Békésmegyei közlöny, 1902 (29. évfolyam) január-június • 1-52. szám

1902-03-09 / 20. szám

hogy Szalkay ne nyári társulatot hozzon közónk, hanem teljes művészeti személy­zettel tartsa előadásait s ez iránt a bizott­ság kellő garanciákat szerzett. Szóval re­ménylhetjük, hogy a reánk következő sze­zon minden igényeket ki fog elégiteni s az igazgatónak sem lesz majd panasza a csabai közönség közönye miatt. Legkö­zelebb még visszatérünk a társulat erőinek s műsorának részletes ismertetésére. — Várkonyi rovása, A nagyhangú nép­ámitó kortes-körutjában nem kimólte a hatóságokat, s ugyancsak szenvedélyes han­gon ócsárolta s gyalázta intézkedéseiket. Azonkívül mindent elkövetett, hogy a nép szenvedélyeit felizgassa s hiveit minél job­ban fanatizálja. Ügynevezett programm­beszódjein olyan kifakadásokban támadt a fennálló törvényes rend ellen, hogy a fő­szolgabirák ós más hatósági személyek alig győzték őt figyelmeztetni eljárásának ve­szélyes voltára. Várkonyi azonban haladt a maga utján, a mi bőven megtermette számára a — kriminalitást. A gyulai kir. ügyészséghez több feljelentést tettek ellene, s izgatás miatt bűnvádi kereset alá vonják. Mig a választás le nem zajlott, a közvádló nem akart közbelépni, nehogy Várkonyi ebből is tőkét kovácsolva, üldöztetésről panaszkodjék. Hanem a vá­lasztás után mi sem akadályozza a vizs­gálat megindítását, ós a nópbolonditó bi­zonyára megkapja megérdemlett bünte­tését. — Sorozás. Szeghalom községében a február utolsó napján megkezdett sorozást mult szerdán fejezték be, melyen, m nt polgári elnök dr. B o d o k y Zoltán vett részt. n. sorozásra felhívott első, második és harmadik korosztálybeli állitáskötelesek száma 649 volt. Ezek közül az ujoncjuta­lékra besoroztak 147-et, mint egyéves ön­kéntest kettőt s a póttartalókba beosztottak különböző jogcímen 14 et. Visszahelyezte­tett 308; fegyverképtelennek találtatott 110, távol maradt a sorozástól 32. Teljesen ismeretlen volt 6. — A szarvasi szabadelvűkor e héten tar­totta óvi közgyűlését, melyen megejtették a tisztújítást. Miután az eddigi elnökség tagja : gróf Bolza Géza elnök ós Mikolay Mihály alelnök tisztjeiket továbbra is vi­selni nem voltak hajlandók, pártelnökké közfelkiáltással dr. Lengyel Sándor, alelnökké: D é r c z y Péter és' C s i c- s e 1 Pál választattak meg. Titkár lett: dr. M á­z o r Elemér, gazdasági bizottsági elnök : Sárkány András, alelnök K o m á r György, végrehajtó biz. elnök : L i s k a .János, alelnök: dr. Szemző Gyula, dr. Bolopotoczky György, Wolt Gyula és Sterbecz Gábor ; választot­tak ezeken kivül 60 bizottsági tagot. A kör március 1-ón költözik át az .árpád szálló emeletén levő uj helyiségébe, me­lyet március 15-ón avatnak fel nagyobb­szabásu ünnepély keretében. — Uj gyógyszertár. A csaba-erzsóbetr helyi gyógytár ügye a törvényhatósági bizottság előtt is megfordít felebbezós folytán. A bizottság akkor ugy határozott, hogy Erzsóbethelyen ne fiók-, hanem anya­gyógyszertár legyen. Most a belügyminisz­ter a felállítandó önálló gyógyszertár jogát T ö r s Kálmán gyógyszerész részére en­gedélyezte. — Gyümölcs termelés érdekében. Álta­lánosan tudott dolog, iiogy Csaba község gyümölcs termelése ugy minőség, mint mennyiség tekintetében évről évre csökken ; ennek oka túlnyomó részben az okszerűt­len kezelésben, részben pedig a piacra ke­rülő gyümölcsfajok értéktelenségében ke­resendő. Csak helyeselni tudjuk tehát Csaba község elöljáróságának intézkedését, mely­lyel Sailer Gyula gazdasági intéző ja­vaslatára elhatározta, hoyy a nemesebb gyümölcs fajok terjesztése, s az okszerű gyümölcstermelés bemutatása céljából az öntözött rét öntöző csatornáinak gátolda­lait válogatott nemes faja gyümölcsfákkal ülteti be. A gazdasági intéző megtekintette a czeglédi Unghváry-fóle, "s az arad-csa­nádi-egyesült vasutak apátfalvi gyümölcsfa iskoláját, s ez utóbbi helyről beszerezte a szükséges fajokat: 225 drb almafa oltványt, 250 drb körtefa oltványt, 60 drb cseresnyefa oltványt, 60 drb megyfa oltványt, 12 drb kajszin barackot. Amint az időjárás ked­vezőre fordul, megkezdik a gyümölcsfák kiültetósót. — A békéscsabai szentegylet március hó 16-án, délután 2 órakor tartja rendes közgyűlését, melyen az óvi jelentés ós tagfelvétel felett fognak határozni. — Az iparos-továbbképző vizsgája. A csabai építőiparosok téli tanfolyamának évzáró vizsgája, március ll-én, .délelőtt 9 órakor lesz az iskola helyiségében. Az ér­deklődő közönséget a vizsga meghallgatá­sára ezúton hivja meg Áchim Gusztáv mérnök, az iskola igazgatója. — Várkonyi Gyomán házat vesz. Gyo­máról kapjuk a hírt, amely szerint Vár­konyi István, a kétszer elbukott „képvi­selőjelölt" házat akar venni és le akar telepedni Gyomán. Uj bizonyítók arra, hogy milyen hálás talajnak tekinti a kerületet. Az országos párt titkárává akarták meg­választani a békési nagygyűlésen, de nem fogadta el, mert akkor Vásárhelyen kellett volna letelepednie. Most pedig mégis el jönne Gyomára. Annyi tény, hogy meg lesz verve a kerület, ha a hir teljesen való. Gyoma iránt előszeretettel viseltetik az izgató, hiszen ugyancsak a nagygyűlésen újsággal is akarta boldogítani, de a hivek leszavazták. — Halál a vasúti kocsiban. Szegény O t t 1 a k á n György se gondolta még tegnap reggel, amikor Kótegyházán 6 óra­kor felült a vonatra, hogy Csabán már a holttestét fogják leemelni a vasúti kocsiból. Ugy volt, hogy egy pár komát magálioz véve, Csabára igyekezett, hogy itt a heti­vásáron egy ós más szükségleteit basze­rezze ; sógorával, C s o b á n Mitruval együtt szállott Kótegyházán a vasúti kocsiba és alig telepedett le a padra, Ottlakán György­nek lehanyatlott a feje, egész teste össze­rogygyant s kilehelte lelkét. Minden óleszt­getósi kísérlet sikertelen maradt; hiába állott meg a vonat a Kétegyháza ós Kígyós közötti őrállomáson, hogy friss vizet vegyen föl r a holtat óletreébreszteni nem lehetett. A csabai állomáson Seiler Elek tb. fő­szolgabíró ós W i 1 i m István rendőrfő­biztos elvégezték a rendőrhatósági intézke­déseket s a hullát a csabai kórházba szál­líttatták. Ottlakánt valószínűleg szívszél­hűdés ölte meg; nagyon szerette az italt, amint sógora állította. — Gyilkoló szerelem. Jankai Ágnes orosházi leány tizennyolc tavaszt látott elrepülni ós a szerelem t, szivébe lopódzott s ki akarta űzni a világból. Előkerül tehát az ezerszer megirt mese ismét. Orosházá­ról értesülünk, hogy a leány a seprőgyár­ban volt alkalmazva s tegnapelőtt kivá­lasztotta az öngyilkosság legkínosabb mód­ját: marólúgot ivott. A gyors segély nem tudja életre ébreszteni, még mindég élet­halál között eszméletlenül fekszik. Felépü­lésében keveset remélnek az orvosok. — Utcai ribillió. A gyulai földmives osztályhoz tartozó ifjúságnak az a rosz szokása van, hogy csapatostól álldogálnak az utca sarkokon s ezzel a járókelők sza­bad mozgását akadályozzák. E miatt a mult vasárnap kellemetlen összeütközésük tá­madt a rendőrséggel A vármegyeház utcán ácsorgó legényeket az ott cirkáló rendőr felszólította, hogy oszoljanak szót s ne állják el zárt tömegeikkel a járdát. A fi­gyelmeztetést rosz néven vették, B i r i Ferenc ós Varga József előre lépve, kihivó hangon jelentették ki: nem megyünk innen egy lépést se. A rendőr most már erélyesen követelte, oszoljanak szót. A helyke legények feleletkópen nyakonütötték a rendőrt, miből nagy kavarodás támadt. A rendőr sípjába fujt és csakhamar töb­ben mentek segítségére. A legények nem engedték meg, hogy az elősiető rendőrök Birit és Vargát letartóztassák. Zajongva vonultak hátra. S miután cimborájuk a Komló szállodában van kocsisként alkal mazva, tömegestől kisérték el, hogy letar­tóztatását megakadályozzák. A rendőrök ide is utánuk nyomultak. Ugy Varga József — mint szolgatársa vasvillára kaptak s azzal fenyeg ttók őket, hogy a ki közelí­teni mer hozzájuk, leszúrják. Közben tett­leges bántalmazások is történtek. A vere­kedésnek csakhamar hire terjedt s nagy néptömeg gyűlt össze az udvaron. Miután a rendőrök sehogysem tudtak boldugulni a hetvenkedökkel, dr. Var.ga Lajos rendőr­kapitány kiadta a parancsot, hogy adjanak hírt a csendőrségnek. A mint a feltűzött s zuronyu csendőrök megérkeztek, azonnal vége lett az ellenállásnak, a kót hangos hazafi szelid bárányként tűrte, hogy meg­vasalják őket s ellenkezés nélkül mentek a csendőrkaszárnyába. — Mezőberényi sorsjegyek. Mint mult számunkban irtuk, a postamesterek által menedékházuk ós nevelöintózetök javára rendezett sorsjátóknak húzását kedden tar­tották meg Mezőberónybeu a járási főszol­gabíró és a királyi közjegyző ellenőrzésé­vel. A főnyereményt, mely egy 10.000 korona értékű brilliáns ókszer-garnitura, a 45719 szám, a második nyereményt (18 személyre való ezüst evő készlet, értéke 2000 korona), a 25166 szám, a harmadik nyereményt (egy pár nagy hétágú ezüst gyertyatartó, értéke 1000 korona) a 79465 szám, a negyedig nyereményt (gyémánttal kirakott arany női óra, értéke 50'J korona) a 20 100 szám, az ötödik nyereményt (egy brilliántos férfi gyűrű, értéke 500 korona) a 41077 szám, nyerte. A 29184 57913 53269 9696 5217 számok egyenkint 100 korona értékű tárgyakat nyertek, A 35576 65950 93864 37816 36668 18487 36966 82778 24892 ós a 8629 számok egyenkint 50 korona értékű tárgyakat nyertek. A kisebb nyereményről hiteles nyeremény­jegyzéket fognak készíteni. Az egyesület a megmaradt sorsjegyeivel egyetlen egy nagyobb reményt sem nyert. A második nyereményt a Békésmegyei Takarékpénz­tárhoz küldött sor;j egyek egyike nyerte meg; azonban az intézet azokat nem tar­totta meg. Különben panaszos levélben írja nekünk a sorsjegykezelősóg, hogy egyet­lenegy megyebeli pénzintézet sem tartotta meg a részére elküldött sorsjegyeket, mind­egyik visszaküldötte. Nemsokára meg lesz a végleges leszámolás s akkor ki fog tűnni, hogy a sorsjáték hozott-e jövedelmet a hu­mánus célnak. — Ipartestületi közgyűlés. A csabai ipartestület rendes közgyűlését a város­háza nagytermében március hó 16-án, dél­után 3 órakor tartja, A közgyűlés tárgyai: 1. Előljárósági óvi jelentós. 2. Mult óvi zárszámadás. 3. Vagyonkimutatás ós a fel­menytvóny megadása. 4. Folyó évi költ­ségvetés megállapítása. 5. Indítványok tár­gyalása az alapszabályok 11-ik §-a értel­mében. Előljárósági indítvány a munkabér előlegek korlátozása tárgyában. 6. Elnök, alelnök, ügyész, számvevő, ós 20 előljáró­sági tagnak, egy évre való megválasztása. 7. A betegsególyző pénztárhoz egy fel­ügyelő-bizottsági tag ós egy póttag, to­vábbá 30 közgyűlési kiküldött megvá­lasztása. — Esküvő. Alberti Kornél orosházi kereskedő tegnap vezette oltárhozSzente István orosházi iparos leányát, Fannit. — Közgyűlés. A csabai tornaegylet leg­utóbbi közgyűlésén, mely társasvacsorával volt egybekötve, nem jelentek meg a tagok kellő számban s újra ki kellett tűzni a közgyűlés napját. Ma vasárnap délután 3 órakor lesz az újra összehívott rendes közgyűlés a gimnázium tornatermében. A zárszámadásokat, a költségvetést tárgyal- I ják le és tisztviselőket választanak. — Hirtelen halál. F ö 1 d e s i Zsuzsanna l békési származású 17 éves cselédleány, aki Turteltaub Bernát csabai szabóiparos szolgálatában állott, mult csütörtökön dél­előtt 10 óráig még legjobb egészségben, végezte dolgait; 10 óra után émelygésről,, hányingerről panaszkodott, majd iszonyú görcsök fogták elő s este 7 órára, anélkül,' hogy bajának s szörnyű fájdalmainak oká­ról felvilágosítást tudott volna nyújtani, kiszenvedett. ^ házbeliek az esetet bejelen­tették a rendőrségnek, mert olyan hirek keringtek, mintha a fiatal leány méreggel emésztette volna el magát. A csabai járási hatóság ennek folytán a kórházba szállított hullának felboncolását rendelte el s ennek adatai kétségtelenül beigazolták, hogy a szerencsétlen leány heveny agyhártyagyul­ladás következtében pusztult el. — Életunt C3eléd. Nincsen valami ró­zsás dolga a cselédnek, az régen igaz, különösen akkor, ha rosszul bánik vele a gazdája. Hibacska Róza orosházi cseléd­lány is ezt irta utolsó levelében, A husz éves hajadon egy orosházi gazdánál szol­gált s tegnapelőtt felakasztotta magát, megunta a világot ós a sok „szekatúrát." Sok gazda ós gazdasszony tanulhat az esetbői. — A mentőszolgálat. A vármegyei men­tőszabályrendeletet a belügyminiszter jóvá­hagyta ; az alispán most adta ki végrehaj­tás végett a hatóságoknak. Legfontosabb intézkedés a mentőtanfolyamok felállítása. A tanfolyamok minden áprilisban meg­nyilnak ; póttanfolyamok szeptemberben lesznek. Mindenesetre szüksége van a hu­mánus célnak arra, hogy a vármegye tár­sadalma megértse a mentés nagy jelentő­ségét. Remélni is lehet, hogy igen számo­san fogják hallgatni a tanfolyamokat s azután viselni a kis jelvényt, melyen kót betű áll: Ö. M. — Mulatság templom javára. A vésztői kaszinó fényesen kivilágított termében nagy­számú elegáns társaság találkozott és a mezőtúri első zenekar hangjai mellett kitű­nően mulatott egész reggelig. A négyest 30 pár táucolta. Ezen erkölcsi siker mellett az anyagi sem megvetendő, mivel az igen nagy kiadások mellett a jótókonycélra 135 korona tiszta haszon jutott, amit leginkább a felülfizetósek ós a belépő jegyek megvál­tása által lehetett elérni. ITelülfizettek : Viener A. 5 koronát, Rosett Jónás 4 ko­ronát, Tardy Laj os 3 koronát, Izsák Ig­nác, Miskolczi Józsefné, Kohn Sámuelné 2—2 koronát, Grosz Lajos, Erkstein Sá­muel, Kiss B Mihály, Hücke Géza, Grosz Sámuel, Krausz Jakab, Valtner N. Frischer Géza, Guttmann Márton, Breuer Ignác 1—1 koronát, melyekért ez uton is hálás köszönetet mond a rendezőség. — Játékonycélu előadás. A rohamos fejlődésnek indult Bucsatelepen az ev.ref. egyház hívei kisebb templomot akarnak ópiteni. A templomalapra már gyűjtést rendeztek a telepen s pár hónap alatt négy­száz korona gyűlt össze. A belügyminisz­tertől pedig országos gyűjtésre kértek en­gedélyt. Hogy az alap növekedjék, a telep ifjuságanemsokára előadjaa „CigányPanna„ népszínművet, melynak rendezésében külö­nösen Nagy Ödönné ósBartman Al­binka buzgólkodnak. A siker természetesen akkor lesz teljes, ha az egész vármegye segítségére lesz a bucsaiaknak kisebb-na­gyobb adományokkal. — Nem vették be katonának ... Olyan legény is kevés akad manapság, mint Tóth Mihály, akit Szeghalmon állítottak a mérték alá. Nagyon szerette volna a cifra katona ruhát viselni, de más volt a sors könyvében megírva ós „alkalmatlan" lett. Tóth Mihályt elkeserítette a dolog. Nagy busulásnak adta a fejét; előkeresett vala­honnan egy ócska pisztolyt ós a mellébe lőtt, hogy megszabaduljon ettől az untaug­lich világtól. De az öngyilkosság nem sike­rült, a golyó teljesen veszélytelen sebet ejtett rajta s a bús legény még aznap Csabára mehetett, hol Hursán Mátyás­nál van szolgálatban. — Olyan, mintha uj volna, tesz minden érc­tárgy arany, ezüst, nickel, alfenid, réz, bronzból, stb., ha azokat az ismert „Glóbus" tisztító kivo­nattal tisztítjuk. Ez az elismert, általánosan ked­velt praparatum mintegy 8 év előtt a Fritz Schulz jun Leipzig cég által lett feltalálva és forgalomba hozva. A. Glóbus tisztító kivonattal gyorsan és fáradtság nélkül pompás fényt nyerünk, mely soká tartós marad, a szer nem karcol, nem zsi­ros, az érctá'-gyakra nincs hatással és hites tör­vényszéki vegyészek azt mentesnek találtak min­den káros anyagtól. Kiváló tulajdonsága első sor­ban azon porhanyós krétában rejlik, melyet a cég Neuburgi hegyeiből nyernek s fel­dolgozva lesz. A Glóbus tisztító kivonatból na­ponta emelkedő a forgalom, most naponta <í00,000 doboz lesz szétkiildve a világ minden tájára. Nem csa háztartásokban, de a katonaságnál, va­sútnál, nagy gyáraknál brilliáns fénye folytán csak Glóbus tisztító kivonatot használnak, mely az 1900-iki párisi kiállításon arany éremmel lett ki­tüntetve. A tisztító szer kiválósígáról véleményt alkothat magának az olvasó abból, hogy a Fritz Schulz jun. cég a mult évben 5 l/ 2 millió márka alaptőkével részvény-társasággá alakult. Mint minden kiváló jó utánzatra talál, igy a bevásár­lásnál figyelnünk kell, mert „tlsztitó kivonat" jel­zőssel értéktelenhamisitások hozatnak forgalomba. Ne vegyük a régi piros,piszkoló, tisztító pomádét hanem kérjünk minden kereskedésben csak a Glo. bus tisztító kivonatot, dobozban á '0, 16 és 30 fillér, valódi a Glóbus védjegyen piros har»nt vo­nallal. — Ügyvédjelöltek- Az aradi ügyvédi kamara értesítése szerint C s á n k i Dezső ügyvédjelölt, mint C s án k i Béla szeghalmi, Major Simon ügyvédjelölt, mint néhai Bró dy Adolf gyulai ügyvédnél joggya­korlaton levő, az ügyvédjelölti lajstromba felvétetett. C o s t e Gyula ügyvédjelölt pedig Hoff maim Mihály gyulai ügyvéd irodájából dr. Kohn Mór gyulai ügyvéd irodájába lépett át. TÖRVÉNYSZÉKI CSARNOK. Uzsorás asszony. A gyulai köznép körében arról isme­tes C s ó r a Szavéta asszony, hogy a sze­rencse bőség szarujából neki több kincs jutott, mint más közönséges halandónak. Ezt tudva, gyakran felkeresték a megszorult emberek, hogy segitenó ki őket pillanatnyi pénzzavaraikból. Szavéta asszony könyörületes teremtés, a hozzá folyamodóknak rendszerint meg­hallgatta kérelmét, de jószívűségét nem mulasztotta el kamatoztatni. Keresztónyies nagylelkűséggel 12—20 percenteket szedett a kölcsön adott pénzek után, azonkívül megkívánta, hogy adósai a tőkét is tör­leszszók. Üzlete meglehetős lendületet vett, mi­után a szorult emberek nem sokat akas­kodtak a felett, hogy az általa szedett ka­matok törvényesek-e vagy nem. Áldásos működése talán sohase pattan ki, ha Szabó Mátyásnak nem kölcsönöz 2200 koronát. AZ volt köztük a megállapodás, hogy Má­tyás gazda minden 100 kor. után havonként 1 koronát fizet kamatba. Körülbelől 3 éven át tartott köztük ez az e gyezség s ez alatt a kamatokon felül a tökéből mintegy 1542 koronát ka­pott vissza Szavéta asszony. Szabó Má­tyás időközben meghalt s olyan sok adós­ságot hagyott hátra, hogy özvegye képtelen volt kötelezettségének megfelelni. A fize­tésképtelen adós ellen tehát pert indított. A tárgyalás folyamán szóba kerültek a kamatok, s ez alapon a bíróság az uzsora vétségét látta fenforogni. A hivatalból megindított bűnvádi eljárás során kiderült, hogy Erdődi Jánosnónak, Szabó Jánosnak, Márkus Györgynek ós még többeknek kölcsönzött ily módon, kik neki a törvényesnél jóval nagyobb kamatokat fizettek. A törvényszéken tagadta, mintha uzsora percenteket szedet tvolna, s azt bizonyítgatta, hogy kölcsönadott pénzei rendszerint oda­vesztek, tehát nemhogy haszna lett volna, hanem károsodott. Különben nem a haszon­ért, hanem felebaráti szeretetből segítette Dr. Frankó László védőügyvéd kiemelte, hogy Csóra Szavótának Szabó Mátyásnál 1156 koronája veszett oda, miután az elárverezett ingatlanok árából az ő követelésére mi sem jutott, igy tehát igaza van, midőn a saját károsodásáról beszól. Adósát nem hogy az anyagi ror­lásba kergette volna, sőt az csapta be őt. A bíróság figyelembe véve büntetlen elő­életét s azt, hogy a kölcsönből haszna nem volt, a 92. § alkalmazásánál 50 kor. fő ós 10 kor. mellékpénzbüntetésre itólte. Vizbe fúlt gyermek. Még a mult nyáron. törtónt, hogy Nagy Józsefné szeghalmi lakos tanyá­ról 10 éve3 kis fia kíséretében a Sebes-Kö­röshöz ment, honnan vizet akart meríteni. Mig ő vizmeritóssel bajlódott, addig fia a kő elben levő fürdőházhoz futott, melynek gerendázatából egy hosszú szálfa messze kinyultT a vizbe A gyerek a szálfán himbálózott és tet­szett neki, hogy azon a sebes folyású víz keresztül csap, A mulatságnak váratlanul szomorú vége lett. Valószínűleg megszédült,

Next

/
Oldalképek
Tartalom