Békésmegyei közlöny, 1902 (29. évfolyam) január-június • 1-52. szám

1902-03-02 / 18. szám

XXIX. vfolyam. Békéscsaba, 1902. Vasárnap, március hó 2-án. 18. szám BEKESME6YE • fi KÖZLÖNY POLITIKAI LAP. Telefor-szám 7. Szerkesztőség: Fő-tér, 876. számú ház, hova a lap szellemi részét il'ető közlemények küldendők. Eéziiatok nem adatnak vissza. Megjelenik hetenként kétszer: vasárnap és csütörtökön. ELŐFIZETÉSI DIJ : Egész évre 12 kor. Félévre 6 kor. Negyedévre 3 kor. Egyes szám 16 fi Hé Előfizetni bármikor lehet, évnegyeden belül is. Felelős szerkesztő : MAROS GYÖRGY. Laptulajdonos: SZIHELSZKY JÓZSEF. Kiadóhivatal: Telefon-szám 7. Fő-tér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel helyben fizetendő. Nyilttér-ben egy sor közlési dija 50 fii. A más feje. Rókéscsaba. febr. 27. „írja ki az újságba a szerkesztő ur, hogy" ... és itt rendesen valamely család szapulása, valamely szereplő ember meghurcolása következik. És ilyen levél nem egy érkezik. Kórházat kellene alapítani a társadalom azon betegeinek, akiknek a más feje fáj. Az a sajátos tünete ennek a társaságbeli betegségnek, hogy nem az szenvedi a bajt, a ki a betege, hanem mások. Az ilyen betegek ideglázában te remnek meg aztán a névtelen levelek. Kap belőle a vőlegény, a kit a titkos jóakarók óva intenek, hogy a meuyasszonyát szíveskedjék hoppon hagyni, mert különben a boldogtalansággal köt frigyet egy hosszú életre. Megörvendeztetik vele a féltékeny férjet, a kinek — csupa merő rokonszenvből és jóakaratból — a felesége apró kalandjairól regélnek olyan bizalmas részleteket, hogy Feydeau se használná fel a hotel garnis bohózataiban. Kedveskednek vele a jóbarátnak és barátnőnek, hogy veszekedést, perpatvart idézzenek elő. Meglepik ezek a kedves, intim irásök a tíivátalfőnököt is, gyöngéd célzattal figyelmeztetvén őt, hogy Kriványban is sok hittel biztak a fölöttesei. Gondja van az anonimus levélírónak a hitelezőre is, a kit felebaráti szeretettel nógat, hogy rántsa be adósát az anyagi romlás örvényébe, mert más sorsot nem érdemel. Legfőképpen pedig a rendőrségnek, a vizsgálóbírónak, a királyi ügyésznek idejét aprózzák el az ismeretlenség homályában handabandázó alakok. Ma csupa finoman kiművelt kulturlényekből alakul ki a szalon-élet, csupa előkelőség, válogatott izlés, külsőleg csupa jószabás, csiszolt modor, elmés bók és szeretetreméltóság, de befelé — a szivek és lelkek misztériumában — szörnyen gyanússá lett az elegáns gavallér is, meg a szépséges női dáma is. Minden parfümhöz fűződik egy kis parázs botrány, minden mosolynak, zsurnak, minden toalett-érdekességnek meg van a maga intimus kis története, amit suttogva beszél tovább a baráti készség. Ezelőtt nyersebbek voltak az emberek, több volt bennük a parasztikus vonás, de nyíltszívűek voltak, őszinték és becsületesek, kifelé is. De másként is van ma! Párisi szokásokat mivelünk, bécsi szabónál varratunk, angol erkölcsökről deklamálunk — és érzéseinkben, gondolkozásunkban balkánilag adjuk a barbárt — persze csak befelé. Kedvesség és szellemesség jellemzik ma a társaságbeli asszonyt, leányt, aranyifjút, öreg .urat, — de csak külsőleg. Szalonban, bálteremben, színházban és mindenütt, a hol jó tár sasághoz tartozók megfordulnak, megannyi „comme il faut" uri nőt és uri embert találunk, akik müveitek és udvariasaK, a hölgyek előkelők és bájosok, a férfiak lovagiasak. Aki azonban ismeri társadalmi életünk hátterét, melyben egyenlő szerep jut Falstaffnak és Mefisztónak, az tudja csak : mennyi hazugság és ámítás fogan meg ebben a hízelgéssel és illatszerrel telitett levegőben. A ki nemcsak néz és beszél, de látni és Ítélni is tud, az hamar észreveszi, hogy mennyi álnok képmutatás igyekszik egymást megtéveszteni és félrevezetni a bonton finom és diszkrét álarca alatt, mennyi visszaélést- követnek el a jó modor leple alatt a jóindulattal és a hiszékenységgel! Hova lett a magyaros, régi jó társaság ? A lélekből fakadó derű s a szívből sugárzó meleg szeretet ? Alig akadunk a nyomára. Felváltotta a modern szellemesség! a finom guny és a csipkebársonyos gyanú, mely a becsületes ember arcába kergeti a vért, de azért sok szalonban kedves csemegének tartják. Éhes fül várja, mohó száj adja tovább. Olyan, mint a kristálytartályban őrzött méreg: külsőleg csupa ártatlan elmésség, ötletes szatíra, vidám csipkedés, tréfás guny, valójában a becsület molyait röpíti szét, melyek belepik a családi tűzhelyet, belopóznak az alkov füg gönye mögé, a fehér leányszobákba, meghúzódnak az oltár mögött, mindenütt, a hol tisztaság van, erény és tisztesség. ... Mert mindenkinek a más feje fáj. Megyegyülés. Meglátszott a tegnapelőtti törvényhatósági közgyűlés külső képén, hogy választási aktus nem volt napirendre kitűzve ; a terem csak ugy hangzott az ürességtől. Alig 40—60 törvényhatósági bizottsági tag tartotta érdemesnek a szókhelyre befáradni. Lehet, hogy gazdáinkat az ugyanaznapi csabai országos vásár tartotta vissza a gyűléstől, ezt azonban részünkről alig tartjuk elegendő s elfogadható oknak arra nézve, hogy a megyebizottsági tagok 80—90%-a, távollétével tündököljön. És eszünkben jutnak a pár hónappal ezelőtt lezajlott megyebizottsági tag választások egyes jelenetei, amikor csak ugy röpködtek a hangzatos Ígéretek pattogó frázisai s nem tudjuk hamarjában eldönteni, hogy a beváltatlan ígéreteknek ily rövid idő alatt bekövetkezett korszaka komikum vagy a szomorúság érzetét ébreszti-e bennünk ? A tárgysorozat 99 pontja s a póttárgysorozat számos ügyei nem idéztek elő a meglehetősen egyhangú tárgyalás során nagyobb emóciót; gyorsan peregtek le az előadói javaslatok, a közgyűlés minden különösebb érdeklődós nélkül járult hozzá az állandó választmány előterjesztéseihez. Csupán Békéscsaba község szervezési szabályrendelete körül fejlődött ki nagyobb szabású vita, moly mindaddig, mig elvek körül forgott, általánosan lekötötte az érdeklődést, abban a részében azonban, melynek tenorja bizonyos gyulai antagonizmust hozott felszínre, szemmellátható recenzust keltett. Arról volt szó ugyanis, hogy Csaba község szervezési szabályrendeletében különböző változtatásokat, tett s az igy módosított szabályrendeletet a törvényhatóság jóváhagyása alá terjesztette. Az állandó választmány a módosítások közül háromra tett elvi alapon álló megjegyzést s azok megváltoztatására határozati javaslatot terjesztett elö. A község a segéd ós kezelő személyzet választását megelőző jelölések kérdését óhajtotta szabályozni s a legfelsőbb közigazgatási biróság ide vonatkozó döntvénye folytán olyan szabályrendeleti intézkedést statuált, a mely szerint a jelölést a községi képviselőtestületnek a tisztújító szók elnökének vezetése alatt működő 6 tagu kandidácionalis oizottsága teljesiti s a választást a képviselőtestület eszközli. Az állandó-választmány a szabályrendelet ez intézkedésére nem találta meg a községi törvényben a kellő támpontokat s miután nem találta megengedhetőnek, hogy a község törvényen kivüli uj forumokat statuáljon, határozati javaslatában oly gyakorlatot proponált, hogy a községi tisztviselő s kezelő személyzet jelölését a tisztújító szék elnöke, a főszolgabíró, a törvény 77. szakaszának figyelembe véteBékésmegyei Közlöny tárcaja. Egy szerencsétlen ember. — A Békésmegyei Közlöny eredeti tárcája. — Irta; Karaszy Ödön. Egyedül ültem a „Pákai Híradó" szerkesztőségében. rí „Pákai Hiradó* egy vidéki, társadalmi, szépirodalmi és művészeti heti lap, én pedig segédszerkesztő ós éhes voltam. Utóbbi minőségemből kifolyólag a szerkesztőségi szolgát akartam a szomszéd vendéglőbe küldeni, hogy rendes ebédemet: egy pár tormás virslit és egy zsemlyét elhozassam s ebéd után végleges s megható bucsut vegyek szürke felöltőmtől, mely apródonkint tormás virslikké alakult át Önök persze, nyájas olvasók, négy fogásból álló ebédjük mellett csodálkoznak azon, hogy az én ebédem csak ebből szokott állani és tekintettel felöltőm szomorú sorsára, minden megfontolás nélkül a legkönnyelmübb embernek tartanak, kiről valaha Ausztria-Magyarország s a kapcsolt részek határai között említés tétetett. Mint mondám, a szolgát akartam ebédért küldeni, de ez teljes lehetetlen volt, egyrészt, mert ép akkor nem volt kéznél, másrészt ós leginkább azon egyszerű tény miatt, mert szerkesztőségi szolgánk egyátalján nem volt. Engem mindez nem hozott zavarba. Dicsekvés nélkül mondhatom, hogy a legválságosabb pillanatokban is hihetetlen lélekjelenléttel találom fel magam ! Genialitásom most sem hagyott cserben! . . . . . . Átmentem magam. Tiz perc múlva a virsli és vele szürke felöltőm, felvette a néhai nevet. A látszatot megőrzendő: ép fogaimat készültem piszkálni. Ezt ugyan jó társaságban nem szokás mondani, de én nem jó társaságbeli úr, hanem segédszerkesztő és naturalista iró vagyok, tehát mondhatom. Az ajtón kopogtak. — Lhbruhó. Ez a szó kérem nem a maffia titkos jelszava, hanem különböző hangok díssonans összetétele ós magyarul ennyit tesz : lehet, hanem ezt nem szokás ugy kimondani, hogy érthető legyen, mert ugy csökkenti a tekintélyt. Mialatt én lehetőleg előkelő arcot iparkodtam vágni, a mi dicséretemre legyen mondva, sehogysem sikerült, megnyílt az ajtó s belépett rajta egy ... . . . Primadonna —képzelik Önök... Egy közönséges Ripacs — mondom én ; egy valóságos falusi színész. Ugy látszik felöltőjét ö is elfogyasztotta már, mert egy színehagyott Perencz Jóskában veszett el, mely ha kopott volt is, látszott a szabásán, hogy kitűnő szabó készíthette valamikor, de nem direkte az ő számára. Ö valószínűleg harmad kézből jutott hozzá. Ha azt mondanám, hogy látogatóm arca feltűnő intelligenciát áruló, megnyerő arc volt — hazudnék, s ezt két okból nem teszem ; pro primó -- nem szoktam; pro secundó — csak akkor füllentek, ha hasznát látom. Most pedig ez a kellemes kilátás nem mutatkozik, s azért emelt fővel dörgöm : fiat justitia ! . . . Ripacs ur köhenteitt. — Khrbt . . . hm ... A nagyságos szerkesztő úrhoz van szerencsém ? Szemtelenül, de nem rossz akarattal hazudtam: — Az volnék ! — Határozottabb alakban még sem mertem füllenteni. Meghajtotta magát; megbiccentettem a fejemet, ugy a mint az igazi szerkesztők szokták. _ — Örvendek — mondta ő és sóhajtott. — Szolgálhatok uram ? . . . Ezt a két szót oly fenomenális hanghordozással ejtettem ki, hogy egy női konfekciós — nürinbergi — divatárus segédnek . . . nem ! magának a chéfnek is becsületére vált volna. Vendégem még nagyobbat sóhajtott és egy lépést tett felém. — Uram ! . . . khrbr . . . hm ! Szerkesztő ur ! . . . ön a legszerencsétlenebb embert látja maga előtt. — Van szerencsém. — Önhöz jöttem . . khrbr ... hm . . . mondta egy széles gesztus kíséretében Ripacs ur, — hogy segítsen rajtam! Önhöz . . . khrbr . . . hm . . . kiről annyi jót hallottam . . . — Lehetetlen !. . . szóltam közbe csodálkozva, de ő rendületlenül folytatta. — Önhöz, ki az elhagyottak, a szűkölködők és szerencsétlenek pártfogója ... Ennyi magasztalást velem született szerénységemnél fogva nem hagyhattam nyakamon száradni. — Ön téved uram ! — mondtam a meghatottságtól kissé remegő hangon — mindezekből csak a gója igaz, az is ly-lel, mert szeptemberben iratkoztam be jogásznak, a többi légből kapott ulaptalan koholmány, mondhatnám rosszakaratú aljas rágalom. Azt hiszik elhitte ? Hitte a manót, pedig én csak tán jobban tudhattam, vagy mi: — Ne szerénykedjék uram ! — tiltakozott ő — óh, tudom én a mit tudok, mondhatnám Rip-Rippel. De ha kegyeskekedik meghallgatni, feltárom idejöttöm okát; megengedi, hogy leülhessek, . . . hoszszadajmas história lesz . . . Épen ugy kétségbe estem ennek hallatára, — mint Önök, kik most e történetet olvassák. Már engedelmet kérek, az unalmas dolgoktól csak nekem is van jussom félni, nem csak Önöknek! . . . Leültünk. Ripacs ur keresztbe rakta lábait s egy hamleti sóhajtással kezdte: — Hogy legelején kezdjem, nekem még a nevem is szerencsétlen. Engem tudniillik Bivalynak hivnak. — Hiszen ez igen találó név — jegyeztem meg ártatlan arccal, de Bivaly ur nem azért volt bivaly, hogy észrevegye a neki szánt bókot, mintha csak szalon cukrot adtam volna neki, ugy mosolygott. — A nagyapámat még Bittersaftnak hivtak, de beleütött a névváltoztatás s mivel sajnálta fehérneműjéből a B. betűt kifejtetni, Bivalyra magyarosította nevét. Pedig ugyanevvel az erővel lehetett volna Beretvás, Borostyán, Borbély, Balog — h-val vagy a nélkül s a jó Isten, meg Telkes Simon tudná megmondani, még micsoda. De nem ! neki a Bivaly név volt a legmagyarosabb ós legszebb hangzású. Igy lettem ón a nagyapám szamársága miatt Bivaly. Születtem Fenyvegházán. JLJÍ egész határban nincs máskor fenyő, csak karácsony estéjón, valószínűleg ezért hívják Fenyvesházának. Anyám mosónő, apám pedig rendesen részeg volt. Tulajdonképen kefekötő lett volna, de ezt az iparát rég beszüntette, azzal a kifogással élvén, hogy két mesterséget nem folytathat. Mint jóizlésü ós fenkölt gondolkozású férfiú a kevésbé jövedelmezőt, de kellemesebbet választotta: ivott. Hol bort és pálinkát, hol pálinkát ós sört, hol meg mind a hármat külön-külön ós összekeverve. Ennél fogva szüleim házasélete olyan volt, hogy a környéken szálló igévé vált: „Legyetek boldogok, mint Bivalyók." Nincs ugyan ez a mondás Tóth Béla ur könyvében, de hogy közkedveltségnek örvendett, azt a pákai já-