Békésmegyei közlöny, 1901 (28. évfolyam) július-december • 53-104. szám

1901-07-21 / 58. szám

XXVIII. évfolyam. V # Békéscsaba, 1901 Vasárnap, julius hó 21-én Hí jj^l 58 szár): 18 BEKESMEGYEI EOZLONT POLITIKAI LAP. Szerkesztőség: Fő-lér, 876. számit ház, hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Megjelenik hetenként kétszer: vasárnap és csütörtökön. ELŐFIZETÉSI DIJ: Egész évre 12 kor. Félévre 6 kor. - Negyedévre 3 kor. - Egyes szám ára 16 fillér. Előfizetni bármikor lehet, évnegyeden belül is. Kiadóhivatal: Fő-tér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel helyben fizetendő. Nyilttér-ben egy sor közlési dija 50 fii. A gyanú. Békéscsaba, jul. 20. A sajtó egy része előszeretettel táplálkozik botrányokból s a közön­ség általában kedvét leli a skanda­lumokban. Ma azonban aligha van az országban ember, kit kinos érzés ne töltene el ama botrány miatt, mely egy kúriai biró nevéhez fűződik. Ha lehetne, szeretnők meg nem történtté tenni az esetet, vagy eltemetni a hall­gatás némaságába, mert mindany­nyiunkra nézve fájdalmas és megdöb­bentő, hogy sár fröcscsenhetett ama magas piedesztálra, hová a közvéle mény a legfelsőbb birói testületet állította. A mikor az országban minden in­tézményt és minden közszereplőt vagy megtámadtak vagy meggyanúsítottak: egyedül a kir. Kúria tekintélye állott szeplőtlenül és magasan a köz- és politikai élet szennyesen kavargó hul­lámai íölött. Ott kereste a végső igazságot a bűnbe esett szegény csa­vargótól kezdve a törvényhozókig min­denki. Köztudattá vált, hogy ez a testület a páratlan igazságszolgáltatás fóruma, hová a csábnak semmi faj­tája be nem hatolhat. Hittük és hir­dettük, hogy a mit ez a testület dönt: az egyedül az igizság szava. Ez a köztudat érlelte meg a képviselőház­ban is azt az elhatározást, hogy sa­jáo jogkörét a választások elbírá­lására vonatkozólag átruházza a Kú­riára. De ime, megdöbbenve kell t£fpasz­talnunk, hogy e testület szeplőtlen hírnevén folt esett. Nem kutatjuk : mennyi igaz azokból a vádakból, me­ljek a Kúria egyik biríja ellen emel­. tetnek. De csupán az a tény, hogy az il­lető bele keveredhetett oly ügybe, i melynél anyagi motívumok szerepel­nek, elegendő a megdöbbenésre és fájdalmas elkeseredésre, Az a biró esetleg igazolhatja magát, hogy nem követett el irott szabályokba ütköző dolgot, de nem expiálhatja ama mér­hetetlen kárt, melyet a kir. Kúria er­kölcsi tekintélyen ejtett. A közvéleménynek sokszor elég a távoli gyanú is, hogy bizalma meg­rendüljön. A mostani eset azonban, a mi meggyőződésünk szerint nem jogosit fel senkit sem arra, hogy leg­felsőbb bíróságunkra hátrányos kö­vetkeztetést vonjon Kipróbált jellemű, többnyire az élet delén már túllévő férfiakból áll, kik bizonyára maguk itélik el legsúlyosabban kartársuk meg­gondolatlan eljárását. És hogy az igazságszolgáltatás legfőbb őre, az igazságügyminiszter mily féltő gond­dal és szigorral őrzi a Kúria hírne­vét, azt mi sem bizonyíthatja preg­nánsabbul, mint amaz intézkedése, mely a hirbe került birót a további működéstől elvonta Miután azonban a szőnyegen levő eset feltárta azt a szomorú valóságot, hogy a legfőbb birói testület tagjai közt is vannak súlyos anyagi zava rokkal küzdők, kiket éppen emiatt a kísértés és a gyanú megkörnyékezhet:': elérkezettnek látjuk az időt, hogy a birák anyagi függetlenitésének kérdé- j sét szóba hozzuk. Ez a kérdés talán még fontosabb, mint a birói működésnek a kormány­hatalomtól való függetlenítése. Amig az állam nem gondoskodik arról, hogy az igazságszolgáltatás tényezői, az albiráktól kezdve föl a kir. Kúria tagjaiig oly fizet íst kapjanak, a mely­ből családjukkal együtt gondtalanul és tisztességesen megélhessenek : min- J denkor fenn fog forogni annak a lehe­tősége, hogy egy gyöngébb karakter, elfásulva a létért való küzdelemben, enged a naponként jelentkező kísér­téseknek és pénzt fogad el — kölcsön vagy ajándékba — olyanoktól, kik tőle hivatalos működésében viszont­szolgálatot követelnek. Az a jövedelem, melyet az állam a bíráknak jelenleg nyajt, határozottan nem elegendő Emelni kell minden fokon és pedig már a bírósági jegyzőknél kezdve, mert a tapasztalat igazolja, hogy a pálya kezdetén csinált adósságok vé gig kisérik az illetőt egész élete és egész karrierje folyamán. De legfőképp a Kúria tagjait kell anyagilag teljesen függetlenné tenni. A mindenben praktikus Anglia erre is példát nyújt számunkra. Legfőbb bíróságát oly helyzetbe juttatta, hogy annak tagjait semmiféle kísértés meg nem közelitheti. A Royal Courts of Justice birái ugyanis évi 6000 font fizetést húznak, a mi száznegyven ezer koronánknak felel meg. Ily jöve delem mellett ki van zárva, hogy valaki 50 frtos kölcsönre szoruljon mint az a szerencsétlen ember a mi Kúriánknál. De az angol előrelátás nemcsak az anyagi csáb ellen vértezte legfőbb biráit; figyelme kiterjedt arra a kísértésre is, melyet egyesekkel szemben az ambíció gyakorolt A tör vényben kimondta, hogy a legfőbb bíróság tagjából nem lehet se minisz­ter, sem más állami méltóság. Egyedül nyugdíjba mehet, ha távozni akar Ily anyagi és erkölcsi függetlenség mellett érthető az angol legfőbb bí­róság óriási tekintélye. A mi viszo­nyaink nem engedik, hogy száznegy­venezer korona fizetést adjunk a kúriai bíráknak, de aránylagosan mégis emelnünk kellene dotációjukat oly mér­tékben, hogy senki közülök szorult helyzetbe ne jusson. Mikor lesznek a választások ? A válasz, tások idejére vonatkozóan a félhivatalos Magyar Nemzet a következő közle­ményt teszi közzé : A választások határ­ideje csaknem nap-nap után foglalkoztatja a sajtót, nem ritkán eléggé kockáztatott kombinációkkal. Ismételten is konstatáltuk, hogy a szeptember 3-án összeülő képvise­lőháznak még sok fontos teendője van s azóta mi sem történt, a mi a teendők sokaságát csökkentette volna. A miből önként követ­kezik az is, hogy a választások határideje, minden kombináció ellenére is, késő őszre fog esni, akkorra a mikorra a törvény­hozás tul lesz mindazokon a munkálatokon, a melyeket haszthatatlanul még ennek a ciklusnak kell elintéznie. Kataszteri helyszíni vizsgálatok. L u­k á c s László pénzügyminiszter már régeb­ben tervbe vette az egyenes adók refo-í máj á t s ezzel kapcsolatban a földadó revizióját is. Hogy e korszakos munkálatot mentül sikeresebben hajthassa végre, előzetes tájékozást akart szerezni mindazon körülményekről, melyek a jelenlegi adóztatásnál észelhető arányta­lanságokat okoztak. Tájékozást akar ezen kivül szerezni mindazon gazdasági, értéke­sítési, közlekedési s egyéb közgazdasági viszonyokról, melyek a kataszteri tiszta iö­vedelemre nézve befolyással birnak. Ezért az előtanulmányok és megfelelő adatok be­szerzésére utasitotta a törvényhatóságo­kat, melyek a földadó-nyilvántartási biz­tosokat utasitották a miniszter által kivánt Békésmegyei Közlöny tárcája. Loin du bal. — A Leánydalok-ból. — Rejtelmes mély tavaszi este Nem hagy nyugodni valami : A csengő-bongó muzsikaszót Egész szobámig hallani . . . Ideragyog a bálteremnek Világos kétsor ablaka És kacaj csendül, zene zendül, Mint tiindér-álmok dallama. Én pedig búsan, egymagamba Könnyes szemekkel hallgatom, S az orgonafa hamvas lombja Bebólint rám az ablakon. A bálteremben egyre járják ; Szilaj a tánckedv, forr a vér, A férfi ajka szomjan suttog S lopva a lány hajához ér . . . Libbenő csipkék . . . kigyúlt arcok . . . Ah nem, ezt nem nézem tovább ! A könnyem hullik s bánatomban Tépem, szórom az orgonát. . . Unger Ha. Kócos. Irta: Mányíné Prigl Olga. Ugy rajta maradt ez a név, hogy nem is tudták már másképen szólitani. A sze­gény anyja pedig ugyancsak fésülte, sinii­totta volna, mégis kente, hogy csakúgy ragyogott belé, hanem azok a fekete, kun­kori hajszálak csak nem akartak sehogyse szót fogadni. Kibújtak itt is, ott is, ha még oly szorosan fonták be s egy óra múlva megint olyan volt a szegény Zsuzskó, mint valami kis megtépázott varjú. Ösz felé járt az idő, a libákat is be­hajtották. Zsuzskó is átszámolt a maga seregével, egy hija se volt. Karcsú szép fehér állatok lettek a sárga pihés jószá- j gokból, olyik ugy tartotta a nyakát, mint valami hattyú. A Badicsa Marcsu csapat­jában felénél több lógatta a szárnyát. Rá­csaptak ostorral, vagy megdobálták őket. Hogy sziszegtek szegények ! föl is gágo gott egyik, másik, mintha csak panaszko­dott volna. Persze, ha megértené valaki az ő nyelvüket! Ugy, de Zsuzskó megér­tette valamennyit. Gyer ide te íehér, te búbos, gyer ide te kurtábbik ! — szólon­gatta őket s azok körülfogták Zsuszkót. Maguk alá szedték a vörös lábaikat, cső­rüket bedugták a fölfujt tollaikba. A nap is mintha szebben sütött volna reájuk. Aranyszin fátyolt boritott körül­körül a tájra s mint a csupa gyémántviz, olyat játszott tőle a kis útszéli árok. Most már mindennek vége. Az égre szürke fel­leg borult, a gyöpös legelő elázott. Zsuzs­kónak ugy hull a könuye, mint az eső, a hogy elszámolja őket egyenként, üztán jól vigyázzanak rá! köti még a lelkére min­denkinek, a hogy az édesanyja csizmáiban nagyokat czupogva megy hazafelé a sáros udvaron keresztül. No, hogy még nem átalja megsiratni azokat az oktalan állatokat, korholják érte otthon. Zsuzskó nem szól rá semmit, hanem azután csakúgy lopva húzogatja végig a foltos kis könyökét az orra alatt, az arcán. — Ne sirjál te ! szól rá az anyja új­ból. Még azt hiszik, hogy valami pityókos természeted van, ha ki lesz sirva a szemed. Tudod hogy peszrának hittak. Eredj inkább, nézd körül az ünneplődet. Zsuzskó kiszédeleg a kamarába. Ma­gára vesz vagy három szoknyát, egymás 1 tetejébe kéket, pirosat, sárgát. Biz az egyik í kurtább, mint a másik, a legfelső tán a | legkurtább, de ugy kapta innen is, onnan is, nem nagyon mérték hát hozzá. Hanem a haja! Édesanyja el kezdi bontogatni. Nem nagyon vigyázhat szegény, az ujjaiba minduntalan beleakad, mosni volt tegnap is s hogy messzire laknak a várostól, bi­zony kifújta a szól, mire hazaért. Él se dughatta, mert egy kis miradók ételt ho­zott. Olyan lett hát reggelre még a karja 1 is, mint a reszelő. Az a pajkos kunkori j haj meg mindig oda talál, vagy kiugrik a kezéből Hanem azért mégis elkészültek. Zsuzskó megtanul szépen köszönni ós az anyja ke­zébe adja a vasalt nyakkendőt, a mivel templomba szokott járni. Majd hazahozod egy vasárnap — mondja. Indulnak. Az asszony a fekete ruhájaban, a mit az ura temetésére vett azelőtt öt esztendővel. Ugy ám, öt esztendeje eszi a keserves özvegyi kenyeret. Félénken kopognak az első ajtón. Nem felel rá senki. Benyitnak, hát csak az elő­szoba volt, a „forház", a hogy később Zsuzskó is megtanulta. Mennek beljebb egy szép nagy szobán keresztül, ott már nem igen kellett kopogni. Az ajtó nyitva volt félig. Igen hangos beszéd hallatszott ki a szobából, bizonnyara a „nagysága" pörölt valakivel. A kettő félénken megállott. Az asszony elszorult szivvel a leányára nézett, de az vigasztalta az anyját : ne téljen édesanyáin, engem nem bántanak, mert ón jó leszek. Nagyot tóhászkodtak ós megint, ez­úttal hangosabban, kopogni kezdtek. Meg­álltak a küszöbön. Zsuzskónak olyan han­gosan dobogott a szive, hogy szinte ke­resztülhallatszott afestő-reklijón. E'fogódva szorongatta a zsebkendőjét O nagysága a tükör előtt ép a fátyolát kötözgette s on­nan adta utasitásait, nem különb hangon, mint egy bakakáplár. A szőnyegen két kis fiu gurigázott. Térdeikről lecsúszott a harisnya, a bársony kabátka vedlett volt rajtuk, egyikőjüknek ki is látszott a könyöke belőle. A képök össze volt karcolva, pedig formás kis arcuk lett volna máskülönben. -fi-z asztal mellett egy már nagyocska fiu ült. Szőke, kékszemű s nem is hason­litott a másik kettőhöz. A ruhája is ren­desebb volt s tisztább. Kis kanári mada­rával játszogatott s nyújtogatta felé so­vány, átlátszó kezét, miközben hihetetlen vékony hangon szólongatta : mándi, mándi, O nagysága pár. ideges mozdulattal megfordult, A. leányt végignézte tetőtől talpig s aztán kimért, éles hangján, a mi­rül már le se tudott szokni, mondta : — Megfogadlak. A bérednek ugyan csak a felét adom ós azt is csak ugy, ha nem leszel olyan kócos. A két imposztor, a ki figyelve nézte az uj áldozatot, a ki hivatva lesz őket mu­lattatni, egyszerre elragadtatva kiáltott föl : kócos ! — ós egymásra' néztek huncutan : pompásan lehet vele csúfolódni, A harma­dik, a sápadt, egykedvűen hivogatta a ka­náriáját; mándi, mándi! Kócosnak hát mindjárt ott is kellett maradnia, mert egy elmulasztott vizit a mama részéről — pótolhatatlan veszteség lett volna. Szépen telt a délután, Zsuzskó egészen elfelejtette a libuskáit. Tetszett neki a szép ház, szép szobák, nagy tükrök, puha sző­nyegek. Tetszett neki a kis sarga madár, a mint pöntyögve csicsergett a parányi csőrével. Szinte elégedett volt magával, a mint este kifeküdt a szalmájára. Egy kicsit fázott ugyan s a szobabeli jó puha sző­nyegre gondolt, milyen jó volna belebújni! de hát a többi cselédek is csak szalmán alúdtak. Csak a nagysága ólestorku kutyája alá kellett tenni egy darab pokrócot. Nagyhirtelen elaludt Zsuzskó. A maga fajta növendék-lányoknak roppant jó al­vójuk van. Nem is álmodott, ugy elszuny ­nyadt. Eegyszerre ijedten ugrott föl: — Jaj Istenem, mi volt az ?

Next

/
Oldalképek
Tartalom