Békésmegyei közlöny, 1901 (28. évfolyam) július-december • 53-104. szám
1901-12-01 / 96. szám
ügyész keresztkérdései után Szmola is beismerte, hogy több „kasra" való volt, a mit kocsira raktak. A törvényszék a lopást bizonyítottnak találta s ezért Szmolát 8 napi, Hegedüst pedig 3 napi fogházra itólte, azonkivül a felmerült költségekben is marasztalta őket. Könnyelmű fiatalok. Jóbarátságban éltek együtt Lázár Zsigmond és B Tóth Kálmán vésztői legények A.zt a rokonszenvet, mely őket egybefüzte, ugy értékesítették, hogy éjjeli látogatásokat tettek ¥ e i n f e 1 d Bernát portáján. Első alkalommal 2 kocsi rudat, egy héttel később pedig egy létrát vittek el. A lopott holmikat megpróbálták értékesíteni, azonban rajta vesztettek, s- a rendőrséghez kerültek. Nem tagadták a lopást, egész őszintén beismerték : — Besoroztak bennünket katonának, s mivel pénzünk nincsen, igy akartunk néhány garashoz hozzájutni Vallomásuk mellett a törvényszéken is megmaradtak. Tóth hasonló cselekményért már egy ízben büntetve lévén, meglehetős szigorú elbánásban részesült. A bíróság 6 havi börtönt rótt rá, mig cimborája 1 havi fogházat kapott. Olcsó Hanatfi kölesönöket engedélyez és'azonnal „ $} 1121a i&k&j Békés-Csabai takarékpénztár egyesület H KÖZ & A ZDA Sá A Ö, Gabona árak. B.-Csaba, november 30. Budapesti gabonapiaczunk irányzata valamivel szilárdabb, ugy látszk a hideg időjárás befolyásolja az üzletmenetet. Csabai hetipiacunkon mérsékelt kínálat mellett a következő árakban vetlek : Buz.i 7 50-7.85 Morzsolt tengeri 4-10— 4 20 Chinquantin 5 10-5 20 Budapest, november 30. (Saját tud. táv.) Kósíbuza 5 magasabb, tavaszi buza8'71—72, tengeri 5.59—60. ék fa ^MMWMnr ZWWMP WPBjglWg j M ' BÖKJ - ' JtfSNagyszabású karácsonyi vásár! Ül eö se CZ2 Van szerencsénk a n érd. közönség b tudomására hozni, hogy ez idén is nagyszabású karácsonyi és újévi vásárt nyitottunk, melynek megtekintésére nagy raktárunkba ezennel tisztelettel meghívjuk. Kitűnő minőségben,dús választékban és rendkívüli olcsó árban vásárolhatók nálunk barchetek, legújabb mintákban és színekben, a legújabb divatú nöi és férfiruha-szövetek, a legnagyobb készletben: szőnyegek, függönyök, = ágyteritök és asztalgarniturák stb. =r= Különösen figyelemre méltók a - kizárólag czégünk számára készült hazai gyártmányú czérna- és pamut-vásznak, finom kivitelben és jutányos a i* b ss továbbá blousokra való elsőrendű saly@m-kelméink. Teljes tisztelettel Löwy Jakab L. es Tarsa Karácsén i és újévi ajándékokra 1 egalkalmasab b Piac ps & I" pályázati liidctmeny. Békésvármegyéhez tartozó SZARVAS nagyközségben, -— mivel a megválasztottak megbízatása 190 i - deczember hó 31-ikével lejár — a következő állásokra pályázatot hirdetek: 1-sö ügyosztály: a) I iktató-kiadó-irattárnoki állás évi 1000 K. b) egy Írnoki állás évi ... . 1000 „ c) egy segéd-iktatói állás, évi . , 800 „ 2-ik ügyosztály: a) egy adótiszti állás, évi . . . 1200 „ b) 4 adótiszti állás, egyenként évi 1000 „ c) egy Írnoki állás, évi .... 800 „ d) egy fövégrehajtói állás, évi . . 1000 „ e) egy végrehajtói állás, évi . . 730 „ f) 3 végrehajtói állás, egyenként 600 „ 3-ik ügyosztály : a) egy Írnoki állás, évi ... . 1000 „ 4-itf ügyosztály : a) egy irrioki állás, évi ... . 1000 „ b) „ „ „ „ . . . . 900 „ c) „ » , n n • • • • ®00 „ javadalmazással. Fölhívom mindazokat, kik ezen itt felsorolt állásokat elnyerni óhajtják, hogy szabályszerűen fölszerelt kérvényüket hozzám f. évi deczember 13-ig annyival inkább beadják, mert a későbben beérkezőket figyelembe venoi nem fogom. A választás f. eví deczember 31-én d. e. 9 órakor fog Szarvas község közházánál a képviselőtestületben megejtetni. Ezen állásokra a választás akként fog történni, hogy a megválasztottak megbízatása a jövő általános tisztújításig, vagyis 1902. évi január 1-től 19 4. évi deczember 31-ig tart. Szarvas, 1001. november 19. Dr. Wieland főszolgabíró. Koeziszky Mihálynak Csabán a Vasut-utczán van 2 üzlethelyisége és több 2,3 és 4 szobás lakás mellékhelyiségekkel ellátva, kiadói Egyszersmind szüksége van egy Legalkalmasabb karácsonyi és újévi ajándékok! Méne s-Magyarátívidéki saját termécü 1899. évi fehér asztali lit. üvegekben 34. kr. 1900. „ veres „ „ 50 „ 1901. „ fehér asztali „ „ 30 „ Rácz ürmös (deczember 1-től) . . 60 „ Békéscsabán KERESZTES F. f az Aradi Ipar-és Népbank épületében I. em., balra. elzálogosított ékszereket ós értékpapírokat saját pénzemmel is díjmentesen kiváltok. A kiváltott tárgyakat legmagasabb árért megveszem ós a külömbözetet készpénben kifizetem. Nincs veszteség zálogjegyekben! Sehiller Izsó Budapest, V. ker., Királyi Pál-utcza 12. szám. A békéscsabai határban (nagyrét) 102 oktás tanyai birtok hozzávaló jókarban levő épületekkel, nemkülönben a városban 9 szoba, mellékhelyiség és belsőségből álló r i h á z szabad kézből eladá. Értekezhetni Zeller Vinczénéi Békéscsabán, Gyulai-út 963. sz. alatt. k o vá cs-g'épószre, ki a helyet deczember 1-én, esetleg újévre foglalhatja el. Úgyszintén van 6 és 3§ j bont és az olcsó áron <siadó. kb-üsti, sajátfözésü, literenként 80 kraiczárért, úgyszintén mindennemű tisztán kezelt italok a legjobb minössgben és legjutányosabb árban kapbatókBékéscsabán, a Kis-placzon(csírkepiacz) levő pálinkamérésemben. Tisztelettel Berger Sámuel. éM Mi:-.; --••. iö^ö'?- * Wagy karácsonyi bazár! I JbtóS? • CX3 C1=J 03 OO t i esi J o 8 e f férfi és nöi divatáru üzletében Békéscsaba, Főtér a legszebb és legnagyobb választékban kaphatók: bámulatos szép párisi, berlini és bécsi különféle bronzdisztárg-yak,plüsch kasett&k xi'né'ő szerkezettel és majolika diszvázák, figurák, különféle kis asztalkák, három oldalú disztükrök, továbbá gyönyörű gyermekjátékok, hintalovak, iraiczia babák. kiskocsik, legújabb társasjátékok magyar kivitelben, ~ nemkülönben itt fel nem sorolt gyermekjátékok és dísztárgyak fepiÍVi,^k a mViln kkapha"ik a Úgyszintén valódi Jáger alsó ruhák, Halina és bőr vadász-csizmák, női., gyermekés férfi-czipők, teveszőr vizmen'es vadászkabátok és a legjobb gyártmányú !»•« pokróezok ^T a legolcsóbb árak mellett kapiir tók férfi ós női divatárú üzletében Békéscsabán, FSIÍP. Vidéki megrendelések p^ofsan és pontosan eszközöltetnek. József •3BS2SE2SBSSH Nagy karácsonyi bazár! Törlesztéses kölcsön szilárd anyagból épült bérházakra és szántóföldekre kapható 98% árfolyamban. A törlesztési tartam szerint rendezve a félévenkénti törlesztési részlet 100 koronás kölcsön után 10 évi törlesztési tartamnál 6 K. öl f. B 4 3 3 3 3 01 „ 51 93 „ 75 „ 50 „ 19 „ Bővebbet: Ple>s N. könyvnyomdájában Orosház'n. " A Richter-féle a LINIMEHTÜM CAPS.CGMP Horgony-Pain-Expeller egy régi kipróbált háziszer, a mely már töbt mint, 33 év óta megbízható bedörzsölésűl alkalmaztatik köszvénynél, csúznál és meghűléseknél Intés. Silányabb utánzatok miatt bevásárláskor óvatosak legyünk és csakis eredeti üvegeket dobozokban a „Horgony" védjogygyel és a „Richter" ozégjegyzéssel fogadjunk el. — 80 f., 1 k. 40 f. ós 2 k. árban a logtöbb gyógyszertárban kapható. Főraktár: Török József, gyógyszerésznél Budapesten. Richter F. Ad. és társa, •• C8á3z. és kir. udvari szállítók. •• | Rudolstadt.