Békésmegyei közlöny, 1902 (29. évfolyam) január-június • 1-52. szám
1902-05-29 / 43. szám
gyorsabban menjen a szavazás: két szavazatszedő bizottság működött; a szavazás idejére a főispán ismét felfüggesztette a közgyűlést. Az első küldöttség elnöke H a v i á r Dániel volt, tagok dr. Kovács László és dr. Lad i cs László. E bizottságnál a nagyteremben szavazott Gyula város, a gyulai, szarvasi, orosházi járás ós a tisztviselők. A Konkoly Jenő elnöklete alatt Horváth János és Kiss István tagokból alakitott második küldöttség előtt a kisteremben szavaztak a többi járások. A szavazás befejezése után újból összeülvén a törvényhatósági bizottság, a főispán előterjesztette az eredményt. Az első bizottságnál beadtak 80 szavazatot, ebből Jeszenszky kapott 61, Pe tneházy 19 szavazatot. A második bizottságnál 81 szavazatból J e s z e n s z k y r e 50, P e t n eházyra 81 esett. Az összegezés szerint Petneházy kapott 50 szavazatot, J eszenszky 111-et, igy 61 szótöbbséggel szolgabírónak ez utóbbi lett megválasztva. A választás befejezése után a főispán kinevezte Berthóty István tiszteletbeli főjegyzőnek, Horthy Bélát pedig tiszteletbeli főszámvevőuek. A megválasztottak a távollevő Konkoly Tihamér kivételével letették a hivatali esküt. Majd dr. Daimel Sándor mondott társai nevében is tartalmas beszédet, melyben hűséges munkásságot fogadott s a törvényhatóság jóindulatát kérte. Este a távozó dr. Bodoky Zoltán és az újonnan választott tisztviselők tiszteletére társas vacsora volt a kaszinóban. A „Bókésmegyei Közlöny" táviratai A főrendiházból. Budapest, május 28. (Saj. tud. távirata.) A főrendiház ma délelőtt ülést tartott. A költségvetést tárgyalták, melyet részleteiben elfogadtak Széchenyi Béla gróf, C z i r á k y Béla gróf és Takács Menyhért a költségvetés mellett, Zichy Nándor gróf ellene tartott beszédet. A csaczai választás. Csacza, május 28 (Saj. tud. távirata.) Ma volt a képviselőválasztás, melyen Láng Lajos kereskedelemügyi minisztert egyhangúlag megválasztották. A kvótabizottság ülése. Budapest,május 28.(Saját tud. távirata.) A magyar kvótabizottság mai ülésén elfogadta az osztrák kvótabizottság időterminusát, hogy a mostani kvótaarányt 1909. óv december végéig meghosszabbítják. Pusztuló város. Budapest, május 28. (Saját tud. táv.) Martinique szigetéről érkező táviratok jelentik, hogy Port de Franc e-ban óriási a veszély. Este iszonyú kitörés volt; 150 uréter magasra lövelt fel a kitörő láva tüzoszlopa. A Mont-Peleé tűzhányó krátere háromszáz méterre szélesedett. Rendkívüli vihar dühöng a város felett ós mindenkit megbénít a rémület. ÚJDONSÁGOK. A Rudolf-főgimnázium majálisa. Tegnap folyt le a csabai Rudolf-főgimnázium majálisa a Széchény i-ligetben, melyet nem zavart meg a majálisok rettenetes réme: az eső. Kora reggel zsongott már a ligetben a diákok nagy csoportja, s kiült arcukra a jókedv pirossága. H. délelőtt vígan telt el különféle versenyekkel, azután az ifjúság haza vonult ebédelni. A ligeti pavillonban pedig Csaba intelligenciájának nagy része összegyűlt a tanári kar társas ebédén. Mintegy százan vettek részt a lakomán, melyet több szellemes pohárköszöntő fűszerezett. Elsőnek L i nd e r Károly igazgató-lelkész szólalt fel ós a fáradhatlan, kiváló tanári kart, élen Bukovszky János igazgatóval, köszöntötte fel. Utána Bukovszky beszólt. Megemlékezett a mult időkről, midőn a gimnázium iránt kicsiny volt az érdeklődés s éltette a gimnáziumi felügyelő-bizottságot, mely mindig szorgalmasan buzgólkodik a gimnázium érdekében. Dr. P á n d y István hosszabb beszédben a magyar géniuszt éltette, említést téve a gimnázium vezetőinek hazafiságáról. Majoros József a csabai áldozatkész társadalmat köszöntötte fel, mely lehetővé tette a gimnázium teljes kifejlődését. Végül D o nn e r Lajos a történeti érzékről beszólt, mely a nemzetek boldogulásának egyik alapja, éltette mint történészt, mint a gimnázium pártfogóját dr. Zsilinszky Mihály államtitkárt. Asztalbontás után, délután 3 órakor érkeztek meg a bájos, mosolygó vendégek : a polgári leányiskola kedves növendékei. A diákok igazi gavallériával fogadták őket s a pavillonban nemsokára megkezdődött a tánc, melyben az „ifjabb" ifjúság vett részt. Estefelé kijöttek a nagy leányok is, és táncra perdült az „öregebb" ifjúság. A mulatság majáiisi vidám hangulatban tartott majdnem hajnalig. Ezzel véget ért a diák-majális s újra jön a tanulás szaka, mert hiába, itt vannak a — vizsgák. A déli társas ebédet Voczet Adolf ligeti vendéglős szervírozta s általános megelégedést nyert az ízletes ételekért, a nagyszerű menüért ós a pontos, figyelmes kiszolgálásért. — A gyulavári jegyző ügye. Hivatali sikkasztás, váltóhamisítás és egyéb cselekmények miatt vádolt Bay Gábor gyulavári jegyző ügyében lassan halad előre a vizsgálat. Az elsikkasztott és el nem könyvelt összegek megállapítása ós kinyomozása nagy gondot okoz a vizsgálóbírónak. Ez okból szükségessé vált, hogy dr. N y i s zt o r Adorján törvényszéki vizsgálóbíró a helyszínén folytassa az előnyomozati eljárást, és a bűnösség mérvének megállapítására szolgáló adatokat közvetlenül szerezze be. Több mint 60 embert hallgatott ki, kiket a becsület útjáról letért ember kissebb-nagytibb összegekig megkárosított. Leginkább a hadmentességi dijnál, fegyveradónál, kissebb mértékben az állami ós községi adóknál követett el visszaéléseket, melyek abban állottak, hogy a felvett pénzösszegeket vagy egyszerűen a zsebében felejtette, vagy előre megfontolt szándékból nem könyvelte el. Váltóhamisításaival többeket megkárosított, eddig tizenkét váltójáról derült ki, hogy az azokon levő aláírások hamisítottak ; az igy szerzett összeg — melyet saját céljaira felhasznált — megközelíti a 2000 koronát. Dr. N y i s z t o r vizsgálóbíró ujabban arra is rájött, hogy Bay kezén az árvák tulajdonát képezett ingatlanságok vételárából befolyt és a vármegyei árvapénztárt illető összegek is elvesztek. Az előnyomozatot tehát ebben az irányban is folytatja. A gyulaváriak jegyzőjük könynyelmüsóge folytán körülbelöl 1500—2000 korona kárt szenvedtek, ez összegbe azonban nincs beleszámítva az a 2000 korona, melyet hamis váltókkal csalt ki a gyulai ós környékbeli pénzintézetektől. — Lelkészválasztás. Az újonnan rendszeresített orosházi harmadik ág. ev. lelkészi állás a jövő vasárnap fog betöltetni. i Az egyházi képviselőtestület ez állásra Hajts Bálint segédlelkészt, mig az elnökség Zúz Pál oláhpataki lelkészt jelölte. Zúz Pál azonban Veres József espereshez intézett levelében kijelenti, hogy a jelöléstől visszalép s igy ez állásra Hajts Bálint az egyedüli jelölt. — Kaszinó estély. A gyulai urikaszinó uj helyiségében válogatott társaság jött öszsze a megyei választások megejtése után. A rendezőség az összejövetelt dr. Bodoky Zoltán országgyűlési képviselő bucsuestólye s egyúttal az újonnan megválasztott megyei tisztviselők tiszteletére rendezett es tély gyanánt kívánta tekinteni. Az előkelőtársaságban ott voltak : Lukács György főispán, Fábry Sándor kir. tanácsos alispán, Csák György pónzügyigazgató, dr. B od o k y Zoltán országgyűlési képviselő, dr Daimel Sándor főjegyző, dr. Z ö 1 d y János vármegyei főorvos, dr. Tholt István törvényszéki biró, Ber th ótylstván, Kiss László, dr. Konkoly Tihamér vármegyei aljegyzők ós még igen sokan. Szellemes felköszöntőkben természetesen nem volt hiány, melyek közül különösen kivált L uk á c s György dr. főispán gyönyörű pohárköszöntője, Bodoky Zoltánnak derültséget keltő az a kijelentése, mellyel a vármegyei vezetőségét kétfejű sashoz hasonlította. Mint függetlenségi ember B e r ó n y i Ármin dr. j természetesen ezt nem hagyhatta szó nól-' kül ós sietett kijelenteni, hogy a magyar előtt az a dupla madár nem kedves, azért a vármegyei élén álló két vezórember csak \ külön sasként ós egymással nemes versenyre kelve Hzerepeljen a közélet porondján és legfőbbórdekük a közjóelőmozditása legyen. Dr. Z ö 1 d y János humoros felszólalása élénk derültséget idézett elő, mert nagyon is szokatlan thóinát választott. Azért emelt poharat Csák pénpzügyigazgatóra, mivel az — adóját felemelte. Tudvalevőleg pedig ez a magyar embernek gyenge oldala, a mit szó nélkül nem hagyhat. A főorvos élces megjegyzés riposztra kényszeritettók a pénzügyigazgatót, kijelentvén, hogy szívesen tette meg Zöldynek ezt a csekély szolgálatot, s kívánja hogy mielőbb olyan anyagi viszonyok köeó jusson, melyek lehetővé tegyék, hogy törvényes alapon adóját évi 1000 forinttal emelhesse lellebb. A kedélyes társaság vi dám hangulatban hosszabb ideig maradt együtt, magától értetődvén, hogy tosztokban azután sem volt hiány, legfőiebb a társaság figyelme oszlott meg. — Nem engedélyezett népgyűlés. B a1 o g h Ferenc és 47 társa békési lakosok, junius 1-én d. u. 2 órakor a békési főtéren nyilvános népgyűlést akartak tartani a földmunkás-egylet alapszabályainak módosítása, a földmives gazda ós iparos nép helyzetének orvoslása tárgyában, budapesti ós békési szónokok beszédeivel. Popovics Szilveszter főszolgabíró a népgyűlést nem engedélyezte, miután az alapszabályok módosítása kizárólag a munkás egylet jogkörébe tartozik s nem a népgyűléshez. Azonkívül a jelzett egész napon ós éjen át az Iparos Dalkör tartja ünnepélyét. — A tagosítás ellen. A szeghalmi birtokosság egy része nincs megelégedve a tagosítással. A héten egy bizottság H e ntallér Lajos ós P ap Elek oraz. képviselők vezetése mellett küldöttségileg tisztelgett a miniszternél. Panaszaikat szóval és Írásban adták be. A kérvényezők bajaik orvoslása végett dr. Kerekes Géza budapesti ügyvédet kérték fel. Az ügyre vonatkozó kihallgatások a napokban történnek meg / — Esküvő. Vasárnap délben vezette oltárhoz a mezőberényi izraelita imaházban Bihály József, mezőberényi kereskedő leányát Jennyt, L á n y i Henrik fővárosi bankhivatalnok. — Elmaradt keresztelés. A baptistán, amint köztudomásu dolog, pünkösd első vagy másodnapján tartják a vizbemeritéses keresztelóst. Békésen, hol a hivők száma évről-évre szaporodik, e szertartást az UjKörösben szokták számtalan néző jelenlétében megtartatni. Az idén, mivel borult és hűvös idő volt — a baptista-keresztelés elmaradt. — Leforrázott gyermek. Szomorú eset történt mult szombaton Endrődön. Timár Mátyás endrődi lakos házánál. Mint a hogy az a földmives népnél szokásban van, tésztát főzött a 17 éves Eszter, Timár Mátyásnak leánya. Mig a tésztát főzte, vele volt 3 éves Mária nevü huga is, s miután a tésztát megfőzte, a forró tészta levet — endrődi szokás szerint — a konyha földjén hagyta ós a megfőzött tésztát levitte a szobába, magával vezetve az azelőtt is velevolt kis húgát. A szobaajtóban azonban találkoztak templomba induló édes anyjukkal, kivel a 3 éves kis Mária beszólni kezdett ós a mint édes anyja ment tovább, ő is vele ment, de nem fordult meg, hanem hátrálva beszólt haladó anyjával, miközben a konyha közepén levő forró tészta lébe esett ós olyan súlyos égési sebeket szenvedett, hogy a következő napon a szenvedett égési sebek következtében meghalt, A. bíróság megindította ez ügyben a vizsgálatot. — Halálozás. Gyula városának egyik becsült ós tekintélyes polgára hunyt el vasárnap alig 54 éves korában. L i c s k a József asztalos, bútorkereskedő váratlan halála mély részvétet keltett a megye szókvárosának lakosságában, az erőteljes ember életének szivszélütós vetett véget, gyors elmúlásával kimondhatatlan fájdalmat okozva övéinek. Temetése nagy közönség részvétele mellett hétfőn délután törtónt; a gyászszertartást G r o ó h apát plóbánus végezte. A megboldogultban Horváth István törvényszéki fogház felügyelő sógorát gyászolja. — Ügyészségi megbízott. A békéscsabai járásbíróságnál szervezett ügyészségi megbízotti állás P á v i k József lemondása folytán hónapok óta üresedósben van. L i s z y Viktor dr. kir. ügyész, tekintettel a bíróság nagy ügyforgalmára, több izban tett előterjesztést az igazságügyminiszterhez az állás betöltése iránt. Azonban mindig merült fel valamely akadály, mely a miniszter döntését eloldázta. Végre sikerült egy olyan alkalmas jelöltben megállapodni, kit a miniszter Í3 elfogadott. A hivatalos lap a napokban publikálta, hogy csabai ügyészségi megbízottul Kiss Kálmán Csaba városi árvaszéki ülnök lett kinevezve. — Műkedvelők a színpadon. Mezőberényben mint már irtuk J ó z s a ós L á s z 1 ó f i színigazgatók társulata játszott. Vasárnap este'volt az utolsó előadás, melyen négy műkedvelő: Belencéresi Brúnó, Belencéresi Endre. K a i s e r József ós Weisz Lipót arattak szép sikert a V i g ó c e k-ben. A hálás ós nagy közönség sokat tapsolt; előadás után pedig táncmulatság volt. A társulat Mezöberónyből Nagy Zerindre utazott. — Vizsgaelnök. Sárkány Sámuel bányakerületi püspök, a szarvasi főgimnáziumban lefolyó érettségi vizsgálatoknál való elnöklósre Veress Józsefet, a békési egyházmegye esperesét kérte föl. — Hivatalvizsgálat. Berzeviczy Gyula anyakönyvi kir. felügyelő a mult héten Orosházán időzött és megvizsgálta az anyakönyvi hivatalt. Mindent a legnagyobb rendben talált, ós megelégedését fejezte ki a tapasztaltak felett. — Zsebtolvaj. Balázs Mihályné hódmezővásárhelyi asszony Orosházán volt a legutóbbi hetipiacon. Lakatos Kata orosházi cigány asszony erősen forgolódott körülötte s kilopott a zsebéből 12 koronát. Nemsokára letartóztatták, de a pénzt nem találták meg nála. — Polgári leányiskolái ünnepély. A szarvasi társulati polgári leányiskola önképzőköre, mint már említettük, részben saját könyvtára, részben az iskola tanítási szereinek gyarapítása céljából szombaton a városi színkörben ünnepélyt és színielőadást rendez. Az érdekes műsor a következő: 1. Hazslinszky: „A tavasz ünnepe", énekli az önképző kör dalosköre. 2. Bakay Margit polg. IV. oszt. növ., az önképző kör alelnökének jelentése 3. Az önképző kör pályázatán dijat nyert dolgozatok felolvasása, szavalatok és énekek. 4. „Tündér álom", előadják az elemi osztályok növendékei. 5. „A kevély páva." Gyermekjáték 2 felv. Irta Hetyey Gábor. 6. „Éji látogatás." Irta Gyulay Pál, zenéjét szerzette Káldy Gyula. Szavalja Liska Emma p. III o n, zongorán kiséri Mészáros Ilona p. IV. o. n. 7. „A haza." Szinmű 1 felv. Irta Barta Irén 8. „Bál előtt". Monolog. Irta Peterdy Sándor. Előadja Lipthay Gabriella p. IV. o. n. 9. W. Kramer „Polonaise", 6 kézre játszák: Mészáros Ilona, Glöckner Vilma és Hajas Nandine p. IV. o növendékek. 10. Szentirmay E.: „Magyar népdalok", éneklik a jjolg. iskola növendékei. — Nyitott kamara. Nagyon megbízott a környezetében Gye raj András, csabai lakos, amikor élelmi cikkeit nyitott kamarában tartotta; e nagy bizodalmának hamarosan kárát vallotta. E napok valamelyik éjjelén neszét vették ennek a nyilt éléskamara kínálkozó vendégszeretetének ; s onnan 2 oldal szalonnát elemeltek. A rendőrség az eddig ismeretlen tettest vagy tetteseket szorgosan puhatolja, s ha az előjelek nem csalnak, hamarosan kézrekeriti. — Már a legkisebb próbavásárlásnál meg lehet győződni, hogy G e n c s i József jó hírnevű férfi-, női-divat, kalap és cipő áruk kereskedésében — finom, divatos, teljesen megbízható jó árukat a nagyraktár kisebbítése végett, most sokkal olcsóbban lehet beszerezni. Vidéki rendelések pontosan küldetnek el. — Kalabriász játszma vadállatok közt. A K o c z k a-féle állatsereglet most izgalmas látványosságul szo'gá' Csabán, Ü. tulajdonos az érdeklődés felköltése céljából ügyes reklamokat eszel ki, melyeknek rendszerint megvan a sikerök. Ma plakátok hirdetik, hogy három hős borbély este 8 órakor kalabriász-parthit fog játszani az oroszlánok ketrecében. A közönség tódulni fog az előadásra s hátborzongva gondol arra az élvezetre, melyet ez a veszélyes mulatság szerez. A játékosok egy állatszeliditő felügyelete alatt helyet foglalnak az oroszlánok ketrecében elhelyezett asztal mellett. Azt nem mondhatni, hogy a kártya kódex szabályait be fogiák tartani, miután figyelmök állandóan az oroszlánokra fog összpontosulni, kik ellenséges szemmel ós nagyokat ásítva, vizsgálgatják majd a betolakodó idegeneket. Az állatsereglet különben már csak vasárnapig lesz látható. — Megfulladt oyermek. JancsóMihály 2 éves szarvasi gyermeket végzetes baleset érte. A kis fiu szülei házánál a kut mellett játszott s véletlenül belecsúszott a közeli mély gödörbe. Sikoltozásaira előrohantak a házbeliek, de már csak holtan húzhatták ki a gödörből. — Elfogott betörő. Mult számunkban hirt adtunk Földes Márk betörésekkel vádolt volt szeghalmi csendőr viselt dolgairól. A körözött betörőt a szeghalmi csendőrőrs szo.nbaton éjjel elfogta. Földes a szabadkai vásárról szombaton éjjel lóháton érkezett Szeghalomra s mihelyt a nyeregből kiszállált, B e r e c z őrsvezető elfogta. — Bokrótaünnepély. A békéscsabai állami elemi iskola falazási munkáját egy hónapi munkaidő után mult szombaton befejezték ; ebből az alkalomból az elöljáróság bokrétaünnepólyt rendezett s a munkásokat régi hagyomány szerint megvendégelte. Az ópilósi munkát Kiszely ós Hugyecz társasvállalkozók teljesitik, akik napról-napra 112 egyénnek nyújtottak vállalkozásukkal állandó munkát. — A banda gyásza. Fájdalmas csapás érte a gyulai második szenekart egyik jeles tagjának : T ó t h József prímásnak elhunytával. A jobb sorsra érdemes ember aránylag fiatalon, alig 34 éves korában búcsúzott el az élettől, s temetésén a gyulai zenekarok testületileg jelentek meg, hogy koporsója mellett elhúzzák azokat a mélabús nótákat, melyeket a megboldogult ós sokat szenvedett zenész olyan bensősógteljes érzéssel tudott játszani. — Tüz Cservenik Mátyás csabai lakos ótemető-utcai háza vasárnap délután, a népünnepélyen feleresztett léggömbtől kigyulladt; a vészharangok kongatására a tűzoltóság gyorsan a helyszínén termett s a tüzet hamarosan eloltotta s ezzel a nagy szélvihar folytán terhes veszedelem tovább terjedését megakadályozta. — Gyújtó villám. A békési határban a hosszufoki ármentesitő társulat tulajdonát képező 8. számú őrházba a villám beütött. Megrongálta a fali órát és távbeszélőt s a háztetőt felgyújtotta. A gátőr neje Parola Mihályné, 15 éves gyermekével a konyhában tartózkodott s a villám a kéményen