Békésmegyei közlöny, 1901 (28. évfolyam) január-június • 1-52. szám

1901-01-17 / 5. szám

XXVIII évfolyam. B.-Csaba 1901. Csütörtök, január hó 17-én 5. szám. BEIESME6YEI KÖZLÖNY POLITIKAI LAP. Szerkesztőség: Fő-tér, 876. számú ház, hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Megjelenik hetenként kétszer: vasárnap és csütörtökön. ELŐFIZETÉSI DIJ: Egész évre 12 kor. Félévre 6 kor. - Negyedévre 3 kor. - Egyes szám ára 16 fillér. Előfizetni bármikor lehet, évnegyeden belül is. Kiadóhivatal: Fő-tér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel helyben fizetendő. Nyilttér-ben egy sor közlési dija 50 fii. A parlamentből. Budapest, jan. 16. Kedden összeült a képviselőház; először ebben az esztendőben, a mely törvénynyel meghatározott életében az utolsó év. Működésének erre a záró-szakaszára meg van az országgyűlésnek a maga megállapított programmja, összeválogatva szükséges, fontos és üdvös pontokból A szükségesek sorából kimagasodik a költségvetés részletes tárgyalása, a többi fontos és üdvös teendőkből három nevezetes feladat: a közigazgatás egyszerűsítése törvény utján, a vicinálisok dolgának törvényben való szabályozása, az inkompatibilitási törvény revíziójának megalkotása. Ezek mellett szerepel még egy sorozata a resszort miniszterelv által részben már benyújtott, részben ezután benyújtandó javaslatoknak. Ugyanebben a hónapban fog öszszeülni egy másik parlament is: az uj osztrák Reichsrat. Sajnos bár, de ugy van, hogy a mikor mi, országgyűlésünk ez utolsó esztendei munkásságának küszöbén meg akarjuk rajzolni s jellemezni akarjuk képét a helyzetnek, hogy figyelemmel kell lennünk erre a másik összeülő parlamentre. Pedig nem nagy gyönyörűségünk telik benne sem nekünk, sem másoknak. A khaosz odaát uj khaosztszül. Mig a mi képviselőházunk teljesítendő feladatai és kötelességei világos ismeretében, az önmaga által követelt reformok megalkotására öntudatos munkakedvvel fog a dolgozásba: addig Ausztriában bizonyosan senki sem tudja, mennyit lehet várni a választási harcok gombolyagából kialakulandó sajátságos gyülekezettől, amelynek osztrák Reichsrat lészen a neve. De a mit előre hallani és sejteni lehet róla. minden inkább, csak nem jó. Hogy torz-szülött lesz, arra egész biztosan lehetünk elkészülve abból az egyetlen tényből Ítélve, hogy — huszonnyolc pártja lesz az uj Reichsratnak. Nem három, kérem, amennyi nálunk és minden alkotmábyos államban bőségesen elég a törvényhozási teendők elvégzésére, hanem huszonnyolc. Azt mondják, hogy ha egy szervezetben a kelleténél csak egy kerékkel van több, már ez is elég a megbolondulásra; micsoda bolond egy szervezet lesz az, ahol a kere- i keknek oly in túltengése mutatkozik, hogy három tucat van belőlük, és azonfelül még kettő! Hogy fogjuk mi ettől a szervezettől megkapni azt, ami külömben az egyetlen ok, mi miatt bennünket közelebbről érdekel: a ki egyezésnek törvényben való elfogadását Ausztria részéről, a kvótabizottságot és a delegációt? Munkabíró, öntudatos parlamenttel, bölcs, tevékeny és igazságos kormány és az ország s törvényhozás igaz óhajtásai alapján megválogatott munkaprogrammal: milyen nyugodalmas, zavartalan lehetne a mi országgyűlésünk most megkezdődő utolsó epokája! De itt vannak az osztrák érintkezési pontok, miattuk homályos foltok és nevezetes kérdőjelek keverednek a magyar helyzetnek különben tiszta, átnézhető, világos képébe. Csak homályos pontokat és kérdőjeleket, azonban semmi izgalmat, semmi békebontó momentumot. És ezt külön ki kell emelni, mert a magyar kormánynak s első sorban Széli Kálmán miniszterelnöknek az érdeme, hogy bölcs előrelátással eliminálta mindazt a kérdésekből, a mi az osz trák nyavalyának hozzánk való áttér- j jedését előidézhetné Mert a kiegyezéssel a legrosszabb esetben várhatunk 1903 ig; a kvótát a legrosszabb esetben megállapíthatja juniusban újra királyi döntés; sőt még a delegációval is várhatunk a legrosszabb esetben az év őszéig. Értve a legrosszabb eset alatt mindenütt azt, ha az osztrákoknak semmikép se jönne meg a józan eszük. Talán a delegációra nézve még megjön; de ha még ennyire se jönne meg, annak hatása is legfeljebb annyiban lenne érezhető a mi helyzetünkben, hogy országgyűlésünk nem tavasszal, hanem csupán ősszel térne nyugovóra. Belejátszik tehát a mi politikai kérdéseinkbe az osztrák nagy kérdés, de hála a kormányzati bölcsesség előrelátásának, csak mérsékelt s nem életbevágó módon Mi erőnk tudatában kíváncsian bár, de azért nyugodtan nézhetjük az osztrák alakulásokat, melyek mellett párhuzamba állítva, oly élénken kidomborodik a magyar politikai erők konszolidáltsága, öntudatos komolysága. A közigazgatási bizottságból. - Januári ülés. A bizottságok ujra-alakitásával kezdte a vármegyei közigazgatási bizottság ezidei első vülésót. Miután két egészen uj tagja is van a bizottságnak, némileg felfrissültek az albizottságok is. Nagyobb viták nem voltak. Újdonságszámba ment a törvényhatósági m. kir. állatorvos jelentése a vármegye állategészségügyéről. Eddig erről is az alispán számolt be, az újévkor életbeléptetett államositás óta azonban a törvényhatósági állatorvos tartozik jelentést tenni, aki jelen is lehet az üléseken s felmerülő esetekben informálhatja a bizottságot, szavazati joga azonban nincs. a. legfontosabb határozat különben az volt, melyet a vasúti menetrend megváltoztatása tárgyában hozott a bizottság. Erről külön számolunk be. Alakulás. Dr. Lukács György főispán megnyitójában üdvözölte a bizottságot első ülése alkalmával; különösen a két uj tagot, kiknek kiváló szakértelmétől ós tudásától sokat vár. K e 1 1 e r Imre, mint a bizottság legrégibb tagja, üdvözölte az uj év alkalmából az elnököt, amit a főispán meleg szavakban viszonzott. Bejelentette ezután, hogy Rezei Szilviusz kir. tanfelügyelő akadályozva van a megjelenésben. Haviár Dániel, Geiszt Gyula, Ladics György és Rosenthal Ignác igazolták távollétüket. Tudomásul véve a törvényhatósági átiratot, hogy az 1901. ós 1902-ik évekre dr. Zsilinszky Endre, Rosenthal.,Ignác, dr. László Elek, Ladics György és Geiszt Gyula választattak meg a bizottság tagjaiul, kimondta az elnök, hogy a bizottság megalakult. Bizottságok. Az albizottságokat a következőkép alakitották meg: fegyelmi választmány, dr. Hajnal István, Ladics György, Csák György kir. pénzügyigazgató, Haviár Lajos, főmérnök. Póttagok: Keller Imre, Rezei Szilviusz kir. tanfelügyelő. JÍroaiigi/i felebboiteli küldöttség • Megválasztattak: Haviár Dániel ós Ladics György rendes tagok, Varságh Béla (uj) póttag. A főispán által kineveztettek: dr. Zsilinszky Endre (uj) és Keller Imre rendes, Rosenthal Ignác (uj) póttag. ' Békésmegyei Közlöny tárcája. Mert szeretett . . . Irta: Sároasy Bella. — Nem engedlek hozzámenni soha ! Megértetted ? . . . Soha ! És az öreg asszony erélyesen följebb tolja homlokán a csontkeretü szemüveget, durcás mozdulattal megsimitja dus, őszbe csavarodott haját és harciasan folytatja piros harisnyája kötését. Tekintetre sem mó

1tatja többet azt, kihez e határozott szavakat intézte. A ki ismeri Patóczy Gusztávnét, a kisardói törvényszéki elnök feleségét, egy pillanatig sem kételkedik, hogy megtartja szavát, akár törik, akár szakad. „Vas" aszszony az. Vas a jelleme, vas a lelke ; szikrát hány a rokon érintésnél, de lepattan róla minden kicsinyesség, léhaság. Külseje teljesen egyezik lelkivilágával. Hatalmas alak, széles vállak, éles szemek, melyek'szinte a lelkébe látnak mindenkinek. — Soha ? — rebben a szelid visszhang a szobán keresztül. — Soha ? — Igenis — soha ! azí hiszed, azért neveltelek csecsemőkorodtól, azért bajlódtam veled szüleid halála óta, hogy most odaadjalak annak a haszontalan, semmire való lóhütőnek ! —~ Nagymama, hiszen mostohafiad . .. — Bár ne lenne 1 ü.kkor nem volna okom szégyenkezni, nem kellene végighallgatnom azt a sok nyilt ós titkos célzást, ha Marci uram itt-ott bemutatja szokott „bravúr"-jait. Először is nagybátyád, — ós rokonoknak nem jó összeházasodni. Aztán meg te szegény leány vagy, ő is szegény lesz nemsokára, mert Patóchalma fölött ma-holnap megütik a dobot. Honnét telnék hát a sok nagyúri passzióra : lovakra, pezsgőre, kártyára? Nem, nem adlak oda annak a lump fráternek. — Nagymama, csak ezt ne mondd 1 — Nem doblak oda a sors ezer veszélyének erős támasz nélkül — te kis penészvirág, te ! Hirtelen meglágyul az érdes hang, gyöngéd szeretet cseng belőle, amint odakényszeriti a halvány, remegő leányt maga mellé a pamlagra. —- Ülj ide, hadd mondjam el neked történetemet. Okulj rajta, minden szava igaz. Nem tóditom, nem veszek cl belelő egy szót sem. Boldog, gondtalan gyermekek voltunk : ón ós hat évvel fiatalabb nővérem, Giza. Atyám jómódú pesti ügyvéd volt ós — mivel anyánk korán elhunyt — mindig ón voltam az, „okos", a Giza gyerek „kis mamája". Én gondoztam, neveltem, a mig nagy leány nem lett belőle. A sok kötelességtől, neveléstől el is felejtettem, hogy magam is nagy leány vagyok, jogom van az élethez, élvezethez. Egy napon aztán elvitázhatatlanul eszembe jutott. Mikor Giza tizenhét éves. lett, elvittük bálba, majálisra. Szép volt, üde és festői. Én is vele mentem — gardedámnak — ós szürke voltam, sovány és rideg. Ettől kezdve nyilt házat vittünk, sok fiatal ember járt hozzánk, de legtöbbet a fess Patóczy Guszti, a Marci apja. Nem tudom, miért ós hogyan, de egy napon arra ébredtem, hogy szivemet sajátságos melegjárja át, ahányszor ezt az embert látom; Én — a komoly, vasakaratu leány, beleszerettem a lebilincselő modorú, de léha emberbe . . . — Látod nagymama, nem tehet arról az .ember! — Igaz, tenni, nem tehet róla, csak ellene. Házunkhoz járt, mulatott Gizával ós — talán csupa szeretetreméltóságból — velem is. Es én boldogan fogadtam a nekem hullatott morzsákat, csokorba kötöttem, őriztem kincs gyanánt, mig egy napon — Giza menyasszonya lett Patóczy Gusztávnak! Az öreg asszony hangja elekadt, mintha fájdalomba fuladt volna, Kis idő múlva halkan folytatta: — Én voltam a koszorusleányuk, én vezettem oltárhoz azt az embert, a kit szerettem, hogy örök hűséget esküdjön — másnak. Nem sirtam, nem estem kétségbe, — csak még szürkébb, még soványabb és még ridegebb lettem. Férjhez nem mentem. Gondosan őriztem a szétporlott morzsákat — kincs gyanánt. Giza boldog volt. Az ura szerette, ő viszont; nem látta meg Guszti tömérdek hibáját, csak ólt ós élvezett. Négyszer ringott az ódon faragott bölcső a patóchalmi kúrián, négyszer nyilt meg egy-egy csókratermett szájacska. És én mindig mellettük voltam. Láttam a boldogságukat, osztoztam örömükben, bánatukban, mint egy jó, öreg vágytalan nagymama ! Ötödször egy szomorú kisórtet állt a bölcső ós anya közé a — halál* Yórző szivvel kellett lefognom Gizám meg tört szép szemeit, vigasztalnom a földig sújtott férjet — megtettem. Igaz becsülettel mondhatom, megtettem ugy a hogy tudtam ! Aztán a temetésről jöttünk- éppen, a ház még tele volt ciprus és rózsaillattal • rám virradt életem legnehezebb napja. Gusztáv elém állt ós halványan, a bánattól megtörve kórt, ne hagyjam el árva gyermekeit, legyek az anyjuk és menjek hozzá feleségül — a világ kedvéért! Azt hittem, megszakad a szivem ! A mi életem vágya volt, a miről lemondtam a remény ós ifjúság árán — felajánlották nekem, de hogyan ? Fellázadt bennem minden érzelem, szerettem volna arcul ütni őt és bénultan álltam egy helyen. Gondolkoztam soká, éjjel-nappal töprengtem, ós egy hónap múlva ismót az oltár előtt álltam kit szerettem, hogy elfogadj an hüségesküjót szerelem nélkül — kötelességből — a világ kedvéért. — Szegény, szegény nagymama! Felesége lettem, hitvese soha ! Látnom kellett, mint időzik csak kötelességből mellettem ; mint keresi máshol a feledóst, élvet, mig engem nem becsült többre egy lelkiismeretes anyahelyettesnól. Gizát szerette, engem soha. Ha reggel felé haza" jött, villogó szemekkel, lázban égve, azzal a különös, iszonyú illattal a ruháján, azt hittem meg kell őrülnöm. De nem őrültem meg, csak annál gondosabban ápoltam, annál jobb anyjuk lettem gyermekeinek. Aztán öregek, mind öregebbek lettünk, csillapodtak a fájdalmak, a vágyak; beletörődtünk, ós most — nagyon boldogok vagyunk. Látod, kis bolondom, ez sokkal nehezebb lemondás volt a tiódnól ! — Nem lemondás az, ha olyat vesztünk el, a mi igazában nem is volt a miénk. Te nem hallottad nagyapám szájából az üdvösség Ígéretét soha, csak remélted, sejtetted. De ón hallottam ós fülemben cseng szüntelen.! — fiát az az érzést ismerecT-e, ha szorosan, egész szorosan melletted lépdel, valaki, a kinek még a lehelete is megremegtet, egy egész életen keresztül és nem simul hozzád a lelke egyetlenegyszer — egy egész életen keresztül ? — Nem mérlegelem, kinek szenvedése több, csak"!azt tudom, hogy nem tudok, nem birok lemondani ! Mintegy belső kényszer változtatja át a remegő leányt. Karcsú alakja fölegyenesedik, szelid szeme szikrázik, halvány arca kipirul. A „vas^sszony"-óhoz hasonló tekintettel mondja : - Inkább meghalok ! — Régen mondták, soká fogják még azt mondani, kis bolondom ! De C3ak mondják. A „porhüvelyben" néha ezerszer több ellentállása van a fájdalomnak az „erős" leieknél. No hiszen majd megtanit szavaim igazságára a jövő. — Soha!