Békésmegyei közlöny, 1901 (28. évfolyam) január-június • 1-52. szám
1901-03-03 / 18. szám
lap mult heti száma hosszú lisztáját közölte azoknak az érdemes férfiaknak, kik a szép eredmény elérésében tudásukkal, áldozatkészségükkel és munkásságukkal közreműködtek. Megyénkből három jeles férfi szerepel a lisztán. Mindegyik oszlopos tagja a magyar társadalomnak és őszinte örömmel vettünk róla tudomást, hogy önzetlen működésűket a király is elismeréssel honorálta. Széli Kálmán miniszterelnök felhatalmazást nyert ő felségétől, hogy a mult évi párisi nemzetközi kiállítás körül szerzett érdemeik méltánylásául: Zsilinszky Mihály vallás és közoktatásügyi miniszteri államtitkárnak, Csaba város országgyűlési képviselőjének és Thék Endre orosházi származású budapesti gyárosnak királyi elismerése tudomásukra hozassák. A földmivelésügyi miniszter pedig dr. Bartóky József miniszteri osztálytanácsosnak fejezte ki őszinte köszönetét és elismerését azért a hazafias tevékenységért ós szives közreműködésért, melyet a kiállítás sikere érdekében kifejtett. — Magyar ruha. Derék határozatot hoztak a csabai Rudolf-főgimnázium diákjai: a kolozsvári diákság felhívására lelkesedéssel mondták ki, hogy ezentúl magyar ruhát viselnek. Ezzel külsőleg is ki akarják fejezni magyar voltukat s hazafias pártolásba veszik az éledő magyar ipart. Márciusi szellő bontogatja a rügyeket, a szabadság szellője heviti az ifjú sziveket — mindenképen időszerű és illő dolog a magyar ifjúság e lelkes rajongása: ha ők nem soviniszták, hát ugyan kik ? A gimnáziumokban úgyis szokásos az uniformis viselése, ha már egyenruha, — legyen magyar! És gyakorlati értéke is van ; dicséretes felbuzdulásnak: csak magyar iparostól, csak magyar szövetből készült ruhát vesznek. — Gazdák gyűlése. A gazdasági egyletek országos szövetségének végrehajtó-bizottsága az elmúlt héten gyűlést tartott Budapesten, gróf Dessewffy Aurél elnöklete alatt. A gyűlésen a Békésvármegyei Gazdasági Egylet képviseletében dr. Zsilinszky Endre igazgató-elnök volt jelen. — A patkolási tanfolyam vizsgsjn. Csütörtökön délelőtt ós délután dr. Lukács György főispán, mint a földmivelésügyi miniszter képviselőjének elnöklete alatt folyt le a csabai lópatkolási tanfolyam záróvizsgája. A Békésvármegyei Gazdasági ügyletet dr. Zsilinszky Endre elnök és Zlinszky István titkár, a vármegyét S z t r a k a György és S e i 1 e r Elek főszolgabirák képviselték, képviselve volt Csaba község elöljárósága s a m. kir. földmives iskola is. A Békésvármegyei Gazdasági Egylet kezdeményezésére létesítette a földmivelésügyi miniszter a négy hónapos tanfolyamot, mely a csabai méntelepen talált alkalmas otthont s melyre 31 vármegyei kovács-mester és segéd jelentkezett. A tanfolyamot Tóth Ferenc vármegyei főállatorvos vezette (kit azóta törvényhatósági magyar királyi főállatorvossá Szentesre nevezett ki a miniszter) s a négy hónap alatt oly várakozáson felüli szép eredményt ért el, hogy a vizsgálaton jelen voltak valósággal meglepve hallgatták a feleleteket s a legmelegebb elismerésüket fejezték ki a kiváló szorgalmú ós szakértelmű főorvosnak. Derekas munkát végzett D u k o n Ferenc méntelepi gyógykovács is, ki a gyakorlati részben volt a főorvos segítségére. Mind a 31 hallgató képesítést nyert, heten pedig kitűnően tették le a vizsgát s ezek jutalomban is részesültek. Zlehovs;iki János, Reis z J , Posz t Antal kovács: lesterek és Paroczai Dezső segéd 1—1 arnyat, Liptak János segéd 10 ezüst koronát, Fekete József mester és Sztrpka János segéd pedig 5—5 ezüst korona jutalmat kaptak. Délután a gyakorlati vizsga folyt le, melynek különösen nagy nézőközönsége volt. A vizsga befejeztével dr. L uk á c s György főispán szép beszédet mondott, melyben kiemelte a gazdasági egyesületet, mely a lótenyésztő gazdák s a kovács-mesterek javára ezt a tanfolyamot kezdeményezte, aztán megköszönte a tanfolyam' vezetőinek buzgalmát s a hallgatókhoz intézett buzdító szavakat. Erre dr. Zsilinszky Endre, a gazdasági egylet igazgató-elnöke mondott köszönetet a főispánnak, mint a kormány képviselőjének, a földmivelésügyi miniszter nagylelkűségéért, hogy a tanfolyamot létesítette s magának a főispánnak azért, hogy a vizsgát oly érdeklődéssel vezette. — Előléptetés. Evek óta működik a csabai dohánybeváltó hivatalnál B e r n d t Lajos hivataltiszt, ki bokros teendőit mindig nagy szorgalommal ós kötelességtudó buzgósággal végezte. A dohányjövedéki központi igazgatóság méltányolva érdemeit, a napokban előléptette s dohánybeváltó hivatali kezelővé nevezte ki. — A békési járásbiró gya-jza. Fájdalmas csapás érte dr. Degró Miklós békési járásbirót nagybátyiának : Lechner Ágoston egyetemi tanárnak váratlan elhunytával. A fővárosi lapok meleghangú nekroiogokban emlékeznek meg az elköltözöttről és a magyar jogi tudomány egyik kiváló jelesót siratják a tudós és jólelkű tanárban. — Békésmegyei telepesek Temesmegyében. Még mult évi november hónapban jelentejük, hogy több száz földmives folyamod.o t nyújtott át Darányi Ignác földmivaie ügyi miniszternek, a melyben a Temesmegyében fekvő musnicai kincstári birtok fölosztását kérik telepítés céljából. A kérvényezők, mind jóravaló magyar ember, a következő községekből valók : Torontálmegye : Magyar-Ittebe, Csávos ; Békósmegye : Békés, Vésztő, Doboz, Gyula; Biharmegye : Nagyszalonta, Sarkad. Most ismét egy békósmegyeí község : S zeghalom, két csongrádmegyei város : Hódmezővásárhely és Szentes, továbbá Végvár temesmegyei cözség csatlakozott ehhez a mozgalomhoz. A kérvényezők eddig is már azt a megnyugtató biztatást kapták, hogy a musnicai kincstári birtok 1903-ban kerül telepítés alá, — Uj ügyvéd. Dr, S a 1 a c z Aladár ügyvédjelölt a budapesti ügyvédvizsgálóbizottság előtt az elmúlt héten sikerrel tette le az ügyvédi vizsgát. Irodáját Szarvason nyitja meg. — Öngyilkossági kísérlet. Egy tizennyolc éves fiatalember akart Orosházán megválni az élettől. Tóth Ernő gyulai ifjú négy aó előtt ment Orosházára bátyjához, ki az ottani róm. kat. egyháznak kántora, azóta nála tartózkodott s mint magántanuló készült a gimnázium V. osztályának a vizsgaj ára. Némi buskomorságot vettek rajta észre, de azt nem gondolták, hogy öngyilkossági gondolatokkal foglalk zik. Az ifjú szerdán reggel golyót iránjútott szivének, de célt tévesztett s nem a szívót, hanem tüdejét roncsolta meg. A golyó a vállapockában akadt meg. Sebesülése életveszélyes, most már öntudatlan állapotban fekszik. Tettének oka: szerelmi csalódás. — Uj állami tanítók, A vallás- és közoktatásügyi miniszter Boros Kálmán, Barabás István és Hankó János okleveles tanítókat a medgyes-egyházi állami elemi népiskolához rendes tanítókká kinevezte. — A b.-csabai Szentegylet közgyűlése. A b.-csabai Szentegylet kegyelettel ülte meg február hó 26-án Mózesnek születése ós elhalálozása napját. A reggeli istentisztelet után testületileg kivonult a temetőbe, hol a nap -jelentőségét Plesch M. I. elnök méltatta szép szavakban. A halotti imák elmondása után Rosenthal Jakab főkántor az elhaltak lelkiűdveért elzengte a halotti éneket. Déiután 2 órakor kezdődött a közgyűlés a tagok élénk részvétele mellett. Plesch M. I. üdvözölve a megjelenteket, emberbaráti szeretettől áthatott, s igazán fennkölt gondolkodásra valló szép beszédben kérte a tagokat a Szentegylet támogatására, mivel az nemes és szép célt szolgál. S c h e i b e r Márton titkári jelentése után következett a tagfelvétel. Ennek során az elnöklő Plesch M. I. indítványára Csaba város országgyűlési képviselője : Zsi 1 i n s z ky Mihály vallás és közoktatásügyi államtitkár, városunk és haza körül szerzett érdemei csekély elismeréseül egyhangúlag tiszteletbeli tagul választatott meg. Az az élénk éljenzés, mely az indítványt követte, tanújele annak a hűségnek és ragaszkodásnak, melylyel az izr. polgárok a képviselő személye iránt viseltetnek. Elhatározták még, hogy az erről szóló diszokmányt egy küldöttség fogja az államtitkárnak átnyújtani. Felvétetett 25 rendes tag. Az erre következett tisztújításon szűnni nem akaró óljenzéssei újra Plesch M. I. lett elnökül megválasztva. Gondnokok lettek L ő w y Mór, T e v á n Géza, C z i n n e r Mór és G r ü n v a 1 d Kálmán. Választottak még 21 választmányi tagot ós 3 póttagot. Közgyűlés után a templomban K o h n E. H. főrabbi tartott szép szónoklatot. — Korona-estelyek. A szarvasi Nőegylet pénztára gyarapítására a böjt alatt a kaszinó belyisógóben ének, zene és szavalatokba illó változatos műsorral koronaestélye!:et rendez. Az első ily estólyt, melyen nagy közönség vett részt, tegnap tartották meg. D a n c s Szilárd szavalt, L a v a t k a Ilonka zongorán játszott s végül T y e h 1 á r Endre víg monológot adott elő. — Hamis egyforintosok. A belügyminiszter rendeletet intérett Bókósvármegye törvényhatóságához, melyben tudatja, hogy mintegy két év óta osztrák veretű hamis ezüst egyforintosok merültek forgalomba a nélkül, hogy eddig a hamisítók kiléte, illetőleg a hamisítványok készítési helye tudva lett volna. hamisítványok meglehetősen sikerülteknek mondhatók, a mennyiben géppel szabályosan benyomott szélirattal is birnak. A hamisítványok felismertető jele ebben a széliratban foglaltatik, amennyiben a széliratot képező „Viribus unitis" jelmondat, ^unitis" szavába az „s" betű megvan fordítva, csengésük csak valamivei jobb, illetve élénkebb, mint a tiszta ónfém, vagy ólomfém csengése, fómanyaguk lágy, késsel vagy ollóval vágható, mindamellett azonban merev és hajlithatlan, a színük pedig szürke. — Helyreigazítás. Lapunk legutóbbi számában a vármegyei közgyűlés lefolyásáról szóló tudósításban az foglaltatott, hogy H a n k e József tót-komlósi községi orvosnak nincs oklevele. Annak a kijelentésére kérettünk fel, hogy nevezett orvosnak bár nincs doctor medicinae oklevele, de van sebész és szülész-mesteri diplomája, melyet 1867-ben nyert a bécsi Josefinumban. — Békés-Csabai közraktárak. Március 2-án raktáron levő gabona, termény- és iparkikkek álladóka 28,300 métermázsa. Ezekre kiadott kölcsönök összege 235,000 korona ; árúforgalom ez évben 43,000 métermázsa. — Cigányok a jótékonyság szolgálatában. A gyulai jeles zenekar, B a d é Pista bandája a t. hó 4-ón mulatságot rendez, melynek jövedelmét a gyulai gimnázium alapjának növelésére szándékoznak fordítani. Bálanyául Kádár Jánosnót kérték fel, ki a jótékony célra való tekintettel jegyét 50 koronával váltotta meg. A mulatság népesnek ígérkezik, mert a gyulai uri emberek, főleg a fiatalság jelentékeny számban szokta felkeresni a zenekar által rendezett bálakat. — Közgyűlés. A b.-csabai iparos ifjak művelődési egylete mult vasárnap tartotta rendes évi közgyűlését, a tagok szép számban való megjelenése mellett. Dr. Urszinyi János elnök évi jelentése ismertette az egylet szép haladását. Bevétel volt 1057 kor., kiadás 1016 kor., tiszta vagyon 2.L06 kor. .uzek tudomásul vétele után megejtetett a tisztujitás. Elnök lett dr. Urszinyi János, alelnök ifj. Horváth Mihály, pénztárnok ifj. Zelenák János, jegyző Resetár Károly, igaagató Kován M. Endre, könyvtárnak Fiam János ós Uhrin György, ügyész dr. Margócsy Miklós. Továbbá megválasztattak a választmányba: Áchim János, Kelemen János, Kiiment János, Mező Imre, Szűcs Sándor, Torányi László, Pócsi Lajos, Bacsjánszky János, Fischer Géza, Gyebrovszky Lajos, Pavelka Rudolf, Kopacsek Ferenc, Karácsonyi Gyula, Lőwenstein Lipót, Sávolt János, Jeszenszky Lajos, Csanády János, Povázsay Károly, Kertész Lajos. Póttagok: Melczer József, Hóricz László, Betyár György, Gyergyovics János, Brachna János, Gyebrovszky Károly, Lövi Béla, Zámecsnyik Sándor, Janovitz Alfréd. Számvizsgálókul választattak: Povázsay Károly, Nagy Zsigmond, Szolár István. — Tüzesetek. Ji héten Békésen ismét két tüzeset volt, egyik a községben, másik a határban. A községben Hajdú János zsendelyes háza gyuladt ki ós égett le. Tetemesebb a kára Borbély Gábornak, k:' ek a borosgyáni dűlőben levő tanyája gyuladt ki s aa istálló is leégvén, beleógett a lova ós takarmánya. A tűz keletkezésének oka mindkét esetben ismeretlen. — Ki akar egy éves önkéntes lenni ? Bizonyára van olvasóink között több fiatal ember, ki annak idején tanulmányait félbehagyta s igy a 3 éves terhes katonai szolgálatnak néz elébe. Debrecenben már évek óta sikeresen működik az országszerte kitiinő hírnévnek örvendő L i c h t b 1 a u A l b e r t-fóle miniszterileg engedélyezett katonai előkészítő tanfolyam. Tanbizettság: eddei Draugetz János ny. m. kir. honvédezredes ós Mayer Adolf ny. cs. ós kir. őrnagy, melyben azon ifjak, kik még sor alatt nem állottak foglalkozásukra ós előkószültségükre való tekintet nélkül rövidesen megszerezhetik az egyéves önkéntesi jogot. Felvilágosítást és prospektust készséggel küld Lichtblau Albert igazgató Debrecenben. — A kóbor cigányok. Alig tavaszodik, már mutatkoznak az alföldi községek rémei : a kóbor cigányok. Erdei János békési gazda házához látogattak el, az istállóból kivezették három lovát, befogták az udvaron levő kocsiba ós elhajtottak. Magukkal vitték a csikót is. A csendőrség gyors nyomozásának már eredménye van : Szalontán elfogtak egy cigányt, ki az ellopott lovak közül a kancát a csikóval vásárra vezette. A csikó ugyanis akadályozta a gyors hajtást, igy inkább kifogták az anyját s ezzel maradt vissza az egyik cigány. E lmulaszthatatlan kötelességünknek tartjuk, hogy a gyártelepünkön történt tüzeset alkalmával az oltásnál ós mentés nól tauusitott áldozatkész segítségért Sailer Gyula tűzoltó-főparancsnok urnák ós a tűzoltóságnak, a tekintetes katonai parancsnokságnak, a kivonult tiszturaknak és legénységnek, a rendőrségnek, valamint mindazoknak, a kik közreműködésükkel segédkezet nynjtottak a tüz eloltásánál, legőszintébb köszönetünket ós hálánkat kifejezzni. Békés-Csabán, 1901. márcz. 2-án. REISZ és PORJESZ bútorgyára. ítÓZG AZDASAU. Gabona árak. B.-Csaba, márc. 2. Budapesti gabonapiacunk irányzata az utolsó két nap alatt csendesebb, kisebb áringadozással. Csabai hetipiacunkon mérsékelt kínálat mellett a következő árakban vettek : Buza .... Morzsolt tengeri Csinquantin „ 6.50-7.— 4 83—4-90 5 20- 5 30 Budapest, március 2. (Saját tud. táv.) Kószbuza változatlan. Tavaszbuza 7'47—48, őszi buza 7 64—65, tengeri 5-24—25. Felelős szerkesztő: Kintzig Kopár Ferenc Kiadó lakások. B -Csabán, főtér a takarékpénztár melletti házamban egy szép utcai laltfs négy, esetleg 5 szobával, mellékhelyiségekkel, az udvarban egy 3 szobás lakás, szintén mellékhnlyiségekkel együtt, Szt. lOyörgy naptól több évre bérbe kiadó. Bővebbet ZSÍROS ANDRÁS ^ulajóonosnál 8 sz. a. ArWjí&í felhíVás a ftlezöberény községében építendő uj községháza felépítése alkalmával teljesítendő munkákra. A munkanemek a következők: • • 7858 . . 10547 „ 98 „ 8862 „ 65 „ 1. Földmunka, komives munka kőfaragó munka — összeg: 49196k. 10f. 2. x-xcs munka . . 3. Asztalos munka . 4. Vasgerendák . . 5. Bádogos és vegyes munka 5369 60 Az összes munkák előirányzati költsége 76837 k. 33 f. Ajánlat mindegyik munkára különkülön is tehető. Az egy koronás bélyeggel ellátott és lepecsételt ajánlatok legkésőbb folyó évi márczius hó 16-án déli 12 óráig a községi első jegyzői hivatalnál nyújtandók be. Később érkezett, táviraton küldött, vagy utóajánlatok figyelembe nem vétetnek. Tartozik ajánlattevő vállalkoaó az általános feltételek értelmében az ajánlati ősszeg 10 százalékának megfelelő bánatpénzt készpénzben vagy elfogadható értékpapírban ajánlatához csatolni. AZ ajánlat, ajánlattevőre azonnal, a községre azonban csak jóváhagyás után válik kötelezővé. A községnek fentartatik a jog, hogy ajánlattevők közül szabadon választhasson, vagy esetleg a benyújtott ajánlatoktól egészen el is tekintsen. A munkákra vonatkozó feltótelek, valamint a tervek és költségvetés a községi első jegyzői hivatalban megtekinthetők. Vállalkozók ajánlatukban kitenni tartoznak, hogy a feltételeket ismerik ós azoknak magukat minden tekintetben alávetik. Mezőberény, 1901. márcz. 1. Kolozsi Endre, Szekeres András, I- jegyző. 106 — I 3 biró. Adóügyi értesités. Az 1930. évi XVI. t.-c. alapján elkészített „Országos Gazdasági Munkás és Cselédsegélypénztárat illető hozzájárulási dijak összeirási ós kivetési lajstroma a megye hatósága által érvényesíttetvén, az nyolc napi közszemlére március 1-től 9-ig a községházánál — adóügyi osztály — kitétetett. Felhivatnak az érdekelt gazdasági cselédtartó adófizető polgárok, hogy azt megtekinteni szíveskedjenek, esetleges sérelmes kivetés ellen pedig jogorvoslattal élni a kitett határidő alatt siessenek \ B.-Csabán, 1901. márcz 1. Galii, Zsíros András, adóügyi jegyző. biró. MÍIHI JT E MAGVAK, NÖVÉNYEK fi R | I I J| I kitűnően tenyésznek.—Tes . jJL VJ r * * * " " főárjegyzéket hozatni, melyei ingyen és bérmentve k ES FAK mindenütt 'kitűnően tenyésznek.—Tessék az 1901. évi főárjegyzéket hozatni, melyei ingyen és bérmentve küld MIJHLG VIEMOScs.ésfcír.iiihriszállító TEMESVÁR,