Békésmegyei közlöny, 1902 (29. évfolyam) január-június • 1-52. szám

1902-03-09 / 20. szám

haton a függetlenségi szavazókbal. Fél órával később érkezett a sárréti külön vonat, melyből százával ömlöttek ki a negyvennyolcasok. Füzesgyarmat községe a nemzeti zászló mellett fehér lobogót is hoaott, annak jeléül, hogy a község mocsoktalan : nincsen szocialistája. Fehér zászlóval jött Kondoros is a délutáni vonattal. Mig az érkezettek csoportokba tömörültek s hosszú sorokban indultak a községbe, benn már rendben volt minden. Hatvan csendőrt vontak össze Gyomán, kiket járőrökre osztottak el. Strohmayer Í lezredes vezénylete alatt 2 század gyalogság jött Csabáról. A katonai kordon felállott s teljesen elzárta egymástól a pártokat. Yárkonyiék a Központi vendéglőben tanyáztak, Hentaller hivei a Holler-vendéglőt lepték el teljesen. Csend ós rend uralkodott mindenfelé. Várkonyi progsambeszédei alapján egy izzó gyűlölséggel eltelt tömegnek vélte mindenki a szocialistákat. Nem látszott meg, hogy a mindent gyalázó ós ocsároló Várkonyinak emberei léptek a küzdőtérre ; pedig mindenáron jelöltjük kezébe akarták adni a mandátumot. A szavazás. Dr. D a i m e 1 Sándor választási elnökhöz ezalatt beadták a jelöléseket. Pikó Béla az utolsó pillanatban visszalépett, nehogy megbontsa a függetlenségi párt „egységét" és híveivel együtt Hentallerhez csatlakozott. Igy a négy jelölt közül, — ahogy mi irtuk, — csak három maradt: Hentaller Lajos, dr. Darvas Mihály, Várkonyi István. Darvas az újjászervezett szociáldemokraták jelöltje. E párt igen ellensúlyozta volna Várkonyi roszsz hatását, ha előbb kezdi meg az agitációt. Darvas csupán G-yomán mondott programbeszédet M e z ő f i Vilmos kiséretében. A jelölésre kitűzött határidő leteltével kilenc órakor megkezdődött a szavazás. Az első bizottság a városháza nagy termében székelt dr. D a i m e 1 Sándor elnöklése mellett. A második bizottság, amelynek dr. Kiss István volt az elnöke, a központi ref. iskolában szedte a szavazatokat, Sorsot húztak, hogy a jelöltekre milyen sorrendben szavazzanak. A második bizottságnál Várkonyi került előre s Endrődkezdte meg a szavazást; a szoeiálisták e legerősebb fészkéből tizenegy óráig folyton szavaztak Várkonyira. Ez okból volt Várkonyi, mint azt lapunk csütörtöki rendkivüli kiadása jelentette, a délelőtt folyamán egyre többségben. Az első bizottságnál Gyoma kezdte a szavazást Hentaller Lajosra. Tiz óra után a szavazatok aránya következőkép alakult: Hentaller 170 Várkonyi 250 Darvas — Endrődről 213 ember szavazott egymásután Várkonyira. Ekkor elfogytak és Kiss küldöttségi elnök az endrődi függetlenségieknek szavazatait várta. Eltelik pár perc és nem jelentkezik szavazó. Az elnök kiküldi az egyik községi rendőrt, hogy mondja meg az endrődi negyvennyolcasoknak, jöjjenek szavazni. A rend éber őre kimegy ; néhány pillanat múlva jelenti : — Nincsen tekintetes uram egyse ! A bizottság összenéz ; baljóslatú sejtelmek töltik meg az aggódó lelkeket. Az elnök pedig újra küldöncöt meneszt, ezúttal is — hiába. Nem volt negyvennyolcas a csoportban egy sem, csupán délután akadt 13 függetlenségi nadrágos ember egész Endrődről. Igy tehát a berényi negyvennyolcasok jöttek. Lassan kiegyenlítődni kezdett a szavazatok aránya közötti nagy külömbség; Berényből összesen 243-an szavaztak Hentaller Lajosra. Tizenegykor: Hentaller 177 Várkonyi 293 Darvas — Délután 3 órakor : Hentaller 1028 Várkonyi 713 Darvas — Várkonyi mindkét bizottságnál leszorult ; pedig feltűnő nagy számban voksoltak rá a berényi szoeiálisták, összesen 170. Négy órakor: Hentaller Várkonyi Darvas Várkonyi szőrit. 1048 943 Hat órakor Várkonyi nem tudja behozni a többséget, amely mindig-mindig szaporodik Sárrét, Kondoros és Doboz szavazatai után. A függetlenségiek ijedtsége, amely négy óra után tört ki, midőn Várkonyi kétszáz • szavaz attöbséget behozott : teljesen eloszlott. Biztosra lehetett venni Hentaller megválasztását, mert a szociálistáknak alig volt már szavazója. Hat óra után azonban Várkonyi szavazata ismét előre szökött százzal. A függetlenségieknek azonban a legkétségbeesettebb pillanatban segítségére jöttek a gyomai szabadelvű szavazók. Ha ezek elmaradnak, nem lehet behozni Várkonyi száz szavazatát. De a kerület becsülete lebegett mindenkinek a szeme előtt. Eltekintettek az elvi különbségtől a szabadelvű párt tagjai, és még néhány függetlenségivel Hentaller javára döntötték el a küzdelmet. Hét óra tájban mindkét bizottságnál kitűzték a zárórát, mely alatt csak szórványosan jöttek szavazók. Kevéssel nyolc óra után mindkét bizottságnál berekesztették a szavazást. Dr. Kiss küldöttségi elnök társaival együtt az iskolából átment a városházára. Összeadták a két jegyzőkönyv szavazatait s dr. D a i m e 1 elnök a városháza ablakából kihirdette az eredményt. Az eredmény. A városháza előtti nagy tér tömve volt emberekkel, kik fáklyafény mellett éljenezték Hentallert. Mikor Daimel választási elnök, ki az egész választást nagy körültekintéssel és páratlanul vezette, az ablakban megjelent, zugó éljenriadal fogadta. Leszavazott összesen 2243 polgár : Hentaller Lajosra 1195, Várkonyi Istvánra 1045, dr. Darvas Mihályra 3. Hentaller Lajos általános többsége tehát száznegyvenhét szavazat. Hentaller Lajost, ki Biró Benedek pártelnök vendége volt, hamarosan értesítették az eredményről ós küldöttség vezette a városháza nagytermébe; a választási elnök rövid beszéd kiséretében átadta a megbízólevelet. Hentaller előbb az elnöknek mondott köszönetet, majd a városháza ablakából az egybegyűlt közönséghez intézett rövid lelkesítő beszédet. A képviselő szavait követő hatalmas éljenzéssel ért véget a harmadik gyomai választás. * Várkonyi István, amint mondták, már az esti gyorsvonattal elpályázott Gyomáról. Párthivei is szinte egyszerre tűntek el, alig lehetett piros levelű zöld tollas szociálistákat látni az utcán az eredmény ki' hirdetése után. Várkonyi. adójáról szóló bizonyítvány hitelességében a szoeiálisták nem igen hisznek. A sárréti Várkonyisták körülbelől négyszázan különvon aton jöttek be ; az utazás költsége minden embernek egy koronájába került, ezenkívül még egyéb költségekre is gyűjtöttek Várkonyinak. Izgatásai révén özszehozott 1045 szavazatot ; 31 hijján kétszerannyit, mint az előző választáson. Nem apadt tehát a szociálista szavazók száma, sőt alaposan megszaporodott. Érdekes statisztika. Leginkább telitve van a téveszmékkel Endrőd községe, Szeghalom,Ladány, Tarcsa ós Mezőberóny. Legjobban kitűnik ez az alábbi, általunk összeállított adatokból, melyek közsógenkint mutatják a szavazatok eloszlását : Hentalerre Várkonyira Gyoma 296 Szeghalom 79 109 Füzesgyarmat 191 4 Vésztő 101 61 Körösladány 80 129 Endrőd 13 346 Mezőberóny 243 170 Köröstarcsa 27 112 Doboz 85 6 Kondoros 80 — 1045 Összesen: 1195 Dr. Darvas Mihályra szavazott 3 gyomai, bár 15-en irták alá a jelölését kérő iratot. Üzleti szellem. Üzleti széllem a migyar kisiparban ! — Ez az, ami nincs. E nélkül pedig hiába készül a rámás csizma, a pillangós cipellő, hiába hires a szögedi halbicska, hiába avatja mestere teknőstarkára a kontyfésüt ós hiába válik a tímár keze alatt a nyersbőr olyanná, mint a selyemposztó, nem ér az egyik se haszonra annyit, mint a boltok garmadáiban külföldről felhalmozott limlom, a jólrosszul összetákolt selejtes gyárimunka. A fogyasztó közönség kényelemszeretete, járatlansága, könnyelműsége ós sok más lélektani és gyakorlati okok mind az árucsarnokok nagy malmának kerekeire hajtják a vizet, mig a kisipar bámész, becsületes molnárja csak azt dúdolgathatja magában keserű önmegadással: „A garat, a garat üresen jár." jHát rosszabb, hitványabb-e az a munka, amit a magyar iparos izmos tiz ujja ós művészi izlóse, becsvágya előállít annál a tuczat-árunál, amit a vevőközönség nyakába sóz az élelmes kereskedő ? — Nem. Sőt jobb, tartósabb, formásabb. Igy hát, ha néha tán látszatra drágább is, valójában olcsóbb amannál. No, és azért mégis csak karlsbadi czipőt ós angolnak hazudott osztrák kalapot vesznek az urak, meg sollingeni bicskát! Azt bizony, még jobbadán a más szakbeli iparághoz tartozó mesteremberek maguk is. Egyik fajta iparos vajmi kevéssé van áthatva annak az érzésnek a fontosságától, hogy a másikat támogatni dukál. Adok, veszek. Itt nincs cimboraság. Élj meg, ahogy lehet, boldogulj, ahogy tudsz. Sőt még egy kicsit kárörvendek is rajtad, ha látom, hogy kereketört fazekas módjára ott rekedtéi az élet gondjának kátyújában, de bizonyára nagyon megirigyellek, ha észreveszem, hogy tollasodni kezdesz. Nem jól van ez igy ! Mintha a testületi éltető szellem egymást gyámolító ereje is hanyatlott volna. Azt kell valamikóp lábra állítani, akkor megizmosodik az elcsenevészett kisipar is. Az egyesülésben van az erő. Mert a vevőközönség hazafiasságától. szánalmától, jó indulatától, saját érdekeinek szemmel tartásától és egyéb ily frázisokba öltöztetett készségtől ugyan hiába várja a kisipar a maga föllendülését. A „vevő" (jó magyarán: „kuncsaft") az egy furcsa természetrajzi csodabogár: gombostűre engedi magát tűzni, de csak lány s egy rántással kikapta a pálcát a hajdú kezéből. Mindenki elszörnyedve nézett a vakmerőre; az pedig deli termetót délcegen kiegyenesítve, odaállt a nemzetes ur elé, s kipirult arccal, erős bátor hangon szólt: — Ha már veretni van kedve a nemzetes urnák, hát kiállóm helyettük én. Ki hitt ide, te . . . valami csúnya szó készült kifelé a nemzetes ur száján, de a lány villámló szemekkel kapta meg karját: — Ki ne mondja azt a szót nemzetes nram, mert megkeserüljük mindaketten. Nem mert pisszeni senki, még az öreg úrban is elállt a szó ekkora merészség láttára. Csak kezével intett, hogy elmehetnek mind. A szilfa alatt nem maradt más, csak a két gyerek, a haragtól lángoló arcú leány, meg ő. A kis Gábor, amint szabadon érezte magát, odafutott a paraszt leányhoz ós kezet csókolt neki. Az meg ölbe kapta s ugy csókdosta gömbölyű arcocskáját ós ajnácsgatta a kis úrfit: — Ne féljen aranybogaram, selyem báránykám, ne féljen, mig engem lát. — Tedd le azt a gyereket, parancsolta az öreg ur, egész nyugodt hangon, a mibe már nyoma sem volt a haragnak. A leány előbb még magához szorította a kis Gábort ós kérő tekintettel nézett a nemzetes úrra : — Nem bántja már? — Nem, csak ereszd el. Mire még egy pár csókot nyomva a fiúcska arczára, letette a földre. A gyerekek összefogózkodva iramodtak el, a nemzetes ur pedig szeliden simogatta meg a leány arczát. — Hogy hínak lányom? — Koháry Katica, felelt szemlesütve a leány. — Nohát, Koháry Katicza, szólt a nemzetes ur gyöngéden nézve a szemérmesen piruló leányra, nefelejsd el ezt a napot. És ügyelj arra is, hogy az a másik nap ópen ilyen legyen neked is, nekem is ... s evvel magára hagyta. Az a másik nap pedig nemsokára eljött. Kohány Katica ettől kezdve csak a könnyebb dolgot végezte, inkább a virágos kertben pepecselt, mig a többiek tenyerét törte a kapanyól. Akkor is a virágokat öntözte, ugy alkonyat tájt, mikor a nemzetes ur megállott a virágy előtt. A kapás lányok egy jó hajitásnyira voltak, ós majd kinézték a szemüket, ha már nem hallhatják mit beszélnek, legalább lássanak valamit. S bizony nem sokára megint furcsa dolgot láttak. A nemzetes ur megállott az ágyás mellett s mosolyogva kérdezte a leánytól: — No Katica, elfelejtetted-e már a múltkorit. — Nem olyan könnyű olyasmit elfelejteni, válaszolt komolyan a leány ; sok ijedséget megórtemmár, de olyat még nem, mint az volt. — Tán bizony legénytől ijedtél meg, faggatózott az öreg Gábor ur. — Nem ugyan, hogy nem 1 Nem vagyok beszédes velük. — Ne te ne ! talán bizony még azt is elmernéd mondani, hogy meg se csókolt még egy legény sem'( leány felemelte fejét s nyiltan, büszkén adta meg a választ. — De még azt is elmondhatom, hogy csak egy ujjal sem ért hozzám egyetlen egy sem, de nem is kommendálnám — tette hozzá hetyke daccal. — Ugyan no, tán bizony apácának készülsz ? — Nem én, csak becsületes akarok maradni. — Hanem azért nem bánnád ugye, ha egy kicsit megcsipkednónek ? — Már az alighanem jobban megbánná, a ki megpróbálkozna vele. A kapás lányok összebújtak sugdalódzni. — Pedzi már a nemzetes ur, mondta a lenhaj u Juhász Anna a parázs szemű Kovács Magdának, alighanem később kerül máma haza a Katicza. — Vagy ki tudja? — vonta vállát a Magda. A nemzetes ur pedig, se szó se beszéd, szépen átkapta a Katica karcsú derekát s hatalmas csókot cuppantott piros ajakára. A mi aztán történt, arra már megint összesúgtak a lányok. Koháry Katica a nemzetes urat — — arcon vágta. — Uccu te ! — rikkantott az öreg ur — tán szóltál volna előbb. Juhász Annus meg újra Magdával suttogott. — No 'iszen, ez is arcon verte a szerencséjét. A nemzetes ur — mi ütött hozzá, mi sem — még el sem aludt a nyakleves parazsa, megkapta acél kezoivel a leánykar ját: . — Arra vigyáz csak, hogy ha ütsz, most a másik felire tedd a tenyered — mondta mosolyogva neki s mielőtt az elkaphatta volna arcát, a második csók is aj akán égett. Hanem égett a második nyakleves is a nemzetes ur arcán. Az öreg nekidőlt egy vén jegenyének s ugy kacagott, hogy a könnyei is potyogtak bele. Koháry Katica pedig, a szegény megpirított leány, keserves zokogásba tört ki. Leborult a virágok közé, beletemette arcát a százszorszép bokorba és sirt, sirt felbúgó zokogással. A nemzetes ur odament hozzá, szeliden felemelte. — Ne sirj Katica, mondok valamit. Emlékszel-e még rá, hogy mikor a fiamat kimentetted a verés alul, mit mondtam ? Ha elfelejtetted volna, nekem még eszemben van. Ezt mondtam : No hát Koháry Katica, ne felejtsd el ezt a napot. És ügyelj arra is, hogy az a másik nap épen ilyen legyen neked is, nekem is . . . Hát az a másik nap ez a mai. Sok szem látta, hogy megcsókoltalak, épen annyi, hogy arcul csaptál érte. Mindkettőnk jó hírnevét szerzem vissza... Hej ! gyertek ide mind... A kapás lányok, meg a többi is egyig köréjük gyülekeztek. A nemzetes ur ugy állt köztük, mint egy mindenható, s villámló szemeit végighordozva rajtuk, határozott, komoly hangon szólt: — Láttátok ugy-e, hogy ón ezt a leányt megcsókoltam kétszer ? — Láttuk. — Azt is láttátok, hogy két csókért arcul ütött kétszer ? — Azt is láttuk. — No hát elmondhatjátok a faluban a csókot is, a pofont is ; de azt is tegyétek hozzá, hogy a ki Koháry Katicát egy tekintettel megbántja, azt én evvel a két kezemmel fojtom meg; mert akit én megcsókoltam ma, az nekem ettől a szent perctől kezdve — mátkám. És ez a történet nem mese ! . . . Három hétre rá meg volt a lakodalom ós a nemzetes ur nem bánta meg, hogy azt a leányt elvette. Husz esztendeig éltek együtt boldog, mesébe való boldog házaséletet. Akkor halt meg az öreg nemzetes ur. Özvegye hat évvel élte tul s mikor ő is elköltözött boldogult férje után: az egész falu apraja-nagyja, messzi vidékekről a sok atyafi, a sok jóbarát ott állott koporsója körül ós nem volt egy teremtett lélek sem, a ki igaz könnyet ne hullatott volna az egykori délceg parasztlány, aa áldott szivü nemzetes asszonyért, a ki meg ne siratta volna igaz szive szerint az ón fehérhajú, galamblel kü — nagyanyámat.