Békésmegyei közlöny, 1901 (28. évfolyam) július-december • 53-104. szám

1901-08-15 / 65. szám

XXVIII. évfolyam. Békéscsaba, 1901. Csütörtök, augusztus hó 15-én 65 szám BEKESM Hl I0ZL0NT POLITIKAI LAP. Szerkesztőség: Fő-tér, 876. számú ház, hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Megjelenik hetenként kétszer: vasárnap és csütörtökön. ELŐFIZETÉSI DIJ: Egész évre 12 kor. Félévre 6 kor. - Negyedévre 3 kor. - Egyes szám ára 16 fillér. Előfizetni bármikor lehet, évnegyeden belül is. Kiadóhivatal: Fő-tér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel helyben fizetendő. Nyilttér-ben egy sor közlési dija 50 fii. Gyömölesérés. Békéscsaba, aug. 14. Nem szükséges e mögött a jámbor cim mögött semmiféle rejtett vonat kozást, lappangó célzatot keresgélni. Azt mondja csak, a mi természetes, logikus és aktuális értelme van, hogy Magyarországon , most érik a gyümölcs. Dinnye, barack, szőlő', körte s a jó ég tudja miféle ingyen ajándékai áldott földanyánknak, melyeket jóformán csak le kell szakítani, hogy ízes, üdítő táplálékul szolgáljanak s mivel épp az idén oly bőséggel termettek, hogy a gazda nem tud velük mit csinálni, szakértő módon be kellene csomagolni s igy külföldre szállítva, uj forrása, még pedig gazdagon bugyogó forrása lenne a nemzeti vagyonosodásnak. Ázsia sivatagjain kalandozó nonríd őseink vérbeli tulajdona, hogy a magyar ember nem szereti a fát. Mikor Csulalongkorn sziámi király nálunk volt látogatóban, legbecsesebb uralkodói ajándék gyanánt egy nagy csomó akácfamagot vitt haza tőlünk Ázsia túlsó végébe népének. És nem üres szólam az, hogy becsesebb, áldásosabb ajándék volt ez, mintha a legújabb gyorstüzelő-ágyu modelljét pakkolta volna be ez az exotikus uralkodó a maga uti málhájába. Száz meg száz, legcifrább cimü, leghangzatosabb célú társadalmi egyesületnél, jótékony akciónál többet tesz az, a ki megtanítja a népet a fa szeretetére, becsületére. Országszerte megeredt az üdvös mozgalom a selyemtenyésztés megalapítására,. Akadna is elég önkéntes vállalkozó, a ki boldogulván, majd bele nevelne nemzedékeket ebbe a hasznos gazdasági iparka. Csakhogy az a bökkenő, hogy nincs eperfa. Évek sora beletelik, mig annyi eperfát ültetnek hatóságok, magánosok, a mennyi elegendő, hogy komolyan, nagy méretekben megkezdődhessék a magyar selyemtermelés. De hát ez bonyolódott, piszmogó munka, a heorikus erőkifejtésekhez szokott magyar paraszt nehezen adja rá a fejét. Ellenben a gyümölcsfával jóformán semmi gond, baj, munka nem jár. El kell ültetni, beoltani, megnyesegetni s aztán kivárni és leszedni a termését. Magyarországlegtöbb vidéke mintha csak a világ gyümölcskertjének volna rendeltetve a természettől. Megterem itt a füge, a szelid gesztenye, sőt ittott a citrom és narancs is. De ezen kurióziumoktól eltekintve, azok a gyümölcsök, melyeknek Európában határtalan fogyasztási piacuk van, mind otthonosak, bőven ós nemesen termők a mi földünkön. A példák nem hiányoznak, hogy egyes zónák élelmes lakossága egyenest a meggazdagodás fundamentumává tette a gyümölcskereskedést. Nagy-Maros, Kecskemit szőlővel és barackkal milliókra menő exportot üz külföldre; Nagy Kőrös legjövedelmesebb ipara a savanyu uborka kivitele. A főváros környéke száz meg százezer korona áru gyümölcsöt szállít Budapestre. Csakhogy ez mind semmi és illetve csak egy elenyésző csekély töredéke az ország gyümölcstermelésének, melynek jelentékeny része ma egyszerűen kárbavész, fölhasználatlanul elpusztul. A. magyar fajdinnyének Szentpétervártól Londonig mindenütt akad készfizető jó és állandó vevője. A magyar nemes alma különb, mint a leghíresebb francia calville, melynek darabját négytől tíz koronáig terjedő értékre taksálják a külföldi előkelő vendéglők étlapjai. Most, a gyümölcsérés zenitjén, mikor éppen rég nem látott dus termés is van, mig másfelől a szemes gazdasági termények hozadéka kétségbeejtően alacsony, önkénytelenül ajkára tolul az embernek az a rettenetes miért ? Miért nincs Magyarországon általános, komoly figyelem a természet ezen nagybecsű adományaira ? Miért nem szánja el magát a magyar gazda, vagy szőlőműves arra a csekély fáradságra és befektetésre, hogy megtanulja és végrehajtsa a gyümölcscsomagolást és a vele járó, tőle függő kivitelt? Valakik csak megpróbálták, mind meggazdagodtak belőle s tizedrésznyi földnek gyümölcstermeléséből gond nélkül jólétben megélnek, mint a mennyien apáik az egyoldalú búzatermesztéssel meddőn küzködtenek. Valóságos feltáratlan kincsbányája a gyümölcstermelés s annak kiviteli értékesítése ennek az országnak. Bolondság s egyben vétek kiaknázatlanul hagyni s ölbe tett kézzel, tehetetlenül szemlélni, hogy pusztul el évről-évre az a fölösleg, melynek árából bizony tömérdek, ma ásítozó hiányt be lehetne tömni. Van már annak vagy negyven esztendeje, mikor országos ínség idején az ország gazdaköreinek figyelme egyszerre a gyümölcstermelésre irányult s éppen a nemzet nagy koszorúsa, Jókai Mór irta meg ennek az üdvös mozgalomnak a békés riadóját ezzel a jeligével: „Ültess fát!" A mozgalom elült, a jelszó elhangzott s ma ott vagyunk, hogy sok magyar „okszerű gazda" kivágatja a gyümölcsfáit, mert nem tud a termésével mit csinálni. Ez a Csóri vajda nagyidai álmodott kincse. A közigazgatási bizottságból. Augusztus havi iilós. Szilágyi Dezső elhunyta alkalmából részvétét, a vásárhelyi kinevezés alkalmából pedig üdvözletét fejezte ki a főispánnak a közigazgatási bizottság, azután majd négy óra hosszáig tárgyalt ebben a kánikulai nagy melegben. Pedig valami nagyfontosságú ügyek nem voltak napirenden, de magas színvonalú, érdekes jogi vita fejlődött ki több személyi vonatkozású apróbb ügynél. A gyűlésről, mely rendes szokás szerint a hónap második hétfőjén tartatott meg, az alábbiakban számolunk be. Részvét és üdvözlet. Dr. Lukács György főispán kilenc órakor nyitotta meg a gyűlést, melyen jelen voltak : dr. Bodoky Zoltán főjegyző, dr. D e i m e 1 Sándor tb. főjegyző, Rezei Szilviusz kir. tanfelügyelő, Somossy Zsigmond h. pónzügyigazgató, H a v i á r Lajos kir. főmérnök, dr. Z ö 1 d y Géza tiszti főügyész, Jancsovics Péter árvaszéki elnök, dr. Z ö 1 d y János főorvos, Tóth Ferenc kir. alügyész, továbbá dr. Zsilinszky Endre, K e 1 1 e r Imre, dr. Haj n a 1 István, V a r s á g h Béla, Rosenthal Ignác, dr. László Elek, L a d i c s György bizottsági tagok. Békésmegyei Közlöny tárcája. Poétasors. Poétasors: álomvilágban élni, Elérni : semmit, egyre csak remélni. És küzdeni a szív megszakadásig, Mig ez álom után jő: — örök, másik. S poétaszlvnek ez a bus regéje, Hogy a szivének klnja-búja — kéje. És ha a szivét kín, bú töri össze: Nincs, kinek arcát érte köny fiirössze. Belencéresi 'Dezső. Villámhárító. Irta: Molnár Gyula. Bölényes, 45 éves. Terka, 32 éves. Kézdy, 34 éves. Elegáns női budoár. Az ablakredők le vannak bocsájtva s csak gyér világosság hatolhat a szobába. Terka lenge pongyolában, hintaszékében ül s japán legyezővel legyezi magát. Bölényes lefel jár izgatottan s már vagy tiz perc óta heves szemrehányásokkal szórakoztatja a feleségét. Bölényes (belefáradt a le-föl nyargalászásba egy székbe veti magát): Vannak emberi arcok, a melyek puszta látása is dühbe hoz. Ennek az lllésynek az ábrázatja fölforralja a vérem . . . Ma már egyébért nem is, — de az én egészségemre való tekintetből nem volna szabad őt elfogadnod ! . . . Terka (nagyon nyugodtan, sőt egy nemével a kedólyességnek): Kedves Tódorkám ! Állapodjunk meg kölcsönösen abban, hogy kinek az arcberendezóse nem felel meg a vérmérsékletünknek . . . és gondoskodjunk róla, hogy ezentúl csak madártávlatból iássuk Te ki nem állhatod Ulésyt, én dühbe gurulok, ha Kézdyt láttam ; te kikérted magadnak, hogy elfogadjam Perényit, én fölkérlek, hogy dobd ki az irodavezetődet; és igy tovább. Meglásd, milyen mulatságos lesz! . . . Végül reánk kerül a sor: én kidoblak téged — te meg engem ... Jó lesz ? Bölényes (bosszúsan): Ugyan hagyj föl a rossz tréfákkal! A mi Kózdit illeti . . . no, no ... te végre is nem gyűlölöd Kózdyt, ha tán annyira nem is imádod, mint azt a majom képű Illésyt. Terka : Eltaláltad . . . Igazi majomfizimiska . . . s még is féltékeny vagy reá. Bölényes : Féltékeny ? Egy állatkerti orangutangra ? ... Ha egyedül lennetek ketten a földtekén, akkor se féltenélek tő le ! . . . Te okos és jóizlésü asszony vagy :— szereted Illésyt, mint a iiogy a kutyusokat, meg a cirmusokat szokás szeretni .. . De ebben is szem előtt kell tartani a jó Ízlést; — hogy valaki mindennapos vendég legyen a háznál, ránk törjön telefonon és képes levelezőlapokkal, szemem láttára és fülem hallatára sápitozzék, sóhajtozzék ós szerelmes fintorokat vágjon, — szóval hogy ugy gerálja magát, mintha a . . . Egy szó, aunyi, mint száz, — ón ezzel az állapottal torkig vagyok ! Ezen változtatni kell — érted ? Terka: Szegény ember ! . . . Hiszen éppen ezért megbecsülhetetlen ez az ember, mert hogy hü kutyusként hever a lábaimnál . . . rendelkezéseimre aportiroz a szélrózsa minden irányából . . . sóvárog egy jó szóért . . . szolgálja a kedvtelésemet, fut, rohan a szabónőmhöz, a friseurnőmhöz, a színházi jegyirodába, fiakker után . . . 0 az ón fizetésnélküli komornyikom, ő az én fehér rabszolgám ... S te ettől a nélkülözhetetlen eszköztől akarsz engem megfosztani ? Nem barátocskám ! Végy el tőlem bármit ós bárkit — de Illésyt nem adom !... Bölényes (fölugrik székéről s ismét rohanni kezd le-föl a szobában): Nem adod, nem adod .... jó hát nem adod ! . . . . Tudomásul veszem ! Terka : Persze, ha kedvedre történnék minden, akkor körülbástyáznál a te unalmas barátaiddal, akkor napestig ez a te Kézdy barátod dongana itt a fülem körül, aki olyan tolakodó, mint egy légy . . . . Ennek az embernek, azon a cimen, hogy a te barátod — sok megvan engedve . . . Illésyt be se bocsájtanám ; ellenben Kézdy egyszerűen kopogtat ós megse várja, hogy kifussak innen, nyugodtan belép, leül bizalmasan közelembe . . . s felém hajol, hogy szint' a leheletét érzem . . . Ilyesmit Illósy nem merne megkockáztatni. Legyen aztán bármire szükségem, — ós ha a lábaihoz ejtenék valamit, — Kézdy meg se moccanna kényelmes ülőhelyéből. Illósy rohanva szedné föl s odaadó szolgálatkészséggel i teljesiti a legfárasztóbb kórelmet . . . Tud meg édes barátom, hogy a nők Éva anyánk ! óta kitüntetik az udvarias férfiakat ... a lusta medvéket pedig — amilyen ez a te Kézdy barátod, —nem tűrik a közelükben... Bölényes: Hát tudod, mit ? . . . Lépjünk becsületes alkuba egymással: én feláldozom neked Kózdyt, kiadom neki az útját ; te ellenben többé ne fogadd el a majomkirályt. No, áll az alku? Lásd voltaképp ez a Kézdy nekem is terhemre van! Azt se tudom, hogy jutottam hozzá. n. fiu valamiképpen megszeretett, rendkiviili mód ragaszkodik hozzám . . . Talán imponál neki a modorom, a szellemem, a karakterem. Az igaz, ón sem tagadhatom, hogy a fiu jellemes ós ami fő: becsületes . . . él-hal értem . . . tűzbe menne érdekeimért. Már az irodámnak is hasznára van . . . . klienseket is küldött . . . Ellenben Illósy . . . maga is fiskális lóvén, legjobb esetben is elcsenne tőlem valakit a maga számára, vagy belekukkantana a legbizalmasabb aktáiba ! ... Itt a különbség Illósy és Kézdy között ! De végre is . . . én kész vagyok áldozatot hozni a szeszélyeidnek — viszont azonban megkivánom, hogy az én móltányos kívánságaim is teljesíttessenek. Terka: Édes fiam! ón nem alkuszom! Tartsd meg Kézdyt, én pedig megtartom állatkerti díszpéldányomat ! Bölényes (kétségbeesett rezignációval): Tudtam . . . tudtam ! Te végre is . . . arra kényszerítesz, hogy duelálljak vele ! Nemde ? Kopogtatás, nyomban utána megnyílik az ajtó s Kézdy, egy elegáns, fesztelen modorú világfi lép be, akinek nyakcsokrából csakúgy árad a finom Chypre. Kézdy (racscsolva): Pardon . . . Zavarok ? (Kezet szorít Bölónyessel, majd közönyösen, csaknem félvállról üdvözli Terkát, aki unott arccal és fintorral viszonzá.) Bölényes (élénken): Szervusz, Tibor ! Hogy vagy Tiborkám ? Kézdy (átkarolja Bölónyest): És te, Tódor, hogy vagy öregem, hogy érzed magad ? Terka (elfordítja fejét): Csak nem fognak bókolni egymásnak a fülem hallatára ? Bölényes: Nem, kedvesem, mert egy pillanatra mennem kell. Beszélgessetek addig. Én elintézem a postát. (Halkan Kézdy fülébe suttogja) Bosszanko Itam e miatt az átkozott Illósy miatt! Már megint itt volt I (Fenn): Mulattasd néhány percig a feleségem ! de vedd tudomásul, hogy ma egy kissé rosszkedvű . . . Viszontlátásra ! (Halkan) : Oda borsoltam neki Illósy miatt! (Elsiet az irodába.) Kézdy (helyet foglal Terka közvetlen közelében): Csakugyan? maga ma rosszkedvű volna ? Terka (komolyan ós szenvteleu mig az ' ajtó be nem zárul, akkor hirtelen földerül, átfogja kót kezével Kézdy vállait s halkan suttogja): Rossz fiu! Tegnap hol voltál ? Majd meg őrültem az unalomtól ! Illósy volt itt! Ha tudnád, hogy szerettem volna megfojtani! De fájdalom, szükségünk van reá . . . Ö a mi — villámhárítónk.