Békésmegyei közlöny, 1902 (29. évfolyam) január-június • 1-52. szám

1902-04-27 / 34. szám

XXIX. évfolyam. Békéscsaba, 1902. Vasárnap, április hó 27 én. 34. szám B fl BEKESME6YEI KÖZLÖNY POLITIKAI LAP Telefor'-szám 7. Szerkesztőség: Fö-tér, 876. számú ház, hova a lap szellemi részét il'ető közlemények küldendők. Kézhatok nem adatnak vissza. Megjelenik hetenként kétszer: vasárnap és csütörtökön. ELŐFIZETÉSI DIJ : Egész évre 12 kor. Félévre 6 kor. Negyedévre 3 kor. Egyes szám 16 Előfizetni bármikor lehet, évnegyeden belül is. Felelős szerkesztő: MAROS GYÖRGY. Laptulajdonos: SZIHELSZKY JÓZSEF. Kiadóhivatal: Telefon-szám 7 Fő-tér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel helyben fizetendő. Nyilttér-ben egy sor közlési dija 50 fii. A népműveltség. A korszellem folyton előbbre halad; íagy áldozatok árán igyekezünk a műveltség lobogóját előbbre vinni: kiváíatos hatást mégis, alig lehet tapaszai ni. Ha népünk családi életét, jellemét is mcdorát közvetlen közelről nézzük, ízt látjuk, hogy egy-két kivétellel a ulnyomó többség alig állja meg a )irálatot. A nép ismeretköre igaz, hogy ágult; felvilágosodottabbnak látszik igyan, de egyúttal eltér a régi tisztes rkölcs útjáról; tekintélyt egyáltalán ,lig akar ismerni, bizalmatlan a veütésére rendeltek iránt, a maga kö ében egyenetlenkedik, jóért, szépért nkar az áldozatban, elégedetlen, s az mberiség jövőjét irányzó nagy esznéket tévesen fogja fel. Nem tulsötét kép; a figyelmes szemlélők régóta; negdöbbenéssel jutottak ennek tuda j ára, keresik is az óvszereket, egye 5re azonban csekély eredménynyel. iz igazságnak leplezetlen feltárása étségbevonhatatlanul közelebb visz icnnünket a bajok felismerésére s z már magában egy lépés az oroslás utján; a sajtó terén is célzerünek látszik a helyzetnek feltáása és a hanyatlás meggátlásán való Qunkálkodás. A sok közül ezúttal köznépünk .zon hibájára akarjuk irányítani a igyelmet, hogy — különösen az ujabb lemzedék — mintha minden számítás léikül élne, keresetét meg nem besüli s a jövőre nem gondolva, könynyelmüen prédálja, amit nehéz munkával magának megkeres. Nézzük csak a tulajdonképeni kézimunkás embereket. Egész héten át fáradhatatlanul dolgoznak, mikor aztán elérkezik a vasárnap, a pihenésnek napja, akkor 24 óra alatt az egész hétnek véres verejtékkel megkeresett jövedelmét viszik a tomboló élvezetek helyére s addig mulatnak, mig az utolsó garast érzik zsebükben. Ha aztán a tivornyától felébredve kijózanodnak: leverten és szomorúan állnak újra munkába. És ez igy megy hétről-hétre. Pedig a könnyelműen elvert heti keresménynek meg volna ám a maga helye. Egyik vasárnaptól a másikig is élni kelt; mivel pedig a keresmény a tivornyák helyén elpusztult, a család fentartására szükséges költség előteremtése ólom.sulylyal nehezedik a munka által amugy is elgyötört lélekre. Kész az elégedetlenség, alá van ásva a családi boliogság, hogy soha többé vissza ne tirjen. Bizonyára sokkal kevesebb lenne a hűtlen asszonyok száma is, ha a férjnek, — ki hivatva van a családját eltartani — nem nyílnék annyi alkalom a korhelykedésekre; s az asszony a gondos férjet hitvesi szeretettel rajonghatni körül. Csakhogy nem bor között és tivornyákban kellene a pihenésnek napját eltölteni, hanem, mint apáink mutatták előttünk a példát, az Isten házában és családi körben. Kevés azonban a remény, hogy e teren alapos irányváltozás nélkül, a jobbulás útjára tudnánk vezérelni népünket. Fiatalságunk alig hogy lerázza az iskola porát, alig hogy felserdül, még az isteni tisztelet ideje alatt is a korcsmákat keresi fel. Körülményeivel arányban egyáltalán nem álló összeget kockáztat nyerészkedő játé kokra, kártyára, kuglira, s a mellett rontja az egészségét a szeszes italok mértéktelen élvezetével, s midőn a bevett szesz fejűkbe száll: csupa virtusból egymásban tesznek kárt. Persze igy felnevelkedve alig várja, hogy megnyíljék az örökség, hogy mielőbb módhoz s az apák által súlyos küzdelmek közt szerzett vagyonhoz juthasson. — Ha pedig az öregek kedvükért csak nem akarják itt hagyni ez árnyékvilágot, tiszteletlenül lökdö sik Őket, keserítik agg napjaikban a jobb sorsra érdemes szülőket. Nem ilyennek óhajtjuk mi látni jóra termett magyar népünket Szigorúbb nevelési rendszert ke" követnünk- a tanitók, lelkészek s főképp a szülőknek kell komolyan lábra ál-, lani, s a helyett, hogy a közhatóságok erkölcsjavitó intézkedéseit — mint az egyéni szabadság korlátozásait — gúnyolva bírálnák, a szülői hatalom egész súlyával kellene támogatniokaz üdvös törekvéseket. Még csirájában nyomjuk el gyermekeinknél, ha tiszteletlenséget ta pasztalunk magaviseletükben azok iránt, kiket vezetőikké rendelt a sors Szoktassuk őket a templom szorgalmas látogatására s tartsuk vissza minden erkölcsrontó és élvhajhászó helyek felkeresésétől Adjunk kezükbe erkölcsre, hazaszeretetre és vallásos ságra buzdító könyveket a népkönyvtárakból s ne a ponyva irodalom mételyező krajcáros termékeit. Ekkor aztán újra visszatér az a régi magyar erkölcs melyről szomo rusággal kell mondanunk, hogy pusztalóban van A jegyzők és a közigazgatás, Széli Kálmán modta a közigazgatási tanfolyamok felállításáról szóló törvényjavaslathoz csatolt indokolásában a következőket : „A községi jegyző a közigazgatásnak végső láncszeme, a községi közigazgatás mellett a törvényhatósági ós állami közigazgatásnak ióformán, minden szála, mintegy gócpontba, az ő irodájában fut össze. A községi jegyző azonfelül az egész közigazgatásnak legvégső fokban végrehajtója, egyúttal pedig községének hivatásszerű tmácsadója, a törvények, rendeletek és szabályrendeletek magyarázója, a község szellemi vezetője, a községi lakosoknak az élet minden viszonyaiban gyámolitója." E jellemzés nem eredhet máshonnan, mint a jegyzői kar mult és jelenbeli működéséből. És a miniszterelnöknél helyesebben aligha ismertette még valaki a községi jegyző hivatását ós kötelességeit ily tömören ós mindent, kifejező módon. Es tényleg senki sem tagadhatja, hogy a jegyző a községi társadalomnak egyik legmozgékonyabb ós legtevékenyebb tagja. A községnek majdnem minden órdekszála keresztül fut a kezén s igy tényleges feje a községnek. S a községi jegyzők el is végzik tisztességgel és becsülettel a rájuk bizott dolgokat. Községeink azonban mégsem fejlődtek arra a színvonalra, ahol állaniok kellene. Ennek egyik oka az, hogy számtalan községben maga a képviselőtestület a legnagyobb ellenzéke a jegyző számos okos és életrevaló intencióinak, vagy pedig a tagok tekintélyes része távol tartja magát a közgyűlésektől s csupán csak akkor lóp elő, Jékésmegyei Közlöny tárcaja. SORSOM. Évek óta bolygok elhagyva, hazátlan, Pihenőt, nyugalmat seholsem találok; Ha itt-ott egy ágra megpihenni szálltam : Megint tova üldött egy névtelen átok. Mi lehet a vétkem ?... Mi lehet a bűnöm ? .. Panasztalan ajkkal tűröm, egyre tűröm, Hogy a könnyem, vérem, verítékem ontom : — Ott ragyog, piroslik a küzdő porondon. Ebben a megványadt, roskatag alakba', — Mely nevem viseli haloványra váltan — Hogyan is ösmemék hajdani magamra, Aki egykor büszkén, emelt fővel jártam. Napbatörő lelkem az eget beszállta, Magasba röpité izmos sólyom-szárnya, S most - belőle még megváltást sem remélek — Lent, porban vonaglom: megtaposott féreg. Visszasírom a rég eltemetett álmot, — Remegő csillagfényt iromba sötétben S csak tapogatózom, támolyogva járok : Világtalan koldus, világtalan éjben. Töviskoronát font fejemre a bánat, Roskadozva hordom súlyos keresztfámat, Egy csepp vizet áhit kicserepzett ajkam ; S lám i jó emberek könyörülnek rajtam ! Innom adnak: — epét ecettel keverve . , . — Hiszen sorsom ugy sem elég keserű még ! Költészetem szárnya megtépve, leverve, Nincs erőm, előlük hogy megmenekülnék. Irgalom ! . . hagyjatok: pihenőre vágyom, Öleljen keblére álomtalan álom ! . . Hagyjatok keresnem; mig előre törve Elbukom egy frissen ásott - sírgödörbe . Ott talán meglelem a mit itt kerestem : Az otthont, az örök csendes nyugodalmat . . Fejem fölé tűzött egyszerű keresztem — Ha ugyan koldusnak keresztet is adnak ? Fekete betűkkel ne nevem hirdesse; Ez a két sor legyen két ágára festve : — „Élt, dalolt, türt, meghalt: története ennyi; Szeselemre vágyott: nem szerette senki !" Karaszy Ödön. Éjjeli őrszem. - Rajz. — A „Békésmegyei Közlöny" eredeti tárcája. — Irta: Belencéresi Dezső. A fegyház hatalmas, széles folyosóján tompán hangzik az őrszem lépteinek kopogása. A boltíves folyosó szinte döngve veri vissza a hangot, mely csak egy pillanatra szűnik meg: mig az őrszem megfordul. A hosszú folyosó végén kicsiny olajlámpa pislog, de a világa nem töri át a homályt, szűk körben rezegnek a lobogó láng sugarai. Az elkoptatott kőkockákon szabályos ütemben jár végig az őrszem. Az olajlámpa alatt megfordul és tízszer, százszor vógigiárja a folyosót. Az egyik oldalon komoran sorakoznak egymás mellé a hatalmas, erős tölgyfaajtók, melyeken apró vasrácsos ablak van. Szembe velük a holdsugár nem suhanhat be a felhők alól a folyosó udvarra nyiló ablakain keresztül. Egy üvegkarika kitört s besüvölt rajta az éjféli szól. Az őrszem lépked Magához szorítja fegyverét s olvassa tovább, hogy hány lépés hosszú a folyosó, hány kockára lóp, — még sem telik az idő. Es Báthor öukóntes megáll az olajlámpa alatt, megnézi hány óra van, mikor jön már a felváltás ideje. Majd betekint egyenként az ajtókon levő rácsos ablakokon: mit csinál a rab. A szük és szomorú zárkákban mindegyik alszik, csak a zárka lámpája pislog Egyikben mégis nem alszik a rab Fekhelye szélén ül s tenyerébe hajtja a fejét. A zörejre, hogy az őrszem benézett, meg sem mozdul; csak tompa,, rekedtes hangon kérdi: — Őrszem, hány óra ? Báthor önkéntes elfordul az ablaktól, tovább megy s ugy felel : — Fél egy ! A hangra a rab leveszi kezét arcáról s lassan az ajtóhoz lép. Várja Báthort, hogy visszajöjjön s megszólíthassa. — Őrszem! — Nem szabad beszélnem, tiltva van! — Az istenre ... A mi szent . . . Az édes anyja nevére kérem, beszéljen velem, mert megőrülök. Régóta vagyok egyedül s a magányban az örülés fenyeget . . . Az édes anyja . . . — Nincs már édes anyám ! Mit akar ? — Semmi mást, csak azt, hogy beszélhessek. Akármit, akármiről, csak hangokat lehessen kiejtenem . . . — Mórt került ide ? — Gyilkosságórt, suttogta a rab borzadva s itt kell lennem, amíg meg nem halok. Oh, bár ítéltek volna halálra, inkább százszor vették volna el az életemet, mintsem ugy rámszabaditották a kínzó emlékek minden rémét, minden ördögét . . , Az őrszem megrettenve nézett a rabra, aki vad elkeseredéssel folytatta : — De már nem soká viszem. Nem bírom. Neki megyek a falnak a fejemmel, ha másként nem lehet, — kétszer, háromszor, ezerszer, amig ki nem locscsan belőle az az átkos agyvelő, amely arra ösztönzött, hogy meggyilkoljam a feleségemet . . . Báthor mereven állott az ajtó előtt s s nem tudtftt elmozdulni az ablaktól. — Meggyilkoltam, — mondta az indulatok hevétől rekedten a rab. Meggyilkoltam, mert azt hittem, hogy megcsal . . . Ezzel a két kezemmel fojtottam meg, míg nyugodtan aludt . . . Fel s,±m ébredt. De ébren vannak az ón lelkemben a kinok ördögei, ós nincsen nyugtom sem éjjel, sem nappal . . . Kis fiam volt, édes szökehaju gyermek, alig egy éves, csak ő kezdett sirni azon a rémes éjszakán s akkor máiárva volt. Azóta sem láttam. Huszonkét hosszú, kínos, borzalmas esztendeje . . . . S a rab zokogni kezdett, hozzányomva arcát a kis ablak vasrácsaihoz A csukló hangok betöltötték a folyosót s Báthor önkéntes remegni kezdett. Milyen óx-zóse lehet egy apának, aki gyermekét soüasem fogja látni. 0 sem látta sem apját, sem anyját ... S az édes anyja, az édes anyja, azt... Báthor az ajtóhoz dőlt s ugy mondta suttogva : — Beszéljen, beszéljen még . . . A rab feleszmélt. — Most már nincs egyéb vágyam, csak az, hogy egyszer lássam a fiamat .... Istvánnak hivták . . . — Az ón nevem is az, nekem is megölték az anyámat, szólt megrettenve az őrszem. — És a másik neve ? — Báthor . . . A rab neki esett az ajtónak hörgő ordítással : — Fiam . . . Istvánom . . . Az őrszem szivébe most belecsapott valami. - Apám ... Ez az egy szó tört elő ajkáról s végig esett a kőkockákon. A folyosó végén léptek hangzottak. Felváltani jöttek. S Báthor eszméletlenül feküdt az ajtó előtt, melyen belől a rab a padlaton zokogott őrjöngve . . . Epilog. Irta: Szathmáry Zoltán. I. Tegnap este, mikor álmosan haza értem, az asztalomon két kis névjegyet találtam. Amolyan apró aranyszegélyű névjegyet, rózsaszínű, keskeny szalaggal összefűzve. Közel egy hónapos volt rajta a keltezés. A háziasszonyomnak van egy kurta ruhás bakfis leánya, aki különös jogot formál ahoz, hogy mig ón távol vagyok hazulról, összeforgasson asztalomon mindent s hogy ha szerét teheti, felkutassa még az asztalfiókomat is. Hát ennek a kis bakfis leánynak tulajdonithatod, hogy ón csak egy hónap leforgása alatt tudtam meg, hogy elérkezett ime az az idő, mikor megírhatom szerelmünk történetéhez az epilógot is. Mintha emlékeznék is arra as emberre, aki a mi szerelmünk napsugaras, verőfényes