Békésmegyei közlöny, 1901 (28. évfolyam) július-december • 53-104. szám

1901-09-08 / 72. szám

XXVIH. évfolyam. Békéscsaba, 1901 Vasárnap, szeptember hó 8-án 72. szám BEKESHEKTEI EOZLONT POLITIKAI LAP. Szerkesztőség: Fő-tér, 876. számú ház, hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Megjelenik hetenként kétszer: vasárnap és csütörtökön. ELŐFIZETÉSI DIJ: Egész évre 12 kor. Félévre 6 kor. - Negyedévre 3 kor. - E^yes szám ára 16 fillér. Előfizetni bármikor lehet, évnegyeden belül is. Kiadóhivatal: Fő-tér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel helyben fizetendő. Nyilttér-ben egy sor közlési dija 50 fii. Jó modor. Békéscsaba, szept. 7. A jó modor, jó nevelés tekintetében még nagyon hátra vagyunk a nyugati államok mögött. Az összes társadalmi törvények közül csak a párbajkodex szabályait vagyunk hajlandók respektálni. Ez a bibliánk, ez az evangélium; ezzel alszunk el s ezzel ébredünk. Pedig mennyivel célszerűbb lenne szem előtt tartani a társadalmi szabályoknak ama pontozatait is, a melyeknek respektálása szinte fölöslegessé teszi az egész párbaj kódexet. Valamint a magyar művészi stilt csak a magyaros motívumokból lehet kifejleszteni, akképen a magyar társas érintkezés állandó értékű iránytételeit csak a magyar néplélek és a nemzeti tradíciók kohójából lehet kiolvasztani. Meg kell állapítani a jónevelésü magyar ember és a magyar urnő típusát. Érzelmeikben, gondolkozásukban legyenek e típusok magyarok, de a külső érintkezés formái juttassák eszünkbe a nyugat embereit. A hazai színműírók érdemes és messze kiható hivatást teljesítenének, ha minél gyakrabban és minél markánsabb rajzban hoznák színpadra a magyar gentleman és a magyar lady jellegzetes alakját. Más utakon és modorokon is hassunk oda, hogy köztudattá váljék mindaz, a mit a jónevelésü s jobb társadalmi állásban levő úrtól és uri nőtől joggal megkívánhatunk. Leginkább pedig az iskolában helyezendő suly az ifjúság lelki és szellemi életének a nevelés szem pontjából való helyesebb irányítására A nevelés ügye ha nem fontosabb, de legalább is oly fontos, mint maga az oktatás. A rossznevelésü gyermek, ha el is sajátítja, a tudományok jelentősmennyiségét, sohasem lesz hasznos tagja sem az államnak, sem a társadalomnak Sőt ugy áll a dolog, liogy az ilyen rossznevelésü, rossznriodoru ember minél intelligensebb, annál nagyobb veszedelmet jelent a társadalomra nézve Nagyon fontosnak tartjuk tehát a szülőknek, tanítóknak s mindazoknak akiket illet, — sajnos — nem tudjuk elég nyomatékkal megmagyarázni, hogy egy kulturnémzet értelmi vagyonának csak egy része van a mérleg egyik serpenyőjében: a tudomány és ismeretek alakjában, a másik serpenyőben pedig ott van a savoir vivre, a jó ízlés és társadalmi műveltség És e tekintetben valljuk be, főleg a mi a jó izlést és tapintatot illeti, ugyancsak rosszul állunk. Azért hát, aki nem barátja az afféreknek, oko san teszi, ha kerüli a társaságot. De mindez még nem lenne anynyira kétségbeejtő, ha az emberek szegletessége ós ütközési hajlama a jellemek virilitásából eredne. De hát ellenkezőleg ugy áll a dolog, hogy minél nagyobb a pökhendiség, annál kevesebb a férfias bátorság, az a bátorság t. i., mely nemcsak csütörtököt mondó pisztolyokkal, de az élet küzdelmeivel is farkasszemet mer nézni. Ilyen ifjakkal az életben ritkán találkozunk, már pedig csak az igazán férfias jellemből alakult társadalom képes az államfentartást biztosító nagy munka teljesitérére. Tanférfiak nemes hivatása, hogy ilyen ifjakat neveljenek a magyar nemzet1 nek. Férfiakat s jellemeket kellnevelnünk 1 E feladat megoldásában, ismételjük, a tanári kart illeti az oroszlánrész. Ezt hangsúlyoznunk kell az uj iskolaév kezdetén. Ha a társadalomba belevisszük annak a tudatát, hogy ezek a mostani viszonyok legkevésbé sem méltók egy nagy állam szocietásához, akkor magából a társadalomból is kiindulhat a javulási processzus De hogy a társadalomban kifejlődjék a jobb dolgok s a tisztultabb felfogás iránti érzés, az iskolának erre elő kell készíteni a serdülő nemzedéket. Neveljenek tehát tanítóink, tanáraink müveit lelkű, önerejükben bizó jellemes férfiakat. Az ilyen emberek még akkor is hasznos polgárai a hazának, ha a tudomány tekintetében nem versenyezhetnek az elsőség pálmájáért. Az angol nemzet nagyságának alapjai azokban a Cromvel által lerakott társadalmi törvényeken alapul, melyek megtízszerezik minden egyes angol állampolgárnak erkölcsi és fizikai erejét. A magyar nemzet a maga faji kvalitásaival és történelmi missziójánál fogva épugy, mint orszigunk földrajzi és nemzetközi helyzete alapján nagy dolgokra van hivatva. De ezt a hivatást csakis férfias erényekben tündöklő és a társadalmi kultura jegyében élő nemzet oldhatja meg sikeresen. Újult erővel kiáltjuk oda szülőknek, tanároknak: neveljetek müveit férfiakat, neveljetek jellemeket, mert csak az ilyen ifjakból ós az ilyen honleányokból alakult nemzedék teheti nagygyá, egységessé ós magyarrá a nemzetet. Szüret előtt. Irta : dr. Kcntur Béla. A szőlő, az ősznek legbecsesebb s legkésőbbi gyümölcse, finyás egy növény, de hálás, hogy sok ember tanulhatna tőle. Mívelése ezer gonddal jár s tömérdek költ séget igényel. Mindjárt a földben is válogat. A ki szőlőt ültet, nagyúri dámát vesz a nyakába. A furmint, a hárslevelű, a rizling csak kövecses ós nehéz talajban díszlik, mig a szerémi zöld agyagosban. jx vörös dinka, sárfehér, mézesfehór (hőnigler) meszes és mázgás talajban válik bőtermővé, mig a bakator szőlő homokos talajban terem tömött bongókét. Minthogy a szőlő gyökere legalább is két lábnyira hatol be a földbe, tehát legalább is e mélységig meg kell munkálni a tulajt ós föl kell porhanyosítani, mit szántással elérni nem lehetséges. Ezt a műveletet rigolozásnak nevezik s ennek foganatosítása annyiba kerül, mintha a szőlős gazda a földjót még egyszer örök áron megvásárolta volna. Azután amerikai sima szőlővesszőt vásárol a szőlős gazda (a hazaira nemesitett amerikai gyökeres vessző olyan drága, mint a medicina) s miután előbb párosítással megnemesítette, alkalmas időjárás mellett elülteti. Azonban a veszszőknek csak 55—65 százaléka ered meg s a szőlős gazda búsan csóválja fejét, mutató új jávai megböki homlokát, mert hát mind olyan befektetés, mely három év alatt kamatot nem ád, ellenben a szőlőmunkások bére, a kik a metszést, háromszori kapálást, kacscsozást, ősszel a födést, tavaszszal a nyitást és a fagy ellen a füstölést telje*ítik, nemkülönben a műtrágya, a karók, a szürethez vásárlandó prés, fa-edények és gantárok tisztességes summát emésztenek föl. Igaz, hogy az amerikai alany fitytyet Békésmegyei Közlöny tárcája. Lugasban. Hull, hulldogál a lombtetőről Az apró-ernyős kis virág, Pedig a nyári lágy szellőtől Alig rezeg meg a fa-ág. S *míg eltűnődöm feletie, Hogy szél se rázza, még is hull, Fehér lesz mind a föld köröttem A vadszőlő virágitul. Nincs egy tenyérnyi kis helyecske, Hová a földre léphetek ; Pedig szegény, lehullt virágok Úgy . . . úgy sajnállak titeket! Hiába - mennem kell e helyről: Elmúlás képe űz tova . . . Bocsássatok meg, kis haldoklók, De nem léphettem máshova ! S hogy ime búsan visszanézek: Kegyetlen nyom hová levél? . . . Befödte már gyönge testével Ezernyi kis viráglevél. E kép megállít . . . Fájó kétség Vet mély sötétet lelkemre: ' - Ha elmúltam, nyomomban virág, Ha hervadó is, terem-e? . . . A. G A j ó b a r á t. Irta: Zalay Masa. Ketten ültek a könnyű fogaton ; a kicsiny kacér báróné ós Nagyvárday. Az asszony kezében volt az ostor, a férfiéban a gyeplő ós a négy pej villámsebesen röpítette őket, mialatt az asszonyka bohóskodott és kacagott, mint egy eleven gyermek, a ki nem gondol a holnappal, ha valami kedves játék lebilincseli, csakhogy a játé is különböző ós ez bizony a veszedelmesebbek egyike volt. A báró lóháton kísérte őket, néha-néha elmaradozott, hogy a munkásokkal szóba álljon ós ilyenkor meglehetősen távol hagyták. A hosszú hársfasor, melybe most is bekanyarodtak, teljesen elrejtette őket szem elől ós bár Nagyvárday meglassította a lovak járását, a szeszélyes asszonyka annál inkább ingerelte ostorkájával az ideges állatokat, úgyannyira, hogy a férfi végre is nem tudta megfékezni azokat. — Ez könnyelműség, méltóságos aszszonyom ! Ha netalán szerencsétlenség történne, én nem leszek felelős! Olyan hideg nyugalommal mondta, mintha nem is hízelegne néki az a tudat, hogy mindez miatta történik. A báróné szép fekete szeme haragosan felvillant, aztán piros ajkába harapott és nem felelt. Talán szógyelte a finom rendreutasitást, mert lehajtotta fejét, avagy ostobábbnak találta társát a „többinél" ? az elegáns világfi pedig szintén gondolt valamit, nem lehetett kellemes, mert az arca még komorabb volt, mint rendesen. Halk sóhaj szállt le ajkáról a mintha önmaga is megrettent volna ettől . . . zavartan maga eló bámult és egy önkónytelen, erélyes mozdulattal megállította a fogatot. Az asszony a sóhaj hallatára hirtelen ismét ránézett, az arca mólyen elpirult és a karja remegve fűződött az ifjúéba. — Lássa, milyen kegyetlen ! Tudtam, hogy szeret, hát miért tagadja ? Miért küzdött ellene ily sokáig ? Hisz engem mindenki szeretett, csak ón voltam eddig érzéketlen . . . suttogta néki panaszos hangon, bájos megindulással ós mikor szemeiben megcsillantak az első igaz könnyek, a fejét ráhajtotta a férfi vállára, csókos ajkait kínálva suttogott tovább: — Most . . . most szeretek ón először Nagyvárday nyugalma, ami olyan regeszerű érdekkel vette őt körül, e pillanatban nem érvényesült. Csaknem olyan égetőn lángolt az arca a szégyentől, mint az aszszony a szerelemtől ós mialatt a puha női kart, mely szorosan kulcsolódott az övébe, gyengéd erőszakkal kivonta a magáéból, kétségbeesett félelemmel hátra tekintett arra a kis alig látható porfellegre, mely kísérteties gyorsasággal mind közelebb szállt, jelezve, hogy a férj már-már eléri őket. —• Asszonyom, a férje jó barátom és ón nem vagyok csóktolvaj! — monda erős hangsúlylyal, a mitől a kis báróné csaknem megdöbbent. Szelid megalázkodása, a mi az előbb olyan jól állt néki, vad felindulássá változott, megsuhogtatta kis ostorát a levegőben ós végig vágott a toporzékoló lovakon, de az ifjú arcán is végig szaladt csipős hegye. Nagyvárday felszisszent. — Fáj ? kérdezte az asszon}' kihivó daccal a szemében . . . Fáj '? aztán szánalmas mosolylyal tette hozzá: nekem is ; ez csak gyenge simítás volt a csapáshoz, a mit maga durván reám mórt. Ekkor vágtatott hozzájuk a báró. Ha talmas alak volt, mogorva arccal, melyet csak jóságos szeme szelídített kissé, most azonban ez az ártatlan gyermektekintet kutató bizalmatlansággal siklottvégigNagyvárdayn ós az ifjú érezte, hngy elpirul. — Azt hiszem zápor fenyeget — szólt a báró s mig kezével balra intett, mutatva az irányt visszafelé, letért az útra és szorosan a kocsi mellett léptetve, iudulatosan kórdé: — Miért is hajtottál oly veszettül Zoltán? — Fogadtunk, hogy ki ijed meg hamarább ? !, — vágott bele hirtelen az asszony nevetve. És képzeld Ottó, Nagyvárday rettent meg, de önzetlenül, csakis te miattad ! Es ekkor vakmerően szeme közé nézett társának, ki nyugodt fejbólintással helybenhagyólag intett, hisz az állítás teljesen megfelelt a valónak ! . . . A.Z égbolt ezalatt haragosan elborult, erős csattanás hallatszott, aztán megeredt a zápor A báróné a dördüléskor ijedt mozdulattal közelebb simult Nagyvárdayhoz, mintha védelmét esdenó, de azonnal visszahajolt és ekkor az arca még rémültebbnek látszott. Kinyitotta piros napernyőjét ós ugy tartotta maga fölé, hogy inkább ő fürdött az esőben, csakhogy Nagyvárday szárazon maradjon. Szép volt az önfeláldozás martir-gondolatával arcán és az ifjú nem ellenkezett, esak elmosolyodott. Arra gondolt, hogy hányan cserélnének ebben a helyzetben vele, akik a báró jóbarátjainak vallják magukat! Soktornyú, csinos kis kastély tünt szemük eló ós Nagyvárday kissé habozva, de komoly arccal udvarias ajánlatot tett. — Miután közel vagyunk az én otthonomhoz, nem lenne helyesebb itt bevárni, mig az idő kitombolja magát? Megtiszteltetés lenne reám nézve, ha kastélyom e rövid időre menhelyül elfogadtatnék. Mikor berobogott a fogat ós néhány szolga sietett eléjük, az asszonyka érdeklődve tekintett szerte, aztán az ifjúhoz fordult, de szeme kerülte azét. — Úgyis olyan rég kíváncsi vagyok a maga lakhelyére — súgta neki — annyit hallottam egy óriási festményről, a melyet szobájában őriz. Nagyvárday ajkába harapott. — Nem tudtam, hogy már ez is beszód tárgya ; különben megmutathatom — tette hozzá közönyösen, de a sóhaj ismét előtört ós az arca nagyon komorrá vált. Az asszony megértette őt! Tehát a festményt illette ez az érzelgősség ? Es ő félremagyarázta az elébb ! A vér arcába futott, mikor a kudarcra gondolt ós hogy elpalástolja, előre sietett a szépen ápolt magasra nevelt pálmák között. - Nos hát, mutassa már ! — parancsolt a házi úrra, mikor a pazar uzsonát elköltötte.