Békésmegyei közlöny, 1902 (29. évfolyam) január-június • 1-52. szám

1902-05-15 / 39. szám

Dr. Csánki Dezsőnek, az országos levéltár aligazgatójának nagy sikere külö­nösen azért érdekelhet bennünket, mert békésmegyei ember. Testvére Csánki Jenő szeghalmi főszolgabirónak; Füzes­gyarmaton született, hol atyja lelkész volt. Egyike kiváló történettudósainknak; néhány évvel ezelőtt Mátyás udvara cimü történeti tanulmánya keltett feltűnést. Az akadémiai nagy jutalommal illusztris társaságba került Csánki. Közvetlenül előtte 1895-ben Pauler Gyula kapta a jutalmat. A még előbb jutalmazottak között olvas­hatjuk V i r á g h Benedek, Horváth Mihály, S zalay László, Ipolyi Arnold, Szabó Károly, Szilágyi Sándor, F r a k n ó i Vilmos neveit. E nagy tör­tónettudósok közé került Csánki Dezső, aránylag fiatalon, az élet derekán, husz évet meghaladó tudományos munkássága után. Munkája Teleki József gróf cson­kán maradt nagy müvének : a Hunya­diak kor á-nak kiegészítése. T h a 1 y Kálmán kezdeményezésére 188ö-ban hatá­rozta el az Akadémia e munka kiegészí­tését s ezzel Csánki Dezsőt bizta meg. Előbb a földrajzi rész s aztán a műveltségi állapotok megirása volt a föladat. A föld­rajzi részből az összes, az ország külön­böző helyein szétszórtan levő levéltári anyag felhasználásával három nagy kötetet irt meg Csánki, körülbelül százötven, nagy nyolcadrót, tömött nyomású iven. A három kötet negyvennyolc megyének adja történeti képét a magyar középkorból. Hogy mily óriási munkával járt a mü megirása, kitűnik abból, hogy Csánki minden megyénél leirta először a megyei területet általánosságban, a nagyobb birtok­testek ós birtokosok fölsorolásával; aztán a Hunyadiak korában, tehát a XV. szá­zadban a megye területén álló várakat, erősségeket, városokat s helységeket, annak fölemlitósével, hogy mikor fordul elő ok­levélben először s a birtok-viszonyok hul­lámzásával. Formát a szótár-forma adott Csánkinak ; a tartalom magába öleli mind­azt, a mit a Hunyadiak korából a történeti, kutatás a levéltárak homályából napvi­lágra hozott. A kutatás érdeméből is Csán­kió az oroszlánrész. A három nagy kötettel, a mely szor­galmát és erudicióját minden magasztalás nál ékesebben dicséri, tiz év alatt készült el. A roppant faradság akkor megtörte szívós egészségét s éveken át tartott, mig fölépült. Föladatából még két kötetnyi földrajz s a műveltségi viszonyok megirása van hátra. Ezt a munkát is tőle várják. Kora, talentuma, ambíciója kezesség, hogy várakozásában nem csalódik az Akadémia. Olyan tudóst tüntetett ki most az jfikadamia a nagyjutalommal, akinél töb­bet, hasznosabban, nagyobb rávalósággal senki sem dolgozott a magyar középkor földerítésében. ÚJDONSÁGOK. — Változások a megyén.Dr. B o d o k'y Zoltán vármegyei főjegyző, ki a mult évi általános választások alkalmával Gyula vá­ros országgyűlési képviselőjévé lett meg­választva, állásáról való lemondását a vár­megye alispánjához benyújtotta, Ü. meg­üresedett főjegyzői állás a f. hó 26-án meg­tartandó vármegyei közgyűlésen fog be­töltetni. Miként ezt már többször is meg­írtuk, az egyedüli komoly jelölt erre az állásra dr. Daimel Sándor vármegyei tb. főjegyző. Azok a főszolgabirák, kik vele szemben sikerrel konkurálhattak volna a főjegyzői állásra, nem kívánkoznak a központba, s szivesebben maradnak meg a járásuk ólén. Rátermettebb, munkásabb és szorgalmasabb főhivatalnokot keresve sem találna a vármegye, mint Daimel Sándor, ki a hozzáfűzött várakozásoknak minden tekintetben megfelel. Ügybuzgósága, te­hetsége, lelkiismeretes gondossága mind olyan lelkitulajdonok, melyek az ő egyéni értékét nagyban emelik. Megválasztatása a vármegyére nagy nyereség lesz, mert puritán jelleménél fogva csak az igazságot, jogot és a közérdeket fogja szem előtt tartani. Az ő megválasztatása folytán meg­üresedő első aljegyzői állás valószínűleg promóció utján fog betöltetni. Berthóty István másod aljegyző az, aki komoly jelölt számba jöhet; valószínűleg egyhan­gúlag fog megválasztatni. Az ö helyére Kiss László harmadik aljegyző, mig az igy megüresedő harmadik aljegyzői állásra dr. Konkoly Tihamér orosházi szolgabíró, dr. Varga Lajos gyulai rendőrkapitány, dr. Jeszenszky Elek szarvasi, dr. Pet­ii e h á z y László békési tb. szolgabíró pá­lyáznak ; mindanynyian derék munkás, ambiciózus fiatal emberek, akikben akár egyik, akár másik választatnék meg, jó munkaerőt nyer majd a központ. Ha amint az előjelekből itólni lehet, — dr. Konkoly választatnék meg Ill-ad aljegyzővé, ugy a i megüresedő orosházai szolgabírói állásra dr. Jeszenszky ós dr. Petneházy között fog erős küzdelem kifej leni. — Közgyűlés Csabán. A képviselőtes­tület ma, csütörtökön délelőtt 9 órakor tartja májusi rendes közgyűlését. A tárgy­sorozat a következő: Havi jelenté­sek az adóbehajtás, pénztárak vizsgálata, kórház ós szegényház és a népmozgalom­ról. Rendeletek, átiratok: a közoktatásügyi miniszter leirata állami ovoda, a belügyminiszter leirata a gyám­pénztári és árvaszéki költségek részbeni fedezése ós a községi szervezési szabály­rendelet módosítása tárgyában. Közigazga­tási bizottsági határozat, az V. kerületi községi képviselő választás, alispáni rende­let a gyámoltak és gondnokoltak házainak tűzbiztosítása és Südy István gyógytár át­helyezése ügyében. Alföldi első gazdasági vasút átirata a vasúti átjáró, a vonal Tót­komlósig való kiépítése s a megszavazott hozzájárulás mikénti befizetése tárgyában. Jelentések: azl 903. évre szóló községi közmunka előirányzat, a földvóte'i pénztár számadása, a Zöldfa-vendéglő bérbeadása, az élővizcsatorna szivárgásának levezetése, Knyihár János, Lipták I. János házszabá­lyozása és NemesKey Andor lakositása ügyében. Seiler Gyula g zdasági intézőnek állásáról való lemondása, Csanádi János, Löffler Ignácz bérhosszabbitás, Nyilas Imre, Vorlicsek Emília település, Hankó János és társai utcai fák kivágása ügyében be­adott kórelmei. Tárgyalják még a később érkező ügyeket. — Az arad —békési telefon. A békés­megyei közigazgatási bizottság hétfőn tár­gyalta az aradi kereskedelmi ós iparkamara jelentését Arad- és Békésmegyének tele­fonnal való összeköttetése ügyében. Arad­megye részéről a hozzájárulási költségeket már megszavazták s részben befizették; csupán Békés vármegye hozzájárulása szük­séges s akkor már a nagyváradi posta­igazgatósághoz lehet fordulni, hogy kezdje meg a vonal építését. A megye törvény­hatósága a 26-iki közgyűlésen tárgyalja a telefon ügyét s remélhetjük az össze­köttetés létesülésót. — Küldöttség az alispánnál. Puszta­földvár község képviselőtestületének küldöttsége tisztelgett Gyulán a vármegye alispánjánál. A küldöttség a községi jegyző munkaképességének előrehaladott korával növekvő hanyatlása ós a bele helyezett vak bizalom folytán előállottközségibajok orvos­lását kérte. Figyelmes türelemmel ós érdek­lődéssel halgatta megavármegye első tiszt­viselője a küldöttséget, s megígérte, hogy jogos törekvésüket támogatni fogja. — Fényes esküvő- Budapesten a Jó«us Szent Szive templomában vasárnap ép oly fényes, mint előkelő esküvő volt. M a u t h­n e r Lenkét, a világhrü Mauthner Ödön csász. ós kir.udvari nagymagkereskedő leányát vezette oltárhoz dr. Gyarmati Viktor ügyvéd. A jelenlevők a székesfővá­rosi közönség legelőkelőbb rótegit képvisel­ték. A jogász világ és birói kar szine-java, nemkkülönben az előkelő gazdák, kereske­dői körök ós iparosok képviselői nagy szám­ban megjelentek, ezáltal is tanúságot téve azon általános tiszteletről, melyben a meny­asszony ós vőlegény szülei mindenütt ál­lanak. — Eljegyzések. Markovits István nagyáradi honvédhuszár főhadnagy, a na­pokban tartotta Gyulán eljegyzését K ö v ér Ellával, Kövér Lászlónó Beliozey Izabella leányával. — I r s a Ferenc csabai állami iskolai tanitó eljegyezte Falta Lajos csabai kereskedő leányát, Gizellát. — Steiner Ferenc szeghalmi kereskedő leányát, Gizát, eljegyezte Mihály J. Gyula Sepsiszent­györgyről. — Radnay Farkas körútja. R a d n a y Farkas felszentelt püspök, nagyváradi ka­nonok e hó 24-ón érkezik Körösladányba, a hol 25-ón fog bérmálni. Még az nap át­megy Szeghalomra s ott másnap, 26-án bérmál. Kíséretében lesznek a püspöki tit­kár ós 2—8 kanonok. Részt vesz az ünnep­ségben az esperesen kívül a megyei pap­ság nagyobb része is. A vallásos ünnep­ségnek a legnagyobb érdeklődéssel néz elébe Sárrét katolikus közönsége. — Esküvök. Moczkovcsák Gusz­táv m. kir. vasgyári mérnök pünkösd hét­főjén vezeti oltárhoz menyasszonyát Pan t ó Ilonkát Mezőtúron az ev. ret. templomban. — K o h n Dezső szeghalmi fiatal kereskedő szerdán esküdött örök hűséget arájának : B e c k Panninak, B e c k Károly tüzes gyarmati kereskedő leányának a füzesgyar­mati izr. imaházban. — Baji Imréné öngyilkossági kísérlete. Emlékezhetünk még a békési szomorú esetre, midőn B aj i Imre gazdát a felesége éjjel ágyában meglőtte, de nem találta halálo­san. Az asszonyt fogságba helyezték, ki öngyilkos akart lenni. Felakasztotta magát, de tettét idejekorán észrevették s megmen­tették a haláltól. A bűnös asszonynak, ki ily módon akarta kikerülni a büntetést, már semmi baja sincsen. — Pünkösdi ünnepély. Zajos lesz a Széchenyi-liget hétfőn délután ós este, az iparos ifjak művelődési körének pünkösdi ünnepélyén. Az óriási rendezőség minden tőle telhetőt elkövetett a mulatság érde­kében s most már caak a szép időn fordul a dolog. Az Eleven Újság próbái nemsokára véget érnek ; körülbelől harminc szereplő lép a deszkára, köztük huszonhat leány. Az újságot elejétől végig versben irta meg B a r a n g ó. Magában foglalja az újság lapunk segédszerkesztőjének, Be­le n c e r e s i Dezsőnek egy dialógját, K a r a s z y Ödön monológját s a csabai dalárda énekét. Az újság részletes prog­ramját a mulatság estéjén osztják széjjei. Az E 1 e v e n Újság után táncvigalom következik, mely — bizonyos, hogy — hajnalig fog tartani. — Wenckheim Frigyes gróf estélye. A megyebeli főúr fényes estólyt adott kedden budapesti palotájában, melyen a fővárosi mágnásvilág számos tagja megje­lent. Az estélyen részt vett Klotild főhercegasszony, leányával Erzsébet Henriette hercegnővel; József Ágost főherceg nejével. A mágnások közül az Apponyiak, Andrássyak, Almás­syak, Szapáryak, Czirákyak stb. jelentek meg a Wenckheim-palotában. Azonkívül a miniszter egy része, a delegáció tagjai, az osztrák arisztokraták s a fővárosi írói ós művészvilág kitűnőségei. — Halott egy borbélyüzletben. Egy budapesti külvárosi borbélynál,* Sajó-utca 2. száma alatt holtan találtak egy asszonyt a boltban levő spanyolfal mögött. Az üz­let Bodnár Ferenc negyvenkét eszten­dős borbély tulajdona ; a helyiség kicsiny s Bodnár mégis ott lakott a vele vadhá­zasságban élő Lipovszky Rózával. Sok vendégnek feltűnt, hogy napok óta nem látták az asszonyt. Kérdezősködésükre azt felelte a borbély, hogy az asszony be­teg. Tegnapelőtt egy munfcás lépett be a boltba, de visszarettent, mert rettenetes bűz csapta meg. A legközelebbi rendőrhöz sietett, ki bement az üzletbe és csakhamar rátalált a holt asszonyra. Értesítette a fő­kapitányságot, a honnan az inspekciós tiszt­viselő ós a rendőrorvos a Sajó-utcába haj­tatott. Az orvos megállapította, hogy L i­p o v s z k y Róza már legalább három napja holtan fekszik. A halottat a boncoló­intézetbe vitték. Bodnár a főkapitányság­nál azt mondta, hogy az asszonynak az orvos altatószert rendelt s attól aludt el. A rendőrség egyelőre megelégedett a bor­bély vallomásával ós szabadlábon hagyta őt, de azért a vizsgálatot folytatják ellene. Lipovszky Róza valamikor jómódban ólt. Alföldi uricsaládból származott. Husz esz­tendős korában beleszeretet K o r i k Já­nosszarvasiborbélyba s a felesége lett. Házasságuk nem volt boldog, mert az egyszerű iparos ós a költői lelkü­letű nő nem illett egymáshoz. Az asszony verseket irt, amelyek a fővárosi lapokban szórványosan meg is jelentek. Kötetbe is foglalta verseit, amelyeket elismeréssel fogadott a kritika. Lipovszky Róza ezelőtt tizenöt évvel elvált az urától s ne velőnő lett egy fejérmegyei grófi családnál. Néhány évet töltött a grófi családnál, az­tán Budapestre költözött. Alföldi birtokát eladta tizenötezer forintért. Balsorsa ösz­szehozta egy börzeügynökkel, a kinek un­szolására banküzletet nyitott az Andrássy­uton. A börzejáték egy év alatt tönkre­tette. Megint nevelőnőnek ment, majd meg­ismerkedett földijével, Bodnár Ferenccel s közös háztartásra lépett vele. Azóta sze­gényesen éldegélt, mig végre most titok­zatos módon elpusztult. Negyvenegy éves volt. — Tanítók gyűlése. A békési tanítói járás-kör mult szombaton ülést tartott Farkas Gyula elnöklete alatt. Páll Antal, tanitó volt : A pálinkaivás korlátozása cimü vita tétel előadja. A járáskör határozatilag kimondta, hogy a tanyákon és a hatóság által kevesebbé ellenőrizhető helyen, a pálinka mérések betiltását óhajtja. Másik előadó Nagy Sándor volt, ki a tejgazdaságról tartott felolvasást. — Egy tanitó halala Szabó Benő tanitó életének 78-ik évében, boldog há­zasságának 51-ik évében Szeghalmon meg­halt. A megbdldogult érdemes tanfórfiu 38 hosszú esztendeig volt tanitó; ifjúkorá­ban végigküzdötte a szabadságharcot. Ked­den délelőtt kisérték nagy részvét megnyil­vánulása mellett örök nyugovóra. Szabó József gyulai törvényszéki hivatalnok, ki­váló munkatársunk édes atyját gyászolja az elhunytban. — Daloskörök szövetsége. A békési iparosok dalosköre igen életrevaló érdekes ' eszmét pendített meg. Junius elsejére Bókósmegye összes dalosköreit össze akarja hívni „Megyei dalosok szövetsége" alakítása végett. A szövetségnek főcélja lenne saját érdekeinek védelmezése, az énekművészet terjesztése. Évenként minden daloskör székhelyén összejövetelek lennének darabok választása és más egyebek meg­beszélése végett s azonkívül jótékonycélu hangversenyt tartanának. Az eszme meg­érdemelné, hogy el ne — aludjon. — Előléptetések. Gróf A p p o n y i .tilbert az elhunyt M i t i c z k y Zsigmond helyébe gerendási uradalmába Korossy Jánost nevezte ki főtisztjének, ki gróf Wenckheim Frigyes ókigyósi uradal­mának Józsefmajorjában volt ispán. Hiva­talát ma foglalja el. A megürült józsef­majoriispánságra Márk ly István ókigyósi uradalmi ellenőr neveztetett ki. — Halálozás. Orosháza község egyik legtekintélyesebb polgára, Weísz Mór, az Orosházi Takarékpénztár igazgatósági tagja hirtelen elhunyt. Az egészséges erős embert vasárnap este szivszélhüdés ölte meg ; 63 éves volt. Temetése óriási részvét mellett ment végbe. Halálát rokonai s felesége gyászolják. — Felavató ünnepély. A gyulai kaszinó uj otthonát szombaton avatták fel társas­vacsorával kapcsolatosan. A vacsorán az első pohárköszöntőt az elnök dr. B o d o k y Zoltán orsz. képv. mondotta, a társaskör virágzására. Dr. T h o 1 d t István Bodoky elnököt, Csák György P e t ő c z alez­redest éltette, ki a tagokat összetartásra buzdította. Kiss László Szabó Emil igazgatóra, dr. Bodoky Szakmáry Arisztidre ss G u o t h Ferenc alezredesre mondtak áldomást. Beszéltek még Ber­thóty István és V i d a István. A vacsorán mintegy ötvenen vettek részt s a hajnali órákig maradt együtt a társaság. — Uj postamesternő- A megboldogult báró M e s z é n a Ferenc ujkigyósi posta­mester hivatalába H a m a d a y Anna volt csabai postahivatali kezelőnő neveztetett ki postamesterré, mig Körösladányban szin­tén elhalálozás folytán üresedósben levő postamesteri állásra a nagyváradi posta ós távírda igazgatóság P e j t s i k kiadót ne­vezte ki Margittáról. — Megyei lóvásárlások az angolok ré­szére. A mult heti gyulai országos vásár alkalmával mintegy 10—12 ezer lovat haj­tottak fel. n.z angol hadügyi kormány a Délafrikában szerzett tapasztalatokra tá­maszkodva, utasítást adott megbizottainak, hogy minél több lovat vásároljanak össze Magyarországon, mivel a hadi fáradalma, kat a magyar lovak bírják ki legjobban­s a negcsökkent lóállományt ezekből kí­vánja kiegészíteni. A lócsiszárok ez okból szokatlan nagy számban jelentek meg a gyulai vásáron, hol meglehetős sok lovat vásároltak össze, azonban még sem annyit, mely a gazdák várakozását kielégítette volna. Az árak 300—800 kor. között vál­takoztak. A lókereskedők az igy össze­vásárolt állatokat azonnal vasútra tették és Budapestre szállították. — Kinevezés. K r a u s z Sándor oros­házi tanyai tanítót a közoktatásügyi mi­niszter a ruttkai állami elemi népiskolához kinevezte. — Lemondás. Alb János gyulai képvise­lőtestületi tag lemondott. Helyére Hengye Mojsza póttag került. — Uj paplak A szabadszenttornyai ág. ev. gyülekezet uj lelkészi lakást építtet. Az építési munkálatokat C s i k József ós C z i k o r a Lajos orosházi vállalkozók végzik 4162 korona ősszegért, AZ uj házat szeptember elsején veszi át az egyház. — A gőzgépkezelök és kazánfűtők vizs­gáló bizottsága május 29-én Csabán képe­sítő vizsgálatot tart. A vizsgázni akarók kellően felszerelt kérvényeiket a m. kir. iparfelügyelőséghez — Arad, Rákóczi-utca 20. sz. I. emelet — nyújtsák be. — Már a legkisebb próbavásárlásnál meglehet győződni, hogy Gencsi József jó hírnevű férfi-, női-divat, kalap és cipő áruk kereskedésében — finom divatos tel­jesen megbízható jó árukat a nagyraktár kissebbitóse végett, most sokkal olcsóbban lehet beszerezni Vidéki rendelések ponto­san küldetnek el. — Általánosan ismeretes, hogy a Fiumei Kávóbe hozatali Társaság a lé­tező legjobb és legfinomabb kávófajokat bo­csátja forgalomba, miért még a legelőkelőbb családok is innen fedezik kávószüksógletü­ket.- 5 kg. New Kuba kávé 15, 5 kg. hír­neves Soerabaja keverék 19.16 Korona el­vámolva ós bórmentve. Kérje minden .házi­asszony a legújabban megjelent "K A V É"árlapot. — Elgázolt gyermek. A békési uton baleset törtónt, — mint már annyiszor, — a gyors hajtás következtében. László István békési kocsis Békésről jött át Csa­bára. A békési uton rendkívül gyorsan hajtott s Laczó András csabai kőműves három éves kis fiát elgázolta. A közelben dolgozó apa a kocsi után futott, de nem tudta utolérni. Feljelentése alapján a csabai rendőrség kinyomozta a vigyázatlan kocsist, ki nemsokára a törvény elé fog állani. Az elgázolt gyermek súlyosan megsérült egyik lábán.

Next

/
Oldalképek
Tartalom