öreg asszonynak az arca hogyan cserélődött fel az ö emlékezetében a nagyanyjáéval. Azon az estén Anette nagyon szeretett volna az öreg asszonnyal találkozni ; maga elé képzelte, amint ül egy padon a virággal teli kertben, mosolyog felé, ölébe veszi s ott „lovagoltatja", ópugy mint azelőtt Finné nagyanyó. Magukra hagyta játszadozásukban Magdát, Nanyt ós Jeant, egészen álmodozó lett s elkomolyodva ült egy lépcsőn a vacsora idejéig. Norine teli öntötte az agyagtálacskát forró mártással, Annette azonban hozzá sem nyúlt, hanem odaadta a macskának. Csak később, amikor felment szobájába, ahol Nanyval leszokott feküdni, mig a másik ágyon Magda osztozott Jeannal, köténye alatt egy jókora darab kenyeret vett magához. Nem akart elaludni. Ahogy kialudt a világosság, erővel tudta csak nyitva tartani le-lecsukódó pilláit. De nem volt képes erre sokáig s elszunnyadt. Mire felébredt, a szobában halvány fónynyel derengett a holdvilág. Visszatartotta lélegzetét s ugy figyelt a többi gyermekek szabályos lélegzetvételére.. Elfojtott hangon szólott: — Nany ! Semmi nem mozdult. Akkor azután csöndben kibujt az ágyból, felhúzta lyukas kis harisnyáit s magára vette szegényes szoknyácskáját, a köténykébe csavart kenyeret hóna alá vette, felszedte kicsi papucskáir, elővigyázatosan hátratolta a tolózárt, remegve kinyitotta a nyikorgó ajtót, s lassan-halkan kisurrant . . . A tanyákhoz ért s mert olyan igen fiatal volt, a cselédleányok szánalomból ellátták kenyérrel, sajttal ós triss almabort adtak neki. Éjszakára a fészer alá húzódott, vagy egy szénaboglya tövébe ós ugy álmodott az öreg asszonyról, amint mosolyog és hivja, vezeti a paradicsomba. Reggel azután megint felvette az elkoptatott facipőcskéit és nekiindult a poros országútnak. Egyszer találkozott egy koldusaszszonynyal, aki görcsös botjára támaszkodott. Megszólította: — Mondja, nénike, maga nem a paradicsomba megy ? A cigányasszony kinevette s átkozódó szitkokkal elkergette. Azóta nem mert Annette senkit megszólítani ezzel a kérdéssel. ... És ólt, járt kelt, mint csavargó ; mindig bizakodott abban, hogy találkozik az öreg asszonnyal, akit álmában látott s szeme fölé tartotta a tenyerét, valahányszor annak alakját közeledni vélte. Igy addig, mig egy téli éjszakán szállás nélkül ós a fagyosságtól mereven állt egy csöndes város félreeső utcájában, lyukas cipőin át érezte a hó hidegségét s körülötte csúnyán süvöltözött az északi szól. Hirtelen zene hangja ütötte meg fülét.